Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-17 / 347. szám, szombat

Ember és társadalom A lét filozófiája N

yugaton kevés nem marxista filozófia örvend olyan nagy népszerűségnek, mint a jelenkori egzisztencializmus. Ennek okai vannak. Az egzisztencialisták felszínre dobták az embert a személyiséget, az élet értelmét, a boldogságot, a szabad cselekvési akaratot érintő számos kér« dést. Kétségbe vonhatatlanul nagyon fontos kérdések ezek, amelyekről egyetlen filozófia sem feledkezhet meg, hanem velük kapcsolatban álláspontját ki kell fejeznie és választ kell adnia. Más lapra tartozik, miként oldja meg az adott filozófia ezeket, és a velük összefüggő további kérdéseket, milyen választ adnak rájuk az egyes filozófusok. Nem becsülhetjük le a jelenkori egzisztencializmus által felvetett kérdéseket, viszont látnunk kell: miért és hogyan jutott el az egzisztencializmus ezekhez a problémákhoz és egyáltalában, ml magyarázza az egzisztencializmus filozófiájának létrejöttét és kibontakozását. A lét filozótiaja Luiöpában született és itt fejlődött a leggyümölcsözőbben a két világháború között. Keletkezése, amint azt A. Schaff lengyel marxista leszögezi „lényegbevágóan egybefűződik az idealista filozófiának, illetve a mechanikus-materialista filozófiának válságával. Ennek a válságnak a terméke, és egyben kísérlet e válság leküzdésére. Összefügg a modern ember életmércéinek és eszményeinek válságával, amelyeket a renestánsz óta formált az általános társadalmi, szociális, gazdasági és kulturális fejlődés. Ennek a válságnak a terméke, és egyben kísérlet az úf értékmérők és eszmények kialakítására° Az egzisztencializmus a jelenkori burzsoá filozófia erkölcsi-etikai irányzata. Eszmei előhírnökei Sörén Kierkegaard, Nietsche és mások. A jelenkori egzisztencializmus által taglalt gondolatokkal találkozunk már az antik filozófiában és különféle változatokban előfordulnak az emberi társadalom egész történetében. Rendszerint válságos korszakokban kerülnek felszínre, akkor, amikor az ősrégi, kialakult értékek hirtelen mintha jelentőségüket. értelmüket vesztenék. Az egzisztencializmus azonban kiforrott filozófiai irányzatként csak századunk húszas éveiben jelentkezik. Régibb keletű hagyományokra, főleg Sörén Kierkegaard (1813— 1855) dán filozófusra épít. Tőle származnak az egzisztencialista filozófia fő témái, mint például az emberi szubjektivitás, elhagyatottság, halál, félelem, gond stb. Kierkegaard a szó szoros értelmében nem volt filozófus. Nem alakított kl semmiféle filozófiai rendszert. Művét elsősorban a hivatalos vallásnak, Hegel objektív idealizmusának és a polgári társadalomnak szenvedélyes kritikája jellemzi. K

ierkegaard úgy vallja, hogy az ember legjellemzőbb vonása teljes magára hagyatottsága a világban. Ez gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy az ember minden cselekedetében és döntésében önmagára van utalva. Senki sem dönthet mások helyett, nem élheti a másik ember életét, nem lehet segítségére létének válságos pillanataiban. Mindenki magába zárkózik, léte a sorsok és a történés útvesztőjében bolyong, az egyik útkereszteződést váltja a másik és 5 nem Ismeri az események miértjét, értelmét és célját. Minél jobban törekszik szabadulni a külső történés kötelékeitől, annál inkább beléjük bonyo-! lódik s minél Jobban felméri létének értelmetlenségét és paradox jellegét, annál fájdalmasabban átéli ezt és szenved. Az ember így fokozatosan tudatosítja képtelen és mégis szükséges életét, képtelen és mégis szükséges viszonyát az istene hez, saját véges és kicsi személyének paradox jellegét a végtelen és örök istenhez mérten. Kierkegaard filozófiai tanításának ez a kicsengése sok vonatkozásban egyezik a vallás etikájával. Kidomborodik az a gondolata, hogy az ember védtelen a világgal és az istennel szemben. A jelenkori egzisztencialisták Kierkegaard filozófiájából főleg az emberi léttel kapcsolatos eszmefuttatását követik szüntelen figyelemmel. Az egzisztencializmus szerint nem lehet a filozófia tárgya az objektív realitás, életünk környező valósága, hanem elsősorban az ember, annak élete, vágyai, kívánságai, érzései, világa. E szerint tehát a filozófiai kutatómunka tárgya az emberi lét. De mit értenek az egzisztencialisták a lét fogalma alatt? A

z emberi lét fogalma alatt a valóság olyan sikját értik, amely ésszerű elemzéssel, megfigyeléssel és tudományos kísérletekkel felderíthetetlen. Másszóval, az emberi lét azonos a konkrét emberrel, de nem mint fizikailag objektív lénnyel, hanem mint külsőleg és általános vonásaiban ki nem fejezhető valamivel. K. jaspers Von der Wahrheit ífmű. 1958-ban megjelent művében a többi között azt írja, hogy az ember nem ismerheti meg önmagát, nem lehet önvizsgálódásának tárgya. Szerinte az emberi létet nem szabad dologgá, tárggyá leszűkíteni, mivel az emberi lét lényege csak a szabadságban fejezhető ki. Meg kell jegyeznünk, hogy Jaspers ezeket a fogalmakat eléggé összezilálja. De bár az egzisztencializmus a szubjektív Idealizmus típusa, helytelen egyesek állítása, hogy Jaspersnél az emberi lét kimondott szubjektivitás. Jaspers az adottságok és a lehetőségek egységeként értelmezi az emberi létet. Látszólag két — objektív és szubjektív — pólusa van és csak közvetítésükkel "realizálódhat. A tárgyaktól eltérően aktív. A tárgyakról csak azt mondhatjuk, hogy vannak, mert tulajdonságuk a passzivitás. Csak az ember létezik. A környezetében tárgyak és emberek közé vetődő ember elsősorban érzéseivel reagál erre. Ezt érzésvilága teszi lehetővé. Ugyanakkor rákényszerltettnek tudatosítja létét, mert szabadon nem választhatta meg világát. Ennek ellenére rendelkezik az önérvényesítés bizonyos lehetőségeivel. Az ember nemcsak az, ami, hanem egyben lehetőségeinek tükörképe is. tehetőségei közül azonban csak néhányat válthat valóra. Cselekvése során szüntelenül választania kell a lehetőségek közül és azokat valóra kell váltania. Az ember tevékenységének korlátai vannak, vagyis nem áll kapcsolatban az egész világgal, hanem csak bizonyos tárgyi valósággal. Ezért nem mérheti fel sem a saját, sem a környező világ jellegét. Ezért tartja érthetetlennek a világot. Ezért látja úgy, hogy saját cselekvése valamilyen láthatatlan, feljoghatatlan, név nélkíili hatalom befolyása alatt áll. Ez a felfoghatatlan hatalom kihat mindennapi tetteinkre, döntéseinkre, örömünkre és bánatunkra. A létezés mindig bizonyos helyzetet jelent. Ebben a helyzetben a szubjektum farkasszemet néz az adottsággal, az elkerülhetetlenséggel. Az ember gyakran kerül szélsőséges helyzetekbe, s ekkor felismeri magára hagyottságát s azt, hogy az olyan közelinek tűnő világ hirtelen ismeretlen és idegen lett. A világ idegensége a félelem és a reménytelenség érzését váltja ki benne. A félelem egyszeriben lehetővé teszi számára annak megértését, amit eddig a köznapok titokfedő fátyla leplezett. Lehetővé teszi annak felismerését, hogy minden bizonytalan, csak a halál biztos. A helytelen filozófiai kiindulópontok laz egzisztencialisták szerint ember nélkül nincs világi lehetetlenné teszik, hogy az egzisztencialisták helyesen megértsék az emberi létet. Az ember és a világ viszonyának egzisztencialista értei mezésében és magyarázatában számos, egymást kizáró szempont van. Az egyik oldalon például azt állítják, hogy az ember idegen világba vetődött, s abszurd dolog ebből a világból levezetni az ember keletkezését, elismerni a természet dialektikáját. A másik oldalon nem vitatják, hogy az ember kívánja ezt a világot és evilági szükségletei vannak. Az egzisztencialisták ezzel önmagukat cáfolják. Amennyiben az ember kapcsolatban áll a világgal, a természettel, s ha az utóbbi elégíti ki szükségleteit, akkor értelmetlenség annak állítása, hogy az ember a világra vetődött és nem áll vele semmiféle kapcsolatban. A ,,világba vetődöttség" és a világ abszolút idegenségének egzisztencialista gondolataival szemben a marxisták a szükségletek elméletét vallják, amely az ember és a világ öszszefüggését tanúsítja. Az ember és az őt körülvevő világ egységét kifejező marxizmus, gyakorlati felfogásával leküzdi az egzisztencialista és a vallási filozófia idealista egyoldalúságát. A tudományos materializmus az egyedüli filozófia, amely kialakítja az úgynevezett létkérdések (az ember és a világ, az élet és a halál kapcsolatának, a más emberek Iránti viszonynak stb. kérdései) általános elemzésének megbízható bázisát. A

z egzisztenciaiisták céljukul tűzték ki mind a materializmus, mind a hagyományos idealizmus megcáfolását és túlhaladását. A valóságban filozófiájuk csak sajátos neme a szubjektív idealizmusnak. Ennek ellenére látnunk kell érdemét abban, hogy figyelmét az emberi érzésekre és szenvedélyekre összpontosította. A marxista filozófia azonban nem érthet egyet e kérdések tisztázásának módjával, mivel az egzisztencializmus túlhajtotta és abszolutizálta az ember érzelmi életének ezeket a vonásait. JOZEF PIKSA ÉNEKEK E' N E K E A világirodalom szerelmes verseiből összeállított válogatás (Vas István munkája) talent meg a közelmúltban a közös könyvkiadás keretében. Az emberiség leglíraibb érzése, szerelem, találkozás, búcsú, mámor és szorongás pillanatainak maradandó emlékét tükrözik a versek, melyek Kelet és Nyugat szerelmi lírájának legértékesebbjeiből tevődnek össze. Az alábbiakban — ízelítőként — közlünk néhányat. F. PETRARCA: HA NEM SZERELMET Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzet? És ha szerelem ez, minő, miféle? Ha jó, miért van oly halálos éle? Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes? Miért sírok-rívok, önként ha égek? S ha kéfiytelen, mit ér a könnyek éje? Élő halálnak kéjes szenvedése, miért ölelsz, ha én egyet nem értek? S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra. Mély tengeren, kormánytalan bolyongok egy gyönge bárkán, összevissza szélben. Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok, hogy nem tudom magam se, jó mi volna; fázom hő nyárban, s égek puszta télben. SÁRKÖZI GYÖRGY fordítása H. HEINE: MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY Mint egy virág, olyan vagy, oly tiszta, szép, szelíd. Elnézlek, és szívemhez a bánat közelít. Kezem véd könyörögve, meghallgat tán az ég: ilyen maradj örökre, ily kedves, tiszta, szép. KEPES GÉZA (ordítása RADNÓTI MIKLÖS: VIRÁGÉNEK Fölötted egy almafa ága, szirmok hullnak a szádra, s külön egy-egy késve pereg le, ráhull a hajadna, szemedre, Nézem egész nap a szádat, szemedre hajolnak az ágak, fényén futkos a fény, csókra tűnő tünemény. Tűnik, lehunyod szemedet, árny játszik a pilla felett, játszik a gyenge szirommal, s hull már a sötét valahonnan. Hull a sötét, de ne félj megszólal a néma, ezüst éj; kivirágzik az égi fa ága, hold bámul a béna világra. oZ. JtSZENYIN: BOKRAINK KÖZT Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda. Zizegő szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha. Arcod haván bogyók bíbor vére — szép voltál, te kedves, illanó! Szelíd, mint az alkony puha fénye, s fehéren sugárzó, mint a hó. Szemed magvai kihulltak régen, neved, a törékeny, messzeszáHt Gyűrött sálam őrzi már csak híve«i fehér kezed hársméz-illatát Amikor a háztetőn a hajnal macskamódra, lustán lépeget, emlegetnek tűnődő szavakkaJ vízimanók, dúdoló szelek. Kéklő esték, azt suttogják rólad: álom voltál, elhaJó zene. De tudom - aki formálta vállad, fénylő titkoknak volt mestere. Bokraink közt már az ősz barangol kóró lett a fényes laboda. Zizegő, szép zabkéve-ha ja d ró) nem álmodom többé mór soha. RAB ZSUZSA fordítása