Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-03 / 333. szám, szombat

19SB. XII. 3. VÁROSOK, AMELYEKBEN A VILÁGPOLITIKÁRÓL DÖNTENEK 'lllllitllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllflllllllllllllll' PIERRE CAM ES RIPORTJA llillllüilllllllllllllíl EMLÉKEK W S < c ú « B o Z laijuk a Jelenkori frókat és művészeket. A képzőművészet és a nagy elmék terén Párizsé a pálma. Picasso, Modigliani, Soutiné, Chagall — a híres „párizsi iskola" festői. Az impresszionistáihoz fűződnek a párizsi légkör jellemző színei. Párizs a világ legtöbbet festett városa, ugyanakkor az irodalmárok, a dicső Nagy Francia Forradalom előtti bölcsészek és humanisták városa. A VIDÁMSÁG VÁROSA A vidéki és a külföldi számára Párizs az a város, ahol az ember színházba megy. Sajnos ez a hagyomány már mulandóban van, a film egyre jobban kiszorítja a különben is magas helyárú színházat. A filmszínészek és rendezők igyekszenek tudásuk legjavát nyújtani. Párizs a filmesek számára kimeríthetetlen témaforrás. A kisfilmek ezrei örökítették meg a várost. Párizs a fő sztár, persze sok rendező kissé megszépítette a valóságot. Párizsra jellemző az elinék sziporkázása, Párizs hangadó a világdivat kérdéseiben. Äm hadd szóljunk az „élvezetek Párizsáról" is, mert a vidékiek és a külföldiek elsősorban ezt látják a városban. Egész iparág él a „vidám város" híréből. Párizs a határokon túl is a „legérzékibb város" hírében áll. öt földrészről járnak ide, hogy megízleld jék a párizsi éjszaka élvezeteit. E tekintetben már a közönségesség határáig értünk, de éppen ez tetszik a látogatóknak. Ha ez kell nekik, parancsoljanak. Nyújtunk belőle annyit, amennyit csak kívánnak, és borsos árakat fizettetünk velük. A külföldiek a „tipikusát" akarják látni, hát ha kell, mesterségesen is előteremtjük a „jettágzetességeket". Hallottam, hogy szegény diákok esténként jő pénzért „megjátsszák" az apacsokat a piaci negyed kávéházai előtt... Másutt meg mintegy 500 vetkőző táncosnő szórakoztatja a távoli vendégeket, olyan helyárak ellenében, amelyekből egy tisztességes család egy hétig is megélhetne ... A SOKARCÚ PÁRIZS Párizson örök zaj morajlik ät

t de a kérdésre választ im senki sem ád: mennyit veszítene a zengő nagyvilág, ha elnémulna Párizs egy napon. Franciaországénak. Nem ls város, inkább tartománynak illik be. Igen sűrfin lakott; a Prés St. Gervais negyedben például ezer lakos jut egy négyzetkilométerre. A párizsiak hatvan százaléka vidéki származású. Netn túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Párizs a legnagyobb bretagne-i, auvergne-i, délnyugat- és dél-franciaországi város. Itt nagyobb a munkások százalékaránya, mint országos viszonylatban: eléri a 45 százakörnyéke, aztán Marais, a Nagy Boulevard és a Montmartre élte fénykorát. 1920-tól a Montparnasse, később 1940-< ben a St. Germain des-Prés [átszőtt fontos szerepet. A nagyárúházakat a Haussman-boulevard-on találjuk, tovább az Opera közelében a bankok és a biztosító intézetek terpeszkednek. A Quartier-Latin a diáknegyed. A kilencedik kerületben vannaK a nyomdák, a másodikban a textilüzletek és a központi vúPÁRIZS 200 ezren vonaton, sokan pedig gépkocsikon. A túlzsúfolt, szűk és nagyon öreg utak és utcák nem felelnek meg a forgalom követelményeinek. Párizs az egész ország forgalmi gócpontja. Itt összpontosul az ipar, a kereskedelem, a politikai vezetés, a közigazgatás, a nagy egyetemek, itt vannak a nagyvállalatok székházai. Párizs a lárma, a pezsgés, a zűrzavar és a közlekedési dugók országa. Kevés a zöld területe; átlag csak 8 négyzetméter jut egy főre. Másik sajátossága a városnak, hogy nem alszik. Utcáin — különösen a belvárosban — éjjel egykor sem szünetel a forgalom, s a hajnali órákban már Ismét özönlenek a munkások a városba. VÁROSRÉSZEK A történészek Párizs jó felosztását dicsérik. „A város északi része a kereskedelemé, a déli rész a tudományoké, a belvárosban van a székeseavház és a hivatalok. Londonban vagy Rómában hiába keresnénk ezt a kiegyensúlyozottságot, mert minden a folyónak csak egyik partján található" — írta Michelet. jean Cocteau helyesen állapította meg: „Párizst részben az teszi érdekessé, hogy mindig más-más negyede került a figyelem előterébe. Először az lie de la Cité, majd a Loitvre és a királyi palota Az Ile de la Citéből alakult ki a tulajdonképpeni Párizs. Klodvig frank király 511-ben tette meg fővárosának. A kis Rue des Halles-ben ölték meg IV. Henriket, a „jóságos királyt". Itt, a Szajna partján régi, omladozó házakban él még a Wesľes-torony legendája. A helyén (vagy majdnem a halyénj épült később a hírhedt Bastille, amelyet a forradalmárok 1789-ben megostromoltak és leromboltak. A királyi palota medencéjébe mártották a pimasz arisztokratákat. Itt ülésezett ä konvent, amott emeltek barikádot Párizs ostromakor. A népfront idején a Bastille-től a Köztársaság-térig vonultak a tüntetők. A náci von Choltitz a Montparnasse on adta meg mag.it a párizsi felkelőknek. 1962 februárjában több százezer párizsi tiltakozott a rendőrség túlkapásai ellen. Hol egy utca, hol egy negyed emlékeztet valamelyik francia nagyságra. A Place des Vosges Victor Hugóról, a Jardin du Palais-Royal Colette-ről regél. Verlaine, Baudelaire és Rimbaud szelleme hazajár a Montpar'nasse-ra. Gauguin, Picasso, Utrillo — megannyi nagy név jut eszünkbe a Montmartre-on. St. Germaindes Prés kávéházaiban ott taZ td ea Q U x u u Z u b) OS tu u Párizst az emberek teszik olyanná, mint amilyen. Az örökké hajtott, örökké siető embertömeg a Nagy-Boulevardon vagy a Champs Élysées-en elragadó látvány. Párizs gyengéd és nyers, békés és haragos, komolv és pajzán. Százarcú és kifürkészhetetlen lelkű, valójában mindenkié. Az utóbbi években Párizs rohamosan fejlődik, változtatja külsejét. Elnyeli kültelkeit, egybeolvad a vidékkel. Az utóbbi 15 évben gombamótíia szaporodtak az épületek. A költök és festők imádta régi Párizst szürke beton lakótömbök erdeje nyeli el. A lő elv gyors és olcsó építkezés, hogy enyhítsék a lakáshiányt. Ez az irányzat n közeljövőben is érvényesülni fog, mert a főváros lakossága századunk végéig eléri a 14 millió főt. Párizs szerelmesei hiába néznek fájó szívvel és gyűlölettel a várost fojtogató betongyűrűre. A közgazdászok igazolják e fejlődés elkerülhetetlenségét. Nem először fenyegeti Ilyesmi a várost. 1792-ben, amikor még csak 500 ezer lakosa volt a fővárosnak, XV. Lajos király egyszer kijelentette: „A jelenlegi fokon Párizst nem lehet tovább fejleszteni anélkül, hogy ne tegyük ki a pusztulás veszélyének." Alaposan tévedett. A

nagy francia nemzeti költő, Victor Hugó lírai érzelmeitől elragadtat-* va kissé túlzott. Párizs Párizs marad, ahogy kedélyesen mondani szokás, de e gyönyörű főváros bizony sokat veszített világhírnevéből. Párizs ugyan továbbra is Franciaország szíve és agya, de az ország évszázadokon át betöltött világszerepe már nem a régi. Demokraták nagyon fájlalják, hogy a szabadság és az igazság szolgálatával kivívott tekintélyét Párizs napjainkban már nem tudja annyira hatásosan érvényesíteni a népek kölcsönös meg-i értése és a béke érdekében, mint a múltban. „Nincs még egy ilyen város a világon, amelyben annyi minden összpontosulna — Irta Paul Valéry. — Párizs abban különbözik a többi nagyvárostól, hogy nemcsak közigazgatási és politikai, hanem ugyanakkor irodalmi, tudományos, pénzügyi, kereskedelmi, szórakozási és divatlékot. A peremvárosokban is nagyobb, mint a főváros központjában. A kültelkiek többsége csak éjszaka van ott-i hon; ezért nevezik a peremvárosokat a „főváros hálótermeinek". A peremvárosi munkások negyven százaléka Párizsban dolgozik, így a lakosság tekintélyes része reggelente és esténkint ki- és beözönlik. Naponta 800 ezren járnak munkahelyükre földalattin, 700 ezren autóbuszon, sárcsarnok. Külön utcákban összpontosulnak a kisiparosok: a szűcsök a Rue du fau* bourg Poissonniére-en, az asztalosok és bútorgyártók a Rue de fauboura St. Antoine-on. A Rue de Paradis a fajansz-, üveg- és kristályárúboltok birodalma. A Champs-Elyséesén, a világ legelegánsabb sugárútján a kereskedelmi nagyvállalatok székelnek... A vendéglők, a kávéházak, a mozik és a főbb történelmi nevezetességek leginkább a belvárosban találhatók. Nincs az a ház, amely ne emlékeztetne a múltra. Húsz évszázad néma tanúja a kopott kövezet. Mennyi emlékmű! Rég múlt időkről, régi dicsőségről regél az annyiszor megénekelt örökifjú folyó, a Szajna. központja is egy országnak, amelynek egész lényét és tekintélyét magában testesíti meg. Auguste Barbier múlt századi költő így jellemzi Párizst: Egy pokoli katlant rejt itt a Föld — Párizs a neve — mit a gőz betölt. Égő tűzhányó, mely örökké remeg, Es ontja az embert, mint kráter a követ. Vajon mit szólna a költő a mai Párizs láttán? Ki tudja igazán megmondani, milyen is Párizs? Páratlan és tucatszerű, egyszerű és összetett, nagyságában dicső és hitvány is. Sok benne a szenny, a keserűség, s még több a szép, a csodálatos, az imádnivaló. Egy emberöltő sem lenne elég ahhoz, hogy bejárjuk a város minden zegst-zugát, és megismerjük szépségeit, különlegességeit, jellegzetességeit. Egy miniatűr vilápot foglal magába ez a hatalmas, dús város, amelyben a dicső múlt harmonikusan párosul a jellegzetes mával. A VALÓSÁG Párizs jelenleg 2 millió 800 ezer lakosú, de peremvárosaival együtt 8 millió 500 ezer lakost számlál. Tehát itt él az ország lakosságának 18,7 százaléka, noha Nagy-Párizs területe alig 2,2 százaléka