Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-12 / 71. szám, vasárnap

CEYLONBAN a középkorbon sem éltek bevehetetlen erődít­ményekre vágyódó feudális fő­urak, hites gótikus és barokk építményekkel sem dicseked­het. Ezért a mai utazó hiába keresi Ceylonban az ilyen hir­detményt: LÁTOGASSA MEG VÁRAINKAT ÉS KASTÉLYAIN­KAT. Ehelyett a kolumbiai ki­kötőben és repülőtéren igéző szépségű metszetekkel díszített ódon világtérkép biztatja az érkezőt tegyen KIRÁNDULÁST A TEA TÖRTÉNETÉBE. A kínaiak szerint az emberiség számára a teát időszámításunk előtt 2737-ben fedezte fel a higiénia szabályainak betartása felett kényesen őrködő Sen Nung császár, amikor egy al­kalommal felforralt ivóvizébe egy ismeretlen cserje néhány levele 1-ľlott, amely illatossá és ízes; - varázsolta italát. Ez a cseijO volt a teacserje. A hazafias indusok szerint Dharma buddhista szerzetesé a tea felfedezőjét megillető ér­dem, aki elhatározta, hogy éle­tének hét esztendejét a Buddhá. ról való elmélkedésnek szente­li, miközben még az álmot is elhessegeti. Amikor ötévi töp­rengés után elszenderedett, le­harapta szemhéját és eldobta. A két szemhéjból két szép tea­cserje nőtt ki, és levelei segí­tettek elűzni az álmot. A brit tengerészet napi szük­séglete két tonna tea. Az első európai, aki megis­mertettea nyugati világot a teá­val, a tudós Gianbattista Re­musio 1559-ben Velencében ki­adta Hadzsi Mohammed per­zsa kereskedő útleírását, amely részletesen ismertette a tea termesztését, elkészítésének módját és gyógyhatását. A 780. esztendőben néhány előkelő kínai teakereskedő el­határozta, hogy nagyobb össze­get fordít a tea népszerűsíté­sére. Igyekezetüket siker koro­názta, s Lu Ju, a kor legjelen­tősebb írója könyvet írt a teá­ról. A könyv annyira közkedvelt­té vált, hogy még a császár kegyét is megszerezte írójá­nak. A legnagyobb hasznot azonban a kereskedőknek haj­totta. A Queen Mary utasai, míg Angliából az Egyesült Államok­ba émek, 280 000 csésze teát fogyasztanak el. Az első teát 1610-ben hoz­ták be Európába a hollandok Jáváról, de a tea Makaóból származott. Szárazföldi úton nyolc évvel később, orosz ke­reskedők révén került a tea Kínából Európába. Ma a legelterjedtebb és leg­olcsóbb ital a világon, amely­ből az évi fogyasztás csak csil­lagászati számokkal fejezhető ki: 300 000 000 000 csésze. A ELÉRKEZTÜNK A CEYLONI TEAHOZ Ne gondoljuk azonban, hogy ezen a szigeten - bár ma már neve elválaszthatatlan a teától — ősidők óta foglalkoznak a tea termesztésével. Egy évszázaddal ezelőtt Ceylon még a kávéül­tetvényeiről volt híres. A kávé­ültetvényeket 1869-ben elpusztí­totta a sárgapenész (Hemileia vastatrix). Az ültetvényesek kez­detben nem tulajdonítottak külö­nösebb fontosságot a látszólag jelentéktelen gombának, amely néhány év alatt teljesen tönkre tette a virágzó kávékivitelt. Ek­kor javasolta valaki, hogy kávé helyett termesszenek teát. 1869­ben csak 250 acre területen termesztették, (1 acre = 40,5 ár - a szerk.) és a termésből egyetlen levél sem került kivi­telre. Tizenöt évvel később már 77 000 acre területen termesz­tették a teafüvet, amelyből két és fél millió fontot exportáltak (1 = 0,453 kg - a szerk). To­vábbi tizenöt év elteltével, 1899. ben a teaültetvények területe már 370 000 acre és a kivitel közel 130 000 000 libra volt. « OTT, AHOL A TEAÜLTETVÉ­NYEK nyújtóznak a tájon, nincs hely az ember számára. Hiába keresnénk az ültetvények kö­zött falvakat, nem léteznek, mert akadályokat jelentenének. Az ültetvények dolgozói család­tagjaikkal együtt néhány négy­zetnfeternyi területre szorított kaszárnyaszerű épületekben él­nek, előttük teacserjék ... mö­göttük teacserjék. És mintha az ember ezért a mellőzésért, igazságtalanságért bosszút akarna állni, durván, késsel tá­mad a növényre. A munkások megkínozzák, megnyomorítják, magasba és vastagodni vágyó ágait állandóan lenyesik és a növény, amely karcsú, húsz mé­ter magas faóriás lehetne, mint megkorbácsolt potrohos állat kúszik a földön. Szomszédait marcangolja, hogy legalább egy morzsányi térséghez jusson, de jobbról és balról is törtet a növény, s az ember úgy ha­tol át a méteres cserjéken mint­ha hegyes drótkefék között vág­na utat. Ez a sorsa az asszo­nyoknak és gyermekeknek is, még azzal is nehezítve, hogy csupasz kézzel dolgoznak az ül­tetvényeken. A zöldellő rétek fölött fo­gócskázó tarka pillangók, a bodrosfejű bokrokon totyogó szegfűbogarak látványa - ez a teaültetvény festői képe — a megszépítő messzeségből. De amint kartávolságra megköze­lítjük, a tarka pillangók asszo­nyokká változnak. Az asszonyok fején és vállán vastag kendő és szíjjal a homlokukra erősí­tett sorszámozott fonott kosár. Kezük, mint valami rugalmas billentyűzeten, ugrásszerű stac­cató-ütemben fut végig a csil­logó leveleken és amikor mar­kuk tele van, a leveleket gé­pies pontossággal dobják át a vállukon a kosárba. Negyven­ötven font teafű fér bele. Egy „name" az alapbér, értéke 1 rúpia és 85 cent, amit csak ak­kor kaphatnak meg, ha hu­szonhárom font teafüvet gyűjte­nek. Minden további fontért hat cent a jutalom. Az elszá­molásnál levonják a kiutalt rizs és fehérnemű értékét, tehát ha­vonta átlag harminc rúpiát kap. na k kézhez. (Kolumbiában egy mozijegy ára 2--3 rúpia, egy villanykörte ára 1 rúpia 40 cent, és egy nap a Galie Face szállóban ötven rúpia. Igaz, hogy az ültetvényen dolgozó munkásnők ide soha nem jut­nak el.) „Ez a legnagyobb probléma, amit az angolok hagytak Cey­lonra" - mondta a kísérőnk Rosario de Silva, a fiatal szak­szervezeti dolgozó. „Az ango­lok a múlt században többszáz. ezer tamilt telepítettek Dél­Indiából az ültetvényekre és ezeknek utódai ma nemcsak a legolcsóbb munkaerők, hanem a sinhalok és tamilok között dühöngő viszály előidézői is. Az ültetvényeken dolgozó mun­kások nagyobb része még ma sem ceyloni állampolgár, sőt olyon tervek is felmerültek, amelyek szerint vissza szállítják őket Indiába. Ez ellen elsősor­ban az indiai kormány védeke­ző. Hisz nélkülük is elég gon­dot okoz a túlzott népszaporu­lat. Viszont azok, akik nálunk a tamilok kitelepítését javasol­ják, egyáltalán nem veszik tu­domásul, hogy ez tönkre tenné Ceylont. A sinhalok ilyen fize­tési feltételek mellett nem haj­Iondók az ültetvényeken dol­gozni, és ha tönkre megy a tea­kivitel - koldusok vagyunk. Ugyanis deviza-bevételünk két­harmadát éppen a tea bizto­sítja." „A gyűjtőhely elég messze van, több mint egy mérföldnyi távolságra," jegyezte meg de Silva. „Igy aztán, hogy több prémiumot kapjanak, ötven font teát cipelnek a hátukon. Ilyenkor októberben és novem­berben, majd márciustól máju­sig, amikor legdúsabb a cser­jék levélruhája, hozzájuthatnak egy kis keresethez, de amint megkezdődik az esős időszak, sokszor egész nap nem jöhet­nek ki az ültetvényre és egyet­len centet sem kapnak. És ve­gyék figyelembe, hogy éppen itt, Hatton és Dalhousi között terül el Ceylon legesősebb kör­zete, évi négyezer milliméter csapadék-átlaggal. A szabad­ság iránt érdeklődnek? Vágy­álom! Csak akkor van joguk évi kétheti úgynevezett fize­tett szabadságra, ha kétszáz­ötven napot ledolgoztak. A fi­zetett szabadság úgy értendő, hogy a nők az 1 rúpia 85 cent, a férfiak pedig a 2 rúpia 35 cent alapbért kapják egy nap­ra. De dolgozzon valaki évi kétszázötven napon, amikor a teacserje vizet kíván ,.." Ä A TENYÉRBEN szétmorzsolt, frissen tépett tea illata az ál­latokkal etetett szecskára emlé­keztet. A tea kábító illata! Ez az il­lat, amely a régi gyarmatáru­kereskedések emlékét idézi, amely körüllengi a meserejtő országokról szőtt fiatalkori ro­mantikus és exotikus álmodo­zásainkat! Ezzel csak inkább a szanatóriumra, mint az angolok által tea-factories-ra emlékez­tető épület közelében találko­zunk. Egy negyedórával ezelőtt még az ültetvény gyűjtőhelyén, a kosarak és ritkaszövésű jutazsá. kok között bőrig ázott asszo­nyok sürögtek. A gyárudvarig, ahová Bond úr terepjáróján érkeztünk, már nem jutott el az eső. De a munkások, akik itt „járták táncukat" a tea körül, semmivel sem voltak szárazab­bak ázott társaiknál, mert sa­ját verejtékükben fürdött a tes­tük. Egyesek a teherautóról a felvonóba dobálták a zsáko­kat, egy emelettel feljebb már további munkások ragadták meg a szállítmányt és vitték ­a fejükön — a megtömött zsá­kot a szárítóállványok között húzódó sávon egy másik helyi­ségbe. Kiszórni a nedves levele­ket és rohanni vissza, nehogy a felvonó előtt a rakodótéren torlasz keletkezzék. A kábító illatú félhomályban ügyes ke­zek gyorsan szétteregetik a teát és szabályos bolyhos szőnyeg­gé egyengetik a leveleket. „Sokévi gyakorlat," jegyezte meg szűkszavúan Bond úr és kedvtelve nézegette a szárító­állványok hosszú sorait. „A te­rítés akkor ideális, ha 1 font kerül tíz négyzetlábnyi terület­re, (1 láb = 0,093 négyzetmé­ter - a szerk.) De vigyázat, nem itt szárítjuk. Itt csak fony­nyasztjuk vagyis hagyjuk, hogy a víztartalom fele elpárolog­jon, és a levél még rugalmas, de nem törékeny állapotban kerüljön az aprítógépbe. Tizen­hat-tizennyolc órán át marad a fonnyasztóban. Hogy ne kell­jen ennyi időt itt tölteni, jöj­jenek le a földszintre .. ." „Itt megy végbe az első ké­miai változás, a tealevelek nedvének savtalanítósa. Előbb azonban szét kell rombolni a levélsejteket, hogy felszabadul­janak a tea jellegzetes ízét biztosító nedvek és enzimek. Hogy az erjesztés az egész levélen végbemenjen, a tea­gomolyokat előbb ezekben a gépekben kell szétszórni és széttépni." A gép neve: roll-breskers. Zúzógép. Ismét ilyen erőfitog­tató elnevezés. Dávid és Góliát harca. Góliát kitartóan fojto­gatta a szétnyomott zöld anya­got, amely ismét a tealevélhez hasonlított, csak fénytelen volt és nem olyan dúsnedvű, mint fent az ültevényen. A fonnyadt levelek megremegtek az őr­jöngve rezgő szitákon, amelyek egy kissé a gyémántföldekről ismert lökésgerjesztőkre emlé­keztettek. Csakhogy a rosta vé­gén nem gyémántok potyog­tak le, hanem vastag gombo­lyagok, amelyekre nem a csil­logó drágakövek dicsőséges út­ja várt, hanem — ismét zúzó­gép. Nem buktál meg kicsiny levél, és mégis ismételned kell . . . illetőleg éppen azért. Mert a bukottaknak itt nyert ügyük van! A bukottak - amelyek át­csúsztak a rosta lyukán - ez alatt már egy tiszta, fehér, csempézett helyiségben pihen­nek. A kellemesen hűvös leve­gő, a csend, a nyugalom üdü­lés a megelőző szenvedések után. A szomszédos helyiségben a hatalmas szárítódobokból ki­pergett, felségesen illatos tea rézarony színével a körmöci pénzverdéből éppen kikerült egykoronás érmékre emlékez­tet. Végtelen folyam, susogó vízesés, amely eltűnt az elő­készített vastag ezüstpapírré­teggel bélelt ládákban. Éljen! Az ínyencek végre hozzájutnak kedvenc teájukhoz. Gyorsan a szamovárt, vagy legalább egy villanyfőzőt, szeretnénk addig megkóstolni, amíg ilyen illa­tos... „Semmi akadálya," hagyta jóvá Bond úr és asszisztensével csészéket hozatott. „De csalód­nak. Itt ugyan a tea feldolgo­zása befejeződik, csakhogy ez még nem az igazi tea, mert még hosszú vándorút előtt áll. Talán, ha majd visszajönnek Colombóba, látogassanak el Jones-hoz. Egyébként - most mindjárt felhívom őt." Tehát így megy végbe az a folyamat, amit tudományos nyelven fermentációnak nevez­nek. £ „EZT KELLENE LÁTNI édes­anyánknak, aki kiskanállal szokta méricskélni a teát" ­gondoltuk, amikor egy hét múl­va beléptünk a A. F. Jones & Co. Ltd. cég raktárába. Azok a tetszetős kis ládák, amelye­ket néhány nappal ezelőtt az emberek gondosan lezártak, és amelyek végtelen sorokban egészen a tetőgerendáig tor­nyosultak, egy páternoszteren az ürítőbe kerültek, ahol né­hány munkás ügyesen kinyitot­ta a ládákat és tartalmukat a kielégíthetetlen moloch tor­kába öntötte. Ez kacsaként' forgott a tető alatt, másik szá­jából sötét felhő áradt ki és mint tékozló bugyellárisából a pénz, úgy hullott szünet nélkül, hatalmas dombot alkotván. Még a látvány is megdöbben­tő volt: tea... minden csupa tea. Valaki parancsot adott a hatalmas molochnak, és meg­szűnt forogni és teafelhőt köp­ködni. A következő pillanatban hat mezítlábas férfi ugrott a ropogós, laza dombra, a ke­zükben levő falapáttal egy tál­szerű mélyedést kezdtek kiala­kítani és amikor beleugrottak, eltűntek a teában, csak a nya­kuk és a fejük látszott ki, amint libasorban meneteltek körbe­körbe a hatalmas tálban. A tea szétrepült mindkét oldalra, jobbra, balra, jobbra, balra. Negyedóra múlva kimásztak a mélyből, összekaparták a tál szélét, és a moloch máris on­totta a további teazáport. „Harmincháromezer font tea van itt most egycsomóban" ­árulta el a vezető. „Néha egy­szerre nyolcvanezer fontot ke­verünk. Ez a szállítmány Ang­liába megy. Három különböző fajta: Fannings, Broken Mixed és Orange Pekoe, pontosan a megrendelő által előírt recep­túra szerint." Kíváncsiságunkat azonban még nem sikerült teljesen ki­elégíteni és az elnevezések után érdeklődtünk. „A Pannings a második fi­nomsági osztályba tartozó tea, és közvetlenül a Dust után következik. Ebből a legerősebb és legszínesebb a teafőzet. A sor másik végén áll az Oran­ge Pekoe. Nagysága szerint ez a legdurvább, nemcsak leve­leket, hanem levélnyelet is tar­talmaz, és főzete világos. Ezt a két fajtát vásárolják legszí­vesebben az amerikaiak. A töb­biek csak ritkán kapnak igazi értéket a pénzükért" — mondta nevetve a szakember. „Ceylon­ban és Indiában a Dust és a Fannings keveréket részesítjük előnyben. ízleljék meg." Olyan volt, mint a méreg. Fekete átok. „Az önöknél szokásos egyet­len csészéből nálunk egy gazd. asszony további öt adagot ké­szítene." „Akkor legjobb, ha önök is az Orange Pekoe-t isszák." „Azokkal a kocsányok­kal...?" „Ez csak a látszat, miután most megízlelték a Dust-ot. Tudják-e, mit jelent tulajdon­képpen a Pekoe? Kínai elne­vezés, pek — az fehér és ho — a tealevelek pelyhe. Az igazi Pekoe-t akkor kell gyűjteni, amikor éppen kipattan a rügy, és kifeslik a levél." És felemelte a fekete főzet­tel teli csészét. Péterfi Gyula fordítása A fiatal teacserjék állandó és nagyon sok gondozást igé­nyelnek. (A szerzők felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents