Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-12 / 312. szám, szombat

SZUN J A T-S ZEN SZAZ ÉVE SZÜLETETT A NAGY KÍNAI FORRADALMI DEMOKRATA Szegényparaszti családban született a Kuang-tun tartomány egyik kis községében. Százmilliónyi társánál több szerencséle volt, a földhöz kötöttségtől eljuthatott az orvosi hivatásig. Ezernyi alkalma nyílt a saját tapasztalatából meggyőződni a főldteke legnagyobb országa népé­nek sanyarú sorsáról. S ezért vált tulajdonképpeni hivatásává a forra­dalom. Már 1894 ben létrehozta Kína Ojjáélesztésének Társaságát s bár emig­rációba kényszerült, két évvel később ismét követelte a mandzsu ural­kodó dinasztia megdöntését és köztársaság létesítését. Mikor hazájában győzelmet aratott a polgári forradalom, ő lett az Ideiglenes köztársasági elnök Neve már világszerte ismert volt, amikor 1912-ben megalapította a Kuoinintangot, a liberális polgári szervezetek egyesülését s nyílt harcot folytatott a monarchia hívei ellen. Ismét távoznia kellett hazá­jából és csak az Októberi Forradalom előtt térhetett vissza. Ez a világra szóló esemény egész további politikai munkásságára, alapállására ki­hatott. A húszas évek elején ismét megszervezi a Kuomintangot, de programja ekkor már egészen más. Három alapvető irányelve: szövet­ség a Szovjetunióval, szövetség Kína Kommunista Pártjával, a paraszt­ság és a munkásság támogatása. Köteteket lehetne írni hányatott életéről, de tulajdonképpen egy mondatban is kifejezhető a tartalma és értelme: tanulás, harc és ta •ítás. Nem volt kommunista, de mindig a haladás pártján állt, a nép­tömegek, az elnyomottak és a kisemmizettek érdekében szállt rettent­hetetlenöl harcba. Negyvenegy éve halt meg, de emlékét megőrizni kötelessége mind­azoknak, akik szívügyüknek tekintik a társadalmi haladás ügyét. Kínai volt. de nemcsak ez a nagy nép lehet rá büszke, hanem világszerte mindazok, akik a nehéz csatákban ls fennen lobogtatják az emberi mél­tóság, a szabadság, a forradalom vérvörös zászlaját. (g. 1.) Pontosabban meghatározzák a bírósági illetékek fizetését Tanácskozott a Nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottsága A Nemzetgyűlés alkotmány­jogi bizottsága tegnapi ülésén a bírósági illetékekről szóló törvényjavaslattal foglalkozott. A kormány e törvényjavasla­ta értelmében bírósági illetékek beszedésével kell részben ledez­ni a bíróságok polgárjogi tevé­kenységével kapcsolatos költ­ségeket. A bírósági illetékek to­vábbi célja korlátozni a meg­fontolatlan beadványok számát és nevelő hatást gyakorolni pol­gártársainkra, hogy önkéntesen teljesítsék embertársaikkal, a különböző szervezetekkel és a társadalommal szembeni köte­lességeiket. A javasolt módosítás nem változtatja meg lényegesen a bírósági Illetékek fizetésével kapcsolatos eddigi rendeletet. Pontosabban megjelöli az ille­Magyar vendég Kelet-Szlovákiában (CTK) Sztankó Pál, a Ma­gyar Népköztársaság bratisla­vai főkonzulja, aki hivatalos lá­togatáson a kelet-szlovákiai ke­rületben tartózkodik, tegnap Košice képviselőivel beszélge­tett a város építkezéseiről és fejlesztéséről. A Városi Nemzeti Bizottsá­gon tett látogatása alkalmából a főkonzul a 84 éves Sámuel Kriška, volt egyetemi tanárnak átadta a Soproni Erdészeti Fő­iskola gyémántoklevelét. tékfizető személyét, valamint azt, hogy mikor és milyen ter­jedelemben hárul az illetékkö­telezettség a másik félre, s mi­kor kötelesek az illetékfizetők közösen és osztatlanul megfi­zetni a kirótt illetéket. A Nemzetgyűlés alkotmány­jogi bizottsága ezt követve megvitatta a földméréstanról és térképészetről szóló előkészü­letben levő törvényjavaslat el­veit. Tekintettel arra, hogy ezek az elvek nincsenek összhang ban a jelenlegi politikai és gazdasági feltételekkel, a kép­viselők a javaslat kiegészítését és módosítását indítványozták­(CTK) Új szakszervezeti szövetség (CTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökségének határozata értelmében a gép­és a kohóipari alkalmazottak szakszervezeti szövetségei köz­ponti bizottságainak tegnapi egyesítő ülésén az említett két szakszervezeti szövetségből megalakult a Fémipari Alkal­mazottak Szakszervezeti Szö­vetsége, amelynek több mint egymillió százezer tagja és 1391 alapszervezete van. Az egyesítő gyűlés részvevői Karel Poláceket választották meg az új szakszervezeti szö­vetség elnökévé. Kedden kezdődnek a bonni koalíciós tárgyalások Bonn (CTK) — Bonnban teg­nap kísérleteket tettek a poli­tikai válság megoldására. Georg Kiesinger, a CDU kancellárje­löltje megállapodott Wehnerrel, a Szociáldemokrata Párt par­lamenti csoportjának elnökével: a CDU/CSU és az SPD vezetői kedden összeülnek, hogy a kor­mánykoalíció kialakításának le­hetőségeiről tárgyaljanak. A CDU/CSU bizottsága hétfőn tár­gyalja meg a kormány állás­pontját és Kiesinger programjá­nak egyes pontjait. Tegnap a figyelem a szociál­demokraták tanácskozására összpontosult. Arról tárgyaltak, hogy kezdjenek e koalíciós tár­gyalást Kiesingerrel, vagy saját jelölttel lépjenek fel. Az utóbbi esetben az SPD-nek az FPD-vel kellene koalícióra lépnie. A szo­ciáldemokraták egyelőre vára­kozó álláspontra helyezkednek. A szabad demokraták ezzel szemben azt várják, hogy az SPD kezdeményezzen. AZ ANGOL SAJTÓ KÉTSÉGBE VONJA WILSON OPTIMIZMUSÁNAK REALITÁSÁT London (CTK) — Mint már közöltük, Wilson miniszterelnök bejelentette a brit alsóházban: új módon kíván közeledni a Közös Piac hat országához. Az angol sajtó nagy terjedelemben foglalkozik a miniszterelnök kijelentésével. A Daily Express tegnapi szá­mában többek között megállapít­ja, hogy Wilson kijelentése „ké­telyeket és zavart keltett az an­golok, a nemzetközösségi or­szágok és Anglia barátainak körében." Több lap rámutat arra, hogy Angliának a Közös Piachoz való viszonya és a brit közgazdaság ezzel kapcsolatos befolyásának bizonytalansága veszélyezteti a brit érdekeket. A lapok figyelemre méltónak tartják Wilson miniszterelnök kijelentéseinek hangnemét is, amely nagyon óvatos, és a köl­csönös puliatolózási tárgyalások kilátásba helyezésén kívül sem­miféle konkrét időt és feltételt nem szabott meg. Számos lap véleménye szerint a tárgyalások még hosszú ideig elhúzódhatnak, és még egy év is beletelik, mire a csatlakozás konkrét kérdései napirendre ke­rülnének. A Times felveti a kérdést, mit szól mindehhez Franciaor­szág? A válasszal persze adós marad a lap. Végül annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy Nagy-Britannia előbb vagy utóbb belép a Közös Piacba. AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS A CSEHSZLOVÁK JAVASLATRÓL TÁRGYAL New York (CTK) — Az ENSZ­közgyűlés tegnap folytatta az erőszak alkalmazása és az erő­szakkal fenyegetés tilalmának szigorú betartására, valamint a népek önrendelkezési jogának biztosítására vonatkozó cseh­szlovák javaslatot. Dr. M. Dob­rosielskl lengyel küldött felszó­lalásában melegen támogatta a javaslatot, s hangoztatta, hogy a nemzetközi viszályok megol­dásából örökre ki kell iktatni az erőszakot. Rohamosan nő az amerikaiak vesztesége Vietnamban Újabb csapaterősítések érkeztek dél-vietnami zsoldosokkal Saigon (CTK) — A november 5-ével bezárult héten nagy vesz­teségeket szenvedtek Dél-Viet­namban az amerikaiak, össze­sen 127 halottat és 605 sebe­sültet hagytak hátra, 6 katona sorsáról nem tudnak. A növek­vő veszteséget a kambodzsai határ mentén lezajlott elkese­redett harcokkal magyarázzák. A partizánok ugyanebben a tar­tományban lelőttek egy ameri­kai helikoptert, amelynek fe­délzetén volt Hollings Word tá­bornok, az első gyalogezred egyik [>arancsnoka. A tábornok megmenekült. Október 7-én és 9-én az ame­rikai légierő négy gépet veszí­tett a VDK területe felett. A kedvezőtlen időjárás követ­keztében az amerikai légierő csökkentette kalóztámadásait a demokratikus Vietnam ellen, de a dél-vietnami szabadságharco­sok állásalt tovább bombázta. A dél-vietnami szabadsághar­cosok a Mekong deltájában folytatják sikeres támadásaikat az ellenség „különleges egysé­gei" ellen. Csütörtökön este például egy dél-vietnami kato­nai teherszállító aknára futott, amelynek következtében két ka­tona meghalt, 9 pedig megsebe­sült. A szabadságharcosok teg­nap reggel egy kiképző tábor ellen intéztek sikeres aknatá­madást. Az amerikai szóvivő Saigon­ban közölte, hogy újabb csapat­erősítéseket küldtek Tay Ninh tartományba, a kambodzsai ha­tár közelébe. A 4000 katonányi erősítés a már ott harcoló 21000 amerikai katona segítsé­gére sietett. Ky miniszterelnök tegnap közölte, hogy két minisztere — az iskola és munkaügyi — ki-, vált a kormányból. Korábban már a földművelésügyi tárca ve­zetője vált meg a hivatalától. Ezzel lényegében befejeződött a saigoni kormányválság, amely korábban hét miniszter lemon­dásával fenyegetett. Holnap összeül Russell ítélőszéke November 13-tól 15-ig előzetes ülést tart Londonban az a nem­zetközi Itélőbíróság, amelyet Bertrand Russell, a világhírű angol filozófus és békeharcos hívott össze a háborús bűnösök elítélésére. . Az ülésen részt vesz Russel, továbbá ]ean Paul Sartre fran­cia Író és több más ismert sze­mélyiség. U THANT HÁROM FELTÉTELE U Thant ENSZ-főtitkár sze­rint a vietnami kérdés békés megoldását szolgáló tárgyalá­sok megkezdését három lő fel­tétel biztosithatná: • az észak-vietnami légitá madúsok beszüntetése, • a dél-vietnami küzdőfelek hadműveleteinek beszüntetése, • tárgyalási készség. U Thant feltételeit Brockway lordnak, a vietnami békéért küzdő brit tanács elnökének küldött üzenetében fejtette ki. Egymillió fiatal tüntetett Pekingben Mao Ce-tung ismét megszemlélte a „vörösgárdistákat 1' Peking (CTK) — Tegnap egy­millió fiatal tűntetett a pekingi utcákon és a Tln An Men téren. A „vörösgárdisták" további száz­ezrei Peking fő útvonalán kora reggeltől délutánig vártak Mao Ce-tung megjelenésére. A kínai pártelnök 15 óra tájban jelent meg Lin Piao és más vezetők kí­séretében, s búcsúztatta a fővé­Az új irányítási rendszer n mezőgazdaságban (Folytatás az 1. oldalról) juttatásban részesülhetnek. Ez a támogatás azonban nem lehet állandó jellegű. Ezt már az is bizonyítja, hogy a jövő évi 1,7 milliárd koroná­val szemben 1970-ben már csak 1,3 milliárd koronát ter­vezünk erre a célra. Az Állami Bank 2—5 száza lékos kamatláb mellett ad kölcsönt a mezőgazdasági üzemeknek. A kamatláb nagy­ságát a kölcsön célszerű, ha­tékony felhasználásának mér­téke alapján határozzák meg. Az építkezésekre kapott köl­csönt legkésőbb 16, a gépvá­sárlásra folyósított hitelt pe­dig 6 éven belül kell vissza­fizetni. — Mi a helyzet a kötelező biztosítás körül? — 1967. január 1-től törvé­nyes biztosítás védi a válla­latokat azok ellen a természe­ti katasztrófák ellen, ame­lyek alapvetően veszélyeztet­ték a növénytermesztés ered ményeit, illetve súlyos kárt okoztak az épületekben, eset­leg ingóságokban. A gazdasá­gi állatok elhullása, a gépko­csik baleset és kár elleni biztosítása már önkéntes megegyezés tárgya. — Hogyan valósul meg a dolgozók anyagi ösztönzése? — Január 1-től bevezetjük a differenciált árpótlékot. Ez­zel kapcsolatban is hangsú­lyozom, hogy ez már magában is érdekeltté teszi a dolgozó­kat, hogy gazdaságukban nö­veljék a termelést. A külön­bözeti járadék (árpótlék) nagyságát a különbözö gaz­dasági-termelési feltételek határozzák meg. A mezőgaz­dasági üzemeket a talaj mi­nőségétől és az éghajlati, eszerint a termelési lehetősé­geiktől függően 46 csoportba osztották. A legkedvezőbb kö­rülmények között gazdálkodó szövetkezetek 100 korona ér­tékű árutermelésre 0,50, a legkedevezőtlenebb körülmé­nyek között gazdálkodók pe­dig 100 korona árutermelésre 60 korona különbözeti járadé­kot kapnak. Ez természetesen kedvező kihatással lesz a ne­hezebb körülmények között gazdálkodó vállalatok dolgo­zóinak a keresetére. Az anyagi érdekeltség foko­zásának másik része a pré­mium. Eddig csak a tejterme­lésben fizettünk prémiumot, most ezt a növénytermesztés és az állattenyésztés minden fontos ágazatára kiterjeszt­jük. Erre a célra további 1,5 milliárd koronát fordítunk. A felvásárló szervek saját eszközeikből az egységes áron felül felárat is fizethetnek a mezőgazdasági üzemeknek. Érthető, hogy az ilyen anyagi ösztönzéssel a felvásárló szerv saját Igényeinek kielé­gítését kívánja biztosítani. — Mi a mezőgazdasági adó lényege? •— A mezőgazdasági adó egyik fontos része, hogy eny­híteni akarja a különböző ter­mészeti és gazdasági feltéte­lek közepette gazdálkodó me­zőgazdasági üzemek jövedel­mében mutatkozó különbsége ket. Továbbá azt célozza, hogy a mezőgazdaság is részt vegyen a társadalmi alapok képzésében. A mezőgazdasági adó két részből áll: földadóból és jö­vedelmi adóból. A földadó az adó szilárd része, s ezt több évre előre meghatározzák Például jelenleg az első osz­tályú fekete föld évi földadó­ja hektáronként 930 korona. A 43. kategóriába tartozó, gyenge minőségű és természe­tesen kis hasznú földek hek­tárja után pedig 10 korona földadót fognak fizetni. Az üzem jövedelmi adójá­nak alapja a módosított össz­jövedelem. Vagyis magában foglalja a dolgozók javadal­mazási alapját (a béralapot) és a társadalmi fogyasztási alapot. Abban az esetben, ha a mezőgazdasági üzemben egy állandó dolgozó módosí­tott havi Jövedelme például 1100 korona, akkor a mező­gazdasági üzem 1 százalékos jövedelmi aďót fizet. Ha 2000 korona, 10 százalékos a jöve­delmi adó. — Bizonyára új kapcsola­tok alakulnak ki a mezőgaz­dasági üzemek és partnereik között? — Ez is nagyon lényeges. Az árunak a termelőtől a fo­gyasztóig a lehető legrövi­debb utat kell megtennie. Ezt bizonyára az is elősegíti, hogy az új irányelvek alap­ján az áru elszállítási költsé­geit nem a termelő, hanem az átvevő fizeti. Újdonság az is, hogy az át­vevő vállalatok a felajánlott és feldolgozható árut akkor is kötelesek átvenni, ha minő­sége nem egyezik a normák­kal. A mezőgazdasági üzemek iránti bizalomról tanúskodik az a tény, hogy a felvásárlás­nál megszűnnek az iránymu­tatók. A mezőgazdák saját kezdeményezésük alapján kí­nálják fel termékeiket. Azt persze már az árpolitika, s az új árrendszer is elősegíti, hogy a keresletet a mezőgaz­dasági üzemek a saját érde­kükben is kielégítsék. Tehát a január 1-én életbe lépő gazdaságirányítási rend­szer eredményeként lényeges változást várhatunk a mező­gazdaságban, s nem utolsó­sorban a mezőgazdasági üze­meknek az államhoz, az üzlet­feleikhez és egyáltalán veze­tő szerveikhez fűződő viszo­nyában. KARDOS MARTA rost elhagyó „vörösgárdistákat". A fiatalok a hosszú várakozás órôit a katonákkal együtt arra használták ki, hogy egyénileg vagy kórusban olvassák a Mao Ce-tung idézeteket tartalmazó füzeteket. Ez az utóbbi időben minden társadalmi és közéleti esemény szerves része. Ugyanezt tették a kormány jelenlevő tag­jai ls. A „vörösgárdisták" Peking egyik iskolájában sokszorosítot­ták a politikai, közélet és ma­gánélet 50 problémájának jegy­zékét, s megjelölték, melyik ol­dalán található rájuk válasz Mao Idézetgyűjteményében. A rá­dió és a televízió naponta több megzenésített részletet közvetít Mao Ce-tung filozófiai, katonai és politikai írásaiból. Néger szenátor az amerikai képviselőházban Washington (CTK) — A ked­den lezajlott amerikai kong­resszusi választásokon a „fehér ellennyomás" ellenére is több négert választottak meg. A legjelentősebb néger siker a köztársaságpárti Brooke győ­zelme Massachusetts ôllamban, aki 85 év után fekete bőre el­lenére szenátorként vonulhat be Washingtonba. Az Egyesült Államok déli ál­lamaiban más poszton is győz­tek a néger jelöltek. így például Alabama államban Macon járás seriffje két fehér jelölttel szem­b3n ismét néger lett. Ez az első alkalom a polgárháború óta, hogy Alabamának néger seriff­je van. Texasban ugyancsak egy néger nőt választottak be a sze­nátusba. Ugyancsak a texasi képviselőházba is két néger kép­viselő került be. Az Egyesült Államok más ál­lamaiban is győztek a néger je­löltek. Ennek ellenére a közhi­vatalok nagy része továbbra ls a fehérek kezében van. 196B. XI. 354.

Next

/
Thumbnails
Contents