Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-22 / 322. szám, kedd

Épülnek a tanítói lakások LESZ MAr LAKÁSA a bussai tanítóknak ls.. Szeptemberben megkezdték egý hatlakásos épület építését, amelyet a jövő év nyarán adnak át. Ezzel végre megoldódik a régi probléma, s reméljük, Bussáról sem fognak már 1—2 év után távozni a tanítók. Budai J., Bussa Meddig ígérgetnek? 1965 NOVEMBERÉBEN vettem egy Romana jelzésű mosógépet. A gép 1966. április 16-án már javítóba került, a lévai járási iparvállalat Ipolysági javltórészlegébe, mert kiégett a motorja. Ott közölték velem, hogy hosszadalmas javítás lesz, mert ehhez a géphez nehéz motort kapni. Írtam a motor ügyében a Romo-Fulnek vállalatnak, mely a gépet gyártotta. Innen értesítettek, hogy átírtak a prágai Kovoslužbának, ez küldi majd a motort. Rövidesen a Kovoslužba ls értesített, hogy a motort megküldik a trnavai kerületi Javítóközpontnak. Egyhamar Trnavárót ls kaptam értesítést s megígérték, hogy elküldik a motort Lévára, ahol soron kívül megjavítják a mosógépet. írtam én egyidejűleg Lévára is. Ok ls válaszoltak, sajnáltak ls, hogy a gép megjavítása Ilyen sok időbe telik, de egyúttal azt ls közölték, hogy az Illető, aki a gépemet megjavítaná, szabadságon van, amint visszajön, s lesz alkatrész, rögtön munkához lát. A MOTOR MÄR REGEN MEGÉR KEZETT. Hentente járok a javítóba. Mikor a motort leszerelték, nem volt szimering, ezt is sikerült szerezni, akkor hiányzott valamilyen kis csapágy. Hogy mikor lesz végre készen a mosógépem, azt nem tudom, csak azt tudom, hogy van egy hároméves kisfiam, feleségem állásban van, így a mosógépre nagy szükségem lenne. Szabó Sándor, Ipolyság Karácsonyi ajándék ĎOBÚCA vasútállomása (rimaszombati járás) a körülötte fekvő falvaktól több mint 1 kilométerre fekszik. Ezért nehézségbe ütközött eddig a villany bevezetése. Most Mártonfala és Bottovo községekkel közösen elérték, hogy megkezdődött a villanyvezeték építése. Karácsonykor már lesz. DEMIÄN ISTVÁN, Dobóca Mffi M

indennapos uta$a vagyok • reggel 7 Arakor Dunaszerdahely—Bős vonalon közlekedő autóbusznak. Többször felháborodást keltett már Tóthné B. Éva ka lauznfi magatartása. Legutóbb, amikor felszálltam az autóbuszra, a két elsfi kétszemélyes ülés között állt. Az egyik ülés már foglalt, a másik azonban még szabad volt. A kalauznű elállta az utat, hogy senki ne foglalhassa el. Udvarias kérdésemre, szabad e ez a hely, elnézett a fejem felett és nem válaszolt. Mi vei ismételt kérdésemre sem válaszolt, leültem. Ú ekkor megszólalt és kijelentette, hogy én mint tanitőnfi, az Iskolában ülhetek eleget, fi meg egész nap állhat. A kalauznfi durván bánik az utasok kai is. Még az „ökör" jelzőt sem átallja használni. LELKES IMRÉNÉ, Baka Válasz bírálatunkra OKTÓBER 26 1 SZAMUNKBAN „ . . . nem a világ, de mégis ..." című rövid írásunkban bíráltuk az érsekújvári Békevédők utcája 69. szám alatti hentesüzlet dolgozóját, mert 70 dkg disznóhús mellé 30 dkg marhahúst ls mért, bár a vásárló a marhahúst nem kérte. Bírálatunkra válaszolt az érsekújvári JNB kereskedelmi ügyosztálya és a Zdroj szakágazat igazgatósága is. Elismerték bírálatunk jogosságát s azt, hogy a kereskedelem feladata olyan szolgáltatásokat nyújtani, melyekkel a fogyasztók elégedettek. Azonban rámutattak saját nehézségeikre ls. A nagykereskedelem szintén nem szállít csupán csak disznóhúst az üzletekbe, hanem megköveteli a kevésbé keresett marhahús átvételét is. A disznóhús és a marhahús szállítási arányát havonta állapítják meg. Előfordul, mint a legutóbb Is, hogy az üzletekbe csak 30—40 százalék disznóhúst szállítanak, a többi marhahús. A hús romlandó áru, nem lehet raktározni, hanem el kell mielőbb adni. A HENTESÜZLETEK DOLGOZOL NAK éppen ezért megfelelő mó don fel kell kínálniuk — de nem ráerőszakolni valakire — a marhahúst, mivel a készlet ebből na gyobb, mint a dlsznóhúsból. H

OSSZ0 IDEIG csak csepegett, de egy szép napon meggondolta magát és szabályosan kilyukadt. A felesé gem ronggyal tömte el a lyukat, de mivel átszivárgott rajta a víz, még egy fazekat is odahelyezett a mosogató alá. Ezekután felszólított, térjek be a vaskereskedésbe és vegyek egy újat! Hetekig szaladgáltam a mosogató után, de a vaskereskedök csak a kifordított tenyerüket nél hagyva a csodálkozó aszszonyt... Teltek a hetek, hónapok, mosogató sehol. Rátelefonáltam néhányszor a lakáskezelőségre, de csak hümmögtek a telefonba. Megint felkerestem őket. -— A mosogató miatt? — kérdezte a kis nő. — Igen. A helyzet katasztrofális. Olyan nagy lyuk van már mutatták. — Nincs kérem, ritkán ka punk belőle. — Legalább azt mondják meg, mikor lesz? Búsan lógatták a fejüket, és rezignáltán sóhajtottak: •— Nem tudjuk, ezt sosem lehet tudni. Nézze meg talán vidéken. Megnéztem, de a vidéki vaskereskedésekben sem találtam mosogatót. Hátat fordítottam a „nemtudom" vaskereskedőknek és egy szép napon elballagtam a lakáskezelőségre. Előadtam a tényállást. Meghallgattak és sajnálkozva jelentették ki: — Nincs! — Miért nincs? — Azért nincs — mondották —, mert kifogyott. Mit gondol, mennyi lyukas mosogató van itt Bratislava-Krasňanyban?! Hajajl Százakra rúg! Nézze ezt a listát, név név után, ezek az emberek mind mosogatót kérnek. Oj szállítmányt meg már hónapok óta nem kaptunk. Ha kapunk, lesz! Maga ls megkapja majd, most rögtön fel is jegyzem. A szomorúszemü kis hivatalnoknő odakanyarította az én nevemet is a sor végére. — Na, — mondotta — ezzel is megvagyunk. Mégegyszer rápislantottam a hosszú névsorra és tudtam hogy minden reménytelen. A hivatalnoknő, fancsali képemet látva, vigasztalni próbált. — No, azért ne búsuljon.. Tudja mit, nézzen körül a vaskereskedésekben, biztosan kap mosogatót. Vegye meg nyugodtan és hozza el a számlát, kifizetjük magának az árát. Azt hittem, hogy tréfál. — Hiszen már hetek óta keresem, nincs sehol. — Hogy lehet az? — Ugyanúgy, mint ahogy maguknál — feleltem —, faképKilyukadt mofo<)ató a mosogatón, hogy alig tudjuk eltömni. — Hm ... hm ... Holnap küldök egy embert, majd megnézi. Másnap tényleg beállított a házkezelőség embere. Szörnyülködve teregette a kezét. — Ez már ócskavasnak sem való. Máris leszere)em. Leszerelte és megígérte, hogy intézkedik. Többé felénk sem nézett. Eddig legalább lyukas mosogatónk volt, amelyben üggyelbajjal még lehetett mosogatni, most már az sincs. A fürdőszobába hordjuk kl az edényt, ott mosogatunk a mosdócsésze fölött. Vártunk néhány hetet, aztán újra bekopogtattam a lakáskezelőség ajtaján. — Ha leszereltették a mosogatónkat, akkor adjanak a helyébe másikat. — Már jelentette, ugy-e? — Maga jegyezte be a neve met, asszonyom! — Igen, már emlékszem ... Elővette a névsort, végigböngészte és kijelentette, hogy nagyon hátul vagyok. — Mert mosogatónk már volna — jegyezte meg. — Mi több, sorra kicseréljük a beépített konyhaszekrényeket. — Erről már tudok. A szomszédomnak, aki mellesleg házfelelős, tegnap este már kl is cserélték a konyhaszekrényét és a mosogatót, bár a mosogatójuk még nem volt lyukas. Ehhez mit szól? Kissé meglepődött, de nyomban feltalálta magát. — Ő az elsők között van a névsorban. — Jó, jó. De a szükség törvényt bont. Neki még használható volt a mosogatója, nekem viszont egyáltalán nincs. Tehát nekem kellett volna előbb kapnom. A kis nő felkelt az asztal mellől és behívta a főnökét. Neki is elmondtam a történteket. ö azonban a fejét rázta. — Hiába, kérem. A sorrendet nem lehet megbontani. Maga a listán a sor végén van. — Tegyenek előbbre. — Nem lehet kivételezni. Maga is megkapja, ha magára kerül a sor. — Mikor? — Fél év múlva, egy év múlva. • — Hiszen már több mint féléve várok. Még egy évig várakozzam? — Tudja mit? — mondja a vezető. — Akadnak lakások, amelyekből még használható mosogatók kerülnek ki. Azokra a lakásokra gondolok, ahol már kicseréltük a beépített szekrényeket és új mosogatót ls kaptak a lakók. Szóval egy Ilyen használt mosogatót esetleg adhatnánk. Megrökönyödve néztem rá. — Mit? A más használt mosogatóját? — Végső esetben ... — Azt szereltesse be saját magának — mondtam a vezetőnek —, hogy jó példával járjon elöl. E

RRE MEGHARAGUDTAK rám. Én is nagyon megharagudtam a történtekért és elhatároztam, fütyülök rájuk. Fél év óta feléjük, sem néztem, ők sem felém. Kezdetben hetyke nótákkal fütyültem rájuk, de ma már egyre szomorúbbak a melódiák, bánatos a lelkem, hogy így történtek a dolgok. — des— A külföldi és a hazai turiatAk egyaránt kedvelik a friss tortalapokat, az fin. „karlovarská oplátky"-t. (Kovács Árpád felv.) w H Gr/gorij Baklanov m. A németek a téren — már régen befejezték a disznó pörzsölését és fe is mosták a kútnál - most megállva figyelték o jelenetet. Egyikük — hatalmas termetű, hordóhasú katona, a hőségben kigombolt zubbonyban — ahogy mosta o disznót, úgy lógatta most félkezében, a vizes, fehér testű állat pofáját a földre bocsátva; a disznó átmetszett torkán végigfolydogált a vízzel egybevegyűlő vér. Brovalszkij nem vette észre, amint odagördül mellé egy személyautó és kiszáll belőle egy tiszt. Lovaglónadrágba bújtatott lábát szétvetve, magas tányérsapkában, hátratett kézzel ő is odaállt és figyelt. Harsány röhej csattant fel hirtelen o téren: a vöröskatona elesett, és a feléje robogó motorosra szögezve tekintetét, sietve - de mégis iszonyatos lassúsággal - felugrott a földről. A motorkerékpárosok mór ketten voltak, együttesen hajszolták körben a foglyot, át meg átadták egymásnak, majd távolabbról újra rárohantak és tüzeltek rá. A téren álló németek izgatottan kiáltoztak, hahotáztak, akár egy sportstadionban. Az őrökkel körülvett foglyok jelenléte csak még plasztikusabbá tette a látványt, és mindegyik német külön-külön és együttesen, a hátsó "ábainál fogva lógatott disznóval együtt: o német katonai szellem, az egészséges német fizikum megtestesülése volt. Brovalszkij a foglyokra pillantott. Megannyi szempár bámult feszült iszonyattal a rétre. És az, ami ott történt, mindaz bennük is lejátszódott. Ámde néhányan már nem néztek arra. Tekintetüket elfordítva, zárkózott, aggodalmas arckifejezéssel álltak, mintegy távoltartva magukat a jelenettől. Gondolatban már feláldozták ezt a vöröskatonát és elkülönültek tőle, s csak attól rettegtek, hogy ami vele történik, nehogy őket is elérje. Igen, ez volt a legszörnyűbb: az emberekben feltámadó elkülönülés, melyet a működő gépezet egyik kereke idézett elő. A katona megint elesett, de felugrott s most a foglyok felé rohan, mögötte pedig - a nagyobb megfélemlítés kedvéért a kormányra hajolva - ott robogott a motorkerékpáros, útját a térről jövő harsány hahota kísérte. Brovalszkij előtt élesen felvillant a vöröskatona arca. Verejtékben fürdő, falfehér arc, rajta a szem és az arcüreg mélyedései, a levegőért kapkodó száj fekete hasadéka; a katona kigombolt gallérja mögül kibukkantak izzadtan fénylő kulcscsontjai. A legvégsőkig meghajszolva, mikor az ember már képtelen bármit is megérteni, csupán futni képes, míg fel nem bukik: így rohant kifulladva társai felé a katona. Egy volt közülük, ugyanolyan, mint ők, egy rész az egészből, a többiek azonban őrizet mellett nyugodtan álltak, őt viszont társai szeme előtt kergették. És a katona most feléjük futott. Ámde a második motoros, nagy zajjal előtörve az egyik ház mögül, levágta útját és visszafelé hajtotta a réten. Ebben a pillanatban Brovalszkij, elszakítva magában a mindnyájukat megbéklyózó, közös láncot, az őr mellett kilépett a sorból. Keresztülvágott a téren, balkezével fogta testéhez szorított, sebesült j'obb karját, és eszébe sem jutott, hogy lelőhetik vagy megállíthatják. Olyan ember módjára lépkedett, mint akinek joga van hozzá. Ha sietősre fogja vagy szaladni kezd, az őrben azonnyomban működésbe lép az ősi ösztön, mely leghevesebben kutyákban és emberekben bukkan fel, menekülőt látva. Brovalszkij azonban nem futott, és nem távolodott a veszélytől, hanem — a távolságot egyre csökkentve - egyenest feléje tartott a téren keresztül, ÉS az őr, kinek szemében ő és valamennyi fogoly csupán egy közös tömeg volt, amely iránt a fegyveres ember mérhetetlen felsőbbrendűségét érezte a fegyvertelenekkel szemben - az őr csak ment határozatlanul Brovalszkij után rászegezett géppisztollyal, mintha kísérte volna. A téren álldogáló németek szintén észrevették őket és arrafelé fordultak; néhányan kíváncsian várakoztak, újabb mulatságra számítva .Mindnyájan együtt voltak, s a fegyver a kezük ügyében, Brovalszkij azonban egyedül, sebesülten, és a géppisztolyos őr a nyomában lépkedett. És mégis: ebben a sebesült parancsnokban, aki egymagában közeledett feléjük, volt valami, ami úgy terjedt ilyen távolságban is, mint a félelem. Az összes német eggyéolvadó arcából a komisszár most csupán a tiszt arcát látta, és belenézett komoran csillogó szemével. Hirtelen nagyon tisztán hallatszott a falun túl robogó motor berregése. A néma csendben mindenki megérezte: itt valami történni fog. Ezt érezték, félve és örülve a foglyok, és ugyanazt érezték a németek is. — Vessen véget a színjátéknak — mondta németül, a fullasztó gyűlölettől halkan Brovalszkij, annyira halkan, hogy abból a távolságból egyetlen fogoly sem hallotta meg. Csak annyit láttak, hogy a komisszár mond valamit. Brovalszkij mindig úgy vélekedett, hogy ő, nagyon sok áldozatot hozva, kizárólag az emberekért él. Szigorú korlátokat szabott magának mindenben, amit közfelfogás szerint magánéletnek hívnak. De éppen ez az önkorlátozás és fegyelem, éppen ez az állandó belső ké112. széniét lett már régóta a magánélete. Mindez olyan fokú lelki kielégülést szerzett neki, mint az az egész napra felpezsdítő fizikai öröm, ami reggelenként töltötte el a testét a másfélórás szertorna meg a jéghideg zuhany után. És talán most első ízben nem gondolt sem az emberekre, „akikért él", sem önmogára, és arra sem, hogy milyen hatást gyakorol rájuk a tette. Olyan rendkívüli erővel érzékelte magában valamennyi ott álló társát, akikre géppisztolyok vigyáztak, és azt a meghajszolt vöröskatonát, aki még egyre futkosott a réten: szégyenüket, fájdalmukat, a fojtogató gyűlöletet, hogy mindazt, amit most tett, eredendő természetű szükségletnek érezte. Az ő gyűlölete, az ö szégyene, az ő fájdalma volt. ez. Odalépett a tiszthez. A németek közt mozgolódás támadt, s tudata peremén Brovalszkij megérezte a leselkedő veszélyt. De megfontolásra mór nem jutott idő: nem nézett hátra és nem látta, hogy az őr rászögezi a hasához támasztott géppisztolyt és oldalról közeledik hozzá. Mikor a komisszár előbbrelépett, látta, amint a tiszt magasra felrántott szemöldökkel hátrafordul, mintegy keresve valakit, aki megmagyarázhatná, mit akar ez a fogoly. És Brovalszkij ráeszmélt: a német fél a rá váró szégyentől, a fegyveres katona fél tőle, a fegyvertelentől, és hátrafordul segítségért. És diadallal, megvetéssel és gyűlölettel megérezte öklében az erőt, amellyel most rögtön lesújt erre az emberre, ledönti lábáról. Ekkor azonban az őr, legugolva és hátrahajolva, alulról felfelé az egész tár töltényt beleengedte a fogoly baloldalába. Brovalszkij elködösülő arccal feléje fordult, de nem az őrt látta, hanem a mezőt és az égboltot. És ezen a falként meredő mezőn — örök időkre megdermedve rajta — ott futott felfelé a vöröskatona, s a motorkerékpáros német hajszolta. És egy pillanatban a mező is, az égbolt is megbillent és összeomlott. (FoMiti"

1'' 196B.