Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-22 / 352. szám, csütörtök

v A SECAM—3 premierje Párizsban és Moszkvában Egy ev múlva színes tel evizio A PÄRIZSI £S A MOSZKVAI TV-STÜDIÖ a jövő év őszén egyidejűleg kezdi meg a szí­nes műsor sugárzását. Mint tudjuk, Franciaország és a Szovjetunió kormánya két és fél évvel ezelőtt együttműködé­si egyezményt kötött a színes televízió fejlesztéséről. Az új technika alapjául a francia SECAM rendszert választották. A két ország tudósai viszony­lagosan rövid időn belül a közös színes teJevíziós rend­szer több változatát is kifej­lesztették, míg végül számos bonyolult kísérlet után a SECAM-3 változat mellett dön­töttek. Több más európai or­szág, a többi között a szocia­lista országok is ezt a rend­szert választották alapul a szí­nes televízió tömeges fejleszté­sére. Más európai országok, például Olaszország és Auszt­ria is inkább a nyugatnémet PAL rendszer felé hajlik. A szovjet szakemberek véle­ménye szerint a SECAM-3-nak több olyan előnye van, amely lehetővé teszi a színes tv-adás tömeges elterjedését, mivel itt a színes kép a meglevő rádió­relé- és kábelvonalak segítsé­gével nagy távolságokra is továbbítható. A Moszkva-világ­űr—Párizs vonalon megvalósí­tott számos kísérleti színes tv-műsorsugárzás ezt gyakor­latilag is bebizonyította. A köz­vetítés a Villám 1 nevű táv­közlési szputnyik segítségével történt. A SZOVJETUNIÓBAN na­gyon intenzíven készülnek a színes televízió sikeres bemu­tatkozására. Moszkva közelé­ben napról napra növekszik az új tv-torony, amely több mint 500 méter magas lesz. Lábainál épül a „színes" stúdió is. Az itt létesülő tv-központ egyéb­ként a jövőben egyidejűleg öt műsor sugárzását teszi majd lehetővé. A moszkvai izzógyár­ban nagyon rövid Idő alatt spe­ciális termelősort szereltek össze színes képernyőit gyár­tására. A konstruktőrök- újsze­rű berendezést fejlesztettek ki e gyártó részleg számára, amelynek — a szovjet sajtó szerint — nincs párja Európá­ban. Rekordidő alatt évente sok ezer színes képernyőt fognak itt gyártani; a sorozatgyártás a közeljövőben megkezdődik. FRANCIAORSZÁGBAN a má­sodik csatornán valósul meg a SECAM-3 érvényesülése. Jacques Bemard Dupont, a francia rádió és televízió ve­zérigazgatója a minap tájékoz­tatta a Párizsban összegyűlt újságírókat a színes tv kilátá­sairól. A színes műsorsugárzás kezdetben hetente 12 óra hosz­szat fog tartani. Vétele az or­szág területének háromnegyed részén lesz lehetséges. A VILÁG TÖBBI RÉSZÉRŐL is hírek érkeznek a színes tv bevezetéséről, illetve elterjedé­séről. Ausztriában ugyancsak 1967 őszén kívánják megkez­deni a színes tv-sugárzást. Az érdekelt körök remélik, hogy addig felépül saját színes stú­diójuk, valószínűleg az új bé­csi televíziós központban, a Küniglbergen. Ausztriában a nyugatnémet PAL rendszer mellett döntöttek. Szakvéle­mények szerint az adás tech­nikája nem fog nehézségeket okozni, annál nagyobb problé­ma lesz a vevőkészülékek ára. A színes tv-készülékek ára APRÓHIRDETÉS • Kívül prémes új barna báránybunda eladó. Cím: Pali­cová, Levice, Malinovského 9. 0—798 • Elmennék gyerekek mel­lé pótmamának, családtagként, fizetést nem kérek. Jelige: Megbízható. 0—799 DMEHBinim • Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak és Ismerősöknek, akik utolsó útjára elkísérték kedves feleségemet Juhász Margitot A gyászoló család 0—800 egyébként az Egyesült Államok­ban Is — tízévi színes műsor­sugárzás után — még mindig 600 dollár, ami kb. 15 000 schil­lingnek felel meg. Ausztriában körülbelül 20 000 schillingbe fognak kerülni a színes tv­műsor vételére alkalmas készü­lékek. NAGY-BRITANNIÁBAN is konkrét alakot nyernek már a színes televíziózás tervei. Itt, Hollandiához hasonlóan, az amerikai NTSC rendszert vá­lasztották. A brit Radio Ren­tals egyezményt kötött az ame­rikai Radio Corporation of America társasággal s ennek alapján jött létre az RCA Co­lour Tubes, amely a jövő év elején megkezdi a színes tv­készülékek alkatrészeinek gyártását s egyúttal egy továb­bi üzem létesítését is tervezi. Róbert Sarnoff, az RCA ve­zérigazgatójának becslése sze­rint 1968-ban Nagy-Britanniá­ban és Európa többi részein már mintegy 300 000 színes tv­készülék lesz üzemben. Ez a szám szerinte 1970-ben egy­millióra, 1972-ben pedig két­millióra ugrik. Nagy-Britanniában sem lesz olcsó mulatság a színes televí­zió élvezése. A vevőkészülékek árát 200—225 font sterlingre tervezik, esetleg bérbeadásuk­kal ls számolnak (a heti hasz­nálati díj 35 shilling, vagyis 1,5 font sterling lenne). J. Ro­binsonnak, a Radio Rentals tár­saság elnökének véleménye szerint az új tv-készülékek 80—90 százalékát kölcsönzés formájában adják az előfizetők rendelkezésére. A SZÍNES TELEVÍZIÓ tehát már Európa kapuin is kopogtat, A nagy műszaki vívmány kéz­nyújtásnyira van. Nem titok, hogy országunkban is egyen­getjük az utat számára. (dósa) A közelgő Szilveszterre, gondoljon szeretteire! Lepje meg őket, az alábbi különlegességekkel! A gyermekeknek - őszibarack-csemege (3 pohár): 3 őszibarack (6 fél) levével együtt, 1 joghurt, 1/4 ! tej, 1 dl citrom­szörp. Az őszibarackot apróra daraboljuk, porcelán edényben hozzá­keverjük a kompótlevet, a citromszörpöt, a joghurtot és a tejet, majd habverővel összekeverjük, és poharakba töltjük. Piskótával tálaljuk. A nőknek - szilveszteri aperitif: 2 dl vodka, 5 dl Kofola, meggybefőtt, 1 jégkocka, citrom. Az italt lehűtjük majd poha­rakba töltjük, meggyet és jeget teszünk bele és a tetejét citrommal díszítjük. A férfiaknak - tengerész-flip: 1 dl Gamzát, vagy Mav­rudot, 2 dl konyakot, a fél kanál cukrot és a tojássárgáját 25 má­sodpercig mixeljük, majd magas poharakba töltjük. Tejszínhabbal vagy narancsszeletekkel díszítjük. Egészségükre I A további recepteket megtalálja „PRAMEŇ CHYSTÁ VANOCE" kiad­ványában. Beszerezheti az élelmiszerüzletekben. Élelmiszerüzlet POTRAVINARSKÝ OBCHOD PRAHA, Dláždéná 2, Praha I. A B CD A moderrt'ýérfi ábécéje rt* vv OF-733 Kedvező alkalom! 1966. XII. 9.-töl olcsóbban vásárolhat több mint 130-féle árucikketl Például: néhány rádiókészüléket, gramo­rádiót, szovjet kerékpárt, SONET duo magnetofont, lengyel hajszárítót, T 020-as mixert, importált műanyagtárgyakat és még számos érdekes árucikket. Győződjön meg a leszállított árakról az iparcikkeket árusító szaküzletekben. Ne halogassa a vásárlást! Válasszon még ma! ÜF-77B A tisztasággal kezdődik Kozmetikai tanfolyamunk utolsó fejezetében azzal foglalkozunk, amivel kezdeni kellett volna, vagyis a higiénia szabályaival és a tisztasággal. A személyi higiénia és a bőr tisztán tartása a leg­fontosabb feladat, mert a nélkül semmiféle test­ápolás nem képzelhető el. Kezdjük tehát a hideg és a meleg vízzel, vala­mint a toalettszappannal, a tisztaság alapvető kellékeivel. Mosakodáshoz csak ez a szappan megfelelő, mert az egyéb szappanfajták a bőrre ártalmas és izgató anyagokat tartalmaznak, s ha a bőr érzékeny, még betegséget is okozhatnak. A toalettszappan nem tartalmaz ártalmas anyagot és bár a tisztító hatása jelentős, a bőrt kíméli. A száj- és fogápolás hasonlóan fontos, hiszen az üde lehelet kultúráltságunk egyik bizonyítéka. Tálán sokan feleslegesnek tartják ezt a megjegy­zést, pedig nem az. A statisztika ugyanis megál­lapította, hogy csupán a lakosság fele ápolja rendszeresen a fogát, a másik fele inkább a fog­orvosi rendelőket részesíti előnyben. Évente 15­féle fogpépet állítunk elő — összesen 30 millió tubussal — és ez már elég bő választékot biztosít mindenki számára. Csupán tőlünk függ, hogyan élünk az alkalommal. Egy kis szájvízzel pedig elérhetjük, hogy leheletünk kellemesen üdévé vál­jék. A tiszta bőr minden kozmetika alapja. Még arcmosás előtt használhatjuk az AB tisztító kré­met. Az arc-maszk alkalmazása előtt bőrünket arcvízzel vagy tejjel — a bőr természetének meg­felelően — kell lemosni. A szabály a következő: a zsíros és normális bőrt arcvízzel, a száraz bőrt pedig tejjel kell lemosni. A már említett AB tisztító krém minden arcbőr­re kedvező hatást gyakorol. Nagyon jó hatású, növényi és állati eredetű anyagokat tartalmaz és mosdás előtt 1—2 milliméteres réteg elegendő. Néhány perc múlva a szennyeződés feloldódik, és miután vattával eltávollítottuk, arcunkat meleg vízzel és toalettszappannal megmossuk. A Rosana arcvíz csak tökéletesebbé teszi az arcbőr tisztasá­gát. Fertőtlenít, élénkíti a bőr vérkeringését, üdít, összehúzza a pórusokat és kellemesen hűt. Az Amica arctej kiválóan alkalmas a száraz vagy a könnyen kiszáradó normális arcbőr tisztítására. A bőrt bársonyossá, selymessé teszi, és egy sem­leges réteggel védi a külső káros hatások ellen. A piros feliratú Amica tejkrém számos hatékony anyagot tartalmaz és szesztartalma révén a na­gyon tisztátalan arcbőrt is megtisztítja. Ezért ezt az arctejet nyugodtan használhatják a száraz arcbőrűek is. Végül az Amica Rozmaring arctej kizárólag száraz arcbőr részére ajánlható, mivel az ilyen bőrre károsan hat a szeszes készítmény. Ez az arctej nagyon jó hatású, mivel az arcbőrre rakódott tisztátalanságokat alaposan feloldja, s így könnyen lemosható. Ezzel az évi kozmetikai tanfolyamunkat befe­jeztük, és alkalmazásához a jövő évben is sok sok sikert kívánunk. (X) iMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinnii ÖRÖKÍTSE MEG a KARÁCSONY és a SZILVESZTER VIDÁM HANGULATAT ­a kiváló minőségű AGFA M Kapható az ELEKTRO-RADIO szaküzleteiben 2 NAP MÚLVA KARÁCSONY 1966. XII. 22. ClF-774

Next

/
Thumbnails
Contents