Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-25 / 84. szám, szombat

I A LÉPCSŐHÁZBÓL NYILO AJTÓN ott a diszkrét névtábla: J. Hlaváč. Egy név, és semmi más. Megnyomom a I csengő barna gombját, s várakozom... Mindig félek ettől a pillanattól, mert az ajtó mindig félelmetesen izgató ti­I tok: a városi ember zárkózottságának és magányának szigorú jelképe: Haza­érkeztem, és bezárom magam mögött I az ajtót, kirekesztem a világot, kire­kesztek minden idegenséget, kíváncsi kérdést- és kérdező pillantást. Otthon akarok lenni, egyedül azok kőiében, I akik szeretnek, vagy egészen egyedül, négy fal között... Félek, hogy megzörren a kulcs a I zárban, s kihajol egy szőke vagy bar­na leányfej, vagy egy idős asszony, esetleg egy közömbös fiatalember, és kiszól: Nincs otthon! I Elment. .. Az ajtó kitárult — tág, széles pillantást engedve a lakás előszobájába; a ba ­I ról nyíló üvegajtón át kelle­mesen tompított fehér fény világította meg a küszöbön­álló férfi arcát. Magas szi­I kár, csontos férfi volt. Idős, nagyon idős ember, és mégis hihetetlenül fiatal, j - Igen. Hlaváč Jozef vagyok. A FOGADÓSZOBÁBAN, a kis társalgó asztalnál üldögélünk. Még mindig az aj­tót szélesre táró gesztusára gondolok. A nagyon barátságos, nyíltszívű emberek tárják ki így ajtajukat az idegen előtt. Mintha a szívüket nyitnák meg előtte. S valóban ilyen: tárt ajtó és nyitott te­nyér az élete. Igen. Nyitott tenyér. Csakhogy megnézted-e már a tenyered, és láttad-e, mennyi bonyolult és kusza vo­nal barázdálja? Szerszámok markalása, kézfogások, mechanikusan ismétlődő ezer­nyi mozdulat, s régen elfelejtett erőfeszí­tések formálták olyanná, amilyen. Milyen lesz a tenyered hetvenéves ko­rodban .. . ? Két éve múlt, hogy nyugalomba vonult. Az SZLKP Központi Bizottsága első osztá­lyának dolgozója volt utoljára — káder­ügyekkel és szervezeti kérdésekkel foglal­kozott. Előtte a Mezőgazdasági Terméke­ket Értékesítő Vállalat igazgatójaként mű­ködött. S azelőtt?... És még előtte? Kö­vetkezetlenül és visszafelé pereg a film egy hányatott és izgalmas életpálya rész­leteivel. A legérdekesebb epizódok: Tren­csén — a területi pártbizottság titkáraként megszervezte a Nemzeti Frontot, és elő­készítette a földreform következetes vég­rehajtását. Annak előtte Léván ugyanezt csinálta. Igen. A felszabadulás után Lé­ván kezdte meg működését. Ott élt az édesanyja. Nagyon szerette, hát természe­tesen odakívánkozott. Londonból érkezve, az emigrációból, mindjárt odautazott, s el­fogadta a lévai pártbizottság elnöki tiszt­ségét. A háború előtt 1932-ben ugyan­csak ott működött. A lévai járási pártbi­zottság kooptált tagjaként. A Föld- és Er­dőmunkások Csehszlovákiai Szövetségét szervezte. Később Nyitrára helyezték át, s a szövetség titkáraként, most már na­gyobb területi hatáskörrel látott a sztrájk­mozgalmak szervezéséhez. Gyalog, kerék­páron, lovas fogaton járta a falvakat le egészen Ipolyságig, s a Garam felső fo­lyásáig. Örizetbevételek és kihallgatá­sok részleteit ecseteli. Elfojtott és győzel­mes sztrájkokra emlékezik. Harmincnyolc­ban szervezte meg a felső-garami fa­vágók győzelmes, nagy sztrájkját. A két­kezi munkások huszonöt százalékos bér­emelést kaptak, a fuvarosok negyvenszá­zalékos béremelést. A szlovák miniszterek ekkoriban ellátogattak a Felső-Garam vi­dékére, s megdöbbenve tértek vissza a fő­városba: A Felső-Garam vidéke teljesen el van bolsevizálva, ott nem lehet mihez kezdeni! mondták, s kénytelenek voltak belemenni a béremelésekbe, s visszavon­ták a tájat ellepő csendőrosztagot. S az emigráció? KRAKKÓN, Katowicén majd Hollandián át jutott ki Angliába. Előbb hónapokat töltött lengyel területen és szervezte a po­litikai menekültek biztonságba helyezését. Közben izgalmas harcot kellett vívnia a trockista provokatőrök ellen. Angol terüle­ten Margate szigetén a szudétanémet Jaksch tömegbázisát leépítő politikai ak­ciót szervezett. Később Londonban telepe­dett meg. Ott éri a csehországi Lidice pusztulásának híre. A csehszlovák emigrá­ció és az angliai szakszervezetek kapcso­latai elmélyülnek. A walesi szakszerveze­tek tagsága máig is fizeti a Lidice újjá­építésére szánt különtagilletményt. Ugyanabban az időben az angliai Con­ventry is áldozata lett a németek pusztító dühének. Az emigránsok a két város kö­zött máig tartó megható kapcsolatot lé­tesítettek. Évről évre küldöttség érkezik Conventryből és Lidicéről Conventrybe, hogy megemlékezzenek a pusztulás gyász­napjairól .. . Elgondolkodom a fordulatokban és har­cokban gazdag életpályán, s önkéntele­nül is felvetődik bennem a kérdés: ho­gyan lett kommunista? Hogyan? . .. HARMINCHÉT ÉVVEL EZELŐTT a fran­ciaországi Besangonban, eav kii vendéalő asztalánál magas, szikár, csontos férfi üldögélt. Még így, ültében is feltűnő le­hetett, nemcsak lep­lezhetetlen testma­gassága miatt, ha­nem alig rejthető felindulása miatt is. Pedig a felindulásra alig volt •valami el­fogadható oka. Ha csak nem az az új­ság, amibe teljesen belefeledkezett. A csehországi Právo li­du egy régi száma volt. A lapot egy sorstársától kapt<- s mohón belelapozo.t. Átfutotta, s újra meg újra belelapozott, végül egy kis hírecskén akadt meg a sze­me. A közlemény arról szólt, hogy a prá­gai óvárosi tanács kilakoltatott egy sze­gény özvegyasszonyt, mert nem bírta fizet­ni a lakbért. A keze megremegett és elhomályosult a szeme. Talán az édesanyjára gondolt, aki valahol Újbányán vagy Léván ugyanolyan szegényen és özvegyen él egy bérházban, s akit esetleg hasonló sors fenyeget. Az a csontos, szikár férfi az újbányái születésű Hlaváč Jozef volt. Két éve indult el hazulról. Hollandián és Svájcon át jutott ide, a Doubsz partján épült régi, régi városba. Szűcsmesterség volt a szakmája, és munkát keresett a nagyvilágban. Bázolben elbocsá­tották, sőt kitette magát az országból való kitiltásnak, mert néhány munkatársával együtt szakszervezetbe tömörült. Azóta megfordult Lausenne-ben, Lyonban és Or­léansban. Lassan-lassan beleszokott és hozzáidomult volna a külföld követelmé­nyeihez, már-már boldogult is volna, s most ez a hír mindenestől felkavarta. — Hazamegyek! - mondta magában. — Hazamegyek! >- mondta még egyszer, s ez most már nem csupán hangulat, ha­nem szilárd elhatározás volt. ESZÉBE JUTOTT a gyermekkora. Korán elhalt, beteges apja, aki a selmeci és hod. rusai aranybányákban koptatta el egész­ségét. Szinte érezte gyomrában az éhség szorítását, s még most is megdidergett, ahogy ott látta magát valahol Léva hatá­rában, a Sándorhalmi uradalom dűlőin poroszkálva. Indulnak répát egyelni a hű­vös, didergető hajnalban. Mennek az úton az édesanyjával. Egy meszely pálinkával s egy darab kenyérrel erősítették magukat délig és déltől a késő estig tartó robot­hoz. Tizenkét éves se volt még. Szinte hallja édesapja intését: Fiam, most majd mindig így segítsz anyádnak! És nem segített. Szinte titokban szökött el a szülői háztól, s elindult Budapestre valami ismerősökhöz. Szakmát akart tanulni. És tanult. 0, Budapest! Sanyarú inasévek. Árva­ság. Munka és munkanélküliség. Háború és forradalom. Mire férfivá serdült, összeomlott egy egész világ. Katonák és felszabadult tömeg özönlötte el az utcá­kat. A Kossuth Lajos utcán az Erzsébet-hídtól csendőrök sortüze dördül. Hűvösvölgy és Zugliget fáira aggatta fel őket a bosszúálló tömeg. Föl s alá vonul a tüntetők­kel. A Nyugati pályaudvar előtt egy hórihorgas bos­nyák fiú állt őrségben. — Vége a háborúnak, komám, add ide a puskádat! Rád otthon lesz szükség, a puskádra meg itt ... És megint vonul, és megint tüntet. S még egy forradalom! ÜGY ÉRZI, EZ AZ IGAZI. Járja az elő­kelő budai és pesti lakásokat. A nyomo­rultakat az alagsorból az aranyozott csil­lárokkal ékes, faburkolatú szobákba tele­pítik. A volt tulajdonosokat fel a padlás-' szobákba. Hát ez a forradalom . ,, Vajon mit értett és mit élt meg belőle? Csak nyomorúságait és veszedelmeit. Az­tán bukását... és menekül. Haza, Cseh­szlovákiába. Talán mindez eszébe jutott ott a besan­coni kis vendéglőben a régi újság felett. Elfelejtett, jelentéktelennek tűnő részletek és epizódok elevenedtek meg benne. A szülői ház és a szülőföld, Budapest és a forradalom, a forradalom és a vereség. S aztán az évekig tartó, értelmetlen ten­gődés . .. — Hazamegyek! - mondta még egyszer. És másnap csomagolt. Prágában leszállt a vonatról, s első útja az óvárosi kerületi párttitkárságra vezetett. Azóta kommunista . . . Két évre rá, 1932-ben Lévára indult, hogy megszervezze a földmunkások és az erdőmunkások forradalmi szervezetét. Az­tán jött Nyitra, aztán a Felső-Garam vi­déke, aztán az illegalitás és emigráció, és megint Léva, majd Trencsén . . ., a végén ez a meghitt szoba és a család . . . — Hetvenéves vagyak — mondja, — s higgye el, most első ízben, azaz, tíz éve, hogy otthonom van ... Én arra gondolok, hogy közben tízezrek, százezrek és milliók házasodtak, családot alapítottak, otthont építettek, s ő ötven­hatvan éves koráig szüntelen jött, ment, vonult és vándorolt, küzdött és küszködött, és most... • Révbe ért. Idősen és megfáradva, mert másokért élte le az életét... Rápillantok az arcára, s azt mondom magamban: nem igaz, nem igaz, hogy idős és megfáradt, fiatal. Érthetetlenül és mégis érthetően megőrizte frissességét és erejét. Oj a lakása, fiatal a felesége, húsz vagy huszonegynéhány éves a legidősebb fia; a kislánya, a legkisebb talán tizenkét éves... A TART ABLAKON AT beront jegy friss fuvallat és meglebbenti a könnyű csipke­függönyt. Tavaszodik ... BÁBI TIBOR TAVASZODIK „ — A Szovjetunió sikeresen fellőtte a harmadik kozmi­kus rakétát. Ennek célja az volt, hogy feleletet kapjunk a kozmikus tér tanulmányozásával kapcsolatos számos problémára, s hogy lefényképezhessük a Hold Földünkről láthatatlan oldalát és a felénk forduló félgömb szélső ré­szeit. A Hold tőlünk elfordult oldalának fényképezésére készült, különleges, önműködő bolygóközi laboratórium pontosan a számítások szerint haladt el a Hold közelében, majd elhagyva azt, a Hold általunk nem látható félgömbjé­nek jelentős részét lefényképezte a megadott program sze­rint. A bolygóközi laboratórium több százezer kilométer tá­volságból, földi irányítás mellett képeket adott a Holdról". Ezt írta A. Ny. Nyesmejanov akadémikus, a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának a Hold túlsó oldaláról készített első felvételekről kiadott közleményében. KÉRDÉSEINK: "3 Mi volt a szövegben szereplő önműködő bolygóközi • • laboratórium neve, és melyik évben bocsátották fel? O M" Milyen berendezéssel történt a képtovábbítás? Milyen méretű részletek különböztethetők meg a Hold utolsó felvételein? A válaszok csak a 6— 10 számú szelvények telragasztásával érvé­nyesek. Szelvény nél­kül a megfejtés érvény­telen! Következő szombati számunkban a 9 es szel­vényt és a további há­rom kérdést közöljük. VIERA A CIPŐT Érdekesen szép, csodálkozó szemű szí ke asszony a gottwaldovi cipőgyár egyi formatervezője. A neve: Viera Hartov Zümmögő-zakatoló gépek dolgoznak környező termekben, és Viera asszony sz vesen hallgatja ezt a — mások számái fülsértő — zajt. Tudja, hogy a gépek ( a mellettük dolgozó emberek munká; váltja valóra a papírra vetett tervet. Letekintünk a tizenöt emeletes épüli udvarára. Lent éppen ládákat raknak ej teherautóra. Talán éppen a Viera asszon tervezte cipőket szállítják Bratislaváb Komáromba, Rimaszombatba. Vagy valahi vá a tengeren túlra. A formatervező műterme mindössze ej rajzolóasztal, rajta a szükséges rajzszerei a cipők prototípusai, újfajta, éppen csak k kísérletezett anyag és egy halom külfífti divatlap. — Mi! kell tudnia egy cipö-formatervi zőnek? Viera a kérdés hallatán elgondolkodv leteszi a vonalzót, megcsóválja a fejé — Talán így kérdezze: milyen ember li gyen n formatervező? Én úgy nagyon-m gyon összesűrítve így válaszolnék erre kérdésre: humanista, emberszerető legyei A fiatalasszony tekintete a cipőmre sil lik. — Nem tudok cipőt tervezni anélkü hogy rá ne gondolnék: Hogyan érzi ma; magát benne, aki megveszi? Tizennégy es tendeje dolgozom a szakmában, és ezala megszoktam, hogy az utcán azt figyeler az előttem menő asszony lábán milye cipő van. A sok használattól ferdére gyí ródott-e a sarka? Fájhat-e benne az illet lába? Higgye el, az emberek arcán az visszatükröződik, milyen a közérzetü Márpedig a kényelmetlen cipő az embe nek az élettől is elveszi a kedvét. — Hány cipőmintát tervezett a tizennéj esztendő alatt? — Évente ötven-hatvan mintát dolgi zok ki. Tizennégy év alatt ez hét-nyol száznál is több . . . — A legnagyobb siker? * — Azt az ember a sorozatszám alakul sából tudja meg. Ha a vevőnek tetszik cipő, akkor azt nagyobb sorozatban gyár hatjuk. Én ezt sikernek nevezem, me tudom, a vevő elégedett a cipővel, szívi sen vásárolja. Volt már néhány sikerült mii tám. ötvenkilencben például egy kimer cipő. Vagy emlékszik a gondola-cipőkre Maga férfi, biztosan nem emlékszik. Hát gondola-cipő, az nagy siker volt. Talá mert újszerű megoldású volt és szokatlant hatott? Pontosan nem tudom. Azt azonba tudom, hogy Chebtől Humennéig mindt lány abban szeretett tetszelegni. És ne csak légies termetű lányok, hanem i enyhén szólva teltkarcsúak is ... És ennek Viera nem örül. Ilyenkor me; csóválja a fejét és elszomorodik. Mert más az, ha egy ötvenkilós, tízei hét éves lány húzza a lábára a tűsarli cipőkölteményt, és más az, ha egy nag mama, kilencven kilós élemedett korú as szony. — Számomra nincs absztrakt ember ­mondja. — Az én lelki szemeim előtt, 1 egy új minta megtervezéséhez látok, ne egy cipő lebeg, hanem az ember. Konkr ember az ismerőseim közül. Például M ria néni, aki a szomszédunkban lakik; t dom róla, hogy bütykösek a lábujjai, i időváltozáskor már évtizedek óta a tyú szemére panaszkodik. Hát én ez alá a Már! néni alá tervezek egy megfelelő cipőt. A nál is inkább, mert tudom, hogy az o szágban néhány százezer ilyen idős as szony keresi a kényelmes cipőt. — Igen ám, de a tizennyolc évesek szempontja nem a kényelem ... — ... hanem a divat. A gyorsan váltó; divat. Ezen ne is csodálkozzunk. A fiat lányok már néhány ezer év óta ilyene Tetszeni akarnak. Hanem ami a cipődiv ésszerűségét illeti, talán már észrevett hogy a nők az utcán és a táncparkettt egyaránt mindinkább kényelmesebb cip ben jelennek meg. — Hááát... — Látom, szkeptikusan csóválja a feji és nem hiszi, amit állítottam. Pedig í; van. Csakhogy ez nem a legifjabb lánynei zedék érdeme, hanem a mlntatervezők Rómától Londonig, Gottwaldovtól Párizs rájöttek a cipődivat-diktátorok, hogy a ( pőtervezőnek az emberi test anatómiájáh is konyítania kell valamicskét. És ha j meggondoljuk, nem is keveset. Viera asszony állítását néhány külföl — olasz és francia — divatlap legújal modelljei fellapozásával bizonyítja. H mégiscsak győzött a józan ész? » — A ml asszonyaink — mondja — so szór nem nézik meg, milyen alkalomra, n lyen cipőt viseljenek. Nemegyszer látta már, hogy a lányok a gyárban, a gép mi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents