Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-04 / 334. szám, vasárnap

AZ IRHABUNDA célszerűsége miatt hosszú évek óta kedvelt téli viselet. Bármilyen tartós is a báránybőr, idővel a kabát szé­le elkopik, a karöltő körül rend­szerint elszakadozik, s többszöri javíttatás után végre megállapít­ok, hogy sajnos, már nem vi­selhetjük tovább. Hogy ebben az esetben se kelljen teljesen meg­vállniuk e kedvenc téli holmi­juktól, adunk egy jó tanácsot olvasóinknak: A bunda épen ma­radt részét használják jel téli sportkabát bélésére. Természe­tesen a vastag irhabundát csak­is vékony ballon- vagy vízhat­lan anyaggal vonhatjuk be. A KÉPÜNKÖN látható csinos és praktikus modell rágombol­ható csuklyával készült, amelyet vatelinnal bélelhetünk. Hogy a kabát jobban melegítsen, a há­tát egy-egy pánt húzza össze. Az eleje villámzárral csukódik, s bevágott hajtókás zsebei van­nak. Sínadrággal és magas nya­kú pulóverrel viselve valóban jó meleg, sportos öltözék. JÓ ÖTLET iilili"íilllillliilll«°­-. í' A kis méretű konyhában és a modern lakások főzőfülkéjé­ben nagy gon­dot okoz a házi­asszonynak az apróbb konyhai holmik elhelye­zése. Egy kis le­leményességgel ezen is könnyen segíthetünk. Igyekezzünk min­den helyet ügyesen kihasználni. Pl. a beépített konyhaszekrény ajtajára a képünkön látható mó­don fából vagy műanyagból ké­szült főzőkanál-tartót szerelhe­tünk. Az ajtó másik szárnyára pedig igelitből egy kis zsákocs­kát varrunk. Ebben tarthatjuk a szalvétákat, a tízóraihoz szüksé­ges igelitzacskókat, a terítéshez használt kisebb alátéteket stb. Tejben főtt laska: Három tojás­ból, lisztből, egy kevés vízzel szép sima tésztát gyúrunk, közepesen vastag, rövid metéltre vágjuk, tej­ben kifőzzük és addig forraljuk, míg a tej elforr. (Nyílt lángra nem szabad tenni, mert azonnal megkozmásodikl) Azután fotró vajba öntjük, tetszés szerint meg­cukrozzuk, tejben puhított mazso­lát, hámozott darált mandulát vagy diót keverünk hozzá. Vaníliás halacskák. Hat tojás­sárgáját, hét kanál tejfölt és öt kanál lisztet habosra keverünk, s hozzáadjuk a hat tojás kemény habját. A tésztából forrásban levő vaníliás tejbe kanállal kis „ha­lacskákat" szaggatunk. Ha meg­főtt, szitára tesszük, hogy a tej lecsepegjen róluk. Azután olvasz­tott vajban külön-külön megfor­gatjuk, tűzálló tálba soronként le­rakjuk, s a sorok közé darált dió­val és mazsolával kevert porcuk­rot hintünk. Sütőben 10 percig sütjük. Nagyon ízletes és táplálói SZÓFIAI TALÁLKOZÁSOK (1) ľ. ' _ A korszerű gyermekszoba berendezése nagyon C7 K C J O egyszerű és praktikus. Amint a képünkön is lát­hatják olvasóink, egyetlen fölösleges bútordarab sincsen a szobában. Ha a helyiséget két gyermek lakja, nagyon célszerű az emeletes ágy, mert kevesebb helyet foglal el. Ahol iskolaköteles korú gyermekek vannak, a tanuláshoz, rajzolás­hoz elsősorban munkalapra van szükségük. Ezt a munkalapot a képün­kön látható módon, az ablak alatt helyezzük el. Az egyik oldalon já­tékos polccal, a másik oldalon egy kis szekrénykével toldhatjuk meg. Ebben a szekrénykében helyezhetjük el a gyermek tanszereit, könyveit. A szemben levő fal mellé állítjuk a kétajtós szekrényt. A szekrény és a fal közé a sarokba egy elfüggönyözhető polcot állítunk. Itt helyezzük el napközben a gyermekek ágyneműjét. A gyermekszoba padlózata könnyen tisztán tartható, jól szigetelő gumoíittal vagy PVC-vel vonjuk be. Ez higiéniai szempontból eiőnyösebb, mint a szőnyeg. Ősszel és télen, amikor kalapot, kendőt vagy sap­kát viselünk, sok gondot okoz frizuránk rendben tar­tása. A meleg fejrevaló alatt hajunk gyorsabban zsírosodik, a szépen meg­fésült frizura összekőcolő­dik, s a lakkozás sem segít. Gyakran előfordul, hogy hajunk olyan csapzott és ápolatlan, mint a képün­kön látható első modellé. Mit tegyünk, hogy olyan legyen, mint a képen bemu­tatott másik frizura? Télen általában nem mo­sunk olyan gyakran fejet, mint nyáron. Természetesen, aki nem fél a meghűléstől, ugyanolyan gyakran moshat fejet, mint máskor. Azoknak, akik ritkábban mosnak fejet, azt ajánljuk, hogy vattára csöpögtetett, zslradékmentes nyírvízzel, vagy nem túl átható illatú kölnivízzel zsírtalanítsák a hajukat. Termé­szetesen ez magában még nem elég ahhoz, hogy hajunk szép fényes, rugalmas legyen. Ezt elsősorban úgy érhetjük el, ha naponta alaposan átkeféljük. Erre a célra sűrű szőrű, de nem túl éles kefét használjunk. A hajkefét gyakran mossuk meg. Mosás után hideg ecetes vízzel öblít­sük le, hogy a kefe szőre visszanyerje a keménységét. Nyári estén ismerkedtem meg vele. A szobámban ültem, s ő megjelent — a képernyőn. Megjelenésében, előadásmódjá­ban volt valami új, ami feszült­séget teremtett körülötte. Szen­vedéllyel, átéléssel énekelt. Dala olyan volt, mint a költe­mény, töretlen, teljes. Át kell törnie... S amikor Lili Ivano­va másodszor lépett a közön­ség, a felvevőgép elé, már fel­engedett az izgalma, — a győz­tes mosolygott ránk. Karel Gott elöl vitte el a pálmát, a bra­tislavai nemzetközi táncdal­verseny „arany kulcsát" a nap­fényes Bulgáriába. Mint sokan mások, én is kérdezgettem, ki ez a fiús frizurájú, éjfekete szemű fiatal énekesnő? Akkor nem is gondoltam arra, hogy néhány hónap múlva a lakásán találkozom vele. Szófiában, ősz derekán ... N em úgy zajlott le a beszélgetésünk, ahogy elképzeltem. Gondolhattam volna a köz­mondásra is: az ember tervez — ebben az esetben — a kísérőm végez... Idehaza sem sikerül minden, hát hogy várhatom, hogy kül­földön, olyan országban, ahol először járok, minden úgy „peregjen", ahogy eltervezem?! Ha nem adnak mellém kísérőt, az első napokban moccani sem tudtam volna a fővárosban. De a kísérőmnek is megvol­tak a maga szokásai, el­képzelései. Amellett, hogy nem szerette a fe­kete kávét, a pohár fe­nekére sem szeretett néz­ni. Ez jó tulajdonság. Jó­zan, komoly, gyakorla­tias emberre vall, min­dig tudja, mit cselekszik, s mit kell tennie. Egy alkalommal vidám társa­ságban találtuk magun­kat, s hogy szórakoztas­sa a vendégeket, zengő hangon áriákat énekelt. Nem, nem volt ő opera­énekes, de a daluk kö­zül is csak a komoly da­lokat szereti. Ezt csak azért említem, mert száz szónál is többet mondott csodálkozó arca, amikor tudtára adtam, találkozni szeretnék Lili Ivanová­val. Az esztrádőnekesnő­vel? Igen! Nem tiltako­zott, nem beszélt le, csak nyomatékosan meg­jegyezte: Világhírű ope­raénekeseink is vannak! De Lili nevét nálunk, Bratislavában kapta szárnyra a hlr, és de­cember első napjaiban újra viszontláthatjuk! A vendéget nem illik visz­szautasltani, a szeméből azonban kiolvastam a vé leményét: ha látni akarod, tessék, a te dolgod! Másnap meglepetéssel újságolta, nem is tudta, hogy „majdnem" szomszédoki Ivanova a köze­lükben lakik, a Lenin-Komplexumban, Szófia új negyedében. Estére beszélte meg a találkozót. A megbeszélt időben, lámpafényben gyüle­kezünk a 43-as számú ház előtt. A kísé­rőm mellett ott áll a halk szavú, szerény mosolyú fotoriporter. Alig hallani unszoló hang­ját: Induljunk márl A kísérőm int: Várjatok! A sarok mögé siet, s egy kislánnyal tér vissza. A lánya! Kissé szégyenkezve mondja: Nagyon szeretné látni Lili Ivanovát... A sok kérlelésnek az lett a vége, hogy elhozta a lányát, akárcsak engem... A kislányra pillantok. Tizenkét éves. Akárcsak az én lányom, aki rádióhoz tapasztott füllel hallgatja a neves énekeseket, albumba ragasztja a képeiket. Hazaszáll a gondolatom, és megsimogatom az előttem álló kislányt. Meg­értem izgatott várakozását, az ajkán megbújó mosolyt, az arcocskájáról sugárzó örömöt: né­hány perc múlva a híres szpevicánál lehet! Az apja ebben a pillanatban is komoly, amikor a lánya csupa lelkesedés, s a karjánál fogva húzza, siessünk már, mert késve érkezünk! Ügy érzem, két világ ütközik össze, a komoly embe­rek egyirányú életszemlélete a fiatalok „minden­szeretetével". Nem tetszik ez az apának, de előttem nem akarja korholni a lányát. Elgon­dolkozva ballag mögöttünk a harmadik emeletre. A lépcsőházban visszhangzik lépteink koppanása. Négyen vagyunk, három családapa s egy kis­lány. Mintha családi látogatásra mennénk. Hogy fogad majd bennünket Ltli Ivsncva? KözSnk ül majd a kislány, s előtte nem tehetek fel „akármilyen" kérdéseket. Fuccs a tervednek, az érdekes riportnak! Akaratlanul elhatalmaso­dik rajtam a feszélyezettség érzése ... Végre becsöngetünk. A várakozás pillanataiban oktatom magam: Ne törődj a kislánnyal, te vagy a vendég! De hiába minden biztatás, a kislány már átvette a „főszerepet". Hallgatódzik: Már nyitja az ajtót! — suttogja. V alóban nyílik az aitó. Az ajtó mögül elő­bukkan a képernyőről ismert arc, a hom­lokra fésült rövid, fiús fekete haj, s az éjfekete nagy szemek... Az előszoba egyszerre „hangossá" válik. Néhány arasznyi, bolyhos fehér kutyuska futkározik körülöttünk, és zaklatottan ugat, liheg az erőlködéstől, mert nem tudja sze­gény kiugatni a magas c-t. Topszi! Topszi! — csillapítja a gazdája. Bemutatkozunk. A szerény, halk szavú fotori­porter kezet csókol. Erről megfeledkeztem, és növekvő zavaromban az arany kulcsot, Bratisla­vát, a városomat emlegetem. A vendéglátó balra tessékel. Jobbra is nyílik ajtó. A szobában egy fiatal férfit pillantok meg, aki néz, figyel ben­nünket, mint lépünk be libasorban Lili szobá­jába. A kutyuska már halkabban ugyan, de még mindig szorgalmasan ugat. Topszi! A vendége­ket nem szabad így fogadni! Csak most akad meg a tekintetem a mlnlszok­SZPEVÍCA a „testhez szabott" kis székecskén foglal he­lyet, a kislány a heverőn helyezkedik el, s le nem veszi a szpevicáról a szemét. Még akkor Is rajta csüng a tekintete, amikor a meghu­nyászkodó kutyuska bolyhos szőrét fésülgeti uj­jaival. És most kezdődik számomra a drámai je­lenet. A kísérőm komoly hangon magyarázni kezdi látogatásunk célját, és felszólít, most már feltehetem a kérdéseket! Egyszerre fényét veszti a hangulatvilágítás, Lili szobájának minden vará­zsa, ahol már az első pil­lanattól kezdve az Ide­genből idecsőppent em­ber is otthon érezheti ma­gát. Az az érzésem támad, hogy kigyulladnak a ref­lektorok, s a színpadon egyedül állok a közönség előtt... A homlokomon kiüt a veríték, s izzadva teszem fel az első kér­dést. M 1 ióta énekel? Négy éve ... S hogy lett énekesnő? Szere­tek énekelni, szeretem a muzsikát... Mégis? Egyik napról a másikra nem válik az ember ne­ves énekessé. Iskolá­ban ...? Egészségügyi is­kolába jártam, műkedve­lő együttesekben énekel­tem, s amikor elvégeztem az Iskolát... Ápolónő ls volt? Csak egy hónapig. A lányok, a barátnőim állandóan zaklattak, miért nem megyek Szó­fiába? Kubrátban éltem, közel Ruszéhoz, fent, északon. Rászántam ma­gam, s eljöttem. Sike­rült... Melyik dallal aratott első sikert? Egy szomorú mexikói dallal... S utána a külföld következett. Románia (itt készítik első hanglemezét), Prága, Lengyelor­szág, újra Románia nyolc hónapig, NDK, Ju­goszlávia, újra Lengyelország. Kétszer járt a Szovjetunióban. Aztán nálunk elnyeri az „arany kulcsot". Most Belgrádba készül, utána Lipcse következik, aztán egy nemzetközi csoporttal öt szocialista ország. December első napjaiban ná­lunk lép fel És Bulgária mikor kerül sorra? — kérdezem. Csak jövőre Kedves dalai? Minden dal szép ... Az esztrádzenén kfvül mit szeret? Dzsesszt... Mit szeret olvasni? Érdekes regényeket... Iz­galmas detektív regényeket? Kevés van belő­lük ... Sportol? Pingpongozom ... A közönség hol tetszik a legjobban? A Szovjetunióban, na­gyon kulturált ott a közönség, ráj ik nincs ha­tással az olcsó könnyedség . .. Nyílik az ajtó. Az a fiatal férfi lép be, akit érkezésünkkor pillantottam meg a szomszíd szo­bában. Lili férje. Másfél éve házasok. Zenemű­vészeti főiskolát végzett, ő készíti elő Lilit a fellépésekre; ő a zenekar dirigense, így együtt Járnak külföldre is. Csak néhány percig marad köztünk... Folytatom a kérdezősködést. Gyereket nem várnak? Lili nemet int, mintha csak mondaná, nincs most arra ideje, és megsimogatja Topszi bolyhas szőrét. Vágyai? Még nagyobb sikereket szeretnék elérni... A kísérőm lopva rám pislant, és tekintetével továbbítja véleményét: Na látod, milyen?! Ez aztán vágy! Nagy siker! Munkahőseink sem lennének, ha nem töre­kednének újabb és újabb sikerek elérésére! — gondolom magamban. Lili, mintha megérezte volna, mi játszódik le közöttünk, folytatja megkezdett mondatát..., hogy még több örömöt szerezzek az emberek­nek. A szép dal nemcsak szórakoztat, gyógyít ls... Nem felejti el, hogy ápolónő is volt... Elbúcsúzunk. Kilépünk az estfényes utcára. A kísérőm az órájára pillant, és biztatni kezd: Jó címet adhatsz a riportodnak, egy óra Lili Iva­novánál... Majd a kislányához fordul: Neked hogy tetszett? Nagyon tetszett! — feleli lelke­sen a lányka. Az apa Ingatja a fejét. Nem lát­tad, hogy... — mondja, de nincs ideje befejezni atyai oktatását. A kislány megiramodik, a sarok felé fut. Hová futsz? Itt várnak a barátnőimi Rám várnak.... — kiáltja vissza, s eltűnik a sarok mögött. V árnak rá, hogy elújságolja, mit látott, mit hallott a híres szpevicánál. A sarokhoz érünk. Az apa bosszankodó arca láttán elmosolyodom. Minden dal száp... — mondom. Megérti célzásomat. Na, rendben van... — fe­leli békülékeny hangon, s a barátnői gyűrűjé­ben dicsekvő, izgatottan magyarázó lányát fi­nyán. Lili az első szófiai nő, akin ezt látom. . gy e1 1- V ÉS r e mosoly lopakszik az ajkára. Elége­A fotoriporter már a kezében szorongatja a fény­képezőgépet, s a kellő pillanatra vár, hogy meg­örökítse feltűnő rövid szoknyában az apró ter­metű, de szép, telt testű énekesnőt... A kísérőmmel a fotelba ülünk, Lili előttünk, dett apai mosoly. Közben arra gondolok, szép a komoly dal, de szép a „könnyű" ls ... Mert mi lenne velünk, ha mindig s mindenkor komolyak lennénk? PETRÖC1 BÁLINT 1966. XII. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents