Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-09 / 309. szám, szerda

viss7hang... wmm visszhani o Az UNESCO húsz esztendő tükrében Húsz éve alakult az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének tudományos, kulturális és művelődési intézménye. Alapszabályzata értelmében nem fejt ki közvetlen tevékenységet az előbb említett szakaszokon — ez a szakosított nemzeti szervek és szervezetek hatáskörébe tartozik —, hanem pénzügyi és más jellegű támogatással felkarolja és ösztönzi a tagállamok ez irányú tevékenységét. Mindez eszköze annak, hogy a világ népei ezen a fronton, a megismerés útján közelebb kerüljenek egymáshoz, fejlesszék kölcsönös békés kapcsolataikat. Persze, az eredeti szép, nemes célkitűzés a gyakorlati életben^ nemegyszer eltorzult. Marian Váross, a PRAVDA november 4-t számában, a jubileumról írt cikkében, rámutat arra, hogy ez főleg a hidegháború éveiben volt érezhető. Ennek tulajdonítható, hogy hazánk —, amely a szervezet alapító tagjai közé tartozik — az 1954—1956-os években kilépett belőle. Azóta sokat változtak a világ erőviszonyai és ez az UNESCO-ra is kedvezően kihatott. Bár nem egy kérdésben nem sikerült még közös nevezőre jutni, mind nagyobb befolyásra tesznek tíenne szert azok az államok, amelyek a vitás problémák békés, haladó rendezését pártolják. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság különben ennek az Intézménynek legtevékenyebb tagjai közé tartozik. Kezdeményezésünk különösen az utóbbi években érvényesült. Sok akcióban részt vettünk, amelyek természetesen számunkra is gyümölcsözőek. A cikkíró azonban megállapítja, hogy ez a viszonylag kedvező helyzet sem felel meg lehetőségeinknek és követelményeinknek. Az eddiginél jobban kell tudatosítanunk, hogy az UNESCO elsősorban nem „mecénás", hanem olyan intézmény, amely hajlandó patronálni a jó, reális ötleteket. Ezért tudományos, kulturális és művelődési eredményeink gazdag tárházából többet kell „felkínálnunk" ennek a szervezetnek, hogy így utat törhessünk oda is, ahol az uralkodó körök úgy félnek a szocializmus gondolatától, mint ördög a szenteltvíztől. Mit várhat tőlünk Montreal? Kl ne emlékezne arra, milyen óriási sikerrel szerepeltünk nyolc évvel ezelőtt a brüsszeli világkiállításon. Bátran állithatjuk, hogy a Nyugat tulajdonképpen ekkor fedezett fel bennünket, mert kis országunk szereplése méltán szolgáltatta a legnagyobb meglepetést. A hírnevet azonban nehezebb megtartani, mint kivívni. Ezért érthető az a nagy gond, amellyel már hosszú ideje készülünk az alig egy fél év múlva kapuit megnyitó montreali világkiállításra. Az eddigi előkészületekről plasztikus képet fest a csehszlovák pavilon egyik tervezője, František Cubr építőművész, a KULTURNl TVORBA 44. számában megjelent interjúban. Míg Brüsszelben országunk fejlődéséről adtunk számot, addig a műszaki viszonylatban élenjáró világrész egyik fővárosában, Montrealban a nálunk élő ember és életkörnyezete kerül előtérbe pavilonunkban. Itt ugyanis kevés technikai újdonságunkkal okozhatunk meglepetést, de múltunk és jelenünk kulturális gazdagságával ismét magunkra vonhatjuk az érdeklődést. Persze, ugyanakkor az ipari fejlesztés dokumentálását sem hanyagoljuk el — hangsúlyozza F. Cubr. Brüsszelnél kisebb helyet foglal el majd kiállítási részlegünk, de ügyes kihasználásával fokozni tudjuk a hatást. A belépőcsarnokban a látogató megismerkedhet azzal, amivel az elmúlt századokban hozzájárultunk a társadalom, a világ, az ember fejlődéséhez. A nép művészeti alkotásról, üvegfúvóink remekeiről és gyermekeink világáról beszélnek a további termek. Az első emeleten két dialektikus egységbe fogott részleget talál az érdeklődő. Az egyikben néhány ipari csúcsalkotással és a modern kiállítási technika káprázatos fogásaival érzékeltetjük iparunk erejét. A másikban — s ez a hatásos kontrapunkt — az ipar életkörnyezetet veszélyeztető következményeiről és az ellenük tett intézkedéseiről adunk számot. A pavilon további részeiben bemutatjuk természeti szépségeinket, illetve hatásukat a divatra, csipkeverésre, az ékszerművességre stb. A zárócsarnok, városaink többsége építészeti jellegének megfelelően, kimondottan barokk stílusban készül. A formai, kivitelezési -megoldások rendkívül újszerűek és minden bizonnyal felkeltik a figyelmet. Számunkra érdekes egy apró részlet is: más művészek mellett a rozsnyói Maszarovics Erna néhány képzőművészeti alkotása is hozzájárul az 1967-es EXPO csehszlovák pavilonja megkapó atmoszférájának kialakításához. Csak így értelmezhető az Európa elrablása Sok ismertetés jelent meg ecldig Fábry Zoltán Európa elrablása című művéről, amelynek tengelyében földrészünk hosszú évtizedek óta legégetőbb problémája, a német kérdés áll. Anélkül, hogy bármiféle rangsorolásra törekednék, nézetem szerint ezzel a kiváló könyvvel talán a legérdemlegesebben Rákos Péter foglalkozik a PLAMEN 10. számában. Elsősorban azért alakult ki ez a véleményem, mivel az eredeti összefüggéseket megőrző, zárt felépítésű és színvonalas tartalmi ismertetés mellett Rákos Péter, rátapint a mű helyes értelmezésének igazi csomópontjaira is. A diagnózis megdöbbentő — írja a recenzens —, úgyhogy a felületesebb olvasó könnyen azzal az érzéssel tehetné le a könyvet, hogy Fábry „a németek ellen" írta. A továbbiakban nagyon helyesen érvel amellett, hogy ez nem történelmi munka, hanem líra és csak így szabad olvasni, felfogni. Fábry antifasizmusának szenvedélyessége, amely főleg Ady szenvedélyével rokon, arányos érzelmi elkötelezettségével. A harag itt egyben a szeretetet bizonyítja, ami nem véletlen, hiszen ennek az írónak szellemi fejlődése elképzelhetetlen a német kultúra öröke nélkül. S éppen az utóbbinak igenlése magyarázza ezt a szenvedélyes mementót. Fábry ugyanakkor a német kérdésről nem beszél foghegyről, hanem azt teljes egészében átérzi, s a csehszlovákiai magyar szemszögből, annak történelmi tapasztalatai alapján veti fel. A bíráló írásának záró soraiban kiemeli Fábrynak ígéretét, hogy az Európa elrablásának második kötetében életközeibe hozza mindazt, amit a világ köszönhet a németségnek. Régi községek — új elnevezések Nagyon érdekes, felfogásában egyedülálló és meglepő cikkel jelentkezik Štefan fanšák a PRÁCA november 6-i számában. Kifogásolja, hogy a „mintegy tizenöt évvel ezelőtti adminisztratív rendezés és az új községnevek kidolgozása során egészen nyugodtan felszámoltuk a hosszú ideje használatos eredeti községneveket és azokat újakkal pótoltuk". Véleménye szerint ez annál is inkább sajnálatos, mert a régi elnevezések a történelmi múlt értékes hagyatékát képviselték és nem a véletlen szülte őket. Számos konkrét példával szemlélteti, milyen felesleges volt mondjuk a Balkánt a Dunántúllal és Délnyugat-Szlovákiával összekötő ősrégi út mellett fekvő települések nevét megváltoztatni. (Bátorkeszi — Bátorové Kesy — ma: Vojnice; Hidaskürt — Mostová Kert — ma: Mostová pri Galante; Farkashida — Farkasín — ma: ^^ Vlökovce stb.]. Ezeknek és sok más, a cikkben felsorolt községSTTf nek a történelmi földrajz és topográfia szempontjából értékes neve visszavonhatatlanul eltűnt, s ez a tudomány nagy vesztesége 1986. ~~ szögezi le Š. Jančák. írása zárőrészében hangsúlyozza, hogy Franciaországban a régi kelta községeknek, míg Magyarországon XI. 9. például a Visegrád, Nógrád, és a hasonló, szláv eredetű elnevezések megőrzésében toleránsabban járnak el. 5

Feltételezhető, hogy ez a helyes tudományos álláspont élénk visszhangot vált ki nemcsak a nyelvi szakkörökben, hanem az illetékes államszerveknél is. (g, l.j A GAZDASAGI NOVEKEDES, az árak és a bérek alakulása MEGJELENT AZ 1966-OS STATISZTIKAI ÉVKÖNYV Csehszlovákia statisztikai évkönyvét minden évben ilyentájt adja ki a Központi Népi Ellenőrzési és Statisztikai Bizottság. Az idei a napokban jelent meg. Üdvözöljük, hogy a megelőző évektől eltérően számos gazdasági jelenség (mint például a társadalmi terinék és a nemzeti jövedelem) alakulását nemcsak relatív (index-) számokban ábrázolja, hanem abszolút számokban is. Így hasznos időtöltést nyújt azok számára is, akiknek nem kenyerük a statisztika. Az alábbiakban rámutatunk az igényesebb fejezetek összefüggéseire. A gazdasági növekedés problémái az adatok tükrében A gazdasági növekedést a társadalmi termék, illetve a nemzeti jövedelem alakulása fejezi ki. 1948-ban a társadalmi termék 130,6 milliárd koronát tett ki, 1956-ban 255,6, 1961-ben 362,6, a következő négy évben pedig 373,5, 373,1, 384,9, 406,0 milliárd koronát. A nemzeti jövedelem értéke ezekben az években így alakult: 70,2, 131,9, 173,0, 175,4, 171,6, 172,6, 179,0 milliárd korona. A szocialista termelési viszonyok megszüntetik a gazdasági növekedés azon akadályait, amelyeket a kapitalizmus már képtelen eltávolítani, és ezáltal átmenetileg ható erőket szabadítanak fel a termelés fokozására (a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele, a munkanélküliség felszámolása stb.). Ezért gazdaságunk a háború utáni években gyorsabb ütemben fejlődött, mint az élenjáró tőkésországoké. Az utolsó években azonban nehézségek merültek fel gazdasági életünkben, ami megtorpanáshoz, stagnáláshoz vezetett. Látható ez a társadalmi termék alakulásán 1962-ben és 1963-ban, illetve a nemzeti jövedelem emelkedő-csökkenő irányú váltakozásán 1960—1964 között. Ennek következtében a fejlett tőkésországok gazdaságának növekedési üteme, az Egyesült Államok és Anglia kivételével, az utolsó években megközelíti, sőt meghaladja hazánkét. A háború utáni első évtizedben a termelés és a nemzeti jövedelem növekedésének fő tényezője a foglalkoztatottság növekedése volt, ami nem követelte meg a technika tökéletesítését, az elavult gyári berendezések felújítását. Ellenkezőleg, a munkanélküliség gyors felszámolása azt követelte, hogy a műszaki színvonal ne emelkedjen, mert ez a munkaerőszükséglet csökkenésével gátolná a foglalkoztatottság növelését. A gazdaság tehát extenzív úton fejlődött. Ezt talán a leghűbben tükrözi az állóalapok kor szerinti összetétel-változása az iparban. Mivel a beruházásoknak átlagban mintegy 60 százaléka épületberuházás, a két évnél fiatalabb épületek részaránya állandóan javult. 1955-ben az épületeknek 8,5 százaléka volt két évnél fiatalabb, 1959-ben 10,6 százaléka, 1965ben 12,4 százaléka. Viszont az építkezések elhúzódására vall, hogy az öt és a tíz évnél fiatalabb épületek részaránya tartós növekedést mutat. 1955-ben az épületek 17,3 százaléka volt öt évnél fiatalabb, 1959-ben 21,5, 1965-ben pedig 29 százaléka. A gépek és berendezések kor szerinti összetétele viszont igen kedvezőtlenül alakult, akár a két, öt, akár a nyolc, kilenc, tíz évnél fiatalabb gépek és berendezések részarányát nézzük. A gépek és berendezések 70— 75 százaléka 9—10 éves. Világos tehát, hogy az elavult gépek, gépberendezések felújítása elmaradt, ami fő okozója a munkatermelékenység lassú növekedésének. Ezért ma a beruházásokban a korszerűsítésre tesszük a hangsúlyt, örvendetes, hogy a múlt évben javult a helyzet: a két és az öt évnél fiatalabb gépek részaránya 19,8 százalékról (1964-ben) 21,2 százalékra, illetve 43,9 százalékról (1964-ben) 43,7 százalékra csökkent, mert emelkedett a gépberuházások részaránya az összes beruházásokban. A statisztika tehát azt mutatja, hogy a termelés eszközellátottsága, vagyis az egy foglalkoztatott munkaerőre eső gépek, berendezések, gyárépületek értéke igen megnövekedett, aminek rendes körülmények között a munka termelőerejének, tehát az egy főre jutó nemzeti jövedelemnek nagyarányú növekedését kellett volna maga után vonnia. A nemzeti jövedelem azonban az eszközellátottsághoz viszonyítva lassan növekedett, amit a népgazdaság nem megfelelő szerkezeti összetétele következtében alacsony beruházási hatékonyság és magas termelői fogyasztás okozott. 1956—1960 között 2,19 korona értékű állóeszköz volt szükséges ahhoz, hogy 1.— koronával növeljük a nemzeti jövedelmet, 1961—1965 között pedig már 7,35 korona. 1950-ben 1,33 koronát kellett beruháznunk, hogy 1,— koronával növekedjen a nemzeti jövedelem, 1961-ben 3,14, 1963-ban már 18,22 koronát és 1961—1965 között átlagban 10,3 koronát. A gazdaságfejlesztésben elért kezdeti sikerek, amelyek főképp az extenzív növekedési tényezők kedvező összjátékából eredtek, igazolták a szocialista gazdaság irányításának centralizált modelljét. Helytelen volt azonban, hogy ezt abszolutizálták, és a szocialista gazdaság egyetlen, változásokat nem követelő mechanizmusának kiáltották ki. Ebből kifolyólag figyelmen kívül maradt az, hogy a szocialista gazdaság rohamosan válA Doinažlicei Állami Gazdaság všerubyi részlegén Kemper típusú speciális silótornyokat építenek. A Kemper silótornyok előnye, hogy nagyban meggyorsítják a takarmánykonzerválást, és könnyítik az állatgondozók munkáját. (J. Báirta felv. — CTK) tozlk, ami bizonyos ponton megköveteli az irányítási rendszer megváltoztatását. Elhanyagolták az extenzív gazdaságfejlesztés negatív vonásainak a tanulmányozását. A gyakorlatban felhalmozódott nehézségek eltávolítására így nem térhettünk rá idejében, csupán akkor, amikor ezek már a felszínen ls jelentkeztek az 1962—1963 as megtorpanásban. A gazdaságpolitikai intézkedéseken kívül megalkottuk a gazdaságirányítás új rendszerét, amely a népgazdasági egyensúly helyreállításának elősegítésére is hivatott. örvendetes, hogy tavaly javulás állt be. A nemzeti jövedelem és a munkatermelékenység az 1961—1964 közötti évekhez viszonyítva elég jelentősen emelkedett. (Ez az irányzat ebben az évben folytatódik, ami arra enged következtetni, hogy megújult a gazdasági növekedés, j Ennek árnyoldala azonban az, hogy tavaly a megelőző évhez viszonyítva a nemzeti jövedelem növekedéséhez a munkatermelékenység kisebb mértékben járult hozzá. A nemzeti jövedelem 1964-ben 16,6 százalékban a foglalkoztatottság, 83,4 százalékban pedig a termelékenység növekedése révén emelkedett. 1965-ben ez az arány ilyen volt: 21-,8, illetve 78,2 százalék, tehát rosszabb. Ugyancsak kedvezőtlen jelenség, hogy a nemzeti jövedelem részaránya a társadalmi termékben a szűnni nem akaró nagyarányú termelői fogyasztás következtében tavaly tovább kisebbedett. Árak és bérek A Statisztika azt mutatja, hogy az 1962—1963-as megtorpanás kihatott az árak, a bérek és a reálbér alakulására, megváltoztatva mozgási irányukat. 1961-ig a reálbér, vagyis a vásárlóerő gyorsabban növekedett, mint a nominálbér (a bérek és fizetések), mert az árak csökkentek. 1962-ben megtört ez a vonal: a bérek növekedési üteme lelassult, az árak viszont emelkednek, következésképpen a reálbér 1962—1965 között csökkenő irányzatot mutat. Az árak más irányú mozgását nem is várhatjuk, mert a nemzeti jövedelem ebben az időszakban stagnál, magasak az elfekvő készletek, a fogyasztási cikkek termelése lassabban növekszik, mint a bérek összege, a kereslet tehát meghaladja a kínálatot. Ilyenkor szükségszerű az árak emelkedése, mert ösztönzi a termelést. Bizonyítja ezt a tavalyi és az idei év, amikor a megelőző évekhez viszonyítva jelentősen emelkedik a termelés és a nemzeti jövedelem. De a mai helyzetben (amikor a kereslet Jóval nagyobb, mint a kínálat), az áremelkedés nem elég. Elengedhetetlenül szükséges az átlagbér, s mindenekelőtt azok keresetének a növekedése is, akik előreviszik a termelést, tehát a jó munkásé, aki nem gyárt selejtet, a jó műszakié, aki ezreket és milliókat megtakarító gépet szerkeszt, vagy szervezéssel ér el hasonló eredményt, a jó közgazdászé, aki üzletember és kalkulátor. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. S ha ezt vállalatainkban nem tudatosítják, ha továbbra is kitartanak az egyenlősdi bérezés mellett, s ha a dolgozóknak is mindegy ez, akkor ne várjunk termelést, világtechnikát, minőséget, akkor ne siránkozzunk az életszínvonal alakulása miatt, legfeljebb égi mannára várhatunk. 1000—18000 korona között mozog a keresők három negyedének a fizetése, de a keresetek Így is túlsúlyban az átlagbér határát súrolják. Lehetséges, hogy két és fél millió ember egyformán tud és akar dolgozni? A munkabérnek kettős funkciója van mindenkor: a termelés ösztönzője és az elosztás eszköze. A második funkcióját, ha szocialista módon érvényesíteni fogjuk — mindenkinek a munkája szerint —, akkor ezzel elérjük, hogy első funkcióját ls maradéktalanul betölti. MÉSZÁROS GYÖRGY