Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-26 / 85. szám, vasárnap
Egyezmény szovjet—török gazdasági együttműködésről Moszkva (ČTK) — Tegnap Moszkvában a Szovjetunió és Törökország hosszú lejáratú gazdasági egyezményt Irt alá. A szerződés aláírását megelőzően hosszabb idő óta kétoldali tárgyalások folytak, amelyek legkiemelkedőbb eseménye Koszigin szovjet miniszterelnök decemberi törökországi látogatása volt, amikor Demirel török miniszterelnökkel és a kormány több tagjával áttekintették a két ország közötti kapcsolatok távlatait. A Moszkvában aláírt egyezmény szerint a Szovjetunió hét új török üzem építésében vállal nagy szerepet. Szovjet szakemberek dolgozzák ki a terveket és a Szovjetunió szállítja a gépberendezéseket iq. Az éhség elleni harc világprobléma Befejeződött az ENSZ fejlesztési bizottságának ülése Az anfrikolonializmus jegyében megnyílt az afrikai és ázsiai írók konferenciája New York (CTK) — Tegnap befejeződött az ENSZ szociális fejlesztési bizottságának XVIII. ülése, amelyen jelentős konkrét lépéseket tettek egy, a szociális fejlesztésről szóló hivatalos nyilatkozat előkészítésére. A 32-tagú ENSZ-bizottság jelenlegi ülésszakának elnöke dr. Ladislav Smíd csehszlovák küldött volt. A bizottság által kidolgozott javaslattervezet kitűzte a világ szociális fejlesztésének fontosabb elveit és céljait. Külön figyelmet szenteltek azonban a szociális fejlesztés eszközeinek és módszereinek. A bizottság fő elvi tételei között említi valamennyi nemzet jogát a szociális haladás eredményeinek élvezetére, a kizsákmányolás minden formájának eltörlésére, valamint az egyes államok elidegeníthetetlen jogát a szociális fejlődés belső megoldására. A bizottság határozata értelmében a szociális fejlesztés legfontosabb célja a világban előforduló éhínség leküzdése, a munkafeltételek megjavítása, a munkához való jog biztosítása, az írástudatlanság felszámolása, az ifjúság nevelésének tökéletesítése és a lakáskultúra megjavítása. A bizottság 16-tagú szerkesztő munkacsoportot jelölt kl az említett nyilatkozat kidolgozására. A munkacsoportnak Csehszlovákia képviselője is tagja. Bejrút (CTK) — Tegnap délelőtt Bejrútban megnyílt az ázsiai és afrikai Írók III. konferenciája, amelyen eddig a két földrészről mintegy ötven küldöttség vesz részt. A libanoni köztársasági elnök nevében Rasid Karami miniszterelnök köszöntötte a részvevőket, majd Juszuf Sztbat főtitkár előterjesztette a szervezet állandó titkárságának beszámolóját. Beszédében kiemelte hogy az imperializmus és a neokolonializmus ellen vívott szabadságharc, a szolidaritás szelleme, a felelősségtudat, valamint a gyarmati múlt keserű tapasztalatat egyesítik az afrikai és ázslat írókat. Foglalkozott továbbá azzal ls, hogyan tükröződik viszsza a nemzeti felszabadító harc az irodalomban. Elemezte a fejlődő ázsiai és afrikai népek irodalmi eredményeit, majd rámutatott arra a veszélyre, amelyet az imperialista álkultúra behatolása jelent e népek irodalmi életében. Tito országjáró körúton Kizárták a pártból a Horvát Írószövetség elnökét MOSZKVÁBAN aláírták az 1967. évi szovjet—román kulturális és tudományos együttműködési pótjegyzőkönyvet, melynek keretében a Szovjetunióban román, Romániában pedig szovjet kulturális napokat rendeznek. A BUKARESTI KÖZTÁRSASÁG PALOTA nagytermében március 24-én ünnepi nagygyűlést tartottak a román parasztfelkelés 60. évfordulója 1 alkalmából. Az ünnepségen Ceausescu főtitkár vezetésével részt vettek az RKP és a kormány képviselői is. NYUGAT-NÉMETORSZÁG ÉS INDONÉZIA képviselői Djakartában egyezményt irtak alá, amelynek értelmében az NSZK 12,5 millió dollár hitelt nyújt Indonéziának. AZ USA kereskedelmi minisztériuma közölte, októberben amerikai kereskedelmi küldöttség utazik Csehszlováklába, hogy megvizsgálja a két ország kereskedelmi kapcsolatai továbbfejlesztésének és árucsereforgalmának lehetőségeit. AZ NSZK-BAN leleplezték Fritz Grüttemeir volt SA-Standartenführert, aki 19 évig Paul Goschin álnéven a Rajna-vidéken élt. Megállapították, hogy Goschin, aki a keleti fronton együtt harcolt Grüttemeierrel, 1944-ben elesett. Grüttemeler, aki ellen gyilkosság miatt elfogatási parancsot adtak ki, a rendőrség előtt felfedte kilétét. Nem csalódott a nyugatnémet rendőrségben: „rossz egészségi állapota" miatt szabadlábon hagyták. A KELET-NIGÉRIAI KATONAI KORMÄNY figyelmeztette az észak-nigériai katonai kormányt, hogy lelövet minden repülőgépet, amely engedelme nélkül behatolna Kelet-Nigéria légiterébe. A SZOVJEUNIÖ LEGFELSŐBB TANÁCSA a szolgálati kötelesség példás teljesítéséért, s nehéz munkakörülmények között tanúsított bátorságért és kitartásért különféle érdemrendekkel tüntette ki a Szovjetunió pekingi nagykövetsége és más kínai—szovjet hivatalok 189 munkatársát, akik a kínai „vörösgárdistákkal" vívott harcokban megállták helyüket. (CTK) Az európai béke és biztonság új tényezői AZa rubezsom cikke Moszkva (CTK) — A Za rubezsom című szovjet hetilap hírmagyarázatában visszatér Csehszlovákia, Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági, kölcsönös segélynyújtási egyezményeinek jelentőségéhez. Többek között megállapítja, hogy ezek a szerződések az európai szocialista országok közti egészséges, új fejlődő kapcsolatok fontos tényezői. A cikk külön kitér a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági szerződésének azon részére, amely így szól: „A szerződő felek az ENSZ alapokmánya értelmében továbbra is az európai béke és biztonság, valamint a világbéke biztosításán munkálkodnak." A cikkkíró hangsúlyozza, hogy ezek a kétoldali szerződések jellegükkel a szocialista országok egységét tükrözik és rámutatnak azokra a fő akadályokra, amelyeket az európai biztonság érdekében el kell hárítani. Albert Norden, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja tegnap Eisenachban mintegy 30 ezer ember előtt beszédet mondott az NDK és a többi szocialista ország kapcsolatairól. Többek között kijelentette: az a tény, hogy Csehszlovákia, Lengyelország, a Szovjetunió, az NDK és a Varsói Szerződés többi tagállamának népeit ma szoros baráti szálak fűzik egybe, csak azt bizonyítja, hogy sorsukat a munkásosztály vörös zászlaja alatt közösen kovácsolják, és békében élnek. Belgrád (Cl K j — Tito jugoszláv államelnök több magasrangú politikai személyiség kíséretében a szerb köztársaságbeli Koszovo-Metohija területre érkezett. Az autonom terület szocialista szövetsége ebből az alkalomból kiadott nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a terület valamennyi nemzetisége — szerbek, albánok, törökök és más nemzetiségűek teljes mértékben támogatják Jugoszlávia valamennyi nemzetének egységét és barátságát. Tito elnök ma beszédet mond a terület fővárosában rendezendő nagygyűlésen. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének zágrábi bizottsága pénteken este plenáris ülésen nyilatkozatban ítélte el a Horvát írószövetségnek a horvát nyelv helyzetéről szóló korábbi nyilatkozatát. A nyilatkozatot Jugoszlávia-szerte, mint a Jugoszlávia népeinek egysége és barátsága ellen Irányuló támadást ítélték el. A bizottság kizárta a pártból V. Pavleticset, a Horvát írószövetség elnökét, akit politikailag felelőssé tettek az említett nyilatkozatért. Stabilizálódnak a „vörös gárdák"? Edgár Snow: Valószínűtlen egy kínai—amerikai háború Az Humanité a djibouti helyzetről Párizs (CTK) — Az Humanité közli különtudósítójának cikkét Francia Szomálipart fővárosából, s felteszi a kérdést, vajon a lakosság nagyobb részének szögesdrót mögött kell-e élnie. A tudósító elmondja, hogy a szomáli nemzetiségű lakosság helyzete tragikus, mert a gyarmattartók ki akarták őket telepíteni a Szomáli Köztársaságba, az ottani hivatalok azonban elutasították befogadásukat. Arra hivatkoznak, hogy már a népKering a Kozmosz 152. A Szovjetunióban szombaton Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 152. jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik kezdeti keringési ideje 92,2 perc, legnagyobb távolsága a Föld felszínétől 512 kilométer, legkisebb távolsága 283 kilométer. A pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 71 fok. A Kozmosz 152. felbocsátására közvetlenül a Kozmosz 151. előző, pénteki fellövése után került sor. A 152. Kozmoszszputnyikon azonos műszereket helyeztek el, mint az előzőn. A berendezések szabályszerűen működnek. szavazás előtt a francia hatóságok több mint 8000 személyt telepítettek ki az ún. idegen elemektől yalő megtisztulás ürügyével. A laptudósító beszámol arról, hogy a hontalanná vált szomáliaiak részére most koncentrációs táborokat építenek, majd afölötti aggodalmának ad kifejezést, vajon a táborokba nem kerülnek-e más személyek is, például akik nem tudják igazolni hovatartozásukat. Peking (CTK) — A Kínai Országos Népi Gyűlés palotájában tegnap délután megkezdődött a pekingi középiskolás „vörösgárdisták" kongresszusa. Fő célja — a fővárosban terjesztett röplapok szerint — egységes irányító „szerv" létrehozása, amely vezeti és koordinálni fogja a fővárosi középiskolás „vörösgárdisták" tevékenységét. Az utóbbi időben a főiskolákon és üzemekben voltak hasonló kongresszusok. A „kulturális forradalom" első felében a pekingi középiskolás „vörösgárdisták" alkották a mozgalom ütőereiét. A különféle, gyakran egymás ellen küzdő szervezetek és csoportok jelenlegi egyesüléséből a „vörös gárdák" stabilizálódására következtetnek. Majd az egységes szilárd szervezetből választanak ki küldötteket az „ideiglenes hatalmi szervbe amely az alkotmányosan eddig választott országos népi gyűlést van hivatva felváltani. Edgár Snow amerikai író, újságíró és Kína-szakértő hartfordi egyetemi előadásában kijelentette: nem hisz abban, hogy Kína fegyveresen beavatkozna a vietnami konfliktusba. Szerinte Kína sohasem támadja meg az Egyesült Államokat. Mao Ce-tunggal folytatott beszélgetéseire hivatkozva a kínai politikai filózófiát mint olyan meggyőződést magyarázta, hogy a vietnamiaknak maguknak kell megvívniuk függetlenségi harcukat. Snow szerint Mao Ce-tungnak az a meggyőződése, hogy még „két-három Vietnamnak" kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az Egyesült Államok megváltoztassa ázsiai politikáját. miuiiUü A szemtelenségnek is van határa A yJOSE SZNE, az izraeli kommunista központi lap, a KOL HAAM főszerkesztője Tel Aviv-i lakáscímére a következő levelet kapta: Szerkesztő úri Bár Németország állandóan segíti a zsidóságot, amit Önök „háborús kártérítésnek" neveznek, szennylapjukban mégis Ismételten németellenes cikkek jelennek meg. A maguk szégyentelen uszító propagandája a német mozgalom — s így a német nép — ellen felháborodást kelt minden igaz németben. Ezért követeljük: hagyjanak fel a gyűlölködő propagandávalI Ne feledjék a történelmi tanulságot! Egy szép napon a mi türelmünk ts elfogyhat! Aláírás! Német Végrehajtó Bizottság. A fenyegető levél ugyan nem Nyugat-Németországból, hanem Ausztriából jött, ám ismert tény, hogy a nyugatnémet nád központ és az ausztriai náci csoportok szoros kapcsolatban vannak egymássál. Nincs mit vitáznunk a fenyegető levél egyes kitételeivel; itt nem elvi meggyőződésről van szó. A levél hangja nagyon ts emlékeztet azokra a levelekre, amelyeket baloldali személyiségek Hitler uralomra jutása előtt kapták. Mikunisz kommunista képviselő parlamenti interpellációidban diplomáciát lépéseket követelt a külügyminisztertől a fenyegető levelek írói ellen. A KOL HAAM megállapítása szerint a levél nem keltett különösebb visszhangot az izraeli sajtóban. Legfeljebb egyes lapok restellik, hogy nem kaptak hasonló fenyegető levelet, pedig „megérdemelték volna". DAN JEHUDA K laus osztrák szövetségi kancellár egyhetes szovjetunióbeli látogatása eredményesen hozzájárult a két ország kölcsönös kapcsolatainak továbbfejlesztéséhez. A látogatásról kiadott hivatalos közlemény szerint számos fontos kérdésben megegyeztek. Megegyezés jött létre, hogy jolytatják a tárgyalásokat szovjet földgáz Ausztriába szállításáról, az Ausztria területén Olaszországba vivő gázvezeték osztrák cégek részvételével történő építéséről, továbbá szovjet iparvállalatok segítségéről ausztriai műszaki létesítmények építésében, majd egy kulturális egyezmény megkötéséről. A két ország vezetői most ís, mint Podgornij ausztriai látogatásakor, pozitívan állást foglaltak az európai biztonság szavatolásával és az európai együttműködés elősegítésével foglalkozó általános európai értekezlet összehívása mellett. Nézeteik megegyeztek abban, hogy lehetővé kell tenni: a vietnami nép az 1954. évi genfi egyezmény alapján maga rendezze ügyeit. Ausztriában a béke hívei megnyugvással fogadták a közleménynek azt a megállapítását, hogy mindkét fél örömmel látná az atomfegyverek terjedését megakadályozó egyezmény megkötését, annál ís inkább, mert Toncic osztrák külügyminiszter nemrégen nyugatnémetországi előadásában elhangzott kijelentéseivel a bonni militarizmus malmára hajtotta a vizet. A közlemény a továbbiakban hangsúlyozza: a két fél egyetért abban, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni a nád ideológia bárminő formában történő újjáéledését. Az osztrák kormánynak most konkrét alkalma lesz bebizonyítani, hogy komolyan veszi kötelezettségét. A közlemény nem tesz említést Ausztria közös piaci társuSzavak után tetteken a sor lásáról. Klausnak most sem sikerült meggyőznie a szovjet államférfiakat arról, hogy Ausztria közös piaci csatlakozása esetén is eleget tud tenni az államszerződésben és a semlegességgel kapcsolatban vállalt kötelezettségeinek, s ez várható is volt. Klaus kancellár a Szovjetunió Tudományos Akadémiájában tartott előadásában szenvedélyesen szorgalmazta Ausztria közös piaci csatlakozását, sőt az osztrák államszerződés újszerű magyarázatát ls követelte. Nem csoda, hogy egyes nyugati lapok (főként nyugatnémetországiak) „bátor emberként" dicsérgették Klaust, aki „tudja, milyen hangot kell megütni a szovjet vezetőkkel szemben". Ogy látszik, Klaus a további tárgyalások során rádöbbent arra, hogy a szovjet vezetőkkel így még sem lehet tárgyalni. Vajon „nyílt" fellépésével azt akarta éreztetni a szovjet vezetőkkel; az osztrák kormány olyan bátor, hogy figyelmen kívül hagyja a szovjet figyelmeztetéseket? (Podgornij látogatásakor Bock alkancellár ls ilyen hangot ütött meg.) Az osztrák kormánynak mindenesetre jól meg kell jontolnia, mit jelent az, hogy a nyugatnémet monopoltőke és imperializmus kedvéért jeláldozza Ausztria létérdekeit. Remélhető, hogy a kormánykörök végül mégis belátják: Kosziginnak Igaza van, amikor azt mondja, hogy Ausztria nemzetközi tekintélyét csak emelné, ha nem csatlakozna a Közös Piachoz. Ellenkező esetben Ausztria nemcsak a semlegességből adódó előnyöket, hanem gazdasági és politikai szabadságát is elvesztené. „A jövő Európáját mi nem olyannak látjuk, mint amely politikai és gazdasági szövetségekre oszlik, és amelyet vámsorompók választanak szét, hanem mint a béke térségét, ahol megvalósul a legátfogóbb szabad együttműködés" — jelentette ki Alekszej Koszigin a Klaus kancellár tiszteletére adott vacsorán. Klaus a szovjet vezetőkkel folytatott további megbeszélései során hangoztatta, hogy a brüsszeli értekezleten igyekszik majd az eddigieknél jobban érvényt szerezni az osztrák semlegességből eredő kötelezettségeknek. Majd kiderül, szép szavak voltak-e ezek, amelyeket hazatérése után gyorsan elfelejt, vagy talán jobb belátásra bírták a Szovjetunióban? Mindenesetre kívánatos, hogy az osztrák kormány a közös piaci elkülönülés, a NATO-politika szekerének tolása helyett inkább a Koszigin-féle pozitív európai politikát szorgalmazná, mert ez szolgálja az európai kölcsönös megértés légkörének kialakítását és Ausztria legsajátabb érdekelt.