Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-30 / 359. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLQVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. december 30. Péntek • XIX. évfolyam, 359. szám • Ára 30 fillér Csúcsteljesítményavízerőmíívekben: NÉGYMILLIÁRD KWÓ VILLAMOS ENERGIA A megtakarítás: 20 MILLIÓ TONNA TÜZELŐANYAG (ČTK) s—- Csehszlovákia víz­erőművei ez idén már négy milliárd kWó elektromos ener­giát adtak az áramhálózatba. Vízi erőműveink egy év alatt még ennyi áramot eddig nem fejlesztettek. A kimagasló ered­mény elsősorban annak köszön­hető, hogy az esőzések követ­keztében jelentősen emelkedett néhány folyó színtje. A lipnói tároló medence — az egyetlen, amelyet már jég borít — szint­je 30 centiméterrel, az orlíkyi 60 centiméterrel és a slapyi medencéé 2,5 méterrel maga­sabb, mint múlt év decem­ber végén. A teljes kapacitással üzemel­tetett vízi erőművek áramfej­lesztése eddig már húszmillió tonna fajlagos tüzelőanyag megtakarítását tette lehetővé. Negyvenezer rendezvény egy évben A Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság eredmé­nyei és tervei (ČTK) — Több mint egymillió szakember részvételével kb. 40 ezer előadást, értekezletet, sze­mináriumot, és egyéb akciót rendeztek ez idén a Csehszlo­vák Tudományos Műszaki Tár­saság szervezetei. Ezenkívül 922 tanfolyamot is rendeztek, amelyek közül a legnépszerűb­bek a számítástechnikai tanfo­lyamok voltak, s ezeken több mint 12 ezer érdeklődő vett részt. A társaság együttműködik ti­zenhat nemzetközi tudományos­műszaki szervezettel, s ez idén felvették a Nemzetközi Iparjog­védelmi Társaságba, valamint a Nemzetközi Mezőgazdasági Épí­tészeti bizottságba. A Csehszlo­vák Tudományos-Műszaki Társa­ság hathatósan támogatja az UNESCO kezdeményezését, a mérnökök és műszaki dolgozók világszervezetének megalapítá­sát. A CSTMT a jövő évben számos nemzetközi jellegű tudományos értekezletet rendez. A társaság elnöksége megtesz minden tőle telhetőt, hogy a jövőben célszerűbb legyen a munkamegosztás a CSTMT mint­egy háromezer üzemi tagozata és a FSZM szervei között, még­pedig különösen azzal a céllal, hogy az újítók s a feltalálók egyrészt hathatósabb szakszerű támogatásban, másrészt a szük­séges jogvédelemben része­süljenek.. A CSTMT a jövő évben, elő­reláthatólag köztársaságunk minden kerületében tanácsadó irodát nyit, hogy az adott kerü­letben, különböző vállalatok, szövetkezetek s szolgáltatóüze­mek vezetősége kívánságainak eleget téve, szakszerűen lehes­sen elbírálni az előterjesztett gazdasági-műszaki javaslatok célszerűségét, esetleges valóra­váltásuk előrelátható eredmé­nyeit stb. Eredményes kísérletek a műszívvel (CTK) — Dr. Bohumil Bed­narík és dr. Stanislav Perestý, a tudományok kandidátusai, a brnói II. Sebészeti Klinika or­vosai és dr. Jindrich Tömetek, a brnói J. E. Purkynö Egyetem orvostudományi kara patoló­giai-fiziológiai tanszékének ve­zetője már több mint egy éve végeznek kísérleteket, hogy megállapítsák, mily mértékben és meddig lehet a szívet mű­szívvel pótolni. A probléma megoldása jelenleg már állami feladat. Az ezzel kapcsolatos kutatómunkában ezentúl dr. Jan Navrátil professzor, a tu­dományok doktora, a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia le­velező tagja, a Brnói II. Sebé­szeti Klinika főorvosa vezetésé­vel számos tudományos mun­kahely dolgozói is részt vesz­nek. Navrátil professzor a Brnó­ban végzett kísérletek eddigi eredményeiről a következőket közölte: Kioperáltuk húsz kutya szi­vét. A szíveket három órán át túlnyomásos kamrában tápol­datban tartottuk, majd ismét visszahelyeztük, illetve vissza­varrtuk eredeti helyükre. A megoperált kísérleti állatok többsége a szívátültetés után huszonnégy óráig élt, egy ku­tya hat napig maradt életben, két kísérleti állat már a tize­dik, illetve 11. hónapja él. Álla­potuk kielégítő. Ezenkívül további 18 kutyá­nak is kioperáltuk a szívét és más kutyák szívével pótoltuk. A sziveket ez esetben is az elő­zőkhöz hasonlóan tartósítottuk. A kísérleti állatok a műtét után maximálisan 11 órát él­tek. Húsz kutyának a mellkasába műszlvet helyeztünk, hogy rész­ben pótolják a kísérleti álla­tok bizonyos módon túlterhelt szívét. A kísérleti állatok túl­nyomó része átélte a műtétet és állapotuk kielégítő, jóllehet a műszív csak négy napig pó­tolta az igazit. Az említett tudományos dol­gozók jelenleg a műszlvmodel­lek tökéletesítésén fáradoznak. A BURGONYATERMESZTÉS ORSZÁGOS VERSENYÉNEK GYŐZTESE A SPIŠSKÁ NOVÁ VES I JÁRÁS Hektáronként 210 mázsa (ČTK) — Köztársaságunkban ez idén a Spišská Nová Ves-i járás burgonyatermesztől érték el a legnagyobb hektárhozamo­kat: hektáronként átlag több mint 210 mázsát takarítottak be. Az országos versenyben él­re tört járásban ez Idén több mint 3500 hektárnyi területen termesztettek burgonyát. A ver­seny második díját a poprádi járás földművesei nyerték el 200,4 mázsás átlagos hektárho­zammal. Az első díjat — 20 ezer koro­na pénzjutalmat — a Spišská Nová Ves-i járási mezőgazdasá­gi termelési igazgatóság dolgo­zói kapták, akik azzal járulták hozzá a kiváló termelés eléré­séhez, hogy eredményesen se­gítették a földműveseket a já­rásban sok helyütt jelentős ká­rokat okozó burgonyapenész elleni küzdelemben. További 96 ezer korona jutalomban a járás mezőgazdasági kollektívái és egyes földművesei részesültek. Robbanás a Duna medrében (ČTK) — „Itt HHP-1, itt HHP-1! A Dunán minden rend­ben! Az aknászok és tüzérek „védőszentje" — „Szent Bor­bála nevében", tűzi..." — Hangzott a rövidhullámú rádió­ból Vladimír Sázavský mérnök utolsó utasítása az 1722. fo­lyamkilométer mellett egy perccel kilenc előtt. A Gottwaldov! Ipari Építővál­lalat szakembereinek harminc­tagú kollektívája Sázavský mérnök vezetésével a folyam­fenéken árkot robbantott. Né­hány másodperccel 9 óra után hatalmas dörrenés rázta meg a levegőt, s a robbantás helyén földet, kavicsot és fadarabo kat felrepítő, több mint 300 méteres vízoszlop lövellt a ma­gasba A robbantás nyomán keletke­zett mintegy 50 m hosszú és 8 méter széles árokba vízveze­tékcsöveket raknak le, amelye­ket egybekötnek a Párkányban épülő cellulóz és papírgyár vízvezetékével. A sikeres robbantás újabb bizonyítéka annak, hogy Sá­zavský mérnök kiváló szakem­berek csoportját vezeti. Munka­társaival már több hasonló robbantást hajtott végre, ami­kor a Barátság kőolajvezeték csöveit kellett a Garam, a Vág és a Sázava medrén keresztül­vezetnie. ­Íj 1 ^ Jk V - " / Az amerikai légikalózok a december 13-i bombázáskor így tönkretették Hanoiban a Phuo Tan utcát. Több mint 300 házat pusztítottak el. Telefoto ČTK felv. Az Egyesült Államok a világméretű tiltakozás ellenére is tovább bombázza a VDK-t A SZABADSAGHARCOSOK SIKERREL VERIK VISSZA A TÁMADÁSOKAT Saigon (ČTK) — Hírügynök­ségi jelentések a dél-vietnami harctereken folyó hadművele­tek felélénküléséről és a VDK elleni amerikai kalóztámadások fokozódásáról számolnak be. A B-52-es amerikai bombázó­gépek Guan-szigetéről felszáll­va csütörtökön újabb támadást intéztek a dél-vietnami tenger­part ellen. A saigoni bábkormány csapa­tainak a Mekong deltájában megkezdett ellenakciói kevés sikert hoztak. A partizánok si­kerrel verik vissza a támadá­sokat, illetve kitérnek a harc elől, amelyet az ellenség akar rájuk kényszeríteni. Saigoni je­lentések szerint néhány hetes viszonylagos csend után a de­militarizált övezet környékén is kiújultak a harcok. A szabad­ságharcosok a napokban több ízben sikeres rajtaütésszerű tá­madást intéztek az amerikai és a dél-vletnamt csapatok ellen. A partizánok több esetben In­téztek aknatámadást a Dong Ha-i támaszpontok ellen. Az amerikai légierő közben tovább bombázza a demilitari­zált övezetet. Az elmúlt két hét alatt a B-52-es bombázók húsz alkalommal Intéztek támadást a Mekong deltája ellen. A thaiföldi amerikai támasz­pontról felszálló bombázók a VDK déli tartományalt támad­ták. Dél-Vietnam kikötőiben már negyedik napja tart a dokk­munkások sztrájkja. Az ameri­kaiak utánpótlását csak a ka­tonaság bevonásával tudják ki­rakni a hajókból. Szerdán este rendkívüli gyű­lést tartották a szakszerveze­tek és a kormány képviselői, valamint a dokkmunkások meg­bízottai. A szakszervezetek szó­vivője kijelentette, ha nem tel­jesítik a dokkmunkások köve­teléseit, általános sztrájkba kezdenek Dél-Vietnamban. Ma 6 órakor a saigoni szak­szervezetek 50 000 dolgozót számláló szervei 12 órás szoli­daritási sztrájkba lépnek a dokkmunkások támogatására. Miközben az amerikai kor­mányhoz naponta érkeznek a tiltakozások a világ minden tá­járól, jól tájékozott washingto­ni körök szerint az Egyesült Ál­lamok tovább kívánja támadni a Vietnami Demokratikus Köz­(Folytatás a 4. oldalon.) Haladó politikusokat tartóztattak le Szudánban Khartúm (ČTK) — A szudáni sikertelen puccskísérlet után eddig 400 személyt tartoztattak le •— jelenti az AFP. A fővá­rosban nyugalom van, a ható­ságok nem rendeltek el rend­kívüli biztonsági intézkedése­ket. A szudáni rendőrség letar­tóztatta Mahgubot, a Szudáni Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát és a párt több vezető funkcionáriusát. Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a puccskísérletben. Le­tartóztatták Ahmed Sajhot^ a -Szudáni Szakszervezeti Szövet­ség főtitkárát, a Szakszerveze­ti Világszövetség alelnökét is. Mahgub letartóztatása után kijelentette, hogy a Szudán! Kommunista Pártnak nincsen semmi köze a puccshoz. Ellen­kezőleg, a jobboldal esküdött össze a demokratikus mozga­lom ellen. Mahgub szavai sze­rint a reakciós erők azért szőt­tek összeesküvést, mert az al­kotmány és a törvények elis­merik a kommunista párt jogát a legális tevékenységre. Előzetes vizsgálat szerint a puccsot Usman alhadnagy szer­vezte, akit az újoncok kiképzé­sével bíztak meg a hadsereg­ben. Usman parancsot adott 200 újoncnak, hogy foglalják el az elnöki palotát, a rádió épüle­tét és a hidakat. A tisztek azonban lefegyverezték az újoncokat. „A szudáni államfordulat kö­rül csapott nagy hűhóval sze­retné a szudáni kormány lep­lezni törvény- és alkotmányel­lenes lépéseit és a népi moz­galom ellen a hadsereg beve­tését" — Írja az An Nida című bejrúti lap. 1970-ig 100 százalékkal növeli kapacitását a bratislavai Slovnaft. A nyersolajtinomitasun kívül világszínvonalú műanyagokat és szintetikus kaucsukot is gyárt majd. Képünkön az olajfinomító esti fényben. (K. Clch felv. — ČTK) Újévi üdvözlet a Holdról? Moszkva (ČTK) — A TASZSZ közlése szerint a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Luna-13 újév éjjelén üdvözle­tet közvetít majd a Földre, amennyiben az űrállomás ener­giaforrásai nem merülnek ki addig. London (ČTK) — M. V. Kel­dis, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke távira­tot küldött sir Bemard Lövell­nek, a Jodrell Bank brit csillag­vizsgáló Intézet igazgatójának, melyben közli: a szovjet tudó­sok beleegyeznek, hogy az an­gol csillagvizsgáló közzétegye a Luna-13-nak a Hold felszíné­ről küldött felvételeit. Az inté­zet igazgatója ezt megelőzően kijelentette, hogy a szovjet tu­dósok hozzájárulása nélkül nem közlik a képeket. A csillagvizsgáló tegnap este közzétette a Luna-13 által a Hold felszínéről küldött felvé­telét és a szovjet űrállomás holdpanorámájának képsorát.

Next

/
Thumbnails
Contents