Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-24 / 354. szám, szombat

nem ls> de B második ez volt: ... bolgár Sorge ... a nevét «em tudom, de találkozni szeretnék vele... Vendéglátóim néhány pillanatig csodálkoztak, mintha nem lennének hozzászokva ilyen szokatlan kérdéshez. Aztán felderült az arcuk. Major SS-szel akar beszélni? Nem lehet más, fi a mi Sorgénk! Borisz Georgiev Nedjalkovnak hívják. Egy évvel ezelőtt nagy példányszámban, két kötetben jelentek meg emlékiratai — „Az SS álarcában" és „Egy tiszt az SSbfil". Néhány nap alatt elfogyott az egész kiadás! Húsz évig nem tudtunk róla semmit ... Miért szólalt meg csak két évtized után? A titoktartás miatt? Már ez a kérdés izgatott. Türelmetlenül vártam a találkozásra. S egy napon . . . SZEMTŐL SZEMBEN állunk. Friss, eleven mozgású magas férfi. Arca napbamltotta, mint sok honfitársáé, és mégis más, viselkedésében inkább a világot látott európait vélem felismerni. Lesem, mint ül le a fotelba. M'int egy résen álló katona, aki minden figyelmét arra összpontosítja, ami körülötte történik. Cigarettával kínálom. Szabadkozik, a sajátját jobban szereti. A tiizet elfogadja. Nyílik az ajtó. Vendéglátóim fotorlportere surran a szobába. Alig hallható nesszel lépked körülöttünk, keresi az alkalmas helyet, hogy lencsevégre vegye az egykori SS-őrnagyot. Borisz Nedjalkov elfordítja a fejét. A fényképész felemelt géppel várakozik. A napbarnított arc elkomorodik. — Kérem .. .1 A fotoriporter dolgavégezetlenül távozik. Nem lesz fényképem róla. Az emlékezetembe vésem arca minden vonását, az ajka fölött feketélld, egyenes, keskeny sávra borotvált bajuszát, magas homlokát, őszülő halántékát. Csillogó szemüvege mögül kutatva mered rám a tekintete. — Az életére lennék kíváncsi... — szólalok meg érezhetű feszélyezettséggel • nem mindennapi bevezető után. — Már sokan kérdezték... — feleli, mintha csak azt mondaná, únom már ezeket a kérdéseket. — A könyvben mindent megírtam ... — Sajnos, a pult alól sem Indom megszerezni ... — Prágában most fordítják, a Svit sovélű jövőre kiadja ... Hát társalogjunk erről, csak beszéljen, nebogy én is a fotoriporter sorsára jussak. Hét nyelvre fordítják emlékiratait — csehre, oroszra, magyarra, akránra, törökre (Szófiában Jelenik meg a török kisebbség kiadójánál), románra és spanyolra (KubaJ. Az NDK ban is ki akarják adni, a franciák is érdekifidnek iránta .. . Most írja a harmadik kötetet. Csehszlovákiát is érinti benne. A háború végén Plzeň közelében „működött"... Jól tudott németül? Gyerekesen hathat kérdésem, de mit tehetek mást, amikor a forró kása körül keringfi macskához hasonlíthatom magam ... SZÓFIAI TALÁLKOZÁSOK (2) — A németek között német voltam ... — válaszolja. Bécsben sajátította el a német nyelvet, egyetemista korában, amikor műépítésznek tanult. Aztán közbeszólt a háború. Huszonnégy éves volt akkor . .. A NYAKARA MUTAT Hosszúkás keskeny, fehér sebhely. — Felakasztottak a németek . . . Bulgária felszabadulása, 1944. szeptember kilencedike után történt. A bolgár néphadsereg fiatal tisztjeként a jugoszláv hegyekben harcol. Felderítésre küldik. Elfogják anémetek. Egy teherautóra ültetik, s viszik a „hátországba". bolgár SORGE Partizánaknára fut a kocsi. Többen meghalnak, neki szerencséje volt. Az életben maradt nácik tanakodnak, mit csináljanak a foglyukkal? Felakasztjákl Előbb sállal tömik be a száját, nehogy ordítson, mert a fatörzsek mögül partizánpuskák leselkednek rájuk... A partizánok levágják a kötélről. Es marasztalják. Nemi A bolgár hadállások felé indul, hogy a testvéreivel együtt harcoljon. Az újjászületett embertől mintha elpártolt volna a szerencse — elfogják a németbérenc usztasák. Megöli őrét, hogy mentse saját életét. A balszerencse a nyomába szegődött — ismét a németek kezébe kerül .. . A fogolytáborban megismerkedik a szovjet foglyokkal. A rabságban is kemény, elszánt emberek. Elmeséli nekik — Bécsben tanult, szimpatizált is németekkel . . . és mutatja a nyakán éktelenkedő kötélnyomot . .. „Már nemcsak az életemet akaróin megmenteni, hanem harcolni akarok a nácik embertelensége ellen " — mondja fogolytársainak. „jól tudok németül . . Tervet szőnek. „Kihallgatásra jelentkezik" a német táborparancsnoknál. Együtt szeretnék működni önökkel... Belgrádba viszik. Es Belgrádban egyenruhába öltöztetik, és SS-tiszIként Bécsbe utazik, ahol Standarlführer Klaus-szal, a déli front náci kémfdnökével tárgyal. Itt is „álnok tervet" szőnek... Borisz Nedjalkov új neve: Hermann Normann SS Sturmbannlührer. A kémfőnök Bulgáriába irányítja. Normann meg is érkezik, és megkezdi „kémtevékenységét" — a Bulgáriában működő szovjet felderítő központ utasításai alapján. Normann rendszeresen „küldi" jelentéseit. Klaus örül — jó fogás volt ez a Normann) Ha tudta volna, hogy a szovjet felderítőktől kapja a félrevezeti! híreket.. .1 Normann Bécsbe utazik, hogy a főnökének jelentést tegyen... — azt viszont elhallgatja, bogy azért vitette magát német repülőgéppel az osztrák fővárosba, hogy a szovjet felderítfi központ utasítására felrobbantson egy fegyvergyárat. . . Klaus dicséri. Normannt vaskereszttel tüntetik ki, és előléptetik. Most már SS-őrnagyként folytatja tevékenységét. A háború végéig ... Minden pillanatban kockán forog az élete, de nem hátrál meg ... a nyakát szegélyező fehér sebhely örök figyelmeztetés számára . .. A nácik embertelensége ellen harcol . . . Az álnok kémfőnök ellen álnoksággal küzd. Amikor a „főnök" megtudja, ki is Borisz Nedjalkov, már késő ... A svájci határ közelében találkoznak utoljára — amikor a szovjet hadsereg már Berlint ostromolja. Klaus autója Svájc felfi robog. Mögötte feltűnik egy fekete Mercedes. megelőzi a „főnökét". Gyors fékezés. melnek nyilvántartását. Normann SS-fir, nagy megindítja Klaus kocsiját, rándít egyet a kormánykeréken, s a kocsi a hegyi útról a kémffinökkel együtt a mély szakadékba zuhan ... Őszülő halántékát nézem. Negyvenhét éves ... Akkor huszonnégy volt... A nyakán még most is ott fehérlik a kötél nyoma ... Őszülő fejjel fejezi be tanulmányait ... Miért ilyen későn? Nem merem megkérdezni, pedig erre gondolok állandóan. . . Gyermeke van? — Egy fiam... mondja. Ď is műépítész lesz ... — teszi hozzá gyorsan, nebogy véletlenül azt kérdezzem, hogy miért nem adja át „tapasztalatait" a még gimnazista fiának? Ö is műépítész lesz . . . Mégis apja nyomdokaiba lép, aki ott folytatja életét, ahol a háború éveiben abbahagyta . .. Meri később mégiscsak megtudtam, hogy Borisz Nedjalkov miért fejezi be „csak most" a tanulmányait ...? * Amikor Hermann Normann névre hallgatott, csak egy ember tudott róla, kinek a szolgálatában is dolgozott. Amikor Európában elhallgattak a fegyverek, hazajött. Nem találta meg az összekötőjét. Normann SS-őrnagy volt! Háborús bűnös! Letartóztatták. A felderítőket mély titoktartás kötelezi. Szigorúan betartotta fogadalmát, nem beszélhet! Az évek repültek ... S amikor megelégelte a „száműzetést", megszólalt. Nem hittek neki. Ennyi év után hogy juthat ilyesmi az eszébe?! Kitartott állítása mellett. Felderítő voltam! Kérdezzék meg Moszkvában! Végre megkérdezték.. . Borisz Georgiev Nedjalkovot kitüntették. Gs most tanul, mert műépítész akar lenni, és Írja emlékiratait, mert eseményekben gazdag élete volt, és könnyíteni akar lelke terhén . . . Éles fékcsikorgás. A főnök autója majd beleszaladt a fekete Miercedesbe. A kocsiból kiugró Normann pisztolyt szegez Klausra. Hermann Normann, az SS-őrnagy?! Nincs idő a csodálkozásra és magyarázkodásra. Normann segítőtársa, Hans sorra nyitogatja Klaus arannyal, ékszerrel teletömött bőröndjeit. Végre megtalálja, amit lázasan keresett — a déli front náci kéIBBEBBEOES^,— husz é, után, ki is volt a bolgár Sorge, akit ma második könyvének címe alapján az egész országban „Major SS" néven emlegetnek . imÜUMUU A

, ofrikai ember sajátos jellemvonása, hogy minden alkalmat megragad az ünneplésre. Ennek legkirívóbb példájával Etiópiában találkoztam. Külföldi vállalkozók elmondották, hogy Etiópia egyes vidékein lehetetlen normális termelést meghonosítani w az ünnepek miatt. Van olyan vidék, ahol az év háromszázhatvanöt napjából több mint kétszázra esik valamilyen egyházi, törzsi vagy éppen állami ünnep. Ghanában a hivatalosan elismert ünnepnapok mellett rengeteg törzsi ünnepet, úgynevezett fesztivált tartanalt. Néha oz a gyanúm, hogy a törzsi hagyományok megőrzésének egyik alapvető oka az ünnepekhez való csökönyös ragaszkodás. Az afrikai ember ünnepel, ha gyereke születik s akkor is ünnepel, ha meghal valakije. Halál esetén gyakran tizenkét napos gyászünnepet tartanak. Ilyenkor azután valóságos dínom-dánomra kerül sor, ami semmiképpen sem illik a szomorú alkalomhoz. Ezen azonban az afrikai könnyen túlteszi magát. Az ünneplés vágya a gyökere annak, hogy Afrikában nemcsak a keresztények, hanem a semmiféle vallást nem tartó emberek Is gondosan megünneplik a karácsonyt. Nyugat-Afrikában ennek a ; karácsonyi ünneplésnek angolos íze van. Jóval karácsony előtt megkezdik a szisztematikus felkészülést. Vannak családok, ohol egész évben takarékoskodnak, csakhogy karácsonykor kirúghassanak o hámból. A karácsony az egyetlen igazi alkalom, cmikor o gyerekek gazdag ajándékot kapnak szüleiktől, s amikor dúsan megterített asztal várja a legtávolabbi rokont is. Karácsonykor mindenki útrakel. Ellentétben a mi szokásainkkal, az afrikai elvet csinál belőle, hogy a karácsonyi napokat saját házától minél távolabb töltse. Gyakran száz kilométereket utazik, hogy meglephesse valamelyik régen elfelejtett rokonát a karácsony alkalmából. S a legfurcsább a dologban, hogy ez ellen senkinek sincs kifogása. Csak az a művészet, hogy az módnak. Ennek következtében, mire elérkezik karácsony első napja, körülbelül tisztába jön az ember, s nem fáj a feje, hogy kinek nem küldött. A gondot azonban nem annyira a színes löpok küldése, mint inkább az ajándékok elkészítése és személyekre való kiporciózása okozza. Afrikóban ugyanis törvényszerűen, csaknem kötelező a karácsonyi ajándékozás. KezdMég le is fényképezett. Igen. Valami rémlik. De vajmi keves. Ez azonban nem zavarja miszter Owusut abban, hogy néhány kedves és közvetlen szóval emlékeztessen rá, ugyebár közeledik a karácsony. Gondosan megmagyarázza, hol és mikor találhatom meg, ha netalán tán meg akarnám lepni egy kis karácsonyi ajándékkal. Lemondóan legyintek. Egy üveg itallal több kerül a ACCRAI ÁRUHÁZ KARACSONYI DÍSZBEN ember otthon találja a rokont, akiben szintén ég a vágy, hogy máshol töltse az ünnepeket. De valahogyan azért mindig helyrerázódnak a dolgok, s mindenki talál magának ünneplő házat. Számomra, — immár a negyedik karácsonyt töltöm Afrikában — komoly gondot jelent a karácsony. Egyrészt alkalmazkodnom kell a helyi szokásokhoz és százával szétküldeni a karácsonyi üdvözlő lapokat. A vigasztaló a dologban, hogy magam is rengeteg lapot kapok. S az errefelé jól bevált angol szokás szerint kifeszítek egy darab spárgát lakásom vendégszobájában és gondosan ráfűzöm a beérkezett üdvözlő kártyákat. Időnként elolvasom a feledók nevét, ha netalántán valak'wől megfeledkeztem volna, utólag küldök neki Jopot. Mások is ehhez a módszerhez folyave a házi alkalmazottakkal, mindazokig bezárólag, akikkel az év folyamán valamilyen üzleti, vagy egyéb ügyet bonyolított le az ember, ajándékokat illik nekik küldeni. S ha nemtő lá n arra gondolna a kedves olvasó, hogy az ilyesmit taktikusan el lehet felejteni, alaposan téved. Karácsony előtti hetekben gyakran szól dolgozó szobámban a telefon. Miszter Béla! Igen. Itt Owusu beszél. Helló drága miszter Owusu — hebegem bele a telefonba. Közben pedig töröm a fejem, hol akadhattam öszsze vele. Ugye emlékszik? Hogyne ** felelem némi kétséggel a hangomban. Együtt ültünk a Volta Erőmű felavatási ünnepségén. karácsonyi, az elkövetkező néhány hónapra komoly anyagi gondot okozó listára. Csupán az derít fel egy pillanatra, hogy miszter Owusu valószínűleg whiskyre gondol, holott gint fog kapni. Ennyi elégtételem nekem is lehet, Különben az is segít valamit, hogy külföldi kollégáktól, ismerősöktől is remélhet az ember karácsonyi ajándékot. Búfelejtőnek ez elég, kárpótlásnak bizony édeskevés. Vagyis mire elérkezik a karácsony, az ember kedve alaposan elmegy tőle. Úgy érzi, hogy kifosztották. S minthogy az emberekkel nem érdemes veszekedni, az égieket szidja. Holott ez sem megoldás. Hanem a karácsony három napja felér egy euróÉLIÁS BÉLA ACCRAI RIPORTJA pai ember által szinte elképzelhetetlen rémtörténettel. A jó afrikai, aki egy éven át színjózan volt, esetleg közelébe sem ment a whiskyneJt, vagy oz olcsóbb, de berúgásra kitűnően alkalmas pálmabornok, karácsony napjaiban hirtelen megkergül. És addig iszik, amíg eszméletlenül össze nem esik. Berúgott emberek tömegei lepik el az útvonalakat és vezető legyen a talpán, aki ilyenkor nem üt el egykét ünneplőt. Szerintem az egyetlen megoldás az, ha három napig közelébe sem megy az ember autónak. Beleértve a sajátját Is. Ehelyett bölcsen csatlakozik a nagy többséghez és maga is a pohár fenekére néz. Utóvégre Afrikában vagyunk, s alkalmazkodnunk kell az afrikaiakhoz. A

z idén rendkívül hangos és vidám karácsonyra készültek fel az emberek Ghanóban. Valósággal kifosztották az amúgy sem különösen gazdag áruházakat. A katonai kormány feloldotta a tűzijátékok betiltására vonatkozó rendeletet, amelyet annak idején Nkrumah elnök adott ki. Senki sem tudja miért. Hiszen ő is rendeztetett tűzijátékot, ha kedve kerekedett hozzá. Három napon át isznak és esznek az emberek, Accra és a többi város, a vidéki központok és a falvak utcáin, terein vii dáman ünneplő tömegek ; ténferegnek. Petárdák robbannak és gyermekek sikoltoznak az örömtől. Három napig mindenki boldog. Megfeledkeznek a hétköznapi gondokról, politikáról, katonai rendszerről és mindenről, ami zavarólag hathatna karácsonyi örömeikre nézve. Magam felpakolok, és idejében elvonulok valami csendes tengerparti fürdőhelyre. Szeretném épségben megérni az újesztendőt is, amely kevés örömet ígér az afrikai embernek ... Accra, 1966 december.