Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-14 / 344. szám, szerda

Firenze kéri az 1976. évi olimpia rendezési jogát Olaszországból érkező hfrek szerint a nemrég oly súlyos árvíz­katasztrófa sújtotta Firenze kéri az 1976. évi nyári olimpia ren­dezési jogát. Az ötlet néhány sportfunkcionáriustól származik, de azt több közéleti személyiség, valamint Bargellini polgármester is magáévá tette. Az Olasz Távirati Iroda jelentése szerint Avery Brundage a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a firenzeiek kérésével kap­csolatban a következőket mondotta: ,,Ez valóban remek ötlet, mert Firenze megfelelő város az olimpia megrendezésére. Az 1976. évi olimpia megrendezési jogáért több város folyamodik, de első­sorban Firenze kérésének kell nagy figyelmet szentelni." Ä Partizán Beograd és o Dynamo Bukarest mérkőzik a vízilabda BEK elöntőjében A vízilabda bajnokcsapatok Európa Kupájának védője, a Parti­zán Beograd együttese ezidén ls kiharcolta a döntőbejutást. Az elődöntőben először 5:3-ra győzte le a Dynamo Magdeburg együt­tesét, majd a visszavágón ugyanilyen arányban vereséget szenve­dett. A Genfben lejátszott harmadik találkozó a rendes Időben 1:1 arányú döntetlennel ért véget, s csak a hosszabbítás után sike­rült a jugoszláv bajnoknak egy gól különbségű győzelmet arat­nia. A másik elődöntő mérkőzésen a Dynamo Bukarest az olasz baj­nok Pro Recco Genua felett az el­ső találkozón 4:2-re győzött, a visszavágón ugyan 2:3 arányban vereséget szenvedett, ennek elle­nére bejutott a döntőbe. KÉZILABDA A döntőt tehát i Partizán Beograd vívja a Dynamo Buka­resttel. A két találkozó Időpont­ja december 18 és 23. Az eddigi kupaküzdelmek során a Partizán Beograd kétszar, a Pro Recco Genua pedig egyszer végzett az első helyen. NDK-Magyarország 14:12 (9:7) Az NDK-ban vendégszereplő ma­gyar férfi kézilabda válogatott második mérkőzésén ls vereséget szenvedett. A találkozó nagy iramban kezdődött. A magyar csa­pat tagjain ismét idegesség ér­ződött, s a hazai csapat rövide­sen 4:0 ra elhúzott. Szünet után a magyar csapat ls Játékba len­dült és 12:ll-re szépített az ered­ményen. Ezután a Játék nagyon keménnyé vált, és végül a ma­gyar válogatott kétgólos veresé­get szenvedett. A magyar válogatott Játékán meglátszott, hogy igyekezett le­szűrni az első mérkőzés tanulsá­gait. Ez abban is megnyilvánult, hogy a játékosok Jobban átvették az úgynevezett test test elleni já­tékot, mint előzőleg. Az első per­cek bizonytalanságai után eredmé­nyesen és szervezetten állították meg a németek rohamait és ör­vendetes, hogy a gólok zöme csa­patjátékból született. A magyar válogatott a mérkő­zés után Berlinből utazott tovább a Szovjetunióba. Atlétika világszinten Montreal városában, amely az gusztus 9-én és 10-én bonyolítják tott atlétikai viadalt. Az Európai Atlétikai Szövetség a Budapesten sorrakerült Euró­pabajnokság eredményei alapján már ki is jelölte a számításba jö­vő atlétákat. Közöttük csehszlo­vák részről Chmelková, Falthová és Trousil nevét találjuk. Néhány napon belül megkapják az európai országok atlétikai szövetségei a tágabb keret teljes névsorát, és rövidesen véleményüket nyllvá­JÉGKORONG BEK I). Dózsa—Cortina Rex 1:6 (0:1,1:2,0:3) A Jégkorongozók Európa Kupá­jában a csapatok négy mérkőzést játszanak egymással. A magyar, bajnok saját otthonában az első mérkőzésen ötgólos vereséget szenvedett és budapesti jelenté­sek szerint az olasz csapat meg­érdemelten győzött Ilyen arány­ban is. játékosai jobban korcso­lyáztak, bottechnikájuk is felül­múlta az újpestiekét. Az olaszok nagy góľaränyú győzelmüket el­sősorban kapusuknak, a kitűnően védő kanadui Simonsnak köszön­hetik. Argentína A DÉL-AMERIKAI KOSARLABDA-BAJNOK Argentína férficsapata nyerte Dél-^nerika kosárlabda bajnok­ságát. A döntőben Brazília együt­tesét győzte le 54:52 (25:24) arányban 1967-es világkiállítást rendezi, au­le az Amerika—Európa váloga­níthatják, és Javaslatokat adhat­nak be. Az Európai Atlétikai Szö­vetség vezetősége azzal számol, hogy csehszlovák részről Danék és Odložil nevezését ls javasolni fogják. A válogatásnál számításba Jövő atlétáknak 1967 május 15—30 kö­zött legalább két nagyjelentőségű versenyen kell formájukról bi­zonyságot tenni. Clay emberére talált Cassius Clay, a hivatásos ököl­vívás nehézsúlyú világbajnoka leg­közelebbi ellenfele Terrell lesz, akivel február 6-án méri össze erejét. A két ökölvívó „nem túlsá­gosan udvarias" szóváltásáról már' Irtunk. Legújabban az amerikai sajtó közölte Terrell nyilatkoza­tát: „Clay végre megkapja a ma­gáét, kiütöm és hordágyon viszik ki a szorítóból". DRÁGA AZ OLIMPIA A Svájci Olimpiai Bizottság más­félmillió frankos költségvetést ha­gyott jóvá a mexikói olimpia elő­készületeire és költségeire. Ez az összeg csaknem ötszöröse annak, amit Svájc a tokiói olimpiára köl­tött. A svájclak a nagy kiadáso­kat a mexikói olimpia előtt szük­ségesnek látszó drága edzőtábo­rokkal magyarázzák. A lengyel súlyemelők olimpiai előkészületei 1986. XII. 14. Az idei berlini súlyemelő világ­bajnokság a lengyel válogatott számára kellemetlen csalódást jelentett. Egyetlenegy aranyérmet sem szereztek és a csapatverseny­ben a Szovjetunióval szemben alul maradtak. £rthető tehát, bogy ezekután Lengyelországban még nagyobb gonddal foglalkoznak a súlyeme­lők olimpiai előkészületeivel. Ez­zel kapcsolatban Janus Przedpels­ki eléggé derűlátóan nyilatkozott: „Berlinben a lengyel válogatott — mondotta — a* átlagos élet­kort tekintve a legöregebb volt. Mi azonban számtalan fiatal te­hetséges súlyemelőt neveilünk, akik rövidesen az idősebbek he­lyébe lépnek. Mexikóban még a kipróbált nagy tapasztalattal ren delkező „üreg gárda" szerepel majd. A lengyel súlyemelő válo­gatott átlagos életkora 30 év. A tndományos megfigyelések azt Igazolják, hogy ebben a korban A műkorcsolyázók Banská Byitriea-I SZNF nagydíján az a három kislány került a győzelmi dobogóra: (balról) B a i t a r (osztrák) — a második helyezett — Barická (csehszlovák) — a győz­tes— és Zmeškalová (csehszlovák) — a harmadik belye­mett. (ČTK felv.) A JÉGKORONG LIGÁBAN ZKL Brno - Slovan Bratislava 6:2 (3:0,1:2, 2:0) (za) — Brnóban nagy érdeklő­dés előzte meg a jégkorong-liga hagyományos élcsapatainak pár­harcát. Már a találkozó elején látható volt, hogy a hazaiak ala­posan felkészültek az újabb erő­próbára. Gyakran veszélyeztették a Slovan kapuját. A 6. percben Golonka és Vanék került a kiállí­tottak padjára, s nem sokkal ké­sőbb Grandtner is oda jutott. A 4:3-as emberelőnyt a brnöiak ki­használták és Farda révén meg­szerezték a vezetést. Továbbra is a hazaiak veszélyeztettek. A má­sodik gól a 19. percben esett és szerzője Winkler volt. Közvetle­nül a harmad végét Jelző sziré­naszó előtt Kocourek lövése után a lepattant korongot Vanék továb­bította Szakács hálójába. A Slovan Jól kezdte a 2. harma­dot. A 3. percben Berek a kék vo­nalról lőtt Nadrchal hálójába. Az S. percben Lano botja a brnói ka­pns fejét érte. A játékvezetők szándékosságot láttak, és öt perc­re kiállították a vétkest. A bünte­tés letelte előtt még Kuželát is kiállították, de 5:3-as brnói em­berelőnynél Nedomanský remek egyéni alakítása újabb Slo­van gólt eredményezett. (9. p.J Szakács megsérült, de ápolás után tovább játszott. A vendégcsapat­ból sokat kivett a hosszantartó emberhátrány és a 18. percben Meixner lövése a menteni akaró védők gyűrűjében utat talált a há­lóba. — Ez a harmad izgalomban és küzdelemben jóval az első fölé emelkedett. A vendéglátók a 6. percben is­mét kihasználták a Slovan véde­lem határozatlanságát és Kepák révén növelték előnyüket. A Slo­van emberelőnyhöz Jutott, de nem tudta kihasználni. Az iram esett. Grandtner remek kitörést sem tu­dott eredményesen befejezni. Már csak 30 másodperc hiányzott, ami­kor Vanéknek sikerült újabb gólt szereznie. A Slovan vereségét már az első harmad sejtette, az utolsó bete­tőzte. A brnói együttes rászolgált a győzelemre. ANGLIA LEGJOBBJAI ' Az év legjobb brit sportolójá­nak díját az angol labdarúgó-vá­logatott kapta. Ezt a díjat, ame­lyet az angol sportújságírók éven­* A Szovjetnnió bajnoki táb­lázatát a többszörös bajnok CSZKA Moszkva vezeti 3 pont előnnyel a Szpartak Moszkva, a Dinamó Moszkva és a Lokomotív Moszkva előtt. érik el a súlyemelők legjobb for­májukat. Mivel a versenyzők 32— 36 év között érnek el csúcstel­jesítményt, nyugodtan állíthatom, hogy a berlini kudarcot nem le­het az évek rovására írni. Tény, hogy a szovjet súlyemelők, akik jobb teljesítményt értek el mint a lengyelek, megfelelőbben készül­tek fel a VB-re mint mL — A súlyemelés Lengyelország­ban a legközkedveltebb sportok közé tartozik. Az olimpiai előké­születek során a válogatott tagjai 1967 ben a mexikói éghajlati vi­szonyokhoz hasonló környezetben tartanak majd kétszer közös ed­zőtáborozást. Tavasszal a Pire­neusokban lévő francia olimpiai sportközpontban, azután pedig Iránban készülnek Mexikóra. Súly­emelőink számára az 1967. évi Ja­pánban megrendezésre kerülő vi­lágbajnokság Jelenti majd az olimpiai főpróbát. SPORTHÍRADÓ • Dél-Ausztrália teniszbajnok­ságának negyeddöntőjében a kö­vetkező eredmények születtek: Newcombe—Davidson 6:3, 6:2, 6:2, Stolle (mind ausztráliai)—Still­well (angol) 6:3, 6:2, 6:3, Roche— Ruffels 13:11, 6:4, 6:2. A nők küz­delmében: Turner (ausztráliai) — Casals (argentlií) 6:2, 7:5, Boni­celll (argentin)—Golh (ausztrá­liai) 8:6, 4:6, 6:1. 0 Négy héttel korábban utaz­nak a mexikói olimpiára a nor­vég, a dán, a svéd és a finn sportolók. A négy ország olim­piai bizottsága közös ülésen ho­zott ilyen határozatot, mivel ügy ítélte meg, hogy ennyi időre lesz szükség az akklimatizálásra. • Karén M-uirt, a női hátúszás világcsúcstartóját a Dél-afrikai Köztársaság idei legjobb sportoló­jává választották. 0 Azok a maxikói úszók, akik­re számítanak az olimpián, az USA úszóival közös háromhónapos edzőtáborozáson vesznek részt. • Az amerikai piofi liga leg­utóbbi eredményei: Montreal— New York 2:4, Detroit—Toronto 4:1, Chicago—Boston 2:2. Vezet a Toronto Maple Leavs 27 ponttal a New York Rangers (26) a Chi­cago Black Hawks (25) a Mont­real Canadiens (23) a Boston Bruins (17) és a Detroit Red Winks (14) előtt. • London vállalta az 1968. évi Ifjúsági vívó-világbajnokság meg­rendezését. Tárgyalások a VSS és a Lokomotíva között A Hernád parti város két labda­rúgó csapata a Lokomotíva VSŽ és a VSS vezetősége között megindul­tak a tárgyalások az egyesülés ér­dekében. A cél: egy komoly játék­erőt képviselő együttes kialakítá­sa Kelet-Szlovákiában. Bár elvi kérdésekben a két tárgyaló tél ál­láspontja megegyezik. végleges döntés még nem történt. A Jelen­legi elképzelések szerint a Loko­motíva VSZ Košice kulcsjátékosai 1967 január 1-vel kérnék átigazo­lásukat a VSS-be, mely Jelenleg lényegesen Jobb helyet foglal el a bajnoki táblázaton. (tä) te ítélnek oda, hétfőn este adta ét Londonban a brit sportminisz­ter, Denis Howell. A csapat nevében Bobby Moore a kapitány vette át a kitüntetést. Az ünnepségen Jelen volt Alf Ramsey, az együttes menedzsere ls. Először fordult elő, hogy ezt a hízelgő dijat nem egyén, hanem kollektíva kapta. Az év legjobb brit női sporto­lója címet Linda Ludgrov jamaikai úszó kapta, aki három aranyérmet szerzett a brit nemzetközösség sportjátékain. Kanadába készül a szovjet B válogatott A Szovjetunió Jégkorong .^"-vá­logatottja decemberben 8—9 mér­kőzést játszik Kanadában. Kanada válogatottjával december 25-én mérkőzik Winnipegben. A többi találkozón klubcsapatok ellen sze­repel a szovjet együttes, mely a következő játékosokkal érkezik Kanadába: Paskov, Csinov (kapu­sak), Zsidkov, Makarov, Miguny­ko, Markov, Csicsurin (hátvédek), laroszlavcev, jakusev, Sandrin, Silov, Motovilov, Szakejev, Szamo­rsernov lonov, jeremin és Vojtov (csatárok). A szovjet .^"-váloga­tottat Kosztrjukov és Jegorov ed­zők vezetik AsztaliteniszezoK készülődése A csehszlovák asztaliteniszezők számára Plzeiiben háromnapos el­lenőrző versenyt rendeznek, me­lyen 34 férfi, női és Junior ver­senyző vesz részt. A tornán há­romjátszmás mérkőzéseket Játsza­nak egymás ellen, s utána Jelölik ki azokat a játékosokat, akik a stockholmi világbajnokságon Cseh­szlovákia színeit képviselni fog­ják. Az "első napi eredmények: Mika — Fulin 3:0, Stépánek—Climellk 3:1, Kollárovits—KudrnáC 3:1, Sta­nék—Dvofák 3:1, Kunz— Flaištnger 3:0, Jitka Karliková-Schenková 3:0, Lazová—Pauknerová 3:0. Sikertelen kísérlet Az angol Donald Campbell az északnyugat Angliában fekvő Co­niston tavon megpróbálkozott a motorcsónak gyorsasági világcsúcs megjavításával. Campbell „Blue Blrd"-Je azonban nem bizonyult elég gyorsnak, s így kísérlete si­kertelen maradt. Először 402,34 km-es majd pe­dig 371,28 km-es óránkénti se­bességet ért el, ami 391,87 km-es átlagnak felel meg. Az eddigi vi­lágcsúcs— melyet Campbell 1964 ben Ausztráliában ért el, 441,69 kilométer. Campbell már öt héttel ezelőtt megpróbálkozott a világcsúcs megjavításával, de az erős hul­lámzás következtében csupán 289,68 km-es óránkénti átlagsebes­séget ért el. Ezután Campbellnek öt hétig kellett várnia, hogy a tó vízfelülete megnyugodjon. Nem utaznak Montreálba Mint ismeretes, a montreali vi­lágkiállítás rendezői nagy lab­darúgó-tornát ls szerveznek, mely­re Csehszlovákia csapatát is meg­hívták. A torna május 31-én kez­dődik és Június 11-én ér véget, vagyis akkor, amikor a csehszlo­vák labdarúgó-liga küzdelmei még nagyban folynak. A ligára való tekintette a CSTSZ Labdarúgó Szakosztálya a kanadai meRhhást nem fogadta el. p Minden héten egy a tét — érhet nyereség! Ez a biztos, nem a kocka: Minden héten DUPLASP0RTKA! OF-022

Next

/
Thumbnails
Contents