Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-29 / 358. szám, csütörtök

ÉV VÉGI SZÁMADÁSFÉLE Anyagi javak és szellemi táplálék E

gész esztendőben sok sző esik a szövetkezetek gazdasági eredményeiről. S ha szóba kerül a falu életszínvonalának alakulása, rendszerint a közös gazdaságok anyagi helyzetéből kiindulva Ítélünk. Nehéz is volna erre reálisabb fokmérőt találni. Ez mindennél jobban bizonyítja, hogy ha lassan is, de növekszik a falusi lakosság jóléte, s a parasztság életszínvonala közeledik a városiak életszínvonalához. A szövetkezeti parasztok élnek a nagyüzemi gazdálkodás adta lehetőségekkel, tervszerűen korszerűsítik a termelést, s egyidejűleg fokozzák a termelés összértékét. Ha mindenütt még nem is, de sok helyütt, mint például a lévai járásban Lekéren, ahol a sertéshizlalást is automatizálták, a gép teljesen kiszorítja a fáradságos kézi munkát. Ám nemcsak a gazdálkodás terén, hanem gondolkodásban is nagyot nőtt a szocialista falu. A nyári hónapokat és a sürgős idénymunkákat kivéve egyre több szabad ideje jut a falusi embernek a művelődésre, szórakozásra, szakkönyvek böngészésére. Egyre sűrűbben veszik kézbe a szépirodalmi alkotásokat. A közösségi élet úgyszólván magával hozza a nagyobb igényeket is. Ma már szinte óhajtja a falu népe a színvonalas kulturális megnyilvánulásokat. Gyengébb rendezvényeken gyérebb a részvétel, mint évekkel ezelőtt. Ez részben az igényességnek, részben pedig a kultúra, a művelődés mindennapos terjesztőjének, a televíziónak tulajdonítható. Hiszen a gazdasági felemelkedés egyik függvénye, hogy egyre több az új és a régi házak tetején is a televíziós antenna, tehát gyarapszik a televíziókészülékek száma. Természetesen az életszínvonal emelkedését sok más tényezővel is kifejezhetjük. Ki tagadhatná, hogy néhány évtizeddel korábban alig néhány módosabb parasztember tudott új házat építeni, mostanában pedig új utcasorok épülnek, korszerűen berendezett lakóházakkal. Aztán a ruházkodás, az életmód és sok egyéb is tükrözi, másképpen él ma már a falusi lakosság. Persze az is igaz — és kár volna elhallgatni —, hogy a mezőgazdasági munka jellegét tekintve a falusi ember munkakörülményei még elég távol állnak a gyárakban és üzemekben dolgozók munkakörülményeitől. A mezőgazdasági termelés függ az időjárástól; ez a munka idényjellegű. E tényezők határozzák meg évszakonként az emberek munkaidejét, szórakozásra, művelődésre jutó szabad Idejét. Pontosabb megfogalmazásban: az új falusi embertípus most van kialakulóban, a szövetkezeti paraszt típusa most formálódik a közös munka és az együttes erőfeszítés eredményeképpen. Meg kell tehát értenlük a türelrnetlenkedőknek, hogy a városhoz való közeledés nem mehet végbe máról holnapra. Ez tagadhatatlan, hiszen szét kell tépni a sok évszázados falusi szokások, beidegződések szálait. Félreértés ne essék! A jót, a haladó hagyományokat nem Ítéljük el, sőt, ápoljuk. Ami jellegzetesen falusi, maradjon csak annak, ha nem akadályozza a mezőgazdasági dolgozókat az előrehaladásban, a jobb felé törekvésben. Szóltunk már arról, hogy az anyagi javakon kívül az életszínvonal alakulásához hozzátartozik a szellemi fejlődés is. Az viszont a művelődés, a kulturális élet,nélkül elképzelhetetlen. Most, a tél küszöbén afölött is elgondolkodhatnak a falusi szellemi és kulturális élet irányítói, milyen formában lehetne akár intézményesen, akár más módon minél többet nyújtani a szellemi javakból. Az önképzésre, az általános műveltség fokozására soha jobb alkalma nincs a falusi embernek, mint a téli hónapokban. A határban teljesen elcsitult a munkazaj. A ház körül, a szövetkezeti udvarokban pedig nem jut mindenki számára egész napot kitöltő tevékenység. Ilyenkor sűrűbben kerül kézbe a könyv, intézményesen és hatásosabban végezhetjük a falusi emberek körében a népművelési munkát. Az ifjúságnak is több ideje jut a szórakozásra vagy színda rabok betanulására. A falusi emberek kultúrszomjának enyhítésére sokat tehetnek a már eddig is szép eredményeket felmutató szövetkezeti klubok. A búcsiak e téren is elmondhatják: nemcsak a szövetkezet gazdasági eredményei tették vonzóbbá a fiatalok számára a közösségi életet, hanem az ifjúság körében végzett kultúrmunkának is köszönhető, hogy ebben a faluban otthon marad a földet szerető fiatalok java része. Nincs munkaerőhiány a szövetkezetben, sőt újabb tagok felvétele nehézségekbe ütközik. Ám másutt is. mint Nyárasdon, Naszvadon, Szímőn és még néhány szövetkezetben megtalálják a fiatalok a maguk szórakozását a falu kultúrházában és a szövetkezeti klubban. Ezekben a községekben nincs arra kárhoztatva az ifjúság, hogy a hosszú téli estéken mást se tegyen, mint a füstös kocsmában üldögéljen, kártyázzon. E

gy év elteltével újra elmondhat juk: nemcsak gazdaságilag, anyagilag, hanem — ezt ugyan nehezebb felmérni, számokkal alátámasztani — szellemileg, gondolkodásában Is sokat gyarapodott a falvak népe. Bár akad egynéhány falu, ahol különböző okok miatt még nem sikerült az anyagiakat megfelelően biztosítani. Az illeté kesek figyelme most főképpen ezekre irányul. Lehet, hogy az elkövetkező években a mezőgazdaság új irányítása következtében az említett helyeken is gyökeres változás áll be, s a mezőgazdasági termelés fellendítésével, növekedésével érezhetően emelkedik majd az emberek anyagi és kulturális életszínvonala. MÉRY FERENC IDEGENFORGALMI MÉRLEG: A SERPENYŐN ROZSNYÓ ÉS KÖRNYÉKE A ROZSNYÚI JÁRÁS 1966. évi Idegenforgalmi mérlege a járási nemzeti bizottság idegenforgalmi albizottságát és a közszolgáltatási szervezetek jó munkáját dicséri. De a JNB művelődésügyi osztálya is kivette részét az idény előkészítésével és lebonyolításával járó gondokból. Rendezték az emlékműveket környező térségeket. Korszerűsítették a betléri kastély megvilágítását. A kastélykerti tavon hat csónakot bocsájtottak vízre. És az elmúlt évekhez viszonyítva az Idegenvezetők megválasztása ls Jobb volt. Egyetlen feladat maradt csupán megoldatlan: a bányászmúzeum állandó expozíciójának berendezése. Ez sem a rozsnyóiak hibájából. A reklámanyag Is gazdagabb volt a sok éves átlagnál. S ezért ma már nemcsak a krasznahorkai várat, esetleg a betléri kastélyt népszerűsítik, hanem a múlt jelentős, bár még kevésbé ismert örökére is kitérnek. A motorosoknak jó szolgálatot tett a gépkocsljavító-háíózat bővítése. Megszervezték a riportfénykép szolgálatot. (Jövőre színes képeket is készítenek.

J A járás székhelyén az egyéb szolgá latok is bővültek: a gyorsmosó, a tisz tító, a taxi, a női és a férfi fodrász, a sportfelszerelés-kölcsönző és az ajándékbolt. Autómosó-szolgálatról és csomag-megőrzőről ls gondoskodtak. Krasznahorka váralján, Betléren és Dobšinán új parkolóhelyeket létesítettek. A közutak karbantartását gondosabban végzik, beleértve az irányjelző táblák és a forgalmi jelzések elhelyezését. Rozsnyón és környékén rendszeres autóbuszjárat köti össze Miskolccal, Tapolcával, majd Dobšinán keresztül a Tátrával (Štrbské Pleso! és az uhornai tóval. KÖZEL 500 EZER TURISTA látogatta mes ÍIZ idén ezt a vidéket s fbLOl minden huszadik külföldi. A látogatók növekvő száma arra kötelez, hogy az ellátás lehetőségeit tovább bővítsék. BOHUS NEMCEK Az üzemi étkezés „MyMMMl M AZ ÜZEMI ÉTKEZÉS a dolgozókról való gondoskodás elengedhetetlen tartozéka. Küldetése biztosítani a műszak idejére eső étkezést, a dolgozók helyes táplálkozását. Egy 1966. évi kormányhatározat kimondja, hogy az üzemek — az új irányítási rendszer bevezetésével — a nyereségrészesedési alapból hozzájárulhatnak az üzemi étkezés megjavításához. Olyan mértékben fokozhatják az étel értékét, hogy az étkező már csak a beszerzési és az előállítási költséget fizesse. Ez a tény, és mi a valóság? Mindeddig csak kevés üzem használja ki az említett lehetőséget. Az üzemek vezetői várják, hogy milyenek lesznek az eredmények, elegendőek lesznek-e a tartalékok. Persze nem mindenütt van ez így, hisz a stupavai cementgyár, a trenčíni Merina, a sviti vegyimüvek és más üzemek is érvényesítik már az említeti kormányhatározatot. A bratislavai kerületi postaigazgatóság kisegítő termelő részlegén az ebéd árát az üzemi konyhában négy korona 50 fillérben határozták meg. A dolgozó 20 fillért nyer az árcsökkentéssel, ötvenötöt pedig azzal, hogy ennyivel növelték az étel értékét. Ebben az esetben tehát a kosztos csak az étel értékét fizeti, a beszerzési és az előállítási költséget nem. Más üzemekben más a helyzet. A trenčíni Merinában például nem csökkentették az ebéd árét, de növelték az értékét 25 fillérrel. S bár ezek filléres összegek, nagy számú étkező esetében komolyan hozzájárulnak az étkezés megjavításához. 1967-ben feltételezhetően több üzem érvényesíti majd a szóban forgó kormányhatározatot. Az elmúlt évi tapasztalatok ugyanis kizárják a kételyeket a nyereségrészesedési alapot illetően. A szakszervezeti üzemi bizottságok részben már foglalkoztak is ezzel a problémával. A Váhostav margecanyi üzemében 1,10 korona napi étkezési pótlékot terveznek. A krompachyi Kovohuty üzemben az év folyamán 20—30 ezer koronával javítják az üzemi étkeztetést. A kormányhatározat a többi között az üzemi konyhák kisegítő gazdaságairól is említést tesz. Ezek fejlesztése, illetve újak létesítése (sertéshízlalás, zöldséges kert) is javíthatja az üzemi étkezést. Sajnos az utóbbi 2—3 évben a kiegészítő gazdaságok hálózata viszszafejlődölt. Még az olyan üzemek gazdaságai is, mint a krompachyi villanyerőműé, a rudňanyi és a slovinkyí vasércbányáé és a prakovcei gépgyáré, már csak papíron léteznek. Reméljük azonban, a bomlási folyamat mihamar megszűnik és b^áll a fejlődés NEM UTOLSÖSOKBAN említjük az étkezés kultúráját és higiéniáját, mert ez ls hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók életkörülményei jobbak legyenek. Az üzemi étkezés a dolgozók fizikai és szellemi ereje felfrissítésének forrása, a káderek állandósításának és a termelési eredmények szilárdításának eszJÁN KUCHARlC, a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács dolgozója A való élet " szolgáltatta Oleg Smeljov és Vlagyimir Vosztokov kémtörténetének anyagát. A kisregény cselekményei nem olyan ré gen, a hatvanas évek eletén látszódnak le egy vidéki szovjet városban, aztán Moszkvában, Leningrádban, szibériai tájakon, egy tengerparti fürdőhelyen, majd idegenben a szovjet határ mentén. Hőset élő hús vér figurák, az életből ellesett regényalakok. A kisregénynek az Izgalmas meseszövésen kívül még egy nagy pozitívuma van: szereplői valóban ugy cselekszenek, mint a valóságban, a szerzők nem adnak patetikusan hangzó hazafias szólamokat a pozitív figurák szájába, mégis érezzük, micsoda nagy hazafias érzés, hazaszeretetből fakadó erős akarat fűti Pavel Színylcin állambiztonsági főhadnagyot kalandos vállalkozásában. Ugyanakkor a történet negatív alakjai — hétpróbás, veszélyes kémek — is emberközelségbe kerülnek, s emberi mivoltukban törpébbeknek tűnnek, mint veszélyes „hivatásukban". A történet bizonyos tanulsággal ts szolgál. Nem erőltetett beállítás, hanem cáfolhatatlan tényekből, a szovjet rendszer belső viszonyaiból következő, szinte törvényszerűnek mondható eljárás az, hogy Pavel Szinyicin sorsát felettesel láthatatlanul figyelemmel követik, s tudta nélkül elhárítják a feje fölött lebegő veszélyt. Nem hagyják elveszni emberüket. A másik oldalon viszont érthető, ugyancsak nem erőltetett szembeállítás és hasonlat az, hogy a hazájuktól elszakadt kémek világában farkaserkölcsök uralkodnak, holttesteken át gázolnak az érvényesülés felé. Ez a gyökértelen, talajvesztett emberek sorsa. A történet főszereplőt több néven tűnnek fel. A zavar elkerülése végett eláruljuk olvasóinknak, hogy a történetben szereplő Szalonka fedőnevű vagány, aki Pavel Matyejev szökött rabnak mondja magát, s akit Pavel Kornyejev, majd Potapov néven legalizálnak megbízói, azonos Pavel Szinyicin kémelhárító főhadnaggyal, mint ahogy a Remény fedőnevű Mihail Zarokov, azaz Sztanyiszlav Kurnakov ts egy személy, de valódi nevét csak a végén tudjuk meg. Dembovics, a nyugdíjas kém ts Kurttsz néven mutatkozik be idegeneknek. Az alábbiakban megkezdjük Smtljov és Vosztokov kisregényének folytatásos közlését Lőrincz Lás ló fordításában és rövidített átdolgozásában. Kellemetlen meglepetés Rekkenő nyári hőség. A Fekete-tenger partján az emberek a késő esti órákban ls a hűs hullámokba menekülnek a hőség elől. A Szuhumiból Leningrádba tartó gyorsvonat alaposan késett. A verejtékező, ideges utasok bosszúságát ez méginkább fokozta. 1961. augusztus 22-e volt. A gyorsvonat egyik első osztályú fülkéjében négy idegen ember találkozott össze. Két fiatalember és egy idős házaspár. A magát Mihailnak nevező fiatalember petrozavodszki szolgálati útjáról tért haza, a másik, Pavel, egy moszkvai rádiótechnikus, Armavtrban szállt fel. A szabadságát töltötte délen. A házaspár meg a fiuknál volt látogatóban Szuhumiban. Az idős asszony állandóan zsörtölődött, nehezen viselte az utazással járó fáradalmakat. Éjféltájt a férfiak kimentek a folyosóra, hogy az idős asszony levetkőzhessen, és lefeküdhessen. Pavel benézett a vonatkísérőkhöz, elcsevegett velük. Azzal tért vissza a kupéjába, hogy a szomszéd fülkében lopás történt. — No tessék, kellett ez nekünkI Kiengedték az összes huligánt, most itt van ... élik világukat — harciaskodott az öregasszony. — Igaza van, Antonyina Petrovna — bólintott rá Pavel. — Tűzzel-vassal irtani kellene őket. Nincs helye az Irgalomnak. El kell bánni velük, de alaposan. Az öregasszony elalvás előtt megkérte Pavelt, vigyázzon a bőröndjére, az ajtót pedig zárja be jól. ... Amikor a fülke utasai reggel felébredtek, meglepődve tapasztalták, hogy a bőrönd Pavellal együtt eltűnt. Az eset nagy felháborodást keltett. A szolgálatos rendőrtiszt jegyzőkönyvet vett fel az esetről, s fogadkozott, hogy előkerítik a bőröndöt. — Akasztani kellene az Ilyeneket — dohogott Antonyina Ivanovna. — Milyen becsületes képe volt ennek a gazfickónak ... Hívatlan látogató Két hónappal később egy őszi este nem feltűnő, de felismerhetően idegen férfi hagyta el N. város pályaudvarát. Az esti vonattal érkezett. Először céltalanul ődöngött a büfében, megállt a kioszkoknál, sokáig szemlélődött. Az idegen Mihail volt, aki a Szuhumi—Leningrád gyorsvonaton együtt utazott az idős házaspárral és a tolvaj Pavellal. Az állomás előtti téren magához intett egy taxisofőrt, és a város központjába vitette magát. Az utcák elég üresek voltak. Ritkán találkoztak autóval, még gyérebben Járókelővel. A kivilágított üzletek kirakatai szemmel láthatóan lekötötték a jövevény figyelmét. Kiszállt, körülnézett, aztán visszament, és intett a sofőrnek, hogy hajtson tovább. Másfél kilométer út után kiszállt, fizetett, aztán bizonytalan léptekkel befordult egy sötét mellékutcába, öngyújtót vett elő, gondosan eltakarta a kabátjával, és rágyújtott. Várt. Elszívta a cigarettát, majd a villamosmegálló felé tartott Éppen befutott a szerelvény. Mihail utolsóként szállt fel a második kocsiba, majd amikor elindult a villamos, ügyesen leugrott. Befordult a mellékutcába, s most már nyugodt, kimért léptekkel ballagott tovább. Vagy húsz percig róhatta a járda kövezetét, aztán megállt egy magas deszkakerítéssel körülvett ház előtt. Becsengetett. Kutyaugatás, majd csoszogó léptek hallatszottak. — Kl az? — szólt ki egy barátságtalan hang. — Kl az ördög zavar ilyenkor? — dörmögte az ismeretlen házlgazda. (FOLYTATJUK) 1966. XII. 2