Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-11 / 341. szám, vasárnap

Énekelni is szeret. Olykor hosszan elüldögél egy-egy pohár bor mellett és énekelget. Dehát fontos ez? Ki tudja? Talán ez is fontos. Mindennek jelentőssége van, amit emberek cselekednek. Mit gondolsz erről az emberről, Izabella? Azt hiszem, nincs semmi gondolatod vele kapcsolatban. Nem ismered, és nem veszed tudomásul, hogy a világon van

; s nem vennéd tudomásul akkor sem, ha ismernéd. Nem felel meg sem ókori, sem középkori sem újkori férfieszményednek. Anyeginre se emlékeztet. Tömör, vaskos, erős, mint egy kőből faragott súlyos szobor. Lényegében romantikus alkat. Éveken át őrzi egy szerelem emlékét, s hetenként hazajár az édesanyjához. — Tardoskeddre, Idős, megfáradt, beteg özvegyasszony az édesanyja. Neked, Izabeiía, mindez semmit sem mond. Te, gyűlölöd az anyádat... Találkoztam egy másik bányásszal is. Niemec Antonnal. Negyvenéves, megfáradt ember. Olyan mesterséget választott, amit nem tanult, mégis megtanulta. Csehországban, Ha ndlová n és Novákyban. Végül a Cígel-bányában kötött ki. Tizenhét vagy tizennyolc éve végzi. Nemrégen még bányafolyosót épített, része volt a szlovákiai, majd a csehszlovákiai rekorderedmény elérésében. Hatvankettőben Munka érdemrendet kapott. Van felesége, és három kisfia. Autója is van, de nincsenek bizarr gondolatai. Csak élményei vannak. Sok fáradság, küzdés áll mögötte, s volt része sikerben és elismerésben is. Niemec Anton is kétszoba-konyhás lakásban él. Olyan lakásban, amilyenben te Izabella, nem akarsz élni. Meghittség, józan szeretet lakik a vékony falak között. És megértés. Pedig a felesége úgynevezett egyenjogú asszony. Épp munkában volt, mikor megfordultam náluk, s a férfit nem éppen férfias elfoglaltságban találtam. A padlót mosta, és szőnyeget porolt. Valami ilyesmit kívánnék neked is, Izabella. Egy ilyen otthont és ilyen meghittségét. Hidd meg, nem rosszat kívánok neked. De te Izabella, nem akarsz asszony lenni, nem akarsz anya lenni... Találkoztam egy pedagógussal is. A tanonciskola tanítójával. Elbeszélgettem vele - igaz nem rólad, hanem a tanoncképzés és -nevelés problémáiról. Sok sikertelen tanuló és elhanyagolt gyermek kerül a tanoncotthonba. Jó hányaduk nem fejezte be a kilencéves iskolát sem. Elrekedtek a hatodik, hetedik, nyolcadik osztályban. Faragatlanok, fegyelmezetlenek. Van olyan, aki fiú létére vörösre festette a körmét, megnövesztette és festi a haját, s aztán csodálkozik, hogy szigorral és fegyelemmel szoktatják le ferde szokásairól. Van olyan, aki már tizennégy éves korában rákapott a cigarettára, italra, kártyára. Kényszerítő szigorral, szeretettel és megértéssel mégis jóravaló, hasznos embereket lehet nevelni belőlük. Igaz. A pedagógus nem pótolhatja a családot, sem az anyát, főleg az édesanyát nem, mert a család falapja az asszony - a jó anya. Félek, Izabella, hogy mindezt képtelen vagy megérteni, hogy mindez banalitásként hangzik a fülednek, sőt el se jut huzzád, mert túlsóoosan el vagy foqlalva saiát m^oaHrtit. M

ár jó ideje ismerkedem veled, de csak most jövök rá keserűséged, önzésed, és ostobaságod igazi okára. Az elején ugyan jól sejtettem, mégis egy nyári szerelemmel kezdődött minden. írásod egyre ziláltabb, egyre olvashatatlanabb. Mintha nagy erőfeszítésedbe kerülne megformálni a betűket. Elhiszem, mert nagyon elnehezedett a szíved, de még fájdalmadban sem vagy őszinte magadhoz, mert mondd, mire való ez a poétikus, furcsa merengés: Gyilkos táj és gyilkos égbolt. Meghalnak alatta a virágok, elpusztulnak a méhek, és meghal a szerelem. Te, aki számjegyekben fogalmazod meg az élet kis és nagy dolgait, hogyan vetemedhetsz ilyen érzelgős szavakra? A fenti frázis után három pont következik, majd egyetlen szó: Arzén! Aztán sokáig semmi, csak üres lapok. Azt hiszem, tudom, mire gondolsz. A gyárkémények mérges, arzén tarta lm ú exhalációira. Annak idején megírták a lapok. Vegyészek konferenciái tűzték napirendre ezt a kérdést. Mérnökök és technikusok költséges füstszűrők felszerelésével kísérleteztek, de te mindezt szerelmi élményeiddel hozod kapcsolatba. Valóban eredeti okoskodás. S ez a mondat: - Arzén. Jó volna meghalni! — még eredetibb aszociáció. Hisz az egykori kis cselédlányok kétségbeesett észjárására vall. Te, aki műveltnek, sőt egyéniségnek érzed magadat, nem találnál más megoldást? Megtaláltad, Izabella. Látom, megtaláltad. Von a füzetedben egy tömör, de sokatmondó feljegyzés: Ginekológia = Tajgetosz. S van még egy mondat: - Nem bírom elviselni a gyerekkaccgást, és mindig sírnom kell, ha gyermeket látok. Ne haragudj, Izabella. Nem akarom felszaggatni az amúgy is fájó sebeket, de beszélnem kell erről. Beszélgessünk. Nem lehet egyenlőségi jelet vonni a ginekológia és a Tajgetosz közé. Az ókori Spártában, mikor az apának bemutatták az újszülött gyermeket, s -az nem vette karjaiba, de elfordult tőle, valóban levetették a Tajgetosz szikláiról. Csakhogy a spártai apa szigorú katonaember volt. Halálra ítélte fiát, ha korcsnak találta; * a szakadékba vettette, ha úgy vélte, fölösleges lánygyermek született a világra. Izabella, te nem vagy spártai katona. Több, mint kétezer év választ el attól a régmúlt világtól, és asszony vagy. Am igazad van, a Tajgetosz mégis létezik. Benned, magadban ágaskodik rettenetes, kopár sziklája, és benned magadban tátong a legmélyebb szakadék. Te az anya fordultál el meg se született gyermekedtől. Te magad emésztetted el. Nem vádollak, csak tűnődöm. A középkor az aszkézis és az önmegtartóztatás erkölcsét prédikálta, ez a kor pedig öncsonkításnak tart minden aszkézist. Cinikus, vagy könnyelmű, hedonisztikus mosollyal teszi túl magát minden korláton, s aztán nem következhet más, csak tényleges öncsonkítás. Az elején valahol te magad mondtad. Késsel, orvosi műszerrel kell gyógyítani a szerelmet. A gyógyítás Ls öldöklés, mert a betegség is élet: vírusz, baktérium vagy daganat. Meg kell ölni, mint az életet. De a szerelmet? Talán igazad van; Izabella. Mert minek is jött volna a világra az a gyermek, akit nem megfontolt szeretet parancsolt volna az életbe, csak egy nyári kaland. x Az ő helyében nem bírnám elviselni a tudatot, hogy szeszélynek, vagy ostobaságnak köszönhetem oz életet. Talán te magad is ezzel a tudattal jársz-kelsz a világban, azért gyűlölöd apádat és anyádat. De valóban gyűlölöd? Már-már pálcát törtem volna feletted, mert csaknem elkerülte figyelmemet utolsó, szinte olvashatatlan mondatod. - Apu, szegény, miattam és anyu miatt lopott ... Ez az egyetlen értelmes mondatod, a belátás és megértés felmentő ítélete. Több annál: szeretet. Nem tudom hol, merre élsz, melyik utcában, és melyik városban. Talán egy albérleti szoba magányában viaskodsz kétségbeesett, zilált gondolataiddal. Azt mondom, kelj fel, és eredj, kopogj be apád és anyád ajtaján és szólítsd őket apádnak és anyádnak. Aztán sírj, sírj, hogy érezd, magad is gyermek vagy még. Eltévelyedett, szerencsétlen gyermek . . . S végül: felejtsd el, mi van mögötted, és mi van apád és anyád háta mögött, s hidd el, hogy ez a társadalom is ismeri a megbocsájtást és feloldozást. A munka és a tanulás segít felejteni. Dolgozz és tanulj, s ne kerüld az embereket, mert a magány kétségbesett tanácsokat ad. Eredj, és nézd meg a jó filmeket, még a műkedvelő előadásokat is. Táncolj, ha kedved tartja, vagy járj el a gyűlésekre, vagy látogasd meg a rokonaidat és ismerőseidet. Látogasd meg őket azokban a kétszoba-konyhás zsúfolt. lakásokban, ahol áthallik a szomszédék rádiója, a férfiak káromkodása, a nagylány bőgése és az asszonyok siránkozása ... H

azaindulok. Nem látogattam meg a rokonaimat, se ismerőseimet, mert Izabella nagyon elfoglalt. Itt viszem a zsebemben a naplóját, egy gyűrött, szegény füzetet. Itt-ott furcsa foltok áztatták el lapjain a töltőtoll tintáját. A könnyei... Nem tudok mit tenni vele. Nem tudom kinek visszaadni. Megírom. Hadd legyen rokonom és mindenki rokona, aki megért engem és megérti Izabellát. Aztán eltüzelem a feljegyzéseit könynyeit, a fájdalmát, azt a szegény zagyva összevisszaságot, amit ő gondolatoknak nevez. Megírom és elégetem, ne maradjon nyoma, s hadd higgye mindenki, hogy Izabella nincs, nem is él, csak én találtam ki őt unalmamban, hogy legyen mit elmondanom . . . Visz a vonat, Fák és póznák suhannak el a szemem előtt. Pályaudvarok és emeletes épületek ágaskodnak a sötét ég felé. Ó, hogy megbolydult ez a táj, Jano bácsi, Lojzka néni, és. Mári néni szűkebb hazája ... ülök egy ütött-kopott vasúti kocsiban. Nagyon régi kocsi. Bizonyára megvolt vagy harminc évvel ezelőtt is. Talán Jano bácsi, Lojzka néni és Mári néni is ebben a kocsiban utazott valamikor. Hozzánk, rokonlátogatóba. A zsebeikben és a szatyrokban játékbabát, színes nagy labdát hoztak, és cukorkát. Nekem szánták ezt a sok ajándékot, meg a húgomnak. Talán anyám is ugyanebben a kocsiban utazott, csak épp ellenkező irányban. Ő is játékbabát, színes nagy labdát és cukorkát vitt ajándékba a rokon gyermekeknek. Jano bácsi, Lojzka néni és Mári néni nincs többé. A fiaik, lányaik kinőtték a gyermekkor örömeit, mint a rövid nadrágot, libbenő kicsi szoknyát. Kinőttem én is. Most oly szegények vagyunk: talán meg se ismernénk egymást. Edit, és Janko, Lojzko, merre vagytok? Visz a vonat. Nem látogattam meg a rokonokat, mert már nincsenek rokonaim. Nem vittem magammal se játékbabát, se színes nagy labdát, se cukorkát. És haza se viszek semmit — csak Izabellát, akit nem ismerek ... (Vége.) A HŐSÖK NEM HALNAK MEG Történelmi fénykép ... Azokban a napokban készült, amikor a Szovjetunióban megalakult I. Csehszlovák Hadtest katonái a duklai szorosnál hazai földre léptek. Fiatal katona áll a címeres csehszlovák határoszlopnSl Keménven szorítja fegyverét. A fényképen megörökített katona kiléte sokáig ismeretlen vnlt. Mindaddig, míg a véletlen látogató — a Munkács melletti Kolcsino község múzeumában — fal nem ismerte. A fénykép Michal Porohnyavec tizedest ábrázolja, aki 1944 októberében az Obšár hegyért folyó harcckban hősi halált halt. Ki volt ez a fiatal katona? Egy vöröskatona, Ivan Porohnyavec, fia. Apja 1919-ben harcolt a szovjet hatalomért. Ott volt a Carlcynért folyő harcokban is. Maga Michal, aki erdei munkás volt, már 16 éves korában a Komszomol tagja lett. Együtt dolgozott, együtt örült a vele egyívású fiatalokkal. Az égen egyszerre csak sötét felhők jelentek meg... A háború viharának előszele a Kárpátalját is bejárta. Megjelentek a kakastollas magyar csendőrök ... Michal ekkor 17 éves volt. Látta és érezte a terrort s ezért Misa unokatestvérével együtt elhatározta: a Szovjetunióba szöknek. Abba az országba vágytak, ahol a munkásság volt az ország ura, ahol a fiatalokra, a komszomolistákra szép és dicső feladatok vártak. A fiatal szovjet államot körülzárták a tőkésállamok. Nem csoda, hogy az idegenekre bizalmatlanul néztek. Igy történt, hogy Michal is az Ural északi vidékén kapott munkát. Nem csüggedt el, szorgalmasan dolgozott. Közben kitört a második világháború. A Szovjetunióban megalakulófélben volt az első csehszlovák hadtest. Michal önként jelentkezett, hogy harcoljon az elnyomók ellen, szülőföldje felszabadításáért. Az egykori vöröskatona fia tudta, hol a helye. A katonai egységnek alig néhány száz kommunista tagja volt, amikor kérte felvételét a pártszervezetbe. Számos ütközetben vett részt. Tizedes lett. Amikor a duklai szoroshoz közeledtek, s megalakították az első határőregységet, a párt Michalt az elsők között javasolta. Igy örökítetta meg a fényképezőgép lencséje szolgálatteljesítés közben: szabadságunk jelképeként. A duklai szoros térségében a harcok tovább dúltak. Az októberi napok egyre fegytak. Sok akadályt kellett a katonáknak leküzdeniük, hegy szabad legyen az út az Ondava folyó völgyébe. Az egyik ilyen nehéz terepszakasz az Obšár hegy volt. Napok őta folyt az ádáz tusa. A terep az ellenségnek kedvezett... A zászlóaljakban alig maradt hatvan harcos ... Segítségre volt szükség... A hadtápegységekből, aki csak tehette, fegyvert fogott. Köztük volt Michal is. — S amikor az Obšár hegyen már csehszlovák zászlót lengetett a hővös őszi szél, a közeli hadikőrházban a 22 éves Porohnyavec tizedes a halállal viaskodott. Amikor mégIá vasút közlekedett.. 75 éves a városi közúti vasút Kelet-Szlovákia metropolisában Nagyapáink és dédunokáink a múlt században még kénytelenek voltak taposni a kövezetet, mert flakkerre, meg brlcskára csak keveseknek telt. A távojságok pedig elég nagyok voltak s ml több, egyre nőttek, hiszen a lakosok számával egyenes arányban a városok határai is bővültek- Így volt ez mindaddig, míg el nem kezdték a lóvasút építését. Ez volt a helyzet Kelet-Szlovákia metropolisában ís. A kereskedelmi szempontból ts fontos város egyre növekvő forgalmáról és kiterjedéséről tanúskodik a városi tanács határozata, hogy a közforgalom lebonyolítására lóvasutat építtet. 75 évvel ezelőtt Kassa szabad királyi város közönsége és Pcaper István mérnök közötti szerződés megkötése után a kereskedelmi miniszter engedélyokiratot adott ki a lóvasút építésére. A szerződés pontosan előírta a fő- és a mellékvonalak irányát. A fővonal kiindulópontja az „államvasút Indóháza" volt, és kis eltéréssel azonos volt a mai kettes vonallal. A három mellékvonal közül kettő a fővonalból Indult ki. A szerződés szerint „az egyes vonatok a telepről lehetőleg egyforma időközben, legfeljebb félóránként elindítandők és a menet a megállóhelyig megszakítás nélkül folytatandó. A menetirány minden körülmények között betartandó. A megállóhelyeken a vonat csak annyit időzhet, amíg a fel- és leszállás az ntasok részéről megtörténik." A közlekedésnek az évszaktól függetlenül kellett lebonyolódnia, éspedig a nyéri időszakban reggel 6-tól este 10 óráig, a téli időszakban reggel 7-től este 9 óráig. A lóvasút a személyszállítás mellett áruszállítással is foglalkozott, de mivel „a személyforgalmat semmi körülmények között megakasztani nero volt szabad", a teherszállítás csakis este 6 és reggeli 10 óra között volt engedélyezve. A fővonal teljes hosszában kiadott menetjegy ára felnőttek részére 16 krajcár volt. a 10 éven aluli gyermekek a díj felét fizették. Az utasok kisebb kézi pogygyászt díjtalanu(, terjedelmesebbet pedig 5 krarjeáros díjért vihettek magukkal. Ezenkívül a vállalkozónak jogában állt kibocsátani kedvezményes áron „évad Jegyeket" (bérleteket), éppen úgy, mint ma. A menetrend szerint a személyszállításnál egyfogatú vagonok közlekedtek, nagyobb teherszállításnál, élénkebb személyforgalomnál, vagy rossz Időjárás esetén két lovat ls befoghattak. A menetrendet és az esetleges változásokat a városi tanács hagyta jóvá. A lóvasút engedélyezett maximális sebessége a városban 150 m volt percenként, a városon kívül pedig a nyári vonalon 200 méter. A szerződés kimondta, hogy ,,a lóvonatú vasút összes felszerelésének és berendezésének, valamint a közlekedési eszküziikr.ek oly minőségűeknek kell lenniük, mint azok a fővárosban divatosak, és bogy a modern ízlést és kényelmet kielégítsék." A kocsik vezetői és a kocsisok egyenruhát kaptak. A kocsisok kürttel adtak figyelmeztető Jeleket. A szerződés azon pontjai, melyek a vágányok lerakását és átrakását illetik, még ma is időszerűek. Így például „a vasút építésére felhasználandó mindea anyagnak a célnak megfelelőnek kell lennie. Rossz és célnaft meg nem felelő anyag a vállalkozó által jobb anyaggal pótolandó. A vállalkozó köteles mindazon utcákon, utakon, tereken, melyeken a vágányokat lerakja, a kövezetet saját költségén és a kiépítés ntán azonnal helyreállítani és az eredeti állapotba kifogástalanul visszahelyezni. Az építés úgy foganatosítandó, hogy a közlekedés lehetőleg fennakadást ne szenvedjen. tehát a munkát a legnagyobb gyorsasággal köteles elvégezni.* Most, a városi közúti köziekedé? 75. évében inlt kívánhatunk? Lóvasúttal kezdte, majd a kis gőzmozdonnyal vontatott vasúttal folytatta, s elért a vlllamosvasútlg. A mat V.árosl Közlekedést vállalat erősen kibővített villa mos- és autóbusz hálózattal és ennek megfelelő mennyiségű köz lekedési eszközzel jó szolgálato kat tesz az egyre növekvő város dolgozóinak Az évforduló alkalmából csak azt kívánhatjuk, hogy a városi közlekedés továbbra ls haladjon a fejlődés útján. Jó lenne például korszerűsíteni a váró son belüli éjjeli áruszállítást ls. amely nagyon zajos és zavarja a lakosság álmát. af