Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-21 / 80. szám, kedd

A türelem néha töviseket terem ••• A

nagygéresi főutcán aszszonyok szállnak ki a Királyhelmec felől érkező autóbuszból. Kezükben csomagok, edények, az egyik szatyorból új húsdaráló kandikál... — No, igazam volt? — fordul felém Szoplák Sándor, a helyi nemzeti bizottság elnöke. — Láthatod, ha a nagygéresiek ipari, háztartási cikkeket akarnak vásárolni, Helmecre kell utazniuk... Bólintottam, mi mást tehettem. A Népi Fogyasztási Szövetkezet helyi vezetősége hozzánk intézett levelében szintén az üzletekre panaszkodik: „... közel kétezer lelket számláló községünkben nincs egy rendes üzlet. A TrebiSovi Járási Népi Fogyasztási Szövetkezet vezetői évek óta csak hitegetnek, ígérgetnek ... Nem üzletek ezek, hanem a falu szégyenfoltjai. Kérjük, jöjjenek, nézzék meg ..." Szoplák elvtárs a kísérőnk. — Menjünk, nézzük meg elsőnek a „becsalt csárdát" — invitál mosolyogva. Együtt lépkedünk a hosszú falu latyakos főutcáján ... Már megtettünk egy kilométernyi utat. — Meszsze van még? — kérdezem az elnöktől. — Még néhány száz méter és ott leszünk — válaszolja. — A falu utolsó házában van az italbolt... Kívülről nem igen Ismerne rá az idegen, ha a falára akasztott tábla nem jelezné: „POHOSTINSTVO". Nálunk beceneve van ennek a csárdának: „Bömbölde" ... — mosolyog az elnök. Csodálkozó tekintetet vetek kísérőmre, aki figyelmemet az előttünk álló viharvert, gerendás házra irányltja. — Ez a gérest csárdaI Nem erre a célra épült, talán mondanom sem kellI llkovics nagybirtokos idejében lóistállóként szolgált, majd a községi apaállat otthona volt. Az ÉFSZ dohánysimítóvá alakította át, és 1961-ben egy hónapra kölcsön adta a „Jednotának". De a Népi Fogyasztást Szövetkezet „itt felejtkezett", s azóta is ígérgeti, majd gondoskodik más üzletről... B

ent az italboltban meglepő rend, tisztaság és a fiatal, csínos Brezina Sándorné fogad bennünket. Az üzletvezetőnő elmondja, évente több mint ötszázharmincezer korona forgalmat bonyolít le, tervét mindig túlteljesíti. Benézünk a raktárnak csúfolt helyiségbe, rettenetes állapotban van, jónéhány ezer korona értékű árut zsúfoltak össze benne. Megtudjuk, volt már hivatlan vendége is. A kárt az üzletvezetőnő térítette meg, pedig — szerintünk az ő hibáján kívül — csak az nem jut be ide, aki nem akar ... — 1 érjünk be ebbe a fűszerüzletbe — figyelmeztet az elnök egy kis családi ház előtt. Itt is csak a cégtábla figyelmeztet az üzletre. Az utcára nyíló bejárati ajtó előtt idősebb asszony áll. — Mire vár, nénike? — kérdezem — hiszen nyitva van az ajtó... — Tudom én azt, lelkem — válaszol, — de meg kell várnom, míg az előttem érkezett három vevő bevásárol. Nem férek be a boltba, csak ha legalább egyikük kijön ... A vevők elmennek, így az elnökkel együtt elférek a pult előtt. Szabó Pálnénak elmondjuk, mi járatban vagyunk. Panaszkodik az üzletvezetőnő. Széjjelnézek. Az 'alacsony családi ház szűkös helyiségének levegőjébe fűszer, csokoládé, ecet, lekvár szaga vegyül. Ebben a 3x4 méteres helyiségben legalább ötvenezer korona értékű árut tárolnak. Egyetlen törpe ablakon szivárog be a fény. Rács nincs rajta, így szellőztetésre sem igen használják. Nem ajánlatos nyitogatni egy ilyen rozoga ablakot! S

emmivel sem különb a másik fűszerüzlet, de a cipőüzlet sem, mindkettőt szintén családi házban helyezték el. Panaszkodnak az üzletvezetőnők: Szudár Júlia és Német Gizella ls. Kevés a hely, nincs raktár. Télen a fát, szenet otthonról kénytelenek idecipelni, ha be akarnak fűteni a boltban ... A textilárut egy régi üzlethelyiségben árusítja Kocsis Sándor. Az üzlet közepén vaskos facölöp támasztja alá a roskadozó mennyezetet. Mellette hatalmas vaskályha, melynek csöve hosszú ívben, a gyúlékony áru közvetlen közelében vezeti el a füstöt. Ügy véljük, hivatásos tűzoltó még nem igen fordult meg itt, mert ellenkező esetben már bezáratta volna ezt a tűzveszélyes üzletet. Az üzletvezető mentegetőzik: — Tizenhat éve vagyok itt. Azóta semmi sem javult. Fűszeres regálokba gyömöszölve árulom a szvettereket, méterárut. Nem tehetek mást. Hiába jelentek, kérek bármit, csak ígéreteket kapok a járási szövetkezeti ve zetőktől... — Mennyi a havi forgalom? — kérdezem. — Negyvenezer korona — mondja. — Lehetne sokkal több, de például ipari áru, háztartási cikk Itt nem fér el. Ha valaki fakanalat, szitát akar vásárolni, Helmecre kell utaznia. A plafonról hull a vakolat, ha fúj a szél, mozog a közfái, a kémény, s ha egyszer ledől, nem is tudom, mi lesz ... Rossz rágondolni. Raktár nincs, közel háromszázezer korona értékű áru fekszik a regál mögött. .. Elegendő egy kipattanó szikra... Juraj Piecka elvtárs, a Jednota járási elnöke, szerkesztőségünkhöz küldött 10/26/67 számú levelében ezt írja: „Ebben az ötéves tervben Nagygéres lakosságának igényeit is kielégítjük ..." De melyik évében? — kérdezhetjük teljes joggal. A

környező községek legtöbbjében modern üzleteket épített a Jednota. Miért éppen ezt a központi falut, Nagygérest hanyagolta el? Erre sajnos az NFSZ járási elnökétől, Piecka elvtárstól sem kaptunk kielégítő választ. Lenne egy ajánlatunk a címére: Ne halogassák a tűzveszélyes, elhanyagolt nagygéresi „üzletek" ügyének rendezését, mert esetleg magas „tandíjat" kell majd fizetniük. Volt már erre példa a trebišovi járásban! Nem is olyan régen. KULIK GELLÉRT (A szerző fűivetelei) Karddal írtak történelmet „SZIVET CSERÉLNI NEM LEHET, S HA LEHETNE, ÉN AKKOR IS INKÁBB EZZEL A RÉGIVEL ÉLEK TOVÁBB." Krammer József nagy testi erejét megtörték az évek. Szellemi frissessége még a régi, szavaiból 73 év élettapasztalata csendül. Léván, kis családi házuk konyhájában a hajdani vöröskatona, a politikai biztos, az ötven év előtti eseményekre emlékezik ... Húszéves korában sodorta el a háború szele. 1916 elején már a Kárpátokban ásta a lövészárkot. Egy áprilisi hajnalon tízszeres túlerő tört a századukra. Eszébe jutott a tisztek naponta elhangzó figyelmeztetése: az oroszok hosszú dárdával szúrják át a foglyokat. Harcolt, nem akart meghalni. Körbefogták, kiütötték kezéből a puskát, de ő nem akarta megadni magát. Ekkor hátulról farba szúrták és összeesett. — Igazán szíven szúrhattak volna, hiszen már csak puszta kézzel hadonásztam ... Rádöbbent, hogy hazudtak a tiszt urak. Hiszékenységéért majdnem az életével fizetett, öt, az „ellenséget" négy hónapig gyógyították kórházban. Aztán számára is elkezdődött a nagy utazás, melynek végállomása a taskenti fogolytábor volt. Ezren laktak egy barakkban. Nem bírta elviselni ezt a zsúfoltságot, munkára jelentkezett. Gyorsan megtanulta az orosz nyelvet. 1916 őszén már otthonosan járt Taskent utcáin. Voltak barátai a foglyok és lakosok között egyaránt. Az „atyamester" — így hívták Kenész András budapesti kőművest — nemcsak az eseményekre hívta fel figyelmüket, hanem meg is magyarázta őket. Tudták, hogy a bolsevikok szervezkednek, a hatalom átvételére készülnek. Nemsokára a táborban is megjelentek a munkás agitátorok: „Segítsetek elvenni az uraktól a gyárakat, a földet, és ti szabadok lesztek, mehettek haza". Az utolsó két szót jól megjegyezték a foglyok. Hiába jöttek később az eszerek, hogy zsoldosokat toborozzanak. A szép ruha, a Jó ló és a napi 60 rubel sem vonzotta a folyokat. MIKOR A PÉTERVÁRI ESEMÉNYEK HlRE Taskentbe is eljutott, fegyvert fogtak a munkások. Krammer egyik barátjával egy ideig a „csendes" felderítő szerepét vállalta. Mikor aztán látta, hogy a városparancsnok a munkásnegyedet löveti, határozott: az apám cseléd, én is proletár vagyok, adjatok fegyvert! Felvették a Vörös Gárdába, fegyvert, jó lovat kapott. Előbb a városban tisztogattak, majd az órenburgl frontra küldték. Egy munkásezred lovas járőrének volt a parancsnoka. Bátorságáért, őszinteségéért a bajtársai és parancsnokai egyaránt kedvelték. Kiérdemelte, hogy felvegyék a bolsevik pártba. Mikor Taskentban megnyílt a politikai biztosokat képző iskola, őt is ide küldték. Ekkor már tudatosan vállalta a harcot, a világ első munkásállamának védelmét. A tervezett hat hónap helyett csak hármat töltött az iskolán. Üjból LJ ajlott háttál, szemüveg' ' gel az orra hegyén ül a szövőszék „ előtt. Keze-lába fürgén mozog s figyelmét a készülő rongypokrócra összpontoA NAGYMAMA 1987. III. 21. sttja. Csattog a szövőszék, megy a munka. Egyszerre csak egy fonálszál elszakad ... A konyhát csend tölti be. Az öregasszony felnéz, most veszt csak észre, hogy látogatója van. — Isten hozottI —• mondja kurtán, s közben már azon igyekszik, hogy összekösse az elszakad fonalat. — Bírja még a munkát? Mielőtt válaszolna, hozzákezd a „rongy" előkészítéséhez. Tétlenül ülve nehezére esne a beszéd. — Miért ne bírnám? Gyermekkorom óta megszoktam a munkát. Igen, az ő lánykorában, jobban mondva gyermekkorában hamar férjhez adták a lányokat. Az ö sorsa is ilyen volt. Fiatalon ment férjhez. Aztán megszületett az első gyermek ... Boldog családi életét azonban hamar megzavarta a világháború. Férjét behívták, majd a frontra küldték ... Jöttek a tábori levelezőlapok, amelyekre szorgalmasan válaszolgatott, de egyszercsak elmaradtak. Akkor még nem tudhatta, hogy férfe megsebesült, majd fogságba esett. Egy nyári délután féllábú, mankós, egyenruhás férfi haladt végig a főutcán. Kíváncsi szemek lesték, hogy hová tér be.. Trecska Pálné is kinn állt a kapuban. Először hinni sem akart szemének, egy kicsit megijedt, majd feltörő'örömkiáltással szaladt a hadirokkant felé: „Palikám, csakhogy megjöttéll" Még két lányuk született. A Kassal úton felépült a kis családi ház is. Egy évre a beköltözés után Trecska Pálné kikísérte férfét utolsó útjára. Egyedül maradt három lányával. Nappal napszámba járt, este font, hogy kelengyét készíthessen leányainak. Korán kelt, későn feküdt. „Mikor alszik ez az asszony?" — mondogatták a falubeliek. A szűkös özvegyi segélyből nem tudott megélni. Kellett a pénz, dolgoznia kellett. Ha rövid volt a nappal, megtoldotta az éjszakával. S minden évben rügyfakadás előtt bekerült a szövőszék. Készült a lányok stafírungja. S ha végzett a sajátjával, másnak szőtt. Jól jött minden korona, minden fillér. Igy teltek-múltak az évek. Termete kicsit meghajlott, arca beesett. Lányait férjhez adta. Jöttek az unokák, s a nagymama mindig ott volt, ahol éppen szükség volt rá. Amikor Sajószárnyán megalakult a szövetkezet, több éven keresztül a baromfitelepen dolgozott. — Még mindig dolgozik a szövetkezetben — érdeklődöm. Lekicsinylő mosollyal néz rám, mtritha valami furcsát, természetelleneset kérdeztem volna. — Eljárok-e? Tavaly 250 munkaegységet szereztem. Talán az idén is meglesz... A fölöttem elszállt 75 év nem akadály... A Megigazítja szemüvegét, lv

l készülődik, hogy újra elkezdje a munkát. Elbúcsúzom. Alig lépek ki az ajtón, újra szaporán csattog a szövőszék. Tudom, hogy rongypokrócot készít, nekem mégis úgy tűnik, mintha a megpróbáltatásoktól teli életét szőné hét unokája, s az utókor számára. Ilyen ő, az egyszerű, de aranyat érő nagymama. NÉMETH JÁNOS fellángoltak a harcok és az iskola hét legjobb tanulóját kiküldték a frontra. Krammer Józsefet a 2. nemzetközi ezred első századának politikai biztosává nevezték ki. Kétszázötven vöröskatona — mind magyar hadifoglyok —, közel három évig hallgatott szavára. Nem akadt közöttük áruló, sem olyan, aki cserben hagyta volna bajtársát. Pedig a küzdelem kemény, könyörtelen volt. Az ő ezredük verte szét a bokhara! emír pasa seregét. E harcban Vrabac ezi^ajj-uiincsnok is elesett. A pasa néhány emberével gyalog menekült el, az ingoványon a lovasok nem tudták követni. Palotájában öszszeszedték a mesés értékű kincseit és Taskentba szállították. Itt látott először arany- és ezüstrudakat, gyémántot, briliánst. Kiszabadították a pasa háreméből a szép lányokat és férjhez adták a szegény emberekhez, akik nem tudtak maguknak feleséget vásárolni. BOKHARA, SZAMARKAND, ASHABAD, CARICIN, HARKOV. Véres harcok, nélkülözések és győzelmek emlékét Idézik a városok nevei. Nyeregben tették meg ezt az utat. Harkov mellől indultak el Vrangel seregét üldözték. Kilenc nap alatt több mint hétszáz kilométert tettek meg. Kifáradtak a lovak, a harcosok. Az ellenség lovai jobban bírták a vágtát. Mire ők leértek Szevasztopolba, már csak a tengeren távolodó hajókat látták. A vert sereg maradványa: lovak, ágyúk, felszerelés mind ott maradt a tengerparton. Csak az életüket tudták megmenteni a támadók. Számára itt ért véget a háború. Együtt szerelt le a század. Néhányan megnősültek, mások tiszti iskolába mentek, ő hazavágyott. Hétszázan indultak Moszkvába. — Lenint először egy „szubotnyíkon" láttam. Háromszor hallottam beszélni. Nem emlékszem, milyen ruhát viselt, de a hangját még ma is hallom ... Ügy beszélt, hogy amit elmondott abban egyszerűen nem lehetett kételkedni. Nála jobb szónokot soha nem hallgattam.., Krammer József hatévi távollét után 1921-ben jött haza Lévára. Rögtön becsukták. Most már megértette a moszkvai elvtársak aggódását: te csak addig élsz, míg megtudják, hogy politikai biztos voltál. Nem tudták meg. Kiengedték a vizsgálati fogságból, feledésbe merült a neve. Csak néhány elvtárs tudta, hogy a csendes fuvaros, aki kis házat épített és csak a családjának él, rettenetesen gyűlöli az urakat. Megízlelt egy igazságosabb rendszert, és hitte, hogy egyszer itt is eljön annak az ideje. Az orosz földön töltött hat évről keveset beszélt. A felszabadulás után sem dicsekedett az érdemeivel. Dolgozott, míg erővel bírta. Mikor nyugdíjazták elvállalta a kis állatok gondozását a városi parkban. • — Még egyszer kezdeni az életet? Erről ne beszéljünk. Felneveltem három gyermeket, nagyon szeretjük az unokákat. Naponta meglátogatnak. Arról a hat évről, nekik mesélek a legtöbbet ... — Egyet nagyon sajnálok. Elmehettem volna a nagy forradalom 40. évfordulójának ünnepségeire. Betegeskedtem, féltem elindulni. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak. Ha én még egyszer Taskentot láthatnám ... AZ ÖREG EMBER FELÁLL AZ ASZTAL MELLŐL, eltopog az ajtóig. Hozzám beszél, de szeme az ablakon keresztül valahová nagyon messze néz ... CSETŐ JÁNOS