Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-16 / 316. szám, szerda

MAGYARORSZÁGI B E S Z C L S E T t S E K (2) A gazdaságirányítási reform bevezetésének előkészítése 1986. XI. 14. Magyarországon, bánkivel ls beszéltem, előbb vagy utóbb, feltétlenül szóba került a gazdaságirányítás reformja. Erről szólt éppúgy a miniszterhelyettes, mint a társadalomtudományok művelője, a pártfunkcionárius éppúgy, mint a mezőgazdasági termelőszövetkezeti elnök. A gazdaságirányítás reformjának fogalma bevonult a mindennapi nyelvbe. Éppen ez bizo-i nyitja a legjobban, hogy Magyarország népét mennyire foglalkoztatja az 1968. Január elsejével bevezetésre kerülő új gazdaságirányítási rendszer. Ami teljes mértékben érthető és indokolt, hiszen a gazdaságirányítás reformjának bevezetésétől, a párt Központi Bizottsága által már jóváhagyott határozat megvalósításától függ a magyar népgazdaság további fejlődése, s ennek eredményeképpen a dolgozók életszínvonalának emelkedése. Milyen helyzet jellemezte a magyar népgazdaságot, amikor a gazdasági mechanizmus reformjáról szóló határozatát a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghozta, — erről és a reformmal összefüggő több más kérdésről beszélgettünk dr. Lakos Sándor elvtárssal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Társadalomtudományi Intézetének igazgatójával. A magyar népgazdaság helyzete alapjában egészséges. Lo-i gikusan következik ebből, hogy a párt Központi Bizottsága nem volt kényszerhelyzetben, amikor a gazdasági mechanizmus reformjáról döntött. Az ötéves tervet teljesítették, emelkedett az életszínvonal. Az ötéves terv teljesítésében fontos elválasztani az előző három évet az utóbbi két évtől, mivel az ötéves terv eredményeinek zöme az utóbbi két évben született. Ez a Jelentős eredményjavulás a párt Központi Bizottsága 1964 decemberi határozatának köszönhető. Az eredmények ellenéra azonban sok területen nehézségek, ellentmondások keletkeztek, amelyek arra mutatnak, hogy a régi gazdaságirányítási rendszer erői kezdenek kimerülni. Ezek a nehézségek és ellentmondások megmutatkoztak többek közt abban ls, hogy míg azelőtt a mennyiségi, most már a minőségi igényeket kell kielégíteni. S ezt a feladatot a régi, extenzív gazdaságfejlesztési módszerekkel tartósan megoldani nem lehet. A helyzet felIsmerésében a gyakorlat, a mindennapi élet tapasztalatai mellett, illetve azzal párhuzamosan nagy szerepet játszott a tudományos elmélet, különösen a közgazdaságtudományi elmélet. HOL TART A REFORM ELŐKÉSZÍTÉSE? Már történt rá utalás, hogy Magyarországon a gazdaságirányítás reformját 1968. január elsejével vezetik be. Azért ekkor, mert a reform bevezetésének előkészítése még huzamosabb Időt igényel. Sok még a ki nem dolgozott, illetve kidolgozás alatt álló részletkérdés. Kijelölték már azokat az állami szer-: veket, amelyek a gazdaságirányítási rendszer reformjának bevezetését előkészítik. A gazdaságirányítás reformjának gerince az új árrendszer, amely előfeltételét képezi a vállalati Jövedelem elvonásnak, az anyagi érdekeltségnek. A kormány gazdasági bizottsága már megtárgyalta, milyen nyereségkulcsokkal kell dolgozni az új árrendszer megállapításában. A reform életbelépésével a mezőgazdasági termékek jelvásárlási árának további emelését tervezik, főleg a növényi termékeknél és kisebb mértékben az állattenyésztési termékeknél is. A valóságos értékviszonyoknak megfelelő termelői árrendszer — ipari és mezőgazdasági, valamint a köszolgáltatások — megállapítása esetleg egyes fogyasztói árak módosítását is szükségessé teszi, ezt azonban csak olyan mértékben tartják lehetségesnek, hogy bizonyos kiegészítésekkel megtartsák a vásárlóerő egyensúlyát, és csak oly módon, hogy a dolgozók egyetlen nagyobb rétegének az életszínvonailát sem érintheti negatívan. Az MSZMP vezetősége abból az alapelvből indul ki, hogy a fogyasztási cikkek és a közszolgáltatások árának módosítására csak akkor kerülhet sor, ha azt más Irányú ár-, csökkentéssel, vagy béremeléssel egyensúlyozni tudják. Az életszínvonal kérdésével függnek össze azok az intézkedések, amelyekre már most sor kerül, de még inkább a jövő évben. Ezek pedig: megfelelő árualapot, s ennek eredményeképpen biztonságot teremteni a fogyasztói piacon az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésekor. Ezt a célt szolgálja a fogyasztói árpolitika is olyan vonatkozásban, hogy a közszük-. ségleti cikkek árainak mintegy 70—80 százalékát államilag szabályozzák. De ennek is nagyobb hányadát rögzítik, illetve maximálják. A közszükségleti cikkek választékának bővítésében, az árualapok biztosításában és az esetleges árfelhajtó tendenciák megakadályozásában nagy szerepet szánnak az eddiginél lényegesen liberálisabb importpolitikának. Jövőre, tehát 1967-ben terveznek-e valamiféle átmeneti időszakot a régi irányítási rendszerből az újba? Nem, ilyesmire nem gondolnak, mivel véleményük szerint helytelen az olyan elképzelés, hogy a régi irányítási rendszer fokozatosan belenő az újba. Éppen ezért 1967ben sem az irányításban, sem a tervezésben lényegesebb változás nem történik. A termelő vállalatok számára az eddiginél kevesebb lesz a mutató, ez azonban évek óta tartó Irányzat a magyar népgazdaságban. Nagy vonásokban elkészült már az 19B7-es népgazdaságfejlesztési terv, amelynek fő jellemvonásai egyrészt a beruházásokban mutatkozó feszültség, másrészt a fizetési mérlegben a Javuló tendencia, amely az 1965—1966 esztendőket jellemezte. 1967 fő feladata: az éves terv teljesítése és a szervezeti stabilitás megteremtése az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésére és végrehajtására. Biztosítani kell az üzemek számára a megrendeléseket és olyan termelői árrendszert kell kidolgozni, amely rentabilitást eredményez. Elő kell készíteni a termelőeszközkereskedelmet, s gondoskodni kell arról, hogy az új irányítási rendszer bevezetésével ne induljon meg sem gazdaságilag, sem politikailag nem kívánatos munkaerőhullámzás. A zökkenőmentes átmenet biztosításában fontos köriHmény, hogy az üzemek a kezdeti időszakban nem eszközölhetnek nagyobb beruházásokat. AZ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG RENDSZERE A gazdaságirányítási rendszer reformjának egyik legfontosabb eleme az anyagi érde-! kéltség. Helytelen lenne olyasmit állítani, hogy az anyagi érdekeltség elve a múltban ismeretlen lett volna. Megvolt, csak nem jól alkalmazták. Ez nem azt jelenti, hogy az arnyagi érdekeltség érvényesítése nem történt kellő differenciáltsággal, hanem legfőképpen azt, hogy csupán az egyéni anyagi érdekeltséget tartották fontosnak, és eltekintettek attól, hogy a termék milyen értéket képvisel a piacon. Ami viszont azt Jelentette, hogy az egyéni anyagi érdekeltség nem kapcsolódott szorosan a vállalat gazdálkodásának eredményeihez, és nem függött tőle, vagy ha igen, akkor is csak kis mértékben. Ezzel szemben az új gazdaságirányítási rendszerben olyan helyzetet kívánnak teremteni, hogy egyrészt a vállalat fejlődés: lehetősége a nyereség alakulásától függjön, másrészt pedig ez a körülmény a vállalat dolgozóinak személyes jövedelmére is befolyást gyakoroljon. Bár a vállalati gazdálkodás eredménye, tehát a nyereség alakulása a dolgozóknál lényegében csaik a bér mozgó részére, a prémiumokra gyakorol befolyást, ugyanakkor az átlag bérszintre is kihatással van. Ezzel a kollektív érdekeltséget és felelősséget szeretnék megszilárdítani. A gazdaságirányítás reformjáról szóló határozat ugyanis kimondja, hogy a munkások alapbérét az állam ga rantálja, és azt a vállalati gaz dálkodástól függetlenül ki kell fizetni. Mit jelent ez? Vegyük pédának az esztergályos bérét, amit az állami bérkategória 6— 16 forintos órabérben állapít meg. Amint látjuk, a mozgási lehetőség elég nagy. Ám, hogy ezen a bérkategórián belül mennyi lesz a tényleges bér, vagyis a vállalati bérszint, ezt már a vállalati gazdálkodás eredménye, a nyereség nagysága határozza meg. Más a helyzet a közép ká dereknél és a vállalat vezetői• nél. Itt már az állam nem garantálja a teljes bért és náluk az összkeresetben nagyobb sze rep jut a nyereségtől függő bérkiegészítésnek, a prémiumnak. Az irányelvek abból indulnak ki, hogy azoknak a bérezése, akik nagyobb mértékben befolyással bírnak a vállalati nyereség alakulására, bérük ennek arányában függjön a nyereség alakulásától. Ugyanez az elv érvényesül akkor is, ha a vállalat veszteségessé válik. Ilyen esetekben az állam nem biztosítja, hogy a vezető állásúak bére teljes mértékben kifizetésre kerüljön. Míg a munkások bérét az állam 100 százalékban garantálja, a középkáderekét csak 90 százalékban a vállalati vezetőkét pedig csak 70—75 százalékban. Szó esett a munkások bérezésében a prémiumról és az év végi nyereségrészesedésről. Nem volna-e helyesebb és célra vezetőbb az évvégl nyereségrészesedést év közben, a végzett munka mennyisége és minősésége szerint prémiumként felhasználni. Nem arról van szó — hangzott a válasz —, hogy a munkásoknál a különféle prémiumokat megszüntessék, vagy ösztönző hatásukat lebecsüljék. Prémiumok eddig -ls voltak és ezután is lesznek. Látni kell azonban, hogy a prémium a bérnek csak töredéke, a lényeg az alapbér. Éppen azért arra kell törekedni, hogy az alapbér becsülete minél jobban megszilárduljon. A hocl-nesze elv és gyakorlat (ha ezt elvégzed, ennyi prémiumot kapsz érte) sok embernél odavezetett, hogy az alapbért természetes valaminek vette, olyannak, ami jár, és csaik azt leste mikor, miért kaphat prémiumot. A személyes anyagi érdekeltség alapja tehát az alapbér. Az évvégi nyereségrészesedési rendszert az új gazdaságirányítás körülményei közt is fenntartják. Itt egyrészt abból indulnak ki, hogy a vállalat eredményeit csak az év végi mérleg mutatja ki, tehát év közben nem lehet kifizetni azt, ami még bizonytalan. Figyelemreméltó az a nézet, amely szerint lehetségesnek tartják az üzemek rangsorolását, ami viszont már az alapbérekben is megmutatkozna. Az első osztályú üzemben szükségszerűen magasabb ' bérkategóriákat alkalmaznának, mint a harmadosztályúban. És ez a dolgozókat szakképzettségük növelésére ösztönözné, hogy magasabb kategóriájú üzembe kerülhessenek. Megfontolás tárgya még, hogy bizonyos munkáknál visszaállítsák az időbért. Az eddigi tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy nagy szakképzettséget kívánó munkáknál a teljesítménybérezés a minőség rovására megy. BATKY LÁSZLÓ Következik: VÁLLALATI ÖNÁLLÓSÁG ÉS KOOPERÁCIÓ Korszerűsítésre vár a komáromi villanytelep A KOMAROMI VILLANYTELEP olyan üzem, ahol keményen meg kell küzdeni az eredményekért. Ha valahol probléma az energiatermelés gazdaságosabbá tétele, akkor itt az. Még dolgozik néhány olyan idős egyén az üzemben, aki emlékezik a villanytelep alapítására. Az első 1400 kilowatt teljesítményű generátort 1925ben helyezték üzembe a hajdani lőszergyár hőtelepén. Egy év múlva felépítették a 2. és 3. turbinát, s megkezdték a város környékének villamosítását. Elkészült az érsekújvári vonal, s az új üzem — használt generátorokkal — teljes kapacitással termelt. Az üzemeltetés már az első évtizedekben is gondot okozott Gregor Jenő igazgató 1956 óta irányítja a nyolcvan személyt foglalkoztató üzemet. Utasításait nem szívesen közli telefonon, munkahelyükön keresi fel az embereket. Aki beszélni óhajt vele, az üzemben keresse. Én is az udvaron a szénfelvonónál találtam. Az ismerkedést egy emlék felelevenítésével kezdte: — Mikor tíz éve először jöttem be az üzem kapuján, 15-^ 20 embert láttam, akik nagy hajrázással toltak egy vagon szenet, a kaputól a kirakodóig. Tizenhét éves koromtól villanytelepen dolgozom, de sohasem gondoltam, hogy a Vág torkolatánál ilyen mostoha körülmények kőzött „születik" a fény. Az új igazgató változtatni akart a helyzeten. A gyakorlati megoldást helyezte előtérbe. Tanácskozott az emberekkel. Az egyéni vélemények a pártgyűléseken kollektív javaslattá kristályosodtak: korszerűsítsünk a saját erőnkből. Igy született szinte fél év alatt az újítómozgalom. Az igazgató javaslata alapján „módosították" a kazánokat s áttértek a szénporfűtésre. Akkor a szén mázsáját 13, a szénporét 4 koronáért vásárolták. Ezzel az „átváltással" lényegesen csökkentették a termelési költséget. Az igazgató Handlován — előző munkahelyén, — és más bányákban mázsa számra vásárolta az összetört, kiselejtezett mechanikus lapátot, szénfelvonót stb. A sok selejtből a szorgalmas szakemberek használható berendezéseket készítettek. Már nem tolják kézzel a vagonokat, csilléket, a felvonó szállítja a szenet. AZ ÜZEMBEN VEZETŐK ÉS MUNKÁSOK egyaránt tudják, hogy drágán termelik a villanyáramot. Korszerűsíteni kellene az üzemet. A vállalat igazgatósága a Jövő évre tervezte a nagyobb javításokat. Arra sen. kl sem gondolt, hogy az idén kiég a 3. generátor. Ez a kiesés pénzügyileg az egész vállalatot érintette. Ha nem sikerül üzembe helyezniük egy új generátort, akkor az év végéig másfél millió korona bírságot fizet a vállalat. S ők kifizették volna, mondván: hol vegyünk generátort, ezt a típust már nem gyártják. Csakhogy az üzem vezetői más megoldást választottak. Plzeňben találtak kiseleitezett generátort, megvásárolták, s némi átalakítás után a hajógyári szakemberek segítségével üzembe helyezték. A vállalatnak pillanatnyilag nem érdeke a korszerűsítés, mert ebben az üzemben sohasem tudnak oly olcsón termelni villanyáramot, mint a nagy hőerőművekben. Az üzem dolgozói érzik, hogy ez a megoldás csak átmeneti. Tudják, hogy a villanytelep gőzt és villanyáramot termel. Ez utóbbiból mind kevesebbet, mivel a gazdaságosság elvét minden szakaszon érvényesíteni kell. A távlat számukra csupán a gőztermelés lehet. Ez gazdaságos az üzemnek, előnyös lenne a városnak, a népgazdaságnak. Már most vállalhatnák 1500 lakás fűtését. A gőz tonnáját húsz koronával termelik olcsóbban, mint a kiskazánok. A városban mégis az utóbbiakat építik. Pedig már az ötvenes években — mikor 5 millió korona befektetéssel megkezdték a hajógyári kazánház építését, — megkérdezte a nehézipari miniszterhelyettes: miért nem használják ki fűtésre a villanytelepen termelt gőzt? Ez sokkal gazdaságosabb volna. Akkur a megkezdett építkezést befejezték, de úgy látszott, hogy a következő években mégis megoldódik a távfűtés problémája. Nem így történt. Bár a kérdésről vitatkoztak, de érdemleges döntést nem hoztak. Ma is építik a kiskazánokat A nagyobb üzemek közül csupán a dohánygyár vezetői kezdtek számolni, és nem építettek =— 5 millió koronáért — kazánházat. Az üzemet a villanytelepről fűtik. A gőzvezeték építése alig százezer koronájukba került. Ha nekik gazdaságosabb így a fűtés, bizonyára másoknak ls az volna. Persze a gőz csak csövön juthat el a lakótelepekre, a középületekbe. S rendszerint e ponton fenekük meg % jó elgondolás. A villanytelep termeli a gőzt, s szerintük t megrendelőnek, a fogyasztónak kell gondoskodni a csővezeték építéséről. Erre nincsen „keretjük". Azoknak sem, akik a lakótelepeket tervezik. De van 2—4 milliójuk kazánházakra. A villanytelepen azt mondják — s ezt ki lehet számítani, — hogy az a pénz, melyet az utóbbi tlz évben kazánok építésére fordítottak, fedezte volaná a távvezeték építési költségét is. Hogy aztán a termelő üzem, vagy a megrendelő fizeti-e az építést, azt már a» irányító szerveknek kell meg-* szabni. A leglényegesebb kérdés az, vajon gazdaságos-e, kifizetődik-e népgazdasági szempontból a távfűtés, a csővezeték építése. Erre a kérdésre az irányító szerveknek kell „igent" vagy „nemet" mondani. ISMERT TÉNY, hogy a vállalat vezetősége sohasem dédelgette az üzemet. Nem egy dolgozótól hallottam, hogy „mostoha gyerek" vagyunk. Figyelemre méltó, hogy az emberek a „mostohaság" eltűnését elsősorban az új gazdaságirányítási rendszer, a társadalmi érdekek következetes érvényesítésétől várják. Ezt bizonyítja Ratimovsky Sándor ls, aki már harminc éve dolgozik az üzemben, és több mint egy évtizede elnöke a pártszervezetnek. Náluk ä pártszervezet — minden harmadik dolgozó párttag — valóban az üzem életének motorja. Az eredményes pártmunkát a munkaerkölcs, a termelési feladatok teljesítése tükrözi. Nem véletlen, hogy a város más üzemében több embertől hallottam: „a villanytelep nyugodt munkahely, de csak annak ajánlom, aki szereti a szakmáját, s szorgalmat sem kér kölcsön. Az ilyen egyének rendszerint az üzemből mennek nyugdíjba. Ez a vélemény fedi a valóságot. A rendszeres munkát, a következetes ellenőrzést csak a becsületes, szorgalmas emberek szeretik. A munkához való viszony lemérhető a termelési eredményeken ls. Az üzem a negyedévi tervteljesítésért, ti' zenkétszer szerezte meg egymás után a vállalat vörös zászlaját. Az üzemben járva még felfedeztük az 1965-ös nagy árvíz nyomát. Többen is megmutatták a helyet — a Duna gátján — ahol a legválságosabb napokban Novotný elvtárs, köztársa* sági elnök mondott köszönetet a villanytelep dolgozóinak hősi helytállásukért. — A Csallóköz újjáépül — mondja az igazgató — de ml nem mondhatjuk ugyanezt. Üzemünknek ellennyomásos turbina, új kazán kell, hogy a táv* latok biztosításáról beszélhessünk. Mert az emberek ismerni akarják a távlati terveket. A VILLANYTELEP IGAZGATÓJA 59, pártelnöke 57 éves. Tíz éve küzdenek együtt az üzem jó hírnevéért. Mondhatnák azt ls, hogy nekik már Igy is jó. De nem mondják, mert kommunisták. Felelősséget éreznek a holnapért. Megtanultak reálisan gondolkodni, mérlegelni. Ezért sürgetik, hogy az irányító szervek a távlati tervek készítésekor következetesen érvényesítsék az új gazdaságirányítás elveit: a gazdaságosságot, a társadalmi érdeket. CSETÖ JÁNOS