Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-18 / 49. szám, szombat

Koszigin látogatása jót tett Wilson népszerűségének A Daily Telegraph által közzé­tett legírissebb Gallup-közvéle­ménykutatás szerint az angol Munkáspárt népszerűsége a ja­nuári 45,5 százalékról 48,5 szá­zalékra emelkedett, ugyanakkor igen számottevően gyarapodott a Liberális Párttal rokonszenve­zők tábora (a liberálisok az utóbbi időben egyre radikáli­sabb baloldali politikát foly­tatnak). A felmérés szerint a Munkáspárt — ha most tartanának választásokat — 11,5 százalékkal több szavazatot kap­na, mint a konzervatívok. Ez az arány jobb a Munkáspárt szá­mára, mint a legutóbbi általá­nos választások eredménye, mert akkor a két párt közötti „hézag" mindössze 7,5 száza­lék volt. Az eltolódás egyik oka lon­doni megfigyelők szerint az, hogy a Konzervatív Párt pasz­szivitása és a tory-központon belüli személyi marakodás kiáb­rándította a konzervatív szava­zók széles rétegeit. Leglényege­sebb oka azonban Wilson és Ko­szigin legutóbbi tárgyalásainak rendkívüli szívélyességében ke­resendő, a közvélemény ugyan­is azt olvasta ki a Koszigiif-lá­SUGÁR ANDRÁS^ LONDONI TÁVIRATA"^. togatás eseményeiből, hogy a munkáspárti vezetőség hajla­mosnak mutatkozik a szovjet— angol együttműködés helyreál­lítására, ami vitathatatlanul sok­kal népszerűbb külpolitikai irányzat a szigetországban, mint az Amerika-barátság vagy a nyugatnémet revansistákkal való gazdasági és katonai ösz­szefonódás. « A Gallupki­mutatás egyéb szakaszaiból ki­derül, hogy Edward Heath, a tory-párt vezére a népszerűtlen­ség újabb mélypontjára süllyedt: a megkérdezetteknek mindösz­sze 24 százaléka tartja Heath-t megfelelő pártvezérnek, szem­ben a januári 29 százalékkal. Ez a nagyfokú zuhanás példa nélkül áll a Konzervatív Párt történetében. Wilson miniszter­elnök tevékenységével a meg­kérdezettek 57 százaléka elége­dett, míg januárban mindössze 51 százalék nyilatkozott mel­lette. Jellemző azonban, hogy a további kérdésekből kiderül: míg 51 százalék tartja Wilsont „mar­káns, erőteljes személyiségnek", mindössze 29 százalék nevezi „megbízhatónak" ... 18. (Folytatás az 1. oldalról) lások megkezdését követeli. A Johnson által követelt „katonai ellenszolgáltatás" nem a leg­reálisabb út az ellenfelek közti előzetes tárgyalások megkezdé­séhez. Igazi ellenszolgáltatást csak úgy lehetne elérni, ha az amerikaiak beszüntetnék a har­ci cselekményeket nemcsak a VDK légiterében, hanem Dél­Vietnamban is mégpedig a le­vegőben, a szárazföldön és a vízen egyaránt. Az amerikai publicista emlékeztet Koszigin szovjet miniszterelnök ezzel kapcsolatos londoni kijelenté­seire, hogy a légitámadások be­szüntetése nélkül nem lehet a tárgyalóasztalhoz ülni. Saigon — Dél Vietnam terü­letén az elmúlt 24 órában el­keseredett harcok folytak, amelyek során az amerikaiak súlyos veszteségeket szenved­tek. A szabadságharcosok 13 amerikai helikoptert megsem­misítettek. A Mekong deltájá­ban tízórás harc folyt. Az amerikai légierő csütörtö­kön hét ízben intézett támadást Dél-Vietnam különböző tarto­mányai ellen. A támadások cél­pontja Hue és a vasháromszög környéke volt. ANGOL—VIETNAMI ESZMECSERE A Guardian jelentése szerint angol munkáspárti képviselők Márciusban dől el Sukarno sorsa Összetűzések Közép-Jáván Djakarta (CTK) — Március 7-ike és 11-ike között ül össze az indonéz népi tanácskozó gyűlés plenáris ülése, hogy döntsön Sukarno elnök sorsáról. Ezt a hírt a tanácskozó gyűlés irodája csütörtökön közölte. A parlament megtárgyalja a február 9-i határozatot, amely többek között követeli, hogy Su­karnót fosszák meg hivatalától és új, ideiglenes elnököt nevez­zenek ki az 1968. évi általános választásokig. Ezzel egyidejűleg összeülne a bíróság, amely Su­karno elnök felett Ítélkezne. Djakartából érkező hírek sze­rint Közép-Jáva városainak ut­cáin tegnap heves harcok tör­tek ki Sukarno hívei és ellenfe­lei között. A legélesebb összetű­zésekre Magelangban és Solo­ban került sor, ahol az elnök híveinek még igen erős pozí­cióik vannak nemcsak a la­kosság, hanem a katonai helyőr­ségek körében is. Az indonéz hadsereg tegnap Djakartában letartóztatta Indo­nézia Kommunista Pártjának több, még szabadlábon levő tag­ját. A letartóztatottak között van a betiltott kommunista párt néhány funkcionáriusa ís. néhány sorban Űgabb lépés a vietnami háború kiszélesítése felé és a VDK párizsi külképvisele­tének tagjai az elmúlt napok­ban eszmecserét folytattak a vietnami konfliktusról. Az an­gol és vietnami képviselők megbeszélése azt a széles körű tájékozódási eszmecserét szol­gálja, amely napjainkban a vietnami háború békés rende­zésének lehetőségét vizsgálja. A lap megemlíti, hogy a VDK párizsi külképviseletének veze­tője ismét leszögezte: a béke­tárgyalásokhoz vezető út egye­düli feltétele: az amerikaiak azonnal és feltétel nélkül szün­tessék be a demokratikus Viet­nam bombázását. §t S z a t o letí a japán miniszterelnök Tokió (CTK) — A japán par­lament Fiszaku Szatot, a Japán Liberális Demokrata Párt elnö­két tegnap ismét miniszterel­nökké választotta. Szatóra csak a Liberális Demokrata Párt képviselői szavaztak, míg az el­lenzéki pártok képviselői, akik saját jelöltet állítottak, ellene szavaztak. Szato 470 szavazatból 279-et kapott. Legnagyobb ellenfele Kózó Szaszaki, az ellenzéki Szocialista Párt elnöke volt, akire 131 képviselő szavazott. A választás után Szato beje­lentette, hogy nem változtatja meg az eddigi kormány össze­tételét. A kormány, amely szer­dán formálisan lemondott, teg­nap este újra letette az esküt. KÜLFÖLDI UTAZÁSOK LÁTO­GATÁSOK: ® Tito jugoszláv elnök teg­nap befejezte ötnapos hivatalos ausztriai látogatását. Űtban ha­zafelé megszakította útját Grazban, ahol megtekintette a Simmering—Graz—Pauker gépipari üzemet. • A Francia Kommunista Párt küldöttsége Raymond Guiot-nak a párt politikai bi­zottsága tagjának vezetésével tegnap Belgrádból hazautazott Párizsba. A francia kommunis­ták tárgyalást folytattak a JKSZ képviselőivei!. ALEKSZEJ KOSZIGIN a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke tegnap a Kremlben fogadta Olivier Wormser fran­cia nagykövetet, akivel a fon­tosabb nemzetközi problémák­ról és az európai helyzetről tárgyalt. A SZOVJETUNIÓBAN mint­egy 400 magasabb pártfunkcio­nárius — a szövetségi köztár­saságok központi párttitkárai, az SZKP iparvidéki, kerületi és területi bizottságainak titkárai és több újságíró — februártól júliusig egyhónapos Iskolázáson vesz részt Moszkvában. A tan­folyamon az alapvető ipari problémáknak az új Irányítási rendszer szerint való megoldá­sával foglalkoznak. SZOVJET kulturális küldött­ség tárgyal Londonban a szov­jet—angol kulturális csere­egyezményről. Enneik értelmé­ben a szovjet és az angol or­vosok közösen vizsgálják majd a rák, a szívbetegségek és más súlyos megbetegedések okát. PLOVDIV bolgár ipari köz­pontban február 16-án meg­kezdték a Bulgarrenault üzem építését. A főleg francia és olasz berendezéssel felszerelt autógyár évente tízezer gépko­csit gyárt majd. RÓBERT KENNEDY amerikai szenátor a New York Post című lapna'k adott csütörtöki nyilat­kozatában kijelentette: „1968­ban semmilyen körülmények között nem szándékszom jelöl­tetni magam az USA elnöki vagy alelnöki tisztségébe." GENFBEN csütörtökön két­órás tárgyaláson vett részt Alekszej Roscsin, a tizennyolc­hatalmi leszerelési bizottság ülésén részt vevő szovjet kül­döttség vezetője és'.Villiam Fos­ter, az amerikai küldöttség ve­zetője. A JUGOSZLÁV Szövetségi Szkupscsina Tanácsa tegnap megkezdte az 1963-ban elfoga­dott alkotmánymódosító vál­toztatások megtárgyalását. A benyújtott javaslat szerint bő­víteni kell a hatáskörét, e ka­marának, amely biztosítja Ju­goszlávia nemzeteinek egyenjo­gúságát. EPIFANIO LA PORTA kommu­nista képviselő a szicíliai par­lament csütörtöki ülésén azzal vádolta a szicíliai regionális kormányt, hogy nem támogatja kellőképpen a helyi ipart. A kommnunista és keresztény­demokrata képviselők közötti szócsata következtében a par­lament ülését elhalasztották. A moszkvai Technológiai Intézet kísérleti osztályának dol­gozói gyűlésükön elítélték a kínai provokációkat. (CTK — TASZSZ Telefoto) Súlyos összecsapások Tibetben Oj irányelvek a Szintyiang tartományban Peking (CTK) — A kínai fő­városban megjelent falragaszok szerint Tibetben súlyos össze­csapásokra került sor Mao el­nök hívei és ellenfelei között. A helyzet .súlyosságára vall, hogy a hadsereg is közbelépett. Tibet fővárosa állítólag el van zárva a többi tartománytól. A pekingi repülésügyi intézet „vörösgárdistái" Csang Kuo-hut, a tibeti tartományi pártbizott­ság első titkárát és helyőrségé­nek parancsnokát tekintik a Mao-ellenes erők fő képviselő­jének. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága, az Állam­tanács és a párt Központi Bi­zottsága mellett működő kato­nai bizottság új irányelveket adott ki a Hszincsiangban le­vő katonai parancsnokság szá­mára. A határozat többek kö­zött elmondja, hogy a Hszin­csiangban tartózkodó katonai termelő- és építő alakulat a fegyveres erőkhöz tartozik, amely a revizionizmus és im­perializmus elleni front élvona­lában halad. Ezért különleges határozatok vonatkoznak rájuk a „kulturális forradalom" idő­szakában. így például a helyi polgári szervezetek nem avat­kozhatnak be ügyeikbe, és kü­lönbizottság irányítja a „kul­turális forradalmat". A központi kínai lapok az utóbbi időben egyre többet fog­lalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a jelenlegi „hatalomátvé­tel" időszakában mind több fi­gyelmet kell szentelni a káde­reknek. Számos „új szervezet" tevékenysége megbénult, mivel a „forradalmi lázadók" egysze­rűen elűzték a vezető dolgozó­kat és helyükre képzetlen, szaktudással nem rendelkező személyek kerültek. Mint az Új­Kína hírügynökség jelenti, Van Ll, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának új pro­pagandafőnöke ezzel indokolta, hogy San-Tung tartományban nem sikerült a „hatalomátvé­tel": Elmondotta, hogy a veze­tő káderek felien túlzott balol­dali politikát folytattak és le­váltották őket. Szerinte a je­lenlegi mozgalomban anarchis­ta irányzatok kerekednek felül, amelyek harcot hirdetnek min­den vezető dolgozó ellen és le­váltásukat sürgetik. E gondola­tok fő zászlóvivői, a „baloldali elhajlók" lényegében a közép­iskolások voltak, akik vala­mennyi „hatalomátvételi akció" során vezető szerepet játszot­tak. Vang Li szavai szerint ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a diákoknak el kell hagyniuk a központi intéz­ményeket és lapokat. A Bolgár Távirati Iroda jelen­tése szerint ezek a középiskolá­sok most zavargásokat készíte­nek elő, mert nem akarnak visszatérni az iskolákba. Szá­mos tartományban megtagadják a parancsot, és újabb falraga­szokat tűznek ki az utcákon, és szembeszállnak a helyi párt­szervezetekkel is. Az AÁSZ-értekezlet a latin-amerikai közös piacról tárgyal Aki A-t mond, az B, C, D-t is monu .. (M. Kopŕiva rajza) Buenos Aires (CTK) — Az Amerikai Államok Szervezete külügyminisztereinek Buenos Airesben ülésező harmadik rendkívüli értekezlete úgy ha­tározott, hogy a latin-amerikai országok elnökeinek találkozója Johnson elnökkel április 14-én valósul meg az uruguay Punta del Esteben. Az áprilisi csúcstalálkozó programját az argentin fővá­rosban az AÄSZ minisztereinek ülése készíti elő. Az Associated Press szerint a külügyminiszterek csütörtöki ülésükön azt is elhatározták, hogy ezentúl nem öt évenként, hanem évente ülnek össze. Tovább gyürődzik a CIA-botrány Washington (ČTK J — Az amerikai hírszerző szolgálat, a CIA és az amerikai külügymi nisztérium vezetői igyekeznek eltussolni azt a botrányt, amely akkor pattant ki, amikor köz tudomásúvá vált, hogy a CIA már az ötvenes évek elejétől pénzeli az amerikai diákszerve­zeteket, s azokat saját céljaira használja fel. A Washington Post tegnap a botránnyal kapcsolatban azt ír­ta, hogy a nemzeti diákszerve zet annyira diszkreditálta ma­gát a közvélemény szemében, hogy a legjobb volna feloszlat­ni. A botrány izgalmat keltett az amerikai kongresszusban is. A szenátorok és a képviselők kö vetelik az egész ügy alapos ki­vizsgálását. McCarty szenátor a CIA és a különféle szerveze­tek kapcsolatainak felülvizsgá­lását javasolta. Követelését tá­mogatják Mansfield, Yarburg és más demokrata párti szenáto­rok is. Dean Rusk amerikai külügy­miniszter a csütörtöki ülésen megismételte kormányának a latin-amerikai közös piac meg­alakítására tett javaslatát. Wa­shingtoni tervek szerint a la­tin-amerikai közös piac 1970—1 1980 közötti Időszakban való­sulna meg. A Buenos Aires-1 tanácskozá­sok titokban, zárt ajtók mö­gött folynak. A hírügynökségek tudósítóit nem engedik be a tárgyalóterembe. Az áprilisi csúcsértekezlet napirendjének amerikai javas­lata többek között azt a köve­telményt tartalmazza, hogy a latin-amerikai USA beruházá­sok írásbeli biztosítékot kapja­nak arra, hogy az esetleges la­tin-amerikal integráció folya­mán nem szenved kárt az ame­rikai töke érdeke. A Tanjug hírügynökség szerint Rusk azt is javasolta, hogy a latin­amerikai integrációs folyamat­ban más nyugati (nyugat-euró­pai) országok ls nyújtsanak pénzügyi segítséget. A párizsi Figaro Buenos Ai­res-i tudósítója hangsúlyozza, hogy az AÁSZ külügymiinszteri értekezletének nincs könnyű dolga. Az utóbbi időben ugyan­is fokozódik az AÁSZ tagálla­mok körében az amerikaiak ál­tal javasolt áprilisi csúcsérte­kezlet megrendezésével szem­beni ellenállás. Számos proble­matikus gazdasági kérdés van az USA és az AÁSZ többi tagál­lama között, amelyek megoldá­sa Igen fontos a latin-amerikat országok számára. Ha e kérdé­sek megoldására az amerikai kormány nem mutat kellő haj­landóságot, akkor a tudósító nézete szerint lehet, hogy a Punta del Este-i konferenciára sor sem kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents