Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-24 / 354. szám, szombat

• ^ n žM "S 1 értelmét és IATESZ művésznője, Komóményem szerint az élet äját tulajdonunk, csak kölnyér. Minden életből kilátnánk a legemberibb, lesebb hajlamokat, és a 3t alapján fakadó vígságot, lehéz küzdelem után is iradt a szívem vígsága, és vagyok, ha a színpadról ándékozom közönségemet, i fő célja: beválni az élet dán ls, hogy szeressenek. A, )VÁ, ROVÁ, >rotislavoi Szlovák Nemzeti láz művésznője: úgy érzem, megtaláltam azt lalkozási ágat, az életnek területét, ahol maradéktaboldog vagyok, ahol a legtesebben kifejezhetem maEz ritka ajándék, hiszen több azoknak a száma, nem mondhatják el ugyannunkájukról és magukról, nán minden álmom teljesült eínházban. Elmondhatom, szívesen játszom, öröm száa az élet, és kedvvel látok minden újabb feladathoz. KUGLER JÁNOS, a Kosúti Állami Gazdaság magtermesztő részlegének igazgatója: Gyermekkoromtól részt veszek a munkásmozgalomban. Életcélom abban látom, hogy az emberek békében, emberhez méltóan éljenek. Mint kommunista minden törekvésemmel e célt szolgálom. Most az a fő feladatom, hogy részlegünk dolgozóival együtt hatékonyan hozzájárul- S jak mezőgazdaságunk fejleszté- 1 séhez, amivel nagyban elősegít- 8 hetnénk az életszínvonal továb- § bi emelkedését. SZABfi JÚZSEF ács, Tornaija: Ács vagyok, és ennek a mesterségnek tulajdoníthatom, hogy sokat és sokfelé jártam. Mindig arra törekedtem, hogy keresetemet hazaadjam. A családról gondoskodni — egy egész életen ke- B|^9B resztül — komoly feladat. Nem ittam el a pénzt. Megálljt tudtam parancsolni az első stam- * perli szilvórium után. Az embert élet értelme: a családi közösség ápolása. Meg kell tanulni elérhető célokat választani. A kis örömök is örömök. SCHULTZ GYÖRGY mérnök, a košicei Gépészeti é< Elektrotechnikai Középiskola igazgatója: Ax elmúlt esztendők nehéz, kemény munkában és küzdelemben teltek. De ez a munka nem volt hiábavaló erőfeszítés: szerintem ez az élet igazi értelmei Hogy munkánk kisebb-nagyobb mértékben mindig előreviszi közösségünk ügyét. Hiszen milyen öröm az, hogy az elmúlt évtized alatt iskolánk sok száz fiatalt segített abhoz, hogy boldoguljon ax életben, és társadalmunk hasznos tagja legyen. S ennél is nagyobb üröm, ha egy-egy kisiklott fiatal életet sikerül újra helyes vágányokra terelni! FRANK ISTVÁN, a Művelődésügyi Megbízotti Hivatal népművelési osztályának vezetője: Tíztagú családból származom. Apám kőműves volt. A tanítói pályát választottam életcélul, s a legeldugottabb falukban tanítottam, hogy népünk tudását és műveltségét emeljem. Jelenlegi beosztásomban is ez a célom: minél jobban fejleszteni a népművelést. S ezzel elősegíteni a haladást is. Békében szeretnék élni. Már csak azért is, hogy három gyermekemet fel tudjam nevelni. CronöoiotoK . . orrol oki nincs INCS ARCA. Nincs hangfo. Nincs neve. Nem fiú és nem leány. Nincs is tulajdonképpen, mégis van. Elindult már. A természet rendje és az erős szeretet kényszeríti a világba. Ti vele történik most, gz a legnagyobb csoda. Üj ember tárna* benne. Lesz orca, hangja, neve. Leány vagy fiúgyermekként jön a világra, hogy növekedjék és folytassa apját és édesanyját. Érthető ez, és mégis érthetet-§ len. Apja és anyja szerelme ugyan elégséges és elfogadható oka létének, de nem magyarázata. Csak a közvetlen ok, s mögötte egy egész oklónc sorakozik, mely szükségszerűen megszakad, mint őseinek sora a végtelen időben, az őssejtnél vagy az anyagnál. A lét lét: nincs oka, magyarázata. Van. S ez a csoda: a világ. A világ él őbenne, abban a kicsi magzatban, 6 maga pedig a roppant világban. A világ az ő anyja méhe. A szeretet, mely életre parancsolja. A világ meghatározhatatlan kozmikus oktalanság. Benne vész el az oklónc egyik vége, a másik vége ő maga: az okozat. A közvetlen láncszem apja és anyja szerelme. Belický Milan harminchárom éves géplakatos, az ő apja. Belickýné, született Ligacs Márta, volt tisztviselőnő az édesanyja. Mindketten vágsellyei lakosok. A Munkás utcában laknak, az 1445 számú családi házban. Ez a családi ház és ez a mátyusföldl kisváros a közigazgatásilag hozzá csatolt Vágvecsével s a határában épült kémiai ipari üzemmel, amit korunk hóbortja szerint rövidítésekből összeragasztott elnevezéssel DUSLO-nok nevezünk, ez lesz az a környezet, amibe maholnap belecsöppen a kis jövevény. Környezetnek mondom, mert a környezet nem a világ, csak egy jelentéktelen kis darabja a világnak. A megmérhetetlen és megfoghatatlan mindenség emberi méretekre zsugorított konkrét kulisszája. Az öntudatlan és oktalan mindenségböl tér ide a jövevény, mint a színész a sötét színfalak mögül, és eljátssza növekedése, emberré érdeklődése, hanyatlása és haldoklása egyetlen s egyszeri drámáját. Az öntudaílanságbój tér ide a nagyon is tudatos világba. A megfoghatatlanságból és mérhetetlenségből a nagyon is kézzelfogható kicsinyített konkrétumok világába, ahol mindennek közvetlen okc van, s ahol minden mérhető: az idő, a tér, az anyag súlya és mennyisége, az emberi cselekedetek és a munka értéke. Az ember is mérhető, épp cselekedeteinek és munkájának értékével. így méretett meg a világra készülő gyermek apja is, aki a DUSLO karbantartó brigádjának vezetője. Pontosan számon tartják, hogy brigádja egy év vei ezelőtt 71 258 korona értékű különféle anyagot takarított meg és 107 103 korona értékű munkát végzett terven felül. És számon tartják azt is, hogy újításaival a hatalmas lepároló készülékek javításánál hat-hétezer koronát takarít meg évente, s mindezért a kémiai ipar legjobb dolgozója címmel tüntették ki. Mindez talán nem is illik bele ebbe a gondolatmenetbe, s a magzatnak minderről sejtelme sincs, mert nincs is semminemű fogalma a mérhető és mulandó konkrétumok világáról. Hisz nincs is még a világon, és léte azonos az öntudatlanság közömbös és közönyös boldogságával, Nincs még és mégis van. Olykor megmozdul anyja szive alatt. Az ő lélegzetét lélegzi. Az ő vére kering benne, és az ő szájával táplálkozik. Nézem oz édesanyát és azt gondolom: a világ él őbenne, az oktalan szeretet, mely nem mérlegel és semmit nem méricskél — oktalan, mert nincs oka, mint ahogy a világnak nincs oka. És gondolom azt is, hogy az élet maga is oktalan, de a szó másik értelmében: ésszerűtlen, mert keletkezik éš elmúlik, tehát tagadja önmagát. Ésszerűtlen, de csak az egyed szempontjából, mert ha arra gondolok, hogy minden egyedben, minden keletkezésben és elmúlásban és minden változásban maga a világ él, a megfoghatatlan és egyetlen igazán létező mindenség, akkor a halál is, az elmúlás is ésszerű, Nézem az édesapát, aki harminchárom éves, és nézem az édesanyát, aki két esztendővel fiatalabb, és folyvást ezekre a megfoghatatlan dolgokra gondolok, mert a mindennapi észjárás szerint, semmi okuk sincs arra, hogy új, eleven lénynek, magatehetetlen és esztendőkön át folyvást követelődző gyermeknek adjanak életet... Vágseílyén a Murükás utcai csaiaai házban üldögélek, az ö otthonukban, az ő asztaluknál, és elnézem a körébük gyűlt, maguk képére nemzett hatom fiúgyermeket, Milánt, Zoltánt és Lászlót. Tízéves a legnagyobb, nyolcéves o középső és ötéves a legkisebb. Elnézem őket és arra gondolok, hogy ez a mindennapi észjárás szerencsére kívül rekedt ezen a házon. Nagy szerencse ez, mert ez az észjárás esztelen, és bűn az élet ellen. Ők ugyan nem gondolják és nem mondják, de mondja minden mozdulatuk, a mosolyuk, örömük és szomorúságuk. Ezt mondja az apa szótlansága, és az az édesanya boldogsága, afci családi fényképeket mutogat. Minden családban őrizgetnek ilyen megfakult képeket: meztelen csecsemőgyermeket, egY-^QY kirándulás emlékét rögzítő fényképet, a nagymamát és nagyapát a családi ház fényképét. Az egyiknél hosszan elidőzünk, mert valóban megragadó kép. A három fiúgyermek, Milán, Zoltán és Lásrló a "fácsonyfa m<- . t Dinek és tágu szemmel nézik o csillogó fenyő csodáját. Elidőzünk a kép felett és mindanynyian a karácsonyra gondolunk. Ki-ki a maga módján. A gyermekek a várható ajándékokra gondolnak, az apa és az édesanya azon tűnődik, miképpen lepje meg gyermekeit, s nekem az jut eszembe, hogy a karácsony a legmakacsabb ünnep, mely évezredeket és egész korszakokat is túlélt Volt a pogány napforduló ünnepe, a keresztény vallás értelmezésében az isten emberré testes ülésének és születésének évfordulója, és napjainkban a családi meghittség, a béke és a szeretet ünnepévé nemesült. Nem hiszünk o mítoszokban és a legendákban. És mégis — minden mítosz és legenda legalján van valami homályos igazság, vagy az igazság megsejtése. Hiszen a földtörténet és a fejlődéselmélet szerint maga a természet testesült emberré. Igaz, a karácsony nem a tudományos igazságok felfedezésének ünnepe, mindvégig s minden formájában megmaradt a család, a béke és a szeretet ünnepének, mert a család az ember fészke és bölcsője, mert a béke is szeretet, s a szeretet az emberi világ törvénye. Még gyűlöletünket is a szeretet indokolja. A szeretet maga is a természet rendjéből faikad. A természet megóvja a magvak feltörő zsenge csíráit, az állatot és embert egyaránt leküzdhetetlen ösztönnel kényszeríti, hogy felnevelje tehetetlen fiait. Ami a mechanikában és a szervetlen világban általános és mindent meghatározó törvény, hogy a nagyobb erő érvényesül a kisebb erők rovására, az elevenek világában a dolgok csodálatos dialektikája folytán épp ellenkezőjébe csap át, és szeretetnek nevezzük. A társadalom rendje és léte az erőseken múlik, mert aktív szeretetre csak az erő képesít. Az erő az egészséges férfi és asszony ereje, a szakember tudása és munkabírása, a kutató és a feltaláló alkotó tudományossága. Ez élteti az emberi társadalmat, a gyermekeket, az aggokat a gyámoltalanokat és a betegeket, mert a szeretet erre készteti. Ezért mondtam a szeretetet kozmikus oktalanságnak, mert nincs más oka, csak egyetlen oka van, maga a lét. Az észszerűnek mondott cinikus magatartás, mely nem ismeri a szeretetet, sőt észszerűtlennek tartja, mert a szeretet az erőt arra kényszeríti, hogy elossza önmagát nem az emberek világába való magatartás. Aki igy okoskodik a szervetlen világ mechanikus törvényeinek világába süllyedt vissza. Évezredekkel elmaradt az osztódással szaporodó amóbák és egysejtűek mögött, mert még ezek Is önmaguk feláldozása, egyedi létük pusztulása árán hozzák világra utódaikat. Ez a fajta magatartás tör az élet ellen, a meg se született gyermek ellen, a család ellen; a betegek, aggok, gyámoltalanok életére tör, és háborúkat provokál... ELICKÝ MILAN, harminchárom éves géplakatos, Beliokyné, született Ligacs Márta és három gyermekük: Milán, Zoltán, és László, ők a család. Itt ülnek mindannyian, és van itt köztüic valaki, aki még nincs, aki lesz és mindannyian őt várják. Várakoznak, és az asszony várandóssága az ő adventjük. ht ülök közöttük, az ő otthonukban, az ő asztaluknál, és látom, hogy jók, hogy erősek és tiszták. És a karácsony az ő ünnepük. lilllllllll