Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-30 / 89. szám, csütörtök

PLUSZ és MÍNUSZ T Ä"?y« - AZ OLVASÓ HOZZÁSZÓL ­NEM PIHENÜNK BABÉRJAINKON Az ember életében nem ritka az olyan pillanat, amely nem­csak az egyén szempontjából, hanem a hozzátartozók, egy egész kis közösség szempontjá­ból is nagy jelentőséggel bír. A komáromi VNB mellett mű­ködő polgári bizottság 11 tagja arra törekszik, hogy ezek a pil­lanatok feledhetetlenek legye­nek. Igyekezetük elnyerte mél­tó jutalmát. Felszabadulásunk 20. évfordulója alkalmából a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság versenyt írt kl, amelyben sikerült elérnünk a második helyet. Figyelmünket leginkább há­rom, ma már hagyományos ün­nepségre összpontosítjuk: az újszülöttek névadó ünnepélyé­re, a házasságkötésre és a pol­gári temetkezésre. Természete­sen más jelentős események­ről sem feledkezünk meg. Ilye­nek például a személyazonos­sági igazolvány átadása, az ezüst- és az aranylakodalmak, az öregek napja stb. A legnagyobb nehézségeket a polgári temetések megszervezé­sében kell leküzdenünk. Saj­nos, anyagi fedezetünk nem te­szi lehetővé, hogy méltó kere­tet biztosítsunk ennek az ak­tusnak. Abban az esetben, ha az elhunyt még munkaviszony­ban volt, a munkaadó biztosít zenét, de a nyugdíjasoknál a VNB erre nem mindig képes, így született meg az az ötlet, hogy a temetőben hangszóró segítségével biztosítsunk zenét. A megvalósításra még nem ke­rült sor, mérlegeljük a javasla­tot, mivel ez távolról sem olyan hatásos, mint az eredeti zene. Eléggé fájdalmas, hogy sok esetben — itt nemcsak a temetésre, hanem a különböző jubileumokra is gondolok — a munkaadó vagy a szakszerve­zet képviselője nem vesz részt az aktuson. Ez főként a hajó­gyárra és a Agrostrojra vonat­kozik. Örömmel fogadnánk, ha mun­kánkba nemcsak a nőszövetség tagjai és az ifjúság, hanem a többi szervezet is bekapcsolód­na. Az elért siker után nem kívánunk megpihenni habárain­kon, hanem még nagyobb erő­feszítéssel igyekszünk munka­módszereinket kibővíteni, töké­letesíteni, tevékenységünkbe bevonni az üzemeket is. }. Keszánová — Horová, a komáromi PB alelnöke A HALOTTHAMVASZTÁS LEHETŐSÉGÉT Kl KELL BŐVÍTENI Március 10-én Sándor Vera tollából olvastam azt a hozzá­szólást, amely a halottham­vasztással, az urnatemetőkkel foglalkozik. A felsorolt tények valóban azt bizonyítják, hogy ez a temetkezés leghigiéniku­sabb módja. Kívánatos volna, ha nálunk ls minél hamarább, tömegesen megvalósíthatnánk a krematóriumi szertartásokat. A halottégetés régen ls isme­retes volt. Néhány évvel ez­előtt Čierna nad Tisou-ban dol­goztam, ahol egy nap a homok­bányában 80 egyforma agyag­edényt találtunk, amelyek a ré­gészek szerint elégetett embe­rek porát tartalmazták. Nem messze ettől az urnatemetőtől fölfedték a „hamvasztó göd­röt" is. Azt gondolom, hogy a Szlo­vákiában létesítendő egyetlen bratislavai krematórium nem oldja meg ezt a kérdést. Az emberek körében eléggé nép­szerű a halotthamvasztás, csak­hogy a lehetőségek minimáli­sak. Mert ilyen körülmények között a krematóriumi temet­kezés nagy anyagi megterhe­lést jelent a gyászoló család­nak. Ha például Košicén is épí­tenének egy krematóriumot, akkor a kelet-szlovákiai kerü­letben, legalább részben sike­rülne biztosítani a temetés mél­tó, ünnepi keretét. Szinte bizo­nyosra veszem, hogy ha a ha­lotthamvasztás annyiba kerül­ne, mint a rendes temetés, ak­kor minden különösebb propa­ganda nélkül népszerűségnek örvendene. Feltételeket kell tehát terem­tenil Ez nagy segítséget jelen­tene a polgári bizottságoknak is, mivel fölöslegessé válna minden esetben külön-külön megszervezni a halottbűcsúzta­tást, a szervezés oroszlánrésze a krematórium Igazgatóságára hárulna. Az esztétikai és etikai hatásról nem ls beszélek. A krematórium köré létesítendő urnatemető sokkal rendezet­tebb, egyöntetűbb lehetne, mint a mai temetők. Karbantar­tásukra is nagyobb gondot le­hetne fordítani. Matyi József, Rad az ipari tanulóknak Tapasztalatok a rimaszombati járásból Az elmúlt esztendőben a Ri­maszombati Járási Szakszerve­zeti Tanács, együttműködve a CSISZ járási bizottságával, meg­szervezte az ipari tanulók kép­viselőinek aktíváját és ennek keretében 285 ipari tanuló an­kétját. Ezt megelőzően az egyes üzemekben ellenőrizték, milyen figyelmet szentelnek az ipari tanulóknak egyrészt a gazdasá­gi szervek, másrészt a szak­szervezet és a CSISZ. Mindkét aktíva, az ellenőrzés során szerzett tapasztalatok, az ankét eredményei, valamint az ipari tanulókkal folytatott- be­szélgetéseken elhangzott észre­vételek arról tanúskodtak, hogy sem a szakszervezet alapszer­vezetei, sem pedig a gazdasági szervek nem szentelnek a fia­taloknak megfelelő figyelmet. Inkább az ifjúság fogyatékossá­gai bírálóinak szerepében lép­nek fel, ugyanakkor azonban megfeledkeznek érdekeiről, kedvteléseiről és szabad ide­jük jobb felhasználásának meg­szervezéséről. Egyebek között az is meg­mutatkozott, hogy a fiatalok nevelése és szakmai felkészíté­se nem áll a kívánt színvona­lon. Ennek több oka van. A leg­főbb ok: a szakmai kiképzés mestereinek hiányos pedagó­giai felkészültsége. Komoly fogyatékosságok mu­tatkoznak az ipari tanulókról való munkán kívüli gondosko­dás terén ls. Az ankét bizony­sága szerint a tornaijai gép- és traktorállomás ipari tanuló központján kívül az ipari ta­nulók nem elégedettek szabad idejük felhasználásának mód­jával. Számos helyen, így pél­dául a vendéglátóiparban és a Rimaszombati járási Építőipari Vállalatban, nincsenek meg a kulturális-testnevelési tevé­ker/ség minimális anyagi felté­te.-i sem. A járási szakszervezeti ta­nács elnöksége ez év januárjá­ban megtárgyalta az ipari ta­nulókról való gondoskodás hely­zetét és megfelelő intézkedé­seket tett. Az ipari tanulók problémáinak jobb megoldása érdekében aktívát létesítettek. A CSISZ járási bizottságával és a Csehszlovák Testnevelési Szö­vetség járási bizottságával együttműködve testnevelési bi­zottságot hoztak létre, amely­nek legfőbb feladata gondos­kodni az ipari tanulók és a munkaviszonyban álló fiatalok szabad Idejének helyes fel­használásáról. I. K. vannak. Mire a férfit megtalál­juk és fizetésre kényszerítjük, bekövetkezhet a tragédia. Az asszonyt legfeljebb egyszeri, kétszeri segélynyújtással tart­hatjuk vissza szándékától. — Barátom, rettenetes az én felelősségem! — írja Géza hosz­szúra nyújtott levelében. Szin­te látom komoly, csontos arcát és elborult szemét, mintha itt sóhajtana mellettem, az én szo­bámban. — Mondom, rettenetes lelelősség ez. Azt hittem csak közigazgatási és szervezési problémák megoldását válla­lom, és csak most látom, hogy az emberek életét kell megszer­veznem. Pedig a magamét se tudom. N. város az utóbbi idő­ben kétszeresére, sőt csaknem háromszorosára növekedett. Te­remtettünk sok új munkaalkal­mat, építettünk rengeteg lakást, és mégsem elég. Több ezer em­ber vonattal és autóbusszal jár be hozzánk. Legényszállásokon és barakktáborban laknak. Azt hiszem, végzetes hibát követ­tünk el: túlméreteztük az ipar­építést és nem gondoskodtunk idejében az embereknek megfe­lelő életfeltételekről. Az asszo­nyok ötven—hatvan százaléka is dolgozik. A gyermekeket sza­bad idejükben az utca neveli. Százával kamaszsorba lépnek. Elvadult különcök, vagy ban­dákba verődő, hosszúhajú sihe­derek lesznek belőlük. Kerülik a munkát, rákapnak az italra, és nemi klcsapongásokra vete­mednek. Nemrégen még azt hittük, valóban sikerült meg­szűntetni a prostitúciót. Dehogy is sikerült, fipp a minap lep­leztünk le városunkban egy un­dorító találkahelyet. Nos mit gondolsz, hol bukkantunk rá? Vargáné asszony egy vén barát­nőjének lakásán. Túlérett ser­dülő lányoknak — s nem is me­rem leírni — városunk köztisz­teletben álló polgárainak adott menedéket szerelmi légyottok­ra... 0 1 gy barátom, amit az élet • legszebb, legfelemelőbb érzésének tartottunk, hirtelen közveszélyes valamivé vált a szememben. Igen, Így is mond­hatjuk: közveszélyes szerelem. A jó anyatermészet rettenete­sen megbüntetett bennünket ci­vilizációnkért. A férfi tizennyolc, tizenkilenc éves korában érett férfi, a lány még előbb, de a társadalmi érettség időpontja hovatovább kitolódik. Ha tanul az ember, huszonhét—harminc­két éves korában tud családot alapítani. Ha csak szakmát ta­nul, akkor elviszik katonának. Míg úgy-ahogy talpra áll, ugyan­csak azt veszi észre, hogy ko­paszodik a feje búbja. Ha meg nem várja be társadalmi érett­ségének idejét, és megházaso­dik, mérhetetlen gyötrelem, vagy korai válás lesz a vége. Emlékszem, boldogult apám, mindig azt mesélte, hogy már tizenhárom éves korában elke­rült a háztól. Egy szál ruhában, ingben, egy pár cipővel indult neki az életnek, mikor inasnak állt be. Szakmát tanult, kato­náskodott, s harmincéves ko­rában házasodott. A lakásszer­zéssel nem voltak különösebb problémái. Én ugyan jogi dip­lomát szereztem, s volt két öl­tözet konfekciós ruhám, hat in­gem és három fJár cipőm, meg háromszáz koronám. Igy indul­tam neki az életnek, de máig nincs fedél a fejem felett, s ha becsületes akarok maradni, negyvenéves koromban se lesz. Ahhoz, hogy lakást kapjak, meg kellene házasodnom, de nem há­zasodhatok, mert nincs laká­som. Igaz, vehetnék szövetke­zeti lakást, mire betöltöm a negyvenedik életévemet, épp meglesz a szükséges pénz­összeg. Köszönöm szépen. Vol­na egy másik üt ls. Kérni soron kívül. Utóvégre a városi nemze­ti bizottság titkára vagyok. Azt hiszem megadnák. Nem kérek. Nincs hozzá elég erőm, és nincs olyan tág lelkiismeretem, hogy megtegyem. Egyébként is, ml értelme volna, hiszen Anna rég faképnél hagyott... Kedves barátom, túlbecsülted erőmet, és én is tévedtem, csa­lódtam saját magamban... Le­mondok erről a titkárságról. Ezek az életet megrontó, elke­serítő problémák meghaladják egy városi nemzeti bizottság titkárának jogkörét és lehető­ségeit. Visszamegyek a jogi ta­nácsadóba. Kibékülök és meg­barátkozom egykori hivatali fő­nökömmel, s olykor ellátogatok hozzájuk. Anna asszonynak van már családja, szépen berende­zett lakása, hadd legyen udvar­lója is... Befejeztem a keserű levél " olvasását. Ejnye, ejnye, szegény Géza barátom. Nem lesz belőled közéleti férfiú, se boldog férj, és udvarlónak se válsz be. Keserű, borissza agg­legény maradsz, és halálodig kis tolvajok ügyeivel bíbelődsz majd. BABI TIBOR Együtt a gyermekért AZ OKTATÖ- ÉS NEVELÖ­MUNKABAN gyakran olyan ese­tek is előfordulnak, melyek re­gények, vagy filmek alapanya­gául is szolgálhatnának. Olyan esetekre gondolunk, araikor az átlagos vagy átlagon aluli ké­pességű gyermek, akit szülei va­kon imádnak, az iskolában nem éri el az — indokolatlanul — várt eredményt. A várt előme­netel és a valóság közti egye­netlenség következtében a szü­lők elég gyakran közvetlenül vagy közvetve a tanítót támad­ják, akit a gyermek sikerte­lenségei ©gyedüli és szándékos okozójának minősítenek. Ez nemegyszer a tanító áthelye­zésével, a szülők „győzelmével" . végződik. Érdekes és tanulsá­gos lenne azonban figyelemmel kísérni oz Ilyen szülők gyer­mekeinek további sorsát, ami­kor a szülők már képtelenek egyengetni problémáktól és konfliktusoktól mentes életút­ját. Nem a mi feladatunk, hogy részletesen elemezzük vagy bí­ráljuk a szülők és a tanítók közti ilyen szélsőséges kapcso­latokat, vagy eldöntsük, ki a bűnös. Szeretnénk inkább álta­lánosságban rámutatni a taní­tók és a szülők közti valóban jó viszony fontosságára és je­lentőségére a gyermek szem­pontjából. Mert ez fontos. Köztudott, hogy a gyermekek és az ifjúság nevelési és okta­tási folyamatának egyik leg­fontosabb része az irányítás, melyet a felnőttek — a szülők, illetve a tanítók — végeznek. Tudással, valamint állandó­sult szociális és kulturális szo­kásokkal felvértezett egyének a nevelést és az oktatást úgy irányítják, hogy a gyermekek gyorsan és kielégítően sajátít­sák el az ismereteket és szoká­sokat. Ebben a folyamatban a következő törvényszerűség ér­vényesül: az egyesített és sok­oldalú Irányítás gyorsítja a fo­lyamatot, a kevésbé összpon­tosult irányítás lassítja, míg az ellentétes hatású irányítás ki­mondottan zavarja, Illetve meg­bontja az oktató-nevelő mun­ka menetét. AZ EMLÍTETT TÖRVÉNYSZE­RŰSÉG világosan igazolja: ha a szülő a gyermekétől mást kö­vetel, mint a tanító, s ha a gye­rek előtt megcsorbítja a peda­gógus tekintélyét, vagyis ha a szülők és a tanítók követelmé­nyei nem lesznek azonosak, ez­zel a gyermeket károsítják meg. Az ismeretek elsajátítása és a szokások berögződése — melyek a felnőtt korban lehe­tővé teszik, hogy a gyermek teljes értékű egyénként kap­csolódjon be a társadalomba — a kívánttól eltérően fog lezaj­lani. Azok a szülők, akik gyer­mekük megtorpanásáért a ta­nítókat támadják, cselekedetük indító okaként a szeretetet, a gondoskodást és a jóakaratot hozzák fel. Arról már beszél­tünk, hogy az Ilyen módszer mennyire hátráltatja az isme­retek elsajátítását. A bizonyít­ványban az érdemjegyet köny­nyű megváltoztatni, de megvál­tozik-e ezzel a tudás ls? Ter­mészetesen nem, s a gyerek szempontjából a tudásnak, nem pedig az osztályzatnak van je­lentősége. Ezenkívül szükséges még egyet, talán ennél is fon­tosabbat megjegyeznünk. Az is­kolába" járás során a legtöbb tanulónak kikristályosodnak képességei, érdeklődései, ami­bíciói, s ezek döntő mértékben befolyásolják pályaválasztásu­kat is. A pszichológiai ismere­tek Igazolják, hogy a helyesen megválasztott hivatás és mun­ka kielégíti az egyént, örömér­zettel tölti el, viszont a képes­ségeknek és az érdeklődésnek mem megfelelő munka, az olyan hivatás, amely erejét meghaladó követelményekkel jár, az embert idegessé teszi, fárasztja, kimeríti, s hatással van kedélyállapotára, sőt be­teggé is teheti. Ezért a szülők maguk döntsék el, helyes-e a gyermekük tehetségével és le­hetőségeivel szembeni túlzott elégedetlenség és az eredmé­nyek erőszakos kicsikarása az iskolában? Ez az út-e az, ame­lyik az ismeretek kielégítő el­sajátításához, illetve a képes­ségeknek és az érdeklődésnek megfelelő hivatás megválasztá­sához vezet? Szükségesnek tartjuk meg­jegyezni, hogy ezek a szülők és a tanítók közti viszony szélső­séges esetei. A gyermekek szempontjából rendkívül kedve­zőtlen hatásúak, ezért fontos­nak tartottuk közelebbről érin­teni a problémát. Ritkán, de ta­lálkozunk olyan esettel ls, ami­kor a szülők jogosan panasz­kodnak a tanítóra. Ilyenkor a pedagógus mulasztást követ el, elhanyagolja az oktató-nevelő munkát. Ennek több oka lehet: a pedagógiai munkára való rá­termettség hiánya, esetleg ide­ges természet, túlzott szigor, mely a tanulókban félelmet vált ki. Hogyan lehet összhangba hozni ilyen esetben a tanító és a szülő Irányító tevékenysé­gét? Egyértelmű választ vagy tanácsot adni nehéz. Itt is a gyermek a kiindulópont. Olyan módszert, utat kell találnunk, hogy a tanulóknak az Iskolá­hoz való viszonya ne rosszab­bodjék és a tananyag elsajá­tításában se mutatkozzon nála visszaesés. Ezt a gyermekről való fokozottabb gondoskodás­sal érhetjük el. Szeretnénk hangsúlyozni a szülők és a pedagógusok szoros együttműködésének fontossá­gát, hiszen ugyanazon gyerme­ket érintő oktató-nevelő folya­matban fejtenek ki tevékenysé­get, s kölcsönös segítségük csak hasznos lehet. A szakkép­zett tanító a gyermek helyes napirendjének megszervezésé­hez adhat tanácsot a szülők­nek. A szülő viszont tájékoztat­hatja a pedagógust gyermeke jellembeli, egészségügyi sajá­tosságairól, melyet az iskolában esetleg célszerűen ki lehet használni. E TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN csak két esettel foglalkoztunk, a lehetőségek száma azonban kimeríthetetlen. Befejezésül le­szögezhetjük: ha a jó pedagó­gus számára a tanítás a csen­getéssel nem ér véget, akkor az lenne helyes, ha az Iskola a szülők számára sem lenne csupán egy nagy ismeretlen épület. Czakó Mátyás pszichológus A Senica járásbeli Holič helység általános műveltséget nyúj­tó középiskolájában éltető talajra leltek ax oktatás új, mo­dern módszerei, nevezetesen a műszaki segédeszközök. Ké­pünkön Mária Ceresnlková tanárnő praktikus fizikai gyakor­latot vexet. A diáklányok balról: Mária Baňovičová, Zdena Bnrská és Anna Honzalfková. (Borodáčová — CTK felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents