Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-21 / 351. szám, szerda

ANTONÍN NOVOTNÝ ELVTÁRS BESZÁMOLÓ JA fFolytaiéi a 3. oldalról) sadalmi, állami szükségleteinkből Indul kl. A külkereskedelem állami monopóliuma természetesen nem jelenti a Külkereskedelmi Minisztérium monopóliumát. A külkereskedelem állami monopóliumának (elosztása több szervezet között teljes összhangban áll a népgazdaság új irányítási rendszerével, amely különféle formák mellett egységes koncepcióra épül. Érthető, hogy ebből sok új dolog adódott minden arra vezető lépés során, hogy a külkereskedelemben is hatékonyabban kezdjenek érvényesülni az új gazdaságirányítás rendszerének alapelvei. E téren minden eddiginél erősebben szembe kell szállnunk a különféle egyoldalú érdekekkel és irányzatokkal. Elsősorban hangsúlyoznunk kell, hogy azoknak a változásoknak, melyek külkereskedelmi tevé kenységünkben mennek végbe, nem szabad a külkereskedelem monopóliumának gyengítéséhez vezetni. Ez többek között azt jelenti, hogy a szakágazati igazgatóság külkereskedelmi osztálya nemcsak saját igazgatójának van alárendelve, hanem a Külkereskedelmi Minisztériumnak is; tevékenységét ezért az állam érdekeivel összhangban kell kifejtenie. A végrehajtó intézkedéseknek további céljuk, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk a vitának, kinek a rovására írható külkereskedelmünk csekély hatékonysága és nehézkessége. Vitathatatlan, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium tevékenységében előnyök és hátrányok egyaránt voltak. Nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy igen nagy igényeket támasztottunk a minisztérium dolgozóival szemben, sőt a legutóbbi években gyakorlatilag a külkereskedelem segítségével hidaltuk át belső nehézségeinket. Tény viszont az is, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium nem ismeri maradéktalanul a fejlődést a külföldi piacokon s így saját termelési alapját sem. Kereskedelmi tevékenysége sokszor nehézskes, és nem kielégítő a minisztérium több dolgozójának — különösen a külföldi kereskedelmi kirendeltségeken működőknek — politikai és szakmai színvonala. Ugyanakkor félreérthetetlenül s nyíltan meg kell mondanunk, hogy külkereskedelmünk Jelenlegi elégedettségre kevés okot adó helyzetében a megoldás kulcsát elsősorban a termelés és gyártmányaink magas műszaki színvonala, jó minősége és kívánság szerinti választéka jelenti. A külkereskedelmünk hatékonyságának növelését célzó intézkedések egyike, hogy mélyrehatóan, céltudatosan vessük egybe termelésünket és eredményeit a világgazdaság s a külföldi piacok eredményeivel. Az e célból előkészített intézkedések értelmében nagyobb lesz a jövőben a termelőüzemek felelőssége külkereskedelmünk eredményeiért, de ugyanakkor jogai is nagyobbak lesznek. Ez egyrészt szervezési felépítésükben nyilvánul majd meg, másrészt abban, hogy a szakágazati vállalatok képviselői is részt vesznek jelentős külkereskedelmi tanácskozásokon a szerződések megkötésénél és aláírásánál, s egyben viselniük kell az ennek alapján adódó kedvező vagy hátrányos következményeket. Ez az átszervezés természetesen nem lesz oly messzemenő, mint ahogy néhány üzemben elképzelték vagy elképzelik, ahol mindenért a Külkereskedelmi Minisztériumot bírálják azt állítva, hogy képtelen értékesíteni gyártmányaikat. Ezek azt követelik, hogy maguk exportálhassanak tekintet nélkül arra, vannak-e e célra szakképzett dolgozóik, s megfelelő színvonalú-e termelésük. Az ilyen követelmények hátterében sok esetben az adott üzem kritikát nélkülöző állásfoglalását állapíthatjuk meg saját termelésével szemben, jól lehet erre nemcsak az üzem, hanem egész társadalmunk is előbb vagy utóbb ráfizetne. Ezért olyan úton kell haladnunk, amelyen már megalapoztuk előrehaladásunk feltételeit. Hangsúlyozni szeretném, hogy a külkereskedelem véleményünk szerint nagyon igényes tevékenység, s ezért szükségesnek tartjuk a külkereskedelmi dolgozók magas politikai és szakmai színvonalát. Szerfölött figyelmesen kell kiválasztanunk azokat a dolgozókat, akik kereskedelmi érdekeinket fogják képviselni külföldön. Ugyanakkor nagyon világosan kell megállapítanunk a külföldön létesített kereskedelmi képviseleteink szerep- és feladatkörét. Abból az elvből kell kiindulnunk, hogy külföldön a termelésünk lehetőségeivel összhangban levő, egységes kereskedelmi politikát kell folytatnunk. A BELFÖLDI PIACON ÉRVÉNYESÜLJÖN A VERSENGÉS SZELLEME Elvtársak! Belkereskedelmünk rendszerének módosítása érdekében is megtesszük már az első lépéseket, hogy a szocialista társadalmunk további felvirágoztatásának feltételei között is eleget tehessen küldetésének. Azt talán hangsúlyoznunk sem kell, hogy politikai szempontból rendkívül fontos a színvonalas belkereskedelem, mert polgártársaink nagyon is közvetlenül és rendkívül konkrétan, de elsősorban aszerint bírálják el gazdasági fejlődésünk eredményeit, hogyan képes belkereskedelmünk kielégíteni a kereslet, éspedig nemcsak mennyiségben, hanem elsősorban választékban, minőségben, valamint az ennek megfelelő árakban. Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk annak a ténynek is, hogy a legközelebbi években gyorsabb ütemű lesz a bérek emelkedése, s ha nem akarjuk, hogy csökkenjen a dolgozók anyagi érdekeltsége, biztosítanunk kell a piac egyre bőségesebb ellátását. Azt, hogy polgártársaink a boltokban mindig megtalálják a szükséges árut s megvehessék becsületesen megkeresett pénzükért. Másrészt, ha elvárjuk kereskedelmünktől, hogy eleget tegyen alapvető küldetésének, abban a helyzetben kell lennie, hogy a termeléssel szemben érvényt szerezhessen a lakosság érdekeinek. Ha pedig ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy a piacnak nálunk sem most, sem pedig a Jövőben nincs és nem is lehet Ösztönös hatása, úgy fokozni kell belkereskedelmünk Jelentős szerepét. Ehhez azonban semmiképpen sem elegendő belkereskedelmünk tevékenységének jelenlegi módja s megszervezése. Oj utakon haladva kell magasabb színvonalra jutnunk. Most tehát arról van szó, hogy belkereskedelmünk s a szolgáltatások terén számos olyan intézkedést foganatosítsunk, amelyeknek célja elsősorban a kereskedelem pozícióinak erősítése a termeléssel szemben. További célunk, hogy a kereskedelem kezdeményező és vállalkozó készségével, egyre tökéletesebb tevékenységével lehetővé tegye a lakosság igényeinek egyre jobb kielégítését. Ennek egyik előfeltétele az, hogy belkereskedelmünket ezentúl úgy értelmezzük és fejlesszük, hogy olyan egységes rendszerről van szó, amely a teljes egyenjogúság s felelősség elvei alapján magában foglalja mind az állami, mind a szövetkezeti kereskedelmet és a szolgáltató üzemeket is. Az egyenjogúság emiitett elve alapján lehetővé kell tenni a két kereskedelmi rend szer — az állami és szövetkezeti kereskedelem — versen-' gését. Söt az említett rendszereken belül a kereskedelmi vállalatok, az áruházak stb. közötti versengést is. Természetesen e téren fontos szerepet kap az árubehozatal, mert a külföldi árucikkekkel nemcsak a hazai piacot akarjuk gazdagítani, hanem annak feltételeit ls megalapozzuk, hogy ezzel a hazai termelőkre bizonyos gazdasági nyomást gyakorolhassunk. Annak a ténynek, hogy bizonyos feltételek alapján minden szocialista gazdasági szervezetnek — tehát az állami kereskedelemnek, a fogyasztási és termelőszövetkezeteknek, az ipari üzemeknek, s a helyi gazdálkodási üzemeknek — egyaránt lehetővé tesszük a kereskedelmi tevékenységet, hozzá kellene járulnia a kereskedelmi hálózat gyorsabb kiépítéséhez, a piacon észlelhető hézagok megszüntetéséhez, a kereskedelem és a közszolgáltatások anyagi s személyzeti ellátottságában a hibák kiküszöböléséhez, valamint a kereskedelemben és a termelésben egyaránt egészségtelen monopolhelyzet felszámolásához. Természetesen nem gondolunk a fölösleges átszervezések, az adminisztratív úton történő delimitálások és cégtábla átfestések láncolatára. A versengés célja, hogy több áru legyen a piacon, sűrűbb legyen a kereskedelmi hálózat a városok peremterületein, a lakótelepeken és a falvakon. Egyidejűleg oda kell hatni, hogy a boltokból ne tűnjenek el az olcsóbb árucikkek, és minden árszinten kapható lehessen az, amit a vevők igényelnek. Mindennek alapfeltétele olyan szabályoknak, esetleg törvényszerű intézkedéseknek a kidolgozása, amelyeknek céljuk a konkurrencia kibontakoztatásának támogatása, a gazdasági versengést gátló adminisztratív és szervezési intézkedések felszámolása a termelésben és a kereskedelemben, azonos gazdasági feltételek létrehozása egész gazdasági rendszerünkben, végül pedig olyan hathatós ellenőrzési rendszer kidolgozása, amelynek segítségével sikeresen megvédhetők a fogyasztók érdekei s meggátolható a tisztességtelen versengés és az üzérkedés. Ez azonban azt is szükségessé teszi, hogy be kell fejeznünk a Belkereskedelmi Minisztérium helyzetével szerep- és feladatkörével kapcsolatban már megkezdett módosítások végrehajtását. A minisztériumnak — mely jelenleg csak bizonyos ügykört szervez — ezentúl a belkereskedelem távlati fejlesztésének tervezésével kell foglalkoznia, meg kell állapítania milyen szabályok konkretizálják a jövőben a kereskedelmi tevékenységet kifejtő vállalatok s egyéb szervezetek számára általában érvényes feltételeket. Ezenkívül jogszabályalkotó tevékenységet is ki kell fejtenie s a kereskedelmi szervezetek fejlesztésével és tevékenységével kapcsolatban meg kell védenie a fogyasztók érdekelt. Nyilvánvaló tehát, hogy az önálló elszámolást illetően nem vállalhatja azt a feladatkört, amelyre mások illetékesek. Ä jövőben Jelentősen módosul a nemzeti bizottságede feladatköre, valamint az egymással ezentúl gazdaságilag versengő kereskedelmi szervezetekhez fűződő kapcsolataik is. A nemzeti bízottságok velük szemben a jövőben közigazgatási szervekként lépnek fel. A nemzeti bizottságok — mint közigazgatási szervek — ezentúl azzal gyakorolnak befolyást a belkereskedelemre, hogy ők hagyják jóvá, hol nyíljanak új boltok, ők állapítják meg, hogy az egységes versengés szempontjából milyen legyen a kereskedelmi hálózat arányossága, s ők adnak engedélyt boltok s elárusítóhelyek létesítésére. Abban az esetben, ha építési terveket hagynak jóvá, illetve építési engedélyt adnak, mindig szem előtt kell tartaniuk a kereskedelmi hálózat legcélszerűbb széthelyezését. Ezért a községek s a városok kiépítésével, illetve átépítésével kapcsolatos távlati tervekkel összhangban, a kereskedelmi szervezetek hozzájárulásával kell kidolgozniuk a kereskedelmi hálózat kiépítésének, illetve átépítésének tervjavaslatát és szem előtt kell tartaniuk, hogy a kereskedelmi hálózat kiépítése — különösen az új városnegyedekben, illetve lakótelepeken — lépést tartson a lakóházak építésével. A jövőben a nemzeti bizottságok hagyják jóvá a boltok s az elárusítóhelyek hétköznapi, vasárnapi, ünnepnapi stb. nyitvatartási idejét. Természetesen gondoskodniuk kell arról, hogy a nyilvántartási idő a helyi szokásokkal s igényekkel összhangban megfeleljen a fogyasztóknak, de egyidejűleg a kereskedelmi vállalat számára is gazdaságos és célszerű legyen. A jövőben a nemzeti bizottságok állapítják meg a piaci és a vásári árusítást, valamint az utcákon, a köztereken stb. engedélyezhető árusítás feltételeit. A nemzeti bN zottságok ezzel egyidejűleg az állami kereskedelmi felügyelőség irányításához is hozzájárulnak, s így nagyobb befolyást gyakorolhatnak a kereskedelemmel foglalkozó szervezetek tevékenységére. A nemzeti bizottságok gazdaságilag is érdekeltek lesznek a kereskedelmi szervezetek tevékenységében, mivel a jövőben e szervezetek teljes jövedelméből is részesednek. Röviden az előbb elmondottakkal jellemezhetjük a belkereskedelem terén tervezett intézkedéseket, amelyeknek feldolgozása a Jóváhagyott elvek értelmében most van folyamatban. Ezeket az intézkedéseket fokozatosan életbe léptetjük. KEZDEMÉNYEZÉST, DE SPEKULÁCIÓ NÉLKÜL Elvtársak, néhány szóval mezőgazdaságunkról is említést szeretnék tenni. E téren is megtesszük az előkészületeket az új irányítási rendszer elveinek érvényesítésére. 1967. Január 1-én számos intézkedést léptetünk érvénybe, hogy valamennyivel együttvéve megalapozhassuk az új irányítási rendszer érvényesülésének feltételeit. Nem szándékszom részletesen ismertetni a szóban forgó intézkedéseket, mivel pártunk Központi Bizottságának egyik legközelebbi ülésén ismét megvitatjuk mezőgazdaságunk problémáit. Figyelmeztetni szeretnék azonban néhány olyan jelenségre, amely a tervszerű mezőgazdaságirönyítás A] rendszerével kapcsolatos helytelen elgondolások következménye. Arról van szó, hogy legújabban több községben, elárusítóhelyen, bódákban, juhásztanyákon stb. egyre gyakrabban s mind nagyobb mennyiségben árusítanak — közvetlenül a fogyasztóknak — gazdasági termékeket, például húst, burgonyát, hüvelyeseket, tojást stb. Igaz ugyan, hogy ez idén általában kedvezők voltak a mezőgazdasági termelés eredményei, s a földmüvesszövetkezetek, Illetve az állami gazdaságok dolgozói szorgalmas munkájukkal lényegesen korlátozni tudták a kedvezőtlen időjárás stb. befolyását. Semmi ellenvetésünk sincs az ellen, ha a mezőgazdasági üzemek szerződéses kötelezettségük teljesítése után közvetlenül a fogyasztóknak adnak el bizonyos termékeket, például zöldséget, gyümölcsöt stb. abban az esetben, ha azt a felvásárló szervek nem voltak hajlandók átvenni. Erre egy kormányhatározat értelmében nyílik lehetőségük. Azzal azonban semmiképpen sem érthetünk egyet, ha a mezőgazdasági termékek állami felvásárlására kötött szerződéseket nem teljesítve adnak el közvetlenül a fogyasztóknak bizonyos mezőgazdasági termékeket. A mezőgazdasági üzemek számára ugyanis kötelezők ezek a szerződések. Teljesítésüktől függ a zavartalan közellátás biztosítása is. Egyes termékeknek,- például a sertéshúsnak különösen nagy fontosságot tulajdonítunk. Az érvényes irányelvek értelmében mezőgazdasági üzemek is kaphatnak engedélyt disznóölésre, ha saját szükségletükről van szó. Előfordul azonban, hogy a nemzeti bizottságok az említett irányelvekkel ellentét ben engedélyezik egyszerre több sertés levágását s a földmfívesszövetkezetek a sertéshúst különböző szövetkezeti vásárokon, valamint Járási és helyi jellegű ünnepségeken, pél* dául aratóünnepen, szüreten és más alkalmakkor is árusítják. Tehát nem szorítkoznak csupán hentesáru eladására, hanem — éppen úgy, mint a mészárszékekben — húst is mérnek. Ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy a sertéseket importált takarmánnyal is hizlalták, de az így eladott hús ellenértékét saját céljaikra használják fel. Az említett esetek arra utal' nak, hogy egyes üzemekben spekulatív irányzatok, illetve olyan törekvések jutnak érvényre, melyeknek célja a jogtalan pénzszerzés. Egyes mezőgazdasági termékek, például a gabona, a burgonya, a hús, a tej stb. egyre nagyobb méreteket öltő szabad árusítása múlhatatlanul odavezetne, hogy sok helyütt nem tartanák szem előtt az állami tervet, az egészségügyi elveket, a közellátás egységes rendszerét stb., ami — minden káros következményével — ellátási zavarokat Idézne elő. Ezt, sajnos, a nemzeti bizottságok, a járási mezőgazdasági termelési igazgatóságok s a mezőgazdasági terményfelvásárlási igazgatóságok egyes funkcionáriusai sem tudatosítják. Nyíltan meg kell mondanunk azt is, hogy a felvásárló s a feldolgozó szervezetek bizonyos termékeket nem vesznek át idejében, vagy pedig — tekintet nélkül az érvényes szerződésekre — csupán annyit vesznek át belőlük, amennyivel kielégíthetik saját szükségleteiket. Ez sok gondot okoz a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak, mivel problematikus a termékek értékesítése. Ezért keresik annak útját-módját, hol s miként értékesíthetnék az említett szervezetek által át nem vett termékeiket. Ezentúl azt sem tűrhetjük, hogy a felvásárló szerv — ha a termelő a szerződéses kötelezettség betartására s a zöldség szerződésben lekötött menynyiségének átvételére kényszeríti — formálisan felvásárolja a termékeket, kifizesse, de a mezőgazdasági üzemben hagyja, ahol feletetik, jóllehet ugyanakkor más körzetek elárusítóhelyein az említett zöldségféle egyáltalán nem kapható. Bebizonyosodott annak szükségessége ls, hogy a felvásárlók — különösen a burgonyát és a zöldséget illetően — előre állapítsák meg, mennyi mezőgazdasági terméket kell a közellátás céljaira valóban beszerezniük, hogy ne kerülhessen sor a követelmények eltúlozására. Politikai szempontból kétségkívül nagyon kedvezőtlenül hat, ha az illetékes szervek, a pártszerveket is beleszámítva — különösen amikor gyengébb a termés —, ragaszkodnak például a burgonyafelvásárlás tervének 100 százalékos teljesítéséhez, s ha a teljesítés mintegy 90 százalékos, az értékesítéssel kapcsolatban merülnek fel nehézségek, akadozik a felvásárlás, mert megszűnt a kereslet, mivel már kielégítették a megrendelők igényeit. Egyébként véleményem szerint is helyes, ha a jövőben is megvizsgáljuk bizonyos ipari árucikkek közvetlen értékesítése fokozatos elterjesztésének lehetőségeit. Egyaránt helyes, ha ezt a mezőgazdasági üzemek is megtehetik, Illetve közvetlenül a kereskedelemnek, a feldolgozó ipari üzemeknek s más nagyfogyasztóknak szállíthatnak, természetesen csak érvényes szerződések alapján, mivel ezek a szerződések az állami felvásárlási terv, valamint az elosztási tervek részei lesznek. Ogy véljük, hogy e téren fennáll a társadalmi munka megtakarításának, a késztermékek minőségi színvonala emelésének, s a fogyasztók igényel jobb kielégítésének a tehetősége ls. (Folytatás ai 5. oldalon) 1966. XII. 21.