Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-18 / 77. szám, szombat
A vietnami háború egyre több pénzt és katonát követel Johnson elnök ma utazik Guam szigetére HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK A megtűrt államfő Indonéziában közel 18 hónap telt el azóta, hogy a „Szeptember 30 mozgalom" egy dilettáns módon megszervezett puccskísérlettel elindította a reakció véres tobzódását, a kommunisták és haladó erők tömeges lemészárlását, és politikai, gazdasági zűrzavart váltott ki. A hadsereg és a szélsőséges Jobboldali erők (MASJUMI párt, KAMI, KAPI-diákszervezetek stb.) megindították a harcot a hatalom megszerzéséért. MÁSFÉL ÉVES „KÖTÉLHÚZÁS" Suharto tábornok kormánya és Sukarno elnök között már másfél éve tart a kötélhúzáshoz hasonló viadal. A reakciós diákszervezetek szüntelenül tüntettek az elnök ellen, és szerették volna őt a „Szeptember 30 mozgalomban való részvételéért bíróság elé állítani. Suharto azonban felmérve a helyzetet rájött, hogy drasztikus intézkedésekkel csak ronthat a helyzetén. A hadsereg Sukarnóhoz hű alakulatai (tengerészet, légierők) és a közép-Jával lakosság még polgárháborút robbanthat ki. Ezért Suharto a politikában gyakran alkalmazott „szalámi módszerhez" folyamodott: fokozatosan „levágott" egyet-egyet az elnök hatásköréből. Február 22-én hivatalosan bejelentették, hogy Sukarno átadja a teljes hatalmat Suhartónak. Előzőleg azonban már megfosztották a forradalom nagyvezére és Indonézia örökös elnöke címtől. Közben a reakció mindent elkövetett, hogy befeketítse Sukarnót. Azonban sem a Sukarnótól kicsikart vallomások, sem az elnök halálra Ítélt munkatársai és tábornokai nem bizonyítottak rá semmit. Ekkor a kormány döntő rohamra szánta el magát: öszehlvta az Ideiglenes Népi Tanácskozó Testületet (amelyből kiüldözték a haladó képviselőket és helyette a reakciós szervezetek megbízottjait vették fel J ,hogy végérvényesen eltávolítsák 21 éves elnöksége után Sukarnót a közéletből. Hogy drámaibb legyen a tárgyalás és felszítsák a szenvedélyeket, bíróság elé állították Supardio tábornokot, aki állítólag bújkálása idején is kapcsolatot tartott fenn az elnökkel. A sajtó szenzációs bizonyító anyagot ígért Sukarno ellen. Arról Irt, hogy ezért külföldi száműzetését sem engedélyezik, hanem egyenesen a vádlottak padjára ültetik. A helyzet azonban másként alakult. Az ideiglenes Népi Tanácskozó Testület úgy döntött, hogy AZ AMERIKAI szenátus tegnap 66 szavazattal 28 ellenében jóváhagyta az amerikai—szovjet konzuláris szerződést. Az egyezményt az amerikai alkotmánynak megfelelően kétharmados többséggel ratifikálták. BELGRÁDBAN csütörtökön ülést tartott a JKSZ elnöksége és végrehajtó bizottsága. Az ülésen megvitatták a nemzet közi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom Időszerű problémáit, valamint a sorra kerülő választásokkal kapcsolatos kérdéseket. PLOVGYIV bolgár város közelében megkezdték annak az óriás csarnoknak az építését, amelyben a Renault—8 és Renault—10 típusú személygépkocsikat gyártják majd. A Bulgarrenault a jövő évben már tízezer gépkocsit gyért. Az üzem termelési kapacitása 100 000 gépkocsi évente. GEORGE PAPANDREU, a görög balközép párt elnöke a hazaárulással vádolt görög katonatisztek elitélése után kijelentette: „Mélyen elszomorít bennünket, hogy ártatlan embereket ítéltek el. E katonatisztek az utóbbi évek politikai cselszövéseinek áldozatai.'' BAREND BIESHEUVEL, akit Julianna holland királynő kormányalakítással bízott meg, kudarcot vallott. Nem sikerült felszámolnia a pártok közötti nézeteltéréseket, ami az új kormány létrehozásának alapfeltétele lett volna. A LUDWIGSFELDI (NDK) IFA korszerű autógyárban évente több mint 20 ezer „IFA W—50" az elnöki végrehajtó hatalmat Suharto veszt át, és Sukarno csupán névleges elnök marad az 1968-ra ígért választásokig. Érdekes, hogy a szélsőséges képviselőkkel szemben éppen Suharto védte Sukarnót, amikor kijelentette, hogy a puccs előkészítéséhez nem volt semmi köze. Nyilvánvaló, hogy ezzel Suharto igyekezett megőrizni az erők jelenlegi egyensúlyát. A szélsőségesek követeléseinek teljesítése fegyveres összetűzéseket robbanthatott volna kl, különösen Közép-Jáván, ahol még most is elég gyakoriak a Sukarno melletti szimpátiatüntetések. A legutóbbi határozattal úgy látszik már eldőlt a kötélhúzás, a megoldás azonban még mindig nem végleges. Sukarno még mindig ott áll az államfői poszton. ÚJABB KOMPROMISSZUM Kétségtelen, hogy a legutóbbi határozat tovább növeli a Suharto—fogdjakartai szultán {gazdaságügyi miniszter) — Mali (külügyminiszter) triumvirátus hatalmát. De az ls biztos, hogy ez a kompromisszum további biztatás Sukarno híveinek Iakik jelenleg főleg a Nemzeti Pártban tevékenykednek) és a hatalomtól megfosztott elnök, mint eddig továbbra is makacsul fog védekezni és keresni fogja befolyása növelésének lehetőségeit. A New York Times nem ok nélkül figyelmeztet arra, hogy a hatalmától megfosztott elnököt még így sem szabad lebecsülni. „Ameddig Sukarnónak meglesz ez a címe, megkísérelheti a visszatérést. Agilis, határozott, féktelen becsvágyú ember, a tömegeket fel tudja lelkesíteni, és Suhartónak s társainak a helyzete rosszra fordulhat. Sukarno még így is kísérletet tehet bilincselnek lezázására, ha újabb váratlan válság következnék be ... Annak ellenére, hogy Sukarno gyakorlatilag politikai fogoly, veszedelmes túsz. Ameddig megvan az elnöki címe, számottevő veszedelem. A sas szárnyait megnyirbálták, de nem vágták le." Washingtonban természetesen szívesen látták volna Sukarno végleges és visszavonha- • tatlan bukását. Ez volt egyik feltétele a nagyobb gazdasági támogatásnak. Suharto azonban óvatos, és látja, hogyha a jelenlegi egyensúly felborul, fokozódik a káosz, ami lehetetlenné teheti hatalmának megszilárdítását. SZŰCS BÉLA típusú tehergépkocsit gyárta nak. SZULEJMAN DEMIREL török miniszterelnök május 8-án ötnapos hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazik — közölte tegnap a bonni kormány szóvivője. néhány sorban AZ ANGOL parlament a jövő héten megkezdi tárgyalását Angliának a Közös Piacba való belépéséről. A kabinet meghallgatja Wilson miniszterelnök és G. Brown külügyminiszter lelentősét a Közös Piac tagállamainak fővárosában folytatott „tapogatódzó tárgyalásaik" eredményeiről, s az ebből levont következtetéseket a munkáspárt parlamenti csoportja elé terjesztik. DEVONSHIRE angol megyében a csütörtöki pótválasztásokon 16 ezer szavazati többséggel győzött Peter Emery, a Konzervatív párt jelöltje. A pótválasztások eredménye az angol munkáspárt népszerűségének csökkenéséről tanúskodik. SUKARNO indonéz elnök, akit megfosztottak minden jogkörétől, a bogorl nyári palotájából visszatért Djakartába. A Merdek palota udvarán nem vonták fel az elnöki sárga lobogót, amely ezelőtt az elnök jelenlétének volt a jelképe. AZ EAK kormánya közölte Washington (CTK) — Johnson amerikai elnök tegnap egy pótköltségvetési törvényt írt alá, amelynek értelmében újabb 4548 millió dollárt folyósítanak a vietnami háború költségeinek fedezésére. Ezt az összeget főleg új fegyverek és repülőgépek, illetve rakéták vásárlására használják fel. Saigoni amerikai források szerint az elmúlt héten újabb 5000 amerikai katonát küldtek Dél-Vietnamba. Az ott állomásozó amerikai csapatok létszáma ezzel 423 000 főre emelkedett. Jól tájékozott amerikai tudósítók szerint azonban Westmoreland tábornok, a dél-vietnami amerikai csapatok főparancsnoka távolról sem elégedett a helyzettel, és legalább 520 000 főre akarja növelni az ottani amerikai csapatok létszámát. Ez a követelése meglehetősen erős támogatásra talál egyes amerikai katonai körökben, amelyek fő szószólója Sharp admirális. Ezzel ellentétben McNamara amerikai hadügyminiszter ellenzi újabb, nagyobb létszámú amerikai csapatok Dél-Vietnamba küldését. Ezek az amerikai katonai-poA NIGÉRIAI katonai kormány csütörtökön dekrétumot adott ki, mely a Legfelsőbb Katonai Tanácsot azzal a rendkívüli jogkörrel ruházza fel, hogy Nigéria azon tartományai ellen, amelyek az államszövetségtől való elszakadásra törekednek, Intézkedéseket foganatosíthat. (CTK) KIESINGER nyugatnémet kancellár pénteken fogadta a szovjet újságírók küldöttségét, akikkel hosszas beszélgetést folytatott időszerű nemzetközi politikai kérdésekről. A szovjet újságírók delegációja Zadorovval, a moszkvai Pravda főszerkesztőjének első helyettesével az élen az SPD vezető ségének meghívására érkezett Nyugat-Németországba. AZ ENSZ Emberi jogok Bizottsága — mely Genfben ülésezik — pénteken egyértelműen jóváhagyta azt a határozatot, mely elítéli a faji megkülönböztetésen és a terroron alapuló mindennemű ideológiát, beleértve a nácizmust is. A Lengyelország által javasolt határozat felhívja az országokat, hogy hatékony Intézkedéseket foganatosítsanak a faji megkülönböztetés és a nácizmus megnyilvánulásai ellen. (CTK) lltlkal nézetkülönbségek annál is inkább Időszerűek, mert a napokban kezdődik Guam szigetén az amerikai—saigoni vezetők újabb haditanácskozása. Johnson elnök ma este utazik el a konferencia színhelyére, ahol nagyszámú kíséretével együtt a saigoni kormány képviselőivel vitatja meg a vietnami helyzetet, különös tekintettel az amerikaiak által tervezett hadicselekmények nagyarányú kiszélesítésére. Politikai megfigyelők véleménye szerint a konferencia előestéjén végrehajtott jelentős személycsere a saigoni nagykövetség élén arra vall, hogy az Egyesült Államok elégedetlen a dél-vietnami bábkormány politikájával. Bizonyos meglepetésnek számít Ky tábornok délvietnami kormányfő meghívása is Guam szigetére, jóllehet korábban nem tervezték részvételét a tárgyaláson. Ezt azzal magyarázzák, hogy a saigoni katonai Junta — a hírek szerint — nem hajlandó átadni a hatalmat egy polgári kormánynak, noha Washingtonban ezt bizonyos megkönnyebbüléssel vették tudomásul. Részleges megegyezés a Washington (CTK) — A washingtoni kormány elégedett a bonni kormánynak azzal a döntésével, hogy hajlandó továbbra ls fedezni a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatok fenntartási költségeit amerikai kötvények vásárlásával, bár még újabb engedményeket vár Bonntól. Mint ismeretes, nemrég Londonban hármas találkozót rendeztek az amerikai-angol haderők nyugat-németországi tartózkodása költségeinek fedezéséről. Az angol kormány akkor tudtára adta a nyugatnémet félnek, hogy amennyiben nem hajlandó vállalni a fenntartási költségeket, Nagy-Britannia csapatainak bizonyos részét visszavonja. Washingtoni katonai-politikai körökben nem egységes a nézet arra vonatkozólag, hogy hány amerikai hadosztályt tartsanak Nyugat-Németországban. Johnson elnök állítólag azon a nézeten van, hogy a jelenlegi 6 hadosztályt mindaddig a Rajna partján kell tartani, míg nem jön létre egyezmény a Szovjetunióval a német földön állomásozó haderők kölcsönös csökkentéséről. Ezzel szemben Saigon — A dél-vietnami harcterekről érkezett jelentés szerint a szabadságharcosok folytatják sikeres támadásaikat. Dél-Vietnam legészakibb tartományában csütörtökön a szabadságharcosok nyolcórás harcban 12 amerikait megöltek, 52-t megsebesítettek. Az amerikaiak segítségére kivezényelt helikopterek közül a partizánok egyet lelőttek. A szabadságharcosok sikeres aknatámadást hajtottak végre az amerikaiak egy másik állása ellen Plei Ku közelében. A saigoni amerikai főparancsnokság szerint a szabadságharcosok az elmúlt napokban tüzérségi támadást Indítottak az amerikai és saigoni kormánycsapatok ellen. Ugyancsak saigoni jelentés szerint az elmúlt héten összesen 232 amerikai katona esett el, az utóbbi két hét alatt pedig több mint 2000 amerikai megsebesült. Hanoi — A Vietnami Demokratikus Köztársaság szóvivője éles hangú tiltakozásban ítélte el az amerikaiak március 15-1 légitámadását Thai-Dlnh északvietnami tartomány Ipari központjai és sűrűn lakott területe ellen. rajnai hadsereg ügyében a kongresszusban erősödik az az irányzat, amely szerint Washingtonnak — különös tekintettel a vietnami háborúra — csökkentenie kellene a NyugatEurópában állomásozó csapatainak létszámát. Az említett amerikai hadosztályok évi fenntartási költsége 800 millió dollárba kerül. A bonni kormány legutóbb hozzájárult ahhoz, hogy ebből az összegből 500 millió dollár értékben amerikai árut vásárol, tehát az összeg az Egyesült Államok pénztárában marad. A kérdés végleges tisztázására a jövő heti washingtoni tárgyalások során kerül sor. A 148. Kozmosz A Szovjetunióban pénteken Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 148. jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassák a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program megvalósítását. Valamennyi készülék szabályszerűen működik, a beérkező adatokat feldolgozzák. Erősödik Csou En-laj befolyása A kulturális forradalom új szakaszában nagyobb gondot fordítanak a gazdasági problémákra • A „vörös gárdák" túlkapásai Peking (CTK) — Peking utcáin csütörtökön és pénteken számtalan falragasz Jelent meg, amelyek mind Csou En-laj miniszterelnököt, mint Mao Cetung „legközelebbi politikai harcostársát" dicsőítik. Első ízben nevezik így a miniszterelnököt, eddig ugyanis a kínai kulturális forradalomnak csak a második számú nagy emberét Lin Piao hadügyminisztert illette ez a cím. Az említett plakátok megje lenésére közvetlenül azután került sor, hogy újabb támadások célpontja lett Tan Csen-lin mi niszterelnök-helyettes földmüvelésügyi miniszter, valamint Csiu Li olajipari miniszter és Li Hszien-nien miniszterelnök helyettes, pénzügyminiszter. Egyes hírek szerint támadták Li Fu-csunt, Csou En-laj helyettesét, az állami tervbizottság elnökét is. Őket már előzőleg ls bírálták, de Csou En-laj védelmébe vette őket, és felsző lította a gárdistákat, szüntes sék be gyalázásukat. Pénteken úgy tűnt, hogy a plakátok a funkcionáriusokat akarták megvédeni. A kínai sajtó jelentései meg erősítik, hogy a kínai hadsereg a tartományokban egyre több az USA képviselőivel, hogy Egyiptomnak az 1966 februári gabonasegély-kérelmét tekintsék érvénytelennek. „A türelemnek is van határa" — jelentette ki Nasszer elnök az amerikai nagykövetnek. hatalmi pozíciót foglal el, és megszilárdul a gazdasági és társadalmi élet valamennyi ágában gyakorolt ellenőrzése. Ér dekes jelenség továbbá, hogy a kínai hadsereg fontos szerepet tulajdonít a népi milíciának, amely az elmúlt félév folyamán szinte eltűnt. Pekingi megfigyelők nézete szerint minden jel arra mutat, hogy most az a kérdés, vajon folytassák-e a kulturális fórra dalmat eredeti formájában, vagy pedig megváltoztassák, esetleg csendben felhagyjanak vele. Azok az erők azonban, amelyek még nem rég szabadon garázdálkodhattak Kínában, nem fognak belenyugodni a csendes távozásba. A kínai kulturális forradalom Jelenlegi szakaszát a gazdasági problémák ésszerűbb megítélése Jellemzi — írja Pekingből a jugoszláv TANJUG hírügynökség tudósítója. A kulturális forradalom folyamán alakult szervezeteket most feloszlatják és átcsoportosítják a vállalatok adminisztratív beosztásával összhangban. A vezércikk rámutat arra, hogy Kínában egyesek most a „munkastílus megjavításáért" Indított mozgalmat arra használják fel, hogy rágalmazzák a vörösgárdákat, azzal vádolva őket, hogy „túlságosan messzire mentek" és „nem kellett volna Ilyen cselekedeteket elkövetniük". A lap szerint ez komoly politikai problémát jelent. Azt a követelést, „hogy a vörös gárdisták udvariasan bocsánatot kérjenek" és az áldozataikat rehabilitálják, a lap a „nyilvánvaló ellencsapás és leszámolás" megnyilvánulásának minősíti. A francia ellenzék tömörül Párizs (Cl K j — Az FKP Központi Bizottsága március 29-én és 30-án ülést tart. Az Humanité közlése szerint az ülés napirendjén George Marchats-nak, a politikai bizottság tagjának: „A választások tanulsága és a párt feladatat" című beszámolója szerepel. A baloldali demokratikus és szocialista szövetség végrehajtó bizottságának tegnapi határozata, amelynek értelmében a nemzetgyűlésben közös koordinációs szervet alakítanak, az FKP-vel, számos megfigyelő nézete szerint további fontos lépés a baloldal egyesülése útján. Kérdés, hogyan fog a baloldal közös jelöltet állítani az új nemzetgyűlés elnökének tisztségére. A szövetség végrehajtó bizottsága azt Javasolta, hogy a baloldal Jelöltje a szocialista Defferre legyen. Eddig nem ismeretes, milyen álláspontot foglal el az FKP, mert Defferre-nek a kommunista párthoz fűződd kapcsolatai a múltban nemigen voltak jók.