Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-24 / 354. szám, szombat

saját lábán elN

EHÉZ ma valamit is megírni, Nehéz főképpen úgy, hogy azt a bizonyos ellenpárosítást, amelynek sematizmus volt a szülőanyja, elkerüljük. Mennyiszer szemünkre vetették a művészet bősz bajnokai, hogy nézeteinkben, szemléletünkben megcsontosodtunk, és az életet nem is vagyunk képesek másképp látni, felfogni, csak úgy, hogy régen így volt, ma pedig így van. Ez a két véglet fogja közre minden mondanivalónkat, ha van egyáltalán mondanivalónk. És ez az élet leegyszerűsítése. Sokat gondolkoztam, tűnődtem hozzáértő teoretikusaink ténymegállapításain, de bevallom, egyre nehezebb az alkalmazkodás, mármint a régen így volt, ma pedig így van mellőzése. Tudniillik az élet, a legfőbb parancsoló szinte naponta rácáfol bölcseinkre és szigorúan megköveteli az ellenpárosítást. És én egyre nehezebben tudom kikerülni a sematikus látás buktatóit. Megmondom azt is, hogy miért. Az élet ontja magából a témát, a tragikus, a derűs történeteket. S nehéz összehasonlítás nélkül egy-egy írásunk végére pontot tenni. íme itt van például egy idei történet. Ha elég ritkán is, de azért csak kapok levelet szülőfolumból. Ez év júniusában történetesen nagyon szomorú hírrel kopogtatott be a postás. Gyüre Barna meghalt. Egy dombról ereszkedett le traktorával, és a nagy teher alatt nyögő pótkocsi megugrott, megnyomta a gépet, majd a lendület felfordította a traktort, maga alá temette kormányosát Erős, szívós ember volt Gyüre Barna. Nem roppant össze mindjárt, ahogy kimentették a masina alól, még ment az árnyékos fa aló, csak másnap reggel adta oda magát a halálnak a rimaszombati kórház ágyán. Ennyi volt a döbbenetes hír, ennyit mondott el az otthonról érkezett levél. S én eltűnődtem a szerencsétlenül járt fiatalemberen, aki soha senkinek nem vétett, munkájával és szorgalmával a gazdaság egyik legjobb traktorosa címét érdemelte ki, soha semmilyen feladat vállalásától nem riadt vissza. Munkájának, családjának és terveinek élt, mint minden becsületes ember, a mélységből, a tegnapi szegénységből a fényre akart törni, mint annyian mások is már a faluban! Az alvégen lakott, nedves, picurkányi ablakú, öreg házban. Bérelte. Ö is házat akart építeni az apósától kapott telken. De az építéshez sok pénz kell, s olyankor minden kínáíkodó alkalmat megragad oz ember, hogy hamarább elérje célját. Hyen kínálkozó alkalom volt az állami gazdasággal kötött szerződés is, mely szerint, ha tíz évig nem változtat munkahelyet, kitart jelenlegi posztján, az áHami gazdaságtól húszezer koronát kap. Természetesen a gazdaság ajánlatán kapva kaptak az emberek, nézeteltérés, harag is támadt közöttük, de Gyüre Barna nem maradt ki az ajánlásból, a szerződés alá kanyarította nevét, s hatvanhat tavaszán hozzáláthatott oz alapok lerakásához és az épületanyag beszerzéséhez. örült, büszke volt. Ogy gondolkozott, hogy ha minden jól megy, ősszel beköltözhet a saját házába. S okkor jött a halál. S akkor jött a levél, Gyüre Barna meghalt. És mi történik egy olyan portán, ahol a javokonobeli férfi elhunyt? Az udvart jobban benövi a fű, a fásszint nagyobb étvággyal eszi, emészti az idő, a kaszának, a kapának sem olyan csillogó a fénye. Am mi történik egy olyan telken, ahol csak az alapot rakhatta le a gazda, aztán elszólította a halál? Érintetlenek maradnak a kövek, a deszkák, törpe marad az alap és a fal. S a gyászruhába öltözött özvegy szomorúan tekint egy olyan kezdetre, melynek talán már soha nem lesz folytatása és befejezése. Igy gondolja az özvegyen maradt fiatalasszony, így gondolom én is, háromszáz kilométer távolságból, mert hogyan is történhetne másképpen. Csak a „sematikus" író fantáziájában alakulhatnának másképpen a dolgok. Mondjuk úgy, hogy az egész gazdaság és a tragikus veszteséget szenvedett traktorosbrigád az övegy mellé állna. Hívatná az igazgató, Adamovics az aszszonyt és meghitten újságolná neki: — Pótoljuk a veszteséget, Gyüréné, amivel tudjuk, épületanyaggal, szakemberekkel, pénzzel! S menne hozzá a traktorosbrigád vezetője Is és felajánlaná a segítséget: — A brigád nevében ígérem, hogy biztosítunk munkaerőt! S alig telne el pár nap, a traktor egyre sűrűbben fordulna be a foghíjas telekre, hordaná a követ, a téglát, a homokot, a cserepet, az épületfát. S jönnének a kőművesek és a traktorosbrigád tagjaiból önként jelentkező malterkeverők és téglaadogatók, s az özvegy nagy álmélkodására nőne kezük alatt a fal, emelkedne egyre magasabbra. Mint az a kazlat rakó göcseji gazda, akiről Illyés Gyula ír egyik legszebb versében. S a gyümölcsillatot permetező augusztusban már lobogtathatná a szél az épületen kibontott győzelmi lobogót, s hirdetné az emberi, a társadalmi összefogás nagy jelentőségét, az egy mindenkiért, s mindenki egyért szent elvet. És ez további csodálatos tettekre serkentené a gazdaság vezetőit és dolgozóit: nem hagynák égnek meredezni a felhúzott falakat, ha a kőművesek és a traktorosbrigád tagjai már el is mentek, folytassák a munkát az ácsok, állítsák fel a tetőt! S azok egyszer sem kéretnék magukat. Adamovics igazgató intene nekik, vagy ők szólnának a gazdaság vezetőjének és már ott is lennének özvegy Gyüréné udvarában. Telnének a napok, alakulna és készülne a tető, a cserepezők be is fednék. Senki nem húzódna a munkától, mert amit feladatul kapnának, több lenne mint egyszerű és szokásos teendő. Volt munkatársuk, embertársuk özvegyéről van szó, aki egyedül magára hagyatottan sehová nem jutna, csak búsulna és szomorkodna az ura után, abban a hiedelemben, hogy amit férjével együtt elkezdett, befejezni ő már soha nem lesz képes! Ezért jelentős, ezért oly szívdobogtató a a kollektív segítés, ahogy az egész falu és az egész vidék szemeláttára nőttek a falak, készült el a tető, álltak helyt az elhunyt férj társai, barátai. És ez már ma gasabbrendűséget sejtet, erkölcsi fölényt. Azt hirdeti ország-világ előtt, hogy nálunk nincs magára hagyott ember. Aki lelkiismeretesen dolgozik a társadalom gyarapításán, azzal és hozzátartozóival törődik a közösség, osztozik gondjában-bajában stb. Mint ahogy özvegy Gyüréné esete példázza! Mert a segítség nem ér véget a falak felhúzásával és a tető elkészítésével. Kőművesek és ácsok után asztalosokat küld a telekre a gazdaság. Tegyék rendbe teljesen a házat, szereljék fel ajtókkal, ablakokkal, kössék be a villanyt is, és a kőművesek is vakoljanak belülről, hogy az aszszony még ősszel beköltözhessen fiával, úgy ahogyan a férje akarta, mikor tavaszszal az alapok leveréséhez hozzákezdett. Mondom, csak a sematikus író fantáziájában alakulhatnának így a dolgok. Az élet mindig ridegebb és mostohább, nem szereti a fellángolásokat. Az özvegyasszony sorsa ma sem irigylésre méltó, ma sem futnak az emberek a bajba jutott megsegítésére, gondolom én, és abban a tudatban teszem otthon látogatásomat, hogy olyan telek mellett haladok majd el, amelyen egy tragikus szerencsétlenség következtében idejekorán befejeződött minden, por és sár lepte be az alapokat. S nem tudom palástolni csodálkozásomat: áll a ház, az őszi borongásban fényesen villognak az ablakai, mintha minden úgy történt volna, mint a mesében, vagy ahogy a „sematikus" író fantáziája megalkotta. Kérdem az igazgatót, Adamovicsot: — Mi történt a telken? — Példát mutatott a gazdaság I - feleli. Kérdem barátaimat: — Ki építette fel Gyüréné házát? — Mi, a gazdaság dolgozói, akik hála istennek épek, egészségesek vagyunk. — Kérdem az özvegyet: — Mi történt a portán? Ö az egyetlen, aki nem felel, de a szeme könnye! telik meg, Í meghatottságában kétkedés is vegyül, vajon igaz-e mindez? Nem álmondja-e az egészet, valóban készen von a háza? S ha igen, mivel érdemelte ki ő vagy a férje ezt a nagy közösségi összefogást?.., Mondanám én neki, hogyan történt mindez, miről is von szó tulajdonképpen, de félek, hogy a régi hibába esnék, nem tudnám kikerülni a frázis-csapdákat, képtelen lennék mellőzni a divatossá vált ellenpárosítást, régen igy volt, ma pedig igy van, a telek az alapokkal együtt másé lett volna, ma viszont a közösség képes kivédeni a legsúlyosabb csapásokat is, s a legnagyobb tragédia után is folytatódnak, sőt befejeződnek a dolgok I •UjEM SZÓLÓK minderről, mert napjóinkban lassan már szégyen lesz dicsérő szót mondani. S én is haladni akarok o korral,,« Emberek, egymás mellett, utcán, utakon, irodákban, szántóföldeken s a nagyvárosok terein. Különféle érdeklődési körű, vérmérsékletű és tulajdonságú emberek közül választottunk ki tizenkettőt, hogy egyetlen kérdésre válaszoljanak: Dr. KONŠTANTÍN CÁRSKY PALOTÁS GI egyetemi tanár, a bratislavai I. sebészeti klinika vezetője: Az élet értelme szerintem a munkasikerekből adódó öröm. Megmenteni egy ember életét, visszaadni az egészségért, a betegnek ismét boldoggá varázsolni perceit, óráit — a legnagyobb öröm, melyet hivatásom nyújthat. A sikertelenségek letörnek. A természetben keresem és találom meg az újjászületéshez, a regenerálódáshoz szükséges energiát. Nyáron úszni egyet a Dunában, más évszakokban kirándulni, sfelni, vadászni — ez az, ami engem a csodával határos módon felfrissít. A tartós boldogságot gyermekeim munkasikerei, unokám egészsége és a harmonikus családi élet biztosltJa. JAKOBY GYULA festőművész, Košice: Az élet maga „van", és ezzel összefüggésben az, hogy vagyunk. A „vagyunk" fogalom körébe az élet minden megnyilvánulása belefér. Az élet értelme a valóság megismerése, továbbá az okok és okozatok összefüggéseinek meglátására való törekvés. A gondolkodó ember igyekszik a globális egésznek legalább azokat az apró részleteit megismerni, melyeket szellemi képességeivel fel tud fogni és meg tud magyarázni. Ez a pozitívum lenne az, amelyért él nünk kellene. Dr. TURCZEL LAJOS, FEJES KÁROLY, a bratislavai Cariton egyik főpincére: Sok célom van még, és ezek megvalósításában látom életem értelmét. Szakmámban a legjobbak közé szeretnék tartozni, szívesen mennék külföldre, ott élő kollégáim munkáját és életét megismerni. Jó családi életet szeretnék élni, és jó, átlagos életszínvonalat biztosítani családom és magam részére. Ebben látom életem értelmét, célját. "ü. o bratislavai Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetője : Az embesi élet értelmének kérdése ökénteleniil azokat a feleleteket szakítja fel tudatomban, amelyek Goethe, Vörösmarty, Madách prométbeuszi költöi-fil'ozófiai viaskodásaiból gyöngyöződtek ki. A Faust a Gondolatok a könyvtarban, Az ember tragédiája konklúzióit is szem elűtt tartva én az emberi életkrédót így fogalmaznám meg: A cél, amelyre a természet minden embert létrehoz — az élet teljességének megvalósítása —, a legtöbb esetben Illúzióvá válik; emberi méltóságunk és büszkeségünk megsértése nélkUl mindenről lemondhatunk, csak arról nem, amit erőnkhöz képest népinknek, a közösségnek tudunk ad.91NORA BEŇ

A a bratislavai TV bemo Életemet apró öröir zik. Boldoggá tesz a végzett munka, egy c rág. Szeretem és tisztel des, becsületes, kellen reket. Szeretem barátai őszinték hozzám, és ic gyemeztetnek az esetle selkedő bajokra, kelli gekre. Örömmel tölt el a zongorához ülhetek vemre játszhatok, vag hatok egy jó könyvet, az apró örömök színe szik vonzóvá, érteimess ZDENA GRÚ MARIKA KR a világbajnok női tor tagja, a bratislavai Te: Főiskola elsőéves halig< Tizennyolc éves vagyi gyon sokat várok az élet hogy a sors kifürkészheti szeretek élni. Szeretem nyezetet, amely körülvi ben élek. Szeretem az 6: az irodalmat, a virágoka rekeket. A sport termé mindenem, ez alkotja I műsorom gerincét. Siker befejezni a főiskolát, részt venni a mexikói ol tán pedig férjhez menni, szeretett feleséggé lenn az elképzeléseknek, íé! szünhetem. hogy életemn v»-