Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-04 / 334. szám, vasárnap

M Ű V E L T S É G MŰVELŐDÉSI IGÉNY AZ ISKOLAI OKTATÖ-NEVE­LŐ MUNKA hatékonyságának növelése világprobléma. A tár­sadalom alakulása a szocialista országokban, tehát hazánkban is, a szocialista humanizmus és a demokratizmus szellemének megfelelően megköveteli a mű­veltségi szint emelését, illetve a művelődési igény általánossá tételét és elmélyítését. A ter­mészettudományok és a techni­ka rohamos fejlődése következ­tében a gyorsan változó terme­lés is ezt követeli. Ha röviden meg akarjuk vizs­gálni, hogy a termelési techni­ka és a technológia milyen ha­tással van a dolgozók iskolá­zottságára, műveltségére, cél­szerűnek látszik egy pillantást vetnünk a munkások képzettsé­gére irányuló igényekre. Az 1920-as évek végén s a harmin­cas évek elején a szokványosán gépesített üzemekben a dolgo­zók mintegy 75—80 százalékától nem követeltek semmiféle elő­képzettséget. Közömbös volt a munkáltató számára, hogy üze­me dolgozóinak 4 elemis, avagy középiskolai végzettsége van. 1930-ban Ford, az amerikai ipar­mágnás még ezt írja: „ ... a nálunk alkalmazást nyerő em­berek nem specialisták, foglal­kozásukat néhőny nap alatt megtanulják. Ha ennyi idő alatt nem tanulnak bele a munkőba, szőmunkra soha, semmire sem lesznek jók." A munkásokkal szembeni igényt pedig így fo­galmazta meg: „Legyenek képe­sek különböző utasításokat megérteni és azokat végrehajta­ni — íme: ezek a munkás azon tulajdonságai, amelyekre az üzemnek szüksége van." AZ ELTELT HÁROM ÉVTIZED lényegesen megváltoztatta a társadalomnak a dolgozókkal szemben támasztott műveltség­igényét. A munkafolyamatokat szinte atomokra felosztó (pl. a futószalagos gyártási) technika helyét fokozatosan átveszi a komplex gépesítés és az auto­matizálás. Éppen ezért az üze­mi munka elemzésével foglalko­zó pedagógusok, pszichológu­sok, műszakiak arra a megál­lapításra jutottak, hogy a foko­zatos automatizálás mindig több és több magas képesítést igény­lő irányító teljesítményt köve­tel. Az egyszerűbb feladatokat ugyanis a gépek végzik. Tehát magasan képzett dolgozókra lesz szükség. A régebbi 2—3 százalékkal szemben például modern, automatizált üzemek­ben 40— 50 százalékra nőtt a magasan szakképzett műszaki értelmiség aránya. Ezzel a jö­vőben egyre kisebb területre korlátozódik majd a nem kép­zett emberek munkalehetősége. Természetesen vonatkozik ez a jövő modern nagyüzemi me­zőgazdaságára is. Hiszen a ha­gyományosan értelmezett pa­raszti munka mindenhez értést követelt meg, amit szinte min­den falusi gyerek elsajátított. A mezőgazdasági termelés ha­tékonyságára jellemző, hogy például a feltevések szerint a mezőgazdaságban dolgozók ará­nya 2000-ben az USA-ban csak 2 százalék lesz, de Franciaor­szágban — tehát egy mezőgaz­dasági szempontból önellátó or­szágban — is felére csökken a számuk, azaz az összlakosság 11 százalékát teszi majd ki. (Szlovákiában a szlovák nem­zetiségű lakosság 25,2 százaléka és a magyar nemzetiségű la­kosság 40,5 százaléka dolgozik a mező- és erdőgazdaságban, az 1961-es népszámlálás adatai sze­rint.) Bonyolult — és egymástól eléggé eltérő — számadatokkal jelzik különböző szociológusok és szakemberek: egy mezőgaz­dasági dolgozónak annyit kell produkálnia, hogy 15—20 em­ber szükségletét elégítse ki. Ezekben az eléggé eltérő szám­adatokban is van egy azonos vonás: a magasabb műveltség, a nagyobb hozzáértés igénye. Többet termelni, a mezőgazda­ságban is csak nagyobb hozzá­értéssel lehet. MINDENT ÖSSZEFOGLALVA: az iparilag fejlett társadalom anyagi-technikai bázisa megte­remtésének egyik feltétele, hogy minden dolgozó átfogó is­meretekre tegyen szert. A párt XIII. kongresszusának beszámo­lójában Novotný elvtárs, vala­mint O. Šík, V. Koucký és más elvtársak felszólalásukban hangsúlyozták, hogy nemcsak minden ember munkájára, ha­nem termelékenységének, telje­sítőképességének maximumára van szükség. Ez a kérdés társadalmi-ökonómiai oldala. Ugyanakkor azonban éppen úgy, mint másutt, itt is érvényesül a társadalmi és az egyéni érdek találkozása. Társadalmunk hu­manizmusából következik, hogy dolgozóink számára olyan fel­tételeket teremtsünk, amelyek lehetővé teszik hajlamaik, ké­pességeik maximális kifejlődé­sét. A CSKP XIII. kongresszusa „Szocialista társadalmunk to­vábbi sokoldalú fejlesztéséért" határozatában korunknak ezt a jogos társadalmi igényét így fogalmazta meg: „Szükséges, hogy rendszeresen növeljük a műveltségi szintet és azt követ­kezetesen egybefűzzük azzal az intenzív neveléssel, amely ki­alakítja a fiatal nemzedék marxi—lenini világnézetét.. Ennek teljesítéséhez — az általános technikai feltételek, például az üzemek és az EFSZ­ek műszaki-ökonómiai bázisá­nak javításán túl — pedagógiai és népművelési tennivalóink is vannak. Nem elég csak tudomá­sul venni „a társadalmi tudat törvényszerű lemaradását" pél­dául akkor, ha az iskolák igaz­gatói az alapiskolák kilencedi­kes tanulóinak pályaválasztási szándékait vizsgálják. „72 tanu­lóból csak nyolcan jelentkeznek érettségit nyújtó középiskolai továbbtanulásra, mort a szülők nem igénylik gyermekük to­1966. XII. 4. vábbtaníttatását" — Irta le a napokban egy iskola igazga­tója. Felméréseink alapján megállapítottuk, hogy további félszáz iskolában hasonló a helyzet. Sok pedagógus a „tár­sadalmi pszichikum egy sajátos jelenségedként magyarázza ezt, ahelyett, hogy igyekezne ezen alapos, rendszeres felvilágosító tevékenységgel* változtatni. MINDEN PILLANATNYI NE­HÉZSÉG — például az anyagi és az erkölcsi ösztönzés közt még egyelőre meglevő ellent­mondások, pl. a bérnivellizáció, az egyes iskolák vagy iskolatí­pusok pedagógiai eredményes­ségének alacsony hatékonysági foka — ellenére is meg kell ér­tetniök a pedagógusoknak, a népművelőknek a csehszlová­kiai magyar dolgozókkal, a szü­lőkkel és a tanulókkal egyaránt, hogy az emberiség úton van történelmének ahhoz a szaka­szához, amelyet a marxizmus klasszikusai „igazi" történelem­nek mondottak, amelyben az ember szabadon bontakoztathat­ja ki képességeit, amikor a mű­velődés jelentősége ugrássze­rűen megnő. Ismert tény, hogy műveltségi szintünk az orszá­goshoz viszonyítva alacsony, ezért meg kellene kétszerezni közép- és főiskolásaink számát. Persze, e kérdés bonyolult ösz­szefüggéseiben ellentmondások­ra ls bukkanhatunk. Csakhogy a szülők túlnyomó többsége — a pályaválasztási szándék ez év szeptemberében és októberében végzett felmé­rései alapján — a hétköznapok jelenlegi gyakorlatából kiindul­va nem tartja szükségesnek, hogy fia, lánya tovább tanuljon. A Csallóközben, de Kelet-Szlo­vákiában is szinte egyedüli igény a házépítés, a lakás be­rendezése avagy éppenséggel az autó megszerzése. Mindeh­hez a családnak szüksége van a gyerek keresetére. Annak az igénye, hogy gyermekük maga­sabb képesítést szerezzen — olyan számban, mint amennyi középiskolást, főiskolást beis­kolázhatnánk —, egyelőre még hiányzik. Pedig a műveltség fo­galmába nemcsak az ismeretek tartoznak. A műveltségi szint emelésének helyes értelmezése érdekében meg kell monda­nunk: e fogalom magában fog­lalja az értelmet kiművelő ér­telmi képességek permanens fejlesztését, valamint az állandó tanulás, többet tudás Igényét, tehát általában: a törekvés komplexumát. Kalinyin mutat rá ennek jelentőségére, amikor megállapítja, hogy az igazi mű­veltség az örökös és állandó jobbratörekvés hatalmas ener­giaforrása. A műveltség tehát egyben művelődési igény is. Vajon megvan-e ez az állan­dó jellegű természetes művelő­dési igény azokban a kiváló és jó előmenetelű alap- és közép­iskolai tanulókban, akik nem akarnak tovább tanulni? Vajon valóban a tudományok iránt ér­deklődő, széles látókörű, mű­velt ifjúságot nevel-e az iskola, az a tantestület, mely tanítvá­nyainak csak elenyésző százalé­kát küldi közép-, illetve főisko­lára? Az igazi műveltség fe­gyelmezi az embert, képessé te­szi arra, hogy mindenhez meg­felelő módon, szervezetten fog­jon hozzá. A műveletlen ember mechanikusan végzi munkáját, nincsenek intellektuális ambí­ciói, tervei. A műveltségi szint emelése tehát nem a statisztika, még csak nem is csupán a mű­szaki-anyagi bázis kérdése, ha­nem egyrészt: a közvéleményt teremteni tudó népművelés, másrészt meg: a tanulóikat cél­jaikhoz elvezető, eredményes pedagógiai tevékenység dolga, feladata. AZOK A PEDAGÓGIAI ÉS NÉPMŰVELÉSI HAJTÓERŐK, azok a tanítók és szülök, akik nem számolnak a műszaki-tudo­mányos forradalom pedagógiai következményeivel s csupán a jelen pillanatnyi Igényeiből ki­indulva, a gyors megtérülés el­ve alapján gyermekeik, tanítvá­nyaik korai „pénzkeresését" igénylik (vagy passzivitásukkal ezt segítik elő), akadályozzák a jövő nemzedéke harmonikus ké­pességeinek és adottságainak maximális kibontakozását. Per­sze, mindez nem pusztán az egyén szempontjából lényeges, mert az emberi képességek ki­bontakoztatása során létrejövő optimális teljesítmény alapvető össztársadalmi érdek. Mert a műveltség és a művelődési igény az emberi előrehaladás egyik igen fontos feltétele. MÖZSI FERENC MIT FOGOTT A HÁLÓTOK?.., (Miroslav Anger felv.) ÉRDEKESEN A SZOCIOLÓGIÁRÓL AZ UTÖBBI ÉVEKBEN ná­lunk ugyanúgy, mint a szocia­lista államok többségében, rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg a szociológia iránt. Viták folynak a szocioló­giáról mind a tudományos kö­rökben, mind a nagyközönség köreiben. Egyre erősebbé vált az az igény, hogy szociológia vizsgálja az egyes társadalmi jelenségeket, kiváltképpen azo­kat, amelyekkel a társadalom­nak, vagy a társadalom irányí­tó szerveinek problémáik van­nak. Tudományos körökben sző­nyegre kerültek a kialakulóban lévő új marxista társadalomtu­dományi ág elméleti, módszer­tani és szervezési problémái. Ezzel egyidejűleg sor került az első s éppen ezért gyakran bá­tortalan, szerény és dilletőns kísérletekre is a szociológiai kutatásban. Kétségtelen, hogy mindebben a dogmatizmus bizonyos vissza­hatását ls kell látnunk, annak az időszaknak a dogmatizmu­sát, amikor a szociológia nem­csak hogy nem fejlődött, ha­nem egyenesen burzsoá áltudo­mánynak bélyegezték. A mar­xista szociológia, mint külön társadalomtudományi ág nagy­arányú fejlődését azonban az utóbbi időben megköveteli a kialakuló szocialista társada­lom jelenségei tudományos ku­tatásának szükségessége, amely nélkül, úgy látszik, lehetetlen a társadalom tudományos irá­nyítása. Mint bebizonyosodott, a szocializmusban nem bánha­tunk úgy az emberekkel, mint lélektelen tárgyakkal, hogy a társadalmi kapcsolatok a szo­cializmusban is túlságosan bo­nyolultak, s éppen ezért nem bízhatjuk magunkat az ösztö­nös fejlődésre. Ezzel kapcsolatban figyelem­re kell méltatnunk Andrej Si­rácky akadémikus „Sociológia" című könyvét, ameíy a napok­ban jelent meg szlovákul a Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában. Ezt a könyvet nem csupán szakkörökben olvashat­ják érdeklődéssel, hanem bizo­nyára azokat az olvasókat is megnyeri, akiket társadalmunk égető szociológiai problémái és jelenségei „nem professzio­nálisan" érdekelnek. RÖVID CIKKÜNKBEN csupán néhány megjegyzést szeretnénk tenni Sirácky könyvének mar­gójára. . Mindenekelőtt: ez a könyv nem tankönyv, amely rendszere­zetten magyarázná a marxista szociológia szerkezetét. Volta­képpen bizonyos válogatás a szo­ciológia jelenlegi problémái kö­zül. A szerző azt a célt tűzte maga elé, hogy megmagyarázza a marxista szociológia külön társadalomtudományi ágazattá való fejlődésének elvi kérdéseit. Az elmélet, módszertan és mód­szerek, a szociológia és a filo­zófia kapcsolatainak stb. kérdé­sei azok, amelyekkel jelenlegi szociológiánknak meg kell bir­kóznia. A könyv széles problé­makört vet lel, amelyet meg kell oldanunk, ha azt akarjuk, hogy a szociológia hazánkban is elér­je a társadalom megkövetelte tudományos színvonalat. A könyv első részében (Elmé­let) a szerző a szociológia tár­gyának, valamint helyének a marxizmus—leninizmusban s ál­talában a társadalomtudomá­nyok rendszerében betöltött sze­repével foglalkozik. A szerző reagál az éveken át tartó (gyak­ran hosszadalmas és némileg skolasztikus) vitákra, amelye­ket a marxisták folytattak e probléma körül. Sirácky a szo­ciológiát olyan elméleti-empiri­kus tudománynak tekinti, amely a marxizmus—leninizmus része, s amely általános áttekintést nyújt a társadalom, az ember és a gondolkodás problematikájá­ról. Míg a marxista filozófia az egész objektív realitásra vonat­kozik, a szociológia a társadal­mat csupán specifikus egység­nek tekinti. Ezzel összefüggés­ben figyelemre méltó a szerző azon törekvése, hogy a proble­matikát űj módon specializálja, mivel azt egészen a közelmúltig, sőt még ma is helytelenül filo­zófiai problematikának, vagy az úgynevezett tudományos kom­munizmus problematikájának tekintették. Amikor a könyvben a szerző a szociológia keletke­zését és fejlődését magyarázza, ismerteti az egyes szociológiai irányzatokat .Visszautasítja azt a dogmatikus álláspontot, amely a nem marxista szociológiai irányzatokat a politikai ideoló­giai apologetika szűk szempont­jából értékeli, s ezzel szemben megállapítja, hogy ezek az irányzatok tudományos téren komoly hozzájárulást jelentenek a szociológiai megismeréshez. Az elméleti kérdésekkel foglal­kozó fejezetet a szerző a társa­dalom szocialista struktúrájá­nak és politikai kapcsolatainak marxista magyarázatával zárja. Rámutat a politikai kapcsolatok marxi modelljének általános ér­vényű momentumaira, valamint e momentumok gyakorlati jelen­tőségére a szocialista társadal­mi kapcsolatok tudom Snvos fel­ismerésében. A könyv második részében (Módszerek) a szerző a szocio­lógia egyes módszereivel (sta­tisztikai módszer, tipológiai módszer, történelmi módszer, monográfiái módszer) foglalko­zik. Itt foglalkozik a szerző az elmélet és a módszertan kap­csolatával, ugyanígy a nem mar­xista módszertani irányzatok jellemzésével is. SIRÁCKY KÖNYVÉBEN több helyen hangsúlyozza a filozófia és a szociológia szoros kapcso­latának szükségességét a bonyo­lult társadalmi jelenségek fel­ismerésében és megmagyarázá­sában. Ezt a szükségszerűséget gyakorlatilag maga demonstrál­ja a legjobban könyve utolsó ré­szében (Problémák). Sok helyet szentel az ember, a humaniz­mus, az elidegenedés, a művészi alkotás stb. kérdéseinek szocio­lógiai szempontból. Az embsr problematikájával kapcsolatban a szerző ismét rátér a filozófia és a szociológia kapcsolatára. Az olvasót kétségkívül elsősor­ban a pszichikai mechanizmus­sal foglalkozó elmélkedések fogják érdekelni, amelyeknek ez ideig nálunk úgyszólván sem­minő figyelmet sem szenteltek, noha nélkülük aligha lehet minden tekintetben megmagya­rázni az emberek cselekedeteit. Andrej Sirácky könyve nem­csak a marxista szociológia el­vi, időszerű kérdéseihez szól hozzá. Értékes a könyv azért is, mert megismerteti az olvasót általában a szociológiával és azokkal a szociológusokkal, aki­ket az elmúlt években, alig vagy egyáltalán nem ismerhettünk meg. —

Next

/
Thumbnails
Contents