Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-15 / 15. szám, vasárnap

A NAGY PALÓC SZÁZHÚSZ ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MIKSZÁTH KÄLMAN A nógrádi Szklabonyában született, ott, ahol a délibábos róna ölelkezik össze a hegyes-völgyes tájjal, ahol két szomszéd nép, a magyar és a szlovák fog baráti módon kezet egymással. Innen indul útnak, hogy hátat fordítva jogi tanulmányainak és a tekintetes vármegye irodájának vállalja a bizonytalanságot, nélkülözéseket, a fővárosi újságíró gondterhelt életét. A sikertelenség, a kudarcok időszaka következik, s a fiatal palóc úgyszólván nyomorog. A Szegedi Napló meghívása jelenti számára 1872-ben a megváltást. Három évet tölt „fogadott szülőföldjén", ahol nemcsak mint újságíró érvényesül, henem itt találja meg írói hangját is. Eisö kél novellás kötete, a („Tót atyafiak" és a „jó palócok"), nagy sikert arat. A fiatal Mikszáth, akinek elbeszéléseit és a Tiszáék ellen írott éles hangú röpiratait Szeged és környéke jól ismerte, ezzel a két kötetével lépett ki Jókai romantlzmusának bűvköréből és parasztábrázoló művészete éppen ezekben az apró, ballao'kusar tömör novellákban ragyogott fel teljes lényében, s jelezte ugyanakkor, hogy a kritikai xealizmus már a magyar irodalom palánkjait döngeti. Mikszáth Kálmán a kettős siker után ismét a fővárosba kerül, s itt a Pesti Hírlap munkatársa lesz, országgyűlési tudósító, aki a lapban közel húsz éven át írja mulattatóan tájékoztató országgyűlési karcolatait, melyekben mint egy görbe tükörben mutatja be az ország népének a honatyákat. És ekkor lesz az egykori szegedi ellenzéki pnmfletíróból kormánypárti képviselő, Tisza Kálmán jó barátja, a kaszinó és a klub híres tarokkpartijainak állandó résztvevője. Ekkor írja anekdotáit, szatirikus rajzait és novelláit, a nagyobb feladatok elvégzéséhez szükséges penzumot. A század utolsó évtizedében alkotja meg az „Űj Zrínyiászt", a „Gavallérokat", a „Két választás Magyarországon" című anekdotaízű szatirikus regényét. Mikszáth, aki ekkor még, minden gúnyos fintora ellenére a nemességben látja az elhivatott nemzetvezető réteget, talán még kevésbé kíméli az úri önkény és cselszövés áldozatát. A második, ugyanabban az évben kiadott regényében, a „Beszterce ostromában" továbbra is a nemesség hívét fedezhetjük fel benne — akárcsak Balzac-ban az arisztokrácia csodőlóját. Életének utolsó évtizedében, amely a XX. század első évtizedével esett egybe, írta meg népszerű történelmi művét, a „Fekete várost", valamint legértékesebb és legmaradandóbb társadalombíráló, a „Különös házasság" és az „A Noszty fiú esete Tóth Marival" című két regényét. Mikszáth Kálmán, ez a palócból lett nagy keleti bölcs, aki a cinizmus mezsgyéjét megközelítő és mindent megértő mosolyával nézi a „különleges magyar földteke nagyon is mindennapi tragédiáit, éppen a Különös házasságban, ahol a szerencsétlen, fiatal gróf Buttler János ellen összefog a vármegye, a kormány és az egyház, ez a nagy kerítőnő, vallja őszintén, ha csak a sorok kőzött is, hogy a magyar viszonyokon semmiféle társadalombírálat sem változtathat. Csupán a Noszty fiú esetében villantatja fel a reménység sugarát, hogy lehet ez még majd másképpen is. Jóllehet Mikszáth bizonyos fokig mindvégig rokonszenvezett az úri Magyarországgal, hiszen „ahol bírálta is együttérzett vele, ahol vádolta ls védte egyúttal" (s ez a kettőség jellemzi életművét is), mégsem voltak illúziói, tudta, hogy nem írhatná meg mindazt, amit meg kell írnia, s amiből egyszer az írástudók úgyis kibogozzák a meztelen Igazságot! Ezért nem háborodott fel soha, inkább mulatott és mulattatva beszélt, olyan bájosan, olyan könnyedén és annyi varázzsal, hogy még a legszomorúbb embernek is könnye kicsordult a kacagástól! BARSI IMRE MIKSZÁTH KÁLMÁN; Äéw Cáuifaň ô>zép

i hajáiát Hát bizony a Péri lányok híres aranyszőke haja inkább ne nőtt volna soha olyan hosszúra, olyan szépnek, tömöttnek, inkább változott volna lennek, vagy hullott volna ki egyenkint. Len ha lenne, patyolatnak fonnák, ha kihull, azt hitte volna a föld, ahova leesett egyegy szál, hogy mennyei fű s meghozná új tavaszkor megkétszerezve. Hanem így mi történt. Szegény öreg Péril... de minek is eresztette el őket hazulról felügyelet nélkül olyan messze földre? Valahol a Cserháton aratott részből a két szép hajadon. Ott esett meg a nagy szégyen. Kati, a nagyobbik, sarlóval dolgozott, míg a kis Judit csak a markot szedte össze kévékbe, amiket aztán a hetyke Csató Pista kötögetett össze utána izmos kezeivel s valahányszor lehajolt a leány, kibontott úszó haja ts éppen olyan volt káprázó szemében, mintha aranyfelhővé lett búzakéve lenne. Aztán meg a búzakévék lettek olyanok, mintha mindenik Pérí Judit szőke haja volna. Pedig Csató Pistának nem szabad ilyen kétféleképp látni, házasember már, s nem is utolsó asszony a felesége, ott az a magas, délceg, a Pérľ Kata mellett. (Ni, bizony megvágja a kezét a sarlóvalIJ Olyan nyugtalanul nézeget vissza a férjére. Vagy nagyon szereti, vagy nagyon gyanakszik. Karikában nyiszál a sarló az aratók kezében, ropog a kalászszár, nagyobbodik a tarló s nyitva marad rajta a madárfészek; a picike sárga fürjek kíváncsian nézegetik, hova lett az árnyékos szalmaerdő? Hát még szegény anyjuk, hogy elcsodálkozik majd? Judit leoldá feléről a kendőt és a fészekre terítette. Arról majd ráakad, mikor este hazamennek, — addig pedig hadd tartson nekik árnyékot. Pista azonban elvette onnan és a keblébe rejté. Beh édes kendő volt. Égette, csiklandozta. Rajta volt még a kis madárfiak melege s annak a selyemhajnak az illata. — Teszi kend vissza azt a kendőt mingyártt — förmedt rá Judit haragosan. — Odaadom egy csókért! — ••n lihegte Csató Pista szenvedélyeJjMjl sen, s olyat csavarított a gerczén, hogy hatfelé szakadt. 1967. — Menjen! Nem szégyenít magát?! — mondá Judit elpirulI. IS. va. — Inkább sose lássam azt a kendőt. 5

Elfordult durcásan, mintha neheztelné a vakmerő szót. No bizony, nem a világ, hadd vigye el, van még ott elég kendő, ahol ez volt. — De jó dolga is van a madárnak! — sóhajtott fel Pista. Judit nem kérdezte meg, miért van Jó dolga. Hallgatott. — Más fészket rakhat, ha az egyiket megunta. Judit nem kérdezte meg, mire érti; lesütötte a fejét. Másnap is hiába kérte Pista a csókot, hanem mikor aztán harmadnap haza indultak, lent a tisztáson, hol a füzes eltakarta őket a hátul Jövő aratók elől, egyszerre átkapta a Judit darázs-derekát s el nem bocsátó addig, míg egy parázs csókkal kl nem váltotta kendőjét. No, bizony, nem a világ, van ott még elég csók, ahol ez az egy termett. Pista pedig nevetett magában: „ha már egyszer peregni kezd a kalász szeme, megérett egészen". ' Aztán így szólt hangosan: — Mikor az éjfélt kiáltják, légy a csalitosban a templom mögött. Én már előbb ott leszek. A leány ijedten nézett hátra. — Lassabban beszéljen! Hátha meghallották? — Mezítláb gyere el, — suttogta — át ne ázzon a csizmád; arról megtudnák reggel. Rövid szoknyában légy: csatakossá tenné a hosszút a harmat. ... Négyesével, ötösével feküdtek a lányok, asszonyok az asztag mögött. Éj betakarta a bájos képet. Csak a csillagok nézték fenn, mialatt a szép szemek behunyódtak Idelenn. Csillagoknak mindig kell lennt. Kakasszó előtt felébredett egyszer Pérí Kata, közbül feküdt Juditnak és Csatónénak; észrevette, hogy egyik sem alszik. Csatóné vánkosa alól, amint hánykolódék, valami fényes tárgy csúszott kt. — Kata megtapogatta: olló volt. „No, ez bizonyosan babonát csinált most. Kakasszó után ismét fölébredett Pérí Kata, de csak a hűlt helye volt Juditnak, Csatónénak. Elrémülve ugrott fel, hová lehetett a húga? Mintha zűrzavaros hangokat ts hallana onnan, ösztönszerűen a csalitos felé futott, hol megtalálta Juditot élettelenül összerogyva. Körös-körül a fű mintha arany hímmel lenne kivarrva, a Judit hosszú haja csillogott rajta. Le volt vágva tövestől. Bosszúálló kéz feldobta az egész csomót a levegőbe, szellő felkapta s mintha egy széthasogatott üstökös csillag foszlányai lennének, pajkosan szétszórta a hajszálakat. A megtaposott füvek elismerték testvéreiknek s szelíden engedték maguk közé fonódni. Kati mindent megértett. — Kelj fel! Menjünk innen! Haza vezetlek apánkhoz. De csak a szomszéd városkáig mehettek, Judit lázba esett, napokig kellett feküdnie idegenek között messze a falujoktól. Kati meg ápolta, gondoskodott róla. Mikor minden pénze elfogyott, még a fölösleges ruhadarabok is, nem volt már egyéb gazdaságuk, csak az a haj, amit Kati szedett össze a csalitosban, az a szép, aranyos haj, melybe a Csató Pista szíve belefonódott s melyet a Csatóné ollója levágott; vagy hogy csak a fele annak a sok halnak. Ha szégyen lehetett abból, ami gyönyörűség volt, hátha lehetne belőle még pénz ls. Kati remegve, reménykedve nyitott be a zsidó boltoshoz. — Vegye meg ezt a hajat! Egy beteg testvéremé volt. Orvosságra van szüksége és nincs pénzünk. De vegye meg tüstént. Sietnem kell. Egyedül hagytam. Vállat vont a boltos, nem használhatja, mert egymagában nagyon kevés, arra pedig nagyon különös színű, hogy összekeverhetné más hajjal, hanem mivel a Katinak is szakasztott olyan haja van, a kettőt együtt megveszi jó pénzen. A lány elhalványult, szomorú pillantást vetett a tükörbe, sóhajtott és lehajtotta szép fejét, mint a búzakalász a sarló alá. Lihegve ért haza nemsokára, de a beteg nem volt már egyedül. Az öreg Péri járkál sötéten fel s alá a szobában. Eljött, ide talált; a hír megsúgta neki, mi történt, s a keserűség útra készté. — Hová lett a húgod koronája? — kérdé a belépőtől dühösen. — Levágták! — szólt Kati dacosan, az ágyhoz lépve, mintha el volna készülve megvédnt azt, kl eszméletlen fekszik benne. Péri elhallgatott, majd egyszerre vadul szegződtek megüvegesedett szemei Katira. — Hát a te hajad hová lett? — Levágtam! — mondá félénken s kivette az orvosságosüveget a köténye alól. Sóhajtott az öreg, azután sokáig nézte, nézte a két szép lány közül hol az egi/iket, hol a másikat. Az.egyik, aki ott áll, olyan ptros, mint a rózsa, a másik, aki ott nyög, olyan fehér, mint a liliom. ÉS mégis a rózsát sajnálta meg elébb. Hozzá ment, megsimogatta azt a csitri fejecskét gyöngéden, szeretettel: — Szegény Katám! A te hajad kinő még! Jaslónál kezdődött ^ CSEHSZLOVÁK RAKÉTAEGYSÉGEK ÉS TÜZÉRSÉG NAPJÁRA Á meleg szobában kettesben beszélgettünk. A házigazda, Viktor Remenár alezredes, egy fényképalbumot tart a kezében. A megfakult felvételek egy-egy emléket elevenítenek fel benne. — Kilencen voltunk testvérek — mutat a családról készült felvételre — a szűkös élet, a munkanélküliség arra kényszerített, hogy a tényleges katonai évek letöltése után bent maradjak. Így kezdődött a katonai pályafutásom. — A tiszti egyenruhát hat évig sem hordtam, amikor kitört a háború. Ütegparancsnokként Kelet-Szlovákiába Irányítottak. Amikor a németek lefegyverezni készültek egységüket, tudta ml a teendő, hol a helye. — Fiúk! Irány az erdő — adta ki a parancsot. — Nem adjuk olcsón az életünket. Nem tesszük le a fegyvert ... Napokig-hetekig mint partizánok harcoltak. Ütjük a front felé vitt, s menet közben pusztították a németeket. Sok bajtársa, harcostársa életét áldozta, de végül ls célhoz értek. Találkoztak a Vörös Hadsereggel. Egy hét múlva már Ismét mint ütegparancsnok a Szovjetunióban megalakuló I. Csehszlovák Hadtest katonáinak a sorába lépett. Stropkov alatt volt a tüzelőállásunk, amikor parancs érkezett, hogy a lengyelországi Jasló alá a 38. szovjet hadsereg kötelékébe rendelnek — emlékezik vissza. A hepehupás, hólepte hegyi utakon a lánctalpas vontatók a 152 milliméteres lövegekkel nehezen mozogtak. Megrekedtek, de ahol nem boldogult a gép, az emberi erő jött segítségül. Az 5. csehszlovák tüzérezred Idejében megérkezett a rendeltetési helyére. A megfigyelők, bemérők, éjjel-nappal kutatták az ellenség tűzfészkeit, majd térképen rögzítették. — Több mint kéthetes munka volt már mögöttünk, de a támadás megkezdésére még nem kaptunk parancsot — mondja. A célt azonban ismertük. Ezredünk négy német üteg megsemmisítését kapta feladatul. Aztán elérkezett 1945. január 15-e. A moszkvai időszámítás szerint 8,45 órakor elszabadult a pokol. A katyusák össztüze után a tüzérség is harcba lépett. Egy-egy ágyúnál hat helyett csak 3— 4 katona volt. Először blúzban, majd a húszfokos hideg ellenére ls ingben dolgoztak, illetve harcoltak. A több mint negyvenkilós gránátot hatvanöt percig emelgetni nem volt könnyű feladat. — Előttünk minden lánA JASLŰI HARCOK UTÄN ... golt — mondja Remenár elvtárs. A füsttől nem láttuk a becsapódásokat, de tudtuk, hogy minden gránát célba talál. Két hét alatt jól felkészültünk a harcra. Délelőtt tizenegy órakor már útban voltunk, hogy Ismét a gyalogság segítségére siessünk. A négy német üteg közül három teljesen megsemmisült, egy pedig harcképtelenné vált. Az 5. tüzérezred helytállásáért megkapta a „Jaslói Egység" elnevezést. A harcok után Remenár elvtársat főhadnaggyá léptették elő. A harc azonban még nem ért véget. Többször volt életveszélyben, de ő mindig feltalálta magát. Tudta, hogy a tüzérség nélkül a gyalogság nehezen boldogulna az ellenséggel. Žilina környékén történt, hogy az egyik kőbányába fészkelték be magukat a nácik. Hiába tüzeltek kisebb kaliberű ágyúkkal, nem értek el eredményt. — Viktor, megpróbálhatnád, mondta az ezredparancsnok. Csak a te mammut ágyúid segíthetnének itt. Igen ám, de háromszáz méterre megközelíteni az ellenséget nem gyerekjáték. A tüzérek feltalálták magukat. Az éjszaka leple alatt minden katona egy fenyőfácskát tartva a kezében erdőt képezve végrehajtották a manővert. Reggel a tizenöt kilométeres hatósugarú ágyúk háromszáz méterről szórták a halált. — Itt majdnem fogságba kerültem, mondja mosolyogva. Az egyik tiszttársammal ötven méterre bemásztunk a németek elé. Be akartak keríteni, de túljártunk az eszükön. Mire Prágába értek, Remenár főhadnagy mellét a kitüntetések egész sora díszítette. Jaslónál kezdődött a dicsőség, az igazi tűzkeresztség, s azóta minden évben január tizenötödikén a csehszlovák rakétaegységek és a tüzérség napját ünnepeljük. Viktor Remenár, az egykori frontharcos azóta is sok-sok katonát, ütegparancsnokot nevelt a jaslól harcok szellemében. —nj— Kétszer mérj! Tanácsoljuk a szülőknek. akik Gyermeküknek úi ruhát vesznek. A gyermekkonfekcióban az új év kezdetétol a gyermek magassága és mellbősége szerint határozzuk meg a nagyságot. A méretek ismereťében gyorsabban kiválaszthatja a megfelelő ruhát a gyermekkonfekció 53 különböző nagyságú gyártmányai közül. Kérien felviláaosítást minden városban az ODEVY üzleteiben. ÚF-014