Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-21 / 351. szám, szerda

Tucatnyi dicsérő s elmarasztaló megjegyzés keltette fel irántuk az érdeklődésemet. Egyik ismerősöm szerint „a lapátos ember különös munkástípus, senkihez sem hasonlítható". De mi tette és teszi különössé? S egyáltalán: valóban különös? Burgel Istvánt - a komáromi kikötő egyik ismert brigádjának vezetőjét — nem lepték meg a kérdéseim. — A kikötői munkás nem angyal, nem ördög: ember! Megfogja a lapátot mert szüksége van a pénzre. Az egyének közötti különbséget elsősorban a munkához való viszony tükrözi. Persze nálunk - s talán éppen ez a különös - nehéz „felderíteni" az indítóokot, mert az egyiknek az öntudat a másiknak a virtus diktálta a munkatempót. Olyan, aki egyik csoportba sem sorolható, kevés ideig marad a brigádban. Elmegy, vagy elküldik. markolhassa. Ez a „kör", ahol csak néha ejtenek egy egy szót. A levegőben röpködő apró porszemcsék rátelepszenek az em berek ruhájára, a homlokukon gyöngyöző verltékcsöppekre. Arcuk színe aszerint változik, hogy mit — szenet, vasércet, stb. — lapátolnak. A százalékok mögött A brigád a harmadik negyedévi tervét 106 százalékra teljesítette. Abban, hogy a kikötő néhány millió koronával túlteljesíti a tervet, nekik ls réLAPÁTOS EMBEREK 1986. XII. A krónika bizonyít Hivatalosan 1961 decemberében alakult a 34 tagú burgelbrigád. Ezek az emberek már évt.k óta egy csoportban dolgoztak. Ismerték egymást. Két év alatt megkapták a szocialista munkabrigád, a CSKP XII. kongresszusának brigádja elmet, s a kollektívát beírták a kerületi pártbizottság oecsület-könyvőbe. — Mivel érdemeltek ki ennyi megtisztelést? — A felnőtt ember jelleme nem változik hónapok alatt, — esetleg képmutató lesz —, de munkateljesítménye változnat. A brigád elsősorban doijjo^ott, de azért mást is tettünk. A krónika hűen rögzíti az eseményeket. Itt sorakoznak a negyedévi, félévi kötelezettségvállalások, tervteljesíceiok értékelései. ígéretüket mindig teljesítették. Vállaltak brigádmunkát is. 1961 telén, majd az ezt követő két évben egy egy hónapot dolgoztak az ágcsrjinői határállomáson. Kiváló icu.ikájukat újságcikkek, dic-iörő levelek igazolják. Megtalálom a tavalyi s az idei vállalásaikat is. Igazán nem formálisak. Persze Hiányzik belőlük a közös színház és mozilátogatások ígérése. Ezt a brí gád akkor sem t- i te mikor „slágernek" számított. — Nem a formalitást, hanem a lényeget kell nézni, azt, hogy ki mennyire ember. Cserben hagyja-e vagy segíti társait. Erről a segítségről jut eszembe életem legemlékezetesebb Karácsonya. 1964 karácsony ejtéjén betoppantak hozzám a kikötő vezetői. Párkánynál zátonyra futott a Dargov. Három uszályt gyorsan ki kell üríteni, kiiiönben elsüllyednek. Szólhatnál az embereknek... — Hajnali négy órakor ott voltunk a kikötőben. Mikor megérkezett az autóbusz, észrevettem, hogy a két órsújfťlust hiányzik. Mit tehettem, autóbusszal mentem értük. „Ne haragudjatok de mindenki eljött ..." Megvárták inig lefejezem, aztán csupán annyit kérdeztek: „És elmentetek vrjlna nélkülünk?" — A megjegyzést jól megjegyeztem. Vannak, akik annyira ragaszkodnak a kollektívákhoz, hogy megsértődnek, na nem segíthetnek annyit mint a többiek. A nagy árvíz összudöntötte Magyari József és Nőtkai István házát Őrsújfalun, Herceg Józsefét Gután. Mindhárman S

tilusa, ábrázolásmódja ma már kissé anakronisztikus. Újra olvasva azt érezzük, hogy témaköre is egyhangú, humora néha modoros. Ám Tömörkény István művészete mégis klasszikus jelentőségű, életműve a kuriózum értékével bíró gyöngyszem. Móricz Zsigmond előtt ô a magyar parasztság legjobb szószólója, az alföldi élet leghitelesebb megélevenltője. Műveiben a leleményességet és a burjánzó fantáziát megértés, hű leírás, alapos tárgyismeret helyettesíti. Anyagát — a Szeged-vidéki emberek életrajztöredékeit — egy múzeumi gyűjtő alaposságával hordta össze és állította típust kifejező egésszé. Mesterének, Mikszáth>iak a bája és elevensége hiányzik belőle, dialógusai és leírásai azonban reálisabbak, mint példaképéé. Móiiczot kivéve, — akinek a legmagasabb szinten sikerült kifejeznie a magyar valóságot —, az alföldi parasztság lelkivilágát és mindennapi életét a század elejei magyar irodalomban talán senki sem brigádunk tagjai. Ekkor el mondtam az embereknek, hogy mit kérdeztek tőlem 19CÍ kara csonyának hajnalán örsújtalun. — Nem részletezem: a brl gád egy hónapi fizetett szabadságot adott nekik. Dolgoztak helyettük, tőlük kapták ajándékba a fizetést. Ezenkívül he valami gyors munkát kellett elvégezni 3—4 tagú csoport segített a házépítőknek. Ilyen különös típus u kikötői munkás. Repül a darukosár Mögöttünk marad az igazgatóság épülete, a raktárak, átcsúszunk a vasúti kocsik között s kijutunk a rakpartra. A 9-es daru alatt, a vagonsor végén magas, széles vállú férfi áll. Kezében villanyél nagyságú vasrúd. Ö a „pajszaros". Egy munkás segítségével a rlaru alá rendezi a vasúti kocsikat, irányítja a darust, hogy a kocsi melyik részébe engedje le a darukast. Rácz József 1527-től dolgozik a kikötőben, harminc éve pajszeros. Ma este a Burgel -brigád két uszályon dolgozik. A 9-es darut Fazekas László, a 6-osat Nagy Miklós irányltja. Az egyes uszályokon 8—13 ember dolgozik, munkájukért a csoportvezető felel. — A fizetést az egész brigád teljesítménye után kapjuk. Mindenki egyenlő arányban, — mondja Posta József brigádvezetóhelyettes. — Ez azt jelenti, hogy mindenki egyforma teljesítményt nyújt? — Próbáljon mást tenni. Aki beáll a körbe, annak ':úzni kell... Kíváncsi vagyok, milyen az a „kör". A rakpartról öetonlépcsőn jutunk le a vízig, innen egy megerősített padlón kapaszkodunk az uszályra, majd rövid létrán lemászunk a lapátos emberekhez. Az uszály fenekén egv férfi áll. A darus egyedül őt figyeli. Kézmozdulatokkal adja a jeleket. Jobbra, balra irányitja a kosarat, majd feltartja a kezét és 20—25 mázsányi terhével magasba emelkedik a kosár. Oly könnyedén repül, hatalmas félkaréjban a rakparton várakozó vagonok fölé, mint a gyermekek labdája játék közben. A félhomályban nyíl" ember dolgozik. Dobálják a ferronikkelt az uszály közepére, hogy a leereszkedő darukosár felszük van. Az új gazdaságirányítás bevezetése náluk már az év végén bizonyos nyereségrészesedést jelent. Jellemző az is a b-igádra, hogy innen csak nyugdíjba men nek el az emberek. Az utóbbi négy évben alig került hozzájuk új ember. Akik ;tt dolgoznak nem kívánkoznak másik brigádba. Miért nem? íme néhány véieménv: Nem mindegy, hogy kivel dolgozom ... Voltam más brigádban is, itt jobb... Nem dolgozom senki helyett, helyettem se dolgozzon más... Jobb ismerősökkel dolgozni... Aki megsérti a munkafegyelmet, anyagilag is megérzi. Büntetésre ritkán kerül sor. Ha egyeseknek kezükbe kerül a pohár és megfeledkeznek kötelességükről, ezt később megbánják. Megérzik, hogy társaik nem tapsolnak az Iröintől s egyáltalán nem tartják kitüntetésnek, hogy helyettük dolgoztak. Ma a kikötőben ketféle embertípus dolgozik. Az ;dős, öntudatos munkásgeneráció, a sztrájkok, tüntetések részesei, — ezek mondják, hogy munkásnak születtem —, meg a neveltjeik, akik maguk választották a lapátot, és azok, akiket a társadalmi változások, egyéni céljaik elérhetetlensége — a sors keze — kényszerűen a lapáthoz. Ilyen emberskből formálódtak a kikötőben a kollektívák. — Hosszú vita előzte meg a szocialista munkabrigád cím odaítélését — emlékezik a brigádvezető. — Egyesek valóban kifogásolták, hogy egy filmet sem néztünk meg közösen. Mások abban kételkedtek, hogy a 34 férfi valóban szocialista módón él. Szerintük két év alatt „tökéletes" embert kellett volna faragnunk a brigád minden egyes tagjából. Az ilyen vélemények tolták holt-vágányra ezt a mozgalmat. Szerintem akkor érdemli meg a kollektíva a címet, ha a termelési feladatok teljesítése mellett olyan szilárd erőt képvisel, amely képes megakadályozni, hogy „elcsússzon" az egyén, vagy ha ez megtörtént, képes felemelni őt és a társadalom hasznos tagjává formálni. A lapátos emberek brigádja ezt a küldetését igyekszik teljesíteni. CSETÖ JÁNOS A szögény embör szószólója. 100 ÉVE SZÜLETETT TÖMÖRKÉNY ISTVÁN ismerte és fejezte kl Dlyan erőteljesen, mint ő. Műveiben szántóvetők, halászok, hajósok, kubikusok, kanászok, csikósok és kocsisok elevenedne* meg. A paraszti élet minden mozzanatának, környezete minden részletének tökéletes ismerője. Alakjait nem a múlt megszépítő ködén át nézi, hanem együtt él, gondolkodik, örül és bánkódik azokkal, akikről Ir. Nyelve néprajzi tanulmány, stílusa szeizmográfszerüen jelzi a Szeged-környéki nyelvjárást. A szegény-parasztság ismeretlen világát tárta fel. Dicsőségére szolgál, hogy a magára hagyott, primitív sorban tengődő „szögény embörök" éle, tét, az akkor divatos álromantika nélkül ábrázolta. Legnagyobb érdeme, hogy megrázó realizmussal örökítette meg az alföldi emberek típusait, sziik.1 sait, azok jellegzetes életsztan léletét és magatai'tásílt. TalálóJugoszláviai kulturáli

s híradó Hová tartoznak a nemzetiségi irodalmak? an Irta róla Kosztolányi: „Elmélkedéseiben és kacskaringós bölcselkedéseiben örök időkre lekottázta a magyar vér ütemét, a keleti pásztorész utánozhatatlan, belső ritmusát." M

űveivel lépten-nyomon á „szögény embör" szószólója. Nem szocialista, nem harcos forradalmár, de érzelmileg azokkal azonosult, akik az igazságért küzdenek. A szociális Igazságot hősei számára a valóság művészi ábrázolásával követeli. Korában az ő írásai jelentették a realizmus és a néppel való együttérzés legszebb dokumentumait. Vidéki patikusból lett hírlapíró, Iró, etnográfus, rég<?sz, haláláig a Szegedi Múzeum igazgatója. írói pályáját a múlt század végén divatos tárcanovellákkal kezdte. Sajátos hangját és stílusát akkor találta meg, midőn érdeklődése és szeGyakran még most is tisztázatlan kérdés a nemzetiségi irodalom helye egy több nemzetiségű országban. Saját gyakorlatunkból tudjuk, hogy a hazai magyar szerzők művei többnyire kiszorulnak a cseh és a szlovák lapokból, s csak igen ritka eset, amikor a magyarországi sajtó hasábjain megjelenik egy-egy csehszlovákiai magyar szerző alkotása. A reális politikai-társadalmi élet, a csehszlovákiai valóság hazánk valamennyi íróját egy közösségbe állítja, a kifejezési eszköz, a nyelv viszont egy másik közösség tagjává teszi. Azonban maradéktalanul egyik se tekinti őt magáénak, s talán nem erős a kifejezés, ha azt mondom, hogy egy kicsit a perifériára szorul, elszigetelődik, a maga néhány ezres publikációs lehetőségeivel. Hasonló probléma körül széles körű vita robbant ki Jugoszláviában. Kiadták a jugoszláv Igazi gyermekújság Sok ország gyermekújságát láttam már, de a legeredetibb Jugoszláviában került a kezembe. A Decsje Novini (Gyermeklap) bizonyára nem a legszínvonalasabb, és a benne közölt műveket nem Igen torditják le más nyelvekre. Mégis nagyon érdekes és érdemes elmondani történetét. Már az ls figyelemreméltó, hogy egy nyolcezer lakosú szerbiai kisvárosban, Górni Mllovacban jelenik meg. Olvasóink bizonyára nem hallottak még e városról. 1941-ben a jugoszláv partizánok ezen a vidéken szabadították fel az első városokat, kikiáltották a népi köztársaságot, és megszervezték a néphatalmat. Igaz, hogy a fasiszta túlerővel szemben csak 66 napig tartották magukat, de e „kis köztársaság" hősiességével beírta nevét a felszabadító háborúk történetébe. 1956-ban a városka nyolcosztályos iskolájának önképzőköre kiadott egy kezdetleges, sokszorosított újságot, amilyennel már számos más iskola is megVan Gogh és Mestrovics Belgrád központjában embertömeg tolongott az utcán. Kíváncsian álltam meg. Eiőbb azt hittem, valami üzlet előtt állnak, de csakhamar kiderült, hogy a Nemzeti Múzeumba szeretnének bejutni, a németalföldi festőművészet nagy mesterének, Van Goghnak a kiállítására. Megmondom őszintén, meglepett a nagy érdeklődés, mivel a Telegramban épp a napokban olvastam a kulturális rendezvények iránti érdeklődés megcsappanásáról közölt statisztikai adatokat. A Van Gogh kiállítást már akkor százezernél többen tekintették meg. Miután megnéztem a több képtárból, gyűjteményből öszszeválogatott 83 művet, megértettem e nagy érdeklődést. Az egyik látogató találóan írta az emlékkönyvbe: Amiért a fél vlretete a szegények felé fordult és a népélet ábrázolójává kötelezte magát. Néha engedett az Igénytelen közönségnek. Azok a művel azonban, amelyekhez maga sem adta oda a nevét, munkásságának vadhajtásai, tevékenységének csupán elenyésző részét képezik. Első könyve 1893-ban jelent meg Szegedi parasztok és egyéb urak címmel. Későbbi műveit a legenyék alatt, a Vizenjárók és kétkezi munkások, a Gerendás szobákból, a Förgeteg János, mint közerö, az Egyszerű emberek, valamint a Népek az ország szolgálatában címmel Jelentette meg. Mint etnográfus is maradandó munkát végzett. Több ezer tájszót jegyzett le, néprajzi gyűjteménye ritkaságszámba ment. Jelentősek néprajzi és archeológiai tanulmányai is. S

zületésének 100. évfordulóján az úttörőnek kijáró tisztelettel gondolunk életére és értékes munkásságára. BALAZS BÉLA költők olasz nyelvű antológiáját, amelyből kimaradtak a Crna Gora-i (montenegrói) poéták és a nemzetiségi irodalmak költői falbán, magyar stb.

J A szenvedélyes és gyakran szélsőséges vitából kiderül, hogy tudományosan még mindig tisztázatlan a nemzetiségi Irodalmak hovatartozása. A délszláv népek irodalmának antológiájába természetesen nem veszik be e népcsoportokon kívül állók műveit. A vitázok jeientös része azt követelte, hogy az antológiákat ne nemzeti faji alapokon állítsák össze, hanem a Jugoszláviában élő valamennyi nép és nemzetiség kapjon benne helyet, ha a megkívánt színvonalú műveket írnak. A vita tovább folyik. A Novi Sad-i Magyar Szóban Bori Imre a magyar írókat is felszólította, szóljanak hozzá az őket nagyon közelről érintő problémához és járuljanak hozzá a helyes út megkeresésébe próbálkozott. A milováciak azonban olyan ügyesen csinálták, hogy a többi iskolák is érdeklődni kezdtek a lap iránt, amelynek szerzői kizáróiag gyerekek voltak. A Decsje Novininak olyan sikere volt, hogy három év múlva már nyomdában készült és egész Szerbiában, Horvátországban olvasták a gyerekek, akik elküldték a szerkesztőségbe irodalmi és képzőművészeti próbálkozásaikat. Az olvasók száma egyre növekedett, és a lap ma már százezer példányban jelenik meg, négy színnyomásf-al készül. Kiadásával és terjesztésével egy több milliárd régi dináros forgalmat lebonyolító kiadóvállalat foglalkozik. A tanítóból szerkesztővé vedlett Sztretyko Jovanovics, hetenként kétszer összehívja a gyermek-szerkesztőbizottságot, és az ülésen kiválogatják a rengeteg gyermekkéziratból a közlésre alkalmasakat. A Decsje Novini ezekben a papokban ünnepli lennállásának 10. évfordulóját. Kívánunk nekik további sok siksrt! lágot be kellett volna utazni, azt itt együtt láttam. Igen nagy élmény volt! A kiállítási teremhez vezető lépcső mentén és az előcsarnokban jugoszláv művészek szobrai sorakoztak. Megcsodáltam Petár Ubenklcs Fátyolos nő című alkotását. Olyan tökéletes Mestrovics: Máté fiam lovával a szobor, hogy azt hittem, Igazi fátyol fedi az arcát, csak amikor közel mentem hozzá, láttam: a fátyol ls márványból van. A belgrádi múzeumnak bizonyára nem a legértékesebb szobra, de kétségtelenül egyik legérdekesebb, amelyet sokáig hitetlenkedve néznek a látogatók A múzeum folyosóján láttam Jugoszlávia legnagyobb szobrászának, Mestrovics Ivánnak, • néhány lenyűgözően szép alkotását. Ezért, amikor megtudtam, hogy Splitben külön múzeuma van, szakadó esőben kigyalogoltam a város szélén fekvő műcsarnokba. A világhírű mesternek, Rodin barátjának itt összegyűjtött szobrai művészi élményt nyújtanak Nem sajnáltam a fáradságot, és aki turistaként jár Splitben, nem bánja meg, ha megnézi a Mestrovlcs-múzeumot. SZŰCS BÉLA