Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-24 / 354. szám, szombat

ILLYÉS GYULA: LEVEL Behavazódott a tavon a jég. Behavazódott körötte a rét. Egy éjszaka a mészfehérre vált vén tó, a végtelenre nőtt. Itt lapul küszöböm előtt, játszva gyémántló óceánt. Káprázó szemmel egyedül vagyok nézője, hajdani vilŕgfutó, egy ablakom mögül Félek léptemmel összerontani. A magányos ház körül, hol takom, egy rókalábnyom nincs, egy cinkenyom. Levélboríték, mely címzésre vár, oly érintetlen, tiszta még a táj. Már alkonyul s e kéklő, templomi csönd és fehér, — m in i st ró n s - k oromi I Szent fegyelem lebeg, körül, kolostor-tisztaság. Fészkének méltó madara legyen amit a lélek kibocsát! Félek kilépni, — hisz betűket írna lét lábam is e végtelen papírra. Vár a világ, — de rég nem szavakat! Tettet adj, író, élő magadat! Mit a betűid! Tetteid, keményen, azokat ide, s fekete-fehéren! És érthetőbb csak, ha rá tintaképp nem-romló vért önt lándzsa vagy kerék. i Úgy állj elő, hogy nem az, mit te írtál: az lesz a mű, mit néped lelke diktál. Tolt csak, örök lap fölött, puszta toN, — és döbbenj meg, ha elővonatol. Kopócs Tibor: ERÖK JAN SMREK: HAVAS VERS 1968. XII. 24. Mesébe illőn hull a hó, vastagon szakad, úgy, mint hajdan. Kacajunk csengő, áradó. Nyomor sírását sose halljam. Olvadjatok ki, ablakok, szamovár száján dől a pára, szív-kohák alján tűz lobog, forralt bor, csobogj mély pohárba. S vers, indulj újra, szüless, élj, táncritmus fűtsön, sokan várnak; savas légy, mint a hegyi ér és selymes, mint a női vállak. A toll ily könnyen sosem írt, perdül, fordul, mint sikló lécek, hisz hó takart be minden sírt, lapul a halál, mámor ébred. VERES JÁNOS fordítása FRISS, VIG ANYÁK: HERÓDES-MENTES, HÁBORÜMENTES. ATOMBOMBAMENTES KARÁCSONYOKAT! DE TI, FÉRFIAK: VI••I ! ••—•mll^B Wl—illMW—l'B WIMIIiaMB^Miai 1— Ml I—III IBII I !••——• GYÁZZATOK A HERÓDESEKRE! A KARÁCSONY: FÉRFI-ÜNNEP. CÉLJA, TARGYA: A BÉKE. A LEGNEHEZEBB! A LEGENDÁVÁ SZÍNEZETT „boldog békében" voltak írók, költők és művészek, akik vízióikban, jövőnézésükben jó előre megérezték a közeledő világháborút. A háború Ismeretlen szele, üszke és zaja csapta meg őket, tépte fel szemüket és oldotta fel nyelvüket sose hallott és látott hangokra és színekre. Picasso kubista képel olyanok, mintha gránát ütött volna beléjük: ízeikre, színeikre bomlanak. A véglegesnek, változhatatlannak hitt élet költők és művészek agyában bomlik először sejtjeire: a béke altató biztonsága háborúvá, és a nyárspolgár — felforrósodott gyilkossá. Ennek a megérzésnek világirodalmi Iskolapéldája a német Georg H e y m költészete. Két évvel 1914 előtt halt meg, de kölFÁBRY ZOLTÁN: A KARÁCSONY: FÉRFI-ÜNNEP tészetébe úgy tört bele a háború, mint egy nyitott távoli kapu elszabadult viharszele. Mi, közönséges emberek még felénk szálló fehér galambokat láttunk, és ez az egy ember, íme, felsírt a fehér színre: színvak. Feléje csak pörkölt szárnyú, kormos, menekülő madarak jönnek, hírnökök: valahol nagy tűz van, valahol nagy tűz készül. Szerelem, virágillat, zöld fű? Nem látja. Nála őrület képei kelnek életre, hullák és csontvázak kormosodnak és a fekete árnyék előrenyúlt keze a májusfára akasztott embert dob... Ennek a víziónak szörnyen igazolt végpontját a „Valahol Európában"-film vetítette: a háború egyre jobban barbarizáló hatását, embertipró folyamatosságát, mely íme már elért — a gyermekhez. Halott költők sok mai élőnél jobban tudták és szenvedték az eljövendő háború rettenetét. 1903-ban az ifjú Ady Endre, csakúgy mint első kötetében, karácsonyról akar Írni — „Karácsonyi rege, Ha valóra válna. Igazi boldogság szállna a világra" — és tolla egyszerre megbokrosodik és „Békesség ünnepén" címmel megszületik apokaliptikus háborús jóslata, 1914-nek és az egymást szülő világháborúknak az első, döbbentő költői víziója, korai és teljes meglátása: „Odakint szörnyű nagy a kétség. Odakint szörnyű a sötétség ... Odakint valami nagy titkot Rejteget a sötét világ ... A föld könnyektől terhesült meg S a terhesült föld ing, remeg, S a vajúdó kínnak gyümölcse Nem lehet más, csak szörnyeteg ... Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt Es rettentett a földgolyón, Vad orkánban kitörni készül, Világot törve rombolón. Évezredes tragédiának Bosszuló vége fenyeget, Vad éhesen, vad harcra készen Alinak isszonyú seregek. ." Ady egész költészete realitáson alapul: nincs igazolatlan sora, elvetélt vagy játékos szava. Leplezetlen valóságlátás és pontos ténylemérés képesítik figyelmeztető, prófétikus jóslatokra. A világ elfeledkezőn karácsonyt játszik, de ő tudja, hogy „A Messiást nem várják immár", mert „hazug a megváltás meséje": az ember, a történelem semmivé gyilkolta, meghazudtolta. Keserű, marcangoló váddal engedi futni a világot, mely nem akar'látni és hallani: „Ám ne nézz kl az éjszakába... Ne halljátok a földdübörgést.. . Közeleg a földi végítélet... Addig lobogj csak kicsi gyertya . .. örvendezzél derék világ. Te meg vagy váltva tudniillik". Ez a „tudniillik" disszonánsán úgy vág bele a béke karácsonyi legendájába, mint egy vijjogó srapnell ördögi kacaja. Ez a tudniillik: a szemtépő vád, keserű önhúsba tépő gúny hahotája. Ez a világ jóvátehetetlenül elvetélte megváltását, elárulta, meggyalázta legszebb legendáját, legteljesebb erkölcsi realitását: a betlehemi gyerek ígéretét és igézetét. Ady ezt a tiszta emberséget őrzó jóságot áhítozza Jézusban, ez vonzza és énekelteti: „Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék." Csak 6 mondhatta kl a vállalást: „A karácsony férfiünnep." Férfi-ünnep a gyermekért — a jövőért, hol „kisded-sírás velünk veszekszik". Férfi-ünnep: „férfi-hajnal", „férfi-bánat". A férfi-ünnep: egész vállalás: „Miénk az arany myrrha, tömjén s — a nagy fájó gondolatok." Nem csoda, ha Ady eljut a szeretet legnehezebb parancsához: „A született Jézus Ez igézetes gyermek, Áldja meg azokat, Kik szívünkbe vernek Mérges szuronyokat. ... Mert Jézus volt a Jóság S a nagy, szent türelem." És mi lett mindebből? Olvassátok el a ballada művészetében megtisztult modern karácsonyi regét: „Kató a misén." Karácsony éjjelén „kidobta a havas semmibe magzatját a papék Katója" és utána elment „éjféli, szent, vidám misére", ahol gazdája gyülekezettel dicséri, „hogy megszületett az a gyermek, az a gyermek ott Betlehemben A valóság kicsiben és nagyban gyalázza, hamisítja a született Jézust. Ady betlehemi óhaja — „De jó volna... igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni. Szeretetbe üdvözülni" — megtörik a társadalmi hazugságokon, a pénz, a tőke, a hatalom farizeuskodő embertelen törvényein: „Ma billncses millióknak Ehnyavalyás kínos élete gyászol S újra megátkoz téged Csalárd legenda, betlehemi jászol, Hazug fölkentség, ál szeretet." Ady a proletár-karácsonyon „enyhet álmodtat a piros bosszú népével"; biztatja, hogy lépjen a „Krisztus-hydra ezer fejére, Megfizetni vad századokért". De a Krisztus-hydra nem Krisztus. A Krisztus-farizeusoknak: a Krisztust gyilkoló, Jóság- és békegyilkosoknak semmi közük Krisztushoz I Ady a csalást és csalatást akarja elkülöníteni: „Hóhéraink Jézusához hallelujáznl nem vihetnek minket": jelenti kl szent haraggal a szegénység dacát. Gazdagok mutogatós, provokáló karácsonyfás ünnepe nem lehet Ady Jézus-ünnepe, a szívébe lopakodott szegényszolidaritás nem hihet többé a karácsonyi „prémbundás vlg örvendezőknek". E sorok leírása után egy fél évre a prémbudás víg örvendezők az „Éljen a háború"-ördögmlséjén mutatták ki foguk fehérét. „Békesség a Jóakaratú embereknek!": Jézus és Ady végzetesen egymáshoz árvultak: „Két gerlicét vagy galamb-fiókát Két szívet adnék oda, Hogyha megint vissza-fönne A Léleknek mosolya S szeretettel tárnánk a jászolhoz". Háború van: mindannak az ellenkezője, ami Jézust jelenti: „Ö mondta: fegyvert a fegyverrel Győzni s legyőzni nem szabad." Háború van: „az elrosszult emberek: Krisztushitüket csúfolók". Háború van: „Nőnek a gazok, s kevesek az igaz igázok". Háború van: halál hazug aratása, és Ady „óhajtozik el a Magasságba", mert „nagy a csúfság Idelenn" és kapaszkodásának tárgya, vágya: karácsony „De van Karácsony, Karácsony ... S ember-vágy küldte Krisztusunkat. ... Krisztus kívánata. Megtartóé, Lázong át a szívemen ... Követelem a bódító álmot, Karácsonyt, Krtsztus-javat... Csúfság helyett a Magasságot." A háború imperialista társadalma csak csúfságra, tönk szélére juttathatja az emberiséget. Ady a kapitalizmus menekülő, kiútkereső csúfsága —• a háború — helyett, a magasságot óhajtozza: a békét I És a béke — Jézus — nem lehet a háborús uszító, a gyilkosok táborában „Mindig volt titkos, valamis Názárethje az emberi Jónak, Honnan elindult könnyesen, Dagadón, szánva bús milliókat." A vers címe: Hozsanna bízó síróknak. Azóta krisztusi kor telt el és a bús milliók ma — karácsonyt nevetnek 1 Tájainkon „prémbundás víg örvendezők" már nem farizeuskodnak, nem háborúskodhatnak, az Ady-jósolta „Vörös Krisztusok Izgága tavaszi hadja" megérett, „s jussára méltó: a világra." Jézus jászol-születése nem volt vigalom: szegénység volt a komája és pásztorok naiv örvendezését nyomon követte a heródesi törpeség elvakult, remegő, gyáva parancsa: a gyermekgyilkossági A háromkirályokat nyomon követte a menekülő futás, a hazátlanság és bújkáló félelem. Ady a gyerekgyilkos, a jövőgyilkos Heródesek ellen harcolt, az „elkrisztusodott bús, keresztfás, szikkadt anyaméhek" változatlan világába akart mosolyt lopni és, íme, ma az „éhnyavalyás milliók" munkára és élelemre nevetnek, az anyák jövőfélelem nélkül szülnek és az a gyermek, a betlehemi nem tekint többé könynyezve Katóra. Ady „véres panorámák tavaszán" szólt az anyákhoz; Heródes gyerekgyilkos háborúja helyett — a gyereknevető, munkabiztos, bombamentes békét testálta el a millióknak: „Síró anyáktól vidám megváltóla Sose fog jönni a világnak. Sok-sok Krisztust, de mosolyogva Küldtetek el, frtss anyák, hozzánk " FRISS, VlG ANYÁK: Heródes-mentes, háborúmentes, atombombamentes karácsonyokat! De tl férfiak: vigyázzatok a Heródesekre! A karácsony: férfi-ünnep. Célja, tárgya: a béke. A legnehezebb I (Részlet Fábry Zoltán készülő könyvéből, a „Stószi délelőttökü Ady ciklusából.)