Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-26 / 326. szám, szombat

1918 és 1945 között 1966. XI. 26. A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalmat at olvasóközönségünk nagy része egyáltalán nem, vagy csak alig ismeri. Ennek a súlyos fogyatékosságnak kiküszöbölésére, irodolmi hagyományunk köztudatba való emelésére az utóbbi évek ben értékes kezdeményezések történtek. Ezek közül a követke zőket emelhetfük ki: a Fábry régi írásaiból és kritikáiból, Forbáth verseiből és tanulmányaiból, Sellyei novelláiból és Gyóry verseiből összeállított válogatások kiadását, Balogh Edgár Hét próbájának megjelenését, az Irodalmi Szemlében folytatódó portré-sorozatot és nem utolsósorban Csanda Sándor és Turczel Lajos egyre intenzívebbé váló irodalomtörténeti kutatómunkáját. Nagy várakozással tekintünk a Tatran kiadó magyar szerkesztőségében tervbevett hagyomány-sorozat elé is, amelynek első kötete — Bányai Pál „Fakó földek" című regénye — a közeljövőben jut majd az olvasók kezébe. Ahhoz a munkához, arriely „elsüllyedt Irodalmunk" feltárására irányul, lehetőségeihez mérten az Oj Szó is szeretne hozzájárulni. E célnak megfelelően egy olyan sorozatot indítunk, amelyben rendszeresen szemelvényeket közlünk a polgári köztársaság jelentősebb, a haladás ügyét szolgáló íróinak alkotásaiból. A sorozat szerkesztésére dr- Turczel Lajost, a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezetőjét kértük fel. Sorozatunk bevezetőjeként dr. Truczel tollából a két világháború közötti Irodalmunkról közlünk fe/lôdésképet. (Lapunk 9. oldalán ugyanakkor elsőként Sellyei Józsefet mutatjuk be.

j A csehszlovákiai magyar irodalom útja nyi rádió magyar adásának kibővítése, stb. — eltörpülnek azok mellett a nagy lehetőségek mellett, amelyeket elmulasztott. A kormánypártok magyar exponenseiből összeválogatott vezetőség a Társaságtól várt nagy feladatok elvégzésére méltatlannak bizonyult, és néhány év leforgása alatt nemcsak a Társaság erkölcsi hitelét Játszotta el, de fejetlen gazdálkodásával anyagilag is csődbe Juttatta a reá bízott intézményt. A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődését a polgári rendszer és a kisebbségi helyzet korlátai között számtalan akadály és hiányosság gátolta. A megfelelő í.ói szervezetnek, az intézményes könyvkiadásnak, a szellemi központoknak és intézményeknek hiányában az irodalom fejlődése lassú és nagyrészt ösztönös, átlagos művészi színvonala pedig meglehetősen alacsony volt. A nehézségek ellenére is kibontakozott néhány olyan tehetség — az antifasiszta publicisztika terén Bábry Zoltán, a költészetben Győri Dezső és Forbáth Imre — akiknek már az egyetemes magyar irodalom történetében is biztosított helyük van. Rajtuk kívül az egyes műnemeken belül — rangsorolás nélkül, betűrendben — a következőket emelhetjük ki: a költészetben Ásguthy Erzsébetet, Beikó Sándort, Csontos Vilmost, Földes Sándort, Merényi Gyulát, Mécs Lászlót, Mihályi Ödönt, Morvav Gyulát, Sáfáry Lászlót, Sebesi Ernőt, Szabó Bélát, Szenes Erzsit, Vozári Dezsőt; a prózában Bányai (Munels) Pált, Darkó Istvánt, Dömötör Terézt, Egii Viktort, Jarnó Józsefet, Juhász Árpádot, L. Kiss Ibolyát, N. Jaczkó Olgát, Neubauer Pált, Sebesi Ernőt, Sellyei Józsefet, Szabó Bélát, Szombathy Viktort, Tamás Mihályt; a drámában Sándor Imrét és Sebesi Ernőt; a társadalomtudományok, irodalomkritika, társadalom- és irodalompublicisztika terén pedig Balogh Edgárt, Dobossy Lászlót, Horváth Ferencet, Jócsik Lajost, Kovács Endrét, Krammer Jenőt, Peéry Rezsőt, Sas Andort, Sándor Lászlót, Szalatnai Rezsőt, Sziklay Ferencet, Vass Lászlót stb. A két világháború közti időszakban a magyar és csehszlovák irodalmi kapcsolatok elmélyítését több író hatékonyan szorgalmazta. Sas Andor a múltbeli cseh—magyar kapcsolatok területéről írt úttörő jelentőségű munkát (Riedl Szende hídverés! kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában). Szalatnai Rezső a kapcsolatkutatást és kapcsolatterem tést alapvető tanulmányokkal és antológiákkal segítette elő. A prózával és prózafordítással foglalkozó Farkas István 1927ben szlovák prózai antológiát adott ki. A csehszlovákiai magyar irodalom második szakasza (1938—1945) az ún. szlovák állam idejére esik. A magyar irodalom a Tiso-féle fasiszta államban rendkívül kedvezőtlen körülmények közé került. Több írót bebörtönöztek, egyeseket koncentrációs táborba hurcoltak. A kíméletlen üldözés sem tudta azonban elfojtani a ma gyar írók hangját. A legnépsze rűbb csehszlovákiai magyar költő, Györy Dezső 1940-ben Emberi hang című verskötetében fejezte ki tiltakozását a fasiszta barbársággal szemben. TURCZEL LAJOS Azon a területen, amelyen a csehszlovákiai magyarság él, 1918 előtt sohasem létezet olyan, a magyar irodalom egészében sajátos színt jelentő regionális irodalom, mint Erdélyben. A csehszlovákiai magyar irodalom az első világháború után kialakult történelmi helyzetben olyan eredendően kisebbségi Irodalomként bontakozott ki, amelynek nem voltak történelmileg megalapozott helyi hagyományai. Azok a társadalmi-politikai tényezők és feltételek, amelyek a magyar kisebbség helyzetét és fejlődését a polgári Csehszlovákiában meghatározó érvénnyel befolyásolták, az irodalmi életben is érvényesültek, és kedvezőtlen hatásuk főképpen a kibontakozó irodalom anyagi ellátatlanságában és szervezetlenségében mutatkozott meg. A „semmi talajáról" induló irodalom megalapozásában, az irodalmi élet és a korszerű sajtó megszervezésében nagy érdemük volt azoknak az emigráns íróknak, akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása után kerültek Csehszlovákiába. Közülük elsősorban Máoza Jánosnak, Hidas Antalnak, Illés Bélának és Barta Lajosnak a nevét emeljük ki. Mácza, Hidas, és Illés a Kassai Munkásban dolgoztak. Ez a magyarnyelvű kommunista újság a húszas években irodalmi szempontból is fontos .szerepet töltölt be. A szocialista magyar írók alkotásain kívül úttörő Jelentőségű fordítások ban mutatta be a cseh ás szlovák proletárirodalom, valamint a szovjet irodalom legkiválóbb képviselőit. A Bécsben, majd Bratislavában megtelepedett Barta Lajos, az írolalom fellendítése érdekében kultúrpolitikai és irodalmi folyóiratot indított, (Oj Szó 1929—1933), és könyvkiadói vállalat (írók Kiadóvállalata) létrehozásán fáradozott. Barta folyóirat-kezdeményezése előtt az ugyancsak emigráns Gömörl Jenő szerkesztésében jelent meg egy magas színvonalú irodalmi lap, az 1921 —23 között fennálló Tűz. A húszas évek második fejében és a harmincas évek elején a csehszlovákiai magyar irodalomban már több tehetséges hazai író is fellép, és a próza és a költészet fejlődése ígéretesen felfelé Ível. Az Irodalom kiegyensúlyozott fejlődésének, persze, továbbra is meg voltak az abjektív akadályai: a nemzetiségi elnyomás, az írók szervezetlensége, az irodalmi intézmények és tartós életű folyóiratok hiánya, a könyvkiadás rendezetlensége. A belső fejlődési akadályok közül kü lönösen a nagy méretekben elburjánzott dilettantizmus Játszott áldatlan szerepet. Az irodalomnak (gs általában a kulturális és szellemi életnek) a fejlődésére a Sarló ls jelentős hatást gyakorolt. A Sarló a csehszlovákiai magyar értelmiségi ifjúság haladó irányú mozgalma volt. A mozgalom kibontakozásakor a sarlósok még a földbirtokos és papi vezetés alatt áló ellenzéki pártok (Országos Keresztényszocialista Párt, Magyar Nemzeti Párt) védnöksége alatt álltak, és tevékenykedésük az ún. regösködésben merült ki: romantikus faluszeretettel eltelve a falvakat járták és néprajzi gyűjtő munkát végeztek. A mozgalom lelkes falujáró fiataljai azonban a parasztság helyzetét felismerve a néprajzi gyűjtőmunkáról áttértek a szociográfiára és szociológiára; később közeledtek a munkásosztályhoz és a marxizmushoz, s a Csehszlovákiában együttélő népek és a Duna-medence nemzeteinek összefogását hirdették. Jóllehet, egykori védnökeik nemzetárulással vádolták és kiközösítéssel fenyegették őket, a Sarló Balogh Edgár vezetése mellett tovább radikalizálódott, egyes tagjai pedig a mozgalom szétesése után a Kommunista Párt politikai és kulturális munkájába kapcsolódtak be. A harmincas évek többnyire rövidéletű folyóiratai közül elsősorban a Kommunista Párt harcos kultúrpolitikai lapját Az Űt-at emeljük ki. 1931 és 1936 között jelent meg Fábry Zoltán szerkesztősében. Irodalmi állásfoglalásaiban — amelyeket, sajnos, gyakran szektáns elfogultság és türelmetlenség jellemzett, — keményen támadta a társadalmi harctól elzárkózó írókat, és a művészileg igénye sebb irodalommal szemben a munkások által írt dokumentum-írásoknak adott nagyobb teret. A polgári folyóiratok közül a „középutas" szerepre vállalkozó Magyar írás (1932— 1937) ígérkezett a legszinvonalasabbnak, de első szerkesztőjének, Darkó Istvánnak kiválása után nívójában érezhetően visszaesett és eszmeileg erősen jobbra tolódott. Ugyanilyen változáson ment át az 1937-ben startoló és 1938 nyarán megszűnő Tátra folyóirat is. Az 1933—1935 között fennálló színvonalas Magyar Figyelő a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak volt negyedévenként megjelenő tudományos és irodalmi jellegű orgánuma. A leghoszszabb életű irodalmi folyóirat, a nemzeti és konzervatív szellemű Magyar Minerva Reinel János szerkesztésében jelent meg. Az írók szervezkedési kísérletei közül a Szentiváni Kúria és a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (népszerű nevén: MASARYK AKADÉMIA) voltak a legnagyobb méretűek. A Szentiváni Kúria — amelyet Szent-Iványi József burzsoá politikus az Erdélyi Helikon mintájára a polgári gondolkodású írók átfogó kulturális és gazdasági szervezeteként akart létrehozni — néhány összejövetelen és programcélkitűzésen nem jutott túl. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság viszont jelentős alaptőkével (a Masaryk elnök által adományozott egymillió koronával) és impozáns szervezeti keretekkel (tudományos, irodalmi és művészeti osztállyal) kezdte meg működését. Tagjai között kommunista Írók és művészek is voltak. A kisebbségi szellemi közvélemény nagy része azt remélte, hogy a Társaság a csehszlovákiai magyarság központi jelentőségű kulturális intézményévé válik. Ez az indokolt várakozás azonban nem teljesedett be. Azok a szerény és viszonylagos eredmények, amelyeket a Társaság elért — az írók és művészek szórványos anyagi támogatása (pályázatokkal, dijakkal, ösztöndíjakkal, segélyekkel, képvásárlásokkal J, képzőművészeti kiállítások szervezése, a pozsoDERKOVITS GYULA: Nemzedékek ÚJ VERSEK Ha int a múlt, ébred az emlék, sikolt a vágy, rabszolga lennék, mint egykor rég, mindent szeretnék, ami szabad, mit megtiltanak, eget, földet, csillagot, napot, mindent akarok, mindent akarok. Tisztultan állok, keményen, bátran, nem lopok többé mécsest a szívbe, csendes léptekkel igyekszem haza, szívemben remeg megjavult lelkem, acélos erő, igaz bűnbánat, mit eddig soha, soha nem ismertem. Z < > t— co IS) o —I —I < O S s Ä. DÉNES GYÖRGY: Alkonyi dal Szeretem a tágas zöld mezőket s az árnyas utakon tűnődő szeretőket, az alkonyt, ahogy puhán körülfollya a fákat, s a távoli, halk melódiákat. Szeretem a csillagok törtfényű remegését, a pehely-békét, ha a szívemre száll, s az alvó vágyak sejtelmes ébredését, mikor az idő csendesen megáll. A K Jk. i/> IM O Amikor megszülettem beleegyeztem a halálomba, most mégis fáj, hogy minden lomha percem fogaskerékként őröl s régi egyezségemre utal. Naponta mindig újból felfedezem, hogy felettem ég az ég, hogy talpam alatt föld a föld. De minden alatt, s minden felett mély az éj. Ahányszor koccintani halál ül az asztalomhoz, annyiszor vágyódom újra élni. Szinte már nem is tudok az élettől félni. Csak a bizalmasság rendít meg, a közel álló emberek s tárgyak: Veszélyt hozhat rám a barát, a kés, a kedves, a villany, a gázcsap. Mégis megtölti életem a kés, a gáz s szeretkezem mint aki veszélyt vállal — mert minden öncsaláson túl egyezség köt: barátkozom a szerződött halállal.