Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-26 / 57. szám, vasárnap

Közélet Hazatért Moszkvából a csehszlovák küldöttség (CTK) - Küldöttségünk, amely Otakar Simünek mérnök, miniszterelnök-helyettes, Cseh­szlovákia állandó KGST-képvl­selője vezetésével részt vett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságá­nak 28. ülésszakán, tegnap ha­zatért Moszkvából. Nigériai vendégek az SZKT elnökénél (CTK) — Miroslav Pastyŕík, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának elnöke tegnap fogad­ta W. O. Goodluckot, a prog­resszív nigériai szakszervezeti kongresszus elnökét és S. U. Bassey főtitkárt, akikkel szívé­lyesen elbeszélgetett a két szak­szervezet kapcsolatainak s együttműködésének lehetőségei­ről. Szlovák tudós kitüntetése (CTK) — A hallei Leopoldí­num — német természettudo­mányi akadémia — tagjává vá­lasztotta Dionýz Blaškovič aka­démikust, a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia elnökségének tagját, a C STA Virológiái Inté­zetének igazgatóját. A SZABADSÁGPÁRT ÉS A CSEHSZLOVÁK NÉPPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE (CTKJ — Tegnap a Magas­Tátrában kezdetét vette a Sza­badságpárt Központi Bizottsá­gának kétnapos ülése. Az ülés részvevői a legidőszerűbb bel­politikai kérdésekkel, valamint az 1967. évi terv és költségve­tés előkészületeinek jelenlegi helyzetével foglalkoznak. A napirenden levő problémák­hoz František Štefánik, a Sza­badságpárt Központi Bizottságá­nak vezető titkára fűzött ma­gyarázatot. Felhívta a párt tag­jainak figyelmét azokra a fel­adatokra, amelyek a CSKP Köz­ponti Bizottságának februári ülésén hozott határozatokból következnek. • • • A prágai Vigadó Sladkovský­termében tegnap ért véget a Csehszlovák Néppárt Központi Bizottságának kétnapos ülése. Az ülés fő beszámolóját dr. J. Plojhar egészségügyi miniszter, a Csehszlovák Néppárt elnöke tartotta. Beszámolójában foglal­kozott a párt 1966. évi munká­jával s kitűzte az idei év fel­adatait. Az ülésen értékelték a CSKP XIII. kongresszusa tiszte­letére tett kötelezettségvállalá­sokat is. Megállapították, hogy a párt tagjai 36 804 000 korona értékű munkát végeztek a kongresszus tiszteletére. Ily mó­don csaknem 10 millió koroná­val teljesítették túl eredeti kö­telezettségvállalásukat, amelyet annak idején dr. J. Plojhar ter­jesztett a CSKP XIII. kongresz­szusának ülése elé. A továb­biakban leszögezték, hogy a párt tagjai aktivan veszik ki részüket a Nagy Októberi Forra­dalom 50. évfordulója megün­neplésének előkészületeiből. VISZONYLAG EGYEDÜLÁLLÓ A VILÁGON (CTKJ — Hazánk területén mintegy 56 ezer kulturális-nép­művelési intézmény működik. A lakosság számát, illetve az or­szág területét tekintve ez a mennyiség világviszonylatban egyedülálló. Egy év alatt mint­egy 200 millió ember keresi fel a kulturális létesítményeket. Minden lakosra átlag 14 láto­gatás jut. A népművelési hálózat köte­lékébe jelenleg 10 ezer klub­helyiség, 3275 filmszínház és 84 állandó színház, 99 millió kötet könyvvel rendelkező 41000 könyvtár, 505 múzeum és mű­emlék, 29 képtár és 23 népi csillagvizsgáló intézet tartozik. A kultúra- és pihenés:' parkjai­nak száma 19, 57 műemlék-re­zerváció, 13 állatkert, 126 vár és kastély, továbbá több mint 600 természetvédelmi terület van. A nemzeti bizottságok mun­kája hatékonyságának növelé­sével a gazdasági kérdések mellett előtérbe kerülnek a kul­turális-nevelőmunka problémái, főképp a kulturális-nevelő jel­legű intézmények tevékenysé­ge, elhelyezése és kihasználása. Az egyes kerületekben vég­zett felmérésekből kitűnik, hogy az új lakónegyedek tervezése és építése során eléggé meg­feledkeztek az ilyen intézmé­nyekről és berendezésekről. A hiba helyrehozatalára azonban nem futja a nemzeti bizottsá­gok erejéből. Egyetlen helyes megoldás az anyagi eszközök összpontosítása az építkezésre, illetve a berendezésre. Ezzel kapcsolatban a nemzeti bizott­ságok, az üzemi szakszerveze­tek, a földművesszövetkezetek, illetve a társadalmi szerveze­tek több helyütt megállapodtak, hogy közösen létesítenek nép­művelési intézményeket. Megnyitás előtt a tavaszi LIPCSEI VASAR Bratislavában, az Újságíró­szövetség székházában sajtóér­tekezletet tartott H. Koeb, az NDK prágai nagykövetségének tanácsosa, aki a megjelent új­ságírókat az idei tavaszi lipcsei vásár megnyitásának előkészü­leteiről tájékoztatta. — A nemzetközi vásár — mondta a nagykövetségi taná­csos — mintegy bidat képez a Kelet és a Nyugat gazdasága kőzött. Úgyszólván valamennyi szocialista ország kiállítja itt termékei legjavát, de körülbe­lül ötvenöt tőkés ország sok­száz vállalata is elküldi ide termékeit. A szakágazati pavi­lonokban a vásárlátogatók majd jó áttekintést nyernek a technika fejlettségéről, így a március 5 és 14 közötti idő­szakban majd bizonyára jelen­tős üzletkötésekre is sor kerül. Hazánk harminc szakágazat­ban állítja ki termékeit. Kiállí­tási területünk több mint 6500 négyzetméternyi lesz. (tm) Látható hanghullámok (CTK) — A hang-, kép- és reprodukciós technika prágai kutatóintézetében megszerkesz­tették a világ egyetlen olyan műszerét, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos térben optikai­lag megfigyeljük a hanghullá­mok terjedését és mozgását. A hangversenytermek és egyéb helyiségek akusztikáját eddig csak a már készen álló épületekben mérték fel, s az esetleges fogyatékosságokat utólag gyakran költséges átépí­téssel hozták helyre. A prágai kutatók optikai indikátora már a modellen megmutatja az akusztikai hibákat. Stýblo nem fellebbezett (CTKJ — Tegnap Jogerőssé vált a jiŕí Antonín Stýblo, volt besúgó felett hozott ítélet. A Prága 1. Körzeti Bíróság bün­tetőtanácsa január 8-án Stýblót feltétel nélküli hétéves szabad­ságvesztésre ítélte. Az ítélet el­len sem a vádlott, sem az ügyész nem fellebbezett. Stýblo mint a „Sicherheítsdíenst des Reichführers SS" német hír­szerző szolgálat ügynöke 1940­től egészen a megszállás vé­géig besúgó szolgálatokat vég­zett előbb az SD tagja, Kurt Wilfer, 1944 végétől pedig Jo­sef Saroun, az SD cseh ügynö­ke számára. A fentebb említett Wilfer nem akarta beismerni a bíróság előtt, hogy együttmű­ködött Stýblóval, mivel azonban Stýblo az ítéletet elfogadta, a Wilfer elleni vádnak ez a pont­ja teljes bizonyítást nyert. Nem a napot, a munkát fizetik „Szólítsuk már néven azokat, akik a zsebünkből kilopták a pénzt". Az említett mondatot — különböző megfogalmazásban — többszőr is hallottam az el­múlt hetekben. A pártgyűlése­ken rendszerint a gazdasági helyzet elemzése során jutnak el a munkajegyelem és a ju­talmazás kérdéséhez. S nem csupán a gyengén gazdálkodó szövetkezetekben! Sőt, az új gazdaságirányítás bevezetésé­vel, — az évzáró pártgyűlése­ken — a Jól gazdálkodó szö­vetkezetekben még következe­tesebben elemzik az említett kérdéseket, mint a gyengébb eredményt elérő gazdaságok­ban. Vagy legalább is konkré­tabban kapcsolják össze a párttagok felelősségét a felada­tok teljesítéséért, a munkafe­gyelem kérdéseivel. Ezt többek között a virtt példa is bizo­nyítja. Az olyan szövetkezetekben, ahol az utóbbi néhány év alatt megkétszereződött a termelés s az idén a tervezett 22 korona helyett 27 koronára emelkedett a munkaegység értéke, ott az irányításról, a szervezésről és a tagok szorgalmáról csak el­ismeréssel lehet szólni. Nagy általánosságban igen. Csal.hogy a vlrti szövetkezetben dolgozó párttagok e kérdést átfogóbban elemezték. Nem elégedtek meg a megállapítással: a szövetke­zeti tagok az elmúlt gazdasági évben 2 millió 800 ezer koronát kaptak a munkaegységekre a prémiumokkal együtt, hanem feltették a kérdést: mit teszünk azért, hogy a 240 szövetkezeti tagnak jövőre is ilyen, vagy még nagyobb jövedelme le­gyen? Ekkor mondta az egyik fel­szólaló: „Mikor napközben áll­dogáló egyéneket látok, mindig úgy érzem, hogy ezek az em­berek az én zsebemből lopják kl a pénzt. De nemcsak az enyémből, mindenkiéből, aki szorgalmasan dolgozik. Miért hallgatnánk el ezt?" így került napirendre a mun­kafegyelem kérdése, amit nem lehet elválasztani a jutalmazás­tól. örvendetes, hogy a felszóla­lók nem maradtak csupán a té­nyek megállapításánál. Konk­rét példákkal bizonyították, mi­lyen kárt okoz az egyenlősdi a gyakorlatban. Követelték, hogy a csoportvezetők szigorúb­ban végezzék az ellenőrzést, és aki „lazsál", azt figyelmeztes­sék. Az kevesebb munkaegysé­get kapjon, mint a szorgalma­san dolgozók. Ez volna a helyest Csakhogy a csoportvezető nem lehet egyszerre négy-öt helyen. Egyesek — bár számuk kevés — kihasználják a csoportveze­tők elfoglaltságát. Ki figyelje ezeket az embereket? Itt ke­rül előtérbe a párttagok fele­lősségének a kérdése. Szólnak-e ha munkatársuk hanyagul vég­zi a feladatát, vagyis „ellőgja" a napot? Mert nem elég, ha egy párttag személyesen példát mutat a munkában, de egy szót sem szól ha hanyagságot, hibát lát. A vlrti szövetkezetnek jó ne­ve van a környéken. Jönnek ide a szomszédos községekből. Eljutottak oda, hogy már válo­gathatnak a Jelentkezők kö­zött. Az olyan egyének, akik­ről kiderül, hogy „alig várják, hogy elteljen a nap", nem le­hetnek sokáig szövetkezeti ta­gok. Nem a napot fizetik, ha­nem a végzett munkát. Arány­lag rövid idő alatt száműzték a „mindenkinek egyenlően jus­son" elvet. A munka minősége és mennyisége, a teljesítmény szerinti jutalmazást érvényesí­tik. Ez évben két-három koro­nával szeretnék növelni a mun­kaegység értékét. S ez nem könnyű feladat. A 29 tagot számláló pártszervezet átgon­dolt munkatervet készített a politikai és gazdasági felada­tok eredményes biztosítására. — Csak akkor végezhetünk eredményes munkát, ha eloszt­juk a feladatokat — jegyezte meg Pácer József, a pártbízott­ság elnöke. — Tagsági köny­vünk egyforma, így a felada­tok teljesítésében Is mindenki­nek képességei szerint kell részt vállalnia. Ebben látom a biztosítékot az évzáró pártgyű­lés határozatának teljesítésére. CSETŐ JÁNOS Kádár János Moszkvába érkezett Todor Zsivkov március elsején utazik a Szovjetunióba Moszkva (CTKJ — Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának meghívására teg­nap baráti látogatásra Moszkvá­ba érkezett. A Kádár által veze­tett magyar küldöttség tagjai még: Biszku Béla, az MSZMP politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Erdélyi Károly külügyminisz­ter-helyettes. A magyar vendégeket a kije­vi pályaudvaron Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára, Alekszej Ko­szigín szovjet miniszterelnök, Jurij Andropov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkára és Andrej Gromiko szovjet külügy­miniszter fogadta. Hivatalos jelentés szerint To­dor Zslvkovot, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkárát március elsején várják Moszkvába. WALDECK ROCHET: Az FKP kész részt venni DEMOKRATIKUS EGYSÉGKORMÁNYBAN Waldeck Rochet, az FKP fő­titkára választási beszédet mon­dott a televízióban. Ebben éle­sen bírálta a gaullelsta rend­szernek a dolgozókat sújtó gaz­dasági és szociális politikáját. Külpolitikai tekintetben — mint mondotta — a francia kommunisták követelik a gyű­löletes amerikai agresszió be­szüntetését és a béke helyre­állítását Vietnamban, az egy­mással szemben álló katonai tömbök feloszlatását és vala­mennyi európai állam javát szolgáló kollektív biztonsági rendszer megteremtését. — A kommunisták — han­goztatta — a baloldali erők vá­lasztási sikere esetén készek becsületesen vállalni az ebből adódó minden felelősséget, be­leértve a demokratikus egység­kormányban való részvételt is. Csütörtökön este a televízió­ban, az Egyesült Szocialista Párt (PSUJ nevében felszólalt Pierre Mendes-France, volt mi­niszterelnök. Kétségbe vonta azokat a gazdasági eredménye­ket, amelyekre a gaulleista propaganda hivatkozik. MIRŐL TÁRGYAL A TO KIÖI ÉRTEKEZLET? A koreai sajtó éles hangon bírálja az ENSZ úgynevezett Koreai Egyesítési Bizottságának most folyó tokiói tanácskozá­sát, amelynek napirendjén — általános kérdések mellett — szerepel az 56-os amerikai ki­sérőhajó-ügy is. Az amerikai hajót, mint ismeretes a KNDK véderői Észak-Korea parti vi­zein elsüllyesztették, miközben az az ország keleti tengerpart­Ját bombázta. A koreai központi távirati iroda kommentárja a tokiói ér­tekezlettel kapcsolatban han­goztatja, hogy azon megkísér­lik elrejteni a valóságos hely­zetet a világ közvéleménye elől, felhasználva az incidenst egy új háború előkészítéséra. Koreában közfelháborodást keltett a japán kormánynak egy antihumánus intézkedése is. Kim Dong Hi, a dél-koreai rezsim egyik katonája, akinek 1965 áprilisában Vietnamba kel­lett volna indulnia, egy hajón Japánba menekült és kifejezte azt a kívánságát, hogy a KNDK-ba kíván letelepülni. A japán hatóságok ekkor azon a címen, hogy potyautasként uta­zott Koreából Japánba, egyéves börtönbüntetésre Ítélték, most pedig — a büntetés letöltése után — az Omura nevű táborba hurcolták és közölték, hogy a legrövidebb időn belül Dél-Ko­reába deportálják. néhány LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tegnap fogadta a Ko­reai NDK kormányküldöttségét, amely február 14. óta tartózko­dik a Szovjetunióban. LEONYID BREZSNYEV az SZKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta Marian Spy­chalskyt a lengyel honvédelmi minisztert. LÁZADÁS és fegyveres bandi­tizmus miatt Siráz iráni város­ban kivégeztek Bt polgári sze­mélyt és két csendőr altisztet. AZ EL SOL DE MÉXICO című lobboldali lap szerint a mexi­kói egyetemen is működnek a CIA ügynökei. Az ügynökök cél­ja nyugtalanságot kelteni és gyengíteni a kormány és az ál­lami szervek tekintélyét. LONDONBAN pénteken hiva­talosan bejelentették, hogy az USA szintén részt vesz a Lon­donban holnap sorra kerülő an­gol—nyugatnémet tárgyaláso­kon, melyeken az NSZK-beli amerikai és angol csapatok el­látási költségeit vitatják meg. AILLERET tábornok, a fran­cia véderők vezérkari főnöke elfogadta M. V. Zaharov mar­sallnak, szovjet nemzetvédelmi miniszterhelyettesnek meghívá­sát és április második felében a Szovjetunióba látogat. AZ ANGOL hadügyminiszté­rium közölte Ciprus munkaügyi minisztériumával, hogy a deke­liai angol támoszpontrói ez év őszén elbocsát 3500 ciprusi al­kalmazottat. FEL AKARTAK robbantani San Giorgío di Brunlco község­nél a magasfeszültségű vezeték egyik tartóoszlopát a Felső Adi­gel újnácí terroristák. ARTHUR GOLDBERG, az USA állandó ENSZ-képvlselője teg­nap találkozott Takeo Miki ja­pán külügyminiszterrel, akivel a külföldi tudósítók tokiói klub­jában az USA vietnami politiká­járól tárgyalt. A SZÖVETSÉGI minisztériu­mok alapszabályairól tárgyalt — az Izvesztyija híradása sze­rint — a Szovjetunió miniszter­tanácsa. Ugyanis a szövetségi köztársaságok minisztereinek Jogkörét mind gazdasági, mind kulturális téren kibővítik. GÖRÖGORSZÁG főügyésze ha­zaárulással vádolta Andreasz Papandreut és Pavlosz Vardino­janniszt, a balközép képviselőit. Azzal a kérelemmel fordult a parlamenthez, hogy fossza meg a két politikust képviselői men­telmi jogától. A vádlottak ma­guk is kérik, hogy bíróság vizs­gálja ki ügyüket. BIRKENHEAD angol városban tegnap kétezres tömeg tünte­tett a Poláris Renown típusú atom-tengeralattjáró vízrebo­csátása ellen. A Morning Star című lap megállapítja, hogy a tengeralattjáró árából fedez­hetnék egy 80 ezer lakosú vá­ros felépítésének költségét. A BUDAPESTI Városi Bíróság kémkedés vádjával Kalocsan Bélánét hét és fél" évi, bűn­társát, Giovannl Gambellát, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatóhelyettesét öt és fél évi szabadságvesztésre ítélte. FRANCIAORSZÁGBAN pénte­ken a CGT, a CFDT és az FGAAC szakszervezeti szövet­ség felhívására sztrájkba lép­tek a vasúti kalauzok. A vas­úti alkalmazottak elsősorban munkafeltételeik javítását kö­vetelik. GEORGE MEANY, az egysé­ges AFL—CIO szakszervezeti központ „mindenható" elnöke a szakszervezeti központ végre­hajtó tanácsának Miamiben megtartott ülésén hangoztatta, hogy támogatja Johnson elnök újramegválasztását. ZÁGRÁBBAN tegnap befejező­dött a Pugwash-értekezlet, me­lyen tíz európai ország 22 je­lentős tudósa és közéleti dolgo­zója vett részt. Az értekezleten az európai biztonság és együtt­működés megszilárdításáról és az atommentes övezetek létesí­téséről szóló Javaslatokat tár­gyalták meg. 1967 » II. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents