Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-24 / 83. szám, péntek

Akik u szerelmet áruljak A

lkonyodik. A miniszoknyák és tűsarkú cipők gazdái a prágai kövezeten megszokott lesállásuk felé, valamelyik utcasarokra igyekeznek. Az igéző pillantások, a sokatmondó mosoly üzleti fogás: az ismeretségkötés egyik fajtája. Ha így nem sikerül, elég néhány szó: „Kaphatnék egy kis tüzet, uram?" vagy „Nem volna kedve elkísérni?" — Kérem a személyazonossági igazolványát! — nehezedik egy kéz a fitos orrú, kifestett Helenka vállára. A lány hátraveti magasra tupírozott fejét, levegő után kapkod a meglepetéstől. — Megint lefüleltek? — villan át az agyán a rémület. Nem, Helenka nem kezdő ezen a pályán, mégis motoszkálni kezd a zsebében, mintha keresné, amit az imént kértek tőle. Pedig jól tudja, feleslegesen húzza az időt, úgyis minden hiába... Az igazolványból hamarosan kitűnik, hogy még mindig nincs állása ... Dehát így ez kényelmesebb, többet is hoz a konyhára. Igaz ugyan, a törvény tiltja az élősködést, de talán most az egyszer szerencséje lesz ... Talán nem jönnek rá ... — él a szivében az örök reménysugár. Eddig még úgyahogy sikerült kibúvót találnia. Elfogadták csalafinta magyarázkodását. Amíg ismét nem érik élősködésen, addig nincs is baj, feltéve, hogy egészséges ... Ám sajnos, már az is megtörtént vele. Nem is egyszer. Akkor pedig megint csak odakerül, ahonnan néhány napja engedték el gyógyultan: a kórházba. Mert a nemi betegség — többször is figyelmeztették erre — nem kizárólag az ő Ügye, hanem másoké ls. S

zomorú ez a háztömb. Sötét az utcalányok kényszerűségből vállalt tanyája. De hiába, mindenért fizetni kell. Nincsen öröm üröm nélkül... Helenikát és akkor éjszaka bekísért sorstársait a nemzeti bizottság kórházának venerológiai osztályán látjuk viszont. A kékcslkos kórházi ruha nem nagyon illik rájuk. De ez most nem számit. Fontosabb annál, hogy alaposan lecsutakolták őket és végre féregmentesek, tiszták. És még valami: kigyógyítják a lányokat, hogy ne terjesszék a betegséget. Dr. Jan Kvíčera, a venerológtai osztály főorvosa naplójában lapozgat. Helenka 12 nappal ezelőtt járt itt utoljára. Úgy látszik, visszavágyott oda, ahol rövid két hónap alatt már harmadszor fordult meg. — Miért is nem fogadtam meg a jó tanácsot? — tördeli a kezét. kétségbeesve. — Miért is nem mentem haza? Mit keres Helenka a fővárosban? Amikor először kisérték be, azzal érvelt, hogy dolgozni akar és odahaza nem talált munkát. Akkor sírva fogadkozott, hogy mihelyt felépül, hazamegy, magához veszi kisbabáját a csecsemőotthonból, nem terheli tovább az államot. Hazudott volna? Talán megvolt benne a jó szándék, az is lehet, hogy — amint állítja — nem volt pénze útiköltségre .., Előbb azt akarta megkeresni, azután pedig ... Minek is tagadja: nem volt szíve atffoahagyni a jól induló „üzietet". Otthon amúgy sincs maradása, hiszen az anyjával nem fér öszsze, az apja iszákos, verekedő. Itt Prágában Jobb neki a barátnőjénél. Igen, véletlenül kerültek össze, nála lakik, ha nem beteg, vagy amikor éppen szabadlábon van. Mert Helenka már a dutyival ls megismerkedett ... Madarat tolláról, embert barátjáról — tartja a közmondás. Talán nem is egészen alaptalanul, mert Helenka és a bogárszemű, villogó fogú, hollóhajú Jindra elválaszthatatlanok, akár a tejtestvérek. Nem is csoda, hiszen az olajbarna bőrű lány 22 éve ellenére ls nagy múltra tekint vissza. Hat hónappal ezelőtt töltötte le börtönbüntetését, de úgy látszik, meg sem kottyant neki a lopásért kijáró három és fél esztendő. Vállát vonogatja, nevetgél és állítólag fogalma sincs, miért került Ismét kórházba. Nyilván valami tévedésről van szó. Hiszen már négy hónapja él együtt Jóskával. Megígérte neki, ha rendesen viselkedik, feleségül veszi. Csak később, a beszélgetés folyamán derül ki, szegény fiú nem is sejti, hogy míg ő munkában van, mivel tölti idejét a lány. De hát mi mást tehetne, kell a pénz öltözködésre, szórakozásra, no nem igaz? Jóska nem keres annyit. Most azután, ha a fiú megtudja, vége mindennek ... » • • A venerológiára bekísért nemi betegség gyanús lányok egyharmada szenved tripperben. Az utóbbi években a nemi betegségek szerte a világon — úgy nálunk is — emelkedő irányzatot .mutatnak. 1966 első felében 100 ezer lakosra 6,5 szifiliszes megbetegetés esett. Dr. KvICera főorvos véleménye szerint mindamellett nincs ok nyugtalankodásra, mert pl. míg 1921-ben 160

r ezer nemi beteget tartottak nyilván, ma hazánkban számuk alig tízezerre tehető. Ez az eredmény persze óriási munkát, tetemes anyagi áldozatot követelt. B

izonyára az sem érdektelen, milyen rétegekből tevődnek, össze a venerológiai osztály lakói. — Nem titok, hogy még a 15 évesek sem ménnek nálunk ritkaságszámba — szögezi le a főorvos. A szerencsétlenek Iszákos, züllött szülők elhanvagolt csemetéi, akiket nem részesítettek semmiféle nevelésben. Mint például a 17 éves J ifi n a. Amióta az eszét bírja, egyik ifjúsági otthonból a másikba vetődött. Természetesen mihelyt tehette, mindenhonnan megszökött. A kalandvágy hajtotta. Itt a venerológián úgy Ismerik, mint a rossz pénzt. Most betegségén kívül további probléma nyomja szegény fejét: állapotos. Ezért gyógyulása után átteszik a szülészetre. — Rossz rá gondolni, mi lenne az ilyen javíthatatlan, felelőtlen anya gyermekéből — mondják ápolói, akik mindent elkövetnek, hogy Ji?ina és a többiek esetében is pótolják a felnőttek vétkes mulasztását. Előadásokat tartanak részükre, megmagyarázzák könnyelműségük következményeit. Sokszor mégis úgy tűnik, hiába óvják, intik őket, a kérlelés, a szép szó süket fülekre talál. A hoszszú évek során elhanyagolt nevelést szinté lehetetlen rövid néhány héten belül pótolni eb ben a környezetben. A

nnyi azonban bizonyos, hogy a prostitúció terjedését mindenképpen meg kell akadályoznunk. Ez a kötelessége a szülőknek, az iskolának, minden becsületes polgárnak. S a nemzeti bizottságok, a CSISZ és a szakszervezetek is következetesebben és többet törődjenek azokkal, akik hajlamosak az ilyen életmódra. így minden bizonnyal észrevehetően csökkenne az élősködés és egyéb bűncselekmény száma, mely sok esetben a prostitúció kísérő jelenségei. Rajtunk múlik tehát, vala mennyiünkön, hogy olyan légkört teremtsünk, amelyben ezek a teremtések észretérnek és dolgos, becsületes polgáraivá válnának társadalmunknak. KARDOS MARTA AZ EST PUHA, vastag leple takarja a tájat. A távoli Koldushegy körvonalai is csak elmosódva látszanak. A leégett parkettgyár melletti épület ablakából erős jénycsóva tör kt az útra ... Kopogásomra halk, bebocsátó válasz érkezik. — Tessék beljebb fáradni.., A szembenlevö íróasztalnál, a számológép mögül karcsú, fiatal lány mosolyog rám. — Maga mindig ilyen késő estig dolgozik? — kérdezem. Üjra elmosolyodik, megigazítja pajkos hajtincsét és kissé nevetve mondja. MÁRTA — Ilyen a szövetkezeti könyvelő élete. Ha kell, éjjel-nappal itt kell ülni. De azért nem vagyunk rabszolgák. Máskor idejében hazamegyünk, csak most, hosszú nap van, a szabad szombat miatti Aztán elmagyarázza, hogy neki elhlhetem, hogy az ipolynyéki szövetkezetben — persze egyelőre csak az irodában és kísérletképpen — létezik szabad szombat. KADERIÁK MÁRTA pajkos mosolya elárulja, hogy nem zárkózott természet, elégedett az élettel, örül a munkának, a szabad szombatnak, a keresetnek. Mosolyában, szemében ott látom a fiatalokra jellemző élénkséget, bohóságot, álmodozást. Önfeledt nevetése kissé felnőttes, magabiztos. Van ebben valami, ami miatt rábízták a főkönyvelői tisztséget. Pedig sok bonyodalom után került az ipolynyékl szövetkezetbe. A Rimaszombati Közgazdasági Középiskolában érettségizett 1965-ben. Vágyálmai a ragyogó városokat szőtték, fonták körül. Esze ágában sem volt a mezőgazdaság. Ügy gondolta, mit keressen ott, hisz apukája is „ipari" ember, az egyik vállalatnál gépkocsivezető. Amikor a pályaválasztás felől megkérdezték, az volt a kívánsága, hogy a Lévai Magasépítő Vállalatnál dolgozhasson, mert ha kicsi is ez a város, de mégiscsak város. A vállalatnál már a formaságokat ís elintézték, amikor közbejött egy esemény. AZ IPOLYNYÉKI szövetkezet számvevőségén szakképzett munkaerőre volt szükség. S a vezetőség úgy döntött, hogy Mártát mindenáron itthon kell tartani. Beszélni kell vele. Hátha meggondolja a dolgot. — Márti. .. Márti... miért hagysz itt minket? — mondogatta neki Molnár Imre, a szövetkezet elnöke. — Maradj velünk, nem bánod meg! Itt is kereshetsz annyit, mint a városban! — De Imre bácsi, én nem értek a mezőgazdasághoz! — érvelt Márti. — Meg hát már elszegődtem Lévára. Nem tehetek mást, oda kell menni. .. — Majd mi elintézzük a „formaságokat" — mondotta Grenyo György, a szövetkezet ökonómusa. — Ami pedig a munkát illeti, segítek én neked. Egykettőre belejössz a munkába ... A beszélgetés szöget ütött a fiatal lány fejében. Este sokáig forgolódott ágyán. Egyrészt húzta az ismeretlen távoli város, másrészt csalogatta az otthon hűvös melege, szépsége. Reggel fáradtan ébredt, de a gondolat megérlelődött benne. Amikor anyukája megkérdezte, miért olyan fáradt, halkan csak anynyit válaszolt: — Itthon maradok veletek ... ELEINTE FÁJLALTA, hogy nem kerülhetett a városba, de arcáról lassan eltűnt a szomorúság. Megnyugodott. Magára talált itthon az ismerősök, az igazi barátok között. Nem unatkozik falujában. Szabad idejében segít anyukájának és néhanéha elruccan az ismerősökhöz. A társadalmi élet is elég élénk a faluban. Gyakran tartanak „Ki mit tud?"-estéket és más rendezvényeket. Otthon maradt tehát Márti. Azért írom így a nevét, mert mindenki így becézi. Munkájával elégedettek. Pontosan, szorgalmasan dolgozik. Szereti munkáját, és ha kell, meg is nyújtja a napot. Munkakörnyezete is kielégítő, a szépen berendezett troda kellemes hangulatot teremt. A keresettel, a munkahellyel is elégedett, de a többi fiatal lánnyal, asszonnyal együtt több szabad időre vágyott. Ezért közösen elhatározták, hogy a hat könyvelő közül háromnak minden második szombatja szabad legyen. A hiányzó Órákat előre ledolgozzák s a szabad szombatokon minden könyvelési szakaszról egy-egy könyvelő teljesít szolgálatot. JÖL ÉRZI TEHÄT magát Kaderiák Márta az >ipolynyékl szövetkezetben. A szövetkezeti tagok keresete minden évben emelkedik. Amíg 1965-ben 2 millió 508 ezer koronát adtak a béralapra, tavaly már 3 000 069 koronát, idén pedig újabb tíz százalékkal emelkedik a béralap. Ezeket az adatokat is Mártitól tudom meg, mert az ő feje valóságos számológép. Talán minden adat benne van, csak egy kis idő kell ahhoz, hogy emlékezzék rá. Felnőtt ez a lány ebben a szövetkezetben. Az ökonómus is elégedett munkájával. Ma már a számvevőség mintaszerűen dolgozik és nem riadnak vissza az újdonságoktól sem. Az év elejétől új bérezési rendszert vezettek be, amely az anyagi érdekeltség elvén alapul. AZ EST LEPLE még sötétebb, vastagabb lett. Eltűntek már a Koldushegy körvonalai is. Márti összerakja holmiját és hazajelé indul. Eltelt egy hosszú nan. BALLA JÓZSEF A kenyérgabona-termesztés nemcsak hazai probléma Miért szorulunk behozatalra • Búzából túlszárnyaltuk az európai átlagot • Sok kenyeret és tésztafélét fogyasztunk • Lehet-e enyhíteni a gabonaimport gondjain 1967. III. 24. A KENYÉRGABONA-TERMESZTÉS világszerte egyik legfontosabb helyet foglalja el a szántóföldi növénytermesztésben. Nálunk is minden esztendőben felmerül a kérdés: fokozható-e a földek hektárhozama, van-e határa a terméshozamok fokozásának, illetve a mezőgazdaság a korszerű technika vívmányainak segítségével kl tudja-e elégíteni az állandóan gyarapodó emberiség Igényeit A számítások szerint 1980-ban 4,6 milliárd, 2000-ben pedig 6,9 milliárd ember ellátásáról kell gondoskodni, mégpedig a jelenleginél magasabb szinten. Ezt elsősorban az eddig kihasználatlan területek termővé tételével lehet biztosítani. Hiszen napjainkban a mezőgazdasági terület az egész szárazföldnek csak egy kis része. Van rá mód tehát, hogy a mezőgazdaság hasznos területei bővüljenek. De nem minden országban van ez így. Hazánkban a termőterület bővítésére már alig van lehetőség. Így a jövőben az intenzívebb termelésre, a hektárhozamok fokozására kell törekednünk. Jelentősen növelhető azonban egy országon belül ls (például hazánkban) a hozam, hogyha megszüntetjük azokat a különbségeket, amelyek a termelési eredményekben ma még tapasztalhatók. A dunaszerdahelyi járásban például tavaly búzából elérték a 33 mázsás átlagos hozamot. EGY ORSZÁGON BELÜL talán nem is érezhető annyira a különbség, inkább világviszonylatban érvényes ez az állítás. Az érdekesség kedvéért hadd álljon Itt a hivatalos statisztika: „A hatvanas évek elején Dániában búzából hektáronként 4 tonnát termeltek, míg Indiában csak 0,71 tonnát, ugyanakkor a világ átlagtermése 1,16 tonna volt." Hazánkban a kenyérgabonatermesztés az utóbbi években felfelé ível. 1937 óta — tavaly volt legjobb a gabonatermés. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly a betakarított termés hozzávetőlegesen 6 millió 10 ezer tonnát tett ki, míg az 1934-38as években, amikor hazánkban 800 ezer hektárral nagyobb területen termeltünk gabonát, az átlagos termés csak 5 788 000 tonna volt. A nagyüzem tehát e téren is tanúsítja fölényét. A múlt évben a búzatermesztés európai átlaga hektáronként 20,8 mázsa, Csehszlovákiában az országos átlag 24,2 mázsa. Ehhez alig kell bővebb kommentár. ENNEK TUDATÁBAN sokakban ötlik fel a gondolat: „Hogyan van az, hogy esztendőről esztendőre emelkednek a hektárhozamok, intenzívebb búzatermelést folytatunk — a háború utáni évekhez viszonyítva —, mégis mindig kenyérgabonabehozatalra szorulunk." Tovább is feltehetjük a miérteket. 1947ben, a nagy szárazságot kővető esztendőben 600 ezer tonna gabonát vásároltunk a Szovjetunióban. Az idén 1,3 millió tonnát hozunk be, annak ellenére, hogy tavaly kiváló búzatermés volt. A múlt esztendőben 280 ezer tonna gabonával többet takarítottunk be, mint 1965-ben. Ez így igaz. Egyről azonban nem szabad megfeledkezni. Nemcsak a terméshozamok fokozódnak, hanem gyarapszik a lakosság száma is, ezenkívül jóval több kenyeret és tésztafélét fogyasztunk, mint régebben. Az 1947-es esztendőhöz viszonyítva — bár a hektárhozamok Jóval nagyobbak — a gabona azonban nem sokkal több. Csökkent a gabona vetésterülete, a lakosság viszont az említett időszakban 2 millióval gyarapodott. Ez az egyik tényező. A másik: Az utóbbi években egyre több gabonát használunk fel a hústermékek és a tojás előállítására. Nem árt, ha e téren is egy kis összehasonlítást teszünk. 1948-ban 440 000 tonna húst termeltünk, tavalyelőtt hozzávetőlegesen 1,1 millió tonnát. Ezekben az években a tojástermelés másfél millió darabról 3 millióra szökkent. Az is fontos tényező, hiszen a takarmány fogyasztásában sokat nyom a latban, hogy a háború utáni években 3 milliós volt a sertésállomány, 1965-ben az országban több mint 6 millió sertést tartottak nyilván. EZEK A TÉNYEK bizonyítják, miért van szükségünk évente csaknem 2 millió tonna gabona vásárlására. Természetesen a Jövőben is gabonabehozatalra szorulunk majd, bár Igyekeznünk kell, hogy az évről évre csökkenjen. Nem csoda tehát, hogy az Idei szerződéskötések alkalmával a legtöbb vitát a gabonaeladással kapcsolatos kérdések alkotják A felvásárlók, helyesen, minden tekintetben igyekeznek a lehető legtöbb gabonát felvásárolni. Persze ennek is van határa. A termelőktől függ, hogy a meglevő területen, kihasználva az agrotechnika leghatásosabb módszereit, még többet kierőszakoljanak a földből. Az országos átlag tavaly 24 mázsa körül mozgott. Lehetne-e ezen javítani? Feltétlenül, hiszen akadnak szövetkezetek és járások ts, mint például a dunaszerdahelyi, ahol ma már a 33 mázsás járási átlag búzából nem elérhetetlen. Sőt tavaly több szövetkezetben elérték a 35—40 mázsás hektárhozamot. Tehát óriáslak a tartalékok a gabona-terméshozamok növelése terén. Az életszínvonal emelkedése ma ugyan még növeli a keresletet, később az egészségesebb életmód (több Zöldség-, gyümölcs- és húsfogyasztás) a technika, a korszerű mezőgazdasági tudomány nagyban hozzájárul majd a gabonaprobléma végleges megoldásához. Különösen nagy része lehet ebben a KGST-országok még szorosabb együttműködésének. (

m-