Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-13 / 102. szám, csütörtök

Találkoztam egy férfival, akinek a ruháját a legújabb divat szerint kiváló minőségű anyagból készítették, de észrevettem, hogy a kabátja alatt nincs ing, és cipőt sem visel. „Mindig a lényeg a döntő, — mondta — ezzel kell törődnünk. Egy hónap múlva lesz kétszáz koronám, majd akkor veszek inget és cipőt is." Mit szólnak az ilyen válaszhoz? Kiagyalt történet? Az, de nevezhetném képletes hasonlatnak is. Nemrég láttam egy korszerű lakóházat — hatvan család otthona — s a lakók gyalogjárda híján naponta ötven métert evickélnek a sártengerben az országútig. Most nem kutatom, kinek a hibájából. A minap — esős időben — egy faluban észrevettem, hogy fészerben sem használható „építményben" topognak az autóbuszra várakozók. Sorolhatnám tovább a példákat. Gyárakat, lakásokat, iskolákat, gazdasági épületeket építünk, milliós befektetéseket eszközlünk, de az ötezer koronás „apróság", a járda, a váróterem stb. már nem fér el a „keretben". Dehogynem. Ahol van félmillió, ott előkerülhet még további kétezer. Legtöbbször attól függ, hogy valaki vagy valakik mennyire tartják fontosnak azt az „apróságot". S mikor a lényeges és döntő feladatok teljesítésére gondolok, eszembe jut a már említett „ing nélküli férfi". Talán ez a hasonlat nem is egészen „kiagyalt". Sok még az olyan jelenség, amit az Illetékesek csupán úgy tudnak megmagyarázni, hogy „inget és cipőt majd a jövő hónapban veszünk". Ügy tudom, hogy az emberek többségét bosszantja, elkedvetleníti, ha közvetlenül a testét éri a kabát. A ruha kiváló minőségének tudata aligha csökkenti bosszúságát. Nézzünk körül Ezt az emberek döntő többsége minden felszólítás nélkül megteszi. Sőt, észrevételét el is mondja. Csupán az a kérdés, hogy véleményéből mennyi pereg át az illetékesek véleményrostáján, az „apróságok" közé. Helyenként sajnos elég sok. És valóban lényegtelen apróságok ezek? Az emberek hangulatát, életkedvét és munkateljesítményét befolyásoló jelenj ségeket nem sorolhatjuk az „apróságok" közé. Hiszen a XIII. pártkongresszus határozata feladatul adja a nemzeti bizottságoknak, hogy kezdeményezőn szervezék meg a városokban és a falvakon az életkörnyezet javítását, és járuljanak hozzá az emberek közötti elvtársi viszony és a szocialista életmód kialakításához. Lévai kezdeményezés Tények bizonyítják, hogy nem ^minden vezető értékeli kellően az életkörnyezet gazdasági-nevelő hatását. Még nem alakult ki olyan egységes közvélemény, amely kényszerítené a vezetőket — minden szinten —, hogy az életkörnyezet alakításának kérdéseit egy szinten oldják meg a gazdasági feladatokkal. A lévai járási pártbizottság és nemzeti bizottság felmérve a helyzet fontosságát, — Szlovákiában elsőként —, járási értekezleten foglalkozott az életkörnyezet kialakításának sokrétű kérdésével. A pártszervezetek, a nemzeti bizottságok és a szövetkezetek elnökei, az üzemek igazgatói, valamint egyes intézmények vezetői — 550 személy, rájuk vár a feladatok megvalósításának lényeges része —, átfogó tájékoztatást kaptak a jelenlegi helyzetről. Štefan Benőik elvtárs, a JNB elnöke beszámolójában tényekkel, számokkal bizonyította, hogy az életkörnyezet fogalma lényegében az emberről való maximális gondoskodás minden kérdését érinti. Erről a gondoskodásról az emberek saját tapasztalataik alapján formálnak véleményt. A múltban, a határozatok és rendeletek elsősorban azt szabták meg pontosan, mit kell építeni. Azzal már kevesebbet törődtek, hogy közvetlenül mi hat az emberre, mi alakítja, befolyásolja hangulatát, kedélyét, boldogságát. Márpedig az életkörnyezet közvetlenül hat — pozitívan vagy negatívan —, az egyénre, s rajta keresztül a termelésre. A lévai járás vezetői helyesen látják, hogy az életkörnyezet kialakításának egyik lényeges része a falu- és városszépítési akció E téren már a múlt évben, a pártkongresszus tiszteletére szervezett versenyben is szép eredményt ért el a járás. Egy lakos átlag 19 óra önkéntes munkát végzett. Itt kell megemlítenem, hogy a lévai járás kezdeményezése alapján bontakozott ki — az NOSZF 50. évfordulójának tiszteletére — az országos falu- és városszépítési verseny. A járás lakóinak 60 százaléka vesz részt a versenyben, 75 499 kötelezettségvállalásuk értéke több mint 22 millió korona. A járások országos versenyét július végén és decemberben, de ők a faluk közötti versenyt minden negyedévben értékelik. A fejlődés tükre Podlužany — s még néhány falu — szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. Az öreg házak helyén újak épültek, az utcák tiszták, rendezettek. A fejlődés még szembetűnőbb, ha járási méretben vizsgáljuk. A felszabadulás óta a járásban 11 945 új lakást építettek, 33 falu kapott ú] művelődési otthont, további 33 faluban a régit átépítették, korszerűsítették. Néhány éve a szövetkezetek is megkezdték egy nagy mulasztás pótlását: a higiéniai épületek létesítését. E célra tavaly 493 ezer, az idén már 1 millió 506 ezer koronát fordítanak. Reális tervek szerint 1970-ig minden szövetkezet gazdasági udvarán felépítenek egy higiéniai épületet. Több felszólaló is említette, hogy az állatgondozók — főképp a fiatalok, — már nem hajlandók az "istállóban viselt munkaruhában bemenni a faluba. Az ilyen jelenségeknek csak örülhetünk. A fürdő és az öltöző ma már nem luxus — mint egyes maradi szövetkezeti tagok mondják — a dolgozók egészségvédelmét szolgálja. Sok panasz hangzott el az ivóvízzel kapcsolatban. Egészséges ivóvizet — vízvezetékből — csak a járás lakóinak 14 százaléka fogyaszt. A meg nem felelő ivóvíz fogyasztása több ezer ember egészségét veszélyezteti. Lényegesen csak akkor javul a helyzet, ha elkészül a palásti víztároló. Addig nem szabad ölbetett kézzel várni. A falvakon a vízvezeték építését csak a szövetkezetek és az üzemek anyagi segítségével lehet megvalósítani. Eddig a szövetkezetek többsége elutasította az ilyen irányú kérelmeket. Sok vezető csupán az anyagi megterhelést látja, nem veszi figyelembe, hogy a dolgozók egészsége forog kockán, s a befektetés közvetve megtérül a szövetkezetnek. Ha a miénk - megbecsüljük „Adjatok pénzt és mi ls kiváló életkörnyezetet teremtünk," — Ilyen véleményt is hallottam. Aki mondta elfeledte, hogy a milliókat nem a járási szervek „gyártják", ők csupán a megszabott összeg igazságos elosztására hivatottak. S ha ugyanazon összegből két szomszédos falu különböző értéket teremt, ez az ő szerencséjük. Ezt az „értékalkotást" a járás már csak közvetve befolyásolhatja. Az érték nagysága a falu lakóinak aktivitásától függ. Ezt az alábbi két kis történet is igazolja. Az egyik kis faluban a HNB várótermet építtetett az autóbuszmegállónál. Egy hét alatt a „kamaszok" az ablakok felét betörték, sőt megkísérelték leemelni a müanyagtető egy részét is. A HNB elnöke, aki a szükséges pénzt „felülről" szerezte, elkeseredve panaszolta, hogy „így becsülik meg nálunk az ajándékot". Egy másik faluban oly szűk volt a „keret", hogy csak a cementet és a tetőt tudták megvenni a váróterem építéséhez. A munkát már nem tudták fizetni, s mi több, még a választáskor megígért betonjárdából is hiányzott közel 100 méter. Ma új váróterem előtt áll meg az autóbusz és betonjárdán sétálnak haza az emberek. A váróteremnek egy ablaka sem hiányzik. A járdát és a kis termet két vasárnap délelőtt készítette el a falu népe. Az emberek nem teszik tönkre azt, amit magukénak éreznek. Találón jegyezte meg a járás egyik vezetője: ha végig sétálok egy falun, megmondom, milyen emberek a falu vezetői. Régi közmondás „amilyen az udvar. olvan a gazda". Ma a falu gazdája a nemzeti bizottság s a szövetkezet vezetősége. Elismeréssel kell szólni a fegyvernekiek kezdeményezéséről: a HNB, az EFSZ és a tömegszervezetek anyagilag is hozzájárultak az iskola építéséhez. Példájukat a múlt évben már több falu követte. A Szovjetunióban az üzemek, szovhozok, kolhozok lényegesen hozzájárulnak az iskolák építéséhez. A fejlődés nálunk ls felveti ezt a követelményt. Az iskola a falu legfontosabb intézménye, valóban a falué, hiszen gyermekeik emberré formálását segíti. Nem csupán faluszépités Ezt a gondolatot fejtegette • j o z ef Urban elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára zárszavában. A kérdés leegyszerűsítésével mitsem segítenénk. Ha minden faluban építünk betonjárdát, új várótermet, iskolát, művelődési otthont, még akkor sem mondhatjuk, hogy megoldottuk az életkörnyezet fejlesztésének sokrétű problémáját. Nemcsak tárgyak, épületek, hanem elsősorban emberek között élünk. Az emberi kapcsolatokat nem lehet elválasztani az életkörnyezet fogalmától. Hatásuk életünkre, gondolkodásunkra, cselekede teinkre legalább akkora — ha nem nagyobb —, mint az előbb említett környezeté. A kommunistáknak ezeket a közösségi, emberi kapcsolatokat kell formálni munkahelyükön és falujukban egyaránt. Mert nem az a mérvadó, hogy a „hogy vagy?" kérdésre hányan felelik udvariasan „köszönöm, jól", az a lényeg, hogy ezt is érezzék. Ezért kell ügyelnünk, hogy mind ritkábban hiányozzon a „kabát alatt az ing". CSETÖ JÁNOS G

épkocsivezetőkkel, autószerelőkkel, szervizállomások vezetőivel beszélgettem Brnóban az Autoservis 67 kiállításon. A résztvevő külföldi vállalatok — a csehszlovák MOTOKOV, a magyar MOGÜRT, a lengyel MOTOIMPORf, az NDK-beli TECHNOKOMERZ, a szovjet AVTOEXPORT — képviselőit ls megkérdeztem, hogyan vélekednek a szervizszolgálat kibontakozásáról, valamint az autójavító, illetve karbantartó munkák gépesítésére szolgáló berendezések gyártásáról, s kölcsönös szállításáról. 9 9 9 A gépjármű olyan, mint az élő szervezet. Ha azt akarjuk, hogy hibátlanul s biztonságosan szolgáljon, rendszeresen ellenőriznünk kell „egészségi állapotát", s gondoskodnunk kell a „betegségek" kiküszöböléséről. Olykor kozmetikai sminkelést is igényel az autó, mert tetszetős is akar lenni. A mai technika megadja a lehetőséget, hogy minden motoros jó állapotban tartsa járművét. Ez a lehetőség azonban mindmáig sajnos — csupán potenciális. Ki vannak ugyanis fejlesztve modern diagnosztikáié, speciális javító, ellenőrző s kozmetikai gépek is, de milyen mértékben érvényesülnek a gyakorlatban? — kérdezem a nemzetközi kiállítást kezdeményező bratislavai Dopravostroj képviselőitől. Nem lepi meg őket a kérdés. Mint az ilyen berendezéseket gyártó vállalat munkatársai Jól ismerik a helyzetet, régóta foglalkoznak a problémával, ezért talpraesetten válaszolnak: — Autójavítóinknak alig 10 százaléka rendelkezik komplett modern gépi berendezéssel, 60 százalékuk némileg fel van szerelve speciális gépekkel, 30 százalékban azonban mindmáig csupán kézileg végzik a munkát. — Ml az oka ennek a kétségtelenül siralmas helyzetnek? -— Mindenekelőtt az, hogy alábecsültük az autójavító műhelyek és a szervizszolgálat szükségességét. Más szóval: a gépkocsik száma lényegesen gyorsabban növekszik, mint az zethetünk be nagy sorozatokat, a termékek ára még bizony elég magas — s ezért nem túlságosan nagy az érdeklődés irántuk. Pedig, ha olcsóbban tudnánk őket kínálni, lényegesen megnőne a kereslet Itthon s a külföld részéről is, tehát nagyobb Autószanatóriumok • • • • autójavítók és szervizek kapacitása és felszerelése. Gondolkozni kezdtem afelett, miért oly lassú ez a fejlődés. Az befolyásolja-e a késést, hogy az autószervizek és javítóműhelyek kb. ötféle szervezet vezetése alatt állnak, tehát a szervezeti szétforgácsolódottság miatt nem tudnak összpontosítottan nagyobb bővítést elérni? Vagy talán nem fűződik érdekük ahhoz, hogy kiszélesítsék s tökéletesítsék az általuk nyújtott szolgálatokat? Ez aligha lesz igaz, hiszen a motorizmus rohamos fejlődése egyre nagyobb követelményeket támaszt velük szemben s azonkívül — a közgazdász szaknyelvén szólva —< jó jövedelmezőséget is ígér. A valódi ok nyilván az lesz, hogy csak megkésve kezd érvényesülni a vállalkozószellem, az új gazdasági mechanizmus elvei még nem fejtik ki hatásukat. — Mi hátráltatja a kiállított berendezések nagyobb sorozatokban való gyártását? — kérdezem Mazanec mérnöktől, a Dopravostroj munkatársától. — Nemcsak mi, a külföldi vállalatok is csak kis vagy közepes sorozatokban gyártják az itt látható berendezéseket. A helyzet ugyanis meglehetősen bonyolult. Amiatt, hogy nem vesorozatok gyártása esetén csökkenne a termelői ár. Császárvágást kellene itt tehát végezni: vállalkozói nagyvonalúsággal — akár kereskedelmi veszteségek árán is — átmenetileg olcsóbban kellene őket szállítanunk. Ily módon — meggyőződésem szerint — rövidesen kialakulna a kívánatos egyensúly a kínálat és a kereslet között. — Nem segíthetne ebben a KGST tagállamai közti kooperáció, illetve szakosítás? — Ez az út járható, ámde itt is vanak komplikációk. Vegyük például a kézi működtetésű hidraulikus autóemelőt. Ezt úgyszólván minden ország gyártja — saját szükséglete fedezésére. Elméletileg számításba jöhetne ennek a termelésnek egy bizonyos országba való összpontosítása, ez azonban feltétlenül nagyobb termelő kapacitások létesítését, tehát nem csekély beruházásokat követelne, ami pillanatnyilag valószínűleg mindenütt akádályokba ütközne. — Mégis, nincs ebben az ipari szakaszban nemzetközi együttműködés? — Van. Tudjuk, hogy Magyarország és az NDK például már jóval előbbre van a kenőtechnikai berendezések terén, mint mi, nagyobb sorozatokban gyártják s a világ különböző részeibe szállítják őket, ezért nem törekszünk e berendezések gyártására. Vagy egy másik példa: a Dopravostroj új autóbusz-mosóberendezése úgy megnyerte a külföldi érdeklődők tetszését, hogy az NDK lemondott a fejlesztéséről, a mienket fogja vásárolni. Hasonlóképpen nagy érdeklődés mutatkozik a tábort Jiskra gyár valóban színvonalas diagnosztikai berendezése, a JT 250-es Motor Tester iránt is... 0 • • Felvetődhet a kérdés: valóban olyan fontos-e a szerviz- és javítószolgálat kibővítése, illetve gépesítése? Igen, feltétlenül szükséges, sőt egyre sürgetőbb. Mert nem mindegy, hogy kifogástalanul, vagy hibásan működik-e a motor, megbízható-e a villamos berendezése és fékrendszere, milyen az üzemanyag-fogyasztása, néhány napig vagy hetekig tart-e a javítás, s valóban kifogástalanul hajtják-e végre a javítómunkát vagy ellenőrzést. Az egyik diagnosztikai készülék — a Diesel-motor befecskendező berendezésének helyes működését, a kipufogógázok füsttartalmát s a fúvókák átfolyását ellenőrző dinamikus adagmérő — országos viszonylatban évi 1200 vagon nyersolaj megtakarítását eredményezi, a munkaigényesség ' pedig több mint 2 millió koronával fejezhető ki. A kipufogógáz füsttartalma 50 százalékkal csökkenthető. Az utóbbi sem elhanyagolható körülmény, hiszen tehergépkocsijaink 32 százaléka a megengedettnél több füstöt bocsát ki s tehát mértéken felül szennyezi a levegőt. Az a sok ezer szakember, akt meglátogatta a kiállítást, alaposan megismerkedhetett a már említett Auto Tester villamos vizsgálóberendezéssel, az olajcserélő automatákkal, a gumiabroncs könnyű leszerelésére szolgáló hidraulikus berendezéssel, a sok-sok mérő és ellenőrző készülékkel, a mellső kerekek Az NDK-beli PGH Mechanik vállalat nagy teljesítményű, ízléses kivitelű olajcserélő és motoröblítő berendezése. előre szögben állását ellenőrző berendezéssel, az NDK-beli és magyar kenőtechnikai újdonságokká'!, a különféle autómosó gépekkel stb. A

zt, hogy a kiállítás nem volt öncélú, egyebek között az is bizonyítja, hogy a látogatottság csaknem kétszer nagyobb volt a vártnál s a szakmai napokon számos szovjet, magyar, NDK-beli, román és bulgár szakember ls részt vett; Jugoszláviából harminc, a távoli Mongóliából pedig két vendége volt a szakértekezleteknek. Ez ls arra vall, hogy a kiállítás hézagpótló, jő propagáló munkát végzett s újból napirendre tűzte az autószanatóriumok kérdését. DÖSA JÓZSEF IV.