Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-10 / 41. szám, péntek

RUDNYÁNSZKY ISTVÁN: 3. AZ OMDURMÁNI Amikor évekkel ezelőtt Szádek el Mahdi, akkor még az Umma Párt kiszemelt trónörököse, a Dar-el-Muallemin főiskola szümpozionján felszólalt, azt mondta, hogy a szudáni kommunisták a néphez tartoznak, s megértik a nép ragaszkodását az iszlámhoz. Mint kormányfő, azt nyilatkozta, hogy a kommunista párt az iszlám ellensége; a párt betiltását követelő parlamenti beszédében azt állította, hogy a kommunisták a vallás ellenségei, tehát nem kaphatnak helyet egy iszlám ország közéletében. Mohamed Ahmad Mahgub volt miniszterelnök a parlamentben azt mondta, hogy a Szudáni Kommunista Párt betiltása nem vallási, hanem állambiztonsági kérdés. Ugyanez a volt miniszterelnök később azt mondta, hogy a vallás védelméről van szó, amikor eljárnak a kommunista képviselők ellen. Az ideiglenes alkotmány szerint alkotmányjogi vitákban a legfelső bíróság illetékes. Amikor azonban a legfelső bíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a határozatot, amellyel a parlament kimondta a kommunista párt feloszlatását, Szádek el Mahdi kijelentette, hogy a kormány nem veszi figyelembe a legfelső bíróság álláspontját. Az ellentmondások egész sorát lehetne még idézni — valójában a kormány nem tudja megindokolni, miért t illót ta be a pártot? A feleletet akkor találjuk meg, ha visszapergetjük az eseményeket. 1965. november 8-án történt, az omdurmáni tanítóképzőben ... Egy húszéves diák, Saugi Mohamed Ali, aki magát kommunistának mondja, felháborodást keltő kijelentést tesz diáktársai előtt: azt mondja, hogy „a prostitúció a próféta házából indult el". Egy diáklány, Szuad el Fathi tiltakozik és arculüti Saugit. Az incidensről pár sorban tudósítanak a lapok; az ügy ezzel látszólag lezárul. Teljes a csend: két napig senki se foglalkozik az esettel. A harmadik napon a Muzulmán Testvériség lapjában uszító kommunistaellenes cikk jelenik meg, s mintegy vezényszóra utcai tüntetések robbannak ki. Vagy tudatos provokáció történt, vagy végre felfedezték a régóta várt ürügyet a kommunistaellenes hadjáratra. Abdel Mahgub, a KP főtitkára sajtóértekezletet tart: megcáfolja Saugit. — Ez a diák nem tagja pártunknak! Mutassák fel tagkönyvét, ha tudják! En viszont leimutatom azt a kommunistaellenes uszító cikket, amelyet a tanítóképző faliújságjában írt és amelyet elfelejtett onnan levenni. Bt a provokátor nem kommunista. En, mint a párt főtitkára, kijelentem, hogy elítéljük az Iszlámellenes kihívást, a provokátor szavait. De a párt főtitkárának szavait a kormánypárti lapok nem közlik. A Muzulmán Testvériség örjöngő fanatikusai bejárják Khartúm utcáit és követelik „a vallás ellenségeinek, a próféta meggyalázóinak" megbüntetését. Az omdurmáni mecset előtt kardjukat rázzák a szekták felizgatott tagjai. A Muzulmán Testvérek a parlamentben törvényjavaslatot nyújtanak be a KP betiltására. A gépezet megindul — az alkotmánysértés bekövetkezik, a pártot illegálisnak nyilvánítják. Seiikít se zavar, hogy az omdurmáni diák, amikor prófétagyalázás miatt félévi börtönre ítélik, bevallja, hogy sose volt kommunista; a kormányt látszólag nem zavarja a tiltakozás áradata, a demnkratikns szabadságjogok ... de a szavazati joggal, az i együtt jár a nők emancipációja védelmében síkraszálló szakszervezetek és más tömegszerveZétek tüntetés-sorozata. — Az alkotmányellenes intézkedés tulajdonképpen a jobboldal gyengeségének bizonyítéka — mondotta az egyik kommunista képviselő, aki a párt betiltása ellen fellebbezést nyújtott be a felső bírósághoz. — A szudáni nép igazságszerető, a betiltás álnok ürügye visszatetszést keltett országszerte. Rajtunk keresztül a nemzeti demokratikus mozgalomra akarnak csapást mérni. Ennek csak nemzeti függetlenségünk ellenfelet örülnek .. . 1956-ban az első szudáni választásokon egyetlen kommunista képviselő jutott be a parlamentbe. 1965 tavaszán, noha a választásokat a jobboldali kormány rendezte, tizenegy kommunista képviselőt küldtek a nemzetgyűlésbe, köztük Fatima Ibrahimot, az ország történetében az első képviselőnőt. Bebizonyosodott, hogy Szudán szellemi életének legkiválóbb képviselői, a haladás leiképei éppen ők, a kommunisták. Az Umma, az uralkodó párt, egyetlen értelmiségi mandátumot se kapott, a nemzeti burzsoáziára támaszkodó NUP és a vallási reakciót képviselő Muzulmán Testvériség pedig csak kettőt-kettőt. A 11 értelmiségi kommunista képviselő a KP-nek az ország szellemi életére gyakorolt rendkívüli befolyását bizonyította — s rádöbbentette a reakciót arra, hogy az elit kiművelt emberfői a maradiság ellenfelei, a haladás hfvei. Ezért indult meg ellenük a támadás. A kommunista miniszterek, akik az Abbud-diktatúra megdöntését követő forradalmi kormányban tárcát kaptak, országszerte öregbítették a párt tekintélyét. Az Umina aggodalommal látta, hogy a hadsereg fiatal tisztjel körében is kezdenek gyökeret verni a íialadás eszméi. Omdurmán Azhari elnöknek, a NUP vezérének fel* légvára. Azharl a választásokon Mahgub, a kommunista párt főtitkára ellenében több, mint ezer szavazat nyi többséggel győzött. Amikor köztársasági elnökké választották, le kellett mondania mandátumáról. A pótválasztáson a NUP jelöltje csak párosítással kínos-keservesen, j

s mindössze 88 szavazattal előzte meg a kommunista jelöltet, holott a hatóságok minden eszközt felhasználtak: presztízskérdést csináltak az omdurmáni mandátumból. Ez a pótválasztás volt a vészharang a kormány számára; nemsokára el is hangzott az omdurmáni diák kihívó sértése. Az összefüggés világos: azok kerestek és talán gyártottak ürügyet a kommunista párt fejlődésének, a haladó erők előretörésének megállítására, akik kiváltságaikhoz ragaszkodnak Szudánban, akik félnek a holnaptól ... KÖVETKEZIK: 4. ÉSZAK ÉS DÉL Alekszander Szergejevics Puskin: Exegi monumentum At én emlékmüvem nem emberkéz forogta, Útját fű nem lepi, mert hozzá jár a nép, Félelmetlen feje felülmúlja magasra A cári emlékoszlopét Végleg meg nem holok. Mit én öntöttem dalba, Túléli az porom, enyészet megkímél, A hírem fennmarad, míg a holdnak alatte Egyetlenegy költő is él. Emlékemet, tudom, Oroszhon őrzi majd, Megemleget a nép, a soknyelvű haza, A büszke szláv, a finn s a még ma ősi, vad Tunguz s kalmük puszták fia. Szeretni fog a nép soká és egyre jobban, Mert lantom lelkeket jóságra buzdított, Mert zord koromban szent szabadságért rajongtam S segítem azt, ki elbukott. Múzsám, te csak kövesd, mit istenek sugallnak, Nem félve sérelmet, nem várva tapsvihart, Dicséret? Rágalom? Egykedvűen fogadd csak S az ostobákot meg se halld. Lányi Sarolta fordítása Ragyiscsev száműzetésben verselt, Goethe Voltaire műveit fordította és Schiller éppen a Wallenstein-trilógii á t fejezte be, amikor Alekszander Szergejevics Puskin született. És amikor a líceumba került, imádság helyett Byron nevét emlegetik a diákok. Igy aztán a kor szelleme törvényszerűen határozta meg Puskin pályafutását, aki alig húszéves korában a Ruszlán és Ljudmila versesmeséje mellett szabaciságverseket ír. A cári rendőrség a Kaukázusba küldi „szolgálatilag", ahol Puskin megírja „A bahcsiszeráji szökőkút" és „A kaukázusi fogoly" című remekműveit. Majd cárellenes versei miatt Ogyesszábál Szelő Mihajlovszkojeba, családi birtokára száműzik és itt születik meg többek között a Borisz Godunov, valamint az Anyegin első vázlata. A mór híres költő átmenetileg az udvar kedvence lesz, ám szabadságszeretetét a cári uralom hivatalnokai és a szolgalelkű főnemesek sohasem tudták megbocsátani. Halálraítélten járkál a pityerburgi arisztokraták szalonjaiban, mindaddig, amíg ellenségei d'Antes francia emigráns arisztokrata személyében nem találják meg a „végzet emberét", aki Puskint leteríti. 1837. január 29-én, (az új orosz naptár szerint február 10-én) 38 éves korában távozik az élők sorából. A. Sz. Puston, az Anyegin költője, amelyről Lukács ^György teljes joggal állítja, hogy ez a mű a Puskin korabeli orosz élet ervciklopédiáia. - szaim Markov hazavitte Pavelt a Szadovov-Kudrinszkaja utcába anyjához. Pavel vagy fél órát ült otthon, aztán visszasietett a kocsiba. Markov halkan megjegyezte: — Ez. a mi anyáink sorsa. Egy évben fél órát lát hatja fiát. — Még az is ió — felelte Pavel. — No, jól van, lesz néhány szabad napod, hadd örüljön neked. Abba a városon túli nyaralóba hajtottak, utoljára beszélgettek. Pavel lezuhanyozta magát, aztán ebédhez ültek. Vlagyimir Gavrilovics nem kérdezősködött, csak lopva vizsgálgatta Pavel arcát, vajon változott-e azóta. Örömmel állapította meg, hogy ugyanaz a Pavel ül előtte, mint akkor. Markov nem kívánt részletes beszámolót Paveltól, csak arra várt, hogy a fiú môgmondja, mit kell még ma feltétlenül megtenni... Pavel röviden ecsetelte megbízatását. — Van időnk. Ha magam keresném Kurnakovot, legalább tíz napig ls eltartana. ES m & O 34 ahol Határidőt még nem szablak nekem. Markov egyetértően bólintott. — Nem gondoltál arra, hogy Kurnakov azonos Zarokovval? — kérdezte Pavelt. — Dehogynem. — Zarokov eltűnt — mondta Markov. — A te barátod, Dembovics, azaz Kurtisz pedig megégett a saját házában. Ahogy mondani szokták, minden titkát magával vitte a sírba. Pedig ő sokat tudott. Vlagyimir Gavrilovics felállt. — Hát én elmegyek. Te csak pihenj. Holnap eljövök Ivan Alekszejevlccsel. Markov elment, s magával vitte a SPIDOLÁT. Ivan Alekszejevics Szergejev és Markov másnap délben meglátogatták Pavelt. Együtt ebédeltek, s aztán reggelig ott maradtak. Markov közölte, hogy Zarokov, azaz Kurnakov K. városban telepedett le, egy rádiójavító-műhelyben dolgozik. Pavel beszámolt külföldi napjairól. Jelentését magnetofonszalagra rögzítették. Az első forduló véget ért, következik a másik. Két hónapra kidolgozott operációs tervük egy nagy-nagy terv töredéke volt. Abból indultak ki, hogy a kém újból felveszi a kapcsolatot központjával, aktivizálódik. Pavel fő feladata az, hogy Kurnakov bizalmába férkőzzék, s megtalálja a rejtjelkulcs hiányzó felét. A Spidolát tanulmányozó szakemberek megállapították, hogy, a mellékelt táblázatok a rejtjelkulcsnak csak egy részét alkotják. Miután pontosan kidolgozták Pavel taktikáját, Szinyicin felhívta a tábornok és az ezredes figyelmét a párizsi lapban megjelent gyászhírre. A lap számára is emlékezett. Ez még jő szolgálatot tehet egy további feladat megoldásában. Markov egyetértett Pavellal, s megígérte, hogy megszerezteti a lapot, és a kivágást eljuttatja Pavelhoz. A vendégek ezzel búcsút vettek a nyaralótól és új lakójától. Pavel Szinyicin kilenc-tíz szabad napja gyorsan elröpült. Régi barátok Pavel a tudakozó ablakában átvette a kért címet, és Kurnakov lakására indult. Fontos, hogy minden természetesnek lássék, ha Kurnakov megkérdezné, hogyan tudta meg a címét. A háztulajdonos, egy öreg nyugdíjas bácsi közölte, hogy Kurnakov munkában van, s útbaigazította Pavelt, hogyan találhatja meg a műhelyt. Pavel egy órát ácsorgott a műhely környékén, körülnézett. Senki se be, se ki. Úgy látszik, ebben a városban nem romlanak a rádiók, vagy a televízió kiszorítja a jó öreg gépeket. Pavel rászánta tnagát, és belépett. A pulttal kettéosztott szobában senki sem volt, de egy furnlrajtó mögül férfihangok szűrődtek ki. Bekopogott. A műhelyben ketten voltak kék munkaköpenyben. Egy alacsony fiatal és egy magas idősebb férfi. Pavel a magasabb felé fordult: — Sztaszik, drága barátom, hát itt vagy!? „Sztaszik" megrémült a harsány hangtól, a szeme kerekre tágult az ijedtségtől. Remény azonban mindjárt visszanyerte nyugalmát, s a kollégája semmit sem vett észre. A „régi barátok" megölelték egymást. — Kit látok? Barátom, mi sors vetett ide? — kérdezte Remény kellemes meglepetést színlelve. Nem akarta a keresztnevén szólítani Pavelt, nem tudta, hogy hívja most. Az érzelmes találkozási jelenet után Remény rászólt a kollégájára: — Ide hallgass, Kolja, menj most te ebédelni, én majd utánad. — No most meséld el, mi szél hozott ide — mondta Remény Pavelnak, amikor magukra maradtak Pavel egy három- és egy ötrubeles bankjegyet vett elő a tárcájából. Remény vizsgálgatta a számukat; a szemöldöke fölötti ráncok lassan kisimultak. — Hoztál valamit? — kérdezte, és eltette a bankjegyeket. Pavel a bőröndre mutatott. — Tudod mit, — mondta Remény. — Ha ez a borjú visszajön, elmegyünk. Ügy sincs munka. Te csak menj végig ezen az utcán, a központba érsz. Közben utolérlek. — Levetette és szögre akasztotta köpenyét. (FOLYTATJUK) 1967. II. 10.