Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-26 / 326. szám, szombat

íogy l^ént á n ;esz­fod­idör I :unk az lavo állt. zter­;öze­ked­aklt iram issal tikai be­isek­;1 és akik deig stak. ikre, idja­ipvl­nők ie a illeg 3ZtÓ­ehát ram­nők­sílá. tünk ;ünk ŕlani unk­?ala­ikar, atos 91­mó­1 el­Cey­unk­nból előtt jaké ivas­nemt n a a nkét érfi­*vről ljék. olna íözti öbb­uza­gta­te­csak Itt Lényegében gazdasági jel­legű „intézkedésről" van «ző. Célja az, hogy elejét vegye a családi vagyon, főként a föl­dek felapróződásának. Meghá­zasodnia csak a legidősebb Xiúgyermeknek szabad. A fia­talabb testvérek automatiku­san sógornőjük férjévé vál­nak, beleértve a házastársi együttélés valamennyi jogát. Egyetlen egy valamire nincs joguk — a féltékenységre. A ZOKAT a házasságokat, amelyeket Kandában, a szingaléz királyság volt fővárosában kötöttek, ugyan­csak Kandában bonthatják fel. Egyebütt Ceylonban az Ilyen házasság nem bontható fel. Ezért a hivatalok mind­•azoktól, akik a házasság fel­bontását kérik, megkövetelik: okmánnyal bizonyítsák, hogy a házasságot nem a kandai járásban kötötték. Ö SSZESEN állítólag hat­vannégy módja van an­nak, ahogy a ceyloni nő rendezheti száriját — amely látszólag univerzális köntös. Ára minden rendezési mód célja egy: hangsúlyozni a nő bájait, felkelteni a fér­fiak figyelmét. E művészet­ben szerfelett kitűnt Francis Smith asszony, egy Londonban élő ceyloni nő. Jó néhány tu­cat sportfényképészt csábított oda, mikor az epsoml lóver­senypálya tribünjén rafinál­tan szűk száriban, meztelen derékkal és testhez álló cey­loni mellénykében jelent meg. A Z EMBER úgyszólván nap mint nap meggyő­ződhet a ceyloni sajtó­ból arról, hogy a helyi hiva­talok és bíróságok mennyire ügyelnek az erkölcsösségre. Bizonyítékok: VESZÉLYBEN FORGÖ HÖLGY. Héttőn reggel a hu­szonkét éves Muriene Fernan­do beruvalai tanítónőhöz oda­lépett egy ismeretlen férfi, amint a hölgy az iskolába ment, és szerelmet vallott ne­ki. Mariene Fernando két kol­légája, aki a hölgyet kísérte, nyomban rávetette magát a közszemérem megsértőjére, s esernyőjével alaposan hely­benhagyta. Tegnap a huszon­hétéves P. C. Pemalatha a tör­vényhatósági bíróság előtt fe­lelt tettéért. Három hónapos feltétel nélküli szabadság­vesztésre ítélték. JOBBAN MEGÚSZTA a hu­szonöt esztendős K. B. Bala­dasa, aki szomszédasszonya előtt felemelte sarongját, hogy ily módon álljon rajta bosz­szút. Szerencsétlenségére a sarong alatt nem viselt más ruhadarabot — és V. Thainot­haram asszonynak erre tanúi voltak. Baladasát a colomból bíróság tizenöt rupla pénzbír­ságra ítélte. A CSÖDÖT MONDOTT VA­RÁZSLAT. Gerard Mudannaja­ke, a hattoni törvényhatósági bíró elé tegnap egy jól táplált, mintegy harmincöt éves férfit állítottak ingben és tweed­nadrágban azzal a váddal, hogy megkísérelte megbecs­feleníteni a tizenkilenc éves Ránít. A férfi hivatásos va­rázsló — neve Vadivei. Tanú-! ként fellépett Rání, egy bar­na, karcsú lány, az első pil­lantásra is tűzzel teli, csábító alakú. Vörös szárit viselt, ha­jában orchideát, kezén és lá­bán gyűrűk s bokája körül finom művű láncócska. A lány atyja azért hívta meg magá­hoz a vádlottat, hogy segítsen leleplezni ékszerei tolvaját Bíró: Ahelyett, hogy a 1<H pást jelentette volna a rend­őrségnek! Rání: A vádlott későn este, körülbelül nyolc óra táján ér, kezett hozzánk. Nyomban ki­jelentette, hogy teendőit éj­félkor kell elvégeznie, hogy sikerrel járjon. Továbbá, hogy rajtam kívül senki sem ma­radhat a helyiségben. ÉjféK kor kivezetett a verandára, majd a közeli temetőbe indult. Csakhamar visszatért és egy ember-csontot hozott magá­val. Ezután azt parancsolta, hogy fogjak egy forró vízzel teli fazekat, háromszor for­duljak meg magam körül, köz­ben titokzatos szavakat ismé­telgessek, majd mossam meg kezem és lábam. Ezt követően felszólított, hogy feküdjem a padlóra és ... erőszakoskodni kezdett velem. Segítségért ki­áltottam; édesapám és bátyára betörte az ajtót, és épp idejé­ben megmentett. A varázslót átadták a rendőrségnek. A varázsló istenekhez méltó hallgatásba burkolózott az­után is, hogy felszólították: védekezzék. Akkor sem törte meg a hallgatást, mikor Mu­danajake bíró hathónapos feltétel nélküli szabadságvesz­tésre ítélte. Tüstént hozzáfo­gott büntetése letöltéséhez. (BABOS LÁSZLÓ fordítása.) tödben. A hadtest elvonul, Dk. Az utolsó fogatok is el­n a lemaradó katona mor­ngatott cigaretta parazsa, társai után iramodik — és emberei magukra marad­egvirrad, rajtuk kívül már z az elhagyott erdőben. És ő, amit a németek az egész ítottak volna, egyedül rájuk nokok egyenként járulnak z búcsút venni. A sokuk­nbb növésű, sovány alezre­szeriben megnő az emberek alamennyien eltávoznak, de • i elmehessenek, itt marad ás nagyszerű példáját adva. m tudják, mi vár rójuk, de nek is elébe, az ő sorsuk 'an, de Priscsemihiné már örzs főnöke, Szorokin lép elbúcsúzni. Hideg tenyeré­a bajtársa kezét, bensejéből ór egy meghitt szó, de he­nnyit mond: „Szóval a me­smerl..." — és torkát legindultan elmegy: talán emihin sorsa indította meg, ös élességgel érzékeli e öregségét, gyengeségét, ko lép oda: „Nos, vitéz!" 'riscsemihin vállát, arcához borostával benőtt, szúrós illettük álló Kuropatyenko nylő szemmel nézi őket. emihint. Tisztában van ve­t közül, akik itt maradnak sel, a másnapi harc után minden huszadik lesz é!et­s irigyeli bajtársát, snkl elbúcsúzott; utolsónak p oda. dom, látjuk-e még egy­121. mást - mondja kezében fogva Priscse­mihin kezét. - Nagyszerű tett végrehaj­tására maradsz itt. Akarom, hogy tudd: nem találtam nálad méltóbbat erre a tettre. Priscsemihin ugyanolyan nyugodt arc­cal hallgatja e szavakat, amiként a pa­rancsot fogadta, hogy itt kell maradnia. Másegyéb gondok foglalkoztatják most már. Hajnalban harc vár rá, s a nyári éj rövid, sok mindent el kell még végez­ni pirkadatig. Amíg látni lehetett, a távozók egyre visszafordultak. Az erdőszélen, a ködben, ott állt Priscsemihin: messziről akár egy kamaszfiú. Igy is maradt meg mindnyá­juk emlékezetében. Már hajnaltájban - épp hogy csak pirkadni kezdett — Scserbatov és mind­azok, akik vele vonultak, meghallották az első ágyúlövéseket. Sok kilométert maguk mögött hagytak, a lövések tom­pán dörrentek, de valamennyien meghal­lották, mert szorongva vártak rá. És sok ezer menetelő katona fordult hátra fülelve, és a sebesültek fölemelkedtek a hordágyon s a szekereken. Priscsemi­hin ezrede szállt harcba. Aztán vala­melyik felderítő felkapaszkodott egy fe­nyőfára, és magasan az emberek feje fölött vörös fényt pillantott meg a messziben. A fény egyre erősebben, egy­re hevesebben lobogott a tüzérségi tűz­ben, s csakhamar mindnyájan meglát­ták. Még nem kelt fel a nap, s nyomuk­ban a távolt harc tüze vöröslött, és nem szűnő ágyúdörgés követte őket, a mind­egyre távolodókat. RADVANYI ERVIN fordítása VÉGE PIROS SAPKÁBAN, átmeneti kabátban, tócsákat kerülgetve közeledik a latyakos rimaszécsi utcán. Az .imént szállt le a sá­ros autóbuszról. Kerek arcú ne­buló fut utána, fején hintázik, ugrál a bojt: — Jutka néni, Jutka néni! Együtt sietnek útjuk végcélja felé. Az emeletes ház öreg, a fedett kapualjban huzat dudál. Hajdan katolikus iskola volt, földszintje ma magánlakás, s az emeletet a zeneiskola két tan­terme foglalja el. Hármasban megyünk föl a kopott falép csőn. S máris itt ülök az ő helyén, a tanítói asztalnál. Odakint a templomtorony fölött súlyos, ólomszínő felhők hasalnak. Ta­más Judit papucsot húz, s a vaskályhánál melegszik, mely­ben pattogva ég a tűz. A fűtést és a takarítást a földszinti la­kó végzi. Ha jobban meguezed, úgy vé­led, modellje lehetne egy múlt századi regényt illusztráló mű­vésznek. Vonásai lágyak, fino­mak, a szeme mint az őzé. Ilyen lányok a bősnői ama ro­mantikus történeteknek; a kan­dalló mellett kézimunkáznak, lóháton nyargaló daliát vár­nak ... Persze, ez csak a kép­zelet játéka. Juditot más fából faragták. Igaz, ő is kötöget, de nem a kandalló mellett, ha­nem az autóbuszban, hogy gyor­sabban teljen az Idő, amíg ott­honról Rimaszécsre ér. Napon­ta busszal Jár ide (de előbb ott­hon megfőzi az ebédet, mert édesanyja is dolgozik), s este, tanítás után szalad az állomás­ra, hogy a vonatot elérje. „A mindig siető, loholó tanító né­ni" — igy emlegetik a község­ben. Más talán viszolyogna attól, hogy ennyit utazgasson, hideg koszton éljen. 0 alig várja, hogy benyithasson az osztály­ba, ahol a táblát hangjegyekkel írták tele, és minden szöglet­ben virágok, dísznövények zöl­dellnek. MAR HATÉVES KORÁBAN — az írással és olvasással egy­időben — megtanult zongoráz­ni. Régi álma teljesült, amikor a középiskola elvégzése után felvették a kassai konzervató riumba. Rajter Mária és Vlasti­mil Tichý tanítványa volt. Kassal élményei közül azokra emlékezik vissza a legszíveseb­ben, amelyeket az Űj Nemze­dék táncosaként, majd titkárnő­jeként szerzett. A szervező munka temérdek gonddal járt, ám a rendezvények sikere fe­ledtette a fáradalmakat. Kicsor­dult a könny a szeméből, ami­kor jól sikerült vizsgakoncert­jén az Új Nemzedék tagjai be­vonultak a terembe, testületi­leg gratuláltak és átadták ajándékaikat. Kassai barátai, akikkel azóta többször találko­zott, sajnálják, hogy már nem. lehet közöttük. Tornaijára került, kibérelt egy szűk kis szobácskát, s zongorázni és zeneelméletre tanította a zeneiskola növendé­keit. A zajos nagyvárosi élet után nehezen szokta meg a kis helység csöndjét. A tanév fo lyamán a szülők kérésére egy pedagógust ki kellett küldeni Rimaszécsre, hogy a környékbe­li gyerekeket megkíméljék a hosszú utazástól. Tamás Juditot szemelték ki. Eleinte csak he­tenként háromszor utazott ide, és akkoriban még a kilencéves iskolában tanított, üres tante­remben. Az ajtórésen befütyült a szél. A pianinót kölcsön kap­ta az Iskolától. A következő tanévben annyi gyerek jelentkezett a zongora­szakra, hogy ki­helyezett külön osztályról kel­lett gondoskod­ni. Azóta rend­szeresen folyik a tanítás. A volt katolikus iskolában tata­roztak, s a tan­termekben par­kettet raktak le. A tanterem­ben kezdetben csupán a zongo­ra állt és a vén vaskályha, még ülő alkalmatos­ság sem akadt. De Ivanics elv­társ, az iskola igazgatója ha­mar elintézte, hogy asztalok és székek is kerüljenek a még festékszagú falak közé. Hála a szülőkkel való gyümölcsöző együttműködésnek, lassanként minden égető kérdés megoldó­dott. Tamás Judit megszerette új munkahelyét. A zongora, melynek billentyűi szécsi, ivá­nyi, cakói, csízi gyermekek uj­ja alá simulnak, szívéhez nőtt, részévé vált életének. (Mások­tól tudom, hogy őt is módfe­lett kedvelik a községben. Az emberek már messziről rámo­solyognak, ha törékeny, siető alakja leitűnik a sáros utcán.) a szállítók csak Bátkáig hoz­ták, betették az ottani iskolá­ba. A bátkai Igazgató csak he­tekig tartó „könyörgés" után adta ki a bútordarabot. A szé­keket pedig tévedésből Osgyán­ba vitték, s ő óvodába való székeket kapott helyettük. So­kat szaladgált, míg a székeket végre kicserélték. Tudta, a szülők szeretnék lát­ni a munka eredményét, ezért tavaly elhatározta, hogy — bár a gyerekek még kicsinyek — hangversenyt rendez. A mű­sor összeállítása sok fejtörést okozott. Végül összekötő szö­veggel és mesékkel tette szí­nessé és érthetővé a zenei anyagot. Elsősökből és másodi­kosokból tizennyolc tagú ének­kart alakított, amely a koncer­ten énekelt először két szólam­ban. A tanulók nagy sikert arattak. A hír elterjedt a kör nyéken, s az iskolai év végén meghívták a gyerekeket Csízbe vendégszereplésre. Akkor már készen volt a sok egyforma matrózruha és a szereplők ab­ban feszítettek a dobogón. S ajkukon felcsendültek a dalok: „Megjött már a fecskemadár", „Jázminbokor kihajlik az utcá­ra", „Csütörtökön virradóra", „Virág Erzsit most kérik ..." AZÓTA SOK IDÖ TELT EL. Tamás Judit a nyári szünidőt azzal töltötte, hogy összegyűj­— A falusi gyerekek közt igen sok a tehetséges, — mondja. — Tapasztalataim alap­ján én is azt vallom, amit Ko­dály Zoltán: „A parasztszárma­zású gyerekek ugyanolyan ügyesek és lelkesek, mint a vá­rosiak. Megérdemlik, hogy sze­retettel foglalkozzunk ve­lük ..." SOK TANULÓ a nyári szünet­ben libát legeltet, és van olyan is, aki öt kilométernyire fekvő falujából gyalog jár be zene­órára. Nehézség akad elég. A kihe­lyezett osztály pénzügyileg a tornaijai nemzeti bizottsághoz tartozik, amely bizony megfe­ledkezik a támogatásról. Te­lefonra lenne szükség, de nincs rá pénz, és fűtőanyagot is ke­veset kapott az iskola. A JNB­töl viszont a tanév elején egy új zeneszekrényt „követelt ki" Judit, mely lehetővé teszi a klasszikus zene hallgatását és megszerettetését. Még ebben az évben két kirándulást tesznek­Kassára, egy opera- és egy ba­lettelőadást szeretnének megte kinteni. — Jaj, hogy jártam az új könyvszekrénnyel meg a szé kekkel! — néz rám mosolyog­va, miközben megöntözi a vi­rágait. Kapott egy szekrényt a nagy­balogi iskola igazgatójától, de tötte, leírta és sokszorosította az új műsor anyagát. S már ja vában folynak a próbák, Che­rubinl kánonjával és francia népdalokkal lépnek majd a kö­zönség elé. Ez az egyetlen olyan zeneis­kola a Járásban, ahol magyar nyelven tanítják a zeneelméle­tet. A tanítónő úgy véli, ha a rimaszécsi HNB-hez tartozna, a község elöljárói hatékonyabban támogathatnák. A két tanterem közül az egyik még üres; lel osztanák három kis osztályra, a hegedű- és harmonika okta tást is be lehetne vezetni. Te­kintettel a nagy érdeklődésre, külön igazgatás alatt álló zene­Iskolát is nyithatnának Rima­szécsen. Tamás judit este hazautazik, s egyenesen a CSEMADOK tánccsoport próbájára siet, hogy a táncot zongorán kísérje. A vacsora megvárja, nem szalad el... — Szeretem a mozgalmas életet, — jegyzi meg szerényen, s aki ismeri, tudja, hogy csak­ugyan Így van. „Virág Erzsit most kérik" — mondja a dal, Juditot viszont már hónapokkal ezelőtt megkérték, s ő igent mondott, férjhez megy . AZ UTCÁRA KISZŰRŐDŐ zongorahang a mogorva őszi ég alatt oz élet derűjét hirdeti VERES JÁNOS l

Next

/
Thumbnails
Contents