Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-20 / 350. szám, kedd

V ékony hótakaró borltja a tájat. A főútról letérve bokáig süppedünk a friss hóba. Nyomunkban mérges szél, előttünk egy új házsor. Az-egyik előtt megállunk. Útmutatóm azt mondja: — Itt volnánk kérem! Itt lak­nak Antal Vincéék ... Vadonatúj nagy ház, ablak­tükrében fürdőzik a bágyadt na­pocska. Betonlépcső vezet a be­járati ajtóhoz. Amikor átlépem az előszoba küszöbét, az oltott mész, cement jellegzetes szaga üti meg az orromat. Az előszo­bából két oldalra ajtók nyílnak. Közüllük kettő tárva-nyitva. Bú­tor helyében mindkettőben egy­másra dobálva építkezési kellé­kek: malteros láda, meszes vöd­rök, habarcsos kanál. A félbe­hagyott munkára emlékeztető kép. A mennyezeten még szaba­don lógnak a villanyvezetékek. Csak a lámpákat, csillárokat kellene bekötni. szi kucsmáját, előtűnnek ősz fürtjel. Ilon néni máris szedelőzkö­dik. Előbb azonban kedves tet­tetett komolysággal figyelmez­teti férjét. — Apuka, aztán ne csak szó­val tartsd a vendégeket... Vince bácsi öreges mozdula­tokkal telepszik a kisszékre. Azt állítja, hogy ezen esik a legjobb ülés. Mondom neki, hogy az új há­zat szerettük volna megnézni. — Hát kérem — mosolyodik el. — Ilyen háza valamikor egy százötven hektáros gazdának sem volt. Három szoba, konyha fürdőszoba, éléskamra ... — Ha jól értesültem Bogya­rétről, a tanyavilágból jöttek a faluba? — Onnan — bólint Vince bá­csi. — Ott is születtem. Hat hektáron gazdálkodtunk. Volt egy kis házacskám. Egyszoba­konyhás... Később a szövetke­CSALÁDI KÖRBEN Most merre? Jó hangosat kö­szönök hát az előszobában. Kedves, pirospozsgás néni fo­gadja a köszöntést. A konyhába tessékel. A zománcos tűzhelyben Jó érzést keltően duruzsol a tűz. Az eddig látottak alapján nem nehéz megállapítani, hogy az Antal család egyenlőre még a konyhában szoroskodlk. A gazda felől érdeklődöm. — A felesége nem is elég? — tréfálkozik a ház asszonya. Kezet nyújt. — Antal Vincéné, született Nagy Ilona — mondja moso­lyogva. Hellyel kínál. Amikor egy kicsit szabódunk, már rábeszélő a hangja: — Vince megjön nemsokára. Ne kéressék annyit magukat. Csak a pékhez ment friss ke­nyérért. A jelek azonban arra enged­nek következtetni, hogy Ilon né­ni is készül valahová. Célzást is teszek rá. — Mire mennem kell, Vince már itthon lesz — nyugtat meg. Azt ls megkérdezem, hová készül ilyen téli időben. — Komáromba — mondja — ebédet viszek öreg nevelőapám­nak. — Ebédet, innen Bogyáról Ko­máromba? — csodálkozom. — Még vasúton ls messze van.. — Messze — hagyja rám Ilon néni. — Így megy ez négy esz­tendeje. Most már csak, csak, de amikor még Bogyaréten, a tanyavilágban laktunk 1 Alighanem megérezte, hogy nem egészen értem a dolgot, ezért egy kicsit messzebbről kezdte a dolgot. Ilon néni ma ötvennégy esz­tendős. Többen voltak testvé­rek. Még csak négy esztendős volt, amikor édesapja meghalt. Valahol Doberdónál esett el. Édes józsefék, akiknek nem volt gyermekük, ekkor vették ma­gukhoz a négy esztendős Ilon­kát. Náluk érett nagylánnyá. Innen ment férjhez. Jól bántak vele, dolgos, becsületes ember­ré nevelték. N égy esztendővel ezelőtt Édes József özvegyen maradt. Ma nyolcvanki­lenc esztendős. Nincs már sen­kije, csak Ilonka, a nevelt lá­nya. Magukhoz akarták venni az öreg embert, de ő vonako­ott otthagyni a megszokott csa­ládi fészket. Nem is zaklatták hát tovább, hanem közös meg­egyezéssel elhatározták, hogy minden héten egyszer megláto­gatják. Ahogy ők mondják, ebé­det visznek apának. Ezt úgy kell érteni, hogy a hét utolsó nap­jajban vagy Ilus néni, vagy pe­dig Vince bácsi vonatra ül és egy kis hazait visznek az öreg embernek. És ez Igy megy már négy esz­tendeje. Hogy nagy strapa? Igen. Vagy mégsem? Ilon néni szerint ez kötelesség. Ezzel tartozik ne­velőapjának. Ezt a férje is tud­ja, megérti. Igen Jó ember ő. Mintha parancsszóra történ­ne— mire az elbeszélés végé­hez érünk — nyílik sz ajtó. A gazda lép be: Antal Vince. Ma­gas, szikár ember. Amikor leve­zetben kocsiskodtam. Nem pa­naszkodhatom ... Megbecsültek. Azóta, hogy beköltöztünk a fa­luba, többször ls a szememre vetették, miért hagytam ott őket. Ilonka néni útrakészen egy pillanatra még bekukkant a konyhába. Vince bácsi meg fel­áll a kisszékről, átöleli, meg­csókolja. Egészen a küszöbig kiséri, de még onnan is utánna szól. — Nagyon vigyázz magadra, kedves. Az út síkos. Ott menj, ahol már felengedett a jég ... V ince bácsi újból a kis­székre telepszik. És mintha restelkedne egy kicsit az előbbi jelenetért, ezt mondja: — Nagyon jó asszony a fele­ségem. Szeretjük egymást. Okos és jószívű. Az ő ötlete volt az is, hogyha már így hozta a sors, maradjunk a faluban. A hatvanötös nagy árvíz a bogyarétl tanyavilágot is ke­gyetlenül sújtotta. Antal Vin­céék házacskája sem bírta so­káig a hullámok ostromát. Jó­formán mindenük ott veszett. És amikor újrakezdtek, válasz­taniuk kellett a falu és a tanya­világ között. — A tanyai életnek is meg volt a maga szépsége, varázsa — erősítgeti Vince bácsi. — Ilonkám azonban rámvaló tekin­tettel mégis azt javasolta: ha már egyszer választhatunk, ma­radjunk inkább a faluban. Vajon miért? — öreg vagyok már, — foly­tatja Vince bácsi — az egész­ségem sem kifogástalan. Belát­tam, ha valami történne, itt kö­zelebb lenne az orvos, a segít­ség. Ezzel érvelt a feleségem is. Igazat adtam neki. Okos asszony, mindig a javamat ke­reste ... Megkérdeztem, kik építették a házát. — őszintén szólva nem is tudnám egykönnyen megmon­dani — mosolyodik el. — A biz­tosítótól huszonnyolcezer koro­nát kaptam a régi házért. Nem is ért többet. Gondolhatja, hogy a magam erejéből aligha épít­hettem volna ilyennek ... S zó szót követ. És egy ki­csike történet kerekedik belőle. Vince bácsi új házának a története. Tényleg sok mestere volt az új háznak. Aki csak tudott, segített az idős házaspárnak. Amikor még ere­jükből futotta, ők sem tagadták meg soha senkitől a segítséget. És most ezt kamatostól vissza­kapták. Az alapozást Cseh Elek, a szövetkezet ezermestere vé­gezte el. A falakat az állami útépítő vállalat szakemberei húzták föl. A bepucolásnál a szomszédok segédkeztek. Tibor fiúk minden istenáldott szomba­ton hazautazott Bratislavából, hogy segíthessen. Gábor, aki a komáromi hajógyárban dolgo­zott, véglegesen hazajött. A szövetkezetben vállalt munkát, hogy mindig kéznél legyen. És ma már nem is vágyik el a fa­luból. Megkedvelte a traktoros szakmát. Gyökeret eresztett a szövetkezetben. A ház fölépült. Vince bácsi pénztárcája azonban kiürült. Munkába már nem igen járogat. A nyugdíj meg nem sok. De azért, nem fél a holnaptól. Bízik a gyerekeiben. És ez a bizako­dás indokolt. Ám most valaki közbevethet­né, minek ekkora ház két ko­ros embernek. Nem is csupán magukra gondoltak, amikor a nagy munkához fogtak. Maguk számára nem is terveztek töb­bet egy szobánál. A másik szo­ba Gábor fiuké lesz, aki ma már nem vágyik el otthonról, a fa­luból. A harmadikat Édes Jó­zsefnek szánták, Ilon néni ne­velőapjának. Nem mintha bele­fáradtak volna a folytonos utaz­gatásba. Nem. Erről szó sincs. Ogy hírlik azonban, hogy a ko­máromi házat bontani fogják. S ha ez tényleg bekövetkezik, magukhoz fogadják az öreg em­bert. Igy Édes Józsefnek ls jobb lesz, meg az Antal családnak is. Ahogy hallgatom az egyszerű, okos szavakat, egyre jobban megérik bennem a felismerés: jó emberek közé hozott a vélet­len. Olyanok közé, akik szeret­nek és szeretetet kapnak vi­szonzásul, akik emberségesek és emberségben részesülnek. D elet harangoznak, amikor szedelőzködöm. Vince bácsi egészen a háza sarkáig kísér. És amikor búcsú­zásra nyújtja Inas, kidolgozott kezét, öreges kedvességgel ve­szi szavamat, hogyha erre járok — a jövőben sem kerülöm el a házuktáját. SZARKA ISTVÁN Zárszámadás előtt 50 mázsás hektárhozam búzából Q 19 vagonnal több gabona a tervezettnél ® Szakszerűen irányított gazdáU kodás A KÖZELMÚLTBAN a nyltra­egerszegi szövetkezet vezetősé­gének rendkívüli ülésén fontos téma szerepelt napirendi pon­ton. Meg kellett vitatni, hogy a fejőstehénállomány feljavításá­ra Csehországból vásároljanak-e üszőket, vagy a környékbeli szövetkezetekből teheneket. A vezetőségi tagok a folyosón gyülekeztek, s az ülés megnyi­tásáig sok szó esett a közös gazdálkodásról. Kiderült, hogy a szövetkezet jó eredményekkel zárja az évet. Janák Jenő gépesítő szerint a nyitraegerszegieknek ilyen Jól sikerült évük talán nem is volt. S hogy mikor lesz megint, ez a jövő titka. Valószínű Janák elvtárs sem gondolta ezt komo­lyan. TULAJDONKÉPPEN mi jellem­zi az Idei jó gazdálkodást. A választ sokféleképpen le­hetne kezdeni, ám elsősorban a növénytermesztés kiegyensúlyo­zottsága, nagy terméshozamai érdemelnek említést. Az a tény, hogy a várt 350 mázsa cukor­répa helyett 530 mázsa, vagy a 27 mázsa búza helyett 39 mázsa termett hektáronként, jó talaj­kezelésre, szakszerűen alkalma­zott vetésforgóra utal. Jozef Stracar mérnök, a szövetkezet agronómusa mondja, hogy né­mely dűlőben 50 mázsán felüli hektárhozamot értek el búzá­ból, pedig szerves trágyából ná­luk sincs több, mint máshol. Mindenesetre a nagy hozamok szakszerű gazdálkodásról ta­núskodnak. FELBECSÜLHETETLEN érté­ket jelent a sok hüvelyes. Ezek a szántóföldek 8 százalékát fog­lalják el, s az évelő takarmá-! nyokkal együtt negyed részét. Közismert, hogy mind az évelő takarmányok, mind a hüvelye­sek sok nitrogént kötnek meg, s odaajándékozzák a növények­nek, de természetesen csak úgy, ha a gazdász helyes agrotech­nikai közbeavatkozással meg­védi a természet ajándékát. A nyitraegerszegi szövetkezetben ez rendszeresen sikerül, s Igy minden negyedik évben megja­vítják általa a talajt, amit a nagy terméshozamok bizonyíta­nak a legjobban. A 740 hektár szántón gazdálkodó szövetke­zetben csupán gabonaneműek­ből 19,7 vagonnal termett több a tervezettnél. AZT SEM TARTOTTÁK kocká­zatnak, hogy az első kaszálású lucerna után silókukoricát ves­senek. Jól bevált, egy része sze­mes kukoricának is beérett. Si­lótakarmányokból két évre va­lót készítettek, szálastakarmá­nyokból 25 százalék, szemes ta­karmányokból 5 százalék a tar­talék. A vezetőségi tagok újsá­golják, hogy a legutóbb kiutalt 120 mázsa abraktakarmányról — ami az Ipari növények ter­mesztéséért Járt — lemondtak, Inkább az árát választották. Szó, ami szó, ez is ritkán fordul elő, valóban igazolja, hogy a nyitraegerszegieknek abrakta­karmányra nincs szükségük. Termeltek belőle eleget. Emlí­tést érdemel az is, hogy a nö­vénytermesztési szakasznak a tervezett 2 176 000 korona he­lyett 2 400 000 korona a bevé­tele. Leginkább ez teszi lehető­vé, hogy 20 korona helyett leg­kevesebb 23 koronát fizessenek egy-egy munkaegységre. Ez persze még nem sokat árul el a tagság jövedelméről, mert a munkanormák lehetnek túl szilárdak is, és kevés munka­egységet szerezhet a tag. Az egerszegi szövetkezetben a gya­logmunkás is megkeresi évente a 700 munkaegységet, az állat­tenyésztésben pedig nem ritka oz 1000—1200 munkaegység sem. Sőt Krizsán Ernő anyaser­tésgondozó az év végéig több mint 1600 munkaegységet gyűjt. Igaz, van munkája bőven, ám a jövedelme is irigylésre méltó. A természetbeniekkel együtt túlhaladja az évi 40 ezer koro­nát. BESZÉLGETÉS KÖZBEN az egyik vezetőségi tag meg is je­gyezte: „De azért jót ne írjon rólunk, mert ha valamire szük­ségünk lesz, nehezen kapjuk meg a járástól." Jóllehet csak tréfának szánta a megjegyzést, ám mintha jelszóként hatott volna a többi vezetőségi tagra. — Bárcsak az állattenyésztés is olyan lenne, mint a növény­termesztés — kezdi a panaszt. Kiderült azonban, hogy itt sem az egész ágazatról van szó (hiszen állattenyésztési termé­kekből 69 ezer korona értékű árut adnak el terven felül), ha­nem csak a fejőstehénállomány­ról. Ugyanis a tervezett 300 000 liter tej helyett csak 280 ezer litert adnak el. A jelenlegi tej­hozam napi átlaga csak 5 liter tehenenként, ami azért is tűnik kevésnek, mert már volt 8 li­teres átlag is. A kis hozamot nem a szűkös takarmányadag okozza, hanem a kiöregedett tehenek gyenge teljesítménye. Most, hogy van rá pénzük, 35 fiatal tehenet vagy üszőt vásá­rolnak. AMINT MÁR TUDJUK, ennek a megbeszélésére gyűlt össze a vezetőség. Két helyen is kínál­kozik vásárlási alkalom. A ki­küldöttek beszámolnak róla, hol, milyen az eladásra szánt állomány, ezekután döntenek az üzletről. Tehát akad hiba is a szövetkezetben, mert hisz az állomány felfrissítésére már előbb ls gondolhatott volna a vezetőség. Az elért eredmények mellett azonban kicsiségnek tűnik ez a mulasztás. A veze­tőség megállta a helyét, szak­szerűen irányította a gazdálko­dást, s ez a tagság jövedelmé­ben ts kifejezésre jut. Többet kap, mint amennyit várt. Erről győz meg a zárszámadás előtti számvetés. BENYUS JÓZSEF A szocialista bíráskodási rendszer demokratizmu­sa elmélyítésének jelen­tős állomása volt a helyi nép­bíróságok lét§sftése. Az első népbírőságokat 1962-ben válasz­tották meg. A dolgozók szervei­ként azt a feladatot kapták, hogy a kisebb Jelentőségű tör­vénysértések, kihágások ese­teinek megtárgyalásával előse­gítsék a dolgozóknak a szocia­lista jogrend és a szocialista munkaerkölcs betartására, a köz- és a személyi tulajdon, va­lamint a dolgozók jogainak megvédésére Irányuló nevelését. A helyi népbíróságok az el­múlt négy év folyamán gazdag tapasztalatokra tettek szert. Te­vékenységüket figyelemmel kí­sérik és értékelik a felettes szervek ls. Mindez kedvező fel­tételeket teremt munkájuk szín­vonalának emelésére. Nemrégen a Rozsnyói Járási Nemzeti Bi­zottság is részletesen megtár­gyalta: hogyan teljesíti felada­tát a járás területén működő kilenc népbíróság. E szervek tevékenységét általában elisme­rően értékelte. Megállapította: minden egyes népbíróság arra törekszik, hogy egyre tökélete­sebbé tegye munkáját, emel­je tárgyalásainak színvonalát. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a helyi népbíróságok még eredményesebben dolgozhatná­nak, ha a nyilvánosság nagyobb érdeklődést tanúsítana tárgya­lásaik iránt. Az öt üzemi és négy helyi népbíróság az idén 160 ember ügyében hozott Ítéletet A szo­hónapban ülést tartanak. Az idén decemberig hetvenkét ese­tet tárgyaltak meg. Arra törek­szenek, hogy alaposan, minden részletében és összefüggésben kivizsgálják a megtárgyalásra A közrend védelmezői clalista együttélés elleni vétsé­géért 75 személyt ítéltek el, 36 ember a szocialista tulajdon el­leni, 33 pedig a személyi tulaj­don elleni vétségéért kapott büntetést, kilenc személyt a munkafegyelem megsértéséért, hetet egyéb kihágásért marasz­taltak el. A népbíróságok az esetek többségét harminc napon belül elintézik. E határidő túl­lépését legtöbbször az okozza, hogy a vétkesek tartózkodási he­lyét néha nehéz megállapítani. A Járási székhelyen, a Rozs­nyói Városi Nemzeti Bizottság mellett működő népbíróság hat­hatósan segíti a helyi képvise­leti szervet a rend fenntartásá­ban. Tevékenységének legfőbb célja a szocialista együttélés alapelvei betartásának biztosí­tása. A tömegszervezetek javas­latára megválasztott tizennégy népbíró František Herda elnök vezetésével becsülettel igyek­szik eleget tenni e tisztségéből adódó kötelességének. Minden kerülő ügyeket, hogy az ítélet Igazságos, nevelő hatású legyen. Első esetben rendszerint megrovásra, majd nyilvános dor­gálásra ítélik a vádlottakat. A helyi népbíróságnak ezenkívül módjában áll 500 koronáig ter­jedő pénzbüntetést, s javító-ne­velő Intézkedésként maximáli­san három hónapig és tizenöt százalékig terjedhető fizetésle­vonást eszközölni. Tapasztalat szerint a nyilvános dorgálás mélyebben érinti a tetteseket, mint a pénzbüntetés. . Legtöbbször a szocialista együttélés megsértői, a közös­ségi és a személyi tulajdon meg­károsítói kerülnek a népbíró­ság elé. Egy tizenhét éves kis­korú, akinek az egész környé­ken rettegett híre volt, része­gen megvert egy kislányt. Az illető ezenkívül egy évre leszer­ződött az ostravai szénbányák­ba, felvette a négyszáz korona illetéket, de nem állt munkába. A helyi népbíróság egyhavi ti­zenötszázalékos fizetéslevonás­ra ítélte. Egy másik esetben három fiatalember ittasan össze­verekedett a vendéglőben. A du­lakodás során számos pohár összetört Fejenként háromhavi tlzenötszázalékos fizetéslevo­nással sújtották őket. Egy húsz­éves gépkocsivezetőt azért ítél­tek kéthavi tízszázalékos fize­téslevonásra, mert a munkásöl­tözőben elemelt egy pénztárcát, melyben nagy bosszúságára egy fillért sem talált. A bányászta­nuló intézet három 15—16 éves tanulója megrovást kapott, mert egy magyar állampolgár gépkocsijából néhány alkatrészt elloptak. A 320 korona értékű tárgyakat a közbiztonsági szer­vek megtalálták náluk. Ezenkí­vül bosszúból történt ablakbe­törés, Ittasan vezető sofőrök, kisebb közúti balesetek tettesei, féltékenységből pofozkodó fér­jek, fatolvajok, munkakerülő családapák, tiltott kéjelgést folytató nők és hasonló ügyek tettesel szerepelnek az elitéltek között. A büntetés, bár egyes ese­tekben enyhének tűnik, figyelmeztetésül szolgál a megtévedt emberek számára, s megálljt jelez a veszélyes úton, amelyen megtették az első lé­Péseke t GAL LASZLÚ 1966. XII. 5

Next

/
Thumbnails
Contents