Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-17 / 317. szám, csütörtök

MAGYARORSZÁGI BESZÉLGETÉSEK (3) Vállalati önállóság és kooperáció A gazdaságirányítási rendszer reformja megköveteli a szocialista állami vállalatok önállóságának, döntési fogának, kezdeményezésének és felelősségének jelentős növelését. Miben áll a vállalati önállóság növelésének lényege? Megszűnik az , eddig érvényben levő tervlebontásos rendszer. A vállalatok a kormány által jóváhagyott ötéves terv és egyéb információk (piackutatás stb.) alapján maguk állítják össze éves tervüket. Központilag nem szabják meg a munkaerő létszámot, a béralapot, átlagbért stb. A vállalatok önállóan kötnek szerződéseket, s maguk döntenek a beruházásokról is. Nem élvez teljes önállóságot a vállalat a bővített újratermelésben. Az Ilyen jellegű beruházások felett 50 százalékban az üzemek, 50 százalékban pedig központilag döntenek. A központi beruházások nyújtanak garanciát arra, hogy a vállalati beruházások népgazdasági szinten nem torzulhatnak el. A vállalatok önállóságának növelése egyben azt is jelenti, hogy az eddiginél nagyobb mértékben élvezhessék jó gazdálkodásuk eredményeit, de ugyanakkor vállalniuk kell gazdálkodásuk hátrányos következményeit is. Az állami vállalatok igazgatóit — mint vállalattulajdonos — az állam nevezi ki és menti fel. Az igazgató teljes önállóságot kap a vezető káderek kiválasztásában. A vállalati önállóság kérdésében eléggé szélsőséges nézetek csaptak össze. Voltak, akik túlbecsülték a vállalati önállóságot, s azt vallották, hogy mindent a vállalatnak kell csinálnia. Ez helytelen, mert vannak olyan dolgok — például az alapkutatások —, ami csak államilag oldható meg. Nagyobb veszély a vállalati önállóság lebecsülése. E nézetek képviselői úgy vélik, hogy a vállalatok nem alkalmasak önálló döntésre. Ezzel szemben a valóság azt igazolja, hogy a döntés minden kérdésben azon a szinten történjék, ahol a legmegfelelőbb információval rendelkeznek, és ahol az érdekeltség ebben a döntésben legközvetlenebb. Vitatott kérdés még a vállalaton belüli önállóság. (Meg kell jegyezni, vállalaton nagy vállalatot értenek.) Ugyanis, ha bővül az igazgatók hatásköre, akkor szükségszerű, hogy csökkenten a gyáregységvezetők döntési joga. Hiszen a nagyüzemi előnyök csak úgy használhatók ki, ha az igazgató megfelelő manipulációs lehetőségekkel rendelkezik, s ha ezeket az egész vállalatban érvényesítheti. Nem lehet szem elől téveszteni, hogy az üzemrész általában nem jelenik meg a piacon, tehát csak a vállalat, mint egész, végez árutermelő tevékenységet. Vitatható a trösztök tevékenysége. A tröszti rendszert felül kell vizsgálni, mert korlátozzák a vállalatok önállóságát. KOOPERÁCIÓ, SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSEK, MONOPOLHELYZET Saját, hazai tapasztalatainkból tudjuk, hogy az új gazdaságirányítási rendszer legproblematikusabb pontja a vállalatok közti kooperáció, illetve a szállító —átvevő kapcsolatok. Hogyan kívánja ezt megoldani a magyar gazdaságirányítás reformja? Az eddig érvénýben volt szállítási szerződések csupán a terv számait rögzítették, ami azt Jelenti, hogy nem tükrözték sem a tényleges szükségletet, sem a tényleges kapacitásokat. A tervlebontásos rendszerben a vállalatok semmiféle eszközzel nem rendelkeztek fejlesztésük kialakításához. Ezzel szemben a gazdaságirányítás reformja lehető1968 v

é teszi, hogy a kooperációban érdekelt vállalatok a termelési XI. 17. és műszaki fetlesztésben együttműködjenek, vagy olyasmi is 5

lehetséges, hogy valamely termék fejlesztésében leginkább érdekelt vállalat ennek költsémrrn geire saját erőforrásaiból hitelt adjon. Az új szállítási szerződések elvileg különböznek a régitől. Lényege az, hogy a vevő és szállító, illetve termelő és felhasználó vállalatok közvetlenül köthetnek kooperációs, illetve szállítási szerződést. A szerződéskötésben a vállalatok elvben teljes szabadságot élveznek, a szállítási feltételekben és az árakban egymásközt állapodnak meg. Miért csak elvben? Talán a gyakorlatban nem igy lesz? Nem erről van szó, hanem arról, hogy az állam tulajdonosi jogával élve —, főleg az átmeneti időszakban, de esetenként később is —, kényszerfeltételeket szabhat a kooperációs, illetve a szállító—átvevő kapcsolatokban. Itt szükséges megjegyezni, hogy a magyar gazdaságirányítás reformjának egyik jellegzetes vonása az állam tulajdonosi jogának hangsúlyozása. (Természetesen csakis állami vállalatok esetében.) Folyamatban van a szállítási szerződések jogi kidolgozása. Ennél az alapelv az, hogy jogilag csak az alapvető dolgokat rögzítik, viszont olyan rendszert kell kialakítani, amelyben gazdasági eszközökkel szabályozzák a szállító—átvevő kapcsolatokat. Szó van arról, hogy a szállítási szerződések rendszerében mennyiben vegyenek részt külső tényezők — bank, hitelfeltételek, anyagbeszerzés stb. Ezzel kapcsolatban viszont felmerül a kérdés: mennyiben korlátozza a vállalati önállóságot az indirekt beavatkozás. Az a nézet: a bank csak azt bírálja el, hogy a vállalat vissza tudja-e fizetni a kölcsönt és ne azt, hogy annak felhasználása gazdaságos-e vagy sem. A vállalat, illetve az igazgató döntési jogával élve, rendelkezzék a kockázatvállalás jogával is. A kooperációból, a szállító— átvevő kapcsolatokból logikusan következik, hogy szóljunk a monopolhelyzetről. Elsősorban is a fogalmat kell tisztázni. Ugyanis sokan összetévesztik a monopolhelyzetet a koncentrált nagyüzemmel, holott ez helytelen, mivel egy jelentéktelen kőbánya is monopolhelyzetbe kerülhet az építő vállalattal szemben. Tehát két különböző fogalomról van szó, még akkor is, ha a koncentrált nagyüzem jellegénél, egyeduralmánál fogva a piacon valóban monopolhelyzetbe kerülhet. Az most már a kérdés, hogyan lehet megőrizni a koncentrált termelés előnyeit, s ugyanakkor kivédeni a monopolhelyzetből eredő hátrányokat? Á monopolhelyzetből eredő hátrányok — elkényelmesedés, műszaki fejlesztés elhanyagolása, a vevő kiszolgáltatottsága, árfelhajtó törekvések —, leküzdésének egyik legfontosabb eszköze az országon belüli konkurrencia támogatása. A reform lehetővé teszi, hogyha szükséges, akkor bármelyik vállalat mellékprofilként azt termeljen, amit akar, illetve, ami iránt kereslet mutatkozik. A közszükségleti cikkekben a versenynek —, import révén is —, teljes utat kell adni. Figyelemreméltó az a gondolat, amely szerint a szocialista országok kötetlenebb együttműködése nagy szerepet játszhatna a monopolhelyzetből eredő hátrányok leküzdésében. A monopolirányzatok leküzdésében, ha feltétlen szükségesnek mutatkozik, az állam, tulajdonosi és piacszabályozó jogával élve, adminisztratív eszközökkel is felléphet. Ármaximumot léptethet életbe, korlátozhatja a nyersanyagvásárlást, vagy kötelező szállítási utasításokat adhat. A REFORM TÁRSADALOMPOLITIKÁI KIHATÁSAI A gazdaságirányítás reformjának milyen társadalompolitikai kihatásával lehet számolni? Első helyen feltétlenül az összhatást kell említeni: ésszerűbbé és gazdaságosabbá válik a termelés, egészséges és megbízható alapja lesz az életszínvonal emelésének. A gazdaságirányítás reformja nem öncélú valami, hanem a népgazdaságfejlesztés, s ennek eredményekép pen az életszínvonal emelésének eszköze. A reform, a vállalatok önállóságának növelésével kedvező feltételeket teremt az alkotótevékenység kibontakozására. Az új helyzetben a vezetők már nemcsak az utasítások végrehaj tói lesznek, hanem tevékenységüket lényegében kezdeményező készségük és tudásuk határozza meg. Éppfen ezért előtérbe kerülnek a tehetséges emberek. Annak a körülménynek, hogy a reform kereskedelmi alapra helyezi az anyagbeszerzést, jelentős morális kihatásai kell, hogy legyenek. A magyar elvtársak nem titkolták azt a nézetüket, hogy az eddig érvényben levő hatósági anyagelosztás bizonyos protekcionizmust, korrupciót szült, mert az volt a helyzet, hogy a vállalatok nem egyszer egymást premizálták, csakhogy anyaghoz jussanak. A párt szembenéz ezzel a helyzettel és nagy súlyt helyez megoldására. Kétségtelen, hogy a reform erkölcsileg, politikailag kedvező helyzetet teremt. Megnő az irányító szervek tekintélye. Megszűnnek a különféle irányító szervek nem egyszer egymásnak ellentmondó utasításai. A jövőben csak néhány alapvető kérdésben adnak ki irányelveket. Ennek eredményeképpen egészségesebb viszony alakul ki a 'felső és az alsóbb szervek között. Az egymásnak ellentmondó részutasitások csak a fegyelmezetlenségnek kedveztek, ennek kedvező táptalaját képezték. Megszűntével a fegyelem javulása vártiató. A fegyelem vállalati üggyé válik, mivel nem a felsőbb utasításokat kell végrehajtani, ha nem a sajátjukat. A fegyelem megszilárdulását támasztja alá az anyagi érdekeltség rendszere is. A reform nagy jelentőségű a szocialista demokrácia elmélyítésében és kiszélesítésében, különösen a szocialista demokrá cia tartalmi fejlesztését illetően. Bár a párt az utóbi években jelentős lépéseket tett a szocialista demokrácia elmélyítése érdekében, mégis, a gazdasági élet centralizálása és az adminisztratív irányítás fékezte a demokrácia további kibontakozását. A reform a demokrácia kiszélesítésének és elmélyítésének olyan feltételeit teremti meg, amelyek hiánya miatt a múltban a demokratikus elvek csak formálisan érvényesülhettek. A szocialista demokrácia érvényesülésének fontos- feltétele a döntés fogának decentralizálása. A vállalati önállóság növelése révén a hatáskör lekerül s így nagyobb lehetőség nyílik a kezdeményezésre. Ugyanakkor a vezetők felelőssége is nagyobb mértékben nyilvánul meg a dolgozók előtt. Ezt segíti elő az a körülmény is, hogy a jövőben a nyereség lesz a kiinduló pontja a vállalati gazdálkodás elbírálásának, s így, a nem szakértő közvélemény is könnyebben értékelheti egy vállalat munkáját, és a dolgozók hatékonyan beleszólhatnak vállalatuk dolgaiba. Felmerül még a kérdés: egy személyi vezetés és demokrácia. Nincs ebben ellentmondás, — a két fogalom nem zárja ki egymást? Nem, nincs ellentmondás, ellenben nagyon fontos a kérdés helyes értelmezése. Mert mit jelent az egyszemélyi vezetés és demokrácia? A döntés kollektív kialakítását, de az egyszemélyi döntést. A kérdés kollektív megvitatása után egy néven nevezhető ember döntsön és vállaljon felelősséget. Csakis így érvényesülhet a szocialista demokrácia: a legfontosabb kérdésekben a dolgozók hallat fák szavukat; s az egvszemélvi vezetés: a döntésnek felelőse BATKY LASZLO Következik: A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSI REFORM ES A TERMELŐSZÖVETKEZETEK r~\ arina Péternek két hét Óta nincs szerencséje. A sárgás H homokbucka oldalában ül, maga eszkábálta összecsukható bőrszékén. Azelőtt feljebb, a szigeten horgászott, ahol hatalmas fák karvastagságú gyökerei kapaszkodnak a part már kimosott humuszába s ágaik belenyúlnak a vízbe. De oda nemrég uszályokat hoztak, vasmellükön gurul a fény. Olajos, kérges tenyerében felkattintja a horpadt Modiano pléhdobozt. Cigarettát sodor, rágyújt. Balra a városka jélkaréjban ráhajol a vízre, a part menti házak ablakaiban apró lángocskák gyúlnak, parázslanak, hunyorgatva megnyúlnak a holt Duna-ág hűvös csillogásán. A szemközti dombok fölött egymásba folynak a felhők. Percről percre változnak a formák. Barina Péter jól ismeri ezt a nyárvégi alkonyt. Mélyeket szippant az erős dohányból, orrán fújja ki a füstöt. A póta mozdulatlanul fekszik a vízen. Tizenkét napja, hogy idetelepedett. — Semmi, megint semmi — gondolja. — Semmi, amióta idejöttem onnan fentről. Egy se jön el. Múlnak a napok, múlnak az órák. Ma is. Az asszony bizonyoEbert Tibor: sa

n felmelegítette már a déli mara# dékot és vár Vár AVIZ MELLETT í^ II • Ita lllbbhkl I qa ai

aí

t, hátradől. — Igen, itt ülök órák hosszat A többiek bizonyosan kártyáznak. Holnap vasárnap, ráérnek. Ott van Dezső, Pista, no meg Laci a futballbíró, akivel ma is találkoztam a töltésen. Hívott, menjek én is. Gurgulázott a hang/a: No mit fogtál Potykafi? Nem esz meg a fene, meg az unalom, vagy a sok szúnyog? Ott ülsz és lesed a szerencséd, nézed azt a büdös vizet meg a csillagokat. Aztán elkerékpározott. Könnyű szél borzol végig a csenden. Barina Péter lehajol a vízre. — A bokrok, a fák, a víz, meg én... Ezt ők nem* értik. Csapkodják az asztalt: piros az adu, makk király. Karcsi közbeszól: öt gólt rúgott vasárnap a Melcer, holnap rúg megint legalább kettőt. Iszkol a V. S. E. Karcsi tölt, mindig ő, a savanyú Novából. Rekontra. Tibor felemelkedik a székről, vállát behúzza. Így van ez már évek óta. Ök ott, én itt. Laci ma is gúnyolódik: meglátjátok, ma nagy halat fog Potykafi. Nevetnek, kinevetnek. Verik a lapot. Nem olyanok ám a lapok, mint amilyeneket apám vett: minden karácsonyra új paklival; azok gyönyörű fényesek voltak, finom festékszagúak. A régit, a ragacsosat odaadta anyámnak: no, vess magadnak, nézd ki a jövődet, vagy csinálj vele amit akarsz, ezt mondta. /~) arina Péter megint rágyújt, a vékonyka levegőáramlás t~S arcába libbenti a füstöt. — De az utolsó kártyát elzárta a katonaládába. Most már mindegy, úgy is vége mindennek, emlékszem higgadtan, értelmesen szótagolta, aztán kitört belőle valami bugyborékoló nevetés féle: elteszem, nem adom, őrizzétek. A süppedt karosszékben ült, amelynek leszakadtak a rugói, és köhögött. Előtte történt két héttel, hogy hófúvásban kábát nélkül jött haza, véres szemekkel támolygott a konyhába. A temetésen a koporsója mellett ballagott a böllér, akinek eladta a kabátját. Barina Péter orsózni kezdi a zsineget, kihúzza a dugót. A horogra újabb csalétket akaszt. Megsuhogtatja a botot, a dugó nagy ívben a vízre lódul. Kissé visszahúzza, rögzíti a botot. — Hány éve ennek? Húsz, huszonöt? A rokonok a temetés után néha megkerestek, hoztak tojást, zsírt, szalonnát. Később elmaradoztak. Magunk maradtunk anyámmal. Egyedül, mint most én, akit szintén elhagynak, kerülnek, aztán elköltöztünk, majdnem a cigánysor mellé. Mert kellett a pénz. Anyám kivett az iskolából. Ö elment mosni a polgármesterékhez, majd az iskolában súrolta az osztályokat. Meggörnyedt, töpörödött. Akkortájt ismertem meg a gyárban Márton bácsit. Egyszer megkérdezte, nincs e kedvem kimenni a vízre. Felmentünk a maráshoz, a Karcásra. Ma már nem létezik. Munka után indultunk, napnyugtakor. Előttem baktatott zömök, széles vállával, zsíros kalapját homlokába nyomta. Es másnap megint kimentünk.. Nyestem magamnak egy botot, spárgát, meg horgot Márton bácsi adott. Ültünk szótlanul egymás mellett. Egyszer azt mondta, hogy a magány elveszt az embertől a szót, csak gondolkodik. Jártuk a szigetet, füzeseket, elvitt a tóhoz, ahol békalencsék közt ültünk egy tönkön. Barina Péter utánaenged a zsinegnek, később a póta jobbra dől. Gyorsan felhúzza. Felcsap hozzá a víz szaga, mely ilyenkor a legerősebb, meg kora hajnalban: valamiféle hal- és iszapszag keveréke. Aztán eszébe jut, meg kellene számolni, hány napot ts töltött ő a víznél. De mindjárt rájön, lehetetlenség és minek az. Minek is azt tudni? Ügy jön az ember a vízhez, mint a szerelmeséhez. Nézi a vizet s a csendes tekintetű hűség megvigasztal. Mikor a bombázók jöttek és tompán remegett, vakon visszhangzott a város, Barina Péter akkor is eljött. Puha volt a föveny, bogárrügyekkel tele a parti kövek és hozzásimult a víz. Tudja, a sziget nem örökkévaló, sem a hegy, sem a sziklaárnya bokrok, csak a víz, melybe minden beleomlik, belehull. A csillagok is belezuhannak a vízbe. Érzi, a víz: örökkévalóság. Ez a mozdulatlanság, meg amott túl a széles hömpölygés. I /onatfütty hasít a csendbe, a 10.38-as személy. Hűvösebb W lett, Barina Péter begombolja a kabátját. — A feleségem mindig veszekszik velem, minek ez az átkozott szenvedély, pénzt nem keresek vele. Inkább néznék mellékes után, tévé-antennákat szerelhetnék, mint Karcsi. Mindig egyedül, egyedül, meglásd, szeretőt keresek magamnak, ilyeneket mond. Csak a víz, meg a hal, a csillagok, meg mit tudom én. Eszelős vagy, konok. Miért is lettem a feleséged? ... A gyárban a szekrényemre festettek egy halat, a feje rám hasonlított. Kezében horgászbot, a horgon egy légy. Melléje rápingálták zöld festékkel: „En vagyok a Potykafi Aki legyet fogott ni.. Potykafi, Potykafi... Barina nevetése olyan, mint a csobbanás. — Mit szóltok hozzá halak? Mi jó barátok vagyunk. Amit fogok, az csak az enyém, az enyém, nem adom másnak. Sokszor mikor megfoglak, sajnállak és visszadoblak a vízbe. Húsommá, véremmé váltatok. Senki sem ismer benneteket úgy, mint én, senki nem gondol veletek úgy, mint én. Most is kerestek, tudom, ott fenn a szigetnél, a fák alatt. Télen, amikor befagy a víz és a jég összetorlódik, kimegyek hozzátok, végigbandukolom a partot, merev a táj, de lenn a mélyben nálatok másképp van. Fúj a szél, arcomba söpri a havat, de én hűséggel követlek. Felélénkül a víz, halkan ütődik a partnak, a homokbucka oldaláról peregnek a szemcsék, belehullanak a holt ág vízébe. r\ arina Péter ma ts sokáig marad, aztán behúzza a pótát, ) felorsózza a zsineget. Kerülővel a füzeseknél átvág a vdros felé. — Valóban bolond volnál? — kérdezi. — Potykafi. Potykafi... De nem felel senki. Mögötte a csend. Meg a part, a fák, a víz.