Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-20 / 109. szám, csütörtök

néhány sorban MIKULÁS SURINA, Csehszlo­vákia első burundi nagykövete április 18-án Bujumburában, Burundi Köztársaság fővárosá­ban átadta megbízólevelét M. Mlcomber elnöknek. ANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter szerdán má­sodszor találkozott az április 17-e óta Moszkvában tartózko­dó dr. Adnan Pacsacsi Iraki külügyminiszterrel. A SZOVJET TELEVLZIÖ ápri­lis 21-én közvetíti az első ré­szét annak az ötvenrészes te­levíziós filmsorozatnak, ame­lyet „Az évszázad első felének krónikája" címmel aíz Októbe­ri Forradalom 50. évfordulója alkalmából készített. A sorozat minden fejezete a szovjet ha­talom egy-egy évének esemé­nyét rögzíti. A JKSZ Központi Bizottságá­nak elnöksége és végrehajtó bizottsága kedden Belgrádban Tito marsall elnökletével közös tanácskozásra jött össze. Az ülés résztvevői megtárgyalták a nemzetközi munkásmozgalom egyes problémáit, valamint meghallgatták és Jóváhagyták a JKSZ küldöttségének jelenté­sét. A KLNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG kormánya kedden figyelmeztet­te az USA-t arra a provokáció­ra, amelyet egy amerikai hadi­hajó és egy katonai repülőgép követett el Kinsr felségvizelnek, illetve léglterének megsértésé­vel. (CTK) A BARCELONAI egyetem kü­lönböző fakultásainak mintegy 2000 diákja vett részt a kedden megtartott „szabad nagygyűlé­sen", amelyen szolidaritásukat fejezték ki azzal a 12 diákkal, akiket a múlt csütörtöki mad­ridi diáktüntetés miatt tartóz­tatott le a rendőrség. (CTK) AZ ALSO-SZILÉZIAI föld alat­ti folyosók átkutatása során náci bűntettek elkövetéséről tanúskodó további dokumentu­mokra bukkantak. Walimía környékén mintegy 30 000 em­ber csontjaira bukkantak. A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI áttelepült orvosok és fogorvo­sok szervezete határozatot ho­zott, hogy május 31-én beszün­teti tevékenységét, mivel az át­települt orvosok már teljesen „beleilleszkedtek a normális életbe". Ez tehát az első nyu­gat-német „honfitársi" szerve­zet amely tudatára ébredt an­nak, hogy nincs létjogosultsá­ga. A BEN BARKA-PERT kedden ez egyik fővádlott, DUmi ma­rokkói közbiztonsági alezredes előzetes nyilatkozatával folytat­ták. Az alezredes azt állította, hogy ártatlan, és azért állt ön­ként a francia bíróság elé, hogy mentsék fel. AZ CSZAK-OLASZORSZAGI Brixenben a neonáci terroristák kedden reggel újabb merényle­tet hajtottak végre, felrobban­tottak egy trafóállomást. AZ IZRAELI békevédők bizott­sága útnak indította első anti­biotikum és vitaminszállítmá­nyát Budapest felé, ahonnét azt továbbítják majd a dél-vietnami szabadságharcosoknak. BRAZtLIA nem támogatja az Amerika-közi hadsereg létreho­zását — jelentette kl hétfői te­levíziós nyilatkozatában J. M. Pinto brazil külügyminiszter. AZ INDIAI kormány Bihar ál­lam 7, rendkívüli szárazsággal és így nagy élelmiszerhiánnyal küzdő tartományát válságöve­zetté nyilvánította, ami azt Je­lenti, a kormány megtesz min­dent, hogy e területek lakossá­gát megmentse az éhhaláltól. BOLÍVIÁBAN egyre több hír jelenik meg a második partizán­front megalakulásáról. Ugyan­akkor a bolíviai fegyveres erők újabb, nagyszabású ostromot készítenek elő, amellyel véget akarnak vetni a partizánmoz­galomnak. BOTHA dél-afrikai hadügymi­niszter tegnap megerősítette azt a hírt, hogy Franciaország had­ügyminiszterével egyezményt Irt alá 3 tengeralattjáró vásár lásáról. (CTK) A STEYER-DAIMLER-PUCH stájerországi (NSZK) vállalat tanácsa kedden közölte a thorn­dorfl üzemének személyzetével, hogy a megrendelések Jelentős csökkenése miatt az üzem Igaz gatósága kénytelen 400 munkArt elbocsátani. Jirí Hendrych elvtárs üdvözlő beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Nagy érdeklődéssel hallgat­tuk meg az NSZEP Központi Bizottságának beszámolóját pártjuk tevékenységéről és Wal­ter Ulbricht elvtárs beszédét. Őszinte örömet érzünk azon si­kerek felett, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság dol­gozó népa ért el, az a dolgozó nép, amely német földön létre­hozta a munkások és földműve­sek első békeszerető államát és áldozatos munkájával meg­teremti a szocialista Nőmet De­mokratikus Köztársaság általá­nos fejlődésének szilárd alap­ját. Országainkat a barátság és szövetség Szilárd kapcsolatai kötik össze a szocialista álla­mok nagy, legyőzhetetlen csa­ládjában, amelynek legfőbb tá­masza a Szovjetunió. Ebből az alkalomból hangsú­lyozni kívánom, hogy Csehszlo­vákia Kommunista Pártja és a Német Szocialista Egységpárt között minden alapvető kérdés­ben teljes egyetértés uralkodik. Országaink népének életében nagy jelentőségű esemény a Csehszlovákia és az NDK kö­zötti barátsági, együttműködé­si és kölcsönös segélynyújtási szerződés, amelyet egy hónap­pal ezelőtt írtunk alá Prágá­ban. Nagyarányú együttműkö­dést folytatunk főként gazdasá­gi és tudományos-műszaki té­ren. A két ország létérdeke az eu­rópai biztonság kérdéseinek megoldása. E téren nagyra ér­tékeljük a Német Demokratikus Köztársaság szerepét, amely Európa békéjének fontos ténye­zője s amelynek léte döntő fon­tosságú Németország további fejlődése szempontjából. Arra törekszünk, hogy Európában olyan helyzet álljon elő, amely lehetővé tenné a földrész vala­mennyi országa számára — te­kintet nélkül társadalmi rend­szerükre — a békés egymás mellett élést. Ezzel az igyeke­zettel, amely Európa népeinek vágyát fejezi ki, szöges ellen­tétben állnak a német imperia­lizmus revansista és militarista törekvései. Tisztelt elvtársak! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság egész dolgozó né­pének minden igyekezete most a CSKP XIII. kongresszusa hatá­rozatainak teljesítésére Irányul. Hazőnkban számos nagy Jelen­tőségű változtatást eszközlünk. Bevezetjük a népgazdaság töké­letesített irányítási rendszerét. Jóllehet hosszabb folyamatról van szó, már eddig is pozitív eredményeket értünk el, ame­lyek visszatükröződnek népgaz­daságunk fejlődésében. Emel­lett természetesen nem akarjuk tagadni, hogy a jó eredmények mellett problémákkal is talál­tuk magunkat szembe. Külpolitikánk alapja, amely Hatékony segítséget kell nyújtani a fejlődő országok iparosításában Csehszlovák felszólalás az ENSZ ipari-fejlesztési tanácsban New York (CTK J — Az ENSZ Ipari-fejlesztési tanácsának áp­rilis 17-én tartott New York-1 ülésén Drahoä Schejbal mér­nök, a csehszlovák küldöttség vezetője, a tanács munkájának távlatairól beszélt. A csehszlovák küldöttség vé­leménye szerint a tanácsnak meg kellene vitatnia azokat a módszereket, és különféle mun­kaformákat, amelyek segítsé­gével az ENSZ hatékony segít­séget nyújthatná a fejlődő or­szágok iparosításához. Különös­képpen szem előtt kell tartani az iparosítási folyamat fontos­ságát a fejlődő országok nép­gazdaságában, az iparosítás társadaflmi szempontjait, Csehszlovákia készen áll ar­ra, hogy a tanács programjá­val összhangban aktívan részt vegyen az egyes akciókban. Hajlandó rendelkezésre bocsá­tani a szakembereit és részt venni továbbra is a műszaki szimpóziumokon és szemináriu­mokon, elsősorban azokon a gazdasági területeken, ahol jól ki lehetne használni Csehszlo­vákia tapasztalatait. Csehszlo­vákia ezenkívül hajlandó részt venni a fejlődő országok mű­szaki kádereinek nevelésében és előkészítésében is. Csehszlovákia továbbá egyet­ért azzal, hogy a tanács állan­dó székhelyéül Bécset jelöljék kl. Franciaország fejleszteni kívánja kapcsolatait a szocialista országokkal A francia kormány nyilatkozata Párizs (CTK) — Pompidou francia miniszterelnök nyilat­kozátában a legnagyobb érdek­lődést a külpolitikai rész kel­tette. A francia kormány hang­súlyozta, hogy támogatni kí­vánja a Közös Piac országainak gazdafsági együttműködését, sőt hajlandó ezt az együttműködést politikai téren is kibővíteni. A francia kormány nyilatko­zata szerint a Közös Piac or­szágainak csúcsértekezletét Ró­mában kell megtaTtani. A nyi­latkozat hangsúlyozza, hogy a tanácskozáson általőnos véle­ménycserét kell majd folytatni, amiből a megfigyelők arra kö­vetkeztetnek, hogy a tárgyaló feleknek kerülniük kell a rész­letkérdések megvitatását, mivel ez nézeteltérésekhez vezetne. A nyilatkozat a tavábbiakban kiemelte, hogy Franciaország fejleszteni kívánja kapcsolatalt a szocialista országokkal. Pom­pidou bejelentette, hogy De Gaulle tábornok Júniusban hi­vatalos látogatást tesz Lengyel­országban. A továbbiakban bs­jelentette, hogy júliusban Moszkvába látogat, és így vi­szonozza Koszigin szovjet mi­niszterelnök tavalyi franciaor­szági látogatását. Francia részről nagy figyel­met szentcinek a nyugati szö vetségesek között az atom­sorompó-egyezményről foly­tatott tárgyalásoknak. Valószí­nű, hogy a francia kormány a szerződést hatékony eszköznek tartja az Egyesűit Államok és a többi NATO-ország viszályá­nak kiélezésére. MEGLEPETÉS PUNTA DEL ESTÉBEN (A belgrádi Politika karikatúrája) következetesen a proletár inter­nacionalizmus elveiből indul kl, a Szovjetunióval való megbont­hatatlan barátság és együttmű­ködés. Minden szocialista or­szággal és általában mindazok­kal együttműködve, akik őszin­tén kívánják a békét, arra igyekszünk, hogy enyhítsük a nemzetközi feszültséget s bizto­sítsuk a békét az egész vilá­gon. Élesen elítéljük az ameri­kaiak agresszióját a hős viet­nami nép ellen. Tisztelt elvtársak! Az egész haladó világ az idén ünnepli meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulóját. Ez az alkalom ismét meggyőzően bizonyítja a két­ségbevonhatatlan tényt, hogy a kommunizmus feltartóztathatat­lanul halad előre, s nincs az az erő, amely diadalmas előretöré­sét megállíthatná. Csehszlovákia Kommunista Pártja nagyra értékeli a Szov­jetunió Kommunista Pártjának a nemzetközi kommunista mozga­lom egysége megszilárdítására Irányuló erőfeszítéseit. Hfven a proletár internacionalizmus el­veihez pártunk Is mindent meg­tesz ezért. A jövő hétéi) Csehszlovákiá­ban kezdetét veszi az európai kommunista és munkáspártok konferenciája, amelyen az euró­pai béke és biztonság kérdései­ről fognak tanácskozni. Meg­győződésünk, hogy a Karlovy Very-i konferencia nagyban hoz­zá fog járulni az európai kon­tinens haladó és békeszerető erőinek harcához, amelyet az európai helyzet békés rendezé­siért vívnak. Pártunk Központi Bizottsága azon a véleményen van, hogy mindent meg kell tennünk a vi­lőg kommunista és munkáspárt­jai tanácskozásának előkészíté­se érdekében. A világ mai hely­zete és a kommunista mozgalom helyzete megköveteli, hogy har­coljunk az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és megszilárdítsuk a kommunista mozgalom egységét. Megindul a hajsza Garrison ügyész ellen is? New Orleans (CTK) — And­rews ügyvéd 100 ezer dollár kártérítésért beperelte Gar­rison ügyészt, azért, mert az esküdszék előtt arra a vallo­másra kényszerítette őt, hogy Clary Bertrand Clay Shaw New Orleans-i vállalkozó álneve. Garrison ügyész azt állítja, hogy Bertrand, aki részt vett Oswald és a dallasi merénylet eltűnt tanúinak tanácskozásán, azonos Clay Shaw Ismert vál­lalkozóval. Garrison szerint Shaw a Kennedy elleni össze­esküvés egyik vezetője, és ez­ért letartóztatta? őt. Shawt ké­sőbb óvadék ellenében szaba­don bocsátották. Növel, egy további tanú, akit Garrison ki akart hallgatni ki­jelentette, hogy az ügyész le akarja leplezni a CIA tevékeny­ségét Loulsianában. Növel azt állítja, hogy Garrison politikai karrierje érdekében indított vizsgálatot a Kennedy-ügyben. Meghalt Konrád Adenauer Bonn (CTK) — A Bonn mel­letti Rhöndorfban tegnap 91 éves korában meghalt Konrád Adenauer, volt nyugatnémet kancellár. Adenauer neve szoro­san összekapcsolódik a Német Szövetségi Köztársaság háború utáni fejlődésével. 1949-től 1963­ig szövetségi kancellár volt. ö harcolta ki Nyugat-Németország tagságát a nyugati katonai és gazdasági csoportosulásokban, és ő újította fel a nyugatnémet állam hatalmát és befolyását. A hidegháború éveiben Aden­auer és az NSZK volt az USA leghívebb szövetségese. A kan­cellár politikája végül nemzet­közi elszigeteltséghez vezette Nyugat-Németországot, és 1963­ban kénytelen volt lemondani hivataláról. Haláláig a CDU tiszteletbeli elnöke és képvise­lője volt. Adenauer politikai pá­lyafutása alatt mindig ellensége volt a szocialista országoknak. Lapzártakor Jelentik, hogy a temetésen Johnson amerikai el­nök, De Gaulle francia köztár­sasági elnök és Wilson angol miniszterelnök ls részt vesz. Csehszlovák—szovjet papíripari egyűAműködés Moszkva (CTK) — Václav Va­le3 weliszlovák vegyipari mi­niszter befejezte szovjetunió­beli látogatását, melynek kö­zéppontjában a két ország kö­zötti papíripari együttműködés kérdései álltak. A tárgyalások során egyezményt írtak alá egy közös csoport létrehozásáról, amely áttanulmányozza az együttműködés lehetőségeit és a szakosítására vonatkozó ja­vaslatokat. E bizottság 1970-től biztosítja a két ország szakem­berei tudományos- és műszaki tapasztalatainak kicserélését ls. SEATD-értekezlet Washingtonban A legfontosabb napirendi pont: Vietnam Washington (CTK) — Wa­shingtonban tegnap megkezdő­dött a SEATO miniszteri taná­csának értekezlete. A nyilvános megnyitó ülésen Rusk amerikai külügyminiszter mondott beszé­det. Elsősorban a vietnami hely­zettel foglalkozott. Azzal vádol­ta a VDK kormányát, hogy az amerikai Javaslatok visszauta­sításával meghosszabbítja a há­borút. Rusk újból kapitulációra hívta fel a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Frontot. Kchoman thaiföldi külügymi­niszter felszólalásában megtá­madta azokat a SEATO-országo­kat, amelyek nem támogatják aktívan az USA vietnami agresz­szióját. A thaiföldi miniszter tá­madása elsősorban Franciaor­szág ellen irányul, amely boj­kottálja az értekezletet. A thaiföldi miniszter felszóla­lása azt mutatja, hogy a három­napos értekezlet részvevőt el­sősorban a vietnami háborúról tanácskoznak majd. Csütörtökön és pénteken csupán az a hét SEATO-ország képviselője tár­gyal, amelynek csapatai részt vesznek a vietnami harcokban. Megnyílt a moszkva—tokiói légi járat Tokió fCTK) - A TU-Ui es szovjet lökhajtásos repülőgép kedden 10 Óra 35 perc alatt tet­te meg első útját — leszállás nélkül — a 8000 kilométer hosz­szú moszkva—toktói vonalon. B légijárat megnyitásával szinte a felére csökkent az utazást idő Európa és a Távol-Kelet között, továbbá a repülőjegyek ts jóval olcsóbbak. A TU114 hetenként kétszer indul Tokióba. Kelet-Nigéria az elszakadás útján Lagos (ČTK) — Kelet-Nigé­ria a saját területén ellenőrzé­se alá veszi azokat az intéz­ményeket, melyeket eddig a szövetségi kormány Irányított. A kormányhatározat értelmé­ben az intézkedés aíz áramszol­gáltatásra, a légi közlekedésre, a rádióra, a szénbányászatra, a kikötőkre és a köztekedésre vonatkozik. Ez a kelet-nlgérlai határozat újabb lépést Jelent Kelet-Nigé­riának a lagosi központi kor­mánytól való elszakadása felé. Első intézkedésként megtagad­ták az adók befizetését a köz­ponti pénztárba. A szövetségi kormány viszont leállította a légi összeköttetést Kelet-Nlgé­rlával. Támadások az Indonéziában élő kínaiak ellen Djakarta (CTK) — Kelet-Já­ván az elmúlt napokban újabb kampányt Indítottak a klnal la­kósság ellen. Felgyújtották há­zaikat és lakhelyeiket. A leg­súlyosabb rendbontások Panaru­kanu kikötőben voltak. Az An­tara jelentése szerint a támadá­sok áldozatai között több klnal származású indonéz állampolgár ls volt, mivel kétségbe vonták, az országhoz való hűségüket. A tüntetők azt állítják, hogy a kí­naiak megsértették az Indonéz fegyveres erőt. Djakartában a katonai szer­vek több klnal kereskedőt tar­toztattak le azzal a váddal, hegy kommunista propagandát folytattak.

Next

/
Thumbnails
Contents