Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-11 / 311. szám, péntek

# 0 •• NEM CSAK IDOTOLTES U angos kopácsolás veri fel az őszi est csendjét. Mintha valaki az elmulasztott nappali munkát igyekezne behozni. A szomszédokat azonban nem téveszti meg, s nem is zavarja a csendbontás. Jól tudják, hogy a 74 éves Botyanszky Pali bácsi dolgozgat kedvtelésből. Az idegen láttán leteszi a fűrészt. Végigsimítja deres harcsabajuszát. A szobába invitál, mondván, mára elég a munkából. Az első, amit észreveszek, a konyhaszekrény tetején meghúzódó szép, miniatűr faház, amelynek ablakain aranysárga fény szűrődik ki. — Ez tehát a kopácsolás eredménye — jegyzem meg félhangosan. A házigazdának mosoly suhan át az arcán, amikor megszólal. — Nem voltam még 12 éves sem, amikor eljegyeztem magam a kőműves szakmával. Belényesen inaskodtam, kerek négy évig. A munkaidő nem volt kevesebb, mint 16 óra. A tanyavilágból elkerült gyerekember négy év alatt egyszer volt a kétszáz kilométerre lakó szüleinél. Nem volt ideje, sem pénze a látogatásra. Igaz, a téli hónapokban szünetelt a munka, s így a ház körül tevékenykedett, úgy, ahogy azt a mesterné megkívánta. Fát vágott vagy mosogatott, akárcsak egy cselédlány. '— Nehéz sorom volt — emlékszik vissza. — A szakmát szerettem s így kitartóan tűrtem, fnindaddig, amíg 1908-ban kézhez nem kaptam a segédlevelet. A mesternél lettem munkavezető. Ez egy fiatal segéd részéfe nagy megtiszteltetés volt. Békéscsaba környékét, Erdély számos falvát bejárta. Az egyik helyen úri kastélyt, a másikon templomot építettek. Díszvakoló volt, ami lényegében annyit jelentett, hogy a külső és a belső díszítést ő végezte. Ezt a munkát igen szerette. Nemcsak azért, mert igényes volt, hanem azért is, mert itt érvényesíthette saját elképzelését. Közben megnősült, de a „világot" továbbra is járta, hogy jäolgozhasson. A naptár 1926-ot mutatott, amikor beadta a kérelmét, hogy mestervizsgát tehessen. — Bevittem néhány magamleészítette tervrajzot. A vizsgáztató mérnök megnézte, majd félvállról megjegyezte: „Maga ezeket a rajzokat lopta." Hiába magyarázkodtam. Vécül is azt mondtam, ha úgy kívánja, szeme láttára elkészítem a tervrajzokat. Beleegyezett. Vagy egy órát rajzolgattam, amikor elégedetten megveregette a vállam. A z első világháború éveiben a hidászoknál szolgált. Megtanult a fával bánni. Kőműves létére kitanulta az ácsmesterséget is. — A második világháború után kerültem Csehszlovákiába, Érsekújvárra — mondja. — 1950-ben a járási építővállalatnál vállaltam munkát. Voltam munkavezető, tervező és raktáros. A régi mesterlevelem azonban Itt nem volt becsben. Mi mást tehettem, idős fejjel újból letettem a vizsgákat. ház elkészült, már fényesen csillogtak, akárcsak Pali bácsi szeme. örült az első sikernek, s annak, hogy megtalálta az időtöltésnek, mestersége folytatásának módját. — Az eredmény láttán kedvet kaptam a további munkához — fűzi tovább a szót — s ismét előkerült a papír és a ceruza. — Azokat az épületeket mintázza meg, amelyeket egykor épített? — Nem. Lehet, hogy egy-két vonásban hasonlítanak rájuk. Mindig a fantáziámra támaszkodtam. Az igényes, a szemnek szép megoldást választottam. A többtornyos templom, a kupolás házak vonzottak. A szomszéd szobából négy művét hozza ki. Az asztalon egy régi típusú utcarészhez hasonlítanak. — Több is volt belőlük — mondja. — Egy részük betonból készült. — Melyik módszert kedveli? — Mind a kettőt. A jávai éppHatvannyolc éves volt, amikor kérte nyugdíjaztatását. Egész életében a munkájának élt. Este sem járt el a kocsmába. így hát a nyugdíjazás egyben unalmat is hozott. Az unalom különösen a hideg téli napokon és estéken jelentkezett. Sehogy sem találta helyét, hiányérzete volt. Mindig zsörtölődött. Az egyik nap egy sárguló tiszta füzet került a kezébe. Rajzolni kezdett. Maga sem tudja hogyan, egy épület kicsinyített mása került a füzet egyik lapjára. — A rajz kapcsán jutott az eszembe, mi lenne, ha ennek alapján fából elkészíteném. A gondolatot tett követte. ** A pincében elárvultan állt a gyalupad. Az asztalosfűrészt és a vésőket is vékony rozsdaréteg vonta be. Az első használatnál nyomot hagytak maguk után, de mire a kis faúgy bánok, mint a betonnal. S ma már szenvedélyemmé vált ez a furcsa szórakozás. Ki tudná megmondani, hány ilyen házat épített fel életében. Nem számolta meg Pali bácsi sem. Egy jó nagy falu bizonyára kitelne belőle. — S csak téli foglalkozás ez? — jobbára igen. Nyáron jobb a szqbadban, ilyenkor az én számomra is akad igazi kőművesmunka. Javítás vagy átépítés. A legtöbbet a „Pletatex" kisipari szövetkezetben dolgozgatok. A becses készítmények újból visszakerülnek a helyükre. Pali bácsi pedig ismét azon töpreng, hogy holnap mi újat is csinálhatna. l/ésőre jár az idő, pihenni ^ készül. Az utcában egymás után sötétednek el az ablakok, de holnap ismét hangos kopácsolás veri fel a környék csendjét. NÉMETH JÁNOS JOGI TANÁCSADÓ Uj előírások a víkendházakról Az Állami Műszaki Bízottság 1966. augusztus 12-én kelt 3501/32/66 számú, 1966. szeptember 1-től érvényes irányelvei a családi és víkendházak építésére vonatkozó rendelkezéseken kívül, amelyeket a múltkori cikkünkben ismertettünk — tisztázzák a víkendházakat illetően felmerült kérdéseket is. A víkendházak építését a területi tervezés által kijelölt helyeken engedélyezhetik. Erdőés mezőgazdasági területen csak a földalap érdekeit védelmező hivatal engedélyével (rendszerint a JNB mezőgazdasági osztálya) lehet építkezni. Csoportosan legfeljebb 5—15 víkendházat lehet a területi tervek alapján építeni Ilyenkor — az érdekeltek önsegélyes munkája alapján — rendszerint a HNB gondoskodik a közös létesítményekről. Az említett irányelvek a víkendházak építését a szabad természetben és bizonyos települések belterületén engedélyezhetik. A szabad természetben épített víkendházak esetében alkalmazkodni kell a táj jellegéhez. Ezek a víkendházak tartós vagy ideiglenes építmények lehetnek. A tartós jellegű víkendház beépített padlófelülete verandákkal, erkélyekkel és a csatolt építményekkel együtt legfeljebb 50 m

2 alapfelületű lehet. Könynyebb építőanyagból kell készíteni, tégla- vagy más hordozófelületen. Amennyiben több víkendháznak nincs közös egészségügyi berendezése, az árnyékszéket az épületben kell elhelyezni és garázst csak alápincézéssel lehet létesíteni. Melléképítményeket (ólak, kamrák, stb.) ilyen víkendházak mellett nem építhetnek. Ideiglenes jellegű víkendházakat "áz állam vagy más közület oly területén engedélyezhetik, amelyekre azok tulajdonosainak egyelőre még nincs szükségük. Ezeket a víkendházakat nem szabad alápincézni és csak szétszedhető alkatrészekből lehet felépíteni. Beépített alapfelületük a verandával, erkéllyel csatolt építménnyel együtt legfeljebb 36 m

2 lehet. Az egészségügyi berendezések vagy közösek, vagy ezeket az épületben magában kell elhelyezni. A víkendházak említett két csoportjára egyaránt vonatkozik, hogy nem szabad őket kö. riilkeríteni. A települések belterületén ví, kendház építését csak az üdülésre kiszemelt településeken engedélyezhetik. Az ilyen víkendházak alapterülete meghaladhatja az 50 m

2-t. Ilyen víkendház régi, nem használt épület átalakításával is létrehozható. Mindenképpen feltétet azonban, hogy csak üdülésre és nem állaadó lakásra használják. Az ilyen víkendházak mellett melléképítmények is létesíthetők és a telket körül lehet keríteni. Ezzel szemben az irányelvek az ilyen belterületi telken megtiltják ideiglenes víkendház építését. A KERTI HÁZIKOK A polgárok személyi használatába kiutalt kis kertekben vagy a polgárok magántulajdonát képező gyümölcs- vagy szőlőkertekben, ha ezek használata előreláthatóan 5 évnél tovább fog tartani, legfeljebb 16 m

2 alapfelületü kerti házikót építhetnek. Főként gyümölcstárolás végett az épület alatt azonos alapterületű pince is lehet. Amennyiben a kerthasználat előreláthatóan 5 évnél rövidebb ideig fog tartani, akkor a kerti házikót (szerszámos bódét) vagy más kisebb építményt nem szabad alápincézni. RÉGEBBI VlKEND- ÉS KERTI HÁZAK Az idézett irányelvek megszabják, hogy kiselejtezett lakókocsi, közlekedési eszköz, kioszk víkendházként nem használható. A meglévőket fokozatosan el kell távolítani, illetve le kell bontani. A víkendházakra egyébként lényegében a családi házak építésére vonatkozó és már Ismertetett, egyszerűsített eljárási szabályok érvényesek. Végül megjegyezzük, hogy a víkendházak legnagyobb része, mivel az alappal szilárdan öszsze vannak kötve, ingatlannak minősül. Ezeket tehát joghatályosan eladni csak írásbeli szerződéssel lehet. A tulajdonjog a vevőre csak az ilyen szerződésnek az állami jegyzőség által történt bejegyzésével száll át. A víkendházak maximális vételárát eladás esetén a Tt 1964/ 73 sz. rendelet szabályozza. Dr. FÖLDES JÓZSEF 93. Minden onDizciima, magabiztossága ellenére Lapsin tudta, hogy Scserbatovban van valami nagyon fontos, amivel 6 nem rendelkezik. Pedig neki, a hadseregparancsnoknak, sokkalta nagyobb szüksége lenne rá. Sohasem foglalta szavakba ezt a „valamit", de tudta, hogy ez nem jár szükségképpen együtt sem magas beosztással, sem ranggal, sem kitüntetéssel; s hiába áhítozik utána az ember, semmiféle eszközzel nem lehet megszerezni. Vagy megvan az emberben, vagy nincs. És Scserbatovban megvolt. Békeidőben Lapsin sohasem tapasztalta, hogy valamiben hiányt szenved. Ha bármi kellett: egy parancsába került, s máris megvolt. Áz utóbbi két esztendőben igen gyors karriert futott be, s rövid idő alatt egészen magától értetődőnek érezte új helyzetét és a tiszteletet, amely mindenfelől körülvette. Ez a tisztelet a tartozéka lett, és soha senki nem vette fontolóra, vajon jogosan megilleti-e. Az efféle dolgokat legfelsőbb szinten szentesítik, s ha bórki megpróbál kételkedni Lapsin ebbéli jogában ő nyomban felforgatónak tekintette volna. És csak a háború kitörését követően, mikor az első órákban ráeszmélt, hogy mennyire tehetetlen: csupán akkor érezte először nem teljes értékűségét, amelyről addig nem is álmodott. A sokkal kevesebb értesüléssel rendelkező Scserbatov valami módon megsejtette és látta azt, amit ő, o hadseregparancsnok, nem látott meg. És most ugyanez a Scserbatov javasolja, hogy vonuljanak vissza. Két napja még, amikor ő kalandoroknak nevezte a tábornokot meg a társait, akkor bezzeg támadni akart, a hadtörzs főnökét küldözgette hozzá, most viszont örömest visszavonulna. Semmi sem tölti el nagyobb örömmel a lelket, mint annak az embernek a megalázása, akinek felsőbbrendűségét el kellett ismernünk. Nincs ennél jobb gyógyír a sebre! Lapsin ültéből felnézett a hadtest parancsnokára. Heves, tébolyult öröm lövelt a tekintetéből. — Azt mondod: visszavonulni? Bőrköpenye hangosan megroppant, mikor megfordult. Szüksége volt rá, hogy valaki tanúja legyen diadalának. És a hadseregparancsnok sürgető pillantására máris sietett feléjük a hadműveleti osztály főnöke, Markov, a csizmatalpa nyomot hagyott a füvön. Az erős csontú, beesett mellú, hórihorgas férfi — áttetsző szeme fényesen csillogott — gyorsan közeledett, s egész lényével helyeslő támogatást fejezett ki. — Látod? - Lapsin egy fejmozdulattal Scserbatovra mutatott. - Micsoda vitézi... És ez az ember javasolta, hogy mérjünk csapást a németek hátába. Rajtaütéssel! Mondd, Scserbatov, nem szolgáltál azelőtt a lovasságnál, mi? Nem emlékszem az életrajzodra. Nem vagy véletlenül lovassági? És lám, nem jutottunk hozzá Markowal, hogy aláírjuk a parancsot; harcoltunk, nem volt rá idő. Pedig őkelme mór Berlinnél járna, kibontott zászlókkal. És most nyilván minket vádol. Hogy nem engedtük. Ldpsin könnyedén felugrott, s a bőrköpeny a fatörzshöz támaszkodva, állva maradt a földön. Félelmetes szemöldökű, fénylő koponyája és vastagon duzzadó nyaka, melyet fojtogatott a gallér, rákvörös volt, s a finom anyagból varrott gimnasztyorka ránc nélkül simult gömbölyded, csapott vállára meg kifeszülő mellére, melybe ferdén belevágódott a vállszíj. És így, kitüntetésekkel a mellén, a széles, csillogó derékszíjjal a hasán — szembetűnően hasonlított valakihez. — Látod, Markov, az ilyenek miatt, az ilyenek miatt! ... — kiabálta Lapsin, saját hangjától mintegy felmagasodva. - Két napja még hősködött, hogy támadni akar, most meg egyszerre szaladni szeretne! Amíg mi ott az életünket kockáztattuk, ő a bőröndjeit pakolószta! Még itt sincsenek a németek, de ő már menekülne!... Lapsin hangja elnyomta a távoli ágyúzást, mely az ő hadseregét pusztította. Az orosz ember nem német, a magunkfajtát már megszokásból is lehet bántani. És ő megkorbácsolta a hadtestparancsnokot, és lassan könnyebb lett tőle a lelke. Markov pedig, a hadműveleti osztály főnöke, mégcsak nem is szigorúan, hanem inkább együttérző szomorúsággal méregette tetőtől talpig Scserbatovot s közben a fejét ingatta. De Scserbatov ebből mit sem látott. A porig alázó szégyentől halálsápadtan állt a hadseregparancsnok előtt, és nadrágvarratához szorított ujjai remegtek, (zzig-vérig katona lévén, tudta és értett hozzá, hogyan kell a harcmezőn küzdeni. Ámde ezzel az erővel szemben — tehetetlennek bizonyult. Az egyik törzsbeli tiszt közeledett merev térddel, s Lapsin minden egyes kitörésekor ijedtében megtorpanva, már előre tisztelgésre emelte kezét. Kivárt egy veszélytelen pillanatot és jelentette, hogy a gépkocsikat feltöltötték üzemanyaggal s útra készen várakoznak. S amint a hadseregparancsnok megmozdult, szolgálatkész odaadással nyomban felkapta a bőrköpenyt a földről és odavitte hozzá. — Majd megtanítom én magát visszavonulni! Lapsin már az autó mellett állva, utoljára rávillantotta szemét Scserbatovra, és megfenyegette. — Majd megtanítom én magát! Itt marad! És mindhalálig kitart! 94. Felbőgtek az erős motorok, a két kocsi nekilódult, s csaik a lassan oszladozó, bűzös benzinfelhő maradt utánuk az út felett. Lapsin nem semmisítette- meg ellenfelét, s nem változtatta meg gyökerestül a helyzetet. Mindössze lehordta alárendeltjét, kitöltötte rajta haragját. Ámde ezáltal fizikailag megkönnyebbült, feloldódott, s egyszeriben megmagyarázhatatlan derűlátás töltötte el. A hadsereg sorsát már nem látta reménytelennek. Az autó motorja egyenletesen, erőteljesen zúgott, a fák, a bokrok sebesen villantak, suhantak el mellette, s ő csak robogott előre, és a távolból keskenynek tűnő út kiszélesedve futott a kocsi csapott hűtője alá. És ez a nem szűnő robogás meg az autó fizikailag érzékelhető ereje Lapsint is erővel töltötte el és visszaadta megszokott önbizalmát. Már hosszú ideje különleges gépkocsikan közlekedett: a legerősebbek és legnagyobbak fajtájából, amelyek különleges fényszórókkal és jelzőberendezéssel voltak ellátva. A mindenre kötelező szabályok és jelzések Lapsin számára nem léteztek. Abban a városban, ahol a háború kitörése előtt a törzs működött, az ő kocsija meg nem engedett sebességgel robogott az úttest középvonalán, a jelzőlámpák, messziről megpillantva Lapsin fekete „ZISZ"-ét, ijedten pislogni kezdtek. A sofőr mellett ülve, a hadseregparancsnok csak robogott, ijesztgette a járókelőket és a maga különleges módján figyelt maga elé. Minden olyan szilárd volt és minden olyan megingathatatlannak tetszett, hogy bárki ellenségnek, akinek eszébe jutna ellene támadni, már eleve vissza kellett rettennie tettétől. És íme, a németek egyetlen csapással kiütötték a nyeregből. S ez a csapás olyan váratlan, olyan megdöbbentő volt, hogy Lapsin mind a mai napig nem tudott magához térni. (Folytatjuk) 1966. XI. 11.