Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)
1966-11-16 / 316. szám, szerda
t Érdekességek Prievidzáról 0 HAZÁNKBAN a barnaszén-, a vasérc-, a magnezit- és a sóbányák épftése, illetve a régi bányaipari vállalatok rekonstruálásából kiveszik a részüket a prievidzai Bányaépitfi Vállalat dolgozói. Külön figyelmet érdemelnek a korszerű technológiával végzett munkák — a dúcolás és a bányafolyosók hajtása. A vállalatnak külföldön, a szomszédos Ausztriában is van kirendeltsége. A prievidzai dolgozók részt vesznek az ostrava-karvinái szénkörzetben lévő Hlubina és jeremenko bánya újjáépítésében is (itt 16 millió korona értékű munkát végeznek.) • A PRIEMSTAV dolgozóinak szorgalmas munkájával a bányavárosban új üzem létesül. A 21 ezer tonna gabona raktározására alkalmas objektumot 30 millió korona befektetéssel építik. Az 50 méter magas „óriást" a jövő évben adják át rendeltetésének. • A partizánskéi Augusztus 29. Vzem prievidzat üzemrészlege az fdén ünnepli fennállásának első évfordulóját. A múlt évben 108 530 pár cipőt készítettek a hazai piacra, 20 ezret pedig exportáltak. Ez évben összesen 768 ezer pár lábbelit gyártanak, ebből 136 ezret külföldre küldenek. • A PRIEVIDZAI Cígef Bányában 1966 első felében elért eredmények megalapozták a további mnnkaeredmények fokozását. A bányászok kötelezettséget vállaltak, hogy a tervezett nyereséget az év folyamán 4 millió koronával túlszárnyalják, és 2 százalékkal csökkentik a balesetek számát. • A PRIEVIDZAI magnemesltő állomáson kitermelték az eper új •álfaját. A vlrágcserépben termesztett Szojana, Rujana és Redriek elnevezésű növények karácsonykor b ízletes gyümölcsöt teremnek. JOZEF TADYAN, Prievidza A repülőmodellező tanácsot kér vezetőjétől a rajt előtt. (Kubác felv.j r ekek figyelik a méhek „munkáját" az üvegkaptárban. A vízi-sportolók csónakházat építettek, hajószerelést tanulnak. Megalakult a galambtenyésztők szakköre. Munka, szorgalom, pepecselés, Igyekvés, kitartás — ez a szép eredmény titka. — Nézd milyen gyönyörű ez a kis autó. Gyere, megmutatjuk a „szobrászoknak" — a képzőművészeti szakkör tagjainak. Csak a szomszéd helyiségbe kell átmenni és a „szobrászok" elismerően nyilatkoznak. — Milyen a sebessége? Eszmecsere ... Közös öröm... Ma nekem sikerült valami, holnap neked ... Mindezt közös otthonunkban készítettük ... Kiállítást rendeztünk ... Karnevál. Az év legszebb napja. Valamennyien maszkot öltenek, énekelnek, táncolnak. A „Napsugár" együttes tagjai műsorral szórakoztatják pajtásaikat. Aztán egy hétig erről folyik a szó ... Eljön a nap, amikor a vuröskendöt a kék CSISZ-íng váltja fel. Oly nehéz búcsút mondani a játékteremnek, a könyveknek, a kedves vezető elvtársnak, a pajtásoknak ... De milyen otthon lenne az, ahová nem lehet visszatérni? A CSISZeseket is szívesen látják. Ma is vagy 400an látogatják tovább kedvenc szakkörüket. Ök, a nagyok, a kicsinyek útmutatói ... 15 év. Jubileum. Méltón kell megünnepelni! Vendégeket fogadnak, különleges akciókat, kiállításokat, játékdélutánokat rendeznek. Baráti találkozóra hívják meg a volt tagokat. Egy nagy család találkozik. A múltról és a jövőről beszélnek, emlékeznek és tervezgetnek . .. Gyermekévek, napsugárral telt gyermekévek. Ki ne emlékezne szívesen a gondtalan napokra1 A Klement Gottwald Pionír Otthonban töltött kedves órákra! fis melyik vöröskendős nem kívánna a kovácsolt vaskapun bejutni, ahol egy szabad, fantázia-gazdag mesevilág kellős közepén találja magát... GYEREKEK: MOSOLYUK "Ä VILÁG MINDEN TÁJÄN EGYFORMA, MELEGSÉGET LOP AZ EMBEREK SZIVÉBE. VALAMENNYIEN G0NDOSKODÄST, SZERETETET, ÚTMUTATÁST, MEGÉRTÉST IGÉNYELNEK ... OZORAI KATALIN Vörötkenbof ünnepnapok GYEREKEK: MOSOLYUK A VILÁG MINDEN TÁJÁN EGYFORMA, MELEGSÉGET LOP AZ EMBEREK SZÍVÉBE. VALAMENNYIEN GONDOSKODÁST, SZERETETET, ÚTMUTATÁST, MEGÉRTÉST IGÉNYELNEK. Tizenöt évvel ezelőtt a volt Grassalkovich palota gazdát változtatott: hatalmas hallját, perzsaszőnyeges társalgóit, virágos parkját vöröskendős gyerekek özönlötték el. A neve ls megváltozott: azóta Klement Gottwald Pionír Otthon. Valóban otthon ... Ide mindenki szívesen jön, itt mindenkit örömmel fogadnak. A kis színpadon, egy erdő közepén félig leégett kunyhó. A bábtörpe fehér zsebkendővel törölgeti könnyeit: — Mi lesz velem, ml lesz? Közeledik a tél, hor vá hajtom le manófejemf A faluból gyerekek jönnek. — Ne síri törpe bácsi, majd mi felépítjük a házadat. Az én apukám kőműves, Jancsié ács ... A következő felvonásban a házikó valóban felépül, valamennyien örül-, nek, táncolnak ... ... a dramaturgiai kör tagjai ts boldogok, hogy sikerült az előadás. — Harsan a kürtszó, rajta hát... Négy sorban állnak a fehérblúzos vöröskendősök. A karmester minden mozdulatára élénken reagálnak. Az ötven tagú zenekar összeolvad az énekkarral. Zongora — zene. Egy, kettő: Emeld feljebb a lábad és a fejedet is. Látod, most szép a mérleg. Marika, az a híd még nem tökéletes .. Gimnasztika. Fekete trikóban, hatalmas tükör előtt a legkisebbek gyakorolnak. A KG Pionír Otthonban 180 kör működik. Valamennyit felsorolni lehetetlen. Az ide-vagy odatartozást a gyerekek érdeklődése szabja meg. A köröknek összesen 2500 tagjuk van, de hetente csaknem 5000 gyerek tölti szabadidejét az otthonban. Szórakozásukról, nevelésükről, képességeik kibontakozásáról több mint száz szakember gondoskodik. Az eltelt 15 év alatt csaknem negyvenezer gyerek látogatta az egyes köröket. Ha most együtt lennének, kitennék egy városka lakosságát. J. GABANYl — a sportszakkörben kezdte — ma az élkosárlabdázók közé tartozik. K. STRÁŽNICKÝ — a dramaturgiai szakkörben szavalgatott, ma a televízió rendezője. M. BORODACOVA — a foto-körnek volt tagja, ma a ČTK fényképésze. O. POSPlSEK — repülőmodelleket készített, ma a brnói röptér kapitánya. J. KOSIBA mérnök — szintén modellező volt, ma kiváló szakember. ... sorolhatnánk tovább. Itt kezdték, szórakozva tanultak. Érdeklődésük elmélyült, kedvtelésük szakmájukká vált. Az egyes szakköröknek sokéves múltjuk van, néhány újkeletű. A rakétamodellezőknek nincs vetélytársuk az országban. A gyerekek arcán feszültség ül. új hajtóanyagot próbálnak. A méhész-szakkör iránt kezdetben alig volt érdeklődés. Most a legjobbak közé tartozik. A gyeÁ film klub tagjai Dušan Blažkovit körül. — Jude! — biztatta a német, várakozón elmosolyodott és fintort vágott. Litvak hallgatott, csak arca lett percről percre sápadtabb. Goncsarov, aki tőle másodiknak állott, előbbre lépett. Vállával védelmezve Borkát, így szól: — ő az én katonám. Szóidat, érted? Én vagyok a parancsnoka. Én! És a mellére mutatva, barátian biccentett a németnek, s mosolyogva igyekezett megnyerni a jóindulatát. — Ó, Kamerad! — mondta a német, helyeslően bólogatott és ő is elmosolyodott. - Ja, ja!... Gyors mozdulattal hátraugorva, Goncsarovra rontott, és géppisztolya csövével mellbe lökte, mintha szuronyt döfne belé. Zurück! — üvöltötte vicsorítva és dühében remegve. - ZurückI Ezalatt a fiatal német két ujjal megfogta Litvak gimnaszytorkája ujját a könyökénél, és a lövészárok másik oldalára vezette. Ott már állott néhány kiválogatott fogoly. Egy magas növésű, vállas tiszt is veit közöttük, zubbonyujján két hasáb és csillag. Mindössze egy keskeny árok választotta elő őket a többiektől, de mindanynyian tudták, hogy ez az élet és a halál mezsgyéje. A tömegbe gyűjtött foglyokat tovább101. hajtották, a kiválasztottak pedig ott maradtak állva az erdőszélen, a friss lövészárok mentén. És Goncsarov elfogta szemével Borka Litvak utolsó pillantását. TIZENNYOLCADIK FEJEZET Éjszaka volt, a későn kelő hold fénye rézsút világított a csipkés fekete facsúcsok mögül, s a fák árnyéka a harmattól párás fűre vetődött. És a tábornok csukott szemmel maga előtt látta, amint Andrej hajadonfőtt, kissé borzason kilép az erdőből, és a harmatos füvön lépeget egy nő mellett. Karon fogta a katonalányt, egymás mellett mentek a holdfényben, mindketten fiatalok, és sötét nyom húzódott utánuk a felegyenesedő füvön. Scserbatov akkor nem hallotta hangjukat a kettős ablaküveg mögül, csupán azt látta, hogy nevetnek és boldogok, és valami okból felmérgesedett. Vajon miért haragudott akkor? Nem gondolta, hogy minderre vissza fog emlékezni. A fia belépett hozzá harmattól nedves csizmával, a szeme csillogott, és a hajából az estéli pára, a fenyveserdő és a leszálló köd illata: az ifjúság illata áradt. Képtelenség felfogni, képtelenség elhinni, hogy nincs többé ez az ifjúságtól csillogó szempár, nincs többé ez a haj, amelynek még mindig érzi az illatát. Scserbatov nem hallotta, amint Szorokin odalépett, de megérezte, hogy mellette van valaki, és ott, a kazal árnyékában ülve, összehunyorította szemét, nehogy meglássák benne a könnyet. Szorokin azzal a bűntudatos arccal, azzal az óvatos tapintatossággal lépett oda hozzá, amellyel az utóbbi napokban mindenki közelített a tábornokhoz: akár egy beteghez. Környezete hallgatott arról, hogyan pusztult el Andrej, csupán azt ismételgették, amire ő, az apa, büszke lehetett, s ami önmagában vigasztalásul szolgálhatott. Pedig emögött valami iszonyatos rejlett, tudta, érezte, de amazok titkolták előle. „... És vérét felitta a föld ..." — gondolta Scserbatov, de az is lehet, hogy egy rég feledett vers vagy zsoltár valamelyik sora jutott eszébe, amelyre nem emlékezett és nem is ismert. Ámde a verssor tisztán ott csengett benne. És amint Szorokin arcába nézett, maga előtt látta ezt a száraz földet, amelyen Andrej ott maradt, maga előtt látta Andrejt és összehunyorította szemét. Még eltemetni sem tudta. Az a földdarab, ahol Andrej a szakaszával együtt harcolt, és egy tapodtat sem hátrálva meghalt: az a földdarab a németek kezén volt. És ő ott maradt. - = Szorokin hangja ismét elszűrődött hozzá gondolatain keresztül, és a tábornok meglátta hadtörzsfőnöke arcát. A hold alacsonyan fénylett a mező felett, bevilágította az esőtől megfeketedett, tavalyról ottmaradt szalmakazlak egyik oldalát, és a kibontakozó arcot: a homlokot, a két szemöldökdudort, az arccsontokat, az orrot, a mozgó, száraz ajkakat — mindez jól látszott és csillogott, de a halánték, a szemüreg és maga az arc beesettnek tűnt az éles árnyékban, és egészében betegesnek látszott. És a szenvedés, amely Scserbatovot szelídebbé, közvetlenebbé tette az emberek iránt, a szenvedés mint megindított órainga megérintette, megmozgatta szívét, és először érezte ilyen közel és ilyen fájón maga mellett Szorokint, a hqdtörzs főnökét, s megérezte, mi játszódik le a lelkében. Ámde restellkedett mindezt kimutatni, és továbbra is ott ült lehajtott fővel, hogy ne lehessen látni a s zemét. És Szorokinnak úgy tetszett, a tábornok arra vár, hogy mikor fejezi be a jelentést. Amitől Scserbatov félt, s amire figyelmeztette Lapsint, előző nap hajnaltájt következett be, amikor a szomszédos német hadsereg, mely mindaddig tartózkodott a legkisebb harctevékenységtől is, támadásba lendült. Hátbatámadva az orosz erőket, Scserbatov hadteste nyomban mély bekerítésbe került, s a német harckocsik és gyalogos egységek egy része kisegítő csapóssal elvágta a főerőktől. Ennek a csapósnak az irányába, 102. alkalmasint épp a központjába került az az orosz zászlóalj, amelyhez Andrej szakasza tartozott. És most ott egy német tankok által vágott folyosó keletkezett. A folyosó túlsó oldalán maradt az egész hadtest, ezen az oldalán pedig az egységeitől elvágott törzs, néhány hadtápalegység, valamint Nyeszterenko hadosztályának mintegy ezrednyi gyalogsága. A kétszeri kísérlet, hogy áttörjenek a hadtesthez, nem vezetett eredményre, a folyosó az éjszaka folyamán tovább szélesedett, és bensejében szüntelenül áradtak az arcvonal felé a német csapatok. A törzs rádióberendezését eltiporták a német tankok, és a hadtesttel immár tizennégy órája megszűnt az öszszekpttetés. Szorokin most a megtett intézkedésekről számolt be a parancsnoknak, s a túlsó oldalra küldött felderítökről, akik közül eddig egyetlen egy sem tért vissza. Azt javasolta, hogy pirkadatkor próbáljanak meg egy újabb váratlan rohammal áttörni az övéikhez. Scserbatov felemelte fejét és figyelmesen a hadtörzs főnökére nézett. És Szorokin szeméből kiolvasta, hogy akárcsak ő, amaz is pontosan felmérte és tudja: az áttörés nem fog sikerülni. — Itt fogunk harcolni - mondta. Ez az elhatározás már régen megfogamzott benne, de azt akarta, hogy a többiek is erre a döntésre jussanak. Egyetlen érdemleges megoldás maradt: hogy beássák magukat és itt, a bekerítésben felvegyék a harcot, önmagukat feláldozva, lekötik a németeket, s ily módon biztosítják a hadtestnek az elvonulás útját. Ez után a harc után kevesen fognak életben maradni. Éjszaka, kicsiny csoportokban, lehetséges, hogy sikerül átosonni a gyűrűn, bejutni az erdőbe, és megkezdeni a hosszú utat a hadtesthez. Erről a döntésről mindenképpen értesíteni kellett a túlsó odalon levő Trojnyikovot meg Brovalszkijt, s parancsot adni, hogy utóvédeket hátrahagyva, sietve keljenek útra. (Folytatjuk) E2