Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-21 / 52. szám, kedd

Vízgazdálkodásunk helyzete Három év alatt 14 ezer hektáros öntözőrendszer Szlovákiában A mojmírovcei (nyitrai járás) szövetkezet vezetősége az idei termelési-pénzügyi tervet állítja össze. (CTK — Bakula felvétele) Idézés hernyó ügyben A zárszámadó közgyűlést ünnepi vacsora követi. Pincérek szolgálják ki a kultúrház kecskelábas, hosszú asztalainál ülő szövetkezeti tagokat. Bodrogköz legtöbb szövetkezetében már szokás, hogy a vendéglátóipar szolgáltatja a megrendelt vacsorát. Kivétel a bor, mert ezt a szövetkezet saját hordójából csapolja... Lassan véget ér az ünnepi va csora, a hordók is megcsappannak. Balog Laci, a híres királyhelmeci prímás népi zenekara friss csárdásokkal csalogatja táncba az ünneplőket. A kiváló hangulatban a szövetkezet vezetőivel poharazgatás közben ts a termelés szakosításáról vitatkozunk. Váratlanul egy kéz nehezedik a vállamra. Hátrafordulok. Galambősz hajú ember nyújtja felém a kezét, és mosolyogva igy szól. — Az elvtárs nem ismer engem, ugye? ... Kulcsár János a nevem. Egyébként tizennégy esztendeje gondozom szövetke zetünk növendékállományát... — Azt is mondja meg János bácsi, hogy nem is akármilyen sikerrel! — szól közbe Parajos elvtárs, a szövetkezet elnöke. — Nem dicsekszem én édes fiam — legyint János bácsi. — A beszámolóban te magad szóltál erről... Az a fontos, hogy mindig becsületesen megkaptam, amiért megdolgoztam ... Ezzel az elvtárssal szeretnék beszélgetni — fordul. felém. — Én jól ismerem magát — folytatja. — Annak idején egy kicsit haragudtam magára .. Ma már csak mosolygok az egészen ... — Ugyan mit vétettem Kulcsár bácsi ellen, mondja csak el szaporán! — kérlelem. — Tudja, régen volt az, majd húsz esztendeje . . . Akkor alakult nálunk a szövetkezet. A földnélküliek és a kisebb gazdák már benne voltak... Én nem írtam alá ... Akkor még hitetlen „pogány" voltam. Meg is vert az isten... Az egyik reggelre a gyümölcsösöm minden fáját ellepte az „amerikai" hernyó. Pedig ellenőriztem a fákat, a családdal együtt megtisztítottam, másnapra csak tele volt hernyóval... Már alig volt ága a fának, úgy megkopasztottam, a hernyókat elégettem ... Nem segített semmi... János bácsi hörpint egyet po harából és folytatja. — Be is idéztek Helmecre a járási büntető bizottság elé .. Maga is ott ült a bizottságban, jól emlékszem, mit mondott tárgyalás közben: „Kulcsár bácsi, tudja-e, hogy a szövetkezeti tagok fáit nem kedveli a hernyó, csak a magángazdákét?" Nem hittem. Csak akkor értettem meg állításának jelentőségét, amikor hazamentem és meggyö zödtem arról, hogy a szövetkezeti tagok gyümölcsfáit virág koszorúzta, az enyémet pedig a hernyó pusztította... De nem sokáig ám!... Rövidesen eltakarodtak a hernyók a portámról . .. — Hát azt hogy csinálta Kulcsár bácsi? — Az én gyümölcsösömben is bebizonyosodott, hogy a hernyó valóban nem kedveli a szövet kezeti tagok fáit!... No, igyunk egyet a barátságunkra, mert igaza volt... KULIK GELLÉRT Az utóbbi három esztendőben Szlovákiában 14 ezer hektár területen készült el az öntözőberendezés. Csaknem befejeződött a munka Szomotor, Madunice, Vágsellye—Gúta térségében és a Perec patak (lévai járás) mentén. A nagy jelentőségű öntözőrendszerek építői már a kezdeti időszakban minden tőlük telhetőt megtettek. hogy a műszaki megoldás szempontból a lehető legkorszerűbb művet alknssák. Ez a dicséretes szándék azonban sok-sok buktatót átvészelt, s bár munka közben nagyon sok problémát megoldottak, a sok milliós építkezés ennek ellenére sem válhatott világszínvonalúvá. Szinte magától vetődik fel a kérdés — miért nem? Jelenlegi viszonyaink között talán kissé vonakodva adjuk meg a választ a kérdésre. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban ugyanis teljesen magától értetődő volt már évtizedekkel ezelőtt is, hogy a mezőgazdaságnak gépeket és eszközöket gyártó üzemek kifogástalan minőségű terméket készítettek partnereiknek. Nos, mi maradjunk a mi viszonyaink között, és csupán a vízgazdálkodáshoz szükséges berendezések minőségével foglalkozzunk. Bodrogközben, a szomotori öntözőrendszer építésének első szakaszában több ezer méter hosszú 150—400 milliméter átmérőjű azbesztbeton csövet raktak a földbe. De sajnos fel is kellett szedni őket, mert a víz továbbításához minimálisan szükséges 10—12 atmoszféranyomást sem bírtak el és megrepedtek. A nagy, csővezetékes öntözőrendszerek építése során nemcsak az azbesztbeton csövek minősége volt kifogásolható. A talaj feletti vízszállításhoz alkalmazott fémcsöveknek ugyan nem voltak olyan hibáik, mint az azbesztbeton csöveknek, ám a fogyatékosságoktól ezek sem mentesek. Legnagyobb használati hátrányuk, hogy nagyon súlyosak. A súlyukon kívül az is komoly hiba, hogy a felszíni csővezetékek összeszerelése nehéz munkával jár és sok időt vesz igénybe. Egy műszak alatt a legügyesebb dolgozó is aligha képes két hektárnál nagyobb területen összeszerelni a csöveket. Ha ugyan van a gazdaságnak két hektár területhez szükséges csöve. Az említett hátrányok mellett az is fontos körülmény, hogy a csövek drágák. A fogyatékosságok persze nem merülnek ki a csöveknél. Különösen a kezdeti időszakban a berendezések egyéb részei sem voltak tökéletesnek mondhatók. Ezekhez a hibákhoz esetenként még mások is hozzájárultak. Mint ahogy azt a felsőcsallóközi öntözőrendszer esetében is tapasztalhattuk. A nagy mű korábban megépített részét például azért nem használhatták ki teljes mértékben, mert az egyetlen vízforrásból, a Kis-Dunából a nagyfokú szennyeződés miatt nem öntözhettek. Különösen a bratislavai Dimitrov Vegyigyár, a račai DEPO és a pozsonypüspöki kórház szerepeltek a tettesek névsorában. Az előbbi kettő már megoldotta a szennyvíz elvezetését, illetve tisztításét, a kórház azonban csak ez év áprilisára ígéri, hogy a víztisztító állomást megépíti. Ezzel lehetővé válik, hogy a felsőcsallóközi öntözőrendszer első szakaszát 1967. júniusában teljes kapacitással adhassák át rendeltetésének. 2486 hektár föld szomját oltja majd, ez az öntözőrendszer a kavicsos altalajt! Felső-Csallóközben. A Vágsellye—Gúta térségében megépült Szlovákia egyik legnagyobb csővezetékes öntözőrendszere az első, amely minden különösebb kifogás nélkül esett át a tűzkeresztségen. Örömmel könyvelhetjük el, hogy a nélkülözhetetlen berendezéseket gyártó vállalatok időközben sokat javítottak termékeik minőségén. A vágsellye— gútai öntözőrendszer lényegébe már ennek köszönheti eredményességét. A perediek, a vágsellyeiek, deákiak stb. már számokkal is bizonyíthatják, hogy az öntözőrendszer költségei rövid időn belül megtérülnek. Bár az utóbbi években a vegetációs időszakban aránylag kedvező volt e vidék csapadékellátása. a nagy mű mégsem mutatkozott feleslegesnek. Éppen az utóbbi évek kedvező csapadékmennyisége következtében nem értékelhetjük véglegesen a 14 000 hektár teljes vízellátását biztosító vízrendszert. Annyi azonban bizonyos, hogy a mezőgazdaság szakosítása, a termelés intenzitásának és mennyiségének növelése terén előttünk álló feladatok megvalósítása szinte elképzelhetetlen nagy öntözőrendszerek építése nélkül. Vitathatjuk, elkerülhetetlen volt-e az építkezések időszakában az a sok buktató. Ezt vitathatjuk, az öntözőrendszerek építését azonban nem. Ezek létesítése mind az egyes mezőgazdasági üzemek, mind a népgazdaság szempontjából korkövetelmény. V. PETER, mérnök, az öntözéses Gazdálkodás Kísérleti Intézetének dolgozója PALFÓlDE „ . O o K0RTV£UÍ£$ KÍRÁHIHUMÍC SSS3 ELKésíVLT dísz. • simmúmEPíK = FÓCS/iTORNA Imm,

h elkészült r eh A FELSOCSALLÓKÖZI ÖNTÖZŐRENDSZER A SZOMOTORI ÖNTÖZŐRENDSZER (J umi.owk 1 A kozmikus program lépésről lépésre valósul meg. Minden egyes szakasza tucatnyi bonyolult problémát vet fel, melyek megoldásához egy egész ország erőfeszítése szükséges. Ez is az oka annak, hogy a szovjet űrpilóták kiváló teljesítményei egyszersmind az egész Szovjetunió tudományára és technikai fejlettségére is jellemzőek. Az ismert és ünnepelt űrpilóták mellett és mögött ott találjuk az egyelőre ismeretlen nevű kísérleti, berepülő pilótákat, akik a maguk helytállásával, munkájával a tényleges repüléseket lehetővé tették. Természetesen hasonló a helyzet az Egyesült Államokban is. D. Pipko riportja, amelyet a Na.' kai Zsizny folyóiratból veszünk át, a berepülő űrpilóták tevékenységébe enged bepillantást. A nulladik űrhajós Az űrruha első pillanottól kezdve jól simul a testéhez: mind a három rétege lágyan, ráncok nélkül borította az űrpilóta testét. A nyak körüli zsinórzat is tömörítve zárt. Az űrrepülő sisak is kifogástalanul illeszkedett az űrrepülő ruha nyakához. Minden, a csizma, a kesztyű is rendben volt. Szergej — mert csak ennyit ismerünk a nevéből, kérdően emelte fel tekintetét: — Induljunk? — Induljunk ... És elindultak. Hatalmas állványzat, és mögötte a Vosztok jól ismert körvonala. A beszállónyílás nyitvo várta az űrpilótát. Felkapaszkodott, és gyakorlott mozdulattal belépett az űrkabinba, majd egy kissé fészkelődve elfoglalta helyét az ülésen. Izmait meglazítva kereste azt a pontot, azt a célszerű helyzetet, amelyet már az előkészületek hosszú hónapjai alatt is oly sokszor megtalált. Majd kezét felemelve jelt adott társainak: folytassák a munkát. Tompa dörrenéssel illesztették be a hatalmas zárófedelet az űrhajó nyílásának hornyaiba, és a fülke egyszerre elsötétedett s elcsendesedett. Az űrkabin menynyezete enyhe fényben csillogott. A tv-kamerák tekintetüket az űrpilótára szegezték. Az űrkabin ablakfedelei ezüstösen csillogtak. A műszerfalon elhelyezett glóbuszon Földünk körvonalai rajzolódtak ki. Halotti csend . . Mindaz, amit ez az ember tett, később az ember első űrrepüléséről beszámoló szűkszavú jelentésben így került kifejezésre: „Az űrhajó szerkezete lehetővé teszi, hogy akkor is, ha a fékezőrakéta-rendszer meghibásodna, a Földre visszatérjen a légkörben való természetes fékeződés nyomán. Az űrhajóban levő élelmiszer, víz, regeneráló anyagok készlete, valamint az áramforrás tíznapos repüléshez elegendő . . " Ma e sorokon minden különösebb meglepődés nélkül átfutunk. Akkor azonban mindennek különleges jelentősége volt. Vajon hittek-e a sikeres űrrepülésben mindazok, okik előkészítették az első kozmikus startot? Feltétlenül! De e hit mellett ott-találjuk a tudósok és a mérnökök aggódását is. A műszaki eszközök mindig csak eszközök maradnak; még akkor is azok, ha a legtökéletesebbek. Nem szabad semmiféle hibának előfordulnia oz elektronikus áramkörök bonyolult rendszerében, az automatikák belsejében és a különféle mechanizmusokban, de sajnos a hibának mégis van — bármilyen kicsiny *valószínűsége. És ha a hiba bekövetkezik, akkor a tervezett, rövid ideig tartó út igen hosszúvá válhat. Ez pedig annyit jelent, hogy az űrhajó kabinjában levő pilótának kellő akarattal, erővel, kitartással és szívóssággal kell rendelkeznie, hogy a repülés hosszú óráit, esetleg napjait kibírja. Vajon megvan-e az embernek ehhez oz ereje? Ma, amikor óriási távolságokat tettünk meg az első Vosztoktól csak Leonov űrsétájáig is, igen sok dolog nyilvánvalóvá és érthetővé vált. Am 1961. április 12-e előtt szinte végét sem lehetett látni a kérdéseknek és a kétkedéseknek. Mindezeket a kérdéseket azelőtt kellett megválaszolni, mielőtt az embert felküldtek volna a világűrbe. Aligha kell hangsúlyoznunk, hogy mennyi munkát, mennyi tehetséget, ötletet fektettek a biológusok és az orvosok az űrhajózás első szabályainak és határainak megállapításába, és hogyan állították össze az első kiképzési programokat, miként szabták meg az űrhajók, a felszerelés, a biztonsági eszközök iránti követelményeket. Azt mondhatnánk, hogy szinte a felfedezések hatalmas piramisát kellett előbb megépíteni ahhoz, hogy e piramis csúcsáról az első Vosztok felröppenhessen. S e pinamis csúcsát az utolsó ellenőrző kísérlet jelentette. Ebben pedig Szergej játszotta a főszerepet ... Ma már ő is alig emlékszik vissza arra, hogy az űrrepülő sisakot felnyitva hogyan nézett körül a kabinban, mint ellenőrizte gépiesen a műszerek jelzéseit, nézte meg az óráját: a mutatók pedig arról tanúskodtak, hogy a kísérlet visszavonhatatlanul megkezdődött. És akkor gondolatban felsorolhatta mindazt, amit nem várhatott: a túlterhelésből eredő összeroppantó súlyt, a kellemetlen rezgéseket, majd a súlytalanság könnyűségét. Viszont arra is gondolhatott, hogy minden egyéb körülmény pontosan olyan lesz, mint a tényleges űrrepülésben: o mesterséges klíma a kabinban, a tubusokból való étkezés, a hajtóművek bőgése az induláskor és a repülés hideg csendje, a rövid rádió-összeköttetések, az egyedüllét és a feje fölé boruló kabintető. Ez a szokatlan földi űrrepülés több mint tíz napon ót tartott, több mint tíz napot töltött Szergej a Vosztok kabinjában, mielőtt Jurij Gagarin útnak indult volna. Nehéz próba volt ez, amelynek szavakkal le sem írható a súlyossága. Ma Szergejt csupán a mellén csillogó Vörös Csillag érdemrend emlékezteti erre, no meg az, hogy bajtársai tréfásan „nulladik űrhajós"-nak nevezik őt, és az az örömteli tudat, hogy amikor a kísérlet befejeződött, az orvosok és a biológusok egyhangú döntést hoztak: az ember élettani és lélektani tartalékai elegendőek, az út nyitva áll a kozmosz felé. (Folytatjuk) 1967. II. 21.