Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-21 / 351. szám, szerda

Tucatnyi dicsérő s elmarasztaló megjegyzés keltette fel irántuk az érdeklődésemet. Egyik ismerősöm szerint „a lapátos ember különös munkástípus, senkihez sem hasonlítható". De mi tette és teszi különössé? S egyál­talán: valóban különös? Burgel Istvánt - a komáromi kikötő egyik ismert bri­gádjának vezetőjét — nem lepték meg a kérdéseim. — A kikötői munkás nem angyal, nem ördög: ember! Megfogja a lapátot mert szüksége van a pénzre. Az egyének közötti különbséget elsősorban a munkához való viszony tükrözi. Persze nálunk - s talán éppen ez a különös - nehéz „felderíteni" az indítóokot, mert az egyiknek az öntudat a másiknak a virtus diktálta a mun­katempót. Olyan, aki egyik csoportba sem sorolható, kevés ideig marad a bri­gádban. Elmegy, vagy el­küldik. markolhassa. Ez a „kör", ahol csak néha ejtenek egy egy szót. A levegőben röpködő apró por­szemcsék rátelepszenek az em berek ruhájára, a homlokukon gyöngyöző verltékcsöppekre. Arcuk színe aszerint változik, hogy mit — szenet, vasércet, stb. — lapátolnak. A százalékok mögött A brigád a harmadik negyed­évi tervét 106 százalékra telje­sítette. Abban, hogy a kikötő néhány millió koronával túltel­jesíti a tervet, nekik ls ré­LAPÁTOS EMBEREK 1986. XII. A krónika bizonyít Hivatalosan 1961 decemberé­ben alakult a 34 tagú burgel­brigád. Ezek az emberek már évt.k óta egy csoportban dol­goztak. Ismerték egymást. Két év alatt megkapták a szocialis­ta munkabrigád, a CSKP XII. kongresszusának brigádja el­met, s a kollektívát beírták a kerületi pártbizottság oecsü­let-könyvőbe. — Mivel érdemeltek ki ennyi megtisztelést? — A felnőtt ember jelleme nem változik hónapok alatt, — esetleg képmutató lesz —, de munkateljesítménye változnat. A brigád elsősorban doijjo^ott, de azért mást is tettünk. A krónika hűen rögzíti az eseményeket. Itt sorakoznak a negyedévi, félévi kötelezettség­vállalások, tervteljesíceiok ér­tékelései. ígéretüket mindig teljesítették. Vállaltak brigád­munkát is. 1961 telén, majd az ezt követő két évben egy egy hónapot dolgoztak az ágcsrjinői határállomáson. Kiváló icu.iká­jukat újságcikkek, dic-iörő le­velek igazolják. Megtalálom a tavalyi s az idei vállalásaikat is. Igazán nem formálisak. Persze Hiányzik be­lőlük a közös színház és mozi­látogatások ígérése. Ezt a brí gád akkor sem t- i te mikor „slágernek" számított. — Nem a formalitást, hanem a lényeget kell nézni, azt, hogy ki mennyire ember. Cserben hagyja-e vagy segíti társait. Er­ről a segítségről jut eszembe életem legemlékezetesebb Kará­csonya. 1964 karácsony ejtéjén betoppantak hozzám a kikötő vezetői. Párkánynál zátonyra futott a Dargov. Három uszályt gyorsan ki kell üríteni, kiiiön­ben elsüllyednek. Szólhatnál az embereknek... — Hajnali négy órakor ott voltunk a kikötőben. Mikor megérkezett az autóbusz, észre­vettem, hogy a két órsújfťlust hiányzik. Mit tehettem, autó­busszal mentem értük. „Ne ha­ragudjatok de mindenki el­jött ..." Megvárták inig lefeje­zem, aztán csupán annyit kér­deztek: „És elmentetek vrjlna nélkülünk?" — A megjegyzést jól megje­gyeztem. Vannak, akik annyira ragaszkodnak a kollektívákhoz, hogy megsértődnek, na nem se­gíthetnek annyit mint a töb­biek. A nagy árvíz összudöntöt­te Magyari József és Nőtkai István házát Őrsújfalun, Herceg Józsefét Gután. Mindhárman S tilusa, ábrázolásmódja ma már kissé anakroniszti­kus. Újra olvasva azt érezzük, hogy témaköre is egy­hangú, humora néha modoros. Ám Tömörkény István művésze­te mégis klasszikus jelentőségű, életműve a kuriózum értékével bíró gyöngyszem. Móricz Zsigmond előtt ô a magyar parasztság legjobb szó­szólója, az alföldi élet leghi­telesebb megélevenltője. Művei­ben a leleményességet és a bur­jánzó fantáziát megértés, hű le­írás, alapos tárgyismeret he­lyettesíti. Anyagát — a Sze­ged-vidéki emberek életrajztö­redékeit — egy múzeumi gyűj­tő alaposságával hordta össze és állította típust kifejező egésszé. Mesterének, Mikszáth­>iak a bája és elevensége hiány­zik belőle, dialógusai és leírá­sai azonban reálisabbak, mint példaképéé. Móiiczot kivéve, — akinek a legmagasabb szinten sikerült kifejeznie a magyar valóságot —, az alföldi paraszt­ság lelkivilágát és mindennapi életét a század elejei magyar irodalomban talán senki sem brigádunk tagjai. Ekkor el mondtam az embereknek, hogy mit kérdeztek tőlem 19CÍ kara csonyának hajnalán örsújtalun. — Nem részletezem: a brl gád egy hónapi fizetett szabad­ságot adott nekik. Dolgoztak helyettük, tőlük kapták aján­dékba a fizetést. Ezenkívül he valami gyors munkát kellett el­végezni 3—4 tagú csoport segí­tett a házépítőknek. Ilyen különös típus u kikötői munkás. Repül a darukosár Mögöttünk marad az igazga­tóság épülete, a raktárak, át­csúszunk a vasúti kocsik kö­zött s kijutunk a rakpartra. A 9-es daru alatt, a vagonsor vé­gén magas, széles vállú férfi áll. Kezében villanyél nagyságú vasrúd. Ö a „pajszaros". Egy munkás segítségével a rlaru alá rendezi a vasúti kocsikat, irá­nyítja a darust, hogy a kocsi melyik részébe engedje le a darukast. Rácz József 1527-től dolgozik a kikötőben, harminc éve pajszeros. Ma este a Burgel -brigád két uszályon dolgozik. A 9-es darut Fazekas László, a 6-osat Nagy Miklós irányltja. Az egyes uszá­lyokon 8—13 ember dolgozik, munkájukért a csoportvezető felel. — A fizetést az egész brigád teljesítménye után kapjuk. Min­denki egyenlő arányban, — mondja Posta József brigádve­zetóhelyettes. — Ez azt jelenti, hogy min­denki egyforma teljesítményt nyújt? — Próbáljon mást tenni. Aki beáll a körbe, annak ':úzni kell... Kíváncsi vagyok, milyen az a „kör". A rakpartról öetonlép­csőn jutunk le a vízig, innen egy megerősített padlón kapaszko­dunk az uszályra, majd rövid létrán lemászunk a lapátos em­berekhez. Az uszály fenekén egv férfi áll. A darus egyedül őt figyeli. Kézmozdulatokkal adja a jele­ket. Jobbra, balra irányitja a ko­sarat, majd feltartja a kezét és 20—25 mázsányi terhével ma­gasba emelkedik a kosár. Oly könnyedén repül, hatalmas fél­karéjban a rakparton várakozó vagonok fölé, mint a gyerme­kek labdája játék közben. A félhomályban nyíl" ember dolgozik. Dobálják a ferronik­kelt az uszály közepére, hogy a leereszkedő darukosár fel­szük van. Az új gazdaságirányí­tás bevezetése náluk már az év végén bizonyos nyereségré­szesedést jelent. Jellemző az is a b-igádra, hogy innen csak nyugdíjba men nek el az emberek. Az utóbbi négy évben alig került hozzá­juk új ember. Akik ;tt dolgoz­nak nem kívánkoznak másik brigádba. Miért nem? íme néhány véieménv: Nem mindegy, hogy kivel dolgo­zom ... Voltam más brigádban is, itt jobb... Nem dolgozom senki helyett, helyettem se dolgozzon más... Jobb isme­rősökkel dolgozni... Aki megsérti a munkafegyel­met, anyagilag is megérzi. Bün­tetésre ritkán kerül sor. Ha egyeseknek kezükbe kerül a pohár és megfeledkeznek kö­telességükről, ezt később meg­bánják. Megérzik, hogy társaik nem tapsolnak az Iröintől s egyáltalán nem tartják kitünte­tésnek, hogy helyettük dolgoz­tak. Ma a kikötőben ketféle em­bertípus dolgozik. Az ;dős, ön­tudatos munkásgeneráció, a sztrájkok, tüntetések részesei, — ezek mondják, hogy mun­kásnak születtem —, meg a ne­veltjeik, akik maguk választot­ták a lapátot, és azok, akiket a társadalmi változások, egyéni céljaik elérhetetlensége — a sors keze — kényszerűen a la­páthoz. Ilyen emberskből for­málódtak a kikötőben a kollek­tívák. — Hosszú vita előzte meg a szocialista munkabrigád cím odaítélését — emlékezik a bri­gádvezető. — Egyesek valóban kifogásolták, hogy egy filmet sem néztünk meg közösen. Má­sok abban kételkedtek, hogy a 34 férfi valóban szocialista mó­dón él. Szerintük két év alatt „tökéletes" embert kellett vol­na faragnunk a brigád minden egyes tagjából. Az ilyen véle­mények tolták holt-vágányra ezt a mozgalmat. Szerintem akkor érdemli meg a kollektíva a cí­met, ha a termelési feladatok teljesítése mellett olyan szilárd erőt képvisel, amely képes meg­akadályozni, hogy „elcsússzon" az egyén, vagy ha ez megtör­tént, képes felemelni őt és a társadalom hasznos tagjává formálni. A lapátos emberek brigádja ezt a küldetését igyekszik tel­jesíteni. CSETÖ JÁNOS A szögény embör szószólója. 100 ÉVE SZÜLETETT TÖMÖRKÉNY ISTVÁN ismerte és fejezte kl Dlyan erő­teljesen, mint ő. Műveiben szántóvetők, halá­szok, hajósok, kubikusok, kaná­szok, csikósok és kocsisok ele­venedne* meg. A paraszti élet minden mozzanatának, környe­zete minden részletének tökéle­tes ismerője. Alakjait nem a múlt megszépítő ködén át nézi, hanem együtt él, gondolkodik, örül és bánkódik azokkal, akik­ről Ir. Nyelve néprajzi tanul­mány, stílusa szeizmográfszerü­en jelzi a Szeged-környéki nyelvjárást. A szegény-paraszt­ság ismeretlen világát tárta fel. Dicsőségére szolgál, hogy a ma­gára hagyott, primitív sorban tengődő „szögény embörök" éle, tét, az akkor divatos álroman­tika nélkül ábrázolta. Legna­gyobb érdeme, hogy megrázó realizmussal örökítette meg az alföldi emberek típusait, sziik.1 sait, azok jellegzetes életsztan léletét és magatai'tásílt. Találó­Jugoszláviai kulturáli s híradó Hová tartoznak a nemzetiségi irodalmak? an Irta róla Kosztolányi: „El­mélkedéseiben és kacskaringós bölcselkedéseiben örök időkre lekottázta a magyar vér üte­mét, a keleti pásztorész utá­nozhatatlan, belső ritmusát." M űveivel lépten-nyomon á „szögény embör" szószó­lója. Nem szocialista, nem harcos forradalmár, de érzelmi­leg azokkal azonosult, akik az igazságért küzdenek. A szociá­lis Igazságot hősei számára a valóság művészi ábrázolásával követeli. Korában az ő írásai jelentették a realizmus és a néppel való együttérzés leg­szebb dokumentumait. Vidéki patikusból lett hírlap­író, Iró, etnográfus, rég<?sz, ha­láláig a Szegedi Múzeum igaz­gatója. írói pályáját a múlt század végén divatos tárcano­vellákkal kezdte. Sajátos hang­ját és stílusát akkor találta meg, midőn érdeklődése és sze­Gyakran még most is tisztá­zatlan kérdés a nemzetiségi irodalom helye egy több nem­zetiségű országban. Saját gya­korlatunkból tudjuk, hogy a ha­zai magyar szerzők művei több­nyire kiszorulnak a cseh és a szlovák lapokból, s csak igen ritka eset, amikor a magyaror­szági sajtó hasábjain megjele­nik egy-egy csehszlovákiai ma­gyar szerző alkotása. A reális politikai-társadalmi élet, a csehszlovákiai valóság hazánk valamennyi íróját egy közös­ségbe állítja, a kifejezési esz­köz, a nyelv viszont egy másik közösség tagjává teszi. Azon­ban maradéktalanul egyik se tekinti őt magáénak, s talán nem erős a kifejezés, ha azt mondom, hogy egy kicsit a pe­rifériára szorul, elszigetelődik, a maga néhány ezres publiká­ciós lehetőségeivel. Hasonló probléma körül szé­les körű vita robbant ki Jugo­szláviában. Kiadták a jugoszláv Igazi gyermekújság Sok ország gyermekújságát láttam már, de a legeredetibb Jugoszláviában került a kezem­be. A Decsje Novini (Gyermek­lap) bizonyára nem a legszín­vonalasabb, és a benne közölt műveket nem Igen torditják le más nyelvekre. Mégis nagyon érdekes és érdemes elmondani történetét. Már az ls figyelemreméltó, hogy egy nyolcezer lakosú szerbiai kisvárosban, Górni Ml­lovacban jelenik meg. Olva­sóink bizonyára nem hallottak még e városról. 1941-ben a ju­goszláv partizánok ezen a vi­déken szabadították fel az első városokat, kikiáltották a népi köztársaságot, és megszervez­ték a néphatalmat. Igaz, hogy a fasiszta túlerővel szemben csak 66 napig tartották magu­kat, de e „kis köztársaság" hősiességével beírta nevét a felszabadító háborúk történeté­be. 1956-ban a városka nyolcosz­tályos iskolájának önképzőköre kiadott egy kezdetleges, sok­szorosított újságot, amilyennel már számos más iskola is meg­Van Gogh és Mestrovics Belgrád központjában ember­tömeg tolongott az utcán. Kí­váncsian álltam meg. Eiőbb azt hittem, valami üzlet előtt áll­nak, de csakhamar kiderült, hogy a Nemzeti Múzeumba sze­retnének bejutni, a németalföl­di festőművészet nagy mesteré­nek, Van Goghnak a kiállításá­ra. Megmondom őszintén, megle­pett a nagy érdeklődés, mivel a Telegramban épp a napokban olvastam a kulturális rendezvé­nyek iránti érdeklődés meg­csappanásáról közölt statiszti­kai adatokat. A Van Gogh kiál­lítást már akkor százezernél többen tekintették meg. Miután megnéztem a több képtárból, gyűjteményből ösz­szeválogatott 83 művet, megér­tettem e nagy érdeklődést. Az egyik látogató találóan írta az emlékkönyvbe: Amiért a fél vl­retete a szegények felé fordult és a népélet ábrázolójává köte­lezte magát. Néha engedett az Igénytelen közönségnek. Azok a művel azonban, amelyekhez maga sem adta oda a nevét, munkásságá­nak vadhajtásai, tevékenysé­gének csupán elenyésző részét képezik. Első könyve 1893-ban jelent meg Szegedi parasztok és egyéb urak címmel. Későbbi műveit a legenyék alatt, a Vizenjárók és kétkezi munkások, a Gerendás szobákból, a Förgeteg János, mint közerö, az Egyszerű embe­rek, valamint a Népek az or­szág szolgálatában címmel Je­lentette meg. Mint etnográfus is maradandó munkát végzett. Több ezer táj­szót jegyzett le, néprajzi gyűj­teménye ritkaságszámba ment. Jelentősek néprajzi és archeoló­giai tanulmányai is. S zületésének 100. évfordu­lóján az úttörőnek kijáró tisztelettel gondolunk életére és értékes munkásságá­ra. BALAZS BÉLA költők olasz nyelvű antológiá­ját, amelyből kimaradtak a Crna Gora-i (montenegrói) poé­ták és a nemzetiségi irodalmak költői falbán, magyar stb. J A szenvedélyes és gyakran szélső­séges vitából kiderül, hogy tu­dományosan még mindig tisztá­zatlan a nemzetiségi Irodalmak hovatartozása. A délszláv né­pek irodalmának antológiájába természetesen nem veszik be e népcsoportokon kívül állók műveit. A vitázok jeientös ré­sze azt követelte, hogy az an­tológiákat ne nemzeti faji ala­pokon állítsák össze, hanem a Jugoszláviában élő valamennyi nép és nemzetiség kapjon ben­ne helyet, ha a megkívánt szín­vonalú műveket írnak. A vita tovább folyik. A Novi Sad-i Magyar Szóban Bori Imre a magyar írókat is felszólítot­ta, szóljanak hozzá az őket na­gyon közelről érintő problémá­hoz és járuljanak hozzá a he­lyes út megkeresésébe próbálkozott. A milováciak azonban olyan ügyesen csinál­ták, hogy a többi iskolák is érdeklődni kezdtek a lap iránt, amelynek szerzői kizáróiag gye­rekek voltak. A Decsje Novini­nak olyan sikere volt, hogy há­rom év múlva már nyomdában készült és egész Szerbiában, Horvátországban olvasták a gyerekek, akik elküldték a szerkesztőségbe irodalmi és képzőművészeti próbálkozásai­kat. Az olvasók száma egyre növekedett, és a lap ma már százezer példányban jelenik meg, négy színnyomásf-al ké­szül. Kiadásával és terjesztésé­vel egy több milliárd régi di­náros forgalmat lebonyolító ki­adóvállalat foglalkozik. A taní­tóból szerkesztővé vedlett Sztretyko Jovanovics, heten­ként kétszer összehívja a gyer­mek-szerkesztőbizottságot, és az ülésen kiválogatják a renge­teg gyermekkéziratból a közlés­re alkalmasakat. A Decsje Novini ezekben a papokban ünnepli lennállásá­nak 10. évfordulóját. Kívánunk nekik további sok siksrt! lágot be kellett volna utazni, azt itt együtt láttam. Igen nagy élmény volt! A kiállítási teremhez vezető lépcső mentén és az előcsar­nokban jugoszláv művészek szobrai sorakoztak. Megcsodál­tam Petár Ubenklcs Fátyolos nő című alkotását. Olyan tökéletes Mestrovics: Máté fiam lovával a szobor, hogy azt hittem, Iga­zi fátyol fedi az arcát, csak amikor közel mentem hozzá, láttam: a fátyol ls márványból van. A belgrádi múzeumnak bi­zonyára nem a legértékesebb szobra, de kétségtelenül egyik legérdekesebb, amelyet sokáig hitetlenkedve néznek a látoga­tók A múzeum folyosóján láttam Jugoszlávia legnagyobb szob­rászának, Mestrovics Ivánnak, • néhány lenyűgözően szép alko­tását. Ezért, amikor megtud­tam, hogy Splitben külön mú­zeuma van, szakadó esőben ki­gyalogoltam a város szélén fek­vő műcsarnokba. A világhírű mesternek, Rodin barátjának itt összegyűjtött szobrai művé­szi élményt nyújtanak Nem sajnáltam a fáradságot, és aki turistaként jár Splitben, nem bánja meg, ha megnézi a Mest­rovlcs-múzeumot. SZŰCS BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents