Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-09 / 68. szám, csütörtök

EGY AMERIKAI KATONA MEGRÁZÓ VALLOMASAI 3. Szemtől szemben az igazsággal E szabálytalan hadjárat egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy a lakosság támogatása nélkül nem létezhet ellenállási vagy partizánmozgalom. Mint területi szakértő tüzetesen foglalkozva e kérdéssel megállapítottam, hogy valamennyi tartományban kis csoportokból keletkezett a Viet Cong, s ma már zászlóaljai és ezredei vannak. Visszatérésem előtt a Viet Cong már olyan erős volt, hogy minden tartományban hadosztálynyi alakulatokat vethetett harcba. A nép támogatása nélkül lehetetlen az ilyen nagyarányú fejlődés; kell, hogy a lakoság tömegesen helyeselje a mozgalmat. A mi kormányunk és a saigoni kormány azonban azt mondta nekünk, hogy a vietnami nép túlnyomó többsége elhatárolja magát a mozgalomtól. Valahányszor rámutattam erre az ellentmondásra, minduntalan azt magyarázgatták, hogy a nép csak félelemből támogatja a Viet Congot, s hogy a Viet Cong állítólag terrorral, gyilkolással és kínzással tartja hatalmában a népet. Ez az állítás azonban ellentétben volt tanulságainkkal. A Special Forces harcosaiba beleoltják, hogy csak barátsággal és bizalommal lehet biztos támaszt szerezni. A terroruralmi elmélet helyességének bizonyítására a jalubírák és családtagjaik legyilkolását emlegették. Csakhogy több tényt figyelmen kívül hagytak. A tartományok, járások és községek alacsonyabb rangú tisztviselőit nem választották, hanem kinevezték. Gyakran nem is helybeliek, hanem bevándoroltak voltak, akiket politikai szolgálataikért jutalmaztak tisztviseléssel. Ezeket a nép árulóknak tartja, mert a saigoni kormánnyál polgártársaik ellen szövetkeztek. Aki gyűlölettel hallgatja az ilyenek meggyilkolásáról keringő híreket, figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a mi hadseregünk is helyesli az ilyesmit, ha ml követjük el. A Special Forces diverzáns-kiképzési rendszerében a népszerűtlen tisztviselők megölését eszköznek tartják arra, hogy barátokat szerezzenek a lakosság körében. Sőt különleges terrorista alakulatok formálását is javasolják. Rádöbbenve e tényekre, magamban be kellett ismernem, hogy a lakoság nagy többsége — akár kommunista, akár nem — a Viet Cong oldalán a saigoni kormánnyal szemben áll. Azt is látnom kellett, hazug az az állítás, hogy „azért vagyunk Vietnamban, mert egyetértünk a vietnami nép vágyaival és reményeivel". Ha viszont ez hazugság, akkor hány további hazugság van még?! Kezdettől fogva még valami nyomasztóan hatott rám. Ugyanis az, hogy a vietnamiakat gyáváknak bélyegezték. Hisz a Viet Cong harcosai vietnamiak! Az amerikai harctéri jelentések újra meg újra azt bizonyították, hogy hogyan zárta körül és semmisítette meg a Viet Cong egy százada a kormánycsapatok két-három századát. Láttam, amint a Viet Cong harcosai nyílt terepen súlyos veszteségek árán támadtak gépfegyverállásokat. Fegyelmezetlen banditák erre nem lennének képesek! Tehát miben van a különbség? Világos volt, hogy'a döntő tényező — a meggyőződés. A Viet Cong katonája hisz ügyében. Hiszi, hogy népe függetlenségéért harcol. Bízik parancsnokaiban, akiknek önfeláldozását talán még a sajátjánál is nagyobbnak tartja. A kormánycsapatok katonája viszont tudja, hogy parancsnokai családi kötelékeik révén kerültek pozícióba, gazdagok, vagy politikai szolgálataikat jutalmazták kinevezésükkel. Tudja, hogy tisztjeinek mindene a pénz és a jó kapcsolatok. A kormánycsapatok kapitányai és őrnagyai francia vendéglőkben étkeznek, s egyszeri étkezésért egy sorkatona heti zsoldjának megfelelő összeget fizetnek. Jól őrzött villákban szeretőikkel alszanak. Sok „nyomós okot" találnak arra, miért nem lehetnek katonáik mellett. A katona tudja, hogy ha csak egy kicsit is lehetséges, meglopják a zsoldját. Tudja, hogy felette szükséges felszerelését a városi feketepiacon árulják. Egyedüli mozgatóereje az a tudat, hogy annak a rendszernek örökkévalóságáért harcol, amely őt szegénységre és elmaradottságra kárhoztatja. Annyi ígéretet kapott, és annyi ígéret maradt teljesítetlen, hogy kormányának már egyetlen szavában sem hisz. Láttam, hogy a dél-vietnami katona jól, néha elkeseredetten tud harcolni. IBefejezés következik) A gazdasági vezetők és a pártmunka PARTIZÁNSKEI TAPASZTALATOK AZ ŰJ GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER bevezetése arra serkenti a pártszervezeteket, hogy a távlatok és a követelmények szempontjából tudományosan vizsgálják a pártmunka színvonalát. A jelenlegi időszakot éppen az jellemzi, hogy mind jobban kirajzolódik az ellentét a pártmunka megszokott módszerei, valamint a megváltozott körülményekből fakadó igények között. E kérdésről, valamint a párton belüli nevelés tapasztalatairól beszélgettünk Pavel Križan elvtárssal,, a partizánskej Augusztus 29 Üzem pártszervezetének elnökével. Az üzemi pártbizottság már hosszabb ideje következetesen és céltudatosan foglalkozik a párton belüli nevelés kérdéseivel. Nem egyszerű az üzem, a pártszervezet igényeit s az egyéni érdeklődést egy nevezőre hozva megszervezni a pártoktatást. Márpedig csak az ilyeh szempontból összeállított oktatási rendszer Jelenthet szilárd alapot. Ennek az alapnak a lerakásához gyűjtöttek anyagot, mikor felmérést készítettek a dolgozók képzettségéről. S már ekkor felfigyeltek néhány jelenségre. Az utóbbi években lényegesen megváltozott az üzemben a dolgozók szakképzettségi színvonala. Sok a középiskolát végzett technikus és mester, de többségük nem tanul tovább főiskolán. Szakképzettségük, politikai ismeretük szinte egyforma. A másik csoportba tartoznak azok, akik már régebben szereztek főiskolai képesítést és nem tanultak marxizmus— leninizmust a főiskolán, de azóta sem érdeklődtek különösebben e kérdések iránt. Megelégedtek azzal, hogy munkájukért megbecsülik őket, jó szakembereknek tartják s inkább szaktudásuk tökéletesítésére törekednek. Csakhogy az új gazdaságirányítás bevezetésével nekik is kevés lesz a „tisztán" technikai képzettség. Főként a vezető beosztásban dolgozóknál mindjobban előtérbe kerül az emberekkel való munka. Annak a vezetőnek, aki eredményt akar elérni, alaposan ismernie kell beosztottjai képességeit, mentalitását, érdeklődési körét, politikai nézeteit, s e tényezőkkel számolnia kell munkájában. Azt jelenti, hogy alapos politikai tudással kell rendelkezni. Ezt pedig nem lehet megszerezni a marxizmus—leninizmus ismereteinek elsajátítása nélkül. Ezt a tényt az említett csoportban mind többen tudatosítják. A PÁRTMUNKA HATÉKONYSÁGÁNAK vizsgálata során arról is képet kaptak, hogyan vesznek részt a kommunista gazdasági vezetők a dolgozók nevelésében. Mert hiszen beosztásuk nemcsak alkalmat ad, de feltételezi is, hogy közvetlen kapcsolatban legyenek a dolgozókkal s a pártpolitika kérdéseit megmagyarázzák nekik. Ezzel szemben közülük igen sokan azt gondolják, hogy ők is csak „sorkatonák", vagyis ne várja tőlük senki, hogy többet tegyenek, mint az átlag párttag. Nemigen érdeklődnek beosztottjaik gondjai, emberi kapcsolatai iránt. Ezért történhet meg, hogy a pártcsoportokon és pártgyűléseken elhangzó véleményeket, javaslatokat nem értékelik kellően. Križan elvtárs találóan jellemezte a helyzetet: „Pártszervezetünk bizalmat szavaz a gazdasági vezetőknek, mikor tisztségre ajánlja őket, és mi igyekszünk tekintélyüket növelni. Ez többeknek egészen természetes, s nem tartják köMár 1963 óta állandó a Kelet-szlovákiai Vasmű és a krakkói Nova Huta hengerészeinek baráti együttműködése. Az említett évben részesült szakképzésben Krakkóban a szlovák kohászok elsó 15-tagú csoportja. Képünkön két — Lengyelországban betanított — henge részUnk, Emanuel Pramuk és Juraj Molitoris műszakvezető egy öthengerszékes gép mellett. (G. Bodnár — CTK felv.) telességüknek, hogy később a párt tekintélyét, vezető szerepét, beosztott munkatársaik között a vezetői tisztségükből eredő tekintéllyel növeljék. A pártbizottság többet vár a kommu' nista gazdasági vezetőktől, mint az egyszerű párttagoktól. Elvárja, hogy ne csak a termeié' si feladatok teljesítését biztosítsák, hanem tudásukkal, te' kintélyükkel az eszmei nevelőmunkából is kivegyék részű' ket." Az első lépéseket már megtették annak érdekében, hogy a gazdasági vezetők figyelmét e kérdésre összpontosítsák. Megszervezték a pártalapszervezetek bizottságai, a pártcsoportvezetők és a gazdasági vezetők értekezletét, ahol a pártmunka legfontosabb kérdéseit vitatják meg. Konkrétan munkahely szerint megtárgyalják a párt vezető szerepének biztosítását, a párt- és munkafegyelem, valamint a párttagok felelősségének kérdését. Ezeken az értekezleteken bebizonyul, hogy a gazdasági vezetők nem csupán „sorkatonái" a pártszervezetnek, hanem olyan egyének, akiknek beosztásukból eredően az egyszerű párttagnál jóval többet kell tenniük a pártpolitika megvalósításáért. S a pártbizottság nemcsak a gazdasági vezetők termelési eredményeit, hanem a politikai munkáját is értékeli. A kettőt nem lehet egymástól elválasztani. AZ ELMONDOTTAK IS ÉRZÉKELTETIK, hogy az Augusztus 29 Üzemben a pártbizottság reális alapokra kívánja helyezni a párton belüli nevelést. Elemzik a jelenlegi helyzetet és keresik a legmegfelelőbb megoldást. Vannnak sajátos problémáik, de ezek gondos vizsgálata a megoldásuk előfeltétele. Egyénenként megállapítják, a dolgozók — párttagok és pártonkívüliek — érdeklődési körét s ennek megfelelően sorolják be őket a különböző tanulmányi körökbe. Ez a tény máris biztosíték arra, hogy az illetők kedvvel sajátítják el az ismereteket.* Így elérik, hogy á tanulásra kiválasztott dolgozóknak távlatot adnak, megérlelik bennük a gondolatot, hogy a tanulás, majd a tanultak felhasználása az üzemnek, a társadalomnak és elsősorban önmaguknak jelent hasznot. A partizánskej tapasztalatok alapján azt javasolnánk, hogy a járási és kerületi pártbizottságok mellett alakítsanak olyan lektorcsoportokat, amelyek segítenék az egyes üzemekben — széles körű felmérés alapján — a párton belüli nevelés reális távlatainak kidolgozásában. Ilyen segítségre az üzemi párt' szervezeteknek nagy szüksége volna. MICHAL HAVRAN, a Život strany szerkesztője 5. KONSZTANTYIM PAUSZTOVSZKI] Mi lehet mulandóbb egy darab vászonnál? És mégis, gyötrődnek, meghalnak miatta az emberek. Érthetetlen! Hogyan kötheti az ember az életét ilyen tárgyakhoz, amikor van eszme és van ég! A beszélgetést Dufour szakította félbe. Kisietett a szobából és csakhamar keskeny papírcsíkikai tért vissza. — íme — mondotta diadalmasan «-, szeizmográfom pontosságának újabb bizonyítéka! Az utóbbi napokban mintegy kétszáz kis földrengést jelzett. Eze'..' ván lövedékrobbanások voltak. Csak most ébredek rá. A csillagászok a papírcsík fölé hajoltak. A ceruza töredezett, cikcakkos vonalat rajzolt rá, mely a föld kérgének ingadozását jelezte. N y ste d végigvezette ujját a cikcakkos vonalon. Szemét összehunyorította, a cigarettát nikotinsárga, kiálló foga közé szorította: látszott rajta, hogy haragszik. - Minden törés — mondotta »- egy-egy lövedék robbanását jelzi. A szeizmográfja pompásan jelzi a gyilkosságokat, Dufour! Dufour válaszolni akart, de nem volt rá ideje: hatalmas robbanás dörrent odakinn. A hegyi visszhang hosszas mennydörgéssé nyújtotta és legörgette a sziklás szakadékokba. Elhallgattak valamennyien. Méreaux nem szólt. Semmi kedve sem volt részt venni a terméketlen vitában. Világéletében abban a hitben élt, hogy az égbolt tanulmányozása, csakúgy, mint a világegyetem egyéb titkainak feltárása, közelebb hozza az embert a földhöz. Jóságos öregember volt, tudása tárházát nem magának tartogatta. Könyvet is kezdett írni az égről a vidám, borzas nebulóknak, akik odalenn a mély völgyekben bizonyosan irigylik őt hegyi vártáján. Az utóbbi időben szokatlan gondolatok, emlékek rohanták meg. Gyermekkorára emlékezett, márpedig az öregek nem szeretnek visszagondolni életüknek erre a szakaszára. Eszébe jutott a karácsonyfa. Amíg meg nem gyújtották, titokzatos életét élte a szomszéd szobában, csu-kott ajtók mögött, és csupán gyenge fenyőillata izgatta a qyermek fantáziáját. Aztán kitárult az ajtó, a fiúcska bátortalanul belépett és meglátta a csillogó fát. Megnézhette, megérinthette tűit; a rajta csüngő aranydiókat, angyalhajat, durrantókat, megszagolhatta az ágaira felaggatott narancsot, fügét, tanulmányozhatta a fát, de azért egyetlen pillanatra sem hagyta el a titokzatosság érzése, egy pillanatra sem feledkezett meg a szobát betöltő csodálatos holmikról. Ugyanezt érezte a mindenség tanulmányozása közben. — Minden az emberért van — mondogatta. - Ha eltűnnek az emberek, attól tartok, hogy csillagász létemre nem kell nekem már a csillagos ég sem. Csak ritkán szánta rá magát, hogy az efféle gondolatait hangoztassa: nem sok együttérzéssel találkozott. Az ebédlőbeli beszélgetés felbőszítette. Azelőtt nem vette észre, hogy tudóstársai milyen ridegek, érzéktelenek. A goromba, lomha Nysted talán még a legjobb valamennyiük közt. A völgyekben folyó polgárháború, a harci zaj, az ebédlői kellemetlen szóváltás látszólag semmiféle változást nem hozott a tudósok életébe. A csillagászok éjszaka dolgoztak, délig aludtak, estéiket a laboratóriumban töltötték, összehasonlították egymással a csillagos égről készült fényképfelvételeket sok évre viszszamenően, s igyekeztek észrevenni a legjelentéktelenebb változásokat is. Minden változás a csillagok jólismert összevisszaságában felfedezésszámba ment érdekes következtetésekre, találgatásokra adott alkalmat. Nem változott semmi, a tudósokon mégis érthetetlen izgalom lett úrrá. Ezl azonban csak tapasztalt szem vehette észre. Méreaux a távcsőnél ülve sokáig mérgesen mormolt maga elé. Nysteďet kétízben is rajtakapták, hogy távcsövét napközben a távoli hegyek gerincére irányította. Társai azonban úgy tettek, mintha nem vennék észre: csillagászhagyomány szerint megvetendő ostobaságnak számított, ha valaki földi célpontra irányította távcsövét. Dufour többször is kijelentette, hogy a közeli, de az ő számára veszélytelen háború tudata erősíti idegeit. Máskor, ha esett a hó, a csillagászok elkedvetlenedtek, mert a felhős ég lehetetlenné tette munkájukat. A legjobban Hervey dühöngött olyankor. Most azonbdn az első nagy havazásnál Hervey megjegyezte, hogy a hó szerencsére járhatatlanná teszi a csillagvizsgálóhoz vezető utat fegyveres csapatok számára. Dufour epésen mosolygott. Bodin, a könyvtáros mostanában elsze- rflr degette az újságot Nystedtől, és az első Hi laptól az utolsóig elolvasta. Olvasás 1987. közben olyan mély redőkbe vonta homlokát, mintha a Hírek tűrhetetlen fájdal- III. 9 mat okoznának neki. (Folytatjuk) ll