Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-22 / 352. szám, csütörtök

TV közvetítés a jégkorong VB-ről A Bécsben sorra kerülő jég­korong világbajnokság mérkőzé­seinek televízió közvetítése körül sokféle hír látott már napvilá­got. A legújabban Josef Strabl az Osztrák Sportújságírók Szö­vetségének elnöke nyilatkozott a jégkorong VB-vel kapcsolatban. Bécsben megegyezés jött létre a VB rendező bizottsága és az osztrák televízió vezetőt között, amelynek értelmében 10 mérkőzés televíziós közvetítésére kerülne sor. Március 18-án, szombaton, a megnyitó ünnepélyt és az Auszt­ria—Olaszország találkozót, hét­főn, március 20-án az Auszt­ria—Magyarország párharcot, ked­den, március 21-én az Auszt­ria—Jugoszlávia mérkőzést, csü­törtökön, március 23-án az Ausztria—Norvégia összecsapást, szombaton, március 25-én a Svédország—Szovjetunió és a Csehszlovákia—Kanada rangadó­kat hétfőn, március 27-én a Csehszlovákia—Svédország mér­kőzést, valamint a Kanada—Szov­jetunió találkozót, szerdán, már­cius 29-én a Svédország—Ka­A Dukla Praha javaslata Mint ismeretes, a Dukla Praha labdarúgó-együttese a BEK negyed­döntőjében az Ajax Amszterdam együttese ellen vív két mérkőzést. A Dukla a következő javaslatot lette az Ajaxnak: az első mérkő­zést március 1-én Amszterdamban, B visszavágót március 15-én Prágá­ban játsszák. Az esetleges harma­dik mérkőzésre március 22-én ke­rülne sor, egyelőre még Ismeret­len helyen. A Dukla Praha komolyan készíll a BEK negyeddöntőjére, amit az is ékesen bizonyít, hogy minden hosszú lejáratú, téli külföldi por­tyáját lemondta, s ebbe a közpon­ti labdarúgóosztály elnöksége beleegyezett. nada és a Szovjetunió—Csehszlo­vákia találkozókat, valamint a záróünnepélyt közvetítik. Nagyon fontos megegyezési pont, amely megállapítja, hogy az osztrák televíziónak nem sza­bad megakadályoznia az egyes érdekelt televíziós társaságok közvetítési kísérleteit. Ez azt je­lenti, hogy minden érdekelt ál­lam közvetítési joggal rendelke­zik, amennyiben megegyezés jön létre közte, a szervező bizottság és az osztrák televízió között. Minden jel arra vall, hogy több európai állam is él ezzel a kí­nálkozó lehetőséggel. Mindeneset­re ezt látja Igazolni az a 34 je­lentkezés is, amely a különböző rádió és televízió kommentáto­roktól futott be. Eddig 260 sportújságíró kérte akkreditálását annak ellenére, hogy a szovjet, a kanadai és az amerikai sportújságírók még el sem küldték jelentkezési Jvelket. Számtalan kiváló sportoló látogat el évente Szlovákia világhírű fürdőjébe, Piesfanyba, hogy kipihenje a nagy versenyek fáradal­mait. A napokban Piešfanyba érkezeit Véra Cáslavská, világ- és olimpiai bajnoknő, ahol 3—4 hetes gyógykezelésen vesz részt. Fel­vételünkön Cáslavská az lszaplür dfi után pihen. Hírek a palánk mellől A karácsonyi és űjévl ünnepek alatt a csehszlovák jégkorongo­zók külföldi portyákon vesznek részt. A válogatott ma utazik Ka­nadába, ahol december 26-án Windsorban a „Toronto Grads" együttese ellen vívja első mérkő­zését. Szerdán, december 28-án a csehszlovák jégkorong-válogatott Torontóban Ontario Junior váloga­tottja ellen lép pályára, december 29-én pedig Montrealban vendég­szerepel. Ojév napján Winnipegben kez­dődik Kanada 100 éves fennállá­sának ünnepségei alkalmával meg­rendezett nemzetközi Jégkorong­torna. Az első mérkőzésen Cseh­szlovákia válogatottja Kanadával játszik. A további mösor: január 2; USA—Szovjetunió, január 3. USA— Kanada, január 4. Szovjetunió— Csehszlovákia, Január 5. USA— Csehszlovákia, Január 6. Kanada— Szovjetunió. INNEN-ONNAN 1966 XII. 22. # A Szófiában folyó Balkán játékokon Jugoszlávia férfi kosár­labdázói 72:65 (28:26) arányú győ­zelmet arattak Görögország együt­tese felett. 9 A Dukla Trenčín jégkorango­zói 5:5 arányú döntetlen ered­ményt értek el Novi Targban, a lengyel bajnok Podhale Novi Targ­gal szemben. # Ashavádban a szovjet súly­emelő-bajnokságon a volt világ­bajnok Kaplunov a középsúlyúak csoportjában 415 kg-os teljesít­ménnyel csak a harmadik helyen végzett. A bajnoki címet Szmirnov szerezte meg 427,5 kg-os teljesít­ménnyel. ' , © A svédországi Veslerasban három héttel a férfi kézilabda VB megnyitása előtt a döntő küzde­lemre minden jegy elkelt. 9 Tizennégy ország szánkázói jelentették be részvételüket a Svédországban februárban meg­rendezésre kerlilő világbajnokság­ra, Többek között: Csehszlovákia, Egyesült Államok, Lengyelország, Kanada, Anglia, Svédország, NSZK és Ausztria. A rendezők 18 ország részvételére számítanak. 0 Az olasz teniszranglistát a férfiaknál Pietrangeli vezeti Maio­li, Tacchini, Merlo, Bologna és di Maso előtt. A nőknél a sorrend a következő: Pericoli, Riedl, Gor­diglan, Lazzartn, Bassl és Beltram. 9 A Sution Haro Cour angol teniszklub meghívta a Slovan Bra­tislava teniszezőit egy barátságos mérkőzésre, valamint az áprilisban Londonban megrendezésre kerülő nemzetközi tornára. G 61 ö z ö n a jégkorong-liga 22. fordulójában A jégkorongliga tegnapi 22. fordulójának három mérkőzésén nagyarányú győzelmek születtek. Két mérkőzésen a vendégek, ket­tőn pedig a hazalak szerezték meg a bajnoki pontokat. Eredmények: DUKLA JIHLAVA—CHZ LITVÍNOV 12:0 (2:0, 3:0, 7:0) Gólok: Klapáí! 3, jar. Holík 2, Augusta 2, Hrabéta, Jifí Hollk, Kochta. SONP KLADNO—DUKLA KOSlCE 7:5 (1:5, 6:0, 0:0) Gólok: Wimmer 2, Hrabé 2, Slach, Karas, Lidický, illetve Ned­véi 2, Rys, Stehlík, Brunclík. T) GOTTWALDOV—TESLA PARDUBICE 1:3 (0:0, 0:1, 1:2) Gólok: Bavor, Poláček (öngól), illetve Pryl, Dolana. TJ VŽKG —SLOVAN BRATISLAVA 2:8 (1:2, 1:2, 0:4) Gólok: Smíd, Vlach, illetve Grandtner 2, Walter 2, Nedoman­ský, Biely. Mlchalec, Kužela. 0 A Levszki Szófia női röplab­da-csapata 3:0-ra győzött a Hapoel Tel Aviv együttese elleni vissza­vágón s mivel az első mérkőzésen ls 3:0-ra győzött, bejutott a BEK negyeddöntőjébe. • Szófiában megkezdődtek a férfi kosárlabdában a Balkán-baj­nokság küzdelmei. Az első napi eredmények: Törökország—Romá­nia 64:63, Bulgária—Bolgár junio­rok 91:75. • A ZJS Brno férfi röplabda­csapata Mexikóban 3:1 arányú győ­zelmet aratott az országos válo­gatott felett. 9 A női kosárlabdázók BEK­jében továbbjutott a DHFK Lipcse csapata, amely a visszavágón 68:34-re legyőzte a finn Lahden Sampo együttesét. Az első mérkő­zést is a lipcsei lányok nyerték 81:47 arányban. • Jugoszlávia válogatott férfi kosárlabdázói Morganttowban 97:104-re legyőzték Nyugat-Virgi­nia csapatát. • Ljubljanában a jugoszláv bajnok Olimpia Ljubljana együt­tese a férfi kosárlabdázók BEK­Jének visszavágóján 87:82 (48:42) arányban bizonyult jobbnak a hol­land Herly Amszterdam csapatá­nál. Az első mérkőzést a holland kosarazok nyerték 74:72 arány­ban. • Duisburgban, a női asztalite­nisz EK mérkőzésén a DTC Kaiser­berg 5:0 arányban legyőzte a Pa­lette Brüsszel asztaliteniszezőit. A német asztallteniszezők bejutot­tak az elődöntőbe, ahol a Sparta Praha csapatával találkoznak. • A hivatásos jégkorongozók amerikai ligájában a következő eredmények voltak: Boston—Mont­real 3:1, Chicago—Toronto 3:0. 0 Az NSZK jégkorong-bajnok­ságának döntő csoportjába a déli­ligából az EV Füssen és az RC Bad Töltz (a védő), az északiból a Mannheimer ERC, a Düsseldorfer EG és a Keefelder EV jutott. A hatodik résztvevő az EV Landshut és az SC Riessersee közül kerül ki. • A magyar utánpótlás ökölví­vó-válogatott kétszer mérte össze erejét a lengyel együttessel. Bu­dapesten a találkozó 10:10 arányú döntetlent hozott, míg Egerben a lengyelek győztek 12:8 arányban. • A hivatásos nehézsúlyú ka­nadai ökölvívó-bajnok George Chu­valo Labradorban a harmadik me­netben kiütéssel győzött Viliié McCorinck felett. Chuvalónak ez a nyolcadik győzelme azóta, mi­óta vereséget szenvedett a világ­bajnok Cassius Clay-tól. • A japán Masashi Oucsi 452,5 kilóról 455 kilóra javította a súly­emelés váltósúlyú világcsúcsát. • A 29 éves Rubin Carler hi­vatásos ökölvívó világbajnokot az­zal vádolják, hogy Június 17-én egy búrban lefolyt lövöldözés köz­ben három embert megölt. A vád­lott tagadja bűnösségét. A ZKL Brno jégkorong-csapata ez év végén és a jövő év elején Svédországban vendégszerepel. De­cember 26 és 27-én Engelhofen­ben a Rögle együttesével játszik. December 29-én Wexio, december 30-án Göteborg, január 1-én Karl­stad, január 2-án Wänersborg, ja­nuár 4-én Vacant és január 6-án Örebro látja vendégül a csehszlo­vák bajnokcsapatot. A TJ Gottwaldov együttese is Svédországban tölti a karácsonyi és újévi ünnepeket. Uineában, Tlmrában, Mórában, Avesteben és még más svéd városokban lép pá­lyára klubcsapatok ellen. A CHZ Litvínov Finnországba utazik, ahot helsinkiben, Turku­ban, Poriban, Raumeben és Tam­pereben vendégszerepel. A bajnokság jelenlegi éllovasa Dukla Jihlava együttese Davosban a Spengler Kupáért megrendezett tornán kezdi külföldi portyáját december 26-án a HC Davos ellen. Utána Liégeben, St. Gallenban, Klotenben és Zürichben játszik nyugatnémet, svéd és svájci csa­patok ellen. A Slovan Bratislava együttesét is svájci jégkorongozók látják ven­dégül. December 27-én Wengenben és december 28-án Vlspeben Svájc válogatottja ellen lép pályára. Ez­után még Garmisch-Partenkirchen­ben, Obersdorfban, Münchenben ás Augsburgban játszik barátságos mérkőzést. A Sparta Praha együttese az NSZK-ban és Olaszországban ven­dégszerepel. Portyáját december 26-án kezdi Regensburgban, majd Landshutban, Bolzanóban, Ortiseí­ben, Obersdorfban és Füssenben szerepel. KETTŐS VERESÉG A Magyar Röplabda Szövetségben lelkes hangulatú díszülésen ün­nepelték meg a röplabdasport ma­gyarországi meghonosodásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból Varsó női és férfi röplabda-válogatottja sze­repelt a magyar fővárosban. A Bu­dapest és Varsó női röplabda­találkozón a varsói együttes 3:1 (4, 4, —13, 13) arányú győzelmet aratott. A magyar Ifik csak akkor tudtak játszmát nyerni, amikor a lengyelek cserejátékosaikat küld­ték pályára. * A férfiak összecsapása már szo­rosabb küzdelmet hozott. A döntő Játszmában a budapesti együttes 12:10-re vezetett, a hajrában azon­ban a vendégek voltak jobbak és 3:2 (9, —12, —8, 7, 12) arányban nyertek. A „FIAT 124" az év legjobb autója Egy negyvenöttagú nemzetközi zsűri értékelése alapján a „FIAT 124" az év legjobb személygépko­csija. A további sorrend: „BMW 1600", „Jensen FF", „Volvo 144", „DAF 44". Tavaly a „Renault 16" kapta a legtöbb pontot. A zsürl az autók árát, teljesít­ményét és külalakját vette figye­lembe az autók kiértékelésénél. Az év legjobb osztrák sportolói Ausztriában 123 sportújságíró részvételével megválasztották az év legjobb sportolóit. A legtöbb pontszámot (123-ból 91-ei) Em­merich Danzer, a műkorcsolyázás világbajnoka kapta. A további he­lyeken Erika Schineger (837), Heidi Zimmermann (779) sfzőnők és a műkorcsolyázó Wolfgang Schwarz végzett. Szovjetunió—Finnország 3:1 (1:0, 1:1, 1:0) A szovjet jégkorong-válogatott Moszkvában a finn jégkorongozó­kat látta vendégül. Ez már a visz­szavágó volt. Az első találkozón ugyanis a szovjet együttes 5:2-re győzött. A finnek lelkes játékot produkáltak, ezzel azonban nem tudták megakadályozni a szovjet együttes biztos győzelmét. Gólok: Dávidov, Jurzinov, Romisevszkij, illetve Torke. A fin-nek legköze­lebb a szovjet junior válogatott ellen lépnek pályára. BÉCS májusban fogadja a világbajnokot Anglia labdarúgó-válogatott együttese május 27-én Bécsben ba­rátságos mérkőzést játszik Auszt­ria legjobbjaival. Legutóbb 1965 októberében találkozott a két együttes, s akkor nagy meglepe­tésre Londonban az osztrákok győztek 3:2 arányban . . . Május 28-án Montrealba repül a világ­bajnok angol csapat, ahol részt vesz a világkiállítás alkalmából megrendezésre kerülő nemzetkö­zi tornán. MÁR NŐ Jao Li-Li 19-éves tajvani atléta­nőnek nem engedélyezték, hogy részt vegyen a Bangkokban ren­dezett 5. Ázsiai Játékokon, mivel nem volt hajlandó alávetni magát az előírt ginekológial vizsgálat­nak. Legújabb hírek szerint a hét elején a sportolónőt megoperálták, hogy ne legyenek kétségek afelől, hogy a női nemhez tartozik. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 51. hetének nyere­ményelosztása a következő: Első húzás. I. díj: Egy nyertes — 200 000 korona, II. díj 105 nyer­tes á 10 900 korona, III. díj: 4861 nyertes, á 330 korona, IV. díj: 76 284 nyertes, á 35 korona. A prémiumelosztás: 1. és 2. dlj: nincs nyertes, III. díj: 25 prémium á 3400 korona, IV. dlj: 300 pré­mium á 850 korona. Második húzás: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 25 nyertes á 24 700 korona, III. díj: 1270 nyertes á 610 korona, IV. dlj: 27 870 nyertes á 60 korona. A prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs prémium, III. díj: 11 prémium á 3900 korona, IV. dlj: 168 pré­mium á 750 korona. Meglepetések a tbiliszi tornán Négy ország válogatott lérfl kézilabda-együttese küzd Tbiliszi­ben a „Zarja Vosztok" serlegéért. A torna első napi küzdelmei két nagy meglepetést hoztak: Grúzia együttese 15:14-re legyőzte a szovjet válogatottat, Magyarország legjobbjai pedig 19:15 arányú győ­zelmet arattak Jugoszlávia együt­tese felett. A szovjet, a magyar és a jugo­szláv válogatott számúra ez a tor­na egyben előkészület a januári VB-re. A kosárlabda EK-ért A férfi kosárlabda kupagyőzte­sek EK jának első fordulójában a ZjŠ Brno együttese hétfőn este a luxemburgi Dieklrch városában 94:69 (48:20) arányú győzelmet aratott a helyi BBC felett. A brnól együttes mindvégig nagy fölényben Játszott. A ha­zaiak, annak ellenére, hogy két Jugoszláv játékossal megerősítve léptek pályára, nem tudtak egyenlő ellenfelek lenni. A győztesek legeredményesebb játékosai Konvifka (25) Zanáška (12), Ján Bobrovský (11), PiStelák és Konečný (10—10) voltak. Az ellenfél legeredményesebb pont­szerzői a jugoszláv játékosok vol­tak: Laura 29, Csubrics pedig 25 pontot szerzett. A visszavágót január 5-én játsz­szák ^rnóban. Készülnek a csehszlovák sízők A csehszlovák sífutók „A" és ,,B" válogatottjának húsz tagja Jaroslav Honcu és Ondrej Ruska edzők vezetésével a Csorbatőnál készülnek az új Idényre. A friss hó lehetővé tette a versenyzőknek, hogy kipróbálják az 1970-es VB sípályáit. (1970-ben Itt rendezik a VB-t). Az elkövetkező napokban ellenőrző versenyekre is sor kerül, v Az ázsiai sportjátékok hírei Bangkokban folytatódnak az 5. Ázsiai Sportjátékok küzdelmei. Ér­dekesebb eredmények: asztalite­nisz: (döntő). Férfi egyes: Kim Hung Young (dél-koreai) — Hase­gava íjapán) 3:2. Női egyes: Fu­kaz— Jamanaka (mindkettő japán) 3:1. Vegyespáros: Kimura, Fukaz (mindkettő japán)—Kim Mung Young, Yoon Ki Sook (dél-koreai) 3:0. Kosárlabda: (az első helyért). Izrael—Thaiíöld 90:42 (40:18). (A harmadik helyért) Dél-Korea—Ja­pán 72:60 (29:37). Labdarúgás (a harmadik helyért) Japán—Singapur 2:0 (0:0). Röplabda: (az első helyért). Ja­pán—Dél-Korea 3:0. / Német nevezések a „négysánc" versenyre December 30-án rendezik Obers­dorfban (NSZK) ä hagyományos „négysánc" síugróversenyt. Az NDK a következő ugrókat küldi Obersdorfba: Dleter Neu­dorf (a VB második helyezettje), Weit Kuehrt, Peter Lesser, Heinz Schmldt, Manfréd Queck és Wolf­gang Stoehr. Már az NSZK versenyzőit is ki­jelölték. Ezek a következők: Gün­ter Göliner, Wolfgang Happle, Heine Ihle, Franz Keller, Karl­Heinz Munk, Henrik Ohlmayer, Oswald Chinse, Wolfgang Schiller és Hlas Wlnkier. A fehér kaucsuklabda hírei Január 30. és február 1. között rendezik meg a csehszlovák asz­talitenisz-bajnokság küzdelmeit, melyre hét külföldi ország — Anglia, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország, az NDK, az NSZK, a Szovjetunió — nevezte legjobb­jait. E torna valamennyi résztvevő számára kitűnő felkészülést jelent majd a stockholmi világbajnok­ságra. Az 1967. évi 29. Asztalitenisz VB-t Stockholmban rendezik s ezen Csehszlovákia színeit a követke­zők képviselik: Stanék, Miko, Kunz, Stépánek, Chmelík, Lužová, Pauk­nerová, Jitka Karlíková. Tartalé­kok: Kollárovits, Kudrnač, Kett­nerová és Kučerová. A Csehszlovák Televízió serle­géért Immár hagyományosan meg­rendezésre kerülő asztalitenisz­tornára ezúttal nemzetközi rész­vétellel kerül sor. Eljön a svéd Bernhard, valamint két magyar játékos. A tornát december 26-án rendezik Kobylisyben s arról a Csehszlovák Televízió ls helyszíni közvetítést sugároz. A csehszlovák asztaliteniszező­ket meghívták az Immár ötödször megrendezésre kerülő pleveni nemzetközi tornára, melyet 1967. Január 20—22-én tartanak meg. A tornán csapat- és egyéni verse­nyeket rendeznek. A bolgárok csaknem 10 ország versenyzőinek nevezésére számítanak. Csehszlo­vákiát két férfi és két női verseny­ző képviseli. Egyelőre még nem jelölték ki azokat, akik Plevenba utaznak. Kijelölték csapatukat a franciák A svédországi kézilabda-világ­bajnokságon a csehszlovák válo­gatott első ellenfele január 12-éit Göteborgban a francia együttes lesz. Ebben a csoportban még Tu­nézia és Dánia válogatottja szere­pel. A franciák legutóbb két mérkő­zést vívtak a lengyelek ellen, ai elsőn 18:15-re, a másodikon 19:18­ra győztek. E két találkozón nyúj­tott teljesítmények alapján jelöl­ték ki azt a 16 játékost, aki Fran­ciaország színeit Svédországban képviselni fogja. Ezek a kővetke­zők: Sellenet, Ferignac (kapusok), Silvestro, Brunet, Lambert, Ricü­rad, Nita, Alexandre, Etcheverry, Faye, Portes, Mack, Terrier, Lav­rosse. Sellenet és Bellemans (me­zőnyjátékosok).

Next

/
Thumbnails
Contents