Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-20 / 109. szám, csütörtök
Köszönetnyilvánítás A kormány megtárgyalta az idei terv és költségvetés javaslatát Bonn útját akarja állni az atomsorompó-egyezmény megkötésének Bonn (CTK) — A nyugatnémet kormány tegnap azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a képviselőjének a NATO-tanács mai párizsi tárgyalásán milyen álláspontot kell elfoglalnia az atomsorompó-egyezmény javaslatával kapcsolatban. Von Hase kormányszóvivő tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy az NSZK továbbra is az egyezmény megkötésének meghiúsítására fog törekedni. Von Hase szerint a kormányban erről az állásfoglalásról „élénk vita" folyt, amelyben az összes miniszter részt vett. Jól tájékoztatott bonni körökben rámutatnak arra, hogy a szövetségi kormányban az atomsorompó-egyezményről folyó vita során súlyos összecsapásra került sor Brandt miniszter és Schröder hadügyminiszter között. Brandt bizonyos feltételek mellett hajlandó egyetérteni az amerikai javaslattal. Még kedden kijelentette, hogy az NSZKnak le kellene mondania katonai nagyhatalmi törekvéseiről. Ennek ellenére azonban Brandt is mindenáron az NSZK-nak a nyugati atomnagyhatalmakkal való „egyenjogúsítása" mellett kardoskodik. Schröder hadügyminiszter ezzel szemben további engedményeket követel az USA-tól. Schröder szerint az NSZK-nak lényeges befolyást kellene gyakorolnia a NATO teljes atomstratégiájára. Javulnak az NSZK és Kína kapcsolatai? Párizs (CTK) — A Paris Jour című francia lap szerdai számában megállapítja, hogy a nyugatnémet szövetségi országgyűlés külügyi bizottsága „komolyan foglalkozik" a Klnaí Népköztársasággal való kapcsolatok helyreállításának gondolatával. Ez elsősorban a leghatalmasabb nyugatnémet tőkések érdeke, akik meg akarják szerezni a kínai piacot. Ezenkívül a Kínával való kapcsolatok normalizálása Bonn számára egyik eszközét jelentheti annak i's, hogy „erőpozícióból" tárgyalhasson az USA kormányával. A lap hangoztatja, hogy Kínát „számtalan olyan nyugatnémet Ülésezett a magyar—csehszlovák kulturális vegyes bizottság Budapest (CTK) — A magyar—csehszlovák kulturális vegyes bizottság április 18—19én Budapesten a két ország kulturális kapcsolatairól, elsősorban a hangversenyigazgatóságok együttműködéséről tárgyalt. A tárgyalások befejeztével tegnap Bohuš Chňoupek mérnök, a csehszlovák küldöttség vezetője, művelődés- és tájékoztatásügyí miniszterhelyettes és Molnár János, Magyarország művelődésügyi miniszterhelyettese aláírta az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyvet. Mihajlovot négy és fél évi börtönre ítélték Belgrád (CTK) — Mihajlov publicistát, a Zadari Egyetem filozófiai fakultásának volt docensét Jugoszlávia ellen folytatott ellenséges propaganda vádjával tegnap 4 és fél évi szabadságvesztésre ítélte a Belgrádi Járásbíróság. Ezenkívül Mihajlovot büntetésének letöltése után négy évre eltiltották a nyilvános tevékenységtől. Mihajlov ellenséges hangú röplapjaiban támadta a Jugoszláviai nemzetek testvériségét és egységét, ezenkívül Jugoszlávia politikai rendszerének alkotmányellenes megváltoztatására biztatott. szakemberekből álló küldöttség keresi fel, akik tökéletesen Jártasak a fegyver-, a rakéta-, és a speciális elektronikus berendezések gyártásában, sőt az atomenergia terén ls". A lap hivatkozik Strauss volt nyugatnémet hadügyminiszter egyik kijelentésére, mely szerint a Kínával való együttműködés lehetővé teszi az NSZK-nak, hogy kijusson a diplomáciai és politikai elszigeteltségből, és atomnagyhatalommá váljék. Az NSZK hivatalos képviselői minden eszközzel igyekeznek megcáfolni a Kínával való kapcsolotokról szóló híreket. Schütz nyugatnémet külügyi államtitkár két nappal ezelőtt elhangzott rádióbeszédében „teljesen alaptalannak" minősíti azt a szovjet sajtóban megjelent hírt, hogy az NSZK titkos tárgyalásokat folytat Kínával hivatalos kereskedelmi egyezmény megkötéséről, és a két ország kereskedelmi képviseletének kicseréléséről. " „ a „turista" Leningrád (CTK) — Alekszandr Karaszkov szovjet államügyész tegnap ötévi szabadságvesztés-büntetés kiszabását kérte Volker Wilhelm Schaffhauser, 26 éves nyugatnémet diákra, akit ez év Január 5-én tartóztattak le mint turistát, amikor egy leningrádi állampolgárnak egy útitáskát nyújtott át, amelyben szovjetellenes utasítást tartalmazó levél, titkos írásra szolgáló speciális másolópapír és 125 film volt elrejtve. Schaffhauser a keddi tárgyalás során beismerte az ellene emelt vádat, és kijelentette, tudatában volt annak, hogy cselekedete a Szovjetunió ellen irányul. A szovjet törvények értelmében a vádlottat hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügyész Javaslatának Indoklásakor figyelmeztetett a vádlott fiatal korára és őszinte beismerésére. Szemjon Hejfec védő kisebb büntetés kiszabását kérte, mivel Schaffhausert csupán egy szovjetsllenes emigrációs szervezet bűnsegédjének tartja. A bíróság Ítélethozatalára ma kerül sor. Hazánk szerepe a Nemzetközi Biológiai Programban (Folytatás ax 1. oldalról) kába való szállítása megjavításának lehetőségeivel, és az alkalmazásban levő nők munkaés szociális feltételeinek problematikájával. Megállapodtak abban, hogy kidolgozzák az üdültetés további fejlesztésének koncepcióját. A továbbiakban leszögezték, hogy a nemzeti bizottságokról készülő törvényjavaslat kifejezésre Juttatja a nemzeti bizottságok együttműködésének elveit a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szerveivel összhangban a VI. szakszervezeti kongresszus határozatával. A VI. szakszervezeti kongresszuson határozatot fogadtak el az üzemi és a vállalati bizottságok jogköréről a népgazdaság tervszerű irányításának új feltételei között. A tárgyalások során hangsúlyozták, hogy e határozat érvényesítése nem tekinthető a szakszervezeti szervezetek ügyének, hanem elengedhetetlenül szükséges, hogy megvalósítását az irányítás valamennyi fokozatának gazdasági szervei is biztosítsák. Az ülés résztvevői megállapodtak abban, hogy következtetéseiket konkrét programmá dolgozzák fel, amelyet a kormány, mint a CSKP XIII. kongresszusa határozatának megvalósítására Irányuló további lépést meg fog tárgyalni. A kormány legutóbbi ülésén a kerületi nemzeti bizottságok elnökeinek részvételével megtárgyalta és jóváhagyta az állami végrehajtó terv javaslatát és az 1967. évi állami költségvetés javaslatát. Ezzel egyidejűleg megtárgyalta és jóváhagyta gazdaságpolitikánk Irányzatát, valamint azokat a konkrét Intézkedéseket is, amelyek az új Irányítási rendszer érvényesítésnek követelményeiből adódnak. Az eredeti, régi árakban kidolgozott tervjavaslatot az új Irányítási rendszer gyorsabb ütemű bevezetése következtében át kellett dolgozni az új nagykereskedelmi áraknak meg felelően. Csak az átszámítás után lehetett megtárgyalni és Jóváhagyni az 1967. évi állami terv és költségvetés javaslatát. Az állami terv kifejező vonása a nemzeti Jövedelem további növekedése, amely ebben az esztendőben több mint 6 százalékkal fog emelkedni. A nemzeti jövedelem emelkedését túlnyomórészt a társadalmi munkatermelékenység növekedésével biztosítjuk. Ez megköveteli, hogy határozottabban lépjünk rá népgazdaságunk fokozatos intenzifikálásának útjára. Az állami terv azzal számol, hogy a beruházási építkezés volumeno az idén 4,2 százalékkal növekszik. Az 1967. évi terv a beruházási építkezés terén bizonyos szerkezeti változtatásokat eszközöl. Az elmúlt évvel összehasonlítva a beruházások részaránya a nem termelési ágazatakban, a szállításban és a vízgazdálkodásban több mint 18 százalékkal emelkedik, míg az Ipari beruházások részaránya több mint 10 százalékkal csökken. Ezzel egyidejűleg az iparban kialakulnak annak előfeltételei, hogy fokozatosan megvalósítsuk a kívánatos változtatásokat. A vegyiparban az eddiginél gyorsabban fogjuk fejleszteni a műanyagok és a műrostok gyártására szolgáló kapacitásokat, fejleszteni fogjuk az építőipar anyagi alapját, valamint a közszükségleti cikkeket gyártó ipart. Külkereskedelmünk forgalma az Idén csaknem 4 százalékkai növekszik. Az 1967. évi terv feltételezi, hogy a társadalmi források gyarapodásával összhangban a személyi fogyasztás 5,2 százalékkal növekszik. Az élelmiszerpiac további megszilárdítása mellett gyorsabban fog nőni az iparcikkek eladása is. Az 1967. évben 81 ezer lakás építésével számolunk. Az 1967. évi terv az átlagbérek további növekedésével számol, amit a munkatermelékenység gyorsabb növekedése biztosít. Az átlagbérek növekedését ki kell használni a bérek differenciálásának elmélyítésére az egyes dolgozók között, munká Juk eredményei és minősége szerint. Az állami terv továbbá azzal számol, hogy a gazdasági fejlődés üteme Szlovákiában 1967ben is gyorsabb lesz az országos átlagnál. A nemzeti Jőve delem Szlovákiában csaknem 8 százalékkal növekszik. A termelés növekedésének ütemét első sorban az elmúlt években létrehozott termelési és műszaki alap befolyásolja. A személyi fogyasztás Szlovákiában 5,8 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom pedig több mint 7 százalékkal emelkedik. Az állami költségvetés egédz koncepciója a népgazdaság új irányítási rendszerének koncep clójából Indul kl, amely annyira megerősíti az üzemek pénzügyi gazdálkodását, hogy a vállalatok szükségleteiknek túlnyomó részét saját forrásaikból tudják fedezni. Az állami költségvetés mindenekelőtt a nem termelési ágazatok szükségleteit, valamint az össztársadalmi jelentőségű gazdasági szükségleteket fogja fedezni. Igy az állami költségvetés Jelentősége az új Irányítási rendszerben növekszik, mivel elsősorban a költségvetésből fogjuk fedezni a szocialista társadalom össztársadalmi szükségleteit és a költségvetés lesz az állam pénzügyi politikájának legfőbb eszköze. Az állami költségvetés forrásainak tervezett volumene népgazdaságunk ez évi feltételezett fejlődésének elemzésére támaszkodik. Az első negyedév előzetes eredményei arról tanúskodnak, hogy az üzemek nyereségének és a költségvetési bevételeknek gyors növekedésével számolhatunk. Az állami költségvetés javas latában a 142,5 milliárd összköltségvetési bevételekből és kiadásokból a szocialista gazdaság bevételei 84,9 százalékot, a lakosság által fizetett adók és illetékek 11,7 százalékot, a többi bevételek pedig 3,4 százalékot tesznek kl. A Javasolt forrásokból népgazdaságunk fejlesztésére 47,8 százalékot, a kulturális és szociális intézkedésekre, beleértve a szociális biztosítás szükségleteit ls, 41,2 százalékot fordltunk. A nemzeti bizottságok költségvetési bevételei és kiadásai közti különbségek fedezésére a központi költségvetésből 23,7 milliárd koronát fordítunk. Tekintettel új koncepciójára az ez évi állami költségvetés a pénzügyi politika eszköze, hatékony eszköz a gazdaságosság fokozására és a termelés efektivításának növelésére. Az állami költségvetés céljainak teljesítése feltételezi, hogy jól gazdálkodjunk a költségvetés eszközeivel. A vállalatok jövedelmének alakulását valamennyi forrásuk gazdaságos felhasználásával kell megvalósítani. A pénzügyi eszközök elősegítik a termelés hatékonyságának növelését. Az Oj Szö szerkesztő bizottsága, pártszervezete és a gyászoló család ez úton mond köszönetet mindazoknak a szervezeteknek és személyeknek, akik Méry Ferenc elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, s mindazoknak, akik a temetésen való megjelenésükkel kegyelettel adóztak az elhunyt emlékének. KÖZÉLET Kitüntetés (CTK) — Stefan Schwarz akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke tegnap nyújtotta át Ivan Brauner akadémikusnak „A tudományért és az emberiségért" feliratú emlékérmet, amelyet a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöksége adományozott a kitüntetettnek küszöbönálló (április 22.) 60. születésnapja alkalmából. • • * Köztársaságunk elnöke Ottó Jirnvec akadémikust, a prágai Károly Egyetem Zoológiai Intézetének igazgatóját, a tudományos világban nagy hírnévnek örvendő parazitológust eddigi tudományos tevékenysége méltatásaként Munkaércíemrenddel tüntette ki. Szovjet film díszbemutatója Prágában (CTK) — A CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség Központi Bizottsága és a Szovjetunió prágai nagykövetsége tegnap rendezte meg a prágai U Hradeb 64 moziban a Szibéria bűvöletében című szovjet dokumentumfilm díszbemutatóját. A bemutatón Zdenék Fierltnger, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség elnöke, Ivan Ivanovics Udalcov követ, a szovjet nagykövetség tanácsosa és Sztanlszlav Roszkockil rendező vezetésével szovjet filmművészek küldöttsége vett részt. A Belügyminisztérium dolgozóinak nagygyűlése (CTK) — A belügyminisztérium dolgozói Lenin születése 97. évfordulójának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére készülve tegnap a Szláv-szlgeten levő épület nagytermében rendezett ünnepi gyűlésen meghallgatták Josef Kudrna belügyminiszter, a CSKP KB tagja előadását, amelyben Lenin munkásságát és az NOSZF történelmi jelentőségét méltatta. Indiai kereskedelmi küldöttség hazánkban (CTK) — Április 13-a óta indiai kereskedelmi küldöttség tartózkodik hazánkban, amely Csehszlovákia és India árucsere forgalmáról tárgyal. A küldöttséget S. Ramachandran úr, az Indiai kereskedelmi minisztérium képviselője vezeti. A küldöttség kedvezően értékelte az elmúlt Időszak gazdasági és kereskedelmi eredményeit, s a további kereskedelmi és gazdasági együttműködés Időszerű kérdéseiről tárgyalt. A tárgyaló felek Jegyzőkönyvet Írtak alá az 1967. évi árucsere-forgalomról. Mindkét fél feltételezi, hogy az árucsereforgalom — az 1966. évvel öszszehasonlítva — 10 százalékkal fog növekedni. Az SZKT elnökségének ülése (CTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöksége tegnapi ülésén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére Irányuló politikai aktivitás és munkakezdeményezés helyzetéről tárgyalt. Jean Effel Szlovákiában (CTK) — Jean Effel, a világhírű karikaturista, aki kétnapos látogatásra Szlováklába érkezett, tegnap délután az írók bratislavai klubjában koktélpartln találkozott kulturális életünk kiváló dolgozóival. A művészt a Politikai Irodalmi Kiadó hívta meg, amely a világon elsőként adja ki Effel „Ádám és Éva szerelme" című színes so rozatát. A mű szövegét Fedor Ballo fordította. Az éhség és a nélkülözés egyes világrészekben gyakori Jelenség. Terjedésének megakadályozása, sőt teljes felszámolása a tudósok elsőrendő feladatai közé tartozik. A Tudományos Unió Nemzetközi Tanácsa ezekből a követelményekből Indult kl, amikor kezdeményezésére 1964-ben kihirdették a Nemzetközi Biológiai Programot. Ez a program 48 állam tudományos kutatómunkáján alapul, s a tefmelés fokozására irányul. Célja a meglevő lehetőségek és az új természeti források világviszonylatban való kiaknázásának tanulmányozása. Tegnap Prágában Ivan Málék akadémikus és munkatársai a hét évre beosztott Nemzetközi Biológiai Programmal és az ezt Igénylő munkaszervezéssel kapcsolatos feladatokról tájékoztatta a sajtó képviselőit. A programot Irányító nemzetközi bizottságban a szocialista államokat Petrusewicz lengyel, Bihovszkij szovjet. Málék és Blaškovič csehszlovák tudósok kép viselik. Csehszlovákiának a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a kutatóintézetek és a főiskolák tevékenysége alapján minden feltétele megvan ahhoz, hogy a biológiai program megvalósításában aktívan részt vegyen és hasznos munkát fejtsen kl. Ezért is alakult meg az irányi tó központtal állandó kapcsolatot fenntartó Csehszlovák Nemzeti Bizottság, s ezért létesítették az ugyancsak prágai székhellyel nemzetközi tltkársá got, Málék akadémikus vezeté sével. —km— Megnyílt az Interkamer Az Interkamera Frankfurtban nagy sikert aratott nemzetközi kiállítását követően április 20tól május 5-lg a prágai Hyberniumban is bemutatják a fényképészetnek és. a filmtechnikának ezt a remekét. Tíz ország harminc legnevesebb cégének kiváló termékei: a különféle gyártmányú fényképezőgépek, fílmkaraerák, vetítőgépek, nagyítókészülékek, az orvostudományt és egyéb tudományos célokat szolgáló kamerák, fénymérők, fényerősítők, világítókészülékek és alkatrészek nemkiállítása Prágában csak minőségüket, hanem újszerűségüket tekintve is vetélkednek egymással a kiállításon. A Tudományos és Műszaki Dolgozók Szövetsége és a Made in Publicity ügynöksége rendezésében megnyílt kiállításról tegnap tájékoztatták az újságírókat. A rendezők hangsúlyozták, hogy a kiállított tárgyak kiválasztásánál a fő szempont nem a kiállító cégek hírneve vagy anyagi lehetőségei, hanem kizárólag a fényképészet további fejlesztése volt. —ka—