Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-22 / 352. szám, csütörtök

Külső gazdasági és külkereskedelmün

k fejlődése (Folytatás a 3. oldalról) A párt és a kormány szervei értékelték az eddigi fejlődést, levonták a következtetéseket és számos konkrét intézkedésre tettek javaslatot. A merev árrendszer, amely elszigetelte termelő vállalatainkat a világpiac nyomásától, nem támogatta a termelés érdekeltségét abban az irányban, hogy szüntelenül tökéletesítse műszaki színvonalát. Ezért lényegesen megváltoztatjuk eddigi gyakorlatunkat és olyan intézkedéseket teszünk, amelyek révén lehetővé válik, hogy a külkereskedelemben mind az eladási, mind a vételárak következményeit a vállalatok is érezzék. Ez vissza fog tükröződni a nyers jövedelemben és a haszonban, a bérekben és a jutalmakban. Továbbra is devizajuttatásokat fogunk nyújtani a kivitel emelése érdekében. Tisztában vagyunk azzal elvtársak, hogy a szocialista külkereskedelem fejlődése a külkereskedelem állami monopóliumának elvéből indul ki. Érvényesítésének eddigi formái pozitív szerepet játszottak a szocialista gazdaság megteremtésében és fejlődésében, s a hidegháború időszaka alatti védelmében. Lehetővé tették továbbá, hogy nagyon rövid idő alatt megváltoztassuk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való kereskedelem territoriális irányzatát. Erős külkereskedelmi vállalatok jöttek létre, amelyek többé-kevésbé szolid partnerei a nagy külföldi cégeknek. A külkereskedelem állami monopóliumának értelmezése és szervezési formál azonban idővel egyre inkább gyengítették a termelésnek a világgal való kapcsolatát, elszigetelték gyártóinkat a konkurrenciától, konstruktőreinket és technikusainkat a világ technikájának és piacának fejlődésétől. Ugyanígy a termelési helyek úgynevezett behozatali eljárásában is fokozatosan túlsúlyra jutottak a negatívumok. A tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy helytelen a külkereskedelem állami monopóliumát azonosítanunk annak bizonyos szervezeti formáival. Mivel a külkereskedelem állami monopóliuma a szocialista társadalom nagy vívmánya, továbbra is alkalmazni fogjuk, de a formáit tovább kell fejlesztenünk. A problematika komoly megítélése után azt javasoljuk, hogy a külkereskedelem szervezeti formáit az alábbiak szerint módosítsuk: Ott, ahol célszerű érvényesítenünk a termelés anyagi érdekeltségét és a kereskedelemért való felelősségét és emellett fenn kell tartani a központi irányítást, ott megteremtjük a termelő és kereskedelmi vállalatok részvénytársaságait. így fognak példának okáért dolgozni az alábbi vállalatok: Motokov, Kovo, Investa, Merkuria, Chemapol, Centrotex, Exiko, Ligna, Československá keramika, Skloexport. Bizonyos nyersanyagok és egyéb anyagok behozatala és kivitele területén célszerű lesz, ha létrehozzuk a külkereskedelmi vállalatok és a szállító vagy vásárló szervezetek csoportosulásait. Ahol ez a gyártmányok jellegének és a tevékenység realizálásának szempontjából cél szerű a beruházási egységek kivitelének terén, ott a külkereskedelmi vállalatot közvetlenül az illetékes termelő gazdasági egységbe soroljuk be. Erre a csoportra példa a Skodaexport, amely a BHJ Skoda keretébe került, a Technoexport, VHJ Chepos keretébe, a Strojexport egy része a VHJ ČKD keretébe. Ugyanígy egy más vállalat — a Jablonex — is ily módon a VHJ Priemysel, jablonecl divatékszer vállalat szervezetébe kerül. Ott, ahol célszerű, megőrizzük az eddigi szervezeti módot, a külkereskedelmi vállalat továbbra is eddigi formájában fog működni, tevékenysége tartalmának azonban természetesen meg kell felelnie a gazdasági eszközök objektivizálásának, továbbá megnő a vállalat anyagi felelőssége és érdekeltsége ls. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kívánom, hogy a külkereskedelem szervezési formáiban nem látunk reorganizálást, sem öncélúságot, sem pedig dogmát. A szervezést alS kell rendelnünk a célszerűségnek, mindenekelőtt pedig a gazdasági szempontoknak. Arról van szó, hogy milyen forma teszi lehetővé a legjobb eredmények elérését, a nagyfokú effektivitást, a külkereskedelmi tevékenység rugalmas irányítását, amellett, hogy csökkentjük a nem célszerű költségeket a külkereskedelem központjában és vállalataiban egyaránt. Ez rendkívül fontos döntés, s ezért azoknak a vállalatoknak, amelyeket a kivitellel és behozatallal bíznak meg, továbbá azoknak a termelő gazdasági egységeknek, amelyek a részvénytársaságba vagy csoportosulásba lépnek, már kezdettől fogva teljes felelősséggel kell hozzálátniok új feladataik megoldásához. A szervezeti változtatásoknak nem szabad alkalmat nyújtaniok arra, hogy megfontolatlan eltolódásokra kerüljön sor, vagy felbomlasszuk a bevált munkaközösségeket. A jól működő és bevált kollektívákat fenn kell tartanunk, tovább kell emelnünk politikai és szakmai felkészültségüket, egybe kell kapcsolnunk kereskedelmi dolgozóink legjobb tapasztalatait a termelésben dolgozók műszaki ismereteinek magas színvonalával, s nem szabad megszakítanunk külföldi partnereinkkel való Jó öszszeköttetéseinket. A Központi Bizottság és a kormány határozatainak véget kell vetniük azoknak az illetéktelen fontolgatásoknak, hogy kit, mit és hová soroljunk be. Az organizáció a központ dolga, amelynek minden szempontot mérlegelnie kell. Energiánkat az objektív problémák megoldására kell fordítanunk — arra, hogy termeljünk, jól adjunk el és jól vásároljunk. • • » Meggyőződésünk, elvtársak, hogy ezek az intézkedések a gazdasági hozam mellett kedvezően befolyásolják majd a népgazdaság fejlődését. Elvárjuk, hogy ösztönzőleg hatnak a negyedik ötéves terv olyan Irányzataira, amilyen például a folyékony és a gáznemű tüzelőanyag részarányának növelése a tüzelőanyag általános fogyasztásában, a vegyipar részarányának fokozása az egész ipari termelésben, a lemez mennyiségének gyarapítása a hengerelt gyártmányok termelésében, az elektronika és a textilgépipar részarányának lényeges fokozása a gépipari termelésben, az üveg- és a finom kerámia részarányának fokozása a közszükségleti ipar keretében, a műanyag előállításának megkétszerezése a textilipari nyersanyag összetételében, a takarmányfeldolgozó Ipar lejlesztése stb. Lenárt elvtárs a továbbiakban a külkereskedelmi hitelpolitika néhány kérdését fejtegette. Az egyik járható út a hosszú lejáratú devizahitelek segítségével szert tenni a korszerű termelési technikára, főleg iparunk saját nyersanyagokat feldolgozó ágazataiban, ahol a nyersanyag feldolgozása magas szintű. Ez vonatkozik például a fa- és papírfeldolgozó iparra, a nyomdaiparra, a magnezit", üveg-, kerámiaiparra és egyes vegyi gyártmányokra stb. S bár jelenleg a nyugati ipari országokban számunkra rendkívül kedvezőek a feltételek, termelési-gazdasági egységeink az előbb említett kérdéssel kapcsolatban rendkívül határozatlanok. A Szovjetunió és néhány további európai szocialista ország rugalmasan és aktívan jár el ebben a kérdésben. Hosszú lejáratú hiteleket nyernek egyes konkrét vállalkozásokra. A Szovjetunió például szerződést kötött az olaszországi FIAT céggel, Franciaországgal, Angliával, Japánnal és más országokkal. Nálunk ezen a téren csak az első lépéseknél tartunk. Néhány akcióra került sor a vegyi-, a nehéz-, a közszükségleti és a takarmányfeldolgozó iparban.. Ez azonban édeskevés. Az ilyen óvatosság nem helyénvaló. Erről tanúskodik, hogy például a nyugat-európai országok az elmúlt öt esztendőben az export volumenje fokozásának minden körülbelül 400 millió dollárjára 100 millió dollár új • hitelt nyújtottak. Ugyanakkor a behozatal fokozásának minden 300 millió dollárnyi tételére 100 millió dollárnyi hitelt fogadtak el. Nézetem szerint éppen a külkereskedelemben foganatosított és ma megtárgyalt intézkedésekkel kapcsolatban bírálnunk kell azt a merevséget és túlzott aggodalmat, amely gazdasági kádereinknél észlelhető. Tudatában vagyok annak, hogy gondolkodásmódukban jelentős fordulatot követel ez a lépés, és hogy a jelenlegi magatartást számos ok váltotta kl. Gyökeret vertek olyan nézetek, hogy köztársaságunk, és különösen gépipara annyira fejlett, hogy nem vagyunk ráutalva a korszerű technika behozatalára. Az ilyen nézetek természetesen elősegítik műszaki elmaradottságunk konzerválását. Továbbá felmerült olyan vélemény is, hogy a vállalkozói hitel elfogadása csak rendkívüli, szükségmegoldás lehet, nem pedig gazdaságunk fejlesztésének egyik fontos eszköze, amellyel világszerte élnek. A hitelek elfogadásával kapcsolatos passzivitást néha azzal mentegetik, hogy nem rendelkezünk megfelelő építkezési kapacitással. Nem veszik tekintetbe, hogy sok esetben jobban kihasználhatjuk a már meglévő ipari létesítményeket, korszerűsítve berendezésüket. Más esetekben javunkat szolgálná, ha előnyben részesítenénk egyes szükséges létesítmények építését, más, kevésbé hatékony ipari építkezésekkel szemben. Végül, kivételes esetben javunkra válna, ha készen vennénk át a kapott hitellel épült beru házási egységet. A kormányban és a központi hivatalokban létre kell hoznunk annak feltételeit, hogy szabad teret engedjenek a célszerű és egészséges vállalkozásnak és útjából eltávolítsuk az akadályokat. A gazdasági vezetőktől határozottan megkívánjuk ezt a vállalkozó szellemet, melynek mércéje az eredményesség. S ott, ahol a sikerek elmaradásának oka a felkészületlenség, avagy az új utaktól való idegenkedés, le kell vonnunk a a megfelelő következtetéseket. Gazdaságunk hatékony fejlesztése megkívánja a rövid lejáratú devizahitelek gyors felszámolását és egyben a hosszú lejáratú vállalkozói devizahitelek elnyerését és felhasználását, mégpedig az általunk szükségszerűen nyújtott hitelek volumenjéhez mérten. Iparunk műszaki színvonalának gyors emelése érdekében határozottabban kell kibontakoztatnunk az aktív és a paszszlv szabadalmi politikát is. Meg kell mondanunk, hogy ma minden iparilag fejlett állam gyakorolja ezt a politikát, miközben — eltekintve az Egyesült Államoktól — sokkal több szabadalmat vásárol, mint elad. A Német Szövetségi Köztársaság például 1963-ban egy főre számítva 2,87 dollár, Olaszország 2,77 és Ausztria 1,53 dollár értékű szabadalmat vásárolt külföldön. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a megvásárolt külföldi szabadalmak értéke sokkal alacsonyabb. Köztársaságunknak viszonylag erős, de nagyon szétforgácsolt a kutató és fejlesztési bázisa, és ezért kevésnek tartjuk a vásárolt szabadalmak számát. Csak a szemléltetés kedvéért Jegyzem meg, hogy például az Egyesült Államokhoz és a Szovjetunióhoz mérten a gépipari gyártmányok választékegységére nálunk körülbelül tízszer ke vesebb kutatási dolgozó jut. Ebből nyilvánvaló, hogy több ' szabadalmat kell vásárolnunk, mint eladnunk. Nem érthetünk egyet azzal a nézettel, hogy a szabadalmak vásárlását attól tegyük függővé, hány szabadalmat sikerült eladnunk. Termelési-gazdasági egységeink és kutatóintézeteink jussanak arra a következtetésre, hogy a szabadalmak merészebb felhasználása a termelés és a gyártmányok gyorsabb korszerűsítésének és kutatóbázisunk koncentráltabb felhasználásának eszköze. A vállalkozás előnyeinek számbavételénél lássunk hozzá a szellemi javak hatékonyabb cseréjéhez is, beleértve az építkezési tervek és a mérnökök „exportját". Főleg a szovjet tapasztalatok és szabadalmak teszik szá'.munkra lehetővé a korszerű technika gyártását és a haladó technológiai folyamatok beve zetését kedvező feltételek mellett. Hasonlóképpen bátrabban éljünk a tőkésállamokkal fenntartott kapcsolatainkból eredő lehetőségekkel. Lenárt elvtárs ezután néhány konkrét példával bizonyította szabadalmaink kivitelének előnyeit és importjuknak egyes konkrét fogyatékosságait. Továbbá tájékoztatott arról, hogy a kormány az ötéves tervben lényegesen több anyagi eszközt biztosított a szabadalmak vásárlására. A termelés és főleg a gépipari gyártmányok exportja hatékonysága fokozásának nagyon jelentős eszközei a kooperáció különféle formái. A nemzetközi együttműködés felhasználására irányuló törekvésünkben a legelőnyösebbnek mutatkozik együttműködésünk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ennek már vannak követésre méltó példái. Lengyelországgal együttműködünk a traktorok és az autóbuszok, a Szovjetunióval az aszinkron-motorok, Bulgáriával az autóbuszok gyártásában, a Né met Demokratikus Köztársasággal a beruházási egységek kiegészítésében, és kedvezőek lehetőségeink a számolótechnika tekintetében is. Általában fejlesztjük együttműködésünket a szocialista országokkal, ugyanakkor azonban fejlesztenünk kell kooperációnkat a tőkés vállalatokkal ls, amennyiben ez hasznos számunkra. A kooperáció a nemzetközi munkamegosztás egyik lényeges formája. Joggal látjuk benne a műszaki haladásunkat elősegítő, a gyártmányok minőségét javító és főleg az exportlehetőségeink bővítését célzó járható utat. A termelés hatékonyságának szintje nagyon érzékenyen tükröződik a külkereskedelemben, többek között a nyersanyag felhasználása tekintetében. 1965ben a nyersanyagbehozatal 2,3szeresét tette ki az 1955. évi mennyiségnek. Néha azonban helytelenül értelmezik a nyersanyaggal való jobb gazdálkodást. Mit nyerünk azzal, ha túlzottan takarékoskodunk a nyersanyaggal azon az áron, hogy csökken a gyártmány használati értéke, és így értékesítési ára is a hazai, valamint a világpiacon? Döntő mérce csak az lehet, hogyan tudjuk a nyersanyag értékét meghatványozni, és ezzel menynyi megtakarítást érünk el. Ez egyaránt vonatkozik a vasércre, a kőolajra, a színes fémekre, a szénre, a villanyenergiára, a gyapjúra és a gyapotra, a fára, a vegyszerekre, a gabonaneműekre stb. Egyszóval mindenütt szükséges a mélyreható kalkuláció, de főleg minden olyan devizakorona értékének megfelelő gyarapítása, amelyért külföldön nyersanyagot vásárolunk. Ez az egyik alapvető mérce, amelyhez Igazodva, a gazdasági eszközökkel befolyást gyakorolunk majd a nyersanyagok behozatalára Is. Kisebb és nagyobb méretű konkrét intézkedéseket foganatosítunk, amelyek azonnal, vagy a közeljövőben elősegítik ennek a fogyamatnak az elmélyülését. Ezért nem érthetünk egyet például a takarmányfeldolgozó Ipar fejlesztésének elodázásával számos' kerületűnkben, ötéves programunk teljesítésével 1970-ben 5 millió tonna takarmánykeveréket gyártunk majd. Ez lehetővé teszi, hogy 1965höz viszonyítva legalább 500 ezer tonnával csökkentsük a szemestakarmány fogyasztását. S ez megéri a fáradságot, ha arra gondolunk, hogy éppen a gabonaneműek vásárlása menynyire kimeríti deviza lehetőségeinket. Hasonlóképpen hozzá kell látnunk ahhoz is, hogy takarmányfehérjéket nyerjünk a kőolaj paraffinjaiból. Ennek segítségével sokkal kevesebb hallisztet kellene Importálnunk és sok devizát megtakarítanánk. Vegyünk egy másik példát. A csehszlovák és a szovjet szakemberek sikeresen megoldották a higiénikus műbőr gyártásának kérdését. Ezért a kisüzemi gyártásról gyorsan át kell térnünk a teljes üzemeltetésre. 1971-ig évente 2 millió négyzetméternyi műbőrt gyártó üzemet építünk fel. Ezzel pótoljuk majd az eddig évente importált 10 ezer tonna nyersbőrt, amelyért 30 millió devizakoronát fizetünk. Ez a néhány példa azt mutatja, hogy fokozatosan megoldhatjuk külkereskedelmünk és egész gazdaságunk problémáit. Még egy komoly kérdésről szeretnék szólni, amely mind ez ideig figyelmünk peremére szorult. Ez a közszükségleti árucikkek cseréjének és elsősorban behozatalának a kérdése. A közszükségleti cikkek behozatala és a külföldi gyártmányok konkurrenciája kihat termékeink műszaki és esztétikai színvonalának emelésére, s egyben utat nyit a külföld felé feldolgozó iparunk gyártmányainak. Aligha szükséges hangsúlyoznunk, hogy a gazdagabb választék jobb munkára és magasabb- keresetre serkent. Szakembereink véleménye szerint jelenleg hazai piacunkon az ipari gyártmányoknak mintegy 5—7 százalékát teszik az importált árucikkek. A hasonló szintet elérő országokhoz mérten szükségesnek mutatkozik ezt az arányt 20 százalékra emelnünk, hogy nagyobb legyen a fogyasztói választék és a konkurrencia befolyásolja a hazai termelést. Az adott körülmények között természetesen nem fordíthatunk több devizát a közszük* ségleti árucikkek behozatalára. Kiutat kell keresnünk abban ls, hogy lényegesen fokozzuk a közszükségleti cikkek cseréjét a szocialista országokkal, és a fejlődő országokból a behozatalt. Nyilvánvaló, elvtársak, hogy a külkereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztését célzó intézkedések sikere és következetes gyakorlati alkalmazása pártunk összpontosított igyekezetétől és elsősorban mind a termelésben, mind a külkereskedelemben dolgozó kommunisták kezdeményezésétől, kitartásától és hozzáértésétől függ. Meggyőződésünk továbbá, hogy a Központi Bizottság irányításával kidolgozott javaslatok megszabják a helyes irányt. Ezek a javaslatok kialakítják annak kedvező feltételeit, hogy a termelés és a külkereskedelem tettre kész, egybehangolt igyekezettel, a felelősség és az anyagi érdekeltség célszerű megosztásával rövid időn belül ezen a téren is szemmel látható haladást érjen el. Éppen ennek érdekében határozottan le kell küzdenünk a különféle maradi nézeteket, az egészségtelen vállalati, vagy reszortirányzatokat. Szembe kell szállnunk azzal, hogy egyrészt nagyon vonakodva hagyják el a régi kerékvágást, igyekeznek megőrizni az adott helyzetet, megtartani a szervezési monopóliumot, míg másrészt túl sokat akarnak markolni, mindent maguk akarnak gyártani és nem veszik tekintetbe az objektív körülményeket, lehetőségeinket, szükségleteinket és a fejlődés irányát. A Központi Bizottság megkívánja a párt szervezeteitől és a kommunistáktól, különösképpen a termelő vállalatokban és a külkereskedelmi szervezetek vezető gazdasági dolgozóitól hogy a külkereskedelem gazdaságirányítása új elveinek alkal mazásában felelősségteljesen, pártosan járjanak el. Tudatában legyenek annak, hogy ez bonyolult folyamat, de bátran, a haladást pártolóan kell eljár(Folytatás az 5. oldalon) 1968.