Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-26 / 326. szám, szombat

Szeretnék íeh er H Z A

Z IDEI őszi társadalmi idény gazdag volt. Különösképpen dicsérte a Galie Face szálló Igazgatója s hogyis ne dicsérte volna, az ilyen szépségkirálynőverseny mindig a vállakozól erőfeszítések legnagyobb sikere; míg csak valaki Colombóban — teszem azt Hilton — nem építtet egy új szállót, az ódon viktoriánus Galie Face minden nagy esemény, állami fogadás, nagyurak esküvője, szépségkh-álynő-választás során kivételes helyzetben lesz. Elég munkája volt Arthur van Langenberg úrnak ls Nehéz feladat előtt állott. Hetven Dályázó közül a szépségkirálynő trónjára húszat kellett kiválasztania, meg kellett őket tanítania arra, hogy miképpen Járjanak a dobogón, a lépcsőn, hogyan mosolyogjanak, bókoljanak méltóságteljesen, ám ugyanakkor kecsesen ls ^ s mindezt tíz nap alatt. Emellett védencei naponta csak három-négy óra hosszat álltak rendelkezésére. A nemrégiben lefolyt Miss Lanka verseny után, amelynek győztese részt vett a Long Beachban rendezett kaliforniai szépségversenyen. továbbá Miss Ceylon megválasztása után, aki a győzelmi dobogóra kerülve kivívta magának a jogot, hogy az Indiai-óceán gyöngyének női szépségét a floridai Miami Beach nemzetközi fórumán képviselje, volt még egy harmadik lehetőség is, hogy a The Belie of the Year — Az esztendő szépségkirálynője — londoni nemzetközi szemlén arassanak a pályázók babérokat. Langenberg úr semmiképJ>en sem titkolta, hogy az egész ügy mindenekelőtt nagy biznisz. Azt az amerikai elvet tartotta szem előtt, hogy az lenni Idei idétlen kacsából ki lehet nevelni a következő évad hatytyúját. Továbbá azt, hogy a szépség csupán egy negyed részben a természettől adott, míg a fennmaradó háromnegyed részt mesterséges úton ls el lehet érni. S hogy az emberiség nem egészen ostoba, s hogy csaknem annyi pénzt hagy a szépségszalonokban, mint amennyit az atomfegyverkezési versenyre Irta: a n z e ik es i k m u n d veszteget. Tisztában volt azzal a ténnyel ls, hogy Amerikában az ilyetén vállalkozásokból folyó bevételeket csupán a nehézipar, a villamos fogyasztókat gyártó Ipar, a gépkocsigyártó- és konzervipar bevételei múlják felül, s egyazon színvonalon áll a műtrágyát gyártó ipar bevételeivel. — Szépség? Olykor csak egészen a felületen van, — jelentette kl titokzatosan egy fiatal újságírónak, aki saját szemével akarta látni, miképpen változtatja át az idétlen kacsákat hódító hattyúkká. — Viszont az eleganciának, fiatalember, egyenesen az ember csontja velejéből kell erednie. Ha kedve van hozzá, jegyezze meg magának Nina Dyer, az első számú ceyloni modell szavait. „A helyes nőt járásnak csak egyetlen módja van: tekintse testét borsdarálônak — felső része mindig ellenkező irányban forog alsó részével. Az elválasztó vonal a derék." Ezzel a kíváncsi újságírót udvariasan kitessékelte. Kusáritono. M

OST, hogy az újságok tele vanak Szasila Pere szépségkirálynő reklámképeivel (olyan ékszerek, amelyek láttára London lélegzetét veszti: Íme, az esztendő szépségkirálynőjének mosolya, amint éppen kiválasztotta nálunk a Chandelíer fülbevalót!), Langenberg úr elárult egy mindössze egyéves titkot, amely alighanem csak az esztendő szépségkirálynője legközelebbi választásának időpontját éri meg: — Ha megkérdezik akármelyik szépségkirálynőt, vagy akár jelöltet is, aki ugyan nem győzött a versenyen, csak a befejező részben előzték meg, hogy miképpen jutott idáig, azt a választ kapják, hogy a versenyen való részvétele nem volt spontán, hanem olyasvalaki viseli érte a felelősséget, akinek sok-sok fáradságába került a meggyőzés. ,,Nein hiszem, hogy eléggé csinos vagyok ahhoz, hogy részt vehetnék a versenyen, — jelentette ki Jeanette Schulling egy hónappal anna,k előtte, hogy a második helyre ke\ ^ t k *" í x J : ^ -í 3Í>~ * rült, nyomban Szasila mellé. — Hisz olyan egészen mindennapi vagyok .. . Mit látnak rajtam?" V

ONATTAL utaztunk Colombóból Hikkaduwába s velünk utazott egy fiatal pár, nyílván európaiak, akik itt töltötték szabadságukat. Három nyitott fülke távolságából nem is tudtuk megérteni, milyen nyelven beszélnek, egyébiránt nem is beszéltek sokat, inkább azon szerencsés teremtések szerelmes pillantásaival simogatták egymást, akiket megfogott a ceyloni természet varázsa. Leplezetlen kedvteléssel szemlélte őket ceyloni utastársunk, egy biztosítási hivatalnok. Igyekezett ugyan megmagyarázni, hogy is áll a dolog Ceylonban a nyugdíjjal, hogy ugyanis minden újdonsült nyugdíjas előre kiveheti nyugdíjának egy negyed részét tíz esztendőre, s a kapott pénzt előnyösen befektetheti, ám pillantása mindegyre odasiklott az egymás kezét szorongató párocskára. — Vegyük csak az én esetemet, — mondotta, - a nyugdíjam havi kétszáz rupla, ennak negyedrésze ötven, vegyük ezt tizenkettőször tízszer, az annyi mint... hatezer, a jövő héten hat ezrest raiknak elém a pultra, már kl ís néztem magamnak egy szép darab földet Ambalangoda mellett, rizst fogok termeszteni, tyúkokat tenyészteni és ... — válla felett ismét visszatekintett, ám tekintetében nyoma sem volt az öregurak kéjenc pillantásának, inkább csodálatot és tiszteletet sugárzott. — Egyébként azt is el kell árulnom, hogy a családok tagjai gyakran örülnek, hogy a nyugdíjas nem éli meg a tíz esztendőt, hogy mihamar megboldogul, s nem marad ideje az ezresek elköltésére. Ami engem Illet, Ilyesmi még csak eszembe se jutott. Különben ls J—• úgy érzem magam, akár a hal a vízben... A fiatalok a következő állomáson kiszálltak a vonatból. Az öregúr még ki is hajolt utánuk az ablakon, aztán váratlanul azt mondta: — Tudják, maguk fehérek mégis csak szemrevalóbbak nálunk. Szép a bőrük és nemesek az arcvonásaik. Vegyenek csak bennünket szemügyre, milyen csúnyák vagyunk, milyen rondák a fogaink. Akárcsak a majmok ... Ogy éreztük magunkat, mintha doronggal vágott volna bennünket fejbe. Mennyivel több egészséges öntudatuk volt példának okáért az afrikai kaffereknek, mikor egy mozielőadás után csak úgy megjegyezték, hogy az a fehér férfi, Garry Cooper kis híján olyan szemrevaló mint akármelyik kafferl H

IÁBA — az emberek már ilyenek: az után vágyakoznak, amit a természet megtagadott tőlük, s amit másoknak teli marokkal osztogat. Nálunk a lányok előzködnek, hogy melyikük sül le leghamarabb bronzszínűre, még tükrökkel is igyekeznek segíteni magukon. Példaképeik pedig, a ceyloni szépségek, a csokoládébabák — akiket már csak sztaniolba kellene csomagolni?! szégyenük, hogy olyan sötét bőrűek, s arcukat rizsporral púderezik. Olykor örökké lisztes péksegédekre emlékeztetnek. Még az a s zen szép sima hajúj talán őket ls mbrazíliai fekete i méje, akik azért rászhoz, hogy cs fürtjeiket „kiegye M

ÉG az idő 1 Ceylonban, ország éléi Bandaranaíke as világ első asszon elnöke. Nő< Özvej lebbi munkatársa veit miniszterein meggyilkoltak. M puszta tény is ór; volt a ceyloni n aktivitására. Előli vezették a politik re és a közéletbe a városi nők tör a politikával mit egyáltalán nem 1 A nők eljártak a hogy rokonszenvi nak kifejezést n< selője iránt. S < csak most kapcso közéletbe, jóllehet már rég megvolt Joguk, már 1931 jóval hamarabb, i ciaországi ,vagy a nek. — Ám a nők eg sával még nein s el, — panaszkoc egy alkalommal Kommunista Párt cionáriusa. — Ha melyik dolgozója i nehezen talál olyí nőre, aki hajland kalmazásba lépni don hozzájárulni tartásához... A pártmunka u Ionban — nem fi cló. K

ÉT hónappa való eluta; Majtripala belügyminiszter t latot terjesztett elé, amelynek éi házasságkötési 1 lányoknál az ede évről tizenhat év aknái" pedig tiz tizennyolc évre A törvény megti az első unokates házasságot is. Z ISZLÁM 01 nejűségének mát mindn lálhatjuk Ceylon rületein is — hogy ellenkező a többférjűség d 119. HUSZONEGYEDIK FEJEZET Trojnyikov estefelé tért magához oz erdőben. A sűrűn gomolygó fekete füstön keresztül megpillantotta a napkorongot. Mozdulatlanul vöröslött a csupasz fenyőoszlopok között, s a füst egyre úszott előtte, eltakarta. A nap vörös fénye s a fekete füst, no meg az, hogy ő maga a földön fekszik, megriasztotta Trojnyikovot. Tenyerére támaszkodva felült, de nyomban hányinger környékezte, minden forogni kezdett s összefolyt a szeme előtt. Elzsibbadt arcába, ajkaiba — kiütköző verejtékéig — forrón tódult a vér, forrón lüktetett a füle. Elcsigázottan ült, ott, hátát egy fatörzsnek vetve, s lassan egészen magához tért. A nap már lemenőben volt. Az ezredes akkor látta utoljára ezt a gabonamezőt, amikor harckocsik törtek előre rajta, motorkerékpárosok robogtak a rozstáblában, és becsapódó lövedékek között futott a gyalogság . . . Most csak a fekete füst gomolygott a föld felett. Trojnyikovnak a gyengeségtől kóválygott o feje, és a vörös fényben fürdő harcmező lassan forgott a szeme előtt. A fülét betöltő, lüktető zajon keresztül oz erdőben közeledő emberek hangos beszédére neszelt föl. — ... Hol lehet? Élve akarom látni! Nyesztyerenko hangja volt. Ö közeledett a hadtestparancsnokkal a sűrűben. — Élsz, Trojnyikov? — kiáltotta Nyesztyerenko messziről. — De örülök, hogy élve látlak. Igy a fa mellett ülve Ha tudnád, hány holtan heverő katonát láttam ma már: se szeri, se száma! Mondott még valamit, de* Trojnyikov nem értett meg mindent. Gyengeségét szégyelve azon igyekezett, hogy felálljon o hadtestparancsnok előtt. — Maradj csak ülve! - parancsolta Scserbatov. — A föld itt alattam valahogy... mondta mintegy mentegetőzve Trojnyikov. De a mellében megállás nélkül remegni, rázkódni kezdett valami, mintha sírás fojtogatná, és a sebesült riadtan érezte, hogy akadozva beszél, nem tudja kiejteni a szavakat. — Inog alattam a föld... — Maradj csak ülve, ha egyszer imbolyog! - mondta hangosan az előtte álló Nyesztyerenko. És észrevéve Trojnyikov ' megfeszülő tekintetét, amely akár a süketeké — nem a szemére, hanem mozgó ajkára szegeződött, még hangosabban folytatta: — Azt hallom, tégod is úgy hoztak napvilágra, mint azt az egyiptomi fáraót az ásatásoknál. Részletekben szedték ki a föld alól. Nyesztyerenko öreg arca, melyet vörösre festett a nap, rámosolygott a sebesültre. Trojnyikov azonban, akit megdöbbentett, ami vele történt, rettentő óvatosan és lassan, egész lényét a a szavaira összpontosítva, megismétele ugyanazt a mondatot: — Valahogy inog alattam a főid... Imbolyog. És amazokra nézett, arcukon fürkészve a választ. — Most már újra szilárd a föld, nem imbolyog többé - mondta Nyesztyerenko, elfordítva tekintetét. - Bár szentigaz: egész állá nap remegett. — Szóval áttörtünk — mondta a sebesült, erősen húzva o szavakat: most értett meg mindent. — Attörtünk. Elláttuk a baját a németeknek. Jól az emiékezetébe véstük azt a napot, hogy nem felejti el egyhamar. Scserbatov Trojnyikovra nézett. — Derekasan harcoltál, ezredes — mondta. - Okosan harcoltál. A hadseregparancsnok arca hirtelen ijesztően megváltozott, vonásain szembetűnően kiütközött a fájdalom. A sebesült arra pillantott, ahová Scserbatov szögezte tekintetét, de semmi olyasmit nem látott, ami e fájdalmat kiválthatta volna. Egy ápolónő állott mellettük, és kötözőpólyát szedett elő egészségügyi táskájából. Scserbatov különös tekintettel figyelte a x lányt. Az ápolónő hajadonfőtt volt, rövidre nyírt haja a szemébe hullott. Feketefürtű fejét előrehajtva, csizmás lábai szétvetve, az oldalán függő táskában kutatott. A vászonheveder ferdén keresztezte mellét, lehajló arcát megvilágította a vörösfényű nap, felső ajkán verejtékcseppek gyöngyöztek. A tábornoknak egy pillanatra úgy rémlett, hogy ez volt az a lány, aki akkor este karon fogva közeledett Andrejjal a holdfényben. Ha csakugyan ő volna, most édes leányának tekinthetné. Csakhogy az aranyszőke volt, göndör fürtű. Az ápolónő fürge mozdulattal letérdelt Trojnyikov elé. Scserbatov nézte, amint bekötözi a sebesültet, s a szigorú kifejezés lassan megenyhült az arcán. Igy történt, hogy nem az ő vére, hanem a fia vére hullott először. Megannyi más fiú vérével együtt. Ámde 120. még előttük volt az egész háború, s ebben a háborúban az elesettek kiömlő vére harcba szólította az élőket. Köd borítja a harcmezőt. Az erdő mintha tejben úszna, csak a bokrok csúcsa meredezik belőle. Már nem égésszag, nem lőporfüst terjeng, hanem köd száll: az estére újra megéledő párás föld legyőzhetetlen illata. Azok közül, akik a reggel rózsás fényben - szakasz szakasz után - nedvesen csillogó acélsisakban elindultak a ködön keresztül, nagyon sokan fekve maradtak a mezőn, s az estéli köd most mindannyiuk takarója lett. A rét, az erdő, a köd felett éjszaka honol, sötét égbolt, szikrázó csillagok. Kék fényükben dombtető bukkan fel a tejfehér tengerből: koromfeketére perzselte a tűz. A köd elnyeli a hangot. Puhán mélyednek az erdő talajába a patkószegek, lágyan gördülnek mögöttük a füvön az ágyúk gumikerekei. A gyalogoskatonák léptei súlyosan zökkennek a nedves földön. Halkan zörren a felszerelés, tompán cseng az emberi hang. Árnyak vonulnak a fák között: emberáradat vonul a sűrűben, cz erdő magábafogadja. A párás levelekről cseppekben hull a köd. Az égő cigaretta egy pillanatra megvilágítja a rátapadó szájat, majd eltűnik a katona markában, a zubbonyujjban. Katonaveríték, mahorka, fegyverolaj és bőr szaga árad a friss erdei levegőben. A tejfehér tengerből felmerült a mélységből a hold narancsszínű karéja, és imbolygó fényében emelkedni kezd a köd kékesbe játszó felszíne. Feketébb lesz az árnyék, világosabbak lesznek az arcok. Azoké is, akik elmennek, és azoké is, akik ittmaradnak. Priscsemihin marad itt. Sorban jönnek hozzá búcsút venni. Háta mögött az erdőszélen ezredének katonái lövészárkokat ásnak maguknak. A homokba süllyedő ásó neszezése, egy-egy szó odaEH