Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-11 / 42. szám, szombat

^ft »» PÁLYAÉPITÖ Bachan felvétele „...jobban értem az életet" Néhány nappal ezelőtt Komáromban jártam és meglátogattam az általános középiskola esti tagozatát, ahol azok a dolgozók készülnek az érettségire, akik tudásukat, műveltségüket akarják elmélyíteni, hogy később különböző Iskolákban folytathassák tanulmányaikat. Sajnos nem a legjobbkor, amint kiderült éppen félévi szünidőben érkeztem. Az iskolaépület majdnem néptelen volt, tanulók helyett mindössze néhány szerelő foglalatoskodott a folyosókon, akik az iskola hangszóróját javították. Az igazgató szobájában dermesztő hideg áradt a falakból és a bútorokból. Csak abban a kis szobában fűtöttek, ahol az iskola hivatalos teendőit végzik. Itt a hasas vaskályhában ropogott a tűz és körülötte pléhkannákban állt a szén. jó volt egy kicsit felmelegedni, — az ember gondolatai ilyenkor elrendeződnek és a kérdések tömegére várja a választ. Szerencsére doktor Miklós Elemér, az esti iskola régebbi vezetője tudott az esti iskoláról némi felvilágosítást adni. — Az 1965-ös árvíz — mondotta — kihatott az esti iskolánkra és beszüntette gútai fiókiskolánkat is. Abban az esztendőben, eltekintve attól, hogy nem tudtunk elegendő számú hallgatót megszervezni, iskolánk épülete lakhelyül szolgált a menekülteknek, a katonáknak és a munkásoknak. Azóta az épületet több mint egymilliós költséggel rendbehozták, de esti iskolánknak most második évfolyama nincs, így jövőre az esti iskola hallgatóinak nem lesz érettségi vizsgájuk. Ennek tulajdonítható az is, hogy az esti hallgatók száma, kevesebb és összetételük is más, mint előbb volt. Most zömükben fiatalok, az inas iskolából, és a hajógyári munkásokból kerülnek ki. Az első évfolyamban az Idén 22 hallgatónk van. Több is volt, de lemorzsolódtak. Mint minden évben, most is az első hónapok döntik el, ki a kitartó, kiben van erős akarat, hogy legyőzze a nehézségeket. Mert nehézségek vannak. Túl a tananyag elsajátításán, sok hallgatónk a környező falvakból jár be tanulni és a közlekedési összeköttetés nem mindig a legjobb. Vannak, akik ha nem érik el a tizennyolc órakor induló autóbuszt, csak éjfélkor mehetnek haza. Ily módon a tanulás nehéz, mert valamennyi esti hallgatónk munkaviszonyban van. A szövetkezetekben vagy a gyárban dolgoznak, úgyhogy komoly problémáik vannak, de mégis, aki valóban tanulni akar. az minden áldozatra kész, hogy célját elérje. Valóban áldozatkészek. Ellátogatok a hajógyárba, amely mind szlovák, mind magyar viszonylatban a hallgatók zömével látja el a Járási székhely különböző iskoláinak esti tanfolyamait. Az üzemi pártbizottság elnökéhez, Satera József elvtárshoz azzal a kéréssel fordulok, tegye lehetővé számomra, hogy az esti Iskola néhány magyar hallgatójával elbeszélgethessek. Az elnök nagyon készséges, azt mondja, szívesen teljesíti kérésémet, ide kéri Hrivnik elvtársat, az iskolai referenst, aki hangszórón hívatja őket, de őszintén szólva nehezen hiszi, hogy ebben a nagykiterjedésű üzemben félórával a műszak vége előtt, rájuk lehet-e találni. A keresés mégis megindul, közben elbeszélgetünk. Kiderül, hogy Satera elvtárs, ha nem is esti iskolás, de levelező hallgató. Fejlődését, — mint száz és százezer munkás — rendszerünknek köszönheti. Ide, a hajógyárba 1951-ben, mint inas került, majd üzemi ösztöndíjjal érettségizett, most pedig levelező hallgatóként a műszaki főiskola negyedik évfolyamát végzi. Gépészmérnöknek tanul. Hrivnik elvtárs néhány perc múltán megérkezett és a magával hozott jegyzeteit és adatait áttekintve megjegyzi, hogy üzemükben ez idén kétszáztizenkilenc dolgozó képezi magát tovább különböző egyetemeken, iskolákon és tanfolyamokon. Pontosan felsorolja hogy hányan, hol tanulnak, de ezúttal csak a legfontosabb adatokat említem. Az esti ipariskolán 89-en, a középiskolák esti tanfolyamán pedig 49-en tanulnak. Hozzáfűzi még, hogy a tanulók száma 1964-ben érte el a csúcspontot. Abban az esztendőben ugyanis 149-en érettségiztek, szakmai képzettséget, illetve a főiskolán diplomát nyertek. — Nálunk — teszi hozzá mosolyogva — a fizikai munkások között ls igen képzett emberek vannak. Bizonyosan meglepi, ha azt mondom, harmincötén ipariskolán érettségiztek, 58-nak pedig középiskolai érettségije van. 65 olyan munkásuk van, akik az alacsonyabb fokú ipariskolát végezték el. Az a helyzet nálunk, hogy az üresedés nem olyan gyakori, hogy lépést tarthatna a gyors iramú továbbképzéssel, ezért nem tudják az esti iskolák végzőit mindjárt jobb állásba helyezni. — De — hangsúlyozza — számontartják őket • és az üzem minden támogatást, segítséget megad azoknak a munkásoknak, akik tanulni, művelődni, vagy szakmájukban tökéletesedni akarnak. Ez a segítség pedig nem csekély. A mondottak, majd az adatok felsorolása valóban meglepett, most már csak az esti hallgatókkal akartam elbeszélgetni. Sajnos, Satera elvtársnak igaza volt, a műszak végén nem tudták őket megtalálni, valamennyien siettek a hatalmas autóbuszokhoz, amelyek ott sorakoztak az üzem előtt, hogy hazaszállítsák őket. Nem volt mit tenni, minthogy a közeli Heténybe menjek. Hffrom hetényi lány nevét kaptam meg, akik közül kettő már érettségizett az esti iskolán, az egyik pedig ez idén készül érettségire. A lányok: Csík Irén, Tóth Ilonka és Sárai Ida. Hetényben az elsőről megtudom, hogy már férjhez ment és cseh vidékre költözött. Tehát már csak két esti iskolai hallgató maradt hátra. Sártengeren kell keresztül gázolnom, amíg eljutok a 19 esztendős Sárai Idához. A konyhában akadok rá, éppen vacsorázni készül, a tepsiben a hagyományos disznóölés után a sült májas- és véreshurka illatozik, bent a szobában pedig tányérokban várja fogyasztóit a fűszeres jóízű kocsonya. Lakásuk szép, tiszta, a munkáról, és a munka eredményéről, a jólétről taiiúskodik az egész légkör. Borral, vacsorával kínálnak, szívélyesek és Igen vendégszeretők. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Ida apja vasutas, anyja a sürgős munkák idején a szövetkezetben dolgozik, idén 180 munkaegységet dolgozott le. Ida a hajógyárban a rajzoló-részlegen havonta 1100 koronát keres. Munkájával elégedett. Arra a kérdésre, vajon az érettségije után magasabb fizetést kap-e a gyárban, azt válaszolja, hogy reméli, tudja azonban, hogy ez nem biztos, hisz számosan, akik érettségiztek, a régi helyükön maradtak, mért nem volt üresedés. Mindez azonban nem szegi kedvét a továbbtanulásban. Az élet és minden, ami körülötte zajlik, történik megköveteli, hogy tanuljon, művelődjön. Idának, e barna, szép, csinos lánynak a mondanivalója és hangja céltudatos, mögötte egy fejjel magasabb kékinges Lajos öccse áll, aki asztalosnak tanul, mellette Jenő, a kisebbik öccs, aki a kilencéves alapiskolába jár. Mindkét fiú szótlanul hallgatja nővérét és távoztamkor óhatatlanul arra gondolok, hogy a két gyerek nemsokára követi majd Idát az érettségi útján. Ida kísér el Tóth Ilonkáékhoz. A falu végén laknak. Akkor már sötét este volt. Hetényben ilyenkor a mellékutcákon koromsötétség uralkodik, és a bokámig ér a sár, "amíg Tóthékhoz eljutok. Sárai Idán kívül, Szabó Imre, a komáromi járási pártbizottság dolgozója is cuppog velem a mély sárban. A kép, amit itt Tóthéknál nyerünk, sajnos nem azonos azzal a megnyugtató képpel, amit Sáraiéknál szereztünk. Tóthék egy düledező, szalmatetős viskóban laknak. Igaz, rend és tisztaság uralkodik itt, mégis ez a rend és tisztaság szívszorongató. És szívszorongató az is, ahogy a kunyhó előtt ak új ház kőfalai csonkán meredeznek a sötét, nedves ég felé. A helyzet egyelőre az, hogy az új házat nem tudják befejezni, mert a nemzeti bizottság az árvízveszély miatt nem engedi meg itt az építkezést. A tervek, szándékok tehát úgy maradtak csonkán, félbemaradtan Tóthéknál, holott a lány, Tóth Ilonka, a családfenntartó, mindent elkövetett eddig, ami erejéből tellett, hogy rendet teremtsen a káoszban. Ilonka a hajógyár tisztító részlegén dolgozik. E kemény fizikai munkája mellett 1965-ben a dolgozók esti iskoláján jó eredménnyel érettségizett. Üresedés híján nem kapott jobb elhelyezést. A hajógyárban ugyan felajánlottak neki egy hivatali állást, de kevesebb fizetéssel, amit nem fogadhatott el, mert mint családfenntartónak minden koronára szüksége van. Szülei eltartásán kívül, katona öccsének is küld néha pár koronát. E nehéz küzdelem, a szalmakunyhó és a félbemaradt ház ellenére Ilonka tartja magát, bízik a jövőben és egy pillanatig sem sajnálja, hogy érettségizett. — Többet tudok, jobban értem az életet — mondja a fiatalok elpusztíthatatlan hitével. És higyje el nekem, — folytatja — ami önérzetemet illeti, nem sért engem az, hogy ezerszázkoronáért továbbra is a tisztítórészlegen dolgozom, mint ezelőtt, mert a kollektíva jó. De ami az anyagiakat illeti, mi tagadás, jobban örültem volna, ha többet kereshetek, ha többet nyújthatok a családomnak. Élete a családé, áldozatkészségét természetesnek tartja. Ez a megrendítő küzdelmes életében és éppen ezért megérdemelné, ha a társadalom, a nagyobb család ls beavatkozna, hogy szüleivel együtt minél előbb kikerüljön a düledező vályogviskóból. SZABÓ BÉLA M

álinec község a losonci járásban 3700 lelket számlál. Az embereknek felette nagy szükségük volt körzeti orvosra, azonban képtelenek voltak idejében rendbe hozni a rendelőt, s mire feleszméltek, a doktor már Felsőszelin rendelt, a galántai járásban. A málnapatakiaiak ezután már bölcsebbek voltak. Az új orvost jóelőre meghívták, háromszobás lakást ajánlottak fel és mutattak meg neki, s úgy festették ki a falakat, ahogy az új orvosnak tetszett. A rendelőbe is befektettek vagy 40 ezer koronát. Három kályhát is beszereztek, ne fázzék a doktoruk. Az új orvos jó benyomást tett a helybeliekre, amolyan igazi vidéki doktornak látszott. Meg is ígérte, hogy ott letelepszik. Nagy volt az öröm Málinecen. A doktor azonban két vasat tartott a tűzben. Minden eshetőségre felkészült, még az előző orvost is megkérdezte, mit várhat a falutól. A régi orvos még a rendelő nélküli falura emlékezett, és csak intett a kezével. Csakhogy a rendelő minden borúlátás ellenére elkészült. S a fiatal orvos le is telepedett. De Ajnácskőn. Meg riadt, vagy jobb feltételeket talált? Ki tudja? A harmadik felszólításra végre levelet Irt, amelyben azt állítja: „becsapták". Láttuk: nem csapták be. De ő becsapta a málnapatakiakat. Beszéljen az igazgató Dr. František Zimaőektől, a Losonci Járási Népegészségügyi Intézet igazgatójától megkérdeztük, jellemző-e 'e fenti eset. És igaz-e, hogy a losonci járástól valahogy félnek a fiatal orvosok? — Tény és való — válaszolja az igazgató —, hogy járásunkban jelenleg huszonöt üres orvosi hely van. Az ősszel 30 frissen végzett orvost vártunk, és csupán kilencen foglalták el a helyüket. E kilencből négyen rövidesen kereket oldottak. Az ötödik már féllábbal Košicén van ... Jelenleg három körzeti orvost rendelőnk áll orvos nélkül: Málinec, Utekáč és Zlatno. A 22 ezer lakosú Poltáron szintén kevés az orvos ... — Idén valahogy „szerencsénk" volt a protekciós gyerekekkel, — veti közbe halkan a járási kórház főnöke, dr. Cermák. — Maradjunk a kérdésnél — folytatja dr. ZimáCek igazgató, de látszik, hogy egyetért a megjegyzéssel. — Szóval igaz, hogy járásunkba országos viszonylatban a legkevesebb fiatal orvos jött. Lényegében lakáskérdés ez. Itt Losoncon is szükség lenne orvosi lakásokra, mert emiatt megy el a legtöbb munkatársunk. Fiatal orvost nem helyezhetünk el a Orvo * HOVÁ RENDE MIT MC A NEM NYILAT EGY FI Iď — Dr. Antónia Petrušovi gyűlés egészségügyi I elniike: ,,. . . Az Id kellene visszatérniük" körzetben (ahol oda tapasztaltabb ei tapasztalatokat itt meg a kórházban, nagykürtösi új kť füleki, vagy a pol nikán. Ez néhány é gényszálláson — it tőság épületében — lakhelyet. A fiatal ( hát nincs mitől fá kintetben. Továbbké mára jók a feltéte gyászát, torok-, gégi orvosi, sebészeti, röntgenológiai, nei fiziológiai szakon ják magukat. Egyi] vosnőnk azzal indí zását, hogy a tovi atesztációjára nál meg a lehetősége, kem ezt nem moi kább egyik újsáfi dult... Mert én bi: hogy lehetőségben i íme: A járásban 161 Ezek 60 százaléka elsőfokú atesztáció kezik, 14 százalékú kúval. Sokan olyan cializáltak itt, am gebben nem volt 1 Akkor mégis mi< Megtudtuk, hogy vákiában a végzett következőképpen h el: Kelet-Szlovákiát vos közül 93 nem J

6 két esztendeje történt. A szenei gépgyár egyik munkása panaszlevéllel fordult szerkesztőségünkhöz. Munkabalesetet szenvedett, egy hatalmas vasdarab összezúzta a lábatejét, s huzamosabb időre munkaképtelenné vált. Annak rendje és módja szerint orvoshoz vitték, aki hivatalos úton jelentette az esetet, ahová jelenteni kellett. A kárvallott pedig — mert a baleset miatt jelentősen csökkent a jövedelme — várta, hogy majd csak átutalják neki a fájdalomdíjat és a baleset ntán ót törvényesen megillető járandóságot. Hiába várt. A postás nem hozta a pénzt, az üzem vezetóségén pedig — ahányszor csak panaszt emelt — mindig eltanácsolták ót, mondván: az eset meglehetősen gyanús. Később nyíltan is megmondták neki: az a gyanú ls felmertfít, hogy a balesetet készakarva okozta. Summa summárum: az üzem vezetősége búzta-halasztotta a dolgot. Végül az is kiderült, miért. A statisztika miatt. Hogy — a tények elkendőzésével — az üzem a felsőbb fórumok előtt jobb színben tűnjék. Megtörtént, hogy a „követelődző" póruljárt munkást öntudatára és más egyébre hivatkozva négyszemközt akarták rávenni, hogy „társadalmi érdekből" mondjon le a kártérítésről. Ezt azonban kereken elutasította, mert enyhén szólva, nem látta tisztán, hol itt a társadalmi érdek. Nem is láthatta. A Jogosan |áró összeg kifizetésére csak aztán került sor, hogy lapunk szerkesztője kilátásba helyezte, űjságban teszi fel a kérdést, jár-e a dolgozónak kártérítés vagy sem? Azóta Is sokszor elgondolkozom e két szó értelmén és értelmezésén: „társadalmi érdek". Például apám nemrég arra panaszkodott, bogy az Állami Biztosító komáromi kirendeltségén az egyik hivatalnok emberhez méltatlan, megalázó hányavetiséggel fogadta. Jogos panaszát nem volt hajlandó tudomásul venni, megvizsgálni. Nem egész háromezer korona kár megtérítéséről volt •tó. Az ügy elintézése érdekében különböző szervekhez — kőztük a járási pártbizottságho Végül pan központjáb vetkezett t ról tartott hány milli Gc B B on az 1965-ös mellé, mii tolmácsot intézkedett megjelent megállapíti Bratislavát tés. Mégpe lami Bizto: zölte apán hogy záró mére a kél E

gy " köz tek-büszké világon ne Ieti tevék következté soha nem klskereske kenysége. nában klf< A štatisti hiszen eze háromszor laha. Ellei szoknak vi Arákat tSl dalom érd