Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-31 / 360. szám, szombat

K é t f e j 81 nem I e h s t s g y h i i a J a 1 1 hordani. (FLAMAND KOZMOWA S) GYERMEKSZÁJ AZ EBADTA Az összeadás még csak mende­gélt, de a kivonásnál egyszerűen megállt a tudomány. — No legény, hát igy állunk — vonom össze a szemöldökömet. A lurkó erre megvonja a vállát. — Kérdezz inkább összeadást. — Az ám, de mi lesz a kivonás­sal? Egyenesen a szemem közé néz és a világ legtermészetesebb hang­ján azt mondja: — Hát nem te mondtad tegnap este, hogy az ember mégsem le­het mindentudó! FELREÉRTÉS Rettenetes síkos volt az út, úgy elhasaltam, mint egy Ju­hászkutya. Csak amikor jeltá­pászkodtam, vettem észre, hogy a homlokomról két helyen is lehorzsolódott a bőr. Hazaérve a fiam szeme - mindjárt meg­akadt a sebeken, és csodálkoz­va csapta össze a kezét. — Apuka, ml történt veled? — hiszen anyuka nincs is itt­hon! A MAGYARÁZAT Ha nem tévedek, Tanganyikában készültek a felvételek. A képer­nyőn a többi között megjelent a lomha járású orszarvü is. Egyszer csak azt mondja a Laci fiam: — Mond csak apuka, az orszar­vú tudja, hogy orszarvúnak hív­ják? Mielőtt gondolkodhattam volna a válaszon, a kislányom máris megadta a feleletet. — Már hogy tudná, mikor nem ért magyarul. Kl SZEGYELfE MAGÁT? Színdarabot tanul a lányom. De a szöveg csak nem akar megmaradni buksi fejecskéjé­ben. A napok meg táltosparipa módjára szaladnak. Egy héttel a fellépésük előtt megkérdez­tem: — Megy már a szerep? — Nem nagyon — ingatja a fejét. — Mi lesz ha belesülsz? Elgondolkozik, mafd kiböki: — Szégyelhetl majd magát a tanító néni! (szi) Nagy Sándort, a makedónlalt és a gordiuszi csomó történetét még a történelemórák idejéből ismerjük valamennyien. Amikor a fiatal hódító bevonult Gor­dion városba és hallott a híres csomóról, melyet addig még senki sem tudott szétbontani, megtekintette ezt a nevezetessé­get, minden oldalról alaposan megvizsgálta, majd hirtelen el­határozással kirántotta kardját, s egy csapással kettévágta. Persze, Nagy Sándort lelke­sen megéljenezték katonái és égig magasztalták az ifjú király bölcsességét, talpraesettségét. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Nagy Sándor szerencséjé­re, az én édesanyám nem volt ennél a huszárvágásnál jelen. Ha ugyanis anyám akkor mel­lette áll, minden másképpen történik. Hiszen amikor én ka­maszkoromban éppen ilyen szel­lemesen és talpraesetten a spár­gacsomó gondos kibogózása he­lyett egyszerűen kirántottam a kardomat, illetve a zsebkése­met, hogy a csomót szétvágjam, az anyai Intelmek olyan ára­data zúdult rám, hogy a make­dón harcosoknak is torkán akadt volna az éljenzés. Mert jó anyám egyáltalán nem rette­gett volna a perzsákat, méde­ket, egyiptomiakat és induso­kat leigázó hadvezértől, hanem szigorú oktató hangon így kor­holta volna: Tanuld meg Sanyi, a csomót nem szokás kettévág­na Rendes ember nem csinál ilyet! A spárgára máskor is szükség lehet. Ha Nagy Sándor nem halt volna meg fiatalon, mint bölcs öreg ember, egy szép napon fel­tétlen rádöbbent volna, hogy an­nak a Kästnernének, ott Gor­ERICH KÄSTNER: gordiuszi csomó dionban tulajdonképpen igaza volt. Nem jó a csomókat ketté­vágni. És ha már kettévágta azt a csomót, semmi oka sincs rá, hogy büszkélkedjék vele. Nem furcsa, a történelem nem jegyezte fel annak az ember­nek a nevét, aki szorgalmat, ügyességet és időt nem kímélve, összehoz egy kibogozhatatlan művészies csomót, viszont aranylapra irta fel annak a ne­vét, aki a szabályokat félretol­va, egy kardcsapással, erőszak­kal kettévágta? Hiába, a történetírók évezre­dek óta különös szimpátiát éreznek az erőskezű, karddal vagdalózó emberek iránt. Kőtáb­lákon, papirusztekercseken, per­gamenen és vastag könyvek lapjain zengtek dicshimnuszo­kat azoknak az embereknek hőstetteiről, akik kardcsapással igyekeztek a problémákat meg­oldani. Sokkal kevésbé érdekel­te a történelemírókat, miképpen bogozódott össze szétfejthetet­len kupaccá a sors fonala és nem igen írtak azokról az idea­listákról, akik a sors összeku­szált fonalát békés úton akar­ták kibogozni.' Nem is olyan régen, magunk is tanúi voltunk annak, mikép­pen vágnak szét karddal egy ilyen csomót. Lenyűgözően érde­kes volt! Még most ls égnek áll a hajunk, ha maradt egyál­talában fejünk búbján ép hajszá­lunk és fejünk is a helyén ma­radt. Napjainkban ts, mialatt nemzetközi konferenciákon a világ minden részéből össze­gyűlt küldöttek százai azon fára­doznak, hogy az újabban őssze­kuszálódott csomókat kibogoz­zák, a kardvágás-elmélet eszelős hívei még mindig így üvölte­nek: „Minek annyit pepecselni? Karddal nekimenni, ez az egyet­len megoldás!" Véleményem szerint a helyes megoldás az volna, ha a csomó helyett a gordiuszi csomó-elmé­let híveire sújtana le a kard. Fordította: KÄNTOR ANTAL O n • O NEMZETKÖZI DIVATBEMUTATÓ Ez milyen divat? Skőt. Gádor Béla: VIKEND Magas barna hajadon, Elindult egy kajakon. Vissza is jött kajakon, De már nem volt hajadon. O lvasom, hogy mihelyt az ó­évet búcsúztató és az újat köszöntők százezreiből kipáro­log az utolsó borgőz is, s amikor már a kezdő gépkocsiveze­tők autóit. De demokratikus eljárás-e az olyan megoldás, amely a különböző előírások­kal és szankciókkal Vigyázat, kezdő! kéket meg tudják különböztetni a pi­rostól, nyomban ar­ra kell ügyelniük, hogy véletlenül se tévesszék össze a háromszöget a koc­kával. Egyszerűen arról van szó, hogy az új közlekedési szabály­zat életbelépésével egyldőben távolról felismerhető jelzé­sekkel látják el a amúgy is megterhelt gépkocsivezetőket a nagy nyilvánosság előtt két táborra osztja? Éppen ezért sze­rény módosító Ja­vaslatot tennék az új előírások beveze­tése előtt. Például: a hivatásos sofőrökre ne vonatkozzon ez a szigorú megkülön­böztetés, mert akt egyszer vezető akar lenni, amíg él, az már csak komolyan veszi a paragrafuso­kat. Igen ám, de erre a „hobi-gépkocsi­zók" méltatlankod­hatnának, hogy ami­hez ők értenek, ab­ban mások lehetnek kezdők. A kérdést talán " úgy lehetne igazságosan eldönte­ni, ha minden kez­dőt, minden szakmá­ban egyformán fe­lölnének meg... De honnan a Jené bői teremtenénk pénzügyi fedezetet arra a sok-sok jel vényre, amelyet az arra jogosultaknak hordaniuk kellene? TOTH GÉZA 1966. AZ ÖRÖMMEL VÉGZETT MUNKA, GYÓGYÍTJA A FÁJDALMAT. SHAKESPEARE ÁBRÁND ÉS VALÓSÁG (Szilveszteri kesergő) M iután tőlem is megkérdezték, hogy mivel töltöm az év el­ső napját, arcomat ngyan a szé­gyen pírja borltja, de férfias nyílt­sággal bevallom: alszom! Az utol­só sző jogán előadom mentsége­met. Gyermekeim már kirepültek a fészekből, tehát a terv az, hogy szilveszter éjszakáján hódolunk a papucsknltúrának, azaz: papucs­ban-pizsamában röhögjük (vagy sírjuk) végig a tévé műsorát. Ez a terv. Este tíz órakor azonban felber­reg a csengő és minden külön ér­tesítés helyett megérkeznek Hn­góék. Pontosabban: Hugő, Hugőnfi és Hugőné két nagynénje. Vendég­szerető ember vagyok, bár a po­kolba kívánom őket, de ezt nem mutatom, hanem igyekszem olyan arcot vágni, mint egy édelgő ri­nocerosz, feleségem pedig frissen­fürgén teszi az asztalra a házilag készült abált szalonnát, aini az én legkedvesebb újévi reggelim és én nézhetem, hogyan tömi a fejét a Hugö-család és még szemtelen­kednek Is, degeszre tömött száj­jal hörögvén, bogy „csak egy-két falatot drágám, nehogy megsér­tődjetek!" A z abált szalonnával végezvén bevonulunk a tévé elé. Hu­gő hörög a gyönyörűségtől, Hugő­né csámcsogva eszi a süteményt, a két néni bóbiskol és versenyt hor­kol, hitvesem néha olyan kedve­sen pislog felém, mint egy meg­tört lelkű anyatigris, mert Hugó az én barátom — engem pedig litBget a gnta. Éjfélkor az asszony virslit tá­lal, majd feketét és akkor Hugó megszólal, hogy nem bánja, ná­lunk várják meg"* a reggelt, le­gyünk boldogok. Hajnalban Hugőék kijelentik, hogy még kellene valamit harapni és a barátság oltárán feláldozzuk a töltöttkáposzta nagyobb részét is. Hugőék öt óra tájban ülve el­alszanak, 7 őráig szenderegnek, akkor végre elvánszorognak. Mi pedig 10 őráig mosogatunk, azután aludt tejet reggelizünk és me­gyünk aludni. E gyébként Hugöékat ez úton értesítem, hogy ma délután két őrakor meghalok, feleségem pedig egész éjjel a koporsómat ön­tözi özvegyi könnyeivel és ha en­nek ellenére nálam akarnak szil­veszterezni, akkor tejeskávét kap­nak háromnapos száraz kenyér­rel! PÉTERFI GYULA A szép asszonyok egy hétre j ók. A jó asszonyok egy életre stégek (ARAB KOZlfrÓNDAS)* Első látásra megszerettük egy­mást. Az idegorvosnak ezt mond ja a páciens: — Doktor úr, mentjei meg. — Mi a baja? — Állandóan magamban beszélek. — De hisz ez nem olya', nagy bal. . . — De doktor úri Ha tud ná, milyen kiállhatatlan te r mészetem vari! — Egész éjjel nem aludtam egy hunyást sem. Te horkol­tál, a kutya meg ugatott. Bor­zasztó volt! — Mondd kicsikém, tán nyu­godtabban aludtál volna, ha a kutya horkol, én meg ugatok? összevert, dagadt szemű em­ber támolyog az utcán. Egy járókelő gyöngéden megszólít­ja: — Nézze, barátom, ha nem érzi jól magát, én szívesen ha­zatámogatom. — Istenmentsl Hazulról jö­vök! •fr Ismerek egy embert, 20 év előtt egy szál rongyos ruhában vándorolt ki Amerikába, s ma már ötszázmillióval rendelke­zik. — Szent ég, mit csinál any­nyi rongyos ruhával? •ír Az a szülő vesse gyermekére az első követ, aki egyszer sem pucolta ki helyette a cipőjét. — Nyírást vagy borotválkozást? — Nem, csupán masszázst kérek. Hogy mik vannak? A szerkesztőség csendes, felelős munkát végző dolgozói a lekto­rok. Az ó munkájukat csak akkor lehetne látni, — ha nem végez­nék el. Alább közlünk néhány gyöngyszemet, melyeket a kézira­tokban fedeztek fel A fokozott feladatok teljesítése érdekében a ... i szövetkezet vá­zétól elhatározták, hogy májusban 6 üszőt és 10 anyakocát megter­mékenyítenek . . A csehszlovák labdarágó válo­gatott .. A venezuelai funkcionáriusok egy félreeső helyen találkoztak . .. • • • • Az asszonyok a kukorica be­gyűjtését szorgalmazták, a férfiak pedig az őszi vetés után tettek pontot. . . A tanítót nyírott gyerekfejek vették körül . .. • » « Lassan besötétedett. Novákné a tornácot söpörte. Ilyenkorra az asszonyok már elvégezték intim dolgalkat . . . T E V E D E S A minap az a megtisztelés ért, hogy én is segédkezhet­" tem szomszédunk lányának szalagavatót előkészületei­ben. Engem szalasztottak az önkiszolgálóba hajlakkért. — Körülbelül húsz centiméter magas, négy-öt centiméter átmérőjű. Ha fölül megnyomod, lehelletszerűen fröcsköl. Loholok oda — loholok vissza! Diadalittas ábrázattal nyúj­tom át a fenti utasításnak hajszálnyira eleget tévő fémbur­kolatú csodaszert. A mama remegő kézzel nyomja meg a fehér gombot... — Mit csináltok — hördül föl a család feje, amikor néhá­nyat szippant a szobát betöltő illatkeverékből. — Ogy néz ki, mintha tehén nyalta volna le — mutat a bakfisra, kikapva hitvese kezéből a fújtatót. Néhány pillanatnyi vizsgálódás után villámló szemekkel fordul felém: —< Te szerencsétleni Ez nem lakk! Ez ... ez folyékony ro­varirtó!!I MIKLÖS1 PÉTER AKI AZ ELSZÁLLÓ FELHŐKET FIGYELI, UTAT TÉVESZT. OROSZ KÖZMONDÁS

Next

/
Thumbnails
Contents