Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-21 / 52. szám, kedd

A titokzatos zsinór A zsinór felhasználásának sokféle lehetőségéről eddig is voltak némi elképzeléseim. Tudom például, hogy zsinó­ron szárítják a ruhát, ebből kötik a hálót, ezt használják a horgászok, halászok, de al­kalmas férfi és női alsóne­mű rögzítésére is, sőt egy jól megválasztott zsinórnak az életunt ember is hasznát veheti... Gyakorlati értékéből az a tény sem von le semmit, hogy a klasszikus kóczsinórt az utóbbi időben lassan fel­váltotta a papír és a mű­fonál. A felsorolt (sőt sokkal több!/ tény ismeretében fe­lette meglepett az a levél, amelyben Krastenics László szakolcai olvasó újabb adattal gazdagította a kü­lönben nem nagy jelentő­ségű zsinórral kapcsolatos ismereteimet. Ö ugyanis — bármennyire furcsa — a nagymegyeri vendéglőben vásárolt kifliben is zsinórt fedezett fel. Bevallom őszintén, ez a felfedezés nagy talány szá­momra. Ugyanis hallottam már cipóba sütött tallérok­ról, titkos üzenetekről, sót rabnak küldött ráspolyról, ám olvasónk esete egészen más .. Nem segít a fejtörés, a hosszas találgatás A pék munka technológiájához nem sokat értek. Csupán azt tudom, hogy a kenyér­sütés nagyanyámnál ünnep­számba ment. Legelső műve­letként megszitálta a lisztet. Ogy hiszem, ez a módszer, ha régi keletű is, a nagy­üzemi keretek között sem veszthette érvényét. Nehezen feltételezhető hát, hogy egy pék, a szakmájára büszke mester szitálás nélkül látna a keveréshez és dagasztás­hoz. Annál is inkább, mivel a liszt szitálása nem any­nyira technológiai követel­mény, mint szigorú egész­ségügyi előírás! Hogyan kerülhetett hát zsinór a kiflibe? Ogy nyúlt el benne hosszában, mintha csak a tengelyét képezné ... mintha gondosan odahelyez­ték volna ... Minden további fáradozás meddő, a rejtélyt se pa­naszttevő olvasónk, se mi nem tudjuk megoldani, de hirtelen támadt egy ötle­tem ... A pékség bizonyára szo­cialista vállalat. Tudvalevő dolog, hogy a pontos nyil­vántartás jellegéből adódó alapvető és nagyon szigorú követelmény. Éppen ez az! Leltározásnál abban a bizo­nyos kifliben talált zsák­zsinór egész biztosan hiá­nyozni fog nekik ... Ha pedig a pékség, sőt az illetékes szervek se jönné­nek a szóban forgó zsinór nyomára, már most elárul­hatom: nálam, szerkesztősé­gi íróasztalom fiókjában a kifli is, a belésütött zsinór is megtalálható. Örömömre szolgálna, ha a pékség főnökének — az el­lenőrzési szervek jelenlété­ben — személyesen adhat­nám át olvasónk legszívé­lyesebb üdvözletével együtt. Boldog leszek, mert sza­kolcai olvasónk önzetlen együttműködésével legalább valamit sikerül megmente­nünk a közös vagyonból... ZSILKA LÁSZLÓ A cím elég romantikuson hangzik. Az igaz történet, amelyet el szeretnék mondani, viszont a reális élet nem mindennapi esemé­nyét akarja megörökíteni. A második világháború minden emberi értéket elsöprő forgatagában, az embertelenség áradatában min­dig akadtak olyanok — és nem kevesen — akik nem tagadták meg magukat. Ezek az emberek itt élnek még közöttünk, Gyakran ta­lálkozunk velük, látjuk őket. Amikor elmegyünk mellettük, nem is tudatosítjuk már, hogy ők is azok közé tartoznak, akik megőrizték számunkra a jobb jövőben, az emberben való hitet . .. •Jranciaorszég délnyugati • részén fekvő Agde nevű kisváros 1940 borús tavaszán furcsa idegeneket látott vendé­gül a katalán menekültek szá­mára épített barakktáborban. A csehszlovák katonaság hadi­szállása volt itt. Ide, Európa nyugati csücskébe, ahová még a barna fekély nem jutott el, igyekeztek Csehszlovákia harc­ra vágyó fiai, és újságot kértek. Elhozta ne­kik a Ruszkij Patriótot, ame­lyet a földalatti mozgalom adott kl számukra. Maxim — így nevezte magát a legbátrabb közülük — végül arra kérte, hogy szerezzen nekik civil ru­hát, mert meg akarnak szök­ni... „Nem nagvon mertem ilyen dolgokkal az üzemi illegális bi­hogy szembe­szálljanak a fa­siszta áradattal. Ide jöttek azok is, akiket a hú­szas és harmin­cas években a munkanélküliség kiűzött hazá­jukból és Franciaországban ke­resték meg kenyerüket. Ezek között rukkolt be BALÁZS GAS­PÁR asmeres-i géplakatos is. Jól tudta hol a helye, hiszen a CGT, francia forradalmi szak­szervezet öntudatos tisztség­viselője volt. A nácik megtá­madták Franciaországot, s a harcnak előbb lett vége, mi­előtt istenigazában megkez­dődhetett volna. Mint a többi franciaországi, Balázs is lesze­relt. Azt mondták, hogy várni kell. De Balázs nem akart várni... Munkahelyén bekap­csolódott a földalatti kommu­nista szervezetbe. Pártsajtót terjesztett, kisebb-nagyobb sza­botázs-akciókban vett részt, később a partizánmozgalmat is támogatta. Amikor forró lett lába alatt a talaj, másutt kere­sett állást. így 1943 őszén a Pá­rizs környéki Genevilliersben egy villanygyárban kötött ki, ahol az illegális üzemi párt­vezetőség tagja lett. Az üzem­ben orosz hadifoglyok is dol­goztak. Megfigyelte, hogy min­den héten fürödni viszik őket. Balázs javítóládikóját vállára véve éppen ebben az időben a zuhanyok felé tartott. A náci őr megállította, de amikor tag­lejtéssel megértette vele, hogy javítani megy, átengedte a fran­cia karbantartót, aki nyilván­valóan sem németül, sem szláv nyelven nem beszélt. Nem volt nehéz beszédbe ele­gyedni az oroszokkal. Megér­tették a szlovák szót, a kenye­ret, meg a cigarettát. Később, amikor egyre gyakrabban talál­koztak, őszintébben beszéltek SZÖKTETÉS zottságban előállni, mert nem­csak az én biztonságomat, ha­nem az ő fejüket is kockáztat­tam volna — kezdi elbeszélését Balázs Gáspár. — Szerencsém­re az argenteuili hídnál utam­ba akadt régi jó barátom, Cu­pák elvtárs, aki az illegális kommunista központi bizottság aktív dolgozója volt és a Nem­zetközi Szakszervezeti Központ­ban a csehszlovák szekciót kép­viselte. (Nem titok, hogy ő is Balázs Gáspár ma már nyugdí­jai, Bratislavában él. itt él Bratislavában, nem ré­gen kapta meg a Munkaérdem­rendet köztársaságunk elnöké­től.) Személyi iratokat ugyan szerzett, de a ruhákkal baj volt. Azt magamnak kellett va­lahonnan előkeríteni. Végül ez is sikerült... |# ivezetni a fogolytáborból négy szovjet hadifoglyot — elhihetik — nem gyerekjá­ték. Sokat töprengtem, gondol­koztam. Féltem is eleinte. Csa­ládos ember vagyok, magam előtt láttam az asszonyt, kislá­nyomat, kisfiamat... De nem csaphattam be az orosz foglyo­kat sem. Nem csalódhatnak a nemzetközi szolidaritásban ... Végül elszántam magam és legközelebbi találkozásunk al­kalmával megmondtam Maxim­nak, hogy megvannak az iratok és a ruhák. Megbeszéltük, hogy a fakerítésnél meglazítanak egy deszkát és itt átdugjuk a ruhá­kat. Az éjszaka jól aludtam. Ko­ra reggel elmentem megint a fogolytáborhoz és vártam a megbeszélt jelre. Az oroszok azonban tagadó jelet adtak. Mi lehet? Várni kell. Az egyezség három napra szólt. Így hát dol­ga végezetlen mentem munka­helyemre. Másnap éjszaka az angolok bombázták a közeli gyárakat. A tábor körül nagy volt a sürgés-forgás. Ez alkal­mas időpont volt. Meg is láttam már messziről a megbeszélt je­let. Gyerünk háti Elindultam a kapu felé, ahol éppen őrség­váltás volt. A munkások igye­keztek befelé, kifelé, álmos, fáradt emberek siettek. Hamar észrevettem ezek között Maxi­mot és társait. Csak a szemek beszéltek. Gyertek utánunk! — intettem. És jöttek. Ez a pár perc mintha órákig tartott vol­na. Nem voltam egyedül én sem. Elhívtam Brzlca kertész barátomat, hogy fedezze a visz­szavonulást. Igyekezetünket si­ker koronázta. Mindannyian az én egyszobás lakásomon jöt­tünk össze. Megpihentek a ven­dégek, és aztán kettőt közülük elvezettem a Rue D'Aligre 20 szám alá, ahol Dzián barátom lakott. A másik kettőt Cupák elvtárs a partizánokhoz vezette. A párizsi felkelés alatt azok, akik a fővárosban maradtak, velem együtt kivették részüket a harcokból. A háború után Maxim és elv­társai eljöttek hozzám elbú­csúzni. Maxim nekem ajándé­kozta fényképét. Legszebb em­lékeim között őrzöm..." — fejezi be elbeszélését Balázs Gáspár. — * — A háború után a volt hadi­** foglyok írásban is meg­köszönték Balázsnak és társai­nak önfeláldozó tettét. Maxi­movics, Makarov és Sliecsnikov szovjet polgárok a mai napig ls hálásak azért, amit értük fran­cia földön a csehszlovák elv­társak tettek. SlK ISTVÁN Terjeszkednek Bratislava peremvárosai A brat slava Magasépítő Vál­lalat kollektívája nemrég gyű­lést tartott az új irányítási rendszer idei feladatainak meg­vitatására. A Magasépítő Vállalat mun­kaközössége megállapította, hogy a dolgozók derekasan teljesítették a tavalyi tervfel­adatokat. Bratislavában és kör­nyékén egyebeken kivül 2710 iakásegységet építettek. Ugyanakkor megelégedéssel megállapították, hogy az irá­nyítás tökéletesített rendszere érvényesítésének első éve ked­vezően megnyilvánult a brati­slavai építési dolgozók anyagi érdekeltségében is. Az ünnepek előtt a vállalat részesedések fejében nem kevesebb, mint két és fél millió koronát fize­tett ki az elért eredményekért, amiből átlag 450 korona esett minden egyes dolgozóra. Idén még a tavalyinál is igé­nyesebb feladatok megoldása vár a mintegy 6000 főnyi mun­kaközösségre. Termelőképessé­gének körülbelül 50 százaléka az új Ružinov-negyed, neveze­tesen a Pošeň és Trávniky ne­vű lakótelepek építésére össz­pontosul. A Magasépítő Válla­lat összesen 25 épülettömböt vesz munkába, a költségelő­irányzat szerint 450 millió ko­rona ráfordítással. Megkezdi 2858 lakásegység építését, és hozzávetőleg 2650 lakás építé­sét fejezi be. Az említett Pošeň és Trávniky nevű lakótelepeken kívül Petržalkán is sor kerül építkezésekre. A megkezdett akciók keretében meg kell em­lítenünk a károlyfalvi Rovnice telepet, ahol 3338 lakásegység készül, a Trávniky III. építő­szakaszát, továbbá a ružinovi poliklinikát, a pošeňi elektro­technikai ipariskolát, a politi­kai-gazdaságtani főiskola szárnyépületét, a Szlovák Nem­zeti Tanács tudományos kísér­leti intézeteit a Krammer dűlő­ben, valamint a Pasienky nevű' telepen létesítendő uszodát. Ezenfelül a vállalat megkez­di idén két általános -;lt­séget nyújtó iskola, öt bölcső­de, 3 óvoda és további köz­hasznú létesítmények építését. A Magasépítő Vállalatnak idén tervbe vett építkezései kö­zé tartozik az ivánkai mezőgaz­dasági iskola, a posta szakta­nodája Krasňany-ban, a halott­hamvasztó, az autószervíz a Bajkál utcán, a Nemzetközi Nő­nap Üzemek újjáépítésének II. szakasza és egyebek. Végül pe­dig idén befejezik a To 68 tí­pusú panelházak gyártását. IVAN POHOVE] Akinek megmentették az életét... EGY KÓRHÁZ falai között sok bánatot, de ugyanakkor sok örömet is rejteget. A legszebb örömök közé tartozik egy új élet érkezése. A kismamák csíkos köpenyben sétálgatnak a dunaszerdahelyi kórház fo­lyosóin. Még szülés előtt van­nak. Amikor fájdalmuk csilla­podik, egy-egy pillanatra a jö­vevényt vélik látni, jövőjét ter­vezgetik. Ott van köztük Gróf Piroska is. Leül a padra, kezét ölébe ejti, még nem sejti, mi vár rá. A magzat mozog, az anyuka elmosolyodik. „Ne nyugtalankodj, te kicsi. Hiszen ismerősök vagyunk itt. Amikor tudomást szereztem lé­tedről, ide jöttünk hat hétre, mert már akkor is csintalan­kodtál. Nehezen hordtalak. No de sebai. Most már minden Növelik a termelést A Bardejovi Sportszergyártó Kisipari Szövetkezet termékei iránt egyre nagyobb az érdeklő­dés mind a hazai, mind a kül­földi piacon. A szövetkezet ter­melőmunkájának értéke tavaly meghaladta a 24 millió koronát. Futballcipőből 13 ezer, hegymá­szóbakancsból 12 ezer párat és több mint 25 ezer különféle lab­dát gyártott. Ez évi termelési terve csaknem 20 százalékkal növekedett. A szövetkezet ólom­kristály készítésével, üvegcsi­szolással is foglalkozik. Tavaly megkezdték a csiszolórészleg műhelyeinek bővítését, ahol 150 szakembert alkalmaznak. tä A boldog anyuka — Gróf Pi­roska rendbe jön. önálló életet kez­desz. Én is megszabadulok a tehertől. Mert bizony nem volt könnyű mindennap autóbusz­szal bejárni Nádasdról, aztán a mosodában állva vasalni a hó­fehér ruhát. Negyvenfokos me­legben alig bírtunk lélegzeni a nagy gőztől... No, no, várj még egy csöppet..." Az asszony homlokáról kö­vér izzadságcseppek gördülnek alá. — Nővérke ... — Igen anyuka, máris me­gyünk. Szülés. Természetes folyamat. Orvos, bába, nővér, néhány perc és a kis Gyurika felsír. Fejlett baba, három harminc a súlya. Elviszik. Grófnét is ágy­ba fektetik. Pihenjen. Jólesik az ilyenkor. De a vérzés nem szű­nik, sőt az asszony egyre erőt­lenebb, egyre sápadtabb. — Talán valami visszama­radt, hamar ... AZ ORVOSOK bemosakszanak az operációhoz. A műtét azon­ban nem igazolja a feltevést, a vérzés nem szűnik. Jön a főorvos, megnézi a pá­cienst, kérdezősködik... Piroska agyán átfut a gon­dolat: — Doktor úr, hét évvel ez­előtt, amikor a fogamat húz­ták, akkor sem állt el a vérzés, varrtak. Nincs ez összefüggés­ben? — Miért nem mondta előbb? — Eszembe sem jutott, el ls feleitettem. Hát persze, baj van a vér­alvadással, a vérlemezkékkel. Vérátömlesztésre van szükség. A nulla Rh pozitív vércsoport­ból csak egy adag áll rendel­kezésre. Ezt a beteg azonnal megkapja. — Kevés, kevés, mit te­gyünk? — töpreng dr. Regőczi Éppen ekkor érkezik dr. Zo­beková, a szolpálatos orvos. — Ml újság? Itt vagyok, haza lehet menni. — Haza, haza, hogy mehetek, mikor annak a szerencsétlen Grófnénak vérre van szüksége különben meghal. — Milyen a vércsoportja? — Nulla Rh pozitív. — Az enyém is. Dr. Zobeková, szó nélkül, még kabátban átmegy a laborató­riumba. Hamarosan hozza az életet mentő vörös folyadékot. A BETEG transfúziót kap és háromezer korona értékű or­vosságot — megmentették. Itt be is fejezhetném a történetet, ha... Másnap megérkezik a férj, tudomást szerez az események­ről. Szeme a könnytől különö­sen csillog. Meghatódottságá­ban nem jut szóhoz. Az ő Piroskája él. Piroska, is, Gyurika is. Mindezt annak a másfél liter vérnek köszön­heti, amit semmi mással nem lehet helyettesíteni. Egy ember­nek, aki tétovázás nélkül ment és szolgálatba lépése előtt em­berségéről tett tanúbizonysá­got. Dr. Zobekovának, aki any­nyira szerény, hogy még a kö­szönetet is pirulva fogadja. — Kötelességem volt... Kötelesség? Minden bizony­Az életmentő - dr. Zobeková nyal nem az. Vagy mégis? Em­beri kötelesség... Másnap Gróf György ismét ott van a kórházban. De nem egyedül, négy barátját hozza magával. — Doktor úr, vért szeretnénk adni. Vért. Ez a rövidke kis szó ezekben a napokban különös ér­telmet nyert. Vért adni, — éle­tet menteni. Mindegy hogy kiét... Valakiét, aki az ő vé­rük nélkül meghalna ... — Máskor ls eljövünk, a tár­saimmal együtt. A KISMAMÁK csíkos köpeny­ben sétálgatnak a kórház fo­lyosóján. Szülés előtt vannak még. Ki tudja mi vár rájuk? Hiszen Piroska sem sejtette ... Most már mosolyog, a kisfia kö­vérségét dicséri és dr. Zobe­ková nevét emlegeti, egy nevet, amely számára fogalommá vált... OZORAI KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents