Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-10 / 41. szám, péntek

iiŕí Hendrych elvtárs beszéde a CSKP Központi Bizottságának ülésén (Folytatás a 12. oldalról) rövid ideig tartó szemináriu­mokat szervez az újságírók, a kulturális dolgozók és a tár­sadalomtudományokkal foglal­kozók számára. Nagy súlyt kell fektetnünk az új tankönyvek és más isko­lai segédeszközök biztosításá­ra és a politikai irodalom k'­adására. Nem számíthatunk rá, hogy a párttagok többsége, elsősorban az új tagok a mar­iizmus—leninizmus klassziku­sainak olvasásával kezdhetik meg tanulmányaikat. Nálunk jelenleg elegendő különféle tudományos és népszerű tudo­mányos Ismeretterjesztő mun­ka iát napvilágot. Ez örvende­tes dolog, de a tankönyveket és a meghatározott célzattal írt szakmunkákat nem pótolhatják. Hasonlóképpen a Svoboda és a Mladá fronta könyvkiadónál sckkal több politikai és köz­gazdasági témájú népszerű fü­zetnek kellene megjelennie. A Nová mysl című elméleti és politikai folyóirat is a parton belüli nevelés támogatására nagyobb súlyt fektethetne. A kommunisták eszmei-poli­tikai neveléséért nagy felelős­ség hárul a CSKP Központi Bi­zottsága mellett működő Poli­tikai Főiskolára és a területi pártiskolákra. A Politikai Főis­kola fő feladata az elmúlt idő­szakban az volt, hogy elkészít­se a főiskolai tanfolyamok programját. E tanfolyamok megszüntetnék az egyes szak­tudományok egyoldalú fölényét a világnézeti és a politikai is­meretekkel szemben. Az új programjavaslatot a pártoktatás tartalmi beállítottsága módósí­tásaként kell értelmezni. Most az újonnan beosztott tantár­gyak feldolgozásáról s a többi tantárggyal való összekapcso­lásáról van szó, úgy, hogy a program szilárd egységet alkos­son. A tanulmányok jellegére és a mai lehetőségekre való tekintettel (amikor a párt hangsúlyozza vezető funkcioná­riusai és dolgozói minőségi fel­készültségének és elméleti tu­dása elmélyítésének fontossá­gát) helyes lesz a Politikai Főiskolán való tanulást három évről négy évre meghosszabbí­tani. Az SZLKP Központi Bizottsá­ga mellett működő Központi Pórtiskolán és a területi párt­iskolákon a tantervben java­solt változtatások lényegükben ugyanazok, mint a Politikai Főiskolán. Itt azonban a terü­leti iskolák jellegzetességéből kell kiindulni, ugyanis ezek­nek az iskoláknak sokkal rö­videbb időn belül kell biztosí­taniuk a pártfunkcionáriusok' marxista előkészítését. A fő súlyt a pártaktíva, elsősorban a pártszervezetek elnökei esz­mei nevelésére kell fektetnünk. A járásokban állandó tanfolya­mokat és szemináriumokat ren­deznek, hogy rövidebb időn belül jobb eredményeket ér­hessenek el. Általában értéke­lik, hogy az elvtársak enged­ményeket kapnak napi munká­jukban, hogy több Időt szentel­hessenek a tanulásnak és a problémák megvitatásának. Ez valóban szükséges, mivel tud­juk, hogy az egyes funkciókba új, fiatal elvtársak kerülnek, akik eddig nem vehettek részt a tanfolyamokon. Ez megkö­zelítőleg az alapszervezetek fe­lének az elnökére vonatkozik. Különösen fontosnak tartjuk, hogy évenként rendezett, rövid ideig tartó tanfolyamok és szemináriumok formájában biz­tosítsuk a járási, a kerületi és a központi pártszervek ve­zető funkcionáriusai elméleti ismereteinek felfrissítését. Eze­ken a tanfolyamokon és szemi­náriumokon az elvtársak meg­ismerkednének a társadalom­tudományi kutatás legújabb eredményeivel, és a párt poli­tikai, gazdasági és ideológiai tevékenységének új feladatai­val. A napi hajszában gyakran arra sincs lehetőség, hogy a munka egészét átgondoljuk, megvizsgáljuk a fő összefüg­géseket, ami elengedhetetlen a céltudatos irányításban. A szemináriumok és a tanfolya­mok e téren is segíthetnének, tekintet nélkül arra, hogy a társadalomtudományokban egy­re több az elméleti ismeret Hasonlóképpen kívánatos kü­lönkiadásokban hozzáférhetővá tenni a pártszervek és -szer­vezetek számára azokat a hazai és külföldi elméleti munkákat, amelyek a párt érdeklődésének középpontjában álló kérdések­ről szólnak. Az irányítás és az eszmei nevelőmunka elválaszthatatlan részének kell tekintenünk a párton belüli tájékoztatást, amely által kommunistáink megismerkednek a jelenlegi po­litikai, gazdasági és ideológiai problémákkal, s miáltal meg­szilárdul világnézeti egységük. A tájékoztatás az utóbbi idő­ben igen elterjedt. Azonban megmutatkozott, hogy ma már nem számuk, hanem rendelte­tésük és Időszerűségük a döntő. S többnyire nem a szó szoros értelmében vett tájékoztatásról van szó, hanem inkább az egyes problémákkal kapcsola­tos politikai érvekről, s az idő­szerű kérdésekre adott felele­tekről. Nagy fogyatékosság, hogy a párton belüli tájékozta­tás gyakran nem Jut el az alapszervezetekbe vagy későn éikezik oda, s nem rendelteté­sének megfelelően dolgozzák fel. Helyes lenne, ha a párton belüli tájékoztatási rendszert átdolgoznánk, s a legkorszerűbb eszközöket használnánk az in­formációk továbbítására. Ah­hoz, hogy a funkcionáriusok és a párttagság kellő mérték­ben és idejében, megismerje a pártszervek álláspontját, a po­litikai érveket és az időszerű kérdések helyes értelmezését, a pártsajtó is sokban hozzájá­rulhatna. A tájékoztatási rendszerben nemcsak a felülről lefelé irá­nyuló információkat kell szem előtt tartani, hanem arról is gondoskodni kell, hogy a ma­gasabb szintű szervekben fi­gyelembe vegyék, dolgozzák és használják fel az alapszerveze­tekből jövő észrevételeket Is. Fontos, hogy ezek az Informá ciók közben ne torzuljanak el, s hogy az alkalmi vagy az el­fogult hangú híreket ne általá­nosítsuk. Új szempontból kell szemlél­nünk a tömegpolitikai munka kérdését is. Nem érthetünk egyet azzal a nézettel, hogy a sajtó, a rádió és a televízió fejlődésével csökken a kom­munistáknak a dolgozókkal fenntartott élő, közvetlen kap­csolatának a jelentősége. Az emberekkel való kapcsolatot semmivel sem lehet pótolni. A tömegpolitikai munkát úgyszin­tén nem lehet az információk és az érvek tolmácsolására le­szűkíteni. Itt sokkal többről, eszmecseréről van szó. A dolog lényegére tapintó érvelés le­hetőségéről, tekintettel a konk rét személyekre és feltételekre. Ugyanakkor tudatosítanunk kell, hogy a tömegpolitikai munka súlypontja nemcsak az agitációban rejlik. A kommu­nista nevelés fő feladata ma­gának a gyakorlatnak a meg­ismerése és élettapasztalatok szeizése. Ahol a tömegek ta­pasztalatai a mi szavainkat igazolják, ott bőven kamatozó tőkévé válik, s megkönnyíti a helyes és progresszív törekvé­sek keresztülvitelét. Ezért rendszeresen arra kell töreked­nünk, hogy politikai munkánk alapja ne csak a meggyőzés legyen, hanem egyidejűleg a szervező tevékenység is, mely lehetővé teszi, hogy az embe­rek politikai szándékaik meg­valósítása közben érvényesít­hessék saját aktivitásukat, s ezzel felelősséget érezzenek az események menetéért. Minden ember ahhoz érez legbensőségesebb viszonyt, ami­nek megalkotásában maga is részt vett, amiből tanul, amiért felel. Az egyéni érdekeknek, az emberek lehetőségeinek, s mind emellett az egész társadalom érdekeinek megfelelően nyis­sunk teret a kezdeményezésnek: ez ma a tömegpolitikai munka küldetése, amely az eszmei-ne­velő és szervező részt is egye­síti. A szervezés és az akcióegy­ség problémáival ezen a plená­ris ülésen nem akarok részle­sen foglalkozni. A párt vezető szerepével kapcsolatos kérdése­ket egy másik ülésen vitatjuk majd meg. Azonban már most meg kell mondanunk, hogy e plénumülés előkészítésében tel­jes mértékben részt kellene venniük a kerületi és a járási pártszerveknek is. Főleg azt kell megvizsgálnunk, hogyan valósítjuk meg a gyakorlatban a Központi Bizottság 1965. évi januári plénumülésének és el­sősorban a XIII. pártkongresz­szus határozatait. Az elméleti munkát mindenekelőtt a párt vezető szerepével kapcsolatos gyakorlati kérdések ismeretére, a gyakorlatból vett példák álta­lánosítására kell alapoznunk, s az új irányítási rendszer beve­zetésének tapasztalataiból kell kiindulnunk. Az elméletet nem " lehet kiagyalni. Az a forradal­mi gyakorlatnak és a tömegek forradalmi gondolkodásának a kapcsolatából születik. Nem vitás, hogy a társadalmi fejlődés új szakaszában, a szo­cializmus építésének előrehala­dott időszakában, amikor válto­zik a társadalom struktúrája, amikor a munkafolyamatban új­jáalakulnak az anyagi és az er­kölcsi viszonyok, amikor a ter­melőerők fejlődésében minőségi változásokra kerül sor, szüksé­ges tovább vizsgálni a pártnak a társadalomban elfoglalt hely­zetét, vezető szerepét, s e veze­tő szerep érvényesítésének a formáit és . módszereit. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy ez nem rövid időre vonatkozó fel­adat, hogy az elméleti javasla­tokat egybe kell vetni a gyakor­lattal, összeegyeztetni a párt történelmi tapasztalataival és a jelenlegi feladatokkal. Határozottan vissza kell uta­sítani azokat az elképzeléseket, miszerint el kell tekinteni a párt vezető szerepétől, hogy a pártnak háttérbe kell szorulnia, le kell mondania a gyakorlat befolyásolásának lehetőségéről, a káderek elosztásáról, s hogy csak távlati terveket javasoljon a társadalom irányító szervei­nek. Az ilyen elképzelések el­fogadhatatlanok és károsak. A párt vezető szerepének elapró­zásához, a párt degradálásához s végeredményben a szocializ­mus megsemmisüléséhez vezet­nének. Ugyanez érvényes a párt elhalásáról szóló, vagy az az­zal kapcsolatos mérlegelésekre, amelyek figyelmen kívül hagy­ják a reális viszonyokat; na­gyon veszélyesek, s csak ellen­ségeink örülhetnek nekik. A párt szerepe főleg a mai új fel­tételek között együtt növekszik a megismerés és a rajta alapu­ló céltudatos irányító tevékeny­ség jelentőségének növekedésé­vel. Ez a felfogás abból az elv­ből indul ki, hogy az ember fel­szabadítása csak a társadalom akaratának a tömegek demokrá­ciája fejlesztése által való ér­vényesítésével lehetséges. A párt Központi Bizottsá­ga elnökségének megbízásából megismertettem önökkel pár­tunk és szocialista társadal­munk egységének néhány prob­lémáját. Politikai továbbfejlő­désünk egyik legfontosabb kér­déséről van szó. A XIII. párt­kongresszuson és más alkal­makkor megállapítottuk a párt egységét szocialista társadal­munk fő fejlesztési feladatai­nak megítélésében. A kommu­nisták egységének alapja ma a XII. és a XIII. pártkongresszus által jóváhagyott irányvonal. A M Képzeletvilágok Max Ernst prágai 1967. N— n. ío. 13 Motto: Fiat Modes, Pereat Ars (M. Ernst) NEM A VÉLETLEN MÜVE VOLT, hogy nyolc litográfiából álló sorozatának, amely lénye­gében tiszteletadást jelentett Giorgo de Chirico mágikus rea­lizmusának, a fiatal Max Ernst ezt a különös címet adta: „Ha divattá válik, elpusztul a művé­szeti" A prágai Fronta Galéria, Max Ernst grafikai művének keresztmetszetét bemutató jubi­láris (századik) tárlatának anya­ga is azt bizonyította, hogy ré­gi elvéhez a művész mindmáig hű maradt. Száz és egynéhány grafikai alkotását, litográfiát, rézkarcot, plakátot és illusztrációt láthat­tunk a kiállításon, amely Max Ernstnek, a bonni bölcsészeti kar egykori diákjának, a DADA egyik tagjának művészi fejlő­dését, s fejlődésének ,egyes stá­cióit úgyszólván színes dia­filmként illusztrálta. ITT LÁTHATTUK a Fiat Mo­des litográfiáit, ahol a metafizl­Kolumbusza margojara kus tér irracionális geometriá­jában életre kelt manekének nyugtalanították a látogatót s egyben figyelmeztették, hogy Max Ernst volt tulajdonképpen az a művész, aki a Picasso és Braque által feltalált és első ízben alkalmazott Collage-t ön­kényesen és újszerűen alkal­mazta. Két, esetleg több, lát­szatra összeférhetetlen dolgot párosított, illetve csoportosított egy számukra látszólag alkal­matlan helyen. Vagyis gyakor­latban valósította meg Lautréa­montnak, az elátkozott költők egyikének, és a szürrealizmus előfutárának szálló igévé vált kijelentését, amely később a „szürrealista szépség" fogalmá­nak lett a meghatározója, hogy: „Olyan szép, mint egy varró­gép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon." És a tárlaton hatos számmal ellátott hét lapból álló litográ­fiái sorozat, a „Természetrajz" további mérföldkövet jelent mind Max Ernst művészetében, mind pedig a' szürrealizmus fej­lődésében. A l'Histoire natu­relle (Párizs 1926) képzeletbeli fantasztikus állatokat, növé­nyeket és más ál-szerves for­mákat vonultat fel, amelyek ugyan részben a szürrealizmus bestiáriumának eltorzult emlé­keit idézik, de ugyanakkor sok­szor hitelesnek látszó élőlények megjelenítésével kápráztatnak el. Ezt a litografia! sorozatot Max Ernst az általa feltalált „frotázs" új módszerével alkot­ta meg. A frotázs technikája tette lehetővé A. Breton pszi­chikai automatizmusának, az értelem minden ellenőrzésétől mentes és minden esztétikai vagy morális meggondolástól független gondolat-parancsnak, képzőművészeti kifejezését. A RÉGI, misztikusan roman­tikus német festők méltó utód­jának bizonyul fantasztikus és úttörő művészetében Max Ernst, jóllehet Leonardo da Vinci, P. Eluard, A. Breton, L. Carring­ton és mások könyveinek bűbá­jos illusztrációi, az „A kutyák szomjaznak" című színes réz­karc-ciklusának üde és optimisz­tlkus hangulata után a „Száz­fejű asszony" és a „Jóság egy­hete" collage-ai nemcsak hogy megdöbbentőek, hanem helyen­ként visszataszítóan ls hatnak. Ez a kettősség azonban nem Max Ernst életművének, vagy a szürrealizmusnak állítólagos dekadensségéből, hanem az egész modern művészet ambiva­lens lényegéből fakad. Max Ernst kétségkívül a szürrealista képzőművészet, és egyben korunk művészetének egyik kiválósága is, aki elte­kintve sok más társától, nem­csak általánosságban tagadja a tőkés társadalmat, hanem ha kell, állást is foglal a politikai elnyomás és a háború ellen. Hitler, Daladier és Petain tud­ták, hogy miért üldözik az „Európa az eső után" című festmény alkotóját, akinek dé­moni, fauszti modernségét min­dig a humanizmus hatotta át. LEHET, HOGY ÉLETMŰVÉ­VEL, amely megnyugtató és mégis nyugtalanító, amely az abszurditást és a mély filozó­fiát, a tudatosat és tudatalat­tit, a valóságot és a valóság felettit, az igenlést és a taga­dást hordozza megában, nem mindenkor és nem mindenben értünk egyet. Ám ennek ellené­re, vagy talán éppen ezért, a most lezáruló prágai tárlat, túl a nagy konfrontáció jelentősé­gén, igen hasznos tett volt és tanulságos, mivel a képzeletvi­lágok ragyogó bolygóinak és sötét óceánok mélységeinek Ko­lumbuszát mutatta be — ember­közelről. BARSI IMRE kommunistákat a jól végzett munka, a gazdasági problémák elvi megoldására, társadalmunk szocialista jellegének fejleszté­sére és elmélyítésére, a szocia­lista demokrácia fejlesztésére, valamint a nemzetközi munkás­mozgalom és a szocialista rend­szer egységének megszilárdítá­sára irányuló feladatok megol­dása kapcsolja össze. A párt vezető szerepe valóra váltásának döntő feltételei: a szocialista társadalom alapvető fejlesztési céljainak tudományos átdolgozása és a pártnak a tö­megekkel való szoros kapcsola­ta. A párt által kitűzött célok tartalommal való megtöltésére nemcsak a társadalmi szervek és intézmények sokoldalú és ön­álló tevékenysége, hanem a dol­gozók millióinak sokrétű igye­kezete is hozzásegíti. A szociális folyamatok irányításának kéz­bentartása, a milliók tevékeny­ségének megszervezése és he­lyes vezetése a közös cél felé, egységük megteremtése s az ed­digi osztály- és más különbsé­gek fokozatos eltávolítása, mindez eddig megoldatlan fel­adat. Tudományos világnézetünk — a marxizmus—leninizmus —, amely a kommunista pártok tapasztalataival és ismereteivel, a rohamosan fejlődő tudomá­nyos ismeretekkel állandóan gazdagodik, sikeres előrehala­dásunk biztosítéka. A marxiz­mus—leninizmus jóvoltából a kommunista pártok — elsősor­ban az SZKP-vel az élen — fel­fedezték hatalmas belső erejü­ket, eltávolították a személyi kultusz következményeit és szé­les teret nyitottak a tudomá­nyos kommunizmus fejlődése számára. Mozgalmunk előtt nagy fel­adat áll: új alapokon meg kell teremteni a világ kommunistái­nak egységét, helyre kell hoz­ni a Mao Ce-tung és csoportja bomlasztó tevékenysége által előidézett károkat, s harcolni kell az internacionalizmus esz­méjéért. Az utóbbi évtizedben a nemzetközi kommunista moz­galomban és az egyes kommu­nista pártok tevékenységében sok probléma halmozódott fel. De ez is a tudományos kommu­nizmus erejéről s arról tanús­kodik, hogy e problémákkal meg tudunk birkózni. Az első szocialista forradalom győzel­me óta egy fél évszázad telt el. Mindaz, amit a szocializmus ez alatt a rövid történelmi időszak alatt a kizsákmányolásmentes világ, az ember számára tett, magában is korszakalkotó, s ha­tásában felülmúl minden fordu­latot a kizsákmányoló rend­szerek történetében. Tulajdon­képpen az emberiség új törté­nelmének küszöbén állunk, a Szovjetunió oldalán a további szocialista országokkal együtt most építjük az alapot a dön­tő ütközet számára. Ez a mun­ka megéri, hogy beleadjuk min­den erőnket! A nehézipari miniszter válaszol (CTK) - Marié FiSarová képvi selfi a Nemzetgyűlés múlt év ok­tóberi ülésén megkérdezte, mikor nem lesz hiánycikk a gáztűzhely, a fürdőkád, a villamos tűzhely stb. A nehézipari miniszter a kér­désre írásban válaszolt, és többek között a következőket közölte: 1970-ben az 1966. évi mennyiség­hez viszonyítva 77 százalékkal több gáztűzhely, mintegy tizenkét­szer annyi, vagyis 33 ezer etázs­ffitési berendezés, 50 ezer csepp­folyós tüzelőanyaggal fűthető kályha, egy ötödével több zomán­cozott edény stb. lesz kapható. Feltételezhető, hogy a jelenleginél jóval kedvezőbb lesz az ellátás egyéb ipari árucikkekkel Is. Azon­ban az áruellátás lényegesen csak 1970 ntán javulhat, amikor is be­fejeződik több nehézipari üzem korszerűsítése, átépítése és kibő­vítése. Jelentős javulás várható a keres­kedelmi kapcsolatok terén is. Elő­reláthatólag közvetlenebb lesz a termelőüzemek s a fogyasztók kap­csolata, jobb és rugalmasabb a szervizek s a tanácsadóközpontok szolgáltatása, és gyümölcsözőbb a fogyasztók körében hagyományo­san rendezett közvéleménykutatás. A közszükségleti cikkeket gyár­tó legnagyobb gépipari üzemek fokozatosan kereskedelmi vállala­tokat létesítenek a köztársaság területén.

Next

/
Thumbnails
Contents