Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-29 / 358. szám, csütörtök

A kitüntetetlek portáján ARÁNYLAG SZŰK UDVARON, szerényen húzódik meg a Dunatőkési Állami Gazdaság igazgatósági épülete. A helyi gazdaság irodáiról sem lehetne állítani, hogy tágasak. Az egyik helyiségben négyen összegezik a termelési adatokat. A központban kiemelkedő eredményeket könyvelhettek el már az év elejétől kezdve. Kiváltképpen az állattenyésztésben voltak nagy hozamok, amiért az állami gazdaság elnyerte a minisztérium és a Szakszervezetek Központi Tanácsának vörös zászlaját. Az még titok, hogy a második félévi eredményekért ki kapja meg a nagy kitüntetést, ám a Dunatőkési Állami Gazdaság minden részlegén továbbra is igyekeznek fokozni a termelést. Érdemes elidőzni a helyi gazdaság említett irodájában is. Németh János mérnök, a gazdaság vezetője egy diagramot készít, melyen feljegyzik a tojató levegőjének hőmérsékletét, relatív páratartalmát, a napi megvilágítás időtartamát és a tojáshozamot. EGYENLETES HOZAM TÉLEN-NYÁRON A laikus azt is mondhatná, hogy mire jó ez a ceremónia, hiszen a tyúkok enélkül is tojnának. Az igaz, ám ha kedvezőbb feltételeket teremtenek az állománynak — ami csak úgy lehetséges, ha figyelemmel kísérik a termelési tényezőket —, nagyobb a hozam, és mindenesetre gazdaságosabb a termelés. A helyi részleg vezetői meglepően kiemelkedő eredményekről beszélnek, amióta üzembe helyezték az új tojatóhelyiséget. — A 2816 tyúktól a napi hozam rendszerint kétezren felül van — mondja Zsidó János állattenyésztési csoportvezető. Szó esik az önköltségről is, ami szintén meglepi az embert. A dunatőkési részlegen egy-egy tojást 35 fillérért állítanak elő. Itt azelőtt sem volt drága a termelés, a tojás önköltségi ára 50 fillér körül mozgott, az idén azonban még alacsonyabbra csökkent, pedig az épület a felszereléssel együtt nem mondható olcsónak, egymillió koronába került. De a jelek szerint kifizetődik a felépítése, amit nemcsak a nagy tojáshozam indokol, hanem az is, hogy a téli időszakban sem csökken a tojás termelése. Vörös László mérnök, a komplexbrigád vezetője szállít a helyszínre, hogy megtekintsük a „tojógyárat". Jói bokrosodó őszi vetések mellett haladunk el. A növénytermesztési szakasz sem lemaradott része a gazdaságnak. Az idén is 35,08 mázsa búza termett hektáronként, s a lucerna hozama még nagyobb volt, 101 mázsa széna termett hektáronként. Elismerést érdemlő eredmények ezek is, a tyúkfarmon azonban ismét a tojástermelésre terelődik a sző. TEREPSZEMLE A HELYSZÍNEN Nem túlzás az épületet tojógyárnak nevezni. Az előcsarnokban gumiszalagon, egymás után érkeznek a tojások. Az egyik sarokban egy búgó hengeres test is gyárra emlékeztet. Egy naftakályha fűti a 70 méter hosszú helyiséget és olyan jól, hogy a terem eleje és vége közt csak 1 fok a hőmérsékleti különbség. Ezt úgy éri el a gondozó, hogy ventillátorok segítségével áramoltatja a levegőt. Annyi ventillátort kapcsol be a tizenkettő közül, hogy a levegő hőfokát 17—18 fokon tartsa, a relatív páratartalmat meg 60— 65 százalékon. További különlegessége az épületnek, hogy nlnGeenek ablakai. A fényt villanyégők szolgáltatják a szükséglet szerint, ami télen-nyáron egyenletes és naponta 14—16 órán át tart. Az itatás és az etetés is automatizált. Ezek a tényezők teszik le^^^^ hetővé, hogy egy személy is elj||jWjj végzi a 3000 tyúk körüli teendőket. Illetve két személy két 1966. műszakban váltakozva. Ennyire szükség van, mert az előcsarXII. 29. nokba érkező tojásokat el ls kell rakni, osztályozni és szál1 m* lltásra előkészíteni. *

J Említést érdemel az is, hogy ^^ a terem levegője, a régebbi típusú épületekhez viszonyítva sokkal tisztább. Ezt nem csupán a jól megoldott levegőcsere teszi lehetővé, hanem a trágya műtrágyával való szigetelése is, amit szükség szerint végez el a gondozó. A rács alatt felhalmozódott ürüléket szuperfoszfáttal szórja le mintegy 1—1,5 cm vastagon. A műtrágya sem vész el, hiszen 'a tyúktrágyával együtt a földekre kerül. Itt 7—8 hónapig tartják a tyúkokat, azután kerül sor a mélyalom kitakarítására és a terem fertőtlenítésére. A csehszlovák és a magyar típusú épületek kombinációja bevált. 1000 KORONA TISZTA HASZON NAPONTA — Naponta legkevesebb ezer korona lesz a tiszta hasznunk — mondja Németh János mérnök. A gazdaság vezetője azért beszél jövő időben, mert egy év múlva már 12 ilyen tojatócsarnokuk lesz. Ugyanis a szakosítás és összpontosítás keretében a helyi gazdaság rendezkedik be tojástermelésre. Ekkor megközelítőleg 30 ezer tyúk és 25 ezer csirke (mint utánpótlás) lesz a farm állománya. Az említett ezer koronás napi tiszta haszon reális. Hiszen a jelenlegi 2816-os állománytól kétezer tojás a napi hozam. Az is ismert, hogy a tojás önköltségi ára 35 fillér. Tudni kell még, hogy eladási ára 90 fillér, ami kétezer tojásnál 1100 korona tiszta jövedelmet jelent. GAZDASÁGOSABB LESZ A TEJTERMELÉS IS A jó eredményekért a dunatőkési gazdaság kiérdemelte a tejtermelés és a borjúhizlalás jogát is. A borjúk súlygyarapodása 86 deka naponta, és a tej napi átlagos hozama 8 liter egy-egy tehéntől. A tej önköltségi ára 2,23 korona literenként. Gyenge eredmény, ám az év elejétől a tejtermelésen is nyertek 57 koronát. A cél az, hogy a jövőben kiválogatás útján jobb állományt nevelnek, amelynek átlagos tejhozama 12 liter lesz naponta. — Föltételezem, hogy ilyen termeléssel a tej önköltségi ára 1,90 koronára csökken literenként — mondja Németh János mérnök. A tejtermelés elhelyezését illetően is helyes a beosztás, hiszen a helyi gazdaság a szénatermesztésben kitűnő eredményeket ér el. Az is helyénvaló, hogy a borjúhizlalás is helyben marad és nem jelent külön költséget az állomány átszállítása. A borjúnevelést is jó szakértőkre bízzák a dunatőkési részlegen. Főképpen tojást fognak termelni, ám más szakaszon sem vallanak szégyent. Ha hasonló eredményeket ér el a többi részleg is, ami nem kétséges, többször is hallunk róla, hogy a Dunatőkési Állami Gazdaságot vörös zászlóval tüntették ki. BENYUS JÓZSEF J

\ z anyakönyv lapján egy bejegyzés " alatt megáll a keresgélő mutatóujj. „Név: ifj. Kalas László, született: 1945. január 1-én." Ez a mi emberünk! Öt keressük, már a hatodik községben. Egy embert, aki 1945-ben, újév napján látta meg a napvilágot. Felsővályban bukkantunk nyomára. FURDAL a kíváncsiság. Milyen a külseje? Alacsony-e, magas-e? Mi minden történt vele 22 év alatt? Van-e felesége, családja? A falu közepén frissen felhúzott falak, köztük egy mély gödör. Épül az új, korszerű vendéglátóüzem. — Hol lakik Kalas László? — kérdezem a gödör szélén álldogáló munkásvezetőtől. — Én vagyok az. Ki keres? — szól fel a mélyből az egyik fiatalember. Fején napszítta barettsapka. Leteszi a lapátot, felkapaszkodik a behavazott útra. £C&(í ôíiáôúta áyyidäuéô fieteä ját, akik csoportba verődve Jöttek Kalaséktól a félelmetesen csöndes, fekete éjszakában. Magára kapott valamit és szorongva nyitott ajtót. Nagykendőbe burkolódzott asszonyok sírtak, jajgattak az udvaron, a hóban: — Ha istent ismersz, ébreszd fel a német orvost! Pósa Kati elalélt, belehal a szülésbe! Habozás nélkül belépett a szobába és lámpát gyújtott. Szíve a torkában dobogott. Mi lesz, ha féktelen haragra lobban, s' előkapja szolgálati fegyverét? Töprengésre nem volt idő... Az orvos morogva ébredt és szitkozódva, félig részegen öltözködött. Kertész Mihály taglejtésekkel magyarázta, miről van szó. Karon ragadta és kive' zette az éjszakába ... Pitymallott már, amikor a kisded sírása megtörte a csendet a Kalas-portán. Sem az anyának, sem az, újszülöttnek nem esett baja... Ez történt Vályban az 1945. év első napjára virradó éjjel... NÉHÁNY nappal később megjelentek a hókucsmás házak közt a szovjet felderítők. Az egérfogóba szorított fasiszták puskalövés nélkül, hanyatt-homlok menekültek. A messziről érkezett szovjet harcosok ellátták takarmánnyal Mihály bácsi éhes lovait, és ott találták náluk id. Kalas Lászlót, az örömapát, aki egy üveg pálinkát vitt ajándékba Kertészéknek. A prémsapkás katonák, és a vályi férfiak együtt koccintottak; az új év hajnalán, a szabadsággal szintén egyszerre született gyermek egészségére. A katonák kijelentették: nem kvártélyoznak be senkit Kalasékhoz, nehogy megzavarják a kisded és a legyengült anya nyugalmát. A boldog apa homlokát gondok felhőzték: Mi lesz a fiúból? Milyen lesz az új világ? Az aggodalom egy időben indokoltnak bizoMosolyogva veszi tudomásul, mi célból kutattunk utána. — írni akarnak? Rólam?... Akkor be kell szólnunk Kertész bácsiért, ő hozta az orvost anyámhoz azon az emlékezetes éjszakán ... Körülüljük a konyhaasztalt, Kertész Mihály, a szövetkezet majorosa is előkerült. Az asztal közepén zöld hasú üveg, benne ízes, erős vályi szilvapálinka. A mozgékony, beszédes majoros tekintete a távolba réved, képzeletében életre kelnek a régi emlékek. 1944-ben, karácsony estéjén jöttek be Vályba a románok. A közelben lakó Kertész Mihály bejáratos volt Kalasékhoz, s azokban a napokban gyakran benézett, hiszen gyermeke születését váró terhes asszony volt a háznál. A zűrzavaros időben a falu népe aggódva várta a szülés óráját. Kalaséknak hároméves volt akkor a kislányuk, és szinte biztosra vették, hogy a második gyermekük fiú lesz. Karácsony ünnepe után a háromtagú család lehúzódott a pincébe, mert a Lyukashegyről a falu felé nyomultak a fasiszták. Vissza is foglalták a községet, és Kertész Mihály házában kötözőhelyet rendeztek be maguknak. Nagy pelyhekben hullt a hó, a legelők, mezők fehér paplan alá bújtak. Kihalt és néma volt a falu, csak a lovak kaparták idegesen a hídlást az istállóban, s fülüket hegyezve figyelték a katyusák távoli hangját. Az erdőkben magyar katonaszökevények és leventék rejtőzködtek. — A harcvonal Alsókálosánál volt, — meséli Mihály bácsi. — Hegy takarta a falunkat, az gátolta a felszabadítók gyors előrenyomulását. Ilyen körülmények közt érkezett el Szilveszter napja, majd estéje. — Ilyen újévünk sem volt még, — tűnődtek Kalasék a pincében, miközben a hároméves lányka, akivel édesanyja nem törődhetett, fel-felsírt. — Hogyen zajlik le a szülés? És mi lesz a kisbabával? Kertészék szemére sem jött álom, amikor a hideg kamrába szorulva nyugovóra tértek. Estefelé hallották, hogy már vajúdik Kalasné. Belehalhat a szülésbe. Orvosa nincs a falunak, a bábaaszszony meg a harmadik községben lakik, és a marcona németeket látva semmi pénzért sem mozdulna ki a viskójából. Telt-múlt az idő, a tizenkettőt is elütötte a régi óra, s a német katonaorvos is hazatért a paplakból, ahol dorbézolva várta az éjfélt. Az ébren forgolódó Kertész Mihály már messziről meghallotta a jajveszékelő asszonyok hangTÉLI FOGAT. -i • ÍM is I (M. Anger felv.) Kertész Mihály és Kalas László nyúlt. Egyéves és néhány hónapos volt a kis Kalas Lacika, amikor „parancsolat" jött: 24 órán belül ki kell települniük Csehországba. Kalasné akkor már a harmadik gyerekkel járt teherben. A nehezen mozgó asszony magához szorította karon ülő kisfiát, mlg férje a négyéves kislányt fogta kézen. A harmadik gyerek (leány lett) Csehországban született. Az apa állatgondozó volt egy ottani birtokon. 1948 tavaszán tértek haza, s beköltöztek régi házukba. A nagyobbik lány ma már férjnél van. Deresken él. A kisebbik az erdészeti hivatal alkalmazottja, faiskolában dolgozik. És a fiú? Mi lett Laciból? Elszelelt néhány év, és az időközben megnyílt magyar Iskolában egy szeptemberi napon a tanító beírta a nagykönyvbe: „Kalas László, elsőosztályos, született 1945. január 1-én." öt osztályt itthon járt ki, hármat Sajógömörben. 1952-ben megalakult Vályban a szövetkezet, és 1959-ben, amikor a fiú az utolsó bizonyítványt megkapta, édesapja már az EFSZ tagja volt. Laci, amíg ba nem töltötte tizennyolcadik életévét, gyalogmunkásként, majd kocsisként dolgozott a szövetkezetben. 1963 januárjában — három nappal a születésnapja megünneplése után — elment traktorvezető-tanfolyamra a tornaijai gépállomásra. Szorgalmasan tanult, a motor sok-sok titkával nehéz volt „megbarátkozni". Régi vágya teljesült, amikor a tanfolyam elvégzése után először ült fel itthon a traktor nyergébe. Apja megbetegedett és nemsokára meghalt. Azóta Laci a családfő, özvegy édesanyjával (szintén a szövetkezetben dolgozik) és hajadon húgával él a szülői házban. Bevonulásáig az EFSZ traktorosa volt. Ez év októberében szerelt le. A vályi fiatalember, akinek első sírására 22 évvel ezelőtt ágyúlövés felelt, két évig fegyverrel a kezében vigyázta a békét. Nézem a csontos, erős fiút. Életrajza kurta, hiszen még csak 22 éves. — Sohasem gondolt arra, hogy máshová menjen dolgozni? — kérdezem Lászlótól. — Soha. Nagyon szeretem a traktoromat. Talán bizony a lányoknál is jobban; hiszen még nem udvarol, nem választott menyasszonynak valót. — Ráérek, — mosolyodik el. — Legénynek is kell lenni. Bevonulásom előtt nem volt rá időm ... Arra iszunk, hogy ha majd mégis megnősül, és gyermekük születik, azt ne fegyverek hideg fénye vakítsa, hanem jólét és béke sugarában fürödva nevessen fel apjára a pólyából... ODAKINT óborszínű, cirógató napfény ömlik szét a hólödle barázdákon. A csobogó patakban kövér ludak sétálnak, s egy távoli harang oly vígan szól, mintha a kö7-£ledő újesztendőt köszöntené. VERES JÁNOS