Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-19 / 319. szám, szombat

i lehetővé teszi a elkövetését. FeJel­tetteiért például üzletvezetőnőnek, te kétszer is végez­tést — végül negy­korona mankója n lehetséges ez? ínyesek oz embe­üzletvezetőnő úgy mankóját, hogy t meg üres piac­ellenőrzéskor nem nél el, amiért felelned kelle­ne a törvény előtt - te is ugyanúgy viselkednél? Kissé mintha megbotrán­kozna a kérdésen, szemrehá­nyóan tekint rám, aztán meg­kérdezi? — Fogtál már kezet gyilkos­sal? — Nem, mondom határozót tan. — Én igen. Látom, érdekel az eset, elmondom. Egy férj agyonütötte fejszével a fele­ílkiismerete sem szeszes ital, palackok a polco­ám egy ellenőr­Jtott eszébe, hogy jék a palackok léről. látod a bűntettek ik emberek, akik ilkül szeretnének odni. Erre alkal­:etó beosztásuk is. •zek az emberek jobban szituáltak, rt csalnak és su­mert létminimu­éne fedezőtök. A etében a túlzott légítéséröl beszél­ídjárt nagyobb ér­ául autótulajdono­éne4í lenni. Ezért aztán különféle Holott nálunk ma ;em kényszerül ar­>gélhetését ily má­t^a. Számtalan ki­alkoholizmus kö­t. Itt meg kell je­ogy az iszákosság is büntetendő s egyáltalán nem ülmény. lös általában ta­t. Ha nem ügyész, mdjuk üzletvezető Jyasvalamit követ­sége szeretőjét. Éjjel történt, A gyilkos férj maga jelentke­zett. Kezét keresztbe téve ó Itt elém: „Bilincseljenek meg... Szörnyű gyilkosságot követ­tem el..." A kihallgatáskor őszintén, részletesen elmond­ta, hogyan követte el a gyil­kosságot. Ez megkönnyítette a munkát, bár az őszinte beis­merés nem foszt meg bennün­ket attól a kötelességtől, hogy az esetet ne nyomozzuk ki, ne vizsgáljuk ki következe­tesen és szigorúan. A kivizs­gálás bebizonyította, hogy semmit sem hallgatott el. Azt az embert megalázták, megsebezték emberi érzéseit. Az áldozat mélyen becsületé­be gázolt, s nyíltan hangoz­tatta, hogy a gyermek apja nem ő, a férj. Amikor a ki­hallgatásról elvezették, elébe álltam s kezet fogtam vele. Ma sem tudom, hogyan tör­ténhetett. Mindenesetre em­beri érzései mély benyomást tettei rám. Úgy éreztem, hogy egy rendkívül becsületes em­ber ÓH a törvény előtt, aki az ellene elkövetett gazságért csak a gyilkosságban-talált elégtételt. Most pedig a kér­désemre: a bűnözők kezdet­ben rendszerint tagadnak. Fő­leg a körülményeket csűrilt­csavarjak. A bizonyítékok sú­lya alatt azonban beismerik bűneiket. S mint üzletvezető? Nem tagadnám büntetendő tetteimet, mert, ismervén a tör­vényeket, az ítélet magassá­gát befolyásolhatja az őszin­teség és megbánás. — Közismert, hogy a múlt­ban a szocialista törvényes­ség megsértése is előfordult. Hamis vallomásra kénysze­rítettek embereket. Mi a ke­zesség arra, hogy ma Hyesmi nem fordulhat elő? — Re dkívül szigorú az ügyészség, a közbiztonsági szervek és a bíróság kölcsö­nös ellenőrzese. Hasonló ese­tek nem ismétlődhetnek meg' A kényszerítő eszközöket és körülményeket a törvény ki­zárja. Ha a kivizsgáló szerv vagy egyén ilyesmit alkalmaz­na, az törvénybe ütközik. — Tudod mire vagyok még kíváncsi!.. ? Javasoltál-e mór halálbüntetést? E kérdésre megrándulnak arcizmai, de nyugodtan vá­laszol. — Igen ... I- Mikor? — Kilenc évvel ezelőtt... i-t És miért? N Egy tizenkilencéves fia­talember meggyilkolta a szü­leit. Először az apját. . . Ami­kor a tizenkét éve betegágyon fekvő anyja felébredt a zörej­re, az anya életének is véget vetett. Az apját a trágyadom­bon ásta el, aztán a nemzeti bizottságon jelentést tett, hogy az apja meggyilkolta az anyját és megszökött. A ki­vizsgálás természetesen meg­állapította a tényállást. . . Hosszú éjszakákot virrasztot­tam át. Szörnyű gaztett volt. A gyermek bestiálisán - fej­szével - meggyilkolta szüleit - az örökségért... Két áldo­zat... Kérjem a harmadikat is?... De vajon érdemel-e mást egy olyan gyermek, aki saját szülei életét oltja ki . ..? Azoknak az életét, akik életet adtok neki. .. ? Mi tagadás, remegett a hangom, amikor a tárgyaláson a halálbünte­tést kértem. A bíróság halál­ra ítélte a szülőgyilkost. Nem kapott kegyelmet. — Nem gyötört az a tudat, hogy hozzájárultál egy fiatal élet kioltásához? • -r TlBlU i Ilii' — Amikor megkaptam a ki­végzésről szóló jelentést, szin­te megkönnyebbültem. Hisz nem tettem egyebet, mint igazságot szolgáltattam meg­győződésem és lelkiismeretem szerint. — Talán ezek után helyén­való a következő kérdés is. Nem félsz az emberek bosz­szújótól? i— Nehéz erre válaszolni. Sokféle ember van. Nem tud­hatom, kiben mi lakik. Min­denesetre szeretem a csalá­domat, két gyermekem van ... Egy esetben már megfenye­gettek. Az elítélt nyíltan a szemembe mondta, Hogy bosszút áll. Már évek óta ' szabadlábon van, de még nem találkoztam vele... Ki tudja? Nem félek, hisz nem csinálok semmi rosszat, ellen­kezőleg a rosszat büntetem. Nem, nincs félelemérzetem ... — Ha még egyszer kezde­néd, ugyanezt a pályát vá­lasztanád? — Valószínűleg. Igaz, rend­kívül kimerítő és felelősség­teljes munka.'Dehát amíg bű­nözők lesznek, valakinek ezt is csinálnia kell. Beszélgetésünk hosszúra nyúlt. A füstöt vágni lehetett az irodában. Barátom az ab­lakhoz lépett és sarkig kitár­ta. Mélyet szippantottunk a beáramló friss levegőből. — Fuj, ez a sok cigaretta! - bökte ki undorral. i- Sokat szívsz? — Ne is kérdezd. Idegölő ez a munka . . . — Most milyen eseten dol­gozol? — Egy tizenötéves lány . . . élősködés . . . prostitúcióból élt. Draszt'rkus eset. A lányka már tizenhárom éves korá­ban kerülte az iskolát, kon­csorgott. .. A férfiak társa­ságát kereste. Több férfit megfertőzött... — Milyen büntetést java­solsz? S zörnyű körülmények kö­zött élt. Szülei elha­nyagolták. Eltekintek a büntetéstől. Nem ő a hi­bás. Gyermekotthonban he­lyezzük el. Fiatal még, mások hanyagságának és élvezeté­nek lett az áldozata. Szak­mát tanulhat.... megkapasz­kodhat a rendes életben. Em­ber lehet belőle . .. Ime az ügyész lelkiisme­rete ... I KEREKES ISTVÁN A közelmúltban bemutatott Tarelkin halála című dráma egyik jelenetét örökíti meg a felvétel. A képen a szlovák színjátszás három élvonalbeli művészét, J. Króner Államdí­jast, M. Gregor Munkaérdemrendes Érdemes művészt és F. Dibarbora Érdemes művészt láthatjuk. (Foto: CTK — BorodáCová felv.} František Dibarboia szlnmüvészete, főként az utóbbi években, jelentős sze­repet játszik a Szlovák Nem­zett Színház művészi fejlő-< désében. Bátran állíthatjuk^ hogy F. Dibarbora számára Játéka MŰVÉSZI eimeny František Dibarbora 50 éves ez az időszak a fizikai és művészi érettség korát je­lenti, s az utóbbi évek sze-: repei azok, melyekben Di­barbora minden egyes alakí­tása művészi élményt jelen­tett. František Dibarbora 1939­ben, a második világháború küszöbén került a Szlovák Nemzeti Színházhoz. Már ezekben az években is talál­kozott nagy rendező sze­mélyiségekkel (Hofnian, Borodáč, Jamnický) s veze­tésük alatt néhány élő és friss színpadi szerepet alakí­tott. A művész színészi fej­lődésében volt egy időszak, amikor a rendezők főképp komikus és vígjátékbeli sze­repekkel bízták meg, ami azt a látszatot keltette, mintha Dibarbora skálája korlátozott lenne. Emellett gyakran megfeledkeztek ar­ról, hogy bővérű komikus, vagy vlgjátékbeli típust ala­kítani rendkívül igényes fel­adat, amely megköveteli a felszabadultság nagy képes­ségét, a tehetséget és az al­kotó fegyelmezettséget. A művész egyik legsikerültebb vígjátékbeli alakítása volt Sir Ewans figurája a Wind­sori víg nők Zachar rendez­te előadásában, amely 1954­től mindmáig szerepel a Szlovák Nemzeti Színház műsorán. Dibarbora megcsil­logtatta művészetét Shakes­peare két másik művében is: a Macbethben és a Ham­letben. E két előadásban a kritika épp Dibarbora alakí­tásait értékelte a leginkább. Legutóbbi alakításai közül említésre méltó Mahler Ma­lomjában az igazgató, vala­lamint Havel Kerti ünne­pély-ében és az Értesítés­ben nyújtott alakítása. Nagy színészi sikert jelentett Ta­relkin alakítása is Tarelkin halálában. A rádióban filmen és televízión keresztül Franti­šek Dibarbora művészete ál­talánosan ismert lett, s fő­ként a televízióban — amely nagy igényeket tá­maszt a kamarajellegű szí­nészi megnyilatkozásokkal szemben — érvényesül Di­barbora kiváló művészete. Kitüntetése az Érdemes mű­vész címmel csupán kifejez­te eme élenjáró szlovák mű­vész alkotó munkájának ér­tékét, s hálánkat a sokéves gyümölcsöző tevékenységé­—mtp— M lél-aseh­•Magyar Majer dünk a osl mü­beszél, goromba orát dí­>ssz volt íra írja. f. öltöttem Widásom tgeztem, ! a mai om évig szeme t. Ajkán iangzotí g; mint­ák mln­áfutnak. ?m kell, wkoltok Megesz mgytok. 'tlenség, vagyok, i áldott •yütt őr­ünk, ha 6. A tár­k. A H­badozó betegek kint sétálnak a kórház udvarán a késő őszi napsü­tésben. — Hol van Ma­jer elvtárs? Hogy van Maier elvtárs? — kérdezgetjük egymást. Elfáradt. Lepi­hent. Olykor rosz­szat sejtünk. Hi­szen hetven éves, és erős mellhártya­gyulladása van. Am estére megint csak megelevenedik, és megint ott ül köz. tünk a társalgó­asztalnál. Heteken át igy üldögélünk minden este. Megszoktuk már az Idős ember bőbeszédüségét, harsány, neklszabaduló hangját, az orvosok elől bujkáló dohányos szenvedé­lyét. Már nem ts Majer elvtárs, de Majer bácsi. A MI MAJER BÁCSINK. Világjáró ember volt valaha. Megszokta Európa or­szágűtjatt. Az egykori Németország és a Monarchia városalt, a robogó vonatokat, az Adria és az oceánok kék vizét. Oroszország és Ausztrália roppant térségeit. Dnyepropetrovszkban vaskohót épített, Sydneyben acél­fúrókat edzett. Tengerész volt a Monarchia adriai sor­hajóin. Szolgált a cseh légióban, s a Szovjetunióba szökött a Magyar Tanácsköztársaság felett diadalmas­kodó Csehszlovákiából. Harcolt a Spanyol Köztársasá­gért és harcolt Szlovákiában a német megszállók ellen. Nem lehet követni őt az eseményeknek ebben a for­gatagában. Nem elég neki a térkép és az atlasz. A va­lóságos földgömb fele kell neki, hogy kibontakozzon élete. Sumavai kis falucskából indult el — a kenyér után. Éhség, kényszer és katonai parancs üzi, végül a saját meggyőződése löki a világ végtelen útjaira. Nem sorjában, valami belső kényszer és logika sze­rtnt mondja élményeit. Talán élete nagy csalódásalt és tanulságait akarja közölni velünk. Egy este ten­gerészkorával, a Monarchia összeomlásával és légtoná­rus korabeli élményeivel kezdi, hogy megint a szokásos kérdéssel, fáradt, furcsa mosollyal fejezze be. A pulai kikötőben szolgált, akkoriban épp egy mo­torcsónak fedélzetén. A dalmáciai partok mentén őrkö­dő hajók legénysége lázadozott. A horvátok, szerbek, csehek mindannyian gyűlölték a Monarchiát. Egy nap aztán vége a háborúnak. Otthagyják a hajókat. A cseh katonák és tengerészek külön szerelvénnyel, teljes fegyverzetben hazatérnek Prágába. Ott beszervezik a légióba, s Szlovákiába küldik őt. Eleinte a lengyel határt őrizni, később a Magyar Tanácsköztársaság ellen. — Nem akartam harcolni a munkások hadserege el­len. Valahol Dalmáciában belémragadt a malária. Ér­sekújvárnál elővett egy gyenge roham. Jelentkeztem a katonai orvosnál, helyeztessen el valahová a hegyvi­dékre, hogy ki ne újuljon. Sikerült... TŰNŐDIK, nagy lélegzetet vesz, s így folytatja: — Bizony a Horthy. Mi meg a románok, meg a fran­ciák, meg az angolok, meg az amerikaiak, mi szabadí­tottuk a magyar munkások nyakába. Pedig az össze­omláskor Pulában, mikor a különböző nemzetiségű katonák összeverődtek, hogy hazainduljanak, ott gyü­lekeztek a magyarok, és Horthy is közöttük volt. A ha­talmunkban volt. Akkor kellett volna megfojtani. A cat­tarói lázadás után ő lett a tengernagyunk. Ö léptette életbe a szigorú rendszabályokat a forradalmi szellem elnyomására. Gyolyóval, börtönnel, büntetőtáborokkal akarta elejét venni a forrongásnak. Tizennyolcban Majer elvtárs ts büntetőtáborba került. Elmondta ezt ts részletesen. Rajtakapták, hogy a Právo Lidu-t olvassa. Elhallgatott, eltűnődött, s megint elhangzott a be­szélgetést befejező kérdés: — Hát kellett ez nekünk? Alig hallhatóan, csak magának mondta, most többes számban. Vád és szemrehányás képpen hangzott. Vajon mire gondolt? Huszonegyben leszerelt. A Dunai Hajózásnál próbál­kozott egy ideig. Am a hajókon mindenütt volt csá­szárt és királyi tisztekkel találkozott. Hát ezért, eze­kért borult fel a világ rendje, hogy megint ők paran­csolgassanak? Huszonkettő őszén három társával együtt Románián át elindult a Szovjetunióba. Hosszadalmas bolyongás után a beszarábiai Hotytn városában elérték a Dnyeszter partját. Éjszaka titkon átúsztak a folyó vizén, s elindultak álmaik földjén. Hónapokkal később Jan Majer, a sumavai legény, egy moszkvai üzem szakmunkásaként belépett a bol­sevikek kommunista pártjába. SOK-SOK ESTÉN AT MESÉLT Majer bácsi. Mesélt Moszkváról és Dnyepropetrovszkról. Spanyolországról és Ausztráliáról, ahol már a harmincas években renge­teg autó szaladgált az országutakon. De legtöbbet talán Árváról, egy kis falucskáról mesélt, ahol légio­nárus korában megismerkedett a feleségével. Mielőtt megközelítette volna a Szovjetunió határát, az átkelést megnehezítő holmiját egy bőröndbe csomagolva jöven­dőbeli felesége címére küldte. Világjáró útjairól min­dig Idetért meg, s a háború után itt Árvában talált igazi otthonra. Csak nyugdíjaztatása után jött föl Bra­tislavába, a fia, Jaroslav kedvéért, aki itt él és itt tölti be hivatását: főiskolai tanár. Próbáltam megérteni ennek az élményekben és ese ményekben gazdag életnek a logikáját, s nem merem azt állítani, hogy megértettem. Egyet tudok, nem volt könnyű és egyenes az út a Sumavától Moszkváig, s a földgömb felén át vissza Árváig, majd tde, a kórházi ágyig. Egy kis epizód, a fia látogatása talán mégis fényt vet a gondolkodására. Jaroslav derék, magas ember, mintha harminc évvel fiatalabb apját láttam volna. Benyitott az ajtón a foga­dóba. Az idősebb Majer éppen rágyújtott egy cigaret­tára. A fiú szeretettel, aggodalommal kérlelte: — Apa, apa, ne dohányozz! ö ránézett, kissé szomorúan, kicsit bosszankodva, és zsörtölődő öreges hangja visszareccsent: — Azt hiszed talán örökké fogok élni? TEHÄT ERRE IS GONDOLT — az elmúlásra. Ám az a csodálatos, hogy semmi jelét sem adta ennek. Nem aggasztja a saját állapota. Nem panaszkodik. Nem rohanják meg tépelődő vagy misztikus hangulatok. Min­dig az élet dolgairól beszél. A földi élet kis és nagy gondjai foglalkoztatják, s nekem az idős cseh költő, Stanislav Kôstka Neumann egyik verssora jut eszembe: „Mindvégig tiszta földi ember voltam." Mintha csak Majer bácsira szabta volna a sort, mely világnézetet, életérzést, és embert magatartást fejez ki, végered­ményben érzelmi és erkölcst állapotot ts. A legtrlgy­lendőbb állapotot. Hatvanon túl és hetven jelé ezt kívánom magamnak és mindenkinek, akit szeretek: ttszta, földi emberséget. BABI TIBOR BSp^fi »' .^J ffftofX •• •• jtnm'yw" ' * ľ f'ZMľfSJ*!'* '' ''.V''- ' •

Next

/
Thumbnails
Contents